Helyszín: Sziklaöböl / Külső kerületek, városkapu / Szellemlovagok Rendháza
Ötbánya / A hegygerinc vidéke /
Ötbánya Kapuja Csárda Ötbánya / A hegygerinc vidéke
Sziklaöböl / Ködvölgy
Időpont: corvusi időszámítás 627. év Az Emberek hava 29. nap- (2010.03.29 - 04.02.) -------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
[Gwuffok szállítása]
*Némán hallgatja a megemlékezés szavait, néha megpaskolja hátasa nyakát, úgy csitítja, az se zavarja meg nyerítéssel az áhítat perceit. Bár a lelkes állatnak is igaza van félelmének hangjaival, nem hiába nyugtalan gwuff és tán ember is: ez a hely nem való múltba révedő töprengésre. Úgy nem, hogy állnak felkínált, húsos célpontokként egy felettébb vad és kiszámíthatatlan, kerítés nélküli temetőben, mit Ködvölgynek hívnak. Morganus sem szól, néha idegesen körbekémlel, bolond lenne imára fejet hajtani itt, hol kósza nyíl lehet a válasz a nyakba, néhány `műértő` zöldbőrűtől. A régiek története természetesen nem hagyja érintetlenül, csak tartogatja fohászát magában, s megjegyzését akkorra, mikor már ismét mozgásban vannak:* - Mindannyiunkra vár egy Kapu, s mögötte megannyi előd s barát, még hajdani ellenség is... *a holtakról ennyit mond, a jövő most jobban nyomasztja:* - Különös, hogy a történetek újra meg újra ismétlik magukat, más és más korokban. A kezdetekben, hősi halált halt Kymel és baráti, lovagi példaképeink, majd Újsziklánál, szintén egy maroknyi áltl szemben szörnyek csapatával, s most meg... *egy pillanatra megtorpan, de csak gondolatban, hirtelen elbizonytalanodik, áll-e a harmadikra az analógia...* - Elvetve minden eszes megfontolást, hatalmi harcok kibogozhatatlan fonalát: ami Fehérhonra les s vár ugrásra készen, nem kevésbé szörnyű vég, s vérre szomjazó ellen. Nem tudok mást tenni, mint félve és sajnálkozva tekinteni rájuk, s a borús jövőre... *nem tagadja, ezzel sem, hogy bár mindig kész a balfordulatra, de a harcra is jó ügyek mellett, megveti az értelmetlen testvérviszályt, s az Érkezők közti háborúságokat.*
[Gwuffok szállítása]
- Akkor megnyugtató, hogy nem hiába töltöttem időm egy részét könyvek között. * vált még gyorsan pillantást s szót Morganussal. * Aki nem tudja, honnan jött, az azt sem tudja, hová tart... * Érti ezalatt a legendák felidézésére, másrészt meg amit Herolddal beszélt Ötbányán, illetve annak folyományaként az úton Morganussal. * - Ugyanakkor ez- * elharapja a szót, amikor Arturius előrébbnyomul. Figyeli a Szellemlovagot, ahogy egy bizonyos hely felé tart, mi szemmel láthatóan más is, mint az eddigi utuk környéke. Megállítják kis időre a csapatot, s Arturius mellé helyezkedik, várva, mit fog amaz tenni. Amikor Arturius elkezdi idézni a szöveget, mintha csak temetési litániát mormolna, maga leszáll hátasáról, s féltérdre ereszkedve, néhol csak egy-egy elfojtott suttogás-kommentárral kísérve adózik az itt hősi halált haltak emlékének. Látszik rajta, legszívesebben közelebbről is megnézné a helyet, de féken tartja magát, s tiszteli mind a hely emlékét, mind Arturius szavait. Jobbját a kihalt talajra helyezi, felmarkol egy marék földet, s hagyja, lassan kiperegjen ujjai közül, ahogy a dal strófái is elhalnak Arturius ajkán. * - Nem haltak itt hiába, s nem haltak meg örökre. * hangja alig több elfojtott suttogásnál. * De ők már tudják azt, amiben mi még mindig nem lehetünk biztosak... * Nincs is szükség több szóra. Tudják úgyis. A Vahad meg eltűnt Corvusról, s immár nem sokat számít, ki mit mond róluk vagy felőlük. Felegyenesedik, vet még egy utolsó pillantást a helyre, végül Arturiusra néz. * - Köszönöm, hogy megmutattad.
[Gwuffok szállítása]
*Valerius tekintetét elcsípi, s érti is azt.* - Nem messze fogunk elhaladni tőle, de nem javallom, hogy arra a földre lépjünk, fiatalkoromban is tiltott tőle édesanyám, pedig Ködvölgy volt az otthonunk. *Ezzel tán az ötbányaiaknak egy igen érdekes információt árult el, gyermekkora egy részét ezen vészterhes helyen töltötte, a családja megmaradt tagjaival. Rejtőztek a jövő elől, ám végül lecsapott rájuk a sors.* - A Völgy keletkezéséről él eme legenda, ám ismeretes más is, sok kérdés lappang vele kapcsolatban, ám kétség kívül a Hősök Korára tenném a születését, ha a feljegyzéseket is alapul veszem. *Teszi hozzá, közben haladnak felfelé, aztán Artur kiválik helyéről, s előre gwuffol, hogy egy oldalsó ösvényre vezesse a társaságot. Ez a völgy széle, itt a köd sem sűrű, sőt átlátható, egy nagy letarolt földterület látszik, mely máig élettelen, sehol egy növény, sehol egy fűszál. Aztán mikoris a többiek mellé gyűltek az ifjú apród idézni kezd. Atyja utolsó naplóbejegyzéséből.* - `...a Hosszú Menetelés havának utolsó napján, 31-én, a Ködvölgy Végzetének napján a Falka, s az Egyetlen híve eltávoztak, egy alakot látok ki itt marad közülük... Nagy úr a félem, nagy úr a számítás, nagy úr tervezés... De úgy érzem, a Reménynek, a Kitartásnak, a Bátorságnak nagyobb Úrnak kell lennie. Elmennek, nem hisznek az erejükben... S bennünk... Pedig mindig van Remény, ha van elég Hit. Az ő dolguk... Ideje készülődnöm, közelednek az orkok, a kürtjük hangja alapján, pár kilóméterre lehetnek csupán... S ha ők itt vannak, akkor a Végzet sem lehet messze, meg fogja hallani a csatazajt... Bárhogy is végződjék ezen nap, mindenképpen egy Új Kezdetet jelent, mely egyben Egy Új Kor kezdete is, de vajon milyen lesz azon Világ? Lesz még Corvuson hely a magamfajták eszméinek? Hiszem, hogy igen! Szépszemű áldása szálljon reánk, s Kyssa csillagai vezényeljék lépteinket a csatában.` Ősmágusok játékszere volt? Nem hiszem. Védelmezni próbálta egy elveihez és hitéhez hű csoport tagjait. A vadon peremén akart új világot építeni, békében. S a Vahad eltiporta, egy veszedelmes szörnyet uszított rá. Azonban valamivel úgy hiszem Zujm nem számolt... Amikor ő is átjutott a Kapukon, atyám, s atyámnak atyái ott várták. Nem pusztítottá el, ám egyenlőek voltak vele, s tán ez volt a legnagyobb vereség, mi a Vahadot érhette. A leírások alapján a terület közepén egy sziklaoltár állott, mellette egy őrtorony és egy vadászház, körbe pedig földsáncot építettek. 43-an voltak. A támadás napján egy körülbelül ötven fős ork csapat támadta meg őket, szinte veszteségek nélkül sikerült visszaverniük őket. Aztán a történet szerint 100 csontvázharcos vette körbe a tábort. Állták a sarat, de sokan elestek. S végül Ködvölgy Végzete fejezte be a vérontást... Ha igaz a legenda atyám énekelve lépett át a Kapuján, s mikor ez bekövetkezett a Végzet eltűnt... Ezért élték túl páran... *Fájdalmas ahogy a szavakat ejti, megannyi érzelem kering bennük, végül visszaáll a helyére, s mikoris újra elindul a menet rákezd a dalra, melyet atyja halála pillanatában dúdolt énekelt fennhangon, mikoris szembenézett a Végzettel.*
Vágtass Pegazus Bátran, s légy csillaggá,
Szárnyalj Jámbor Griff, s légy hithű égi bástyává,
Tűzvörös Sárkány Bölcsessége veled lészen,
Rendíthetetlen Medve Lelked őseid földjére kísérjen.
