Szavabreh visszaemlékezései I.

Szellemsereg

Sir Wiliem Blake 

/Szellemsereg//

*Blake és a nehézlovasság sem olyan lelkesedéssel mennek mint mikor elindultak.
Minden olyan monoton este egy gyors táborverés, nappal menetelés.
Bal, jobb, bal, jobb, bal, jobb....
Csak menetelnek és menetelnek,de a cél még mindig messze van.
Hála Kuhulinnak és csapatának még nem találkoztak ellenséggel vagy portyázókkal.Így a csapat titokban tud menetelni céljuk felé.
Blake körbe-körbe néz a távolt fürkészve.Időnkét lemarad,hogy katonáit buzdítsa,majd ismét előre vágtat hogy elfoglalja helyét.
Így megy ez nap nap után.
Várják mikor látják meg a céljukat. *

John Kraizer 

*John mint az íjászok és számszeríjászok frissen kinevezett parancsnokaként dagad a melle a büszkeségtől. 500 kardot vezet csatába, pontosabban 500 íjat. Még sosem irányított ennyi embert. Nagy teher ez számára. De nem fog összeomlani. Tudja, érzi legbelül. Megkocogtatja lova oldalát és a százada elé lovagol. Ott már két tisztje toporzékol és olyan elmélyülten vitatkoznak, hogy nem veszik észre, hogy parancsnokuk ott van.John megköszörüli a torkát. Azok felkapják fejüket.Az egyik idegesen valami bocsánat félét motyog.*
-Uram a számszeríjászok jóval lemaradtak a többiektől, talán a terhük...miatt...
*Beszéde motyogássá halkul. És idegesen tekinget a társára. A másik kihúzza magát és katonásan megszólal.*
-Uram, a katonái nem bírják a tempót, ha ez így megy tovább leszakadnak a seregtől. Ha szabad megjegyeznem szerintem nem volt megfelelő a kiképzésük.
*John elönti a méreg, már kardjához nyúl amikor megnyugtatja magát.*
~hm nagyon bátor ez a katona ha szembe mer szállni a felettesével..alaptalanul...~
-Vigye maga több száz mérföldön keresztül azt felszerelést, egy testnagyságú pajzsot, egy kétkezes számszeríjat, tőrt, páncélt és sisakot, ha magának olyan jó volt a kiképzése akkor vigye maga egy számszeríjász felszerelését..
*Hangjában érezhető a gúny és a megvetés amit az ilyen szájhős ficsúrok iránt érez.*
-MENJEN AZONNAL!!
*Förmed rá a tisztre.Az, kihívóan rámered felettesére, majd ellovagol. John a másik tiszthez fordul.*
-Azt a tisztet leváltatni, helyébe majd kinevezek valakit. Parancsoljon álljt. És most az íjászok fogják vinni a számszeríjászok pajzsát fegyverét, 10 mérföldön keresztül. Hagy erősödjenek ők is.
~Rendet kell tenni ebben az átkozott pokolban.~
*Ellovagol a tiszttől és a számszeríjászok felé veszi az útját.*

Elyas fil Gregor
[Szellemsereg]

*Jó egy hetes menetelés után Elyas végre megpillantja a báróság déli határát alkotó folyót. Keletre tekintve a távolban a keleti, dél-keleti határokat alkotó, havas csúcsú hegyvonulatot pillantja meg. Elyas megállítja a menetoszlopot, majd leszáll a lováról.* Tábort verünk! *Adja ki a parancsot, majd nekiáll, hogy az embereivel együtt lepakolja a felszerelést. Délutánra már áll is a tábor. A sátrak tökéletes alakzatban felverve, az őrség pedig éberen figyel mindenfelé. Most már a itt vannak az ellenséges terület közelében. Szükséges a fokozott óvatosság. Elyas apródokat küld a Viharhozókhoz, hogy gyűljenek a sátrába, hogy megbeszélhessék a továbbiakat. Mikor már mind egybe gyűltek, Elyas az asztala köré inti őket, és a báróság térképe fölé görnyed.* Barátaim! Végre elértük a báróság határát, de a megmérettetések csak most kezdődnek. Itt van előttünk ez a folyó... *mutat a sátra bejáratán keresztül a szemben elterülő, széles, sebes sodrású vízre.* ... és a gond az, hogy a legközelebbi híd, amin át tudnánk kelni, öt napi járásra van innen. Az idő szorít minket. Ezért én azt tanácsolom, hogy építsünk magunknak itt egy hidat. A szélesség és a sodrás miatt ez is elvenne négy napot, de még így is egy nappal előrébb leszünk, mintha tovább menetelnénk. Ácsaink értik a dolgukat, és szorgos kéz is van itt bőven. Bár egy dologra ügyelnünk kell. *Mondja elgondolkodva.* Egy napi járásra innen az a hely, ahol a folyó északra kanyarodik, hogy belefolyjék a tengerbe. Az észak felé tartó folyó keleti partja már ellenséges terület, és noha Kuhulin jól végzi a dolgát a felderítőkkel, nem biztos, hogy a hátuk mögött nem kel át a folyón egy ellenséges portya. Tudtommal az ellenség az elfoglalt várában a saját reguláris seregéből hagyott hátra embereket. A kérdésem felétek: Vállaljuk a kockázatot, és építsük fel a hidat, vagy inkább a biztonságos átkelést választjuk, megkockáztatva ezzel azt, hogy esetleg későn érkezünk?

grod Erig Kadar

Kadar már igazán nem tudja eldönteni, hogy valóban az ellenség felé menetelnek-e, vagy az ellenkező irányba, mivel már vagy egy hete se híre se hamva ellenséges aktivitásnak.
Ezért is lepődik meg azon, amikor Elyas jóval alkonyat előtt megálljt parancsol a seregnek, aztán már kezdik is felverni a sátrakat és védgyűrűt alakítanak ki.
Kadar éppen egyik katonájának segít felverni sátrát, amikor egy apród lép hozzá, az üzenettel miszerint a főparancsnok látni kívánja hűséges Viharhozóit.
-Emberek csak így tovább és lehet hogy nem haltok meg az éjjel!- veregeti hátba az egyik katonáját, majd elindul parancsnoka sátra felé.
Mikor belép a sátorba, már a többi Viharhozó is jelen van, illedelmesen köszönti mindannyiukat, aztán helyet foglal és figyelmesen végighallgatja Elyas mondandóját.
Elsőként emelkedik fel székéből, hogy szavát adja gondolatainak.
-Én amondó vagyok a tábort erősítsük meg, amíg az ácsok összeeszkábálják a hidat, és folyamatosan küldjünk ki őrjáratokat, hogy figyeljék a környéket.- kerehácsol egyest,mert a torka kissé kiszáradt -Valamint ha elég sekély a folyó ahhoz, hogy pár szakasz vállalkozó kedvű gyalogosommal átkeljek rajta, akkor biztosítson a túlpartot, míg a híd el nem készül.- ül vissza helyére várva a reakciókat...

Sir Wiliem Blake  

[Szellemsereg]

*Blake megkönnyebbülve látja,hogy már nincs olyan messze.
Ekkor Elyas hangja hangzik fel. Miután a menet oszlop megállt mindenki elkezdte a tábort építeni.Serényen folyt a munka.A tábort most még jobban körbe vették mit szokták,mert nagyon közel van az ellenség.Aki Kuhulinék munkája ellenére rajtuk üthet.
Délutánra már áll is a tábor.ekkor egy apród jelenik meg Blake sátránál és közli vele,hogy Elyas megbeszélésre várja az összes Viharhozót.
Blake elindult a gyűlésre és egy hosszas séta után meg is érkezik Elyas sátrához.Mikor belép üdvözli a többieket és a kerek asztalhoz lép melyhez Elyas protezsálja őket.
Blake egyetért Elyas-al abban,hogy építsenek hidat.Két okból is,mert ezzel egy napot nyernek és később hamarabb áttudnak jutni az egyik partról a másikra.
Bár az a hátránya,hogy az ellenségtől ezt védeni kell,mert könnyen átjuthatnak rajta.
Blake így szól ~NA akkor essünk neki annak a hídnak.~
Majd várja a többiek reakcióját.*

Elyas fil Gregor  

[Szellemsereg]

Akkor ezt megbeszéltük. Kapitány! *A ponyva felemelkedik, s egy férfi lép be a sátorba. Leveszi a sisakját, majd vigyázzba vágja magát.*

-Uram?
-Adjon parancsot az ácsoknak egy híd felépítésére! Vegyenek magukhoz embereket, és azonnal kezdjék meg a munkát!
-Igenis!

*A tiszt tiszteleg, majd megfordul, és elhagyja a sátrat. Elyas most Viharhozó társaira néz.* A tábor megerősítésének az ötletét nem ellenzem. Ám a folyón való átkelés sajnos nem kivitelezhető. Ez itt pont egy hosszú, és egyenes szakasz. A folyó széles, és tudtommal mostanában van az áradás időszaka. Nem kockáztatom az embereim életét, hogy elkapja őket egy erős sodrás. Ám a parton kelet, és nyugat felé kiküldök néhány könnyűlovas felderítőt az építkezés alatt, hogy ne érjen minket meglepetés. Kadar! A tábor megerősítéséért te leszel a felelős! Wiliem! Te szervezd meg az őrjáratokat! Kraizer! Te az íjászaiddal foglalj el egy biztos helyet a híd két oldalán, hogy a túlpartot tűz alatt tudjátok tartani, ha szükség lenne rá! Én pedig az építkezést segítem, és felügyelem! Este ismét tartunk egy ülést, amin részletes jelentést várok a helyzetről! Most pedig... Dologra! *Adja ki a parancsot, majd ingujját feltűrve hagyja el a sátrat. Odakint az ácsok, és a segítők már el is kezdték összeszedni a szerszámaikat, és a nyersanyagot. Elyas az utóbbiakhoz siet. Egy másik vállas férfivel együtt megragad egy méretes fatörzset, és a folyóparthoz cipeli.*

Szavabreh
[Szellemsereg]

A tanácskozás után a fiatal tiszt visszatér emberei körébe. A kis csapat sátrai a tábor szélén állnak nem messze a sáncoktól. Osztagparancsnoka, egy csatákat megélt veterán, akivel nem volt egyszerű elfogadtatnia magát, hiszen még ő is úgy érzi, fiatal ehhez a beosztáshoz, kérdőn néz rá.
- Hidat építenek- mondja - Talán holnapra kész lesz, s mehetünk tovább.- nevet az embere nem túl lelkes arca láttán. - Feladatot nem kaptunk, addig pihenő, de reggel fegyverszemlét tartok!- fordul sarkon és a sátrába vonul egy kis pihenésre, megviselte a hosszú menetelés, bár igyekszik nem mutatni.

Sir Wiliem Blake 

[Szellemsereg]

*Blake sarkon fordul és elindul megszervezni a védelem építésre rendelt csapatott.
Kis idő mulva már a csapat együtt volt és megfelelő eligazítás után elindultak fát vágni a palánkok elkészítésére.
Blake i s vágta a fát jól eset nek i egy kis mozgás a sok lovon töltrött idő után.
A védelmi fal és a védelmi árok szépen épült.
Estére sikerűlt is befejezni a katonák kitettek magukért.
Estére már ott állt Elyas sátra előtt,és várta mikor kezdődik el a gyűlés. *

grod Erig Kadar

Kadar a gyűlés után kissé komor arrcal indúl meg a tábor felé.
*Hát ha nem kell átkelni a folyón, akkor nem, de így kissé veszélyesebb a dolog, mert a túlpartról bármikor rajtunk üthetnek és akkor vége a világnak.* tünődik magában, majd viszatér katonái közé, és kiadja az utasításokat.
-Emberek, tábort verünk, úgy négy napra, úgyhogy akár kényelembe is helyezhetnék magukat!- vigyorodik el, majd fogja magát és lecsatolja alkarvéőit szépen lassan.
A katonák elvigyorodnak, nagyon tetszik nekik az ötelet, miszerint végre kényelmesen ellépecolhatnak pár napot, ahhelyett, hogy menetelnének.
De sajnos!- csattan az öreg lovag hangja, miközben már mellvértjével bíbelődik -Minket illet az a kedves és megtisztelő feladat, hogy árkot kaparhatunk és fát vághatunk, a tábor megerősítésére, míg íjász barátaink védelmi állásokat vesznek fel, sir Williem pedig őrjáratokat szervez a környékre!- mosolyodik el a férfi, aztán mellvértjéi is egy apród kezébe adja, hogy az vigye sátrába a többi felszerelés mellé.
-Tehát fegyvert vértet le, aztán irány a tábor széle! Az első három szakasz fát vág a sánchoz, a második kettő feldolgozz azt!- köröz kettőt a vállával.
-És a többi szaksz?- érkezik egy szakaszparancsnok kérdése.
-A többiek pedig megismerkednek mr. lapáttal és mrs. ásóval!- mosolyodik ismét el.
-Dologra emberek!- kiáltja el magát teljes tüdőből, amire a szakszparancsnokok hangja felel, amint katonáikat zargatják a megfelelő munkafázis irányában.
-A könnyűgyalogosok közűl két szaksz maradjon a táborba pihenni, ők lesznek ma az őrség!- szól még két tisztje után -Egy tűztér öt ember, óránkénti válltásba.- teszi még hozzá, majd fog egy ásót és elindúl az útász brigád után...

Elyas fil Gregor
[Szellemsereg]

*A munkálatok gőzerővel haladnak. Az ácsok összeeszkábáltak egy cölöpverő gépet is, amellyel beverhetik a tartógerendákat a folyó medrébe. Mindeközben a tábor megerősítése is szépen folyik. Az emberek árkot ásnak a sátrak körül, majd karókkal tűzdelik tele, és közben még egy áthatolhatatlannak tűnő falat is felhúznak a sátrak köré a kivágott fából. a tábor lassan kezd úgy kinézni, mint egy kezdetleges vár. Továbbá az őrjáratok is szünet nélkül járják a partokat. Estére a tábor már komoly védelemmel rendelkezik. A falakon, és a tornyokban őrök figyelik a távolt. A híd is jól kezdődik, de még beletelik egy-két napba, mire eléri a túlpartot. A sodrás megnehezíti az emberek dolgát. Az őrjáratok sem jelentettek ellenséges aktivitást. Mire beköszönt a sötétség, Elyas ismét a sátrába hivatja a Viharhozókat, ahogyan azt reggel megbeszélték.* Nos? Jelentést kérnék! *Fordul Elyas társaihoz, mikor már mind egybegyűltek.*

grod Erig Kadar

Kadar kissé fáradtan, de mégis lelkesen érkezik Elyas sátrába.
Megérkezik a többi Viharhozó is, majd mikor mindanyian mgérkeznek parancsnoka felteszi a kérdés.
Kadar vár egy kicsit, amíg öszeszedi gondolatait.
Feláll az asztal mellől megigazítja kissé sáros, az az nagyon sáros ingjét, meg porol egy kicsit a nadrágon is, aztán elkezdi.
-Uram, jelentem, a sáncrendszer, már majdnem teljesen kész. Az árkok kikarózva, a cölöpfalak már majdnem készen vannak, mire elkészül a híd, tökéletes hídállás készül belőle. Az őrség megháromszorozva az ellenség közelsége miatt, valamint egy óránként frissen váltják egymást.- vesz egy nagy levegőt, mert ezt majdnem egészben mondta végig -Az emberek fáradtak, de akármikor harcba mennének a Szellemlovagok dicséért. A nehézgyalogosaim, rendezetten felállították sátraikat, a sánctól öt méterre, harcteret hagyva egy támadás esetén, a könnyűgyalogság szintén fegyelmezett sorokba rendezte sátrait. A táboron belül több szekérutat is hagytunk, a sátrak között, valamint ügyeltünk arra, hogy a gyalogosok is kényelmesen tudjanak közlekedni, riadó esetén, ne keljen átesniük a sátrak köteleibe. Jelentem ennyi!- vágja vigyázzba magát, amitől a már néhol rászáradt sár port eregetve száll szanaszerte...

Szavabreh
[Szellemsereg]

A sátor árnyékából előlépve, egy sután elrejtett mozdulattal próbálja maga elé húzni köpenyét, hogy ne látszódjon a megtisztított csillogó vért amit visel. Meghajtja fejét.- Uram az egysége készen áll. Nem kaptunk külön feladatot, így pihenéssel és fegyver ápolással töltöttük az elmúlt órákat. Kardjaink és szívünk, önre vár. Rendelkezzék velünk.

Sir Wiliem Blake 

[Szellemsereg]

*Blake egy-két nagyobb fa kivágása után lemosakszik majd megszervezi az őrjáratokat.
50 lovast szed össze így mindenki tud egy-két napot pihenni.Az őrjáratokat a nehézlovasság végzi,de nagy megkönnyebülésükre nincs mitől megvédeni a tábort.
~De nem árt a felkészültség,mert ez bármikor rajtunk üthetnek.~ Eképp morfondírozik Sir Blake.
Sötétedik a híd építése befejeződött,majd reggel folytatják tovább.Mire Blake és az őrjárat vissza tér kész fa erőd áll a tábor körül és mindenhol őrszemek kémlelik a távolt.
Blake leszáll a lováról és a lovász fiú kezébe nyomja a gyeplőt majd így szól ~Csutakold le és adj neki enni megérdemli.~
Majd sarkon fordul és Elyas sátrához siet.Mikor oda ér már vannak ott így ő is belép és illendően köszönti már az ott lévőket.
Elyas azért hívta őket össze,hogy jelentsenek a mai nap eseményeiről.Megnyugvással nyugtázták,hogy a híd jól halad a tábor jó védhető a megerősítések miatt.És Blake a z őrjárattal sem észlelt ellenséges mozgásokat.
Ezután Elyas mindenkitől elköszön és mindenki aki nincs beosztva őrszemnek z sátrához siet pihenni,mert hosszú és fárasztó volt a mai nap,de legalább már mozogtak egy kicsit. *

Elyas fil Gregor

*Elyas figyelmesen végighallgatja a jelentéseket, majd elégedetten bólint egyet.* Jól van! Wiliem! Arra kérlek, hogy szervezd meg az éjszakai őrjáratokat is! Pihent emberekből válogass! Kadar! Nappal elleneztem, de az éj leple alatt helyeslem a folyón való átkelést és a túlpart biztosítását. Nappal mindent jobban látni. Ha éjszaka keltek át, akkor meglephetjük az esetleges leskelődőket, akiket nem véltünk felfedezni. Válogass össze egy osztagot és keljetek át a folyón! A tábort majd mi befejezzük. A híd pedig ilyen tempóban még két-három nap alatt elkészül. Több mondanivalóm nincsen! Ha gondoljátok, mehettek! *Szól a férfi határozottan.*

Sir Wiliem Blake 

[Szellemsereg]

*Blake egy bólintással jelzi,hogy számíthatnak rá.Figyelmesen végig hallgat mindenkit és mikor Elyas mindenkinek jó estét kíván Blake elindul megszervezi az esti őrjáratot.
Nagy léptekkel halad a táborok felé.Mikor oda ér elkurrantja magát,hogy embereket verbuváljon.
Kis idő múlva már menetre kész az esti őrjárat.Egy rangidős tisztre bízza az őrjárat irányítását és parancsba adja hogy ha valami baj van ne bocsájtkozék harcba hanem csendben térjenek vissza a táborba erősítésért.A nehézlovasság majd letarolja őket.
Ezzel indul sátrába lepihenni. *

Szavabreh
[Szellemsereg]

* A megbeszélés végén, fejet hajtva a vezér előtt, kilép a sátorból. Szemlélődve indul meg a csapata felé. A tábor kezdi felvenni a szokásos ritmusát. A zajok és illatok mind a megszokott tábori élet hangjai. Távol már elcsendesedett az építés zaja, a munkás katonák visszatértek pihenőhelyeikre, vacsorakészítéssel, és az éjszakára való készüléssel vannak elfoglalva. A hangok alapján éppen az őrség összeállítása folyik. Az osztagához érve, körbejárja a szabályosan felállított sátrakat, megvizsgálja a fegyverállványokat is, amiken szép rendben sorakoznak a másfél és kétkezes pallósok. Biccent az osztag felállított zászlaja mellet álló őrnek, válaszul a tisztelgésére. 

Odalép az egyik tűz mellé, amely mellett a Aaront a szakaszparancsnokát véli felfedezni. Letelepszik a földre és előveszi kulacsát, amelyben jóféle Havasi rizling kotyog, még a Piros Polipból hozta magával, húz egyet belőle, majd átnyújtja Aaronnak. A katona nagyot kortyol a száraz borból, megtörli tömött, de már néhány szálon deresedő bajuszát, s kérdőn néz az ifjú tisztre, nem szólal, megszokta, amit tudnia kell azt mindenképpen megtudja.*
- A hídépítés holnap folytatódik, addig nem mozdulunk. Egy kisebb csapat ma éjjel átkel a folyón és felderítést végez a túlparton, majd biztosítja a hídfőállást addig amíg a híd el nem készül. Ha Kymel is úgy akarja nyugodt éjszakának nézünk elébe. A tábort Sir Wiliem Blake emberi vigyázzák ma éjjel. Egy őr elég kétóránkénti váltással a zászló mellé, a többiek pihenjenek. Holnap a hídnál segédkezünk.- *mondja, miközben int a katonának, nyugodtan igyon még, ha kíván.*
-Rendben.- válaszol a harcos, majd még egyet kortyol és visszaadja a kulacsot. – Az őröket beosztom, ha semmi más nincs, elvonulok én is.- tápászkodik fel a földről Aaron, miután csak egy fejrázást kap a többi tűz felé indul kijelölni az embereket, majd eltűnik a sátra árnyékába.
Szavabreh elüldögél a tűz mellett, bámulva a lángok játékát, élvezve a pillanatnyi nyugalmat, néha-néha meghúzva flaskáját.

Sir Wiliem Blake
[Szellemsereg]

* Az esti járőrök csendben elhagyják a tábort és megkezdik a tábor körüli őrködést.
Blake elindul a sátrába aludni,hisz holnap folytatódik a híd építés és az őrjáratozás. *

Szavabreh
[Szellemsereg]

*A tűz lassan elhamvad, a tábor nyugovóra tér. Szavabreh is feláll, kinyújtóztatja elgémberedett tagjait, majd a sátrához indul aludni.*

Sir Wiliem Blake
[Szellemsereg]

*Felvírrad a reggel.A tábor ébredezik álmából.Mindenhol tüzet gyújtanak a reggeli illetve az ebéd készítéshez.
Az esti járőrök vissza térnek.Hálistennek eseménytelen esti járőrözésből.
Helyüket átveszi Sir Wiliem Blake a kipihent járőrökkel.A híd építés is folyik.Szüntelen kopácsolás,balta csapás és farecsegés hallatszik.A munkások szakadatlan intenzitással vágják a fákat mely rögtön cölöp ként vagy szerkezeti elemként végzi.A híd már a hatalmas folyó közepéig ér még két nap és eléri a túlpartot.
A túlparton is felépítenek még egy erődöt,hogy a híd mindkét oldalról védhető legyen.
Eközben Sir Blake és emberei megkezdik második körüket a tábor és a híd körül.

grod Erig Kadar
/Szellemsereg/

Kadar az utóbbi napokban csak sátrából irányította embereit, és a megbeszélésekre is csak egy tisztjét küldte, mert nem volt valami jó bőrben, elkapott valami nyavalyát, ami az ágynak döntötte az öreg lovagot.
A hajnal már a tábor mellet éri a lovagot, amint egy ember magas fatönköt csépel vadul, befásult izmainak megmozgatása végett.
Pár katonája a szakaszából örömmel nézi, ahogy a szerencsétlen tuskó egyre több és több csatabárdcsapást kap és kezd elfogyni.
Kadar észreveszi ezt, aztán egy határozott és hirtelen mozdulattal a legközelebb (kb nyolc méter) álló katona lába elé hajítja a csatabárdot, aminek lapja teljesen eltűnik a földben.
A katona megrezzen egy kicsit, de nem ugrik félre, ugyanis a végsőkig megbízik parancsnokában.
-Jóreggelt fiaim!- kezd el ballagni a katonák felé -Nincs jobb dolguk, mint egy öregember ügyetlenkedését nézni?- veregeti meg a legközelebbi katona vállát.
A katonák elmosolyodnak és tisztelettudóan fejethajtanak a parancsnok előtt, majd sorfalat állnak a parancsnoknak a sátráig.
-Aztán jók legyetek, vagy mentek közmunkára!- mosolyodik el, mire a válasz a legényektől egy elfojtott nevetés.
Pár perc múlva már teljes harcdíszben kopogtat Elyas sátrának egyik rúdján.
-Parancsnokúr, grod Erig Kadar ismételten szolgálatra jelentkezik!...

Szavabreh
[Szellemsereg]

A reggeli ébresztő kürt, mint csatabárd hasított bele az édes álom hullámaiba, a lovag hirtelen eszmél, a tegnapi fáradság reggel újra erőt kap. A megszokás és a bele rögzült nevelés azonban felül kerekedik, kipattan, na jó inkább ki kecmereg, a felállított tábori ágyból és úgy pendelyben kilép a sátor elé. Az első útja a dézsa felé vezet, fejét habozás nélkül belenyomja. A hideg víz pillanatok alatt magához téríti, már van ideje arra is, hogy körül nézzen maga köré is. Az emberei közül néhány már álmosan a tüzeket éleszti, a reggeli teához, kávéhoz a többi az ébredés és öltözés különböző fázisaiban leledznek, csak a zászlóhoz állított soros őr unatkozik látványosan, várva a hamarosan eljövő váltást.
Az öltözés és az elengedhetetlen kávé után a lovag kiosztja a parancsokat. Emberei nagy részét a híd építéséhez vezényli, a többi a táborban marad a szokásos napi funkciók ellátására.
- Aaron! Vigyél néhány embert magaddal a markotányosokhoz, és vételezzetek kétnapi ellátmányt a csapatnak, a reggeli megbeszélés után én a hídépítőkhöz csatlakozom, az ebéd a ti feladatotok lesz.- kiáltja oda szakaszparancsnokának. Gyorsan ellenőrzi ruházatát, egy pillanatra kezébe veszi kardját, de a hátára nem akarja csatolni, kezében meg mégsem viheti a meztelen pengéjű pallóst, így visszarakja az állványra, majd a parancsnoki sátor felé indul.
A sátor előtt ott áll Kadar, bebocsátásra várva.
-Üdvözletem jó Uram! Örömmel látom, hogy felgyógyult. – köszönti meghajlással, majd leül a sátor melletti padra, várva a többiek megérkezését és tanácskozás megkezdését.

grod Erig Kadar
/Szellemsereg/

Kadar már már kezdi azt hinni, hogy Elyas-on fogott az álommanó és nem akaródzik felébredni, amikor gondolataiból egy parancsnok zökkenti ki.
Már látta a férfiút egy megbeszélésen, ámn aztán sajnálatos módon elkapta ez a nyavaja és nem tudott jobban megismerkedni új viharhozó társával.
-Köszönöm!- feleli nyájasan, majd rangját féredobva (mint már oly sokszor) letelepszik a férfi mellé.
-Már régóta szerettem volna önnel beszélgetni, csakhát, sosem jutottam el odáig.- veszi elő legszebb arcát az öreg szakállas lovag.
-Vétsegemre fölróném még, hogy nem nagyon ismerem önt, mert már régen nem beszéltem az új parancsnokokkal. -mosolyodik el olyan apa stílusban -Meséljen magáról jó uram, mi hozta ennek a seregnek a szárnya alá.- hangzik búgó öreges hangja, majd hátradől a sátor egyik masszívabb lécének és arcát süteti a korai napsütésben...

Szavabreh
[Szellemsereg]

- Elnézését kérem, illetlen viselkedésem miatt.- *áll fel és hajol meg a fiatal lovag.* – Még be sem mutatkoztam Önnek. A nevem Szavabreh, és északról érkeztem Távolrévbe, nem is olyan régen. Apám a Nagy Ork háborúk túlélő veteránjaként kapott ott egy birtokot a nemesi címe mellé. Két fiút és egy lány nemzett, én lettem a legifjabb. Az élet nem volt könnyű azon a tájon, állandó hadban álltak a birtokok a be-betörő ork szörnyek portyázó osztagaival, melyek egyre erősebbek lettek az évek folyamán. Fiatal korom óta felderítőként segíttettem apámat és embereit ezekben a csetepatékban. Két évvel ezelőtt egy forró nyári napon nagy porfelhő közeledett a majorság felé, a sietve érkező felderítő beszámolt egy jelentősebb seregről, amely az úton kígyózva közeledett otthonunk felé. A porfelhőből páncélos lovagok sora bontakozott ki. Közelebb érve felismertem vezetőjük pajzs címerét is, apám régi parancsnoka, s távolabbi szomszédunk Tannian Ers kapitány ágaskodó egyszarvúját. Újra hadba vonultak a veteránok, megsegíteni hajdani társukat. Ekkor láttam élve utoljára apámat.
A birtoka bátyámé, a páncélja az enyém lett, avval a tanáccsal, keressek mentorokat magamnak a messzi városban, s legyek méltó az emlékéhez. Így kerültem Távolrévbe, így lettem a Klán tagja, és parancsnokunk Elyas fil Gregor jóvoltából egy szakasz kétkezes fegyveres harcos vezetője. Ennyi az én történetem Uram.- *fejezi be a meséjét Szavabreh. Még egyszer meghajol, majd egy kérdést intéz az öreg lovag felé. Reméli, nem túl furcsa a kérdés.*
- Rettentően röstellem magam, de mivel később érkeztem, egy csapat erősítéssel, és a sietség miatt nem volt senkinek ideje tájékoztatni, nem tudom mi célból is indult eme hadjárat. Ha volna szíves elmondani, nagyon hálás lennék.-* hajol meg harmadszorra is, és marad állva a válaszra várva.

grod Erig Kadar 

/Szellemsereg/

Kadar meglepődik a fiatal fiú tettein. Nem kellett volna hajlongania az öreg veterán előtt, de nem szól semmit a tiszteletadás jele miatt, de majd utólag hozzáteszi.
A férfi befejezi életének nem éppen rózsás történetét, aztán szegez neki egy kérdést, amit Kadar egyáltalán nem talál furcsának, hiszen nem tudhat mindenki mindent.
Ő is felemelkedik mivel ha az egyik fél áll, az illem úgy kívánja, hogy neki is fel kell állnia.
-A nevem grod Erig Kadar,- nyújtja kezét az ifjúnak -részvétem az apjáért fiam és remélem, hogy egyszer majd méltó lesz a nevére, bár véleményem szerint, aki a messzi északról elverekszi magát Távolrévig és ott még a Szellemlovagok közé is felveszik, az már méltó egy nagy harcos nevére.- mosolyodik el az öreg.
-Hát ittlétünk kérdése igen egyszerű.- kezdi, majd megvakargatva szakállát -Egy báró, bűnömnek legyen mondva nem tudom a nevét, segítséget kért nemes urunktól Fiffton de Raistól, mivel a szomszédja igen erős sereggel rontott rá. Mi odamegyünk, felmorzsoljuk az ellenséget és hozzánk mért szerénységgel dicsfényben úszva hazakullogunk.- mosolyodik el ismét.
-És azért meg ne legyen letörve fiam, mert nem tudja a sereg célját! Fiatal koromba a hazámba volt hogy még az eligazítás után sem tudtam, hogy a fémtitán nehézgyalogos és lovassági osztagnak mi a feladata, de sokszor ez miatt fordítottunk a csatán, mert még én se tudtam a következő lépésemet, nem hogy az ellenség.- veregeti meg apailag a fiú vállát.
-Ja és mégvalami fiam, kérlek ne hajlongjon előttem, nem vagyok én olyan öreg!- búgja azzal az öreg atyai hangjával...

Szavabreh
[Szellemsereg]

Szavabreh megszorítja az öreg kezét.- Köszönöm! Én is remélem, hogy így lesz. - *válaszol és majdnem meghajol, de időben észbe kap. Nem akarja megsérteni a lovagot, de a rögzült mozdulatait nehéz ilyen hirtelen levetkőzni.*
- Ha gondolja Uram foglaljunk helyet, míg a vezetőnk nem jelentkezik. Lehet, hogy hosszasan kell várnunk.- * ha Kadar leül, ő is letelepszik, ellenben mindketten állva maradnak a sátor előtt.*
- És köszönöm az eligazítást is, bár nem hiszem, hogy a 25 emberemmel nagy kavarodást okoznánk a harcban. Fémtitán gyalogságról még csak nem is hallottam, a világ mely részén használják ezeket a harcosokat?-* mosolyodik el, s vált témát, remélve, ismereteit bővítheti a várakozás alatt. Az öreg valahol tényleg az apjára emlékezteti, bár nem kinézetében, inkább kiállásában, mozdulataiban. A sok harcot megélt emberek jellemző testtartása, stílusa egy pillanatra ismerős képet villantott fel lelki szemei előtt.*

grod Erig Kadar
/Szellemsereg/

Kadar elmosolyodik a fiú szavain, majd a felkérésnek eleget téve letelepszik a sátor mellé.
-Hú a fénytitánok (az előző reagban félreírtam), -kezdi boldogan felcsillanó szemmel és büszkén csendülő hangon -ők aztán igazi katonák voltak. A lovagrendet ahol szolgáltam hívták Fénytitán lovagrendnek és akik ott kaptak kiképzést ők voltak a fénytitánok.- kissé elbambul egy fél másodpercre, aztán kuncog egyet és így folytatja -Amikor a táborban valami miatt verekedés tört ki, a fogdában nem akarták elhinni hogy a két titánon kívül senki nem ért hozzá a huszonöt súlyos sérülthöz.- szakad fel egy kis nevetés az öreg lovagból.
-A császárság messzi tájakon található, a nyolc évnyi vándorlás alatt már el is feledtem melyik irányba, azthiszem nyugatra a hegyeken túl, jobban mondva csak volt található.- komorul el arca és szavai.
-Három éves véres háborúban egy szörnyekből álló horda eltiporta a hadereget és csak a legerősebb erődök tudták tartani magukat, úgyhiszem, hogy a császárváros Illberhta hat égbenyúló tornya még ma is büszkén állja az időnkénti ostromokat.- a hangjából kicseng, hogy ez nagy büszkeséggel tölti el a lovagot -De sajnos a Titánok rendháza nem tartozott ebbe a pár kivételbe. A büdös dögök hatalmas véráldozatok árán, de végül bevették a hegyi erődöt, megsemmisítve a rendet.- még komorabb lesz az arca -Ám én akkor már nem tartózkodtam az országban, hat tábornokot vettem üldözőbe, akik miatt a döntő ütközet véres kudarcba fulladt és az alám beosztott bakák nagyhányada odaveszett, majdnem én is.- majd egy újabb de most már erőltetett mosoly jelenik meg az öreg arcán -Még meséljek valamit fiam, vagymag is megosztja velem eddigi tapasztalatait. ja és még valami, ne aggódjon, az a huszonöt baka már egy kész hadsereg, ha az ember jól és jó helyen használja őket.- veregeti meg a fiú vállát...

Szavabreh
[Szellemsereg]

*Szavabreh figyelmesen hallgatja Kadart. Rég hallott ehhez hasonló történetet. – A tábornokok biztos jó helyen pihennek, mivel az öreg itt van.- gondolja, de hangosan nem mondja ki, nem biztos, hogy érdemes a múltat ennyire kiteregetni, pláne ha az fájdalmas is.*
- Köszönöm a történetet, remélem egyszer a világ megszabadul a fajzatoktól, s béke köszönt a földre, de sajnos az az érzésem nem az én életemben fog ez megtörténni.- *mosolyodik el kesernyésen, gyerek és serdülő korában ő is látott szörnysereget harcolni, és ismeri a harcban elvesztett barátok hiányát is.* – Ó… a bakák miatt nem aggódom, ha jó belegondolok ők jobban tudják a dolgukat mint én, s ha mégsem a szakaszparancsnokom pillanatok alatt helyre teszi a dolgokat. Ha netalán a csatában elkeverednék, valószínű, csak a harc végeztével vennék észre, hogy nem vagyok ott, és csak akkor kezdenének keresni.- *nevet fel Szavabreh.*
- Ennyit a tapasztalatomról is. A legutóbbi az, hogy ne próbálj igazi pallóssal gyakorlatozni fabábun, mert csúnyán megütheted magad. -*most már majdnem kacag.* – és utána megszenvedsz mire kifeszegeted a fából……hmm.. ha jól belegondolok ez még életbölcsességnek ki jó.- *vakarja meg szakállát Szavabreh.*

grod Erig Kadar
/Szellemsereg/

Mikor a fiú előadja élettapasztalatát, neki is jobb lesz a kedve és egy kellemes kacaj szabadúl fel az öreg torokból.
-Hát igaz ami igaz, a fabábuk nagyon veszedelmes ellenfelek tudnak lenni, de inkább az, mint egy páncélozott orjástatu.- mosolyodik el, remélve, hogy a fiú tudja milyen lényről van szó -Abba a dögbe beletört a csatabárdom, de belé ám meg az ő foga, miután a páncélbontogató buzogányt leakasztottam az oldalamról és letéptem a hátát.- aztán leakasztja övéről a csatabárdját, aminek egyik fele egy beretvaéles vágóél, míg a másik inkább egy csákány feje .
-Én ezt a szépséget szeretem használni, bár nem egy tipikus lovagi fegyver, de amondó vagyok szakavatott kézben veszélyesebb egy pallosnál.- aztán a hátára erősített nagy kerek opajzsot kocogtatja meg -Főleg ha az ember egy tatu bőrébe bújik. Pajzs vértezet és kész a nehézgyalogos, amit csak nagy áldozatok árán lehet legyűrni.- mosolyodik el ismét, de most már nyoma sincs a mosolyban az előző keserű hangulatnak.
-De persze mindenkinek megvan a gyengéje. Mondjuk nem ismerek olyan katonát, aki állná egy katapult lövedékét, még egy ogrét is le lehet vinni békába egy katapulttal.- nevet fel hangosan, aztán észbekap és halkít magán, mert azét mégiscsak Elyas főparancsnok sátra előtt ücsörögnek és a parancsnok lehet hogy még alszik...
-Szép fegyver.- *ismeri el a lovag* – de én maradok inkább a pallósnál, mikor megtudtam, hogy a két kezes kardosokhoz leszek beosztva, örömömben rögvest elrohantam egy révi fegyverboltba….pontosabban talán mindbe, hogy szert tegyek egy saját fegyverre, ne a klánét kelljen használni.- *fogja csendesebbre Szavabreh, de az arcáról a mosoly nem tűnik el.*
- Nem is kellett túlon túl sokat keresnem. Megtaláltam az igazit, igaz kissé drága volt a zsebemnek, de amikor először a kezemben tartottam éreztem, ezt nekem kovácsolták.
A markolata feketére edzett kovácsolt fém, hosszú egyenes pengéje negyedéig sötétre van edzve, és két kisebb penge áll ki belőle. Szép, tökéletes a maga nemében, de sajnos a sátor előtt maradt az állványon. Nincs tokja, és meztelen karddal nem akartam a megbeszélésre jönni, még valaki félreértené.- *int fejével a sátor bejárata előtt álló őrök felé.*- és akkor gyorsan véget érne szépen induló pályafutásom.-* mosolya szélesebb már nem lehet, csak ha valaki buzogánnyal igazít rajta.*- De nem szeretem az ostromgépeket, -* fordul komolyra a hangja.* -apám mesélte, Fortshamp ostrománál a szörnyek élő embereket lövöldöztek a várfalra, nem a rombolás miatt, csak „ jókedvükben”. Apám sosem felejtette el azokat a hangokat, mikor szerencsétlenek becsapódtak. Igaz azt sem amikor kicsaptak az ellenre, s a lövöldözőket saját katapultjukkal tépették szét. Nem volt egy lovagi tett, de szerintem egyik részvevő sem szégyellte tettét később.- *bólogat csak úgy maga elé, mint egy megerősítve a mondandóját.*

Városi tanács

[Alagsor] 

*Az elmúlt napok pihenése jót tett neki, a fejfájása csillapodott, a rendszeres táplálék is felerősítette a bozótosban eltöltött meglehetősen koplalós idő után.
A mélyebb karsebén kívül az összes apróbb seb rohamos gyógyulásnak indult, s a fájdalmuk is mérséklődött, vagy elmúlt. Bal karját még nehezen tudja felemelni, de már óvatosan tudja használni, minimális fájdalom kíséretében. A napokat az étkezések kivételével szinte alva, bóbiskolva töltötte, a nyíló ajtó hangjára riadva fel szendergéséből. Viszont az őr vagy mi stílusa egyre jobban dühíti, nem mintha hinne neki, nem bajlódnának velük ennyit, ha ki akarnák végezni mindannyiukat. A női klán tagok meg, tudnának neki fájdalmas meglepetést okozni, ha véletlenül kettesben maradna akármelyikükkel. ~Akkor riszálna csak igazán.~ mosolyodik el, elképzelve a jelenetet. De a lovagsága megkérdőjelezése, s vezére szidalmazása átlépi a határt amit még elviselni szándékozik. Tárai arcán is látja a rosszallást, így az ajtó csukódása után megszólal.*
– Mi lenne ha amikor legközelebb jön, leütnénk? Na nem szökés miatt, csak próba képen, utána is ilyen lenne a stílusa, vagy sem. Nem hiszem, hogy túlzottan rontana a helyzetünkön, de nagyon jól esne….. És utána nem túl lovagiasan meg is rugdalhatnánk. – *teszi hozzá egy kicsit halkabban, szinte csak magának.*

[Alagsor]

*Az alkalom elmúlt, az őr nem hagyta magát heccelni, és elengedte Nil szavait a füle mellett. Hiába, a legjobb ötleteknek is megvan a maguk buktatói. Az elkövetkező ajtónyitások pedig elterelték figyelmét a tervről. Egymás után sorolnak vissza a követek, s egyikük sincs feldobódva, sőt…Kuhulin által elmondottak szerint elég gyatrán áll a szénájuk, lehet hogy nem jött be az okoskodása s humánus barbárok kezére került a társaság.~ Előbb felhizlalnak, aztán felkötnek. Lehet mégis igazat mondott az a tenyérbe mászó stílusú alak.~ gondolja sötéten, s fél óra múlva, mintha beigazolódna félelme, egy pappal tér vissza a tiszt.
~ Ejnye, de sietős…. ítélet hirdetés, pap, akasztás. Hol marad az utolsó kívánság, vacsora s miegymás.~ s folytatná még, de a tiszt és a pap mondandója megakasztja gondolatsorát.
Életben maradnak, megmaradhat a klán önállósága, de esküt kell tenni Sziklaöböl felé, szól az ajánlat.
Kicsit elgondolkodik, megrágja a hallottakat, tudja a papnak igaza is lehet, de megint ott a de…. Szembe fordul az őrökkel és a csuhással. Kihúzza magát, mondandója akár a sorsát is végleg meghatározhatja.*
- Engem személy szerint az esküm a Klánhoz, a Klán vezetőihez és a társaimhoz köt, s semmi lehetőséget nem látok, hogy ez megváltozzon, még kényszer vagy fenyegetés hatására sem. A lovagi lét nem az eskük megszegéséről szól, s nem a helyzethez való alkalmazkodást, hanem az elveinkhez való ragaszkodást jelenti. Ámbátor, amennyiben a Klán vezetése, a Klán nevében teszi le az esküt, akkor fejet hajtok akaratuk előtt, de tőlem esküt hiába várnak.-* fonja karba a kezét, mintegy bezárva mondandóját.*

Városi tanács 2.

*Karba tett kézzel, kis terpeszben áll a cellában, s megszólalása óta nem mozdult. Elkeseredetten, fájó szívvel hallgatja Fiffton szavait, sejtette, így lesz. A vezetőjük politikai döntést hozott, egy olyan helyzetben ahol nem lehetett igazán jó döntést hozni. Várható volt, mégis túl hirtelen, túl gyorsan született e döntés. Habozik a letérdeléssel, nem tudja mit is kellene cselekednie. Szíve azt súgja, nem szabad letérdelnie, így nem, de ha nem követi Vezetőjét, legalább annyira megsérti fogadalmát, mintha behódolna egy ismeretlen, és egyáltalán nem biztos hogy jó szándékú szervezet előtt. Kuhulin beszéde megdöbbenti, majd hogy nem szíven üti. A Viharhozók vezére pont azokat a szavakat mondja ki, amelyek a fejében is viszhangoznak. Bár ő sosem mert volna ilyen formán a vezetőjük elé állni. Kuhulin megkérdőjelezte a döntést, még ha igaza is van, és evvel nagyon a határon mozog, bár mit egy ház vezetője, megteheti. Ez az erkölcsi dilemma, megviseli. Legszívesebben Kuhulin mellé állna, teljes mellszélességben, de esküje nem engedi. Viszont a kovácsot sem tudja elítélni szavai miatt.
Mor-Bain szavai visszahozzák a reményt, szánalmas behódolás helyett barátság, hűbéri kapcsolat helyett egymás segítése. Csak egy hibája van a beszédnek, ultimátumot kaptak, s a pap reakciója kiszámíthatatlan, s hiába jó, a szónoklat, csak üres szavak, ha süket fülekre találnak.
Nem mozdul, nem tud, nem akar, elméjében egy gondolat morzsa kezd egyre jobban növekedni, egy olyan döntés aminek meghozataláról még álmodni sem tudott volna néhány nappal ezelőtt.*

- Enyém a megtiszteltetés jó Uram. Foglaljon helyet, illetve ágyat ebben a gyönyörű palotában- *mosolyog Kuhulinra*.- és felőlem Morcos is maradhat, ha úgy szokta, s nem helyettem szeretne az ágyamon feküdni.- *mutat körbe a puritánul berendezett szobán*.
- Épp azon morfondíroztam, hogy vajon kivégezték, vagy közmunkára ítélték ebben a városban az összes művészt, vagy még fel sem találták a díszítés művészetét.- *vigyorog erősen*.- amennyiben tudok segíteni, csak szóljon, és ott vagyok, de még életemben nem ástam kutat, így csak az erőmre, s nem a tudásomra lehet számítani. De előtte kérdeznék valamit.- *komorul el kissé*- mi lesz velünk, s mi lesz a klánnal? Fiffton Úr szó nélkül távozott, s némelyek arcán is meglehetős rosszallást véltem felfedezni. Ebben a helyzetben nagyon veszélyes lenne a széthúzás erősödése. Tehetünk-e valamit, hisz valahol mi okoztuk, vagy csak várjunk, hogy megoldódjon a dolog? 

Vásárban

*Kényelmesen az ágyán fekve szemléli a plafont elmélyülten, mintha rettentő fontos dolgok történnének a fehérre meszelt köveken. Nem foglalkoztatják a körülötte zajló események, az udvarról behallatdszódó zajok, s épp nem a világ jobbá tételének mikéntjéről gondolkodik, egyszerűen bambul, bár lehet, megsértődne, ha más mondaná ezt rá. Kadar basszusa töri meg ezt az idilli állapotot. Visszatérve a létezés síkjára, páros lábbal dobban a padlóra, s követi társát a vásárba, nem megfelejtkezve az összekuporgatott pénzecskéjéről sem.
Végig néz az árusok, és vásárlók „ tömegén”, egy ideig hallgatja az öreg alkudozását, majd elunva azt, a lovak felé indul, megszemlélni a választékot.
Megcsodálja Edin által választott lovat, s végigvillan rajta, vajon hányszor fogja le vezére lefejelni a kapufélfát, mire megszokja a magasságát ennek az állatnak. Az ötlet valami furcsa módon jókedvre deríti, és széles mosollyal fordul a közelben szénát lapátoló harcsabajuszos, enyhén sötét bőrű kupec felé.*
- Gwuff nincs?- kérdezi ártatlan arccal, s ugrik félre a helyére lecsapódó vasvilla elől. Szerencséjére, jók a reflexei, mert biztosan elrontotta volna a napját, ha beleáll a villa valamelyik ága.
- Jó..jó csak kérdeztem.- próbál távolságot tartani a most már vöröses árnyalatot is viselő jóembertől. - Már ezt sem szabad? – *játssza meg a sértettet, miközben sikeresen az egyik ló takarásában eltávolodik az átkozódó, villával fenyegetőző lókupectől, s eltűnik a szeme elől.
Röviddel később, egy másik eladóval, fél szemmel állandóan figyelve a bajszos barátját, megegyezik egy fekete heréltre, fájó szívvel válva meg vagyona jó darabjától, de nem tudott ellen állni a kísértésnek, és az állat kinézetének. Tulajdonosi büszkeséggel veregeti meg a ló oldalát, majd az istálló felé indul, száron vezetve.*
- Az ellenség megtévesztése miatt, ezennel Gwuff-nak nevezlek el.- súgja a ló fülébe, már benn az istállóban. Megsimogatva okos homlokát, egy adag zabot téve elé.- Remélem jól meg leszünk egymással.- *s vidáman visszasiet a kereskedőkhöz, egyenlőre magára hagyva új szerzeményét.*

*Lassan, de biztosan a megtakarítása végére ér….. nem tud ellenállni szinte semminek, amit meglát, illetve kinéz magának. A kereskedők jól járnak vele. Nem alkuszik, mindent kifizet az elsőre kért áron. Kezeiben már alig fér el a sok dolog. Jó pár méter fekete szövet, köpenynek, ruhának, s a lovára takarónak. Egy lovagló csizma, változatosság képen ez is fekete, fél lábszárig érő, vasalt. Egy másfél kezes, a markolatán és keresztvasán sast mintázó kard tokjával, első látásra szerelem volt, bár nincs rá nagy szüksége, de nem bírta ott hagyni. Egy kulacs, egy díszes öv, egy pár kesztyű, még egy kulacs, csak a biztonság kedvéért…
A vásárlás öröme egészen magával ragadja, ide-oda csapong a szekerek között, megvizsgál, kipróbál, megszagol, megkóstol mindent, amit lehet, s engednek neki a kereskedők. Néha elejt ezt azt, s nagy nehézséggel emeli fel a porból, más dolgait elhullajtva…..
Újra gyereknek érzi magát, s az éves vásári forgatag hangulata tölti el, ahová a szülei vitték el mindig, megtörve a vidéki napok egyhangúságát. Csak a mézeskalács huszár, s a csokis alma illata hiányzik neki.
Mikor már sem a karjai, sem a pénzes erszénye nem bírja tovább, a szobája felé veszi az irányt, lepakolni, rendezkedni, átöltözni.
Éppen akkor ér vissza az udvarra, mikor Edin megragadja Tyront, valamit mond neki, majd elviharzik.
~ Na már megint kezdik!~ villan át rajta eszébe jutva a kocsmai és az utcai jelenet. Azt hitte, már lezárták egymás közt az affért, de a jelek szerint nem.~ Jól állunk, sem igazi vezetőnk, sem összetartásunk nincs. Ezek után kíváncsi vagyok mi lesz a vezető választáson. ~ húzgálja meg szakállát rossz szokása szerint, igazándiból oda sem figyelve a mozdulatra ~ Jó lesz oda figyelni…..~ dönti el magában, s Kuhulin keresésére indul, egyrészt, hogy felajánlja segítségét a műhely építéséhez, másrészt, hogy egy későbbiekben elkészítendő harci vért ötletét megvitassák. *

A de Rais házaspár utolsó útja

[A de Rais házaspár utolsó útja]

*Csendben nyílik a terem ajtaja Breh halkan, a lehetőségeihez képest zajtalanul lép be a díszterembe. Bár az öltözete nem engedi meg a hangtalan mozgást. Az újonnan beszerzett fekete ing és nadrág, nem, de a páncélzat hangjait nem tudja elnyomni az óvatos mozgással sem. Mellpáncélja a lehetőségekhez, s annak elhasználtságához képest, ragyog. Kar és lábvértjei azonban vadonat újak, az itteni kovácsok remekei. Dísztelen funkcionális kidolgozottságuk jellegzetesen Sziklaöböli munkára utal.
Megáll az ajtó mellett, s bólintással üdvözli a jelen levőket. Megpróbál amennyire lehetséges a háttérben maradni. Nem igazán ismerte elhunyt vezetőjüket, s feleségét még annyira sem, alig néhányszor látta a Szellemkastélyban, s hajón.
Így gyásza nem a klán vezérnek, nem a nagy harcosnak, s feleségének, inkább az embernek, az érző, szerető lénynek szól. A halál, borzasztó minden megnyilvánulásában, de a váratlan halál talán az egyik legszörnyűbb dolog, amit átélhet az ember fia.
Mikor megüresedik a koporsók előtti tér, csendben a koporsók elé lép, fél térdre ereszkedve mondja el imáját, a két ember lelki üdvéért, majd feláll, s visszalép az ajtó környékére, ismét a háttérbe vonulva.*

[A de Rais házaspár utolsó útja]

*Csendben, az alkalomhoz illően áll a fal mellett. Nézi megjelent rendtársait a gyász óráiban, s gondolatai elkalandoznak, át a folyósón át az ajtókon egyenest a szobájukba, ahol Kadar az ágyat nyomja.
Lázasan, eszméletlenül hagyta ott, mikor a díszterem felé indult. Hiába próbálta lábra állítani, nem sikerült, csak a láz értelmetlen szavait tudta kihúzni belőle.~ Még egy döfés szegény öregnek.~ Itt szeretett volna lenni, elbúcsúzni vezetőjétől, barátjától, de a láz és a kétségbeesés ágynak döntötte, újabb okot adva a későbbi önmarcangolásra.
Rövid tépelődés után nevében is elmormol magában egy fohászt, remélve az elhunytak látják, s hallják mindannyiukat a függönyön túlról, s megértik a távolmaradását. *

Az a megtiszteltetés érte, hogy szinte ismeretlenül is részt kapott a szertartásban. Reméli, nem okoz senkinek ellenszenvet, hogy ő is a koporsó vivők között kapott helyet.
Ragyogjon lelked fényesen Kymel jobbján!

[A de Rais házaspár utolsó útja]

*Lehajtott fejjel hallgatja Edin, és Alex beszédét, s megcsapja az elmúlás szele. Hiába szinte ismeretlenek számára a ravatalon fekvő immár csak porhüvelyek, kik nem is olyan régem még érző, cselekvő emberek voltak, átérzi a teremben levő gyász szinte kézzel fogható, sűrű, mély hangulatát.
Alex beszédének szavai még ott visszhangoznak a teremben, mikor a háttérből Delani de Rais immár lezárt, fekete koporsójához lép. Innen-onnan búcsúszavak hallatszanak, halkan, inkább suttogva, mint kimondva. *
- Ragyogjon lelked fényesen Kymel jobbján!- *ismétli ő is a végső búcsú mondatát,
s miután Kuhulin is utoljára elbúcsúzik vezetőitől, egy apró bólintással jelez három társának, szinte észrevehetetlenül. Egyszerre veszik vállra a fekete, címeres ládát, s indulnak el a menet elején, lassan követve a másik koporsót a kápolna felé.
Egy csepp izzadság indul el a homlokáról, le az arcán, nem az erőlködés, inkább a figyelem miatt. Óvatosan, lassan lépeget a vállára nehezedő súly alatt, minden egyes mozdulatot tudatosan megfontolva. ~Csak el ne botoljon, csak el ne…~ jár a fejében, s mint litániát mormolja magában, míg a kápolna félhomályába nem érnek.*

[A de Rais házaspár utolsó útja]

*Ünnepélyes lassúsággal érkeznek a kápolnába. A lovagok árnyéka komor, baljós képet vet a falakra, a fáklyák fényében. Az előre felállított asztalnál megáll, s szétnyílik a menet, utat engedve a koporsóvivőknek. Elsőként Fiffton de Rais, majd Delani letakart koporsója kerül a rögtönzött oltár elé.
Egyszerű, s mégis nagyon szomorú látvány a két egymás mellett fekvő fekete koporsó a fából faragott kitárt szárnyú pegazus előtt. Ha mindez Távolrévben történik, mennyivel más látvány lenne, s mennyivel több ember kísérné utolsó útjára a két hőst. Ez a mostani szinte puritánság is mennyire jellemző új életükre, a rendházra a városra….Hol van már a csillogás, a Szellemkastély nagyszerűsége, az ottani kápolna díszítettsége. Elmúlt, mint ahogy e két ember is elment…….elindult azon az úton, ahonnan nincs visszatérés.
Breh óvatosan lerakja társaival Delani de Rais koporsóját. Egy óvatos mozdulattal megigazítja a fekete leplet, mely a díszteremtől idáig kicsit felgyűrődött, majd hátralép, s nem hátat fordítva a gyászolók közé indul, helyet adva az utána érkezőknek.*

 Szörnyvadászat

[Szörnyvadászat]

*Nemrég érkezett vissza vándorútjáról, s máris itt az újabb utazás. Remélhetőleg nem lesz olyan hosszú, mint az előző útja. Mikor meghallotta a hívást, még nem ért rá a felszerelését kitisztítani, s emiatt a páncélja s egyéb vasai elég elhanyagolt kinézettel tüntetnek, a pajzsára is ráférne némi fényezés, és még több festék, s a köpenyére is ráférne egy alapos mosás, de kardja, mely még a nyereghez van erősítve a tokjában, az kifogástalan állapotú. A lova farán egy táska, benne némi étel, ital, s tartalék ruha. Azon keresztbe fektetve egy kétkezes nyílpuska, mellette négy nyílvesszővel. Több nem is kell, szerencsés, ha kétszer tud lőni általában.
Hosszú kantárral engedi a lovát, hogy a kedve szerinti sebességgel csatlakozzon a várakozókhoz. Gwuff Öt eddig jól kitartott, s Breh reméli, nem kell itt hagynia hátasát megint az erdőben. Már éppen kezdi szegény párát megkedvelni.
Megáll a társai mellett, megveregeti a lova nyakát a feltett lemezvérten keresztül, s a nyeregre támaszkodva, kissé előre hajolva, mosolyogva köszön.*
- Kymel legyen veled Nagymester! - *vigyorodik el, miközben biccent Edin felé. *- És természetesen veletek is.- *fordul a többiek felé egy pillanatra.*- Visszatértem, s mint látom épp jókor.- *komolyodik el, s azon tanakodik magában, meséljen-e az elmúlt napokról, de úgy dönt, most nem teszi.*

[Szörnyvadászat]

*Összegyűltek hát, ha nem is sokan, de tettre készen. Edin után érkezik Ivellos, majd Szavabreh is. Jó kis kvartett alakul ki, lévén Edin tapasztalt lovagot és feltörekvő fegyverhordozót tudhat maga mellett, az elf pedig még a mágiát is bírja valamelyest...*
- A legjobbkor barátom. *Feleli Ed , a szakállas lovag visszatértére.* S mindjárt adódik is a feladat.
- Induljunk hát akkor, ha már mind készen állunk. Jó volna még az éjj leszállta előtt odaérni, Rheiwyr barátunk elmondása alapján.
*Így mehet is a kis csapat, hisz a jó lovag is megkapta a beleegyező-utasítást -ha létezik ilyen egyáltalán. Az ifjú fegyverhordozó vezeti őket, Edin pedig Szavabreh mellé zár lovával.*
- És mi jó dolgod volt, barátom? *kérdi a vöröses hajú vitézt a közelmúlt eseményeiről.*

[Szörnyvadászat] - nyaralás után egy nappal kalandra jelentkezik!:)

*A napi teendők hosszúra nyúltak, és még egy új szobrocska faragása is esedékessé vált Alexius számára, úgy érezte, hogy művészi énjének nem árt előtörnie lelkének mélyéről, ígyhát igen későn értesült az eseményekről... Azonban Loiron gyors gwuff, fajtájának egyik legtökéletesebb példánya nem hiába sok súlyos arannyal teli szütyő...
A rend birtokainak szélén, már látni vélte a kis csapatot, ki mozgolódásba fogtak. ~Ideje kissé vágtára fogni különben lemaradunk...
A hátas és lovasa szinte repültek, a lovak írígykedve szemlélhették a tempót, no meg az izmos végtagokat. A gwuffon már rajta volt a a helyiek szemében elfogadott vértezet, a mellső két végtagon éles karmokban végződő kesztyű, a szügy, a lábszár, oldalsó részek a nyereg alatt, erős fém, lánc és bőr kombinációja, mely a nyeregbe kapcsolódik, a gwuffok előnye, hogy jobban testre szabható vértezettet ölthetnek rájuk a megfelelő mívességű kovácsok, és hát egy Mor-Bain ilyen téren sosem sajnálja a pénzmagot... Alex mostanra megszokottnak mondható felszerelését viseli, testén a családi mellvért, és a hozzátartozó kiegészítők, alkar, váll, lábszárvért, melyek viselik a holló szimbólumokat, no és persze a tollszerű fémlapokból készített csataszoknya. Hátán átvetve ott pihen, az új Szellemlovagi és Mor-Bain szimbólumokkal ékesített címert rejtő közepes pajzs, felette büszkén lobog a szellemlovagi köpeny, míg fején a hajdan Kuhulintól kapott pegazus mintás,lószőrrel díszített fényes sisak. Fegyverzete is a tőle elvárható, nyerge mellett két dárda, másik oldalon egy kopja, oldalán egykezes kardja, és az apjától örökölt kitűnő minőségű tőr, a nyereg mellett pedig még ott pihen két kisebb táska az egyikben kétnapi élelem, a másikban egy váltás utazó ruha...*
Kymel és Eqlissa fénye rátok lovagok és fegyverhordozók!
Úgy hallottam feladatunk van, jöttem hát hogy segítsem oltalmazni eme föld népét...
*Lassan begwuffog a sorba, és figyel rá, hogy Rheiwyr mellé kerüljön, mivel az ifjú tán az ki leginkább ismeri harci technikáit, és szokásait, no meg Szavabreh nem tűrné, ha egy gwuff ügetne hátasa mellett.:P*

[Szörnyvadászat]

*A kis csapat útnak indul. A tempót Rheiwyr diktálja, Ed mellé sorol, s felteszi a kérdést, melyre vagy egy egész napos mese lenne a válasz, a keresésről, kutatásról a reményekről, s a csalódásról, melyet a testvére keresése közben élt át, de túl fájdalmas még ahhoz, hogy elmesélje, így az egyszerű válasz mellett dönt.*
- Családi ügyben hazatértem, a majorságba. Segíteni, eltüntetni a háború okozta rombolást.- *feleli, s mivel kapóra jön Alex érkezése, nem folytatja. A nagymesterre mosolyogva, kicsit szomorkásan, de remélve ezt ő nem veszi észre, hátra fordul, figyelve rendtársa sietős érkezését. Tényleg sebesen gwuffog, de akkor is…….*
- Üdvözlet neked is! – *kiállt vissza ahogy Alex besorol a vezető mellé. Nem tudja levenni a szemét a jószágról. Figyeli mozgását, páncélzatát, karmos kesztyűit, s miután kellemesen kigyönyörködte magát az összhangban, ahogy Alex megült hátasát, megint a mellette lovagló Edin felé fordul.*
- Úgy látszik-* bök a fejével előre *– komolyan gondolja a gwuffogást.- *mosolyodik el, s valami megcsillan a szemében, valami amit hosszú útja folyamán azt hitte már elveszett. Egy kicsiny szikra, s ez a szikra egy pillanat alatt kipattan. Szakálla alatt a mosolyból vigyor lesz, letörölhetetlenül. Elengedi egyik kezével a kantárt, s kissé előre hajolva megkocogtatja lova nyakán a páncéllemezt, s olyan hangosan, hogy biztosan Alex is meghallja, megszólítja a lovat.*
-Idefigyelj Gwuff Öt! Ha nem viselkedsz rendesen, elmegyek egy varázslóhoz, s megkérem, változtasson olyanná.- *mutat előre.* – s akkor nemes lény létedre kicsiny kesztyűket hordhatsz a mellső lábadon. :P –* rossz kedvét mintha a szél fújta volna el, ~ Na igen, jó ismét itthon lenni a társai között.~ *

Leoron, Szavabreh levelét megkapva, Torben nevű lovával vágtatva indul a kis társaság keresésére. A rend birtokain már járt, de azt már a fene se tudja mikor. A poros úton vágtatva megpillantja a kis kompániát, és azonnal utánnuk kiált:
- Hé! Várjatok!!
Biztos benne, hogy nem nagyon örülnek a késésének, de hát a fárasztó munka után az ember hamar elalszik. Pár másodperc múlva utoléri a kis sereget.
- Jó napot mindenkinek! Bocsánatot kérek mindenkitől a késésért. Aki nem ismerne, a nevem Leoron.
A rövid kis bemutatkozó után egy barátságos mosollyal végigméri a társaságot.

[Szörnyvadászat]

- Kymel legyen veled és tetteiddel.- *köszön vissza az újonnan érkezettnek, miután az csatlakozott a csapathoz, s Edin felé fordulva, mosolyogva hozzá teszi.* – Engedd meg, hogy bemutassam apródomat, ki jól alvásból már kitűnőre vizsgázott, s most egyéb tudását is meg szeretné csillogtatni beleegyezéseddel.- *mondja, inkább az udvariasság kedvéért, hisz egyáltalán nem hiszi, Ed elutasítaná az apród jelentkezését. Visszafordulva Leoron felé, szintén mosolyogva folytatja.*
- Örömmel látlak, kérlek lovagolj velünk, ha minden igaz, egy kis csihi-puhi is várható. De bármi történjék, a közelemből semmiképp ne távolodj el. Mondjuk ez az első tanácsom a tanítás kezdetével.- *s bár mosolyog, komolyan gondolja mondatait. Nem szeretné, ha miatta bajba kerülne a fiatalember. ~ S ha Kilian is itt lenne, mint fegyverhordozó, akkor teljes is lenne a kompánia.~ villan át rajta, de a fegyverhordozójáról már elég rég nem hallott, s szerencse, nem nála tartja a fegyvereit.*

[Szörnyvadászat]

- Bizony lehet, hogy valami nagy vadra megyünk.- *egy apró mozdulattal utasítja vissza az almát*. – Egy falu melletti erdőből furcsa dolgokat jelentettek, s ezt megyünk közelebbről megvizsgálni.- *válaszol Leoronnak, miközben folytatják az utat. A csapat tagjai vidám beszélgetéssel ütik el az időt. Breh egy ideig figyeli, majd a saját gondolataiba mélyed.
~ Elő kellene keresni valahonnan Kadart, s megkérni, oktassa apródját is.~ nála jobbat nem tud a viselkedés és a történelem terén. Reméli, mire visszatérnek, az öreg is előkerül a visszavonultságából. Annyira belemerül apródja elkövetkezendő képzésének terveibe, észre sem veszi, beérkeztek a faluba. Az első felé nyújtott virágcsokrot szinte szórakozottan veszi át, s ha idejében nem eszmélne, neki is lovagolna az előtte megálló lovasokba.*
- Hóó…- *állítja meg Gwuffot, s körbe néz a fogadásukra elősereglett embereken, különösen a nőnemű egyedeken. A ló érezheti a csokor illatát, s éhes is lehet, mivel a nyakát nyújtogatva próbálja megszerezni a virágokat körbe forogva, hátha eléri. Szorosabbra fogva a kantárt megállítja a forgást, mielőtt a ló belelovalná magát, s nagyobb sebességre kapcsolna.*
- Jól van, mindjárt megkapod.- *dünnyögi, s Edin rövid de velős beszédét hallgatja, s várja mi is fog történni. Így este felé belovagolnak az erdőbe, vagy megszállnak a faluban, s csak reggel indulnak tovább. *

[Szörnyvadászat]

*~Miért van az, mindig az történik, amit sejt? ~ vigyorodik el. ~ Hát persze, hogy le sem szálnak a lóról, és természetesen eszük ágában sincs megszállni a faluban éjszakára, ahogy minden épeszű ember tenné. Ehelyett megindulnak bele a sötétedésbe, be az erdőbe. ~ indítja útjára a lovát, besorolva a többiek mögé, figyelve arra, az apródja a közelében tudjon maradni.
–Kymel segíts.- mormol el egy fohászt, s vagy tíz centire kihúzza a kardját a tokjából, s majd hangos csattanással tolja vissza. Remélhetőleg a szörnyek, ha egyáltalán vannak az erdőben, mélyen aludni fognak, mikor elvonulnak mellettük, vagy láttukra hanyatt-homlok elmenekülnek, s nem kényszerítik a kis csapatot csatára. Rettentően nem szeret sötétben verekedni, fáklyafényben meg egyenesen utál. Mire vége, mindig összeégeti magát, vagy a szakálla látja kárát. *

[Rheiwyr]

*Az erdő még mindig nem adott gyanúra okot,pedig már egyre beljebb jártak.Rheiwyr elérkezettnek látta az időt,hogy fáklyát gyújtson.Bár szeme már megszokta a sötétet,egyre romlottak a látási viszonyok,olyannyira,hogy hamarosan a hatékony harc rovására fog menni.Épp kotorászni kezdett,amikor Alexius átnyújtott neki egy kulacsot,amivel lemoshatja-persze inkább jelképesen,mint valóban-kardja pengéjét.Eszébe jutott erről az egyik általa is ismert történet Kymelről,így nem tartotta furcsának ami más,klánon kívüli talán igen.Így egy néma bólintással elvette a kulacsot,megnézegette,elolvasta a feliratot,majd pár cseppet ejtett a penge mindkét oldalára.Ez a kevés is elég volt azonban,hogy érezze a megtisztulást,illetve az áldást,ami útján kísérni fogja.A kulacsot visszaadta Alexiusnak,majd folytatta a félbehagyott műveletet-a fáklya meggyújtását.A hirtelen jövő fény először elvakította egy pillanatra,bántotta a szemét még egy darabig-könnye is kicsordult,majd hamarosan ehhez is hozzászokott egy-két percen belül.~Így már mindjárt jobb~Nyugtázta elégedetten,egyre beljebb haladtak.*
*Hirtelen fura roppanást hall,érzi,hogy a lova rálépett valamire.A hang félreismerhetetlen volt-csont törött ménje súlya alatt.Megállította lovát,majd lenézett a földre.Jól sejtette.Egy nagyobb állat csontját törte ketté hátasa.Azonban nem ez volt az egyetlen..körülötte még vagy tucatnyi maradvány hevert,többek között az egyik eltűnt tehén koponyája.Ahogy tovább nézelődött,akkor tűnt csak fel neki,hogy nem egyedül az ő lova alatt vannak csak állati maradványok,hanem előttük végig,rémes avarként terítve be az utat.Döbbenten nézte a nem mindennapi látványt,ami beléfojtotta a szót.Így senki nem érthette meg,miért kellet megállniuk,hacsak nem pillantott a földre.Aztán rövid némaság után mégiscsak megjött Rheiwyr szava:*
-Az utat nézzétek...már tudjuk,hogy hova lettek az állatok.
*Alighogy kimondta,jött az újabb meglepetés:egy elnyújtott ordítás.Mintha kínpadra vontak volna valakit...azonban a hang nem volt teljesen emberi.Mintha vele párhuzamosan egy farkas is felüvöltött volna...ám a kettő furcsán keveredett..néhