Esbeth Isithrade visszaemlékezése - Sárkányok támadása

Esbeth Isithrade visszaemlékezése

[ Sárkányok támadása (még Provectus érkezése előtt) – maroknyi íjászcsoport – pár NJK íjásszal ]

*Mintha hatalmas földrengés rázta volna meg a Rendházat.

A szolgálók sikongatva rohangálnak fel s alá. Isith épp az udvaron tartózkodott, így seperc alatt kirohan az utcára, hogy megnézze, mi okozza ezt a hatalmas felfordulást. Közben itt-ott felhangzik néhány kiáltás, miszerint sárkányok vannak itt, a közelben. Képtelenségnek tartja az ötletet. Ám hamarosan beigazolódik, hogy korántsem olyan badarság az egész, mint első pillanatra hallotta. Elképedve nézi az eget és éppen látja, ahogy Mala egy hatalmas tűzorkánt ereget ki torkából.

Lenyűgözi a látvány.

Ősrégen nem találkozott sárkánnyal. Régen, még otthonában, ismert egy aggastyán sárkányatyát, akinek szép kis dinasztiája alakult ki az évtizedek során, de azok békés, bölcs lények voltak. Még véletlenül sem támadtak volna emberekre.

Az elf férfi elhűlve áll a tombolás alatt. Soha nem képzelte volna hogy ezek a viszonylag békés élőlények egyszerre csak ellenük fordulnak. Vajon mi késztette őket arra, hogy támadásba lendüljenek??? Melyik ostoba ember, elf, gnóm, akárki bőszítette fel őket ennyire??? Mi lesz most? Leginkább azt az idióta valakit püfölné először halálra. De ez már nem ér semmit.

Fáj neki, amit most tennie kell, de muszáj. Hogy az ártatlanok életben maradjanak.

Néhány pillanatig még a leblokkolás szélén áll. Aztán hirtelen…

Felocsúdik révületéből és elkezd visszarohanni a Rendházba. Igyekszik előkaparni tudatának mélyéről a sárkányokról tanultakat. Aztán hirtelen rájön. Abban a pillanatban elordítja magát.*

- ÍJÁSZOK! ÍJÁSZOK! AZ UDVARON TALÁLKOZÓ! AZONNAL! *közben ő is rohan tovább, a szobája felé és megszólít mindenkit, akit csak tud, és úgy véli ért az íjászathoz. Ezalatt lassan a szobájához ér. Előbb azonban elkap egy szolgát*

- Azonnal áztass be egy jó adagnyi gyolcsot olajba. És hozd az udvarra. Meg égő fáklyákat is. *majd mikor látja a szolga tétovázását* MOST! *ordítja el magát és már rohan is tovább.

A szobájában magára kapja bőrvértjét, míves elfkardját seperc alatt felcsatolja. És magához ragadja hatalmas íját és a két tegeznyi nyílvesszőjét.*

- Gyorsan… *morogja maga elé* Sietni. Nincs sok idő.

*Majd magához veszi a tarisznyáját is, amibe hamarjába beleszed pár gyógyító eszközt, főként égési sérülésekre használatosat. És rohan is ki a szobából.

Néhány pillanat múlva már az udvaron osztja az utasításokat. Reméli, Edin is ott rohangál az emberek között és pár szóval el tudja neki mondani, mire is készül ő most.

A szolgától elveszi az olajjal átitatott gyolcskötegeket és a fáklyákat és végignéz aprócska seregén.

~Esélytelen.~ néz végig a gyülekezeten. ~ De meg kell próbálnunk.~ sóhajtja*

- Íjászok! Azonnal indulunk a Kikötőváros felé, hogy a szél segítségével le tudjuk győzni őket. Négy vagy öt sárkány garázdálkodik itt. Nomármost. A szárnyakra célozzatok, mert azok vékony bőrrétegből állnak.

DE FIGYELEM! Nem lőhetjük le őket! Csak a legvégső esetben hozzátok le őket a földre. És akkor is lehetőleg távol a várostól vagy egy nagyobb térre.

Sebesítsétek meg a szárnyakat, remélhetőleg visszamennek oda, ahonnan jöttek, sebeiket nyalogatva. Hiszen azt nem kockáztathatják meg, hogy elveszítik repülő képességüket!

Akinek pedig biztos a keze, a szemekre célozzon. Figyelem! Ti! *ott mutat három íjászra* Nálatok legyen az olajjal átitatott gyolcs és fáklya. A legvégső esetben használjátok! Értitek? *kiáltja magát el* A legvégsőben!!! És spóroljatok a nyílvesszővel!

És még csak annyi! Ha nekünk támadnak, akkor szétszóródunk! Rendben? Hármas-négyes csoportokra bomlunk! *szétosztja a társaságot* És keressetek még íjászokat! Össze kell zavarnunk őket! Értitek!

- Ha azonban mégis úgy esik, hogy egy a földre zuhan, hát egyedül senki! Értitek?! SENKI! Se menjen nekik! Világos voltam? Az alhast kell megcélozni és megsebezni. A taktika akkor az elterelés, amit jónéhányan fel kell, hogy vállaljatok, míg erősebb társatok hozzája férkőzik. Érthető voltam??? *kérdést vár, ha nincs, akkor nyomás*

- GYERÜNK! *futva indul el. Még csak véletlenül sem lóval, vagy gwuffal, mert jobban tud most nélkülük lavírozni az utcákon. A kikötő felé rohannak.*

 

[ Sárkányok támadása – nem messze a SzL Rendháztól – maroknyi íjászcsapat (pár NJK íjásszal) – Provectust támadva ]

*A Szellemlovagok íjászai maguk mögött hagyták a Rendházat. Esbeth mellé felzárkózik Ivellios, aminek az elf még jobban örül. Megereszt felé egy rövidke mosolyt.

Közben az eget kémleli, hogy hol találnának gyenge pontot az egyik sárkányon, amikor…

Hatalmas robajt hallanak a hátuk mögül.*

- ÁLLJ! *ordítja el magát Isith és gyorsan megfordul. Fél, hogy mit fog látni. Eltátja száját egy pillanatra.* - Ez nem lehet… *Hirtelen végigfuttatja, kik lehettek még ott, amikor Provectus lecsapott a Rendház tetejére lángoszlopával. A düh egy pillanatra felizzik benne, de gyorsan le is hűti magát.

Eljött a cselekvés ideje. Gyorsan felméri, honnan fúj a szél, de a szerencse talán ebben az egyben melléjük állt. A kikötő a hátuk mögött van, így a szél a tenger felől fújva segíti nyilaik röppályát. És a napot is eltakarják a házak.*

- ÍJÁSZOK! KÉT SORBA RENDEZŐDJ! *társai remélhetőleg így cselekszenek majd. Lehetnek vagy tízen. Túl kevesen. De arra talán elegen, hogy megsebesítsék a lényt, ki otthonukra támadott. És talán elkergessék addig, amíg a Rendházban egy kicsit magukhoz térnek klántársaik.*

- Hogy mért pont minket pécézett ki… A rosseb vigye el. *közben az íjászok elhelyezkedtek és ő beáll a második sorban, hol társai állnak és előkészíti íját *

- Nyilat a húrra! *kiáltja el magát* A szárnyát! Ééés.... Célozz! *ám Isith a sárkány szemeit próbálja meg befókuszálni. Nem tudja, ki tesz még így, mindenesetre reménykedik a szerencsében. Pár pillanatig még várnak, hogy a sárkány esetlegesen jó irányba forduljon… Majd*

- TŰŰŰZZ! *ordítja el magát és engedi, hogy az erő, melyet eddig kifejtett, a nyílvesszőbe összpontosulva elszabaduljon.

Kilenc nyílvessző hasít át az égen (plusz Iveliossé), némelyik azonban, célt tévesztve erőtlenül lezuhan. Isith sem talált célba, pár centin múlhatott az egész. De szerencsére három nyílvessző megáll a sárkány jobb szárnyának bőrlebenyében, egy át is szakítva azt, nekicsapódik a bestia oldalának, de a testen egy karcolást sem ejtve aláhull.

És most csak nézik művüket és várják, hogy Provectus, vajh, mit lép most.

Mindenesetre felkészülnek a legrosszabbra. Vagy szaladnak, vagy ismét felajzzák íjukat…*

[ Sárkányok támadás – Egyre égetőbb helyzet: Ayanour és Provectus ]

*A nyílvesszők elszálltak. Ám még arra sincs idő, hogy egy másik nyilat húzzanak ki a tegezből, amikor egy hatalmas fekete drák-féle zúdul le feléjük.

Nem így tervezte.

Csak Provectust akarta elcsalni a Rendháztól, hogy társai a háta mögé kerüljenek, esetlegesen az oldalába, hogy felvegyék a fehér sárkánnyal a harcot.

De közbeszólt Ayanour. Fekete és fehér: szép páros. És halálos.

Talán nem túl későn veszi észre Ayanour légi támadását. Talán.*

- FUTÁS! *kiáltja el magát. Emberei igyekszenek szétszóródni. Ám aki leblokkolt, no az tényleg megérezhette a több tonnányi súlyt magán.

Épp elég egyszerre egy sárkány-problémával foglalkoznia, nemhogy kettővel.

Hatalmas csattanás jelzi: a fekete drák földet ért. Már csak pár méter és a térről nyíló utca eltakarja először Ivellios, majd Esbeth hátát. Ám a lehető legrosszabb irányba rohantak. S bár Esbeth megelőzte Ivelliost a futásban, szinte fej-fej mellett haladnak, mikor remélhetőleg mindketten megtorpannak.

~Két tűz között.~ szokták ilyenkor mondani. *

- Illiére!*kiált fel az elf és szinte farkasszemet néz a felé haladó fehér sárkánygyíkkal. Szép látvány lenne, ha nem éppen ellenség lenne. Vad mosoly fut végig arcán.

Csak remélni tudja, hogy Ayanour épp eléggé elfoglalt most saját tombolásával és nem fog utánuk rohanni.

A vad mosolyból tiszteletteljes pillantás tükröződik ellenfele felé. Jobb kezével íját a vállán átdobja, míg bal kezével kirántja hüvelyéből elf-kardját, Maegcelebet, és készen a támadásra, megáll és meg sem mozdul.

Már csak tíz lépés, de ő sziklaszilárdan áll két kezébe fogva a fegyvert és figyel. Látja a sárkány háta megett a mozgást, egy mosoly terül szét arcán. Ekkor a hang mintha kitörölt volna mindent a fejéből... S kíváncsian vár, milyen lépéseket tesznek társai.

Ha azonban úgy adódik a helyzet, hogy késői a támadás, mit társai végigvisznek, úgy nincs ideje másra, mint cselekedni.

Felméri a helyzetet és mikor Provectus épp felágaskodni készül, elrugaszkodik a talajtól és egyenesen a sárkány két mancsa közé rohan, előre tartott karddal, hogy megsebesítse annak érzékeny alhasát. Persze, csak ha tudja.*

[ Sárkányok támadása – Provectus eleste után, később Ayanour ]

*Túl közel merészkedett. Túlságosan közel. Provectus vajfehér alhasát eltalálta ugyan, talán nem sebzett mélyet, de a sokszori és erőteljes támadások, melyeket társai végeztek el, meghozták a szerencsét.

A fehér sárkány odalett. Elhagyta porhüvelyét és eltávozott valahová, nem tudni hová.

De Ayanour támadása felettébb meglepte az elfet.

Kétszer zúdul lávakő a közelébe. Dühe az első okozta sebeket elmossa, bár kezére a kesztyű szinte beleégett, oldalának is nekicsapódott egy jó nagy darab kőszilánk, amitől fájdalmas nyögés szakad fel torkából.

Provectus eleste után a megkönnyebbülés szele söpör rajta végig. De túl sok erőt ölt abba, hogy kardja mélyen beléhatoljon a húsba.

A súlyos test földre dobbanása megingatja őt és térdre esik a fehér sárkány mellett. A sárkány feje épp mellette esik le és megigézve néz annak szemébe. Az élet lángja egyre halványul. Mindez rabul ejti őt.

Már épp szedné össze magát, hogy minél hamarabb távozzon e lény közeléből, amikor Ayanour égből alászálló izzó és forró okádéka. Szeme sarkából észleli, hogy valami szokatlan történik körötte. Egy gyors mozdulattal a földre veti magát és igyekszik Provectus nyaka alá fúrni magát. Legalábbis az arcát és felső testét.

De a lávakőt Ayanour teljes erejéből és dühödten dobta ki magából. És nincs menekvés, főleg, ha ily közel van a becsapódás központjához.

Dühödt és fájdalmas ordítás szakad fel belőle, de nem fogja senki sem meghallani.

Iszonyatos fájdalom söpör végig testén. Pár pillanatra el is veszti eszméletét. Nem tudja, egészen pontosan mije fáj és hol, mert olyan, mintha egész lénye akarna felrobbanni egy pillanat alatt.

Ég mindene. Bár nem produkál látványos élve elégést, hiszen nem egy teljes tűzcsóvát kapott a hátába, hanem csupán csak lávaköveket, de ennek súlya bizony –szó szerint- a bőrére ég.

Igyekszik nem elveszíteni az eszméletét. És igyekszik megmozdítani testét, hogy a lassan égő parázskövek ne hatoljanak el teljesen a bőre alá.

Összeszorított fogakkal küzd mind maga ellen, mind a helyzet ellen. Folyamatosan rázza felső testét, hogy a kövek és szilánkok gördüljenek le róla a földre. De minden mozdulat iszonyatos fájdalmat eredményez, pedig magas a fájdalomküszöbe. Ám a sárkánylángok másak. Izzóbbak, forróbbak a többi, hagyományos tűztől.

~ Segíts, ó, Illie, egyszerű vándorodnak! ~ fohászkodik istenéhez.

Minden lélegzet egy cseppnyi üde korty az életből, ugyanakkor emésztő tűz is egyben. Disszonáns és félelmetes. Mindkét karja viszonylag ép – a hátához képest – és most próbálja maga alól kihúzni és segíteni a talpraállásban. De amint háta egy apró gördületet eredményez, ő bizony felordít. Ez a gyötrő fájdalom!

Összeszorítja fogait és igyekszik megtartani magát. Már ha nem siet valaki a segítségére.

~ Gyógyítókhoz kell kerülnöm... Most... ~ kezeltetni kell. Mégpedig sürgősen.*

[ Sárkányok támadás – Ayanour támadásától sebzetten ]

*Tűr. Végülis mi mást tehetne? A fájdalmat igyekszik megszokni. Még bele sem mer gondolni, hogy mi lesz akkor, ha soha többé nem tudja használni a hátát... Hiszen azok kötik össze izmait a karjával, fejével. ~Illiére!~ felszisszen, mikor Ivellios megérkezik és igyekszik felszedni a hátáról a megmaradt köveket. Siker övezi mindkettőjük cselekedtét. Már nincs súly rajta, viszont a fájdalom csontig hatol belé. Igyekszik megerősíteni magát és társai jelenlétéből merít erőt.

Ivelliosba és Leoronba kapaszkodik, mikor megjelenik Morganus és később Edin. Fájdalomtól eltorzult arccal néz rájuk, de mikor meghökkent és régmúlt tekintetüket látja, igyekszik kisimítani arcvonásait. Elég, ha csak a hátának látványa borzasztja el őket, nem kell még, hogy a fájdalmat is átérezzék rajta. Elég, ha csak ő érzi. Látja, hogy Morganussal sem stimmel valami, furcsán mozog. De mozog.

Ekkor érkezik meg Morganus hátasa, de ő egyelőre csak arra tud koncentrálni, hogy talpon maradjon s ne essen össze. Morg utasításait egy apró bólintással kíséri, jelezve, hogy egyetért, de nem szólal meg, mert érzi, gyomra most nem bírná a terhelést...

Ivellios és Leoron segítségével felkerül az állat hátára és rásimul a gwuffra, aprót paskolva annak oldalára.

Edin szavaira azonban megrázza a fejét, már amennyire tudja. Morganus gondolatmenetét tartja a leginkább logikusnak.*

- Ivellios maradjon... *felszisszen, ahogy igyekszik kipréselni szájából a hangokat* Kellenek nektek az íjászok! *önkéntelenül is megmozdulna, hogy Edin szemébe nézhessen, de rájön, a régen oly természetesnek hitt mozdulatok bizony most felettébb hiányoznak.

A Kapuk Temploma jó ötlet. Talán már fel is készültek a sebesültek fogadására. Ráadásul most bár hiába gyógyító, ezeken a sebeken nem tudna segíteni. Főleg úgy, hogy ő maga a legnagyobb sebesült. Elhúzza a száját a gondolatra és futja is egy groteszk mosolyra a szája szélén. A helyzet merően ironikus és el is nevetné magát rajta, ha nem éppen félholt állapotban heverne egy gwuff hátán.

Mindenesetre gyorsan kell cselekedniük, mielőtt még újabb lávakő repülne feléjük.*

- Jó szerencsét! *sziszegi társainak fogai közül, mikor távoznak Provectus holtteste mellől* Kymel kísérje utatok! *Majd egyenletes, de sietős lépésekben megindulnak remélhetőleg Kapuk Temploma felé Ha Morganusnak nincs jobb ötlete.

Morg melléje került, így éppen látja, hogy társa is valami hasonlót szenvedett el, de szerencsésebben megúszta.

Minden egyes hirtelen mozdulattól ugyan meg-megrándul, de érzékeli, hogy valószínűleg a szokásosnál is óvatosabban közlekedik Morg gwuffja. Ezért roppant hálás, mint ahogy Morganusnak is.

Nem igazán mer és tud megszólalni, de hallgatja az idősödő társai szavait. Talán azért beszél annyit, hogy elterelje az elf gondolatait a fájdalomról és talán azért is, hogy ne zuhanjon abba a feketeségbe, hol az álmok birodalma nem éppen gyógyító hatással van az egyénekre.*

[ Sárkányok támadása – Kapuk Temploma felé – Ayanour támadásától sebzetten ]

*Nem tudja merre mennek. Valahogy most nem igazán tud tájékozódni. De lehet, hogy Morganusék direkt járnak kerülőutakat, csak hogy a Belvárosban harcoló sárkányokat elkerüljék.

Igyekszik nem belesüppedni az álmok oly tünékeny világába. Muszáj tartania magát, addig, míg egy gyógyító kezelésbe nem veszi.

Hogy Nil is velük van, némiképp megnyugtatja, de ugyanakkor azzal is tisztában van, nagy kockázatot vállalt, mikor otthagyta a klánt a fekete fenevaddal szemben. Talán gyorsan érnek a Kapuk Templomához, és Nil vissza is tud fordulni. Hiszen az elf is aggódik társaiért.

Morganus szavaira csak bólint egy aprót. De sajnos nem tudja, igaza van-e neki. Ezek sárkánytűz okozta sebek. Lehet, hogy bőre erre másképp reagál. Mégiscsak ősi lényekről van szó, kiknek bűbája már akkor bennük volt, mikor még Esbeth szülei sem érezték a szellő simogatását ezen a földön.

De sietni kell. Nehogy véletlenül újabb fenevad zúdítson a nyakukba újabb lávaköveket. Azt biztos nem élné túl. Észleli, ahogy Morganus igyekszik őket mindig takarásban tartani hol az égtől, hol pedig a nagyobb, nyílt terektől.

Reméli, nem futnak bele egy újabb sárkány karmai közé... De hála Illének, vagy Kymelnek, nem találkoznak egy dühödt lénnyel sem...*

[ Sárkányok támadása - Kapuk Temploma előtt, sebesülten ]

* Végre. Megérkeztek. A gwuffon még ki kell bírnia a lépcsőkig. Csak nyög egyet, ahogy lassan lecsúszik az állat hátáról. Halkan elmond egy köszönetet Vezérnek címezve, végülis, nagyon kegyes volt vele eddig, igyekezte segíteni őt fájdalmának tompításában.

Reméli, meg tudja magát tartani, hiszen öreg barátja is eléggé megsebződött a sárkányok vívta harcokban.

Térde meg-megbicsaklik, de az erő, mely benne van, segíti abban, hogy ne essék össze. Ráadásul a célnál.*

- Jól vagyok… *morogja, de ez nem igazán hihető, főleg úgy, hogy minden egyes mozdulat után arca eltorzul a fájdalomtól. De már kevésbé annyira, mint mikor nyakába kapta a lávaköveket. Oldalával nekitámaszodik az egyik oszlopnak, levéve így Morganusról a terhet. És vár, hogy valaki vagy valakik segítsenek, hiszen azt sem tudja, merre kellene menniük. *

Sárkánytámadás - Fhouryzz és Medallion kisasszony

 Érkezése Sziklaöbölbe:

"Sötét árnyék úszik a mélyben, s ha látta is valaki egy halászbárkáról, talán csak egy bálna sziluettjének vélte. A húsz ölnyi test azonban, mely a felszínről nézve most csak akkorának látszik, mint egy pajkos delfiné, gyilkos szándéktól fűtve tart egyenesen a kikötő felé, ahová egy bálna sem úszna be önként, s cápa is csak nagy ritkán, ha a tengerbe öntött halfejekre fáj a foga. Riadt halrajok cikáznak előtte, minden élő érzi most a veszélyt, mit a fejedelmi őshüllők haragja hoz erre a vidékre, de az ötven ölnyi mélységben kecsesen sikló jégsárkány nem törődik most mással, egyedül a tengerfelszínt figyeli, hol a hajók vízbe merülő törzsei apró nyilakként mutatják az irányt, merre találja a várost és a kikötőt. Néhány kifutó tengerjáró, meg az egyre sűrűbben himbálódzó csónakok jelzik, közel már a cél, s parti sziklák emelkedő szirtjei is mind azt sugallják, elérkezett a pillanat, mikor eldőlhet, az emberek vagy a sárkányok-e az urai ennek a világnak. Lassan elkezd emelkedni, feljön a mélyből, s az egyre sebesebben mozgó, növekvő árnyék most már kétséget sem hagy afelől, nem holmi barátságos tengeri emlős játszik odalent az ezüstös makrélákkal versenyt szaladva. Már közvetlenül a felszín alatt úszik, látni hosszú, izmos farkának kígyózó mozgását, amivel úgy úszik, mint egy túlméretezett óriáskrokodil, mely túlságosan öreg már ahhoz, hogy egész megkérgesedett testét átadja az úszás élvezetének. A matrózok, kik látják a fenyegető rémképet elsiklani hajójuk alatt, csak remélhetik, a Szépszeműhöz elhadart fohászuk meghallgatást nyer, s nem az ő hajójuk lesz az első, mely megérzi a tenger vadászának erejét…"

Morganus - Fhouryzz:

*A Parti Sétány csendjét, már ha lett volna valaha is csend errefelé, hol kalmárok, matrózok, meg mindenféle népek sietnek dolguk után, néhány sikítás meg döngő léptek hangja töri meg. A relatív csend oka eddig az volt, hogy akinek nincs jobb dolga, s kicsit is félti életét, az a sárkányok érkezte óta leginkább azzal van elfoglalva, hogy meghúzza magát valami biztonságosabbnak mondott helyen, így az utcák vagy a menekülők áradatától terheltek, vagy éppen ellenkezőleg, teljesen kihaltak, s a Parti Sétányra már inkább ez utóbbi igaz. Fhouryzz így kedvetlenül cammog, húzva maga után koloncát, mert hiába jött beljebb a városba, egyelőre semmi kihívás nincs a számára. Sehol egy vértesekből álló sorfal, sem egy "Íjászok! Tüzelj!" vezényszóra mozduló fogadó bizottság, bár ez utóbbit annyira nem is hiányolja. Az érdeklődés hiányát viszont annál inkább... Körbenéz, a környező épületeket kémleli, melyik rejthet magában remegő embercsökevényeket, de nem lát mást, mint raktárépületeket, meg néhány riadt öregasszonyt a rozoga lakóházakban, akik a spaletták mögül kukkolnak, mint más, közönséges hétköznapokon is. A fonnyadt agglányok ugyancsak nem ígérnek neki kalandot, így kénytelen tovább másznia. A Kristály utca környéke már határozottan érdekesebb a számára, forgalmas csomópont, s az egyik sarok különösen felkelti az érdeklődését, talán éppen azért, mert nem kész épületegyüttes áll rajta, hanem egy éppen épülőfélben lévő, ami azért a rombolás szempontjából is egyszerűbb ügy, de most elsősorban nem ezért vonzó a számára. Sok százévnyi elmaradását kell behoznia, ráadásul igen rövid idő alatt, s bármennyire is hihetetlen, a rideg jégsárkány alapjában véve egy kíváncsi jószág, aki szereti megismerni ellenfeleit, mielőtt elpusztítaná őket. Az építészettel például egészen különös viszonyban van, hiszen ahonnan ő származik, az északi sarkvidékekről, ott még a vademberek is hóból készítik el vackukat, mint minden állat, így számára ezek a fa- meg kőépületek valami csodálatos és egyszerre bizarr dolgot jelentenek. Persze csak addig vizsgálgatja, egy világra rácsodálkozó gyermek kíváncsiságával mindezeket, amíg meg nem unja és el nem törli őket a föld színéről, mint általában minden mást is, mi az útjába kerül. Legtöbbször még fajtatársai, a többi sárkány sem tud mit kezdeni beteges pusztítási hajlamával, talán, mert nem ismerik a mögöttes indokait, motivációját, vérvonalának sajátosságait. A jégsárkányok egy olyan világ gyermekei, ahol az ingerszegény környezetet jég, hó és víz képezi, semmi más. Így nem is tisztel semmi mást a világon, mint ezeket, s a természet törvényeit, az élet és halál, a küzdelem és elbukás körforgását...

A célpont tehát kiválasztva, mert érdekli, hogyan is nőnek ki a földből az emberjószágok odúi, s bár számít némi ellenállásra, egyelőre az épületek kötik le figyelmét. De mindez csak néhány pillanatig tart, mert amint megjelenik hatalmas teste az építési területnek tűnő színen, a várhatóan kiáltásokkal és sikításokkal megélénkülő "játszótér" a figyelmét más, praktikusabb dolgok felé tereli vissza. Például arra a bizonyos várható ellenállásra, amire az előkészületek nyomai is utalnak. Kíváncsian várja az emberek reakcióját, elsápadó arcukat, mikor meglátják, mert azt felettébb élvezi végignézni, ahogy eluralkodik a félelem a kétlábúakon, avagy megpróbálják a lehetetlent, feltartóztatni haragját.*

Medallion kisasszony:

*Medallion kisasszony botorkál elő valahonnan könyvtár környékéről,de hogy pontosan honnan azt senki sem tudja. Semmit nem sejtőn tapogatódzik előre, hogy megtalálja a műhelyéhez vezető utat. Kicsit elszundikál...Mit elszundikált?! Úgy aludt, mint a bunda, még a kolompra sem ébredt fel, így semmitnemsejtőn ténfereg az udvaron.
Ha valaki meglátná minden bizonnyal szívrohamot kapna, ugyanis a derék ékszerészhölgy egyenesen a sárkány felé indul tapogatózási kísérletei közben. Már majdnem odaér hozzá, amikor hirtelen elbotlik valamiben. Talán egy kötél vagy ponyva az, nem tudja biztosan, de pont elég ahhoz, hogy a földre essen tőle.*
-Hogy vinné el az Ördög...
*Kászálódik fel és akkor szembesül csak azzal, hogy mi előtt is áll. Vagy ki előtt....A félelemtől teljesen lemerevedik, csak néz, néz fel a hatalmas sárkányra....*

Morganus – Fhouryzz:

*Na igen, ahogy sejtette... Mégsem ússza meg a sortűz és egyéb emberi nyalánkságok özönét, de ettől szép az egész. A kiáltás, de leginkább a kolomp hívja fel rá a figyelmét, felnéz a tetőre, s valóban, az esti szürkületben is látni valami homályos csoportosulást, úgy lapulnak meg az orvlövészek, mint egy fészekaljnyi fecske az eresz alatt. ~Ahol egy van, ott van másik is...~ fürkészi a terepet, de egyelőre nem vesz észre más ballistát. Bosszantja, hogy közeleg az éj, nem így tervezte, de van ideje, ha kell, kivárja a pirkadást, vagy hogy társai egy kis világosságot csináljanak, no persze, égő házak fényével. A hold szerencsére feltűnik az éji égbolton, így varázslatos ezüst fényében lát annyit, amennyit kell. Az apró mozgásokat, a fel-felbukkanó alakokat csak annyira érzékeli, amennyire egy elefánt a fűben matató egereket: tudja, hogy volt vagy van ott valami, de hogy mi... Az elé ténfergő kisasszonyt viszont nehéz észre nem vennie, s most először mered éppoly megdöbbenten másra, mint teszik ezt vele, elég gyakran mostanság. Az elbukás, majd a felkelés ténye, de leginkább a szavak lepik meg, de ő eszmél fel legelébb, s hosszú századok óta, most szólal meg először az emberek nyelvén, bár eléggé törve a szavakat.*

- Cshaak... én vagyhook... Ahz ördögh, nem érth ráááhh... *sziszegi s a jéghideg szempár csak látszólag figyeli a nőt, perifériás látótere valójában azt fürkészi, honnan érkezik az első csapás. A tetőről már nem érheti meglepetés, legalábbis reméli, de abban biztos, még vannak elrejtett lövészek, vagy fedezékbe vont harcosok, akik csak a megfelelő pillanatra várnak. De belemegy a játékba, lassan közeledik a nő felé, nem támadólag, csak mintha egy kutya akarná megszagolni az elé tett kismacskát. Még a farkát is csóválja, bár rajta kívül nincs olyan ölebe, talán még az égieknek sem, amely egy mázsás jégdarabbal ad örömének jelet. No nem mintha a gazdáját látná, s nem is hízelkedésből teszi, de ha már nyílzáport kap a nyakába, ő is beköszön a környező házakba, természet és leleménye adta faltörő eszközével. Egyelőre nem siet el semmit, aki már megélt pár évezredet, annak a percek semmit sem jelentenek. A hamari népek előbb fogják megunni a feszült várakozást, ezt már ismeri, ő meg addig, eljátszadozik az elé ténfergett nővel...*

Morganus - Fhouryzz

*Az események ugyan még nem gyorsultak fel, de mindenesetre az apró lények mozgolódni kezdenek. Elsőként egy furcsa alak ront Fhouryzzra, valami megkergült gnóm, aki azt képzeli, egy olyan lánccal fogja megregulázni az óriási sárkányt, ami egy ölebhez is épp csak elég lenne. A jégsárkány egyelőre még mindig döbbenettel tekint az újkor melegvérű fattyaira, akik még talán bolondabbul viselkednek, mint fél évezreddel ezelőtt, s ha azt vesszük, talán éppen ez a szerencséjük, hogy miért nem kezdett még el törni és zúzni. ~Ez meg mit akart...?~ s nem hogy nem repül utána -mivel nincs is szárnya, a legtöbb sárkánytól eltérően-, de még csak meg sem mozdul, bolondokkal nem kíván foglalkozni. Elég neki az elé botorkált furcsa hölgy, aki azért nemét s megjelenését tekintve is vonzóbb alany számára, egy sárkányféle játszódáshoz meg különösen...

A színen azonban feltűnik egy másik alak is, aki épp újonnan szerzett játszótársát szeretné elrángatni az orra elől, s ezt már nem hagyhatja. Ősi törvény a sárkányoknál, hogy prédát nem engednek csak úgy át másnak, még fajtársnak sem, de hogy épp egy ilyen embernek tenné, aki még ironizál is vele! Kékes szemeiben vad láng gyúl, no nem olyan, inkább csak a jéghideg tekintet mélyül gonoszabbra, s nem várja meg, hogy Naail elrángathassa a nőt előle, vészjóslóan kezd el fújni felé, mint egy feldühített kandúr. Hangja bár ugyanolyan hideg, mint eddig, most fenyegető éllel csengnek elnyújtott szavai.*
- Neeeh olyhh ssheebesseen! Teeehh ssheeem vaagyh aahz ördöghh, akkhoor ihsmeernéélek! *fagyasztó leheletével sziszeg a férfi felé, ami bár meg sem közelíti képességeinek teljét, ahhoz eléggé lehűti a levegőt, hogy ne legyen kedve a férfinak közelebb jönnie. Közben azonban megkezdődött a védők elterelő hadművelete...

A parittyást már csak akkor veszi észre, amikor az felállt, s felpörgeti fegyverét az agyaggolyó kilövéséhez. Sok ideje nincs, másodpercek kérdése csak, hogy becsapódjon lövedéke, így nem is annyira tudatosan, mint inkább reflexből cselekszik. Ilyen helyzetekben minden jégsárkány egyforma: reflexből fagyasztanak, mindent és mindenkit. Fejét a cél felé fordítja, s már csak arra marad ideje, hogy a sebesen közeledő gömb felé megeressze az igazi fagyasztó leheletét. Még a távolban is érezni azt, ahogy egy jéghideg szélroham végigszánt a tengerpart páradús levegőjén, útjában pedig még abban a minutumban kicsapódik a vízgőz s megfagy, apróbb jégkristályokat képezve. Az agyaglövedék felszínére pedig eközben egyre vastagodó jégréteg rakódik, a légellenállás erővonalainak megfelelően. A becsapódás viszont elkerülhetetlen, kicsit lecsúszva (talán a megnövekedett súly miatt módosult röppályája) a nyakán találja el, de nem törik rögtön szét, az ütközéstől csak megreped a jégpáncéllal megerősödött agyagtégely. A földre hullva azonban elkezd szivárogni belőle az a borzasztó bűz, amit még a sárkány is megérez. Noha számára ez nem annyira elviselhetetlen, sárkánytársai hulláktól bűzlő fészkeihez képest ez semmi, nem hagyhat egy ismeretlen eredetű gázt terjengeni, így egy gyors tüsszentésszerű fagyasztással lezárja a törött lövedéket, s a földre kényszeríti a megfagyott harci gázt is.

De közben már be is csapódtak a gyújtónyilak a ládákba, röppályájuk pedig újabb lövészállásokra hívja fel a figyelmét. Fhouryzz nem szentel különösebb figyelmet az égő ládáknak, elolthatná őket, de tulajdonképp örül is a világosságnak, amit keltettek általa. Legalább jobban megcsodálhatja az elé keveredett hölgyet... Ugyan nem tartozik a "királylány-fétisiszta" sárkányok közé, de mindig is külön kategóriát képeztek nála a különleges esetek: a gyermekek, nők, és persze a mókás gnómok. Az elfekért meg egyenesen rajong, szinte tökéletes testük vizsgálgatása kedvenc időtöltései közé tartozna, de sajnos eddig kevés tünde alannyal volt dolga... A legutolsó prédája meg például igazi rekorder volt, a gnóm tudós két napig bírta, mivel kellően elszórakoztatta, sőt, azon szerencsések közé tartozott, akik élve megúszták barlangjában tett látogatását. Igaz ugyan, hogy kezek és nyelv nélkül volt kénytelen távozni. Szomorú eset... De talán az ittenieknek nagyobb szerencséjük lesz, bár egyelőre kételkedve nézi ezeket a fura egyedeket, nem néz ki belőlük sokat. Az a gnóm tudós is egész sokáig bírta ellene a szellemi próbát, de a végén mégiscsak elbukott. Hiába, eddig még senki nem bírta megszorítani az egyik legősibb és legravaszabb sárkányt, pláne nem kedvenc játékában, a találós kérdések párbajában...*
- Hhhhhhhol ihss thaartotthuunk? *fordul vissza Medallion felé, aki remélhetőleg még mindig ott van, ahol hagyta. Talán még ott van a legnagyobb biztonságban, a sárkány közelében, mert a fagyasztó löket is felette zúgott el, őt nem bántva, de ha menekülni próbálna, valószínűleg egyenesen a hátába kapna egyet. Hiába, játékában Fhouryyz irányít, ő szabja meg a szabályokat, s ő a döntőbíró is. Talán nem teljesen "fair" a játéka, de nem is sokan élték túl a szabálysértőknek járó büntetését, hogy reklamáljanak...*

Medallion kisasszony:

*Lassan kezd feloldódni a rémület okozta sokkból, de szerencsétlenségére már a sárkány is észrevette. Szó se róla, gyönyörű sárkány, így menne is meg maradna is, bár egy-két jeges fuvallat után inkább menne. Szeret ő játszani, de még emlékszik, hogy a gyerekek játékbabái hogy végezték egy idő után.
Meg is teszi az első lépéseket. Jobb láb csussz hátra, utána a bal is, majd megint a jobb és megint a bal. Lassan, észrevétlenül. Közben persze figyelni a sárkányt, figyelni a lassacskán körülötte érzékelt embereket, még mögötte is. Most nagyon szeretné, ha hátul is lenne szeme. Miközben hátrál valamibe beleütközik, ami elállja a továbbhaladás útját. Tanácstalanul néz körbe...*
~Valakinek valami ötlet?~*sugallja a tekintete.*

Medallion kisasszony:

*A sárkány beszél hozzá...igen, határozottan tudja, hogy hozzá beszél! Talán valamiféle jel van rajta? Nem tudja, mintahogy azt sem tudta eddig, hogy a sárkányok beszélnek...
Megáll, rácsodálkozik a sárkányleheletre, nem tűz, hanem valami hideg pára...*
Jégsárkány! Igaz? Jégsárkány vagy? *nem is érti, hogyan merte megszólítani a bestiát, aztán rájön...a félelem készteti beszédre, mintha lenne egy szabály, hogy amíg a sárkány szemébe néz, amíg beszél hozzá, az nem bántja...persze a józan esze tudja, ilyen szabály nincs...de hol van már a józan ész?*

Egy versike jut eszembe rólad...anyutól tanultam.

"Üvegfalon
sosem lengő
fenyők, zuzmók;
meseerdő.
Ezüst erdő,
kristály-lombok
napsütésben
gyönggyé omlók."

Találós kérdés...*mosolyog kínosan...*kislányként nem tudtam rá a választ, míg tél nem lett! Aztán anyu egy téli reggelen elmondta mégegyszer és rögtön rájöttem a megfejtésre, ott volt az orrom előtt...hát ezért jutott rólad eszembe...

Morganus – Fhouryzz:
*Amint visszanéz Medallionra, észreveszi, hogy az közben hátrébb osont, s érzi az iránta érzett félelmét is, amely erre a lépésre ösztökélte. Nem lepi meg, s nem is kedvetleníti el, sőt, az ilyen mindig imponálóan hat egy sárkány számára, de nem akarja, hogy elmenjen az első melegvérű, aki egy kicsikét is felkeltette érdeklődését, így következő szavaival próbálja megnyugtatni, bár az empátia nem az erőssége.*
- Neee siesssen úgy, kedvesss hölgyeem! Neeem harapok...

Csaak eegy pillanaaat...
*Közben újból mozgásba lendülnek a védelem erői, így egy pillanatra türelmét kell kérnie az apró gnómnak, aki talán épp a legutóbbi otthoni vendégére emlékezteti, s ezért szemelte ki arra érdemesnek, hogy eltársalogjon vele. A tetőn ugyanaz a gnóm oson most, ki az előbb őrült magánakcióba kezdett, s bár kezd fárasztó lenni az elszántsága, egyelőre jobban érdekli a motivációja. ~Talán ura ennek itt...?~ tekintget ide-oda Medalion és Csala között, de nehéz elképzelnie a viszonyt. Mindenesetre, hogy elejét vegye egy újabb zavaró esetnek, közelebb húzódik a vele párhuzamos épülethez, s farkával, illetve a végén lévő jégtömbbel odasóz egyet az épületnek, a tető aljának magasságában. Hatalmas robaj hallatszik, jégdarabok törnek le és repülnek szerte-szét ostromfegyveréből, a tető gerendái pedig recsegve jelzik, kezdik feladni feladatukat, s a meginduló cserepek (vagy zsúpfedeles az épület?) lavinája a továbbiakban elvágja az útját a tetőről indított akcióknak. Talán még a tetőn meghúzódó lövészek helyzetét és egyensúlyát is próbára teszi mindez...

Ismét eltávolodik a háztól, dolga végeztével elégedett lehetne, ha szemből nem készülne újabb hadművelet. Nem izgatja magát különösebben, ugyan gyomra vészjóslóan korogni kezd, s mindehhez különös, kotyogó hang is hallatszik, egyelőre semmit sem tesz. Kevés sárkány jobb a védekezés művészetében, mint a jégsárkányok, -ha kell, könnyűszerrel visszaverik az ellenük indított támadást-, de ez az öreg példány különösen mestere a túlélésnek, nem hiába él már öt évezred óta. Igaz, a felét átaludta...
Figyelmét így ismét a hölgynek szenteli, aki legnagyobb örömére -már ha ismerné ezt az érzést-, vagy pontosabban fogalmazva, elégedettségére, megszólal végre valahára.*
- Igeen, aaz vagyook... Fhouryzzzz... *mondja, egyre érthetőbben ejtve a szavakat, mert szája, mely legtöbbször merev az állandó hideg fuvallatoktól, kezd ismét ráállni az emberi beszédre. De amit utána mond Medallion, az végképp megbabonázza a sárkányt, mert rajong a versekért, pontosabban, a találós kérdésekért. Innen már nincs visszaút a gnóm hölgyike számára, a játék ezzel elkezdődött...*
- Nagyon... szép,... a.... találós... kérdéseket,... nos,... felettébb... kedvelem... *zihálva veszi a levegőt, s úgy is beszél, mindezt azért, hogy a közelben lévő nőt nehogy idejekorán megfagyassza. Nem kedvesség ez a részéről, pusztán praktikus megfontolás. Mindig híján volt a szórakoztató prédának, azt sárkány létéhez képest is megbecsüli, megfagyasztani meg bármikor képes áldozatait, így nem sieti el. Az őáltala kínált fagyhalálból nincs visszaút, ezért már csak akkor folyamodik ehhez az eszközhöz, ha lemondott valamiről vagy valakiről, mert megunta, vagy végzetes hibát követett el az ő értékrendje szerint. Itt még, szerencsére, nem tart az élő hajasbabája...*
- Mit... szól... egy... játékhoz? Találós... kérdések,... három-... három,... aki... többet... téveszt,... az... veszít! Olyat... persze nem ér... kérdezni,... mit a másik... nem találhat ki... *valójában nem kérdés részéről: a parti már elkezdődött. Kemény szabályok, de még ő is betartja, ettől olyan izgalmas a játék. A vesztes sorsáról nem is beszél, de azért sejthető... S ugyan mit is felelhetne a törékeny lény? Talán a nemleges választ elfogadná az őshüllő? De ha kiállja a próbát, talán még van esélye Medallionnak. Ha meg nem... Nos, akkor még reménykedhet abban, hogy társai segítségére sietnek. Bár lehet, csak egy jégbe fagyott mementót tudnának elrángatni Fhouryzz elől...*
- Íme... az első... talány! *kezdi el a játékot, egyik kedvencével indít, ami nem nehéz ugyan, de mindenesetre elgondolkodtató. Hangja hirtelen átvált, a kívülállók csak sziszegésnek hallhatják, játékpartnere fejében azonban mintha egy idős férfi hangját hallaná. Varázslat mindez, telepátia? Ki tudja... A csalás viszont így lehetetlen. Csak a sárkány játszik és vele szemben, az életét és testi épségét kockáztató melegvérű.*

Rád tekintő kedves asszony,
Bal orcáján ezüst sarló,
Teljes arcán, majd a jobbon,
Végül ismét árnyba hajló.

Mi az? *ezt már ismét mindenki számára érthetően ejti ki. Az első talány ím fel van téve, s a gnóm törheti okos buksiját, mi is lehet a megfejtés. Sok múlik válaszán...*

Medallion kisasszony:
*Lehuppan a fenekére, ahogy lépne még hátrébb, így most ül a földön és találóskérdést játszik, valószínűleg életre-halálra a sárkánnyal...majdnem elpityeredik...hát ezért nevelte fel a dráda jó gnómanyuka, ezért fáradozott annyit munkába görnyedve gnómapuka? És hiába gondolná a lelke a sárkány hangját hallva, hogy akár egy bölcs, jóindulatú bácsi is lehetne, az esze nem hagyja ezt az érzést szétfutni a zsigereiben...az esze azt súgja, ez egy utálatos, gonosz sárkány...
Amikor a szörnyeteg elverseli az első kérdését, Medalion kicsit megkönnyebbül, már vágja is rá a választ:

HOLD!

azután ravaszul elmosolyodik*
De most te találd ki az enyémet!

Hol volt, hol nem volt,
magasan volt, zsemle volt,
zsemle volt és kifli lett,
tudod sárkány, hogy mi ez?

Morganus – Fhouryzz:
- Eltaláltad... *ismeri el az első győzelmét a kisasszonynak, s bosszankodna is, hogy ilyen gyorsan kitalálta, de már érkezik is felé a riposzt, s most rajta a sor, hogy megfejtse a talányt. ~Zsemle, aztán kifli? Újabb égi csoda ez...?~ töpreng, s vadul cikáznak fejében a gondolatok. Lehet, hogy itt emberére, azaz gnómjára talált... Azért megkockáztatja az egyik ötletét, bár lehet, hogy téved.*
- Napfogyatkozás? *kérdezi bizonytalanul, s közel sem biztos, hogy eltalálta a helyes feleletet. Nagyot sóhajt, mert talán van még esélye a győzelemre, bár azt el kell ismernie, közel sem olyan butuskák a ma élők, mint azt elsőre hitte. Jön tehát a második talány...*
-Íme az enyém:

Tavasszal hajt két kis ág,
Párosával dombon áll.
Nyárra törzzsé növekszik,
Újra, s újra eloszlik.

Őszre ez az ikerpár,
Munkájára készen áll.
Télre viszont elhullik,
Új tavaszig megbújik...

Mi az? *fürkészőn Medallion szemeit bűvöli. De itt már nem hat félelmetes bűvköre, az ész mezején mindenki egyenlő esélyekkel küzd. S közel sem biztos, hogy ő bír furmányosabb ésszel...*

Medallion kisasszony:
*Kissé bizarr a helyzet...ül a fenekén, szemben vele egy jégsárkány és kitalálósdit játszanak...megcsípi a karját, de a szokásos fájdalom azt mutatja, ébren van*

Nem sárkány bácsi! Nem jó a megfejtésed! Látod, behúztalak a csőbe! Mert én is a holdra gondoltam! *nevet, s közben azt gondolja, nem fog ez így jó lenni, ha kinevet egy sárkányt, de nem tudja abbahagyni...aztán lassan lecsillapodik és megválaszolja a második rejtvényt*

Tudom, tudom! *tapsol örömében*
Szarvasagancs!

*aztán felemeli a mutatóujját*
de most figyelmezz Jégúr!

Kiskorában, ha feldobták volna,
leesett volna akkor a földre,
s lett volna belőle rántotta!
Ha nagykorában dobnák fel,
elrepülne, de tudósok eszén túl
akkor sem járna!

Ki az? *kérdezi, fejét kissé oldalra fordítva, izgalmában megnyalva a szája szélét*

Morganus – Fhouryzz:

-Az bizony... *kénytelen ismét elismerni, a nő kitalálta a helyes választ. ~Túl könnyűeket kérdeznék? Vagy összeakadtam azzal, akin nem foghatok ki semmiképp?~ S gondterhelten várja játéktársa feladványát. Talán megöregedett és már nem fog úgy az agya, mint rég.*

-Sárkány... *mondja egykedvűen. Ha nem találja el, legalább válaszával is bizonyítja: a "tudósok eszén túl akkor sem járna" állítás rá mindenképpen igaz. ~Tudósnépek lennének ezek itt? Akkor alaposan ráfáztam...~ S már átkozza is magát, amiért belement a játékba. Azt azért nem gondolta volna, hogy visszakérdez a Holdra... Ügyes húzás, azt meg kell hagynia, bonyolultabbra számított, s ez lett a veszte... De mindegy, haláltól sosem félt, sem a vereségtől egy tisztességes küzdelemben, szavát pedig állja, így ha győz ellene a csöppnyi gnóm, elengedi. Már csak egy dobása van hátra, s valami kacifántosabbal kell előrukkolnia, hogy versenyben maradhasson, vagy legalább szépíthessen.*

-Az utolsó következik:

Hálót szövő, kicsiny láb,

Apró férgek belakják,

Se nem eszik, nem rágják,

Bábosokként mozgatják.

*Ha ezt is kitalálja, nincs mese, a királylánynak nem volt szüksége megmentő lovagra, elintézte egymaga a szörnyeteget. S lesz belőle majdan, a teremtés koronájának legfényesebb ékköve, házisárkánya urának, hiszen egy asszonynál már csak egy eszesebb lehet veszélyesebb...*

Medallion kisasszony:

*Ha tudná, hogy mennyi szempár figyeli a jégsárkány tányérnyi szemein kívül, talán világgá is szaladna...de nem tudja, így a kitalálós játék izgalmába merülve, kipirulva, büszkén hallgatja a sárkányt...*

pók...pók, vagy...*töpreng, szép szemöldökei összeszaladnak az orra tövében, homlokát ráncolja...hümmög, hol magában, hol hangosan gondolkozik*

vagy pókháló...jaj nimfa! Segíts! *fohászkodik Dorombolóhoz*

pókháló...inkább azt mondanám...*bizonytalankodik még, magában elismétli a találóskérdést...*

Igen! Pókháló! *vágja ki végül magabiztosan, de már abban a pillanatban meg is bánja...csend lesz, izgalmában az ajkába harap...és vár...az idő mintha megállt volna...*

Morganus – Fhouryzz:

- Sajnos nem... *a gyilkos szempár most győztesen ragyog, mert végre a nő is hibázott egyet. Sikerült kifognia rajta, s az okos gnóm beleesett abba a csapdába, amit alaposan kifundált számára. A háló szóval, illetve a hálószövéssel, előbb a pókra terelte a gyanút, de azt maga sem gondolta volna, hogy végül a pókhálót mondja majd megfejtésként. Hiszen a kérdés a "kicsiny láb"ra vonatkozott...*

- Amire gondoltam: ujj. A humanoidok keze oly egyforma a számomra, s működésük is hasonló... Megmutassam? *kérdése nem sok jót ígér, s feltehetőleg nincs oly elszánt tudós, aki úgy akarná anatómiai ismereteit gyarapítani, hogy végignézze, ahogy egy sárkány leharapja az ujjait, és azokon magyarázza el a kéz izmainak titkait... Így a nemleges választ meg sem várja, inkább a játék folytatását javasolja.*

- Akkor halljuk az utolsó feladványt!

Medallion kisasszony:

Mondom...*nyel egy nagyot Medalion, nagy levegőt vesz és már fújja is*

Lába van, de nincsen keze,

háta is van, de nincs feje,

csontja nincs, de van gerince!

Gyomra van, de hasa nincs,

gyomrában ezernyi kincs,

égig ér a teteje...

ezt találd ki sárkányapó,

hogyha tudod, hehehe!

*hát...lehet, hogy a végén a nevetést elhamarkodta, de jókedve támadt! Nem minden nap találós kérdésezik az ember lánya egy sárkánnyal. Kíváncsian néz a hatalmas szemekbe, felvillan-e bennük a megfejtés öröme*

Morganus – Fhouryzz:

*Feszült csönd lesz úrrá a világ eme kis térrészén, bármennyire is nagy lény foglalja el a nagyját, még a zakatoló légzése is alig hallható. A feladványok egyre nehezedtek, s ez az utolsó válasz egyébként is sorsokról dönthet, így nem sieti el a jégsárkány. Biztos sokan fizetnének most, hogy belelássanak a hüllő kifejezéstelen szemei mögött rejtező lelkébe, már ha feltételezik, hogy van neki olyan. Bár most sokkal inkább a gondolatai érdekesek, vajon mire gondol megfejtésként. A válasz azonban nem késik sokat, hangja úgy hasít bele az eddigi némaságba, mint egy barlangban süvítő hideg légáramlat...*

- Könyv...

Medallion kisasszony:

Nem! *és a lány hangja sem melegebb, mint a sárkányé...elhangzik a nem, és a csend tovább mélyül. Medalionban nincs öröm, mert győzött, csak nagy-nagy fáradtság...elájulna, ha nem érezné, hogy ezt a nemet még meg kell magyarázni.*

Nem...*ismétli meg egy idő múlva, de most már halkabban, melegebben*

hát hogy lehetne könyv...a könyvnek van lába? És mióta ér égig a teteje?

Nem sárkányapó, ez nem a könyv, hanem a hegy...

*és álmosan, remegő gyomorral, meg-megbicsakló térdekkel várja, hogy mit fog tenni a sárkány*

Morganus – Fhouryzz:

*Egy dühös horkantás, de nem mozdul, sőt inkább lefekszik hatalmas testével a földre, hogy bizonyítsa, esze ágában sincs frusztrációját a környezetén levezetni. Nyilván, ez elsőként Medallion számára lehet jó hír. De hogy valójában mit forgat a fejében, az más kérdés...*

- Győztél... Most elmehetsz... *mondja szinte közönyösen. Ez tehát a nyeremény, úgy tűnik állja szavát, bár így sem lehet könnyű szívvel eltekinteni a ténytől, hogy ha hirtelenjében meggondolná magát, szeszélye egy tomboló hóvihar erejével fog megmutatkozni. Egyelőre azonban úgy hever az udvar közepén, mint egy összetört lelkű nagy házőrző, amely a móka kedvéért, jégpáncéllal vonta be a testét. Heverése talán épp a terve része, a kitörés előtti nyugalom hamis illúziója. Hiába adta meg magát a szabályok szerint, most talán még inkább lehet félni tőle, túl egyszerű a helyzet megoldása, s egyben oly hihetetlen is... S mégis, semmit sem tesz, ha elindul avagy odébb araszol a gnóm ékszerműves, de valamit még utána vet. No nem valami fagycsapást, bár azt is megtehetné, hanem valami sokkal gonoszabbat. Gonosz szavakat...*

- Jut eszembe! A tét a saját léted volt, de nem a szeretteidé. Azon töprengek, van-e köztetek egy is, aki fel merné tenni ellenem társai életét, csak hogy megmenthesse őket... Az lenne csak a kihívás! Dupla vagy semmi... *kihívás ez, de már nem Medallionnak szól. Ő csak a közvetítő. Mindezidáig csak játszott volna az idegeikkel, mint macska az egérrel? Direkt hagyta volna, hogy legyőzzék? Valami gonosz hálót sző a háttérben, s csak most kezdi szorosabbra vonni a hálót körülöttük...*

Medallion kisasszony:

*~Férfiak! Csinos, feszes fenekük van, csak az a baj, az eszecskéjüket is ott hordják!~...karjával megállítja a dühös harcosokat, majd a sárkányhoz fordul*

Legyőztelek! *előrelép, egészen közel a bestiához, haja, szemöldöke deres lesz a sárkány leheletétől*

És ne is keress a tudósok között olyat, aki a társai életére fogad!

Ha tisztességet ismersz, most elmégy, ha nem elkergetünk, s ha tudunk, meg is ö...*eddig nagyon bátor volt, de most felmondják a lábai a szolgálatot, térdei megcsuklanak, lágyan Felanon karjaiba ájul*

Morganus –Fhouryzz:

*~Bakapták hát a horgot...~ Íme tehát, kezdetét vette az igazi, még nagyobb szabású játék. Már csak a tétet kell meghatározni, illetve felfedni a halandók előtt az új szabályokat. Fhouryzz továbbra is lustán hever, s bár többen is megmozdulnak, fegyverek jelennek meg a kezekben, mintha ügyet sem vetne rájuk. Az elé lépő férfi szavai bátran hangzanak, de a jéghideg szeme mintha a szívét kutatná, abban mi lakozik. Kellemetlen érzés nézése, valami fagyos érzetet kelt, s nem csak a rémület borzasztja el ilyenkor a botor kalandort, de az a balsejtelem is, hogy lelkének legrejtettebb titkait képes kiolvasni az ősidők eme itt felejtett lénye. Hangja keményen cseng, mint kalapács az üllőn, s oly megkérdőjelezhetetlenül, mint egy ítélet:*
- Látom... *mielőtt azonban elmondaná a férfi kérdésére, hogy hogyan tovább, még mások vonják el figyelmét, többek között egy dalocskát fúvó lány. S ha jól sejti, magát a parancsnokló harcost is kivonta rejtekéből, kegyetlen szavaival... Ő is választ érdemel, s nem is késik vele.*
- Valóban nem az a kérdés... De még csak nem is az, én mit teszek. Sokkal inkább, hogy ti mit tesztek... *Medallion felcsattanása ugyan megzavarja, de az eddig oly bátor nő teste már nem bírja tovább a megpróbáltatásokat, s amint kiadta magából mérgét, összecsuklik a sárkány orra előtt. Szerencsére Felanon elkapja, mielőtt a földre zuhanna a néhány perce még diadalt aratott ékszerész kisasszony. Szavát így ismét vele folytathatja...*
- Már pedig én épp azt keresem, aki vállalja a felelősséget s a kockázatot, hogy tetteinek kimenetelétől függ társainak, szeretteinek élete... Talán másról szól az élet? *de nem akar több szót pazarolni erre. Az idő egyre fogy, az éjszaka egyre mélyebb árnyékba vonja a világot, s a játéknak haladnia kell... Hangját felemeli, mintha a hegyekben tomboló förgeteg üvöltené a világnak az ezeréves törvényt; így mondja el, miként szól akarata.*

- Most menj, s vidd magaddal ezt az asszonyt, kit a véletlen avagy a végzet sodort eleimbe! Ő már megcselekedte becsülettel, ami szerepének adatott... Három bajnok fog társaiért küzdeni: elsőnek maga ajánlkozott, s én elfogadom eme férfi kihívását! A másodikat én választom, s arra lányra esett választásom, ki még a legnagyobb vész közepette is dalol. A harmadik kilétét pedig te fogod eldönteni, érezd át te is a teher súlyát, mikor egy asszonyt feláldozol, próbára bocsátasz... Ez a három: egy férfi, egy nő, és egy gyermek fogja azt a három próbát kiállni, mit rendelek nekik. Ha elbuknak, velük bukunk mind... De ha mindhárman teljesítik rendelt céljukat, úgy békével távozom, s azon felül válaszolok három kérdésetekre. Amit mondtam, megmondtam! *majd ahogy jött a természetfeletti dörgedelem, úgy el is hallgat. Nehéz elhinni, hogy az ott heverő szörnyből szólt az imént a hatalom hangja, de az biztos, hogy az embereknek s mindenféle szerzetnek, kik az ispotályban laknak, most választaniuk kell a két lehetséges út, a szenvedést jelentő harc, és a próbatételek között.*