Légy Hűséges Farkas, ki társaival tart a mélységes sötétben,
Szerény és Elmés Sólyom, ki végzetig repül ügye érdekében,
S Erélyes Párduc, olyan mint hajdan a hetedik Lovag,
Ki társaival együtt elérte a Thrillioni Csarnokokat
Fegyver: Díszes egyenes hosszúkard Páncél: Thrillioni vért
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
[Gwuffok szállítása]
- Újszikla... *hangja echoként ismétli a többiek után a nevet, mintha csak egy ima első sora volna. Ő sem látta még a helyet, csak hallott felőle, azt is, csak keveset. A múlt fájó részletei, valahogy mindig jobban elfelejtődnek, mint a madárdaltól keretezettek... A "Ködvölgy Végzete" neki éppen nem harangoz be semmit, ős-szörnyetegi főmordságot a rejtjelezett név, így ennek említésénél is csak bölcsen bólogat és hümmög, remélve, hogy nem szólítják felelésre, mint a gyermeket az oskolában, ki nem készült az órára. Apródjának mindenesetre jól áll az idegenvezető szerepe, hagyja is meg benne, addig sem kell másokat untatnia beszédével. És ha még tudná, miféle szörnyűségek történhettek volna, aprólékosan kiválasztott gwuffjaikkal, amúgy is, inkább végigbőgte volna, remegve az utat. Kutyaeledelnek felhasználni, ötbányai fehér törpegwuff tetemét, gyönyörű testének kihűlt mementóját? Corvus szégyene lenne, ha engednék a Kapuk és minden égiek...* Fegyver: Kymel kardja Páncél: Városőr mellvért és pajzs -------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
[Gwuffok szállítása]
* Azért eltart jóideig az út Ötbányától Sziklaöbölig. Pláne így, hogy a gwuffcsapattal kétszerte lassabban haladnak, nem számolva az esetleges ...baleseteket. De hát a gwuffok nem tudnak se repülni, sem téráthelyeződni, így marad a mondén módszer egyik helyről a másikra való eljuttatásukban. Amíg a karavánúton vannak még a hegyek között, ott van igazán szükség odafigyelniök a jószágokra, nehogy egyik-másik kósza ösztöntől vagy kajálási szándéktól hajtva lelépjen az ösvényről s elakadjon valami lazább sziklaomlásban, vagy a növényzet-álcázta cseles talajban belelépjen valami üregbe, esetleg rögvest leszédüljön valami meredélyen. A sánta gwuff még hagyján, legrosszabb esetben levágják és vadászcsalinak alkalmas lehet, de adott helyzetben a néhányszáz lábbal lejjebb tanyázó, valamikori gwuffnak mondható szerves maradványok már csak a kósza farkasoknak meg egyéb vadaknak jelenthet valamit. Később, amikor leérnek a Zúgóhoz és dimbes-dombos környéken meg síkságon mennek, ott már gyorsabban tudnak haladni. Miután átküzdötték magukat a Zúgó folyón. Erre esetleg az jelenthet veszélyt, hogy egy-egy vad gwuffcsorda hangját hallva, ki tudja, nem-e fordul meg a rokonok fejében, mégiscsak jobb vadon és szabadon. Tovább folytatva útjukat, amikor elérik a sziklaöbli névadó patakot, onnan már tudják, hogy jó úton vannak és közel is a városhoz. * - Újszikla. * bólint súlyosan Arturius megjegyzésére, s kérdő pillantást vet rá. Egyrészt, ha nem bánná, ő nagyon szívesen venné, ha meg is tudná mutatni a helyet, másrészt, nem kizárt, terveznek-e a Szellemlovagok oda valami emlékoszlopot, vagy oltárt, vagy hasonló megemlékezést. Aztán hamarosan más érdekes turistalátványosságok vonzzák magukra a figyelmet. A Ködvölgy nem véletlenül kapta nevét, s jócskán oda kell figyelniük, ha nem akarják, a gwuffok, netán megrémülve a gomolygó kavargástól, lelépjenek tőlük. * - Mintha nem lenne elég kísérteties ez a környék... * jegyzi meg, csak úgy magának inkább, a `Ködvölgy Végzete` hallatán. * - Réges-régen - így szól a legenda - ...* kezdi társalkodó hangnemben * ...hatalmas szörny-sereg gyűlt itt össze, hogy eltöröljék a színről az érkezők ama települését, mit most Sziklaöböl városának nevezünk. De az Érkezők, kik akkor ősibbek s hatalmasabbak is voltak minálunk, kik későbbi századokban élünk, bátran kivonultak és felvették a harcot. Sokan elhullottak, de mire lement a nap, csak Érkező állt talpon. Egyik vezérük s varázstudójuk, azt mondják, bűbájt bocsátott a vidékre, hogy a nap se süssön többé e helyre, temesse el örökké homály a szörnyeket és vadakat, kik itt maradtak... * fordítja el fejét, s néz egy bizonyos irányba, mintegy felhívva a figyelmet egy jó háromöles dombra, úgy harminc-negyven lábbal odébb útvonaluktól, minek tetejéről félig-beásva egy emberinél körülbelül kétszer nagyobb szörny-koponya vigyorog rájuk * ...s hogy okulásul s tanulságul szolgáljon a többinek, kik netán megtámadnák otthonukat. * féloldalas pillantást vet a Szellemlovagokra, vajon jól emlékszik-e a történetre. * Fegyver: Díszes egyenes hosszúkard Páncél: Közönséges bélelt pikkelyvért ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
[Gwuffok szállítása]
*Egyre hidegebb van, már-már húsig hatol Ködvölgy lehelete. Furcsa vonzalmat táplál ez a hely Arturiusban, olyan erőket, emlékeket, gondolatokat szabadít fel, melyek mélyen gyökereznek benne.* - Nem messze innen állt Újszikla... *Jegyzi meg, miközben a környezetet hallgatja, s a gwuffokat nyugtatja, a bányai állatok kétség kívül még nem érezték ilyen közelről a halál leheletét, pedig ködvölgy peremén is mozognak vadgwuff csordák, s nehéz közülük egyet is leszakítani, majd betörni, bár nem lehetetlen, de azok az állatok, nem lovagok alá termettek, azok nyereg nélkül, szabadon szeretnek létezni.* - Hamarosan felérünk talán a Völgy felső pereméhez, s onnantól kellemesebb lesz az ösvény, nyugodtan lejt lefelé, bár arrafelé több a kószáló lény... Amióta Ködvölgy Végzete megjelent ezen vidéken, nemigazán él itt még élőholt sem, nem hogy ork, vagy goblin... *Teszi hozzá, miközben a lassan de biztosan haladnak előre.*
[Gwuffok szállítása]
*Hosszú volt az út, s rájött, hogy mikor Ötbányára megérkezvén fáradtnak hitte magát, hát nagyot tévedett. De lassan a vége felé járhatnak, hisz ismét elérték azt a hátborzongató helyet, ami odafelé sem volt már szimpatikus számára. A köd ijesztő, fullasztó, mintha soha nem akarna felszállni... és akkor amit még ennek jóvoltából nem is lát... De nem bánta meg, hogy vállalta a kiküldetést, ahogy nem is oly rég mondta ezt neki a nagymester. Bár, kicsit idegenül érezte magát az elején, ez mostanra már elmúlt. Itt talán még az örökös hallgatása sem volt olyan zavaró a többiek számára. Azt ugyan nem tudja, hova is kerülnek pontosan az állatok, de nem is számít. Csak a menettel kell sodródnia, ahogy eddig is, oldalt maradva, a gwuffokra figyelve. Annyi kérdése lenne mostanra, de annyi... a nagymestert viszont nem fogja megzavarni, nem lenne illendő. A többiektől meg, nos.. bizony, tart egy picit. Nem nagyon, csak egy kicsit. Ahogy a nagymestertől is a legelején. Őt kifejezetten rémisztőnek találta, pedig nem az. Csak mindig van valami dolga, meg mondandója, amit nem lehet megzavarni az ő buta kis kérdéseivel. Na, de majd...*
[Gwuffok szállítása]
*Az instrukció szerint oldalt halad, és próbálja terelgetni a gwuffokat. Elől az urak meg tárgyalják a nagypolitikát. Ez nem köti le a figyelmét túlzottan. Gondolatai már máshol járnak. Vajon a levelet, melyet Révbe küldött, megkapják-e, és ha igen, mi lesz rá a válasz?*
Ködvölgy
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
[Gwuffok szállítása]
*Valahogy mindig az élre sodorja az élet vagy emberek döntése. Pedig ő csak egy urnát akart elvinni Sziklaöbölbe. Ki akarna nyakába annyi felelősséget? Szegény dédapa, az ő hamvainak ügyére, azóta sem jutott ideje... De feltűnik sorstársa, így üdvözölheti Valeriust:* - Nagymester, örvendek a szerencsének, hogy végre személyesen is találkozhatunk! Amit hallottam Önről, -csupa jót, természetesen-, azt csak megerősítették követői minálunk, tettekben, mely jó tanításra és erényes vezetői példamutatásra utal. Irigylem, de csak mint méltatlan barát, és tehetetlen emberi lény egy vergődő világban... *nyújt kezet, majd engedve a hozzáértő utasításainak, előre lovagol, s remélhetőleg követi vezértársa.* - Menjünk tehát, sok szó és tennivaló vár ránk... *s így haladnak a hírhedt Ködvölgy felé, remélve, hogy hasonlóan jó kedvében találják a baljós helyet, mint idefele. Persze, a szerencse ritkán oszt le két jó lapot, közvetlen egymás után, az élet kártyaasztalán...*
[Gwuffok szállítása]
*Elindult tehát a menet. Morganus szokásához híven filozófiai magaslatokba tör, most éppen az utak megnevezésének taglalásával szórakoztatja leginkább önmagát, semmint társait, akik a gwuffok terelésével lennének elfoglalva. Ha értenének hozzá. Úgy tűnik azonban, hogy igazából Arturius a szakértő csak a témában. Ő ad némi útmutatót, mit is kellene csinálni a jószágokkal. Aztán egyszercsak felbukkan pár ember a távolban, kik mint kiderül a Fekete Unikornis Rend tagjai. Vezetőjüket nem ismeri, közülük eddig csak Erfold lovaghoz volt szerencsétlensége. Társaihoz hasonlóan üdvözli a hozzájuk csatlakozókat. Így együtt haladnak tovább Sziklaöböl felé.*
[Gwuffok szállítása]
*Ha tudná, hogy mit gondol róla a nő, biztos elnevetné magát, pedig ezt nem sűrűn teszi. Hogy ő érti a dolgát? Dehogy, hisz életében először lát ilyen állatokat, s mint első találkozás, izgalmas is számára. Bár mikor szembesül valódi méretükkel, elgondolkodik, hogyan is fogja ő érdemben terelgetni őket...* ~ Főleg, ha vadabbak a lovaknál... elmésebbek is... *Szívesen tartana ő is a nővel, bár adni semmit nem tudna a jószágnak, közelebbről valahogy mégis másabb, persze. De nem száll le a nyeregből, leginkább azért, mert nincs sok idő rá. Lesz még ideje `barátkozni` az út során... talán. S ahogy a fogadóból is, innen is hamar távoznak. Egyelőre nem sok nehézséget érez a feladatban... Van egyáltalán? Bármennyire fáradt is, ő is örülne, ha kicsit gyorsabban haladhatnának. Nem is a hamarabbi visszatérés miatt... Ahogy Arturius mondta tehát, a csorda szélén kell maradnia. A találkozás során, ahogy a nagymester meghagyta, ha nem is ezekkel a szavakkal, de ő így értelmezte, igyekszik illendőn viselkedni, megválogatva szavait, ha arra kerül sor, még ha az csak egy köszönésben is merül ki. Ezt leszámítva csendben marad.*
[Gwuffok szállítása]
- A nézőpontok, sok bajunk lesz még ezzel mester... *Teszi hozzá egy sóhaj keretében, majd amikor a felszólítás következik, akkor egy mosoly kerül az arcára.* - Ezek csordában járó állatok, minden csordához kell vezér, terelő, és hajtó. Hölgyeim a széleket maguk irányítják, mester álljon az élre, szó szerint, meg kell szokni az állatoknak, hogy maga van elől, mindig. Én pedig majd hajtom a népet, Tengerszem úgyis ért ehhez... Egy idő után a haladás gyorsulni fog, de nekik is szokni kell az új csordát. *Érződik rajta, hogy sokat élt gyermekkorában a természet ölén, ezért is tudja megülni akár szőrén is a gwuffot, s igen ifjún megtanulta betörni a vadabb fajtákat is. Aztán feltűnnek a FUL tagjai. Ígyhát üdvözli őket, s ezen okból elhagyja pár percre posztját. Valerius lovaggal találkozni külön öröm számára, egy tisztes, legendás bajnok, kinek véreiről megannyi legenda szól a Vaspajzs-hágói közt, s kiről apja is oly meghatározóan, s barátian írott mindig naplójában. A találkozás sem másít a képen, sőt tán a tisztelet érzése még mélyebbre kúszik lelkében, ahogyan az öröm is, sosem gondolta, hogy egy ilyen férfiú Barátjának fogja nevezni, s találkozásuk előtt tegezőviszonyba kerülnek. Nagy nap ez számára, mely lassan átfordul a hajnalba, a csillagok kísérik útjukat, de még messze Sziklaöböl, sok utat kell megtenniük.*
[Gwuffok szállítása]
* Amint feltűnik a város felől a jószágokat kísérők, némileg derűsebben könyveli el magában, hogy akkor mégiscsak simán mentek a dolgok. Ugyan sajnálja, hogy nem tudott bővebben beszélni Arturiussal, dehát nyilván ő sem turistáskodni jött, hanem fontos ügyben. Nekiindulnak, hogy elébük vágjanak kissé, s mikor a csapat közelébe ér, felemeli kezét üdvözlésül. * - Üdv nektek, barátaim. (* mondjuk a szívélyes megszólítás a Szellemlovagoknak szól elsősorban. *) Sajnálom, hogy nem jutott több időnk városban, dehát megértem sietségetek. Ahogy jeleztem üzenetemben, itt vagyunk... * csatlakoznak a csapat tempójához. *
[Gwuffok szállítása]
- Mily különös, hogy sziklaöbli karavánútról beszélünk, itt, miközben otthon ötbányai útnak hívjuk, ugyanezt. Ebből is látszik, minden csak nézőpont kérdése... *de nem folytatja a gondolatmenetet, mert jönnének az oly elmésségek, mely a pénzérme két oldaláról szó, az meg szerepel eleget a révi hírtekercsekben. Manapság mindenki úgy forgatja a szavakat és tényeket, ahogy nekik tetszik és hasznosabb...* - Hogy lehet nógatni ezeket a jószágokat? Kicsit siethetnénk jobban is. De persze, meg ne fussanak, mert az iramukat nehezen bírnánk fáradt lovakkal... *ez szól elsősorban Arturiusnak, aki mégiscsak jobban ért a gwuffokhoz, mint ők többiek. Na jó, Miseria profi, ha fogadnia kell rájuk, s ő sem kezdő benne, de azért tudásuk java könyvekből származik, sport almanachokból. Szerencsére, a távolban feltűnnek alakok, akik segíthetnek ebben is, meg a terelés egészében...* - Azt hiszem, a Fekete Unikornis lovagjai azok. Csatlakozásuk csoportunkhoz, felettébb örvendetes. Köszöntsük őket szívvel és becsülettel... *s így is tesz, amint összeér a két csoport, hogy aztán együtt folytassák útjukat Sziklaöböl felé...*
A hegygerinc vidéke -------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
[Megérkezés, meg valami indulásféle...]
*Az azonnali indulás mellett döntenek végül. Morganus most igazán lovagiasan cselekszik. Maga mellett a két nőnek is rendel 1-1 hamuban sült cipót. Miseria boldogan veszi át a maga adagját.* - Köszönöm, igazán kedves, öntől.*-mosolyog a lovagra. Már megenyhült, és gonoszabbik, kárörvendő énje is eltűnt. Különben is, alig várja, hogy végre közelebbről is megszemlélhesse a gwuffokat. Nagyot harapva a cipóba, kilép a csárda ajtaján. Hamarosan már lovaikon ülnek mindannyian, és úton vannak a Gwufftenyésztők tábora felé....*
[Megérkezés, meg valami indulásféle...]
- Fizetnék! *ért ám a szóból* Ha van három hamuba sült cipójuk, melegen, azt vinnénk inkább el... *próbál módosítani a rendelésen, ha már itt hagy pénzt, s visz magával korgó gyomrot. Azért Arturiusra is figyel, miközben felkel ültéből, aranyakat számol ki az asztalra, erszényéből, majd megindul a kijárat felé.* - Értem én, csak hát a nagytiszteletű főapát is Révben van, mint a galiba maga. A gyilkosság viszont megdöbbent! Az talán még apátunkat is elgondolkodtatja, bár vannak kétségeim. Valahogy mindenki a háború felé siet, ahelyett, hogy elgondolkodna más eshetőségeken is... *már lemondott az itteni evésről, ha sietniük kell, ne késlekedjenek semennyit.* - Készüljön, mi pedig megyünk is lovainkhoz... *int a többieknek, ha szerencséjük van, átveszi a cipókat, s ki is osztja a két lány között, testvériesen. Azt majszolva hagyja el az ivót, s percek múlván a környéket is. A cél tehát a híres gwufftenyésztők tábora...*
[Megérkezés, meg valami indulásféle...]
- Köszönöm hölgyeim... Mester! Személyesen kell képviselnem Fehérhon érdekeit a SziTa és legfőképp a Sziklaöböli TKE főapátja előtt. Városunk támogatását, és a TKE támogatását kérik egy Thrillion Kapui Egyháznak Szentelt Szentély felépítéséhez. Ezen kívül be kell számolnom arról is, hogy Távolrév vezetői ellenőrzés nélkül öltek meg TKE-s papokat. Erkölcstelen tettek ezek. *Hangja komoly.* - Kérem ha mód van rá, étkezzenek, aztán pedig fogjuk indulóra, addig én is lehozom a felszerelésem a szobámból és rendezem a számlám. Valerius nagymester és a lovagjai a sziklaöböli úton fognak minket várni. *S ha megkapja a bólintást, bizony úgy is tesz miként elmondta, s vélhetően egy órán belül már nem lesznek a csárdában.*
[Megérkezés, meg valami indulásféle...]
*Arturius pont egy levéllel foglalatoskodik, majd átadja azt egy küldöncnek. Morganus azt javasolja, a lány is adja levelét át a futárnak, így letudván a dolgot. Megcselekszi, és Arturius példáját követve, bőkezűen 50 aranyat is mellékkel hozzá. Lényeg, hogy a levél minél előbb eljusson Távolrévbe. Némiképp megnyugszik, hogy legalább egyik dolgot letudta. Arturius úgy tűnik, hogy sürgetné a társaságot a mielőbbi indulásra. A hölgyektől kérdezi, számukra megfelel-e ez. Miseria a kérdést hallván előbb mestere arcát fürkészi, vajon mit szól az ötlethez. Kissé fancsalinak látja az arcát, amin majdnem hangosan felnevet. Az előbbi vaddisznószemek után ez már csak hab a tortán. A férfi valószínűleg most búcsúzott el lélekben a már megrendelt ételétől. A lány kicsit kárörvend ezen.* - Nekem az felel meg, ami mesteremnek is kívánalma.*-ad kitérő választ. Nem akar ő dönteni az indulás időpontjának kérdésében.*
[Megérkezés, meg valami indulásféle...]
*Kissé mintha felpörögtek volna az események, hol egyik, hol másik személyre tekint. Azt már sikerült megfejteni, hogy a férfi lehet `Arturius úrfi`, akiről a kapuőr beszélt, s akit ő Sziklaöbölben keresett. Végül így vagy úgy, de őt is megtalálta... És itt azonban véget is ér a megértés fonala. Olyan nevek, szavak hangzanak el, amik meg sem próbál megérteni, de mindenesetre észben tartani igen. Esetleg útközben, ha úgy adódna, megkérdezheti a nagymestert, hogy mit is jelentenek... ~ Még ma? Biztos? *Nyafog kicsit magában, elnyomva egy újabb ásítást. Ám rajta ne múljon semmi, ha kell, ha muszáj, hát induljanak. Legszívesebben csak hümmögne valamit. De a kérdés sürgető, ezért gyorsan, határozottan igyekszik reagálni is. Már amennyire tőle telik.* - Igen, meg. *Lehet, hogy ezt egy kicsit elsiette, de akkor is - ugyebár muszáj alkalmasnak lennie...*
[Megérkezés, meg valami indulásféle...]
- Majd... ha azt is megrendeljük. Egyáltalán rajta van a menün? *mímeli az értetlent, ha már szíven szúrják szemrehányó szóval. Az övéire meg említ Arturius, valamiféle érdekes történetet, amit szívesen hallani, mi tagadás. Nyilván nem csak enyelgéssel telt ideje, árnyas ligetekben... Szavai elgondolkoztatják, míg példáját ajánlja apródtársa figyelmébe:* - Csapja oda a saját levelét, csak távolságira! Ha innen is kézbesítik, érdemes elindítania ügyét... *majd felel a Mor-Bain kalandornak:* - Értem. S szívből remélem, van valami ötlete és hathatós érvei, mert én egyre kevésbé látom a kiutat a történelem örvényéből... *nem is a fáradtság, inkább az éhség, mi zavarja. Bár hozott magával az útra valamit, de a kétszersültnél jobb lenne valami melegített, tányérba álmodott ételköltemény... Szerencsére nem őt, hanem a hölgyeket kérdezte meg apródja, így nem kell morognia hangosan, csak magában...*
[Megérkezés, meg valami indulásféle...]
*Hölgyeknek kézcsók jár, Morganusnak bólintás.* - A szerelem nagy úr mester, de híreim vannak, s nem is csekély küldetésem, de erről talán később essék szó. Mielőbb indulnunk kellene Sziklaöbölbe... *Közben kibontja a levelet, s miután elolvasta körmölni is kezd, majd átadja a küldöncnek, s megtoldja a dolgot 10 arannyal, a sürgősség okán.* - Valerius nagymester is vélhetően velünk tart. A sziklaöböli úton, vagy a gwufftelepnél fog várni minket. Mester Fehérhon és Távolrév helyzete kényes, s talán én vagyok az egyetlen aki a SziTa-t észhez térítheti, és a TKE-t. Tudom, hogy fáradtak, ám úgy vélem még ma útnak kell indulnunk. A hölgyeknek megfelelne a dolog? *Teszi fel a kérdést, bár érezhető kissé kapkod még szóban is.*
//Miseria Maximus-ként, de ez senkit ne zavarjon!//
[Megérkezés, meg valami indulásféle...]
- Mesterem, a lovagi etikett mikor is kerül terítékre az oktatásom során?*-kérdezi csipkelődve Morganustól, aki kimondottan vaddisznószerű szemekkel néz rá ebben a pillanatban.* - Nos, ha megérkezik a rendelése, akkor majd egy Vándortálat kérnék, jól esne most egy kis meleg leves.*-választ a kínálatból.* - Jó, csak ne feledjük el a levelet.*-mondja, mert számára is egyre sürgetőbbé kezd válni, hogy választ kapjon egynémely kérdésre. Aztán sok ideje nincs már az elmélkedésre és egyéb témákra, mert eléjük toppan Arturius. Vele már találkoztak a Vívóiskolában, viszont a társaságában lévő 2 hölgyet-közülük az egyik egy pici leányka- még nem ismeri.* - Miseria Maximus vagyok.*- mondja, és kezet nyújt/fejet hajt mindenki felé, ki-kinek mi illendő.*
[Megérkezés, meg valami indulásféle...]
*Victoria egyáltalán nem érzi magát éhesnek, elegendő számára a fogadó melegsége. Bár, ez még inkább álmosítja, igyekszik elnyomni magában az ásításokat. A többiekre koncentrál, a táncra, a dalokra, amikből csupán egy-egy szót igyekszik elcsípni, teljes szöveget nem, így is tetszik neki. A két felnőtt beszélgetésére nem figyel, hisz valószínűleg ez nem tartozik rá, ha mégis, az úgyis kiderül... Aztán az asztalukhoz érkezik az egyik a táncolók közül, ám mire kiderülne számára, hogy ki is ő, két másik idegen is érkezik.* ~ Ők is a terelésre jönnek? *A kislány meglepi kissé, de végül is ha ő jöhetett, akkor a kislány miért ne? A nagymester ugyan bemutatja mindkettejüket, de úgy érzi, illendő, ha még egyszer megteszi.* - Victoria Emmers, örvendek... *Viszonylag halkan szólal meg, tőle nem meglepő módon, biccent is hozzá, sorra véve még egyszer az újonnan érkezőket.*
[Megérkezés, meg valami indulásféle...]
*A lány, Victoria, csendben lekuporodik asztalához. Miseria (Myrla) már hangosabban csatlakozik a lovaghoz, aki kénytelen számot venni, nem túl lovagias eljárásmódjával:* - Nem, nem rendeltem. Nem tudtam, akarna-e valamit fogyasztani, s ha igen, mit is pontosan... *őszinte vaddisznó-szemekkel néz, majd próbálja kijavítani hibádzását:* - De ha kihozzák a rendelésemet, kérünk valamit kegyednek is. *s már kérdezné is, mire vágyna éhe és szája, de a másik problémafelvetés lehet, hogy eleve semmissé teszi a kérdést. Elgondolkozik hümmögve, majd egy lehetséges megoldást tár fel a többiek előtt:* - Le lehet adni tán itt is, de ki tudja, mikor jut el a postaszolgálathoz. Gyorsabb lenne személyesen bevinnie a városba, ott egy Révbe tartó karavánt vagy gwuffos-futárt megbízni a feladattal... *s mondaná is tovább, de elébük toppan Arturius, s nem is egymagában. Akkor tehát, nem káprázott a szeme, mikor őt vélte felismerni a táncolók között...* - Jöttünk, bizony, ha már csak gwuffok kapcsán van módom, újra látni apródom... *némi rosszallás hangjában, de csak finoman. A fejmosás javát máskorra tartogatja...* - Örvendek! Morganus Yl Chays... *mutatja be magát, majd társait:* - Miseria-val lovagtársával már találkozhatott, a kisebbik pedig Victoria,... *röstellhetné, de a családnevét elfelejtette* szintén a hirdetésére jelentkezett.
Ötbányai betyárballada és megérkezés, sajna itt az idő a távozásra-
*Bizony Marynek tetszik az urak mulatozása.Viszont egyre türelmetlenebb
lesz,szeretne minél hamarabb haza érni és elvégezni a munkát.Ráadásul
biztos Miriam is fáradt már.De nem is kel sokat várnia kis idő
elteltével s a próba végeztével Arturius az asztal felé közeledik,majd
pedig újabb érkezőket pillant meg.A férfinek nem sokára Mary s Miriam
is bemutatásra kerül,Mary felél a székéről majd pedig kezét nyújtja az
idegennek:
-Üdvözletem Mary Lousle vagyok-mondja majd mikor Miriam is bemutatásra
kerül mosolyogva lenéz rá s enyhén bólint felé sugallva hogy ő is
mutatkozzon be,elvégre egy hölgynek ez a dolga.S valóban ismét újabb
hölgyek érkeztek kiket szintén nem ismer még...
Fegyver: Thrillioni messzeszálló Páncél: Tüskés láncvért és pajzs
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
-Ötbányai betyárballada és megérkezés, sajna itt az idő a távozásra-
*A köhögéstől kiesik a ritmustól, ám ehhez még hozzá jön mestere megjelenése is. ~Hát nem gondoltam, hogy íly hamar...~ Ám ekkor a váratlan dolog megtörténik, lába belesajdul a fájdalomba, hát a próbát elvesztette. Ám nem engedi Nyurgát el, s botját helyette a másik betyárnak dobja, természetesen, úgy hogy az elkaphassa.* - Bugris uram! Mutassa meg hát, hogyan kell ezt járni! Azonban úgy vigyázzon, hogy fogunk mi még találkozni. S ha így lesz, már pedig így lesz, akkor meg kell majd tanítania a lépésekre, és arra a cseles forgatásra is amit Nyurga és bölcs barátja mívelt. *Megtapsolja a betyárt ki legyőzte.* - Öné a trófea, ám ha Sziklaöbölbe vezet sorsuk, vagy csak pár kellemes napot akarnak eltölteni, akkor keressenek meg. A Torok utcában áll a Szellemlovagok Rendháza eltéveszthetetlen. Arturius Mo-Bain-t keressék, s ha meglelnek újabb korsó ser lesz jutalmuk, s még az, hogy megmutatom miként mulatunk mi Sziklaöbölben. *Meghajtja fejét, majd Mymiehez vezet útja.* - Hölgyem, nem nyertem el a dal jogát, így kézcsókkal köszönöm meg énekét! *S ha engedi a szőkeség a lovag bizony aképpen jár el, ez után pedig léptei Morganus mesterhez vezetnek, persze nem sietve, mivel ma esti sarca nem engedi a gyors talpalást.* - A Kapuk Fényére! Mester örülök, hogy jöttek! *Tekintetét Maryre vezeti, majd szól is neki, hogy fáradjon ő és kishölgy közelebb.* - Mester, had mutassam be Mary Lousle-t, s apró segédjét. *Teszi hozzá mosolyogva.* - Miriam Lousle kishölgyet! Vállalták, hogy segítenek a terelésben, s velünk tartanak a terelésen. Szabad megtudnom, hogy kikkel együtt érkezett? *Tekintetét a másik két hölgyre vezeti, kikkel még nem találkozott. Közben egy futár érkezik a fogadóba, ki egy levelet ad át Arturiusnak.*
[Megérkezés, meg valami "batyus ballare"...]
*Végre megérkeztek, ahová meg kellett. Legalábbis Morganus egy csárda előtt megállította a menetet, és leszállt lováról. Ebből a lány arra következtetett, hogy célba értek. Ötbánya tájékán még nem fordult meg, vagy legalábbis nem emlékszik rá. Bár belegondolván, hogy mennyi dolog nem jut eszébe egy ideje, akár még járhatott is itt. Ki tudja...Ő biztos nem. ~A hideg után jól fog esni bemenni végre megmelegedni, esetleg inni egy forró teát.~gondolja, miközben lekászálódik lova hátáról. Morganusra hagyatkozik, azt csinálja, amit mestere. Csomagját is leoldozza hátasáról, nehogy valaki ellopja a becses tárgyait. A lovag persze szokásához híven előrelohol, nem várja meg társait. Így férfi kíséret nélkül kénytelen belépni a számára idegen helyiségbe. Valami vigasság közepébe csöppentek. A táncolókon keresztül verekszi magát, közben tekintete Morganust keresi. Meg is találja, egy asztalnál üldögél, úgy látszik már rendelt is magának. Hogy neki rendelt-e valamit, azt nem tudja, mindenesetre rögtön az asztalhoz megy, és kihagyja a söntéspult felkeresését.* - Nekem is rendelt, uram?*-teszi fel a kérdést, miközben csomagját a földre helyezve leroskad a nagymesterrel szemben lévő üres székre. Ha a válasz igen lesz, akkor megköszöni a gondoskodást, ha nem, akkor majd kopogó szemekkel nézi a falatozást.* - A levél...*-jut eszébe hirtelen.*- El ne feledkezzünk róla! Mikor és hol tudjuk majd a átadni a futároknak?*-kérdezi aggodalmaskodóan.*
[Megérkezés, meg valami "batyus ballare"...]
*Ami a legtöbb bosszúságot okozta a kicsi lánynak a számára hosszú út során, az a hideg volt. Többször is igyekezett magán jobban összehúzni a köpenyét, bár ettől sem lett sokkal melegebb. De próbált nagyon csöndben fázni, ám ahogy egyre fáradt, úgy fázott egyre jobban. A fogadó megtalálása sem volt olyan egyszerű, s mire mégis sikerült, s ő végre leszállhatott a nyeregből, nagyon fáradtnak érezte magát. De igyekezett gyorsan végezni az istállóban, úgy tenni mintha annyira, de annyira éber lenne. Nem szeretné, ha megint válaszolni kellene sok-sok olyan kérdésre, aminek még a megértésével is problémái vannak, nem hogy az illedelmes válasz megfogalmazásával... Azt az alkalmassági dolgot sem szeretné többet firtatni, már pedig ha már most nem bírja az utat, akkor a nagymester biztos megbánja, hogy magával hozta, azt pedig nem akarja. Ilyen és ehhez hasonló okosságokon törte a fejét, míg a ló sorsának elrendezésével foglalatoskodott, majd ő maga is a fogadó bejárata felé indul. Az ajtót szinte csak résnyire kell kinyitnia, azon a kis helyen is beslisszanhat már. Tekintetével gyorsan felméri, hogy pontosan hova is csöppent, ilyen vigadalmat is ritkán látott még. Szemlélődik kis ideig, de az ajtóban sem szeretne sokáig útban lenni, ezért igyekszik mihamarabb megtalálni a nagymestert és sietős léptekkel meg is indul az asztala felé. Félősen elmosolyodik amíg kihúz magának egy széket, amin helyet is foglal, majd kis batyuját a hátáról az ölébe veszi, érzi ő, hogy talán meg kellene szólalnia, jó lenne kérdezni, kicsit talán még beszélgetni is. De azt már megtanulta, hogy minden, a nagymesterhez idézett szót jól meg kell fontolni...*
Ötbánya Kapuja Csárda -------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
- Na végre! *kiált fel szinte örömében, hogy előkerült apródja, igen, végre... Szemrehányást azért nem tesz, hiszen ha nagyon sietve indulnak, talán el is kerülik egymást a lánnyal, ki most útitársuk leend, s már türelmetlenül várja indulásukat, a nyeregben ülve, hova akaratával beragasztotta magát.* - Mi is készen állunk. Az ifjú hölgy Victoria névre hallgat, s Arturius hirdetésére jelentkezett, gwuff-hajcsárnak. Ő tehát pénzt is kap azért, amire mi ingyen vállalkozunk. Mily fiatal, és máris eszesebb nálunk... *kacsint össze előbb ezzel, majd azzal, hangulata tehát már ismét a magasban szárnyal, készen az indulásra.* - Induljunk tehát! Őrség, kaput nyiss! *kiált a végén egy nagyot, s szavára valóban feltárul a rendház szája, hogy rajta a négy ló, három utasával (negyedik meg kötelekkel megrakva, s kötélen vezetve Morganus által), elinduljon a messzi Ötbánya felé. Útjuk tehát a Kőkapu felé visz, majd az Ötbányai Úton, északra, remélve Ködvölgy csendjét és ideiglenes békéjét...*
* Sietve lép ki a Rendház ajtaján. Bár egyszerre indultak kifelé a nagymesterrel, útközben mégis elkeveredtek egymás mellől. Ez elég meglepő lehet, lévén, hogy mindössze egy folyosón kellett áthaladniuk. A lánynak azonban menet közben eszébe jutott, hogy a szent ereklyeként (vagy véres kardként) körbehordozott plakátja nála maradt. Nem akarván magával vinni Ötbányára, nehogy elhagyja az úton a számára igenis jelentős papírost, inkább elnézést kért a nagymestertől, és más szükségletekre hivatkozva (szomjas) visszafordult, visszavitte azt a szobájába, ahol szépen el is tette a szekrényébe. Aztán még ivóedényét is megtöltötte vízzel, mert abból sosem elég. Most viszont már kint van az udvaron, és elindul az istálló felé. Látja, hogy lovaik útra készen, felnyergelve várják őket. Morganus már ott toporog mellettük, lehet mérges is lesz a megvárakoztatása miatt. Attól viszont nem tart, hogy ennek hangot is ad, mert észrevesz egy fiatal lányt is a közelében, akit még soha nem látott. Amikor odaér melléjük, a lány felé köszönésképp biccent, majd a nagymesterhez fordul:* - Elnézést, hogy ennyi ideig tartott a dolog. De most már tényleg útra kész vagyok.*-mondja, és ennek bizonyítékaként holmiját is felhelyezi a neki előkészített ló hátára.*
- Jó ezt hallani... *hogy mire érti, nehéz kivenni e kevés szóból. A mostohaszülők tényének talán nem, az esetleges gyerekrablási háttérnek, szintén nem... Az csak hab a fehérhoni diótortán, hogy még a vadonban sem járt a kishölgy, s majd lesz sikítás az első pokolpók láttán! Lehet, hogy csak engedi el füle mellett a lehetséges problémák forrásait, s csak mondja a magáét? Nagyon úgy fest, máskor már tépné haját, hogy saját döntésétől fog a sírba menni, nyakába szedve egy újabb nőnemű koloncot...* - Indulunk hamar, de valakire még várunk. Apródom a hölgy, egyébként... *mielőtt bárki is félreértené. Bár egy kocsmában, hol volt körülötte vagy négy, félreérthetőbb volt a helyzet, szenvedett is eleget. Nehéz az agglegények élte, erre bólongatna nagyokat Loghan, ki alvezére és hittársa a Nőkerülő Egyletben...* - Egy nap alatt átérünk, talán kevesebb is elég, ha jó időt megyünk. Gyors lovak ezek, csak jó lovas is kell hozzájuk... *mondja hamisan, próbára téve a lányt s szövegértési képességeit. Mert bizony rá céloz, saját képességeiben csak nem kételkedik. Az meg ha nem kérdez, nincs mire válaszolnia. Tréfával tudja egyébként is szórakoztatnia, vagy piszkálnia... Ezekről híres, mint Ötbánya, a mohaserről. Vagy valami ilyesmiről...*
*Még fel sincs szerszámozva a ló, ő máris azzal a gondolattal játszadozik, milyen lesz őt egy ideig sajátjának tekinteni. Ha gwuffokkal nem is, de lovakkal foglalkozott már, így a nyeregben sem fogja magát idegenül érezni. Igyekszik segíteni, ahol szükség van rá, bár egy lovász mellett, ahol ráadásul ő van otthon, tehát tudja, miért hova kell nyúlni, nem sokat tehet. Ám ez sem veheti kedvét. Nem is kell sok idő, már veheti is kezébe a kantárszárat, a ló pedig engedelmesen megindul mögötte. Egyelőre még nem száll nyeregbe, erre nem kapott engedélyt.
Viszont a kérdésre nem számított. Valami olyasmit várt, hogy ezek után
ő békés nyugalomban lovagolhat sokakkal, ahol ő magára egy csepp
figyelem sem fog összpontosulni, senki még csak tudomást sem fog venni
róla. Erre épp a nagymester tesz fel neki egy kérdést, amire igencsak
nehézkesen, de kinyögi a választ.*
- Minden olyannal, amiről a mostohaszüleim és testvéreim azt mondják,
hogy meg kell csinálnom. Igazából csak a ház körüli, tudja, munkák...
mindenféle. Ez az első alkalom, hogy eljöttem otthonról. Egyedül. De...
de nem fognak keresni, higgye el!
*Nem igazán tudja, hogy mi az, amit elfecseghet, s mi az, amitől
megharagudna rá a férfi, hogy esetleg bajt hozna rá. Azt sem igazán
érti, hogy miért kíváncsi erre, hogy mit szeretne pontosan megtudni.
Kis idő múlva már nem fog ilyeneken rágódni, egyszerűen megbarátkozik a
gondolattal, hogy mesélnie kell, akár magáról is. De így, elsőre ilyen
szűkszavú válaszra futotta. Visszakérdezni pedig véletlenül sem mer,
pedig kíváncsi, bizony! Majd talán később... Hisz ő már ennyivel is
boldog - egyelőre.
Viszont egy kérdése mégiscsak van, amiből rögtön kettő születik:*
- Mikor indulunk? És mennyi idő alatt érünk oda?
*Azt még nem tudja, pontosan hogy is szabad szólítani a nagymestert, de magában már csak így gondol rá.*
Fegyver: Kőtörő kalapács Páncél: Farkasirha
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
*A lovász teljesíti mindenki kívánságát: elővezet egy békésnek tűnő kancát, s még ha nem is segít neki senki, elkezdi felszerszámozni. Ha a lány besegít neki, talán gyorsabban elkészülnek, bár egy tapasztalatlan munkálkodása, éppen lassíthatja is a `mű` elkészültét. Ez már csak a céhek városa, ahol a `kontár` a legnagyobb bűnös, nem is feltétlen a zsebes... Morganus áll egy darabig, nézi, mi történik, majd körbenéz, de nem találja, akit keres. ~Hol marad? Pedig elég gyorsan elkészült...~ Aztán visszafordul a lányhoz, aki lassan vezetheti is kölcsönzött lovát a többihez. Nehezen nyögi ki kérdését, bár valahogy, úgy érzi, muszáj megtörnie a csendet:* - És, egyébként mivel telnek napjai? Ha éppen nem gwuffokért vállal munkát, s utat egy távoli városba...
*A "Rendben, meggyőzött" szavak villámcsapásként érik, s hatásuk hamar meglátszik a lányka arcán is: szemei felcsillannak, ajkaira fülig érő mosoly kúszik, legszívesebben ugrálna örömében.* - K-köszönöm! Nagyon szépen köszönöm! *Hadarja elképesztő gyorsasággal, s a következő kérdésre már csak heves bólogatás a válasz. Tud. Igaz, a probléma itt nem a tudással van, más nehézségekkel: a nyereg súlyával, a heveder meghúzásával, meg úgy egyáltalán: nem árt azt a lovat valamennyire felérni. Nos, ő nem kevés túlzással sem mondhatja magát magas teremtésnek, de mindez hol számít most? Legszívesebben már rohanna is az istállók felé, s most még a férfi mondandója sem képes megrémiszteni. Segítség elsőre abban kellene, hogy elárulják neki, melyik ló is lesz most, kizárólag erre az útra az "övé", a többit, ha kell, keservesen is, de megoldja. Hisz eddig sem törődtek azzal, hogy mire képes, egyszerűen elvártak tőle dolgokat, amiket teljesítenie kellett. Ha most ez egy ló gyors felnyergelése, azt is megoldja. A vigyor továbbra sem szűnik, a lelkesedés még annyira sem. Sürgetően pislog a lovászra, minél hamarabb nyeregben szeretné tudni magát. Na, onnan már senki sem szedheti le az út hátralévő részében!*
*Valóban van némi szokatlan a helyzetben, bár Morganus mentségére legyen szólva, az életkor nála nem mentség, nem is érdem semmire. Apródi szolgálatukat sokan gyermekfejjel kezdik, persze van, aki meg elég késői óráján életének. Sok életút van, ilyen tényezőkre tehát nem annyira figyel, beszél mindenkivel értelmesen, s remélhetőleg érthetően is. Ez utóbbi néha persze erősen megkérdőjelezhető esetében, mert szócsavaró szokásától nem nagyon tud megszabadulni... A lány viszont elnyeri a bizalmát, s az állást is, mely ugyan csak rövid időre szól, csak jelent valamit.* - Rendben, meggyőzött. Ami hiányzik tudásban, majd kipótolja elszántsággal... *így viszont, hogy háromra duzzadt az úti kompánia, s a harmadik jószágon nem nyereg van, hanem egy csomó kötél felcsévélve, így előáll egy újabb probléma.* - Felszerszámozni, ugyan tud-e lovat? Ha nem próbálta, sebaj, segítek... *azzal az istállók fele mutat, hol lovat, nyerget, és más dolgokat találhatnak.* - Ha valami nem világos, csak szóljon bátran! Inkább elmondok mindent kétszer, minthogy egyszer törje nyakát, vagy haljon meg tudatlanságban... *ez utóbbi persze nem az útnak szól, de azért ijesztően hangozhat. Amint beérnek az épületbe, de már talán a közelségében is, int az egyik ott leledző lovásznak, a lányra mutatva, neki kéne valami, amaz meg ért a szavak nélküli beszédből is...*
*Nem csak rémisztő egy icipicit (most már kevésbé, mint, mondjuk, fél perccel ezelőtt) a nagymester számára, de furcsa is. Vele nem sokan beszélnek ilyen hangnemben, és ilyen... ilyen furcsán. Nem tudná megmondani, hogy mi furcsa benne, de aztán rájön, nem is ez a megfelelő szó rá. Szokatlanul. Úgy beszél vele, mintha nem venné észre, hogy egy alig kamaszodó lánykával beszél, akiről, hát, nem nehéz megállapítani, hogy hova is tartozhat... A kérdések csak nem akarnak szűnni. S hogy mi az oka, megmondja ő becsülettel, nem érzi, hogy ez miatt talán szégyenkeznie kellene. Hisz miért is érezné? Napi ötven arany.. életében összesen nem volt ennyi pénze, s most egyetlen nap alatt szert tehet ennyire!* - Szeretnék pénzt keresni, igen. Utazni is. De... hogy alkalmas vagyok-e, nem tudom. Soha nem voltam még kiküldetésben... *Ezt a szót ízlelgeti is egy kicsit magában, olyan idegen számára. Aztán a következő válasz ismét csak a nem. S ahogy gyülekeznek a nem válaszok, érzi, hogy úgy válik ő is egyre alkalmatlanabbá.* - Nem volt még dolgom gwuffokkal sem. De... de pár dolgot tudok róluk! *Teszi hozzá, mintha ez enyhítene a dolgon. Amit pedig nem tesz hozzá: hogy tanulni szeretne, hisz egy ilyen út alatt biztos sok ismeretet gyűjtene, már csak hallomásból is. Mindvégig a férfi arcát fürkészi, hátha leolvashat róla valamit, bármit, már a kapott válasz előtt. S közben szeretné hinni, hogy ő bizony, mindezek ellenére is - alkalmas a kiküldetésre...*
- Örvendek... *ki tudja, komolyan gondolja-e, feltehetően igen, s nem csak udvariasságból mondja. Nincs oka haragudni a lányra, csak hát, nem tud ő sem kibújni bőréből, mit húsára az élet nehézségei s a megpróbáltatások szorítnak erősen. Egy futó pillantás, miféle is a jelentkező, majd egy alig észrevehető fejcsóválás.* - Sok mindent szabad az ég alatt, de nem minden használ, még kevesebb szolgál! *kicsit úgy hangozhat, mint egy mondás. Talán az is...* - Szabadna tudnom, nekem például, mi mozdítja előre, s jelentkezésre a feladatra? Ha a pénz keresetének lehetősége, az sem gond, csak szeretném tudni, az okokat és célokat, no meg azt, alkalmas-e a munkára. Volt-e esetleg hasonló kiküldetésben része, dolga gwuffokkal? Csak néhány felmerülő kérdéseimből, mire szeretnék kapni válaszokat... *fürkészi a lány arcát, egyelőre gyanakvó, bár ez az érzése gyorsan oszlik. Sokan keresnek ugyanis munkát -ilyet is, meg alantasabbat is- a városban, mely bár prosperál, sokan vannak a társadalmi ranglétra legalján...*
*Ez a sok számonkérés és magyarázkodás nem neki való. Sok mindenre nem tanították meg, s úgy tűnik, most már az illemet is ide sorolhatja. Világéletében csendes, visszahúzódó, félős kislány volt, s ez, úgy tűnik már nem fog változni. Kicsit rémisztő számára ez a férfi, de összekaparja minden bátorságát és beszélni kezd. Igyekszik nem hadarni, s felvenni a legalázatosabb hangnemet, amit csak tud.* - Elnézést... a nevem Victoria Emmers. Igazából Arturius Mor-Bain-t kerestem, de a kapuőr azt mondta, hogy már régen nem látta errefelé, így Önhöz irányított. Én is részt szeretnék venni a karaván munkán. Ahogy a hirdetés is szólt. *Úgy érzi, egyelőre ennyi elég. Megválaszolt minden kérdést, legalábbis reméli, hogy mondanivalója elegendőnek bizonyult. Kifújja a levegőt, s tanácstalanul pislog a nagymesterre, reméli az ő nevét nem fogja úgy elfelejteni, mint az imént a másikat, ezért hamar el is hadarja magában párszor. Ám valamennyi türelmetlenség is szorult belé, így fojtott hangon, nagyon halkan megkérdezi:* - Szabad? *Nagyot nyel, s ezek után már valóban nagyon-nagyon csendben is marad.*
- Tegyék csak fel a harmadik lóra, de le ne essen az egész út közben! Húzd meg jól azt a szíjat, a mindenségit... *ilyen s ehhez hasonló utasításokat ad ki, s nem is túl jó kedvvel, úgyhogy az elébe toppanó jelenség talán nem a legjobb pillanatában és módon kapja el figyelmét. Az "Izé, tetőfedő!" jellegű megszólításra mindenesetre megtorpan benne egy pillanatig a levegő, s alaposan át kell gondolnia, hogyan is adja ki magából, lehetőleg, szalonképesen:* - Én volnék az, valóban... Amúgy Morganus a kapott nevem, családomé meg Yl Chays. És a hölgyé, ha szabad tudakolnom? *nagy levegőt vesz, kifúj, nagyjából le is nyugodott. Az apródok meg szolgák sietve végeznek is a munkálatokkal, amíg még jó kedvében találják. Utazása, számukra is paradicsomi időszakot ígér, mikor nincs otthon a macska, az egerek meg... No igen. Körbekémlel, hol marad Miseria (Myrla), majd folytatja:* - Szabadna tudnom, miért is óhajtana velünk jönni, s hogy egyáltalán, hogyan csöppent elibém, mint aláhulló esősirám egy levél hegyéről? -------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
*Bizony, lehetett volna kicsit összeszedettebb, de a kapuőr így is kedvesnek bizonyult, nem hessegette el. Sőt! De amikor valami olyasmit hall, hogy a keresett férfi már rég nem járt erre, lelkesedése egy pillanatra alábbhagy, minek helyébe megint a tanácstalanság lépne, ám a megoldás hamar megérkezik. Igaz, "Arturius úrfit", ahogy az őr mondta, s aki ugyanaz, mint akit Victoria is keres, még nem fogja megtalálni, de a "nagymestert" igen. Már éppen megkérdezni, hogy ő ki is lenne, de erre semmi szükség. Bebocsátást nyer, melyet mélyen, de ügyetlenül meghajolva, s egy jól hallható "Nagyon szépen köszönöm!"-mel megtoldva hálál meg, aztán elszalad, batyujába gyömöszkölve a papírt, a mutatott irányba. Mélyet sóhajt, miközben igyekszik annak az alaknak a közelébe férkőzni, nagy üggyel-bajjal.* - Khm.. Nagymester! Én is... én is szeretnék Ötbányára jönni.. Önökkel együtt... *Igyekszik jól hallhatóan, határozottan beszélni, de nem tudja, hogy ebből mennyi jutott el a nagymesterig. Még abban sem biztos, hogy ez a hangnem elfogadható-e vele szemben. Vagy, hogy nem érkezett-e túl későn. Hebegne még tovább, de egyelőre elhallgat. Ha nem hallották egyetlen szavát sem, akkor újra próbálkozik. Innentől már nem adhatja fel..., még ha illetlennek is tartják, neki muszáj velük tartania. S már kotorászna is a féltett kis papír után... nyomatékként.*
[Kapuőr - Victoria Emmersnek]
- Nos tehát? *a szemöldök felhúzva, egy darabig úgy kémleli a furcsa teremtést, majd csapódik vissza a retesz, zörög a zár, s a gyalogjáró kinyílik. Így mégiscsak könnyebben beszélhetnek, meg aztán, nem tűnik veszélyes alaknak a kishölgy, inkább csak, elveszettnek.* - Mutassa csak azt a papírost! *kérné el, de aztán nagy nehezen csak kibújik a szög a zsákból, s a név a szájból. Így már minden sokkal világosabb. Egy gyertyányi fénnyel, legalábbis...* - Vagy úgy. Arturius úrfit. Nem először, s nem utoljára, de esetek felében, őt keresik... *a kapuőröknél már fogalom az ifjú, kire vadászott eddig nő, rokon, vahad és ősmágus, egyszóval, mindenféle nemű és rangú lény és Érkező.* - Várjon, megkérdezem, mi a helyzet az ügyben, mert annyit tudok, jó ideje nem járt erre a Mor-Bain uraság... *s így is tesz, zörget a kapun, ahogy tehette volna a lány is, társa kinéz, neki súg valamit, majd vár egy darabig, remélve, nem szúrja hátba senki, majd kapja is a választ, mit megoszt az érdeklődővel:* - No, úgy tűnik, a nagymester éppen kurjantott a lovászoknak, mert indulnának ’bányára a gwuff-jószágok ügyében. Kerüljön beljebb, beszéljen vele. Beengedem... *s így is tesz, kinyitja előtte a kaput, melyen át az udvarba juthat, ahol már folynak az előkészületek az utazásra. Az őr még meg is mutatja, kit keressen: egy körbeugrált alakot, azt a bizonyos Morganus nagymestert, kiről az imént szólott...*
*Hát, igen, kopogtatni... hogy ez neki ez hogy nem jutott eszébe! De az a kapu olyan hatalmas, ő meg olyan kicsi és elveszett... legalábbis most nagyon így érzi. Talán jobb is, hogy nem keveredett erre senki emberfia, aki azért elgondolkodtak volna elméje épségéről, ahogy ácsorog, aztán kicsit ücsörög is már a vége felé ott a kapu előtt, úgy tétlenül, minden különösebb látható cél nélkül. De, aztán: felcsendül a várt mondat, kis szíve csak úgy repes... Ám össze is rezzen kissé a hang hallatán, hisz a nagy csendben már nem is reménykedett ilyesmiben.* - Öhh.. mondjuk... igen! *Kezd bele tétován. Aztán már fordulna is a papírhoz segítségért, ám ekkor esik csak igazán kétségbe: a sokszor olvasott nevet valahogy mégis sikerült elfelejtenie, az írást pedig már nem látja...* - Én... én keresek valakit... Azt mondták, ha megtalálom a Rendházat, őt is meg fogom, de.. ~... elfelejtettem a nevét! Nem hiszem el! *Agya lázasan dolgozik, miközben könyörgőn néz a kapuőrre, aki valószínűleg mindebből semmit sem lát.* - A karaván munka ügyében... ~..."megtalálnak az elkövetkezendő két napban az Ötbánya Kapuja Csárdában. Arturius Mor-Bain" *Hadarja magában a szöveget, s így végre bevillan az a név!* -Arturius Mor-Bain! *Már-már diadalittas a felkiáltás, aztán egy torokköszörülés kíséretében hozzáteszi:* - Izé, őt keresem... *Aztán elhallgat, várva a fejleményeket.*
[Kapuőr - Victoria Emmersnek]
*Talán sikeresebb lett volna, ha kopogtat az ajtón. Vagy inkább, utcakövet ragad, és dörömből a rendház kapuján. Ki tudja... Utólag nehéz felmérni, miként is alakult volna másként a jövő, a történések szálai miként alkottak volna más mintákkal szőttest. Az viszont biztos, hogy így várnia kell egy darabig a lánynak, míg valaki észreveszi csöppnyi létét a világ ezen szögletében, a kihalt utcán. A kapuőr csak fertályóránként kémlel körbe posztjáról, ekkor nyílik ki a kémlelő nyílása - tehát egy kevéske idő bizton eltelik, míg észreveszi a lányt, aki ott ácsorog előttük, anélkül, hogy jelezte volna jövetelének tényét, és szándékát feléjük. Furcsálja, talán ezért is szól ki kurtán:* - Segíthetek?
*Az elveszett szó nem írja le pontosan, mindent kifejezve, hogy is érzi most magát jelen pillanatban Victoria... Ahány ember, annyi tanács és nem igazán tudta eldönteni, melyiket is lenne érdemes megfogadni. A bizonyosságot csak az a rövidke hirdetés jelenti, ami most is nála lapul, meggyűrve, ezerszer átolvasva. A baj csak annyi, hogy ő most nem Ötbányán van, ahol a szerint lennie kellene, hanem itt. De ezt a nehézséget is áthidalva, talán már célközelbe ért. Ha megtalálja a Rendházat, akkor megtalálja a férfit is. Ebben legalább egybehangzóak voltak a vélemények. Gyalogosan érkezik egy apró termetű lányka, koránál valószínűleg valamivel kevesebbnek saccolható. Messziről talán fiúnak is vélhetnéd, rövidre vágott haja, kamaszos-fiús alkata miatt. Az aranybarna szemek ismét némi kétségbeesettségről árulkodnak. Igaz, a kapu megvan, no de innen most hogyan tovább? Beletúr a rövid, kócos tincsekbe, mélyet sóhajt. Valaki csak észreveszi, reményei szerint. Az igazi szerencse csak az lenne, ha az maga a keresett személy lenne. Elő is kotorja kis batyujából a gyűrött papírlapot, hisz ha valaki el akarná hessegetni, akkor csak meg kell lobogtatnia, hogy ő bizony jó okkal van itt! Csak jönne már egy ilyen valaki... Vállán vastagabb utazóköpeny, alatta valamivel nagyobb ruhadarabokat visel, mint amekkorára szüksége lenne. Fura kis teremtés... ~Ha legalább világosban érkeztem volna...~ *Sopánkodik. De nem baj, ha kell reggelig itt fog táborozni, míg valaki rá nem mordul, hogy mit is akar itt pontosan.*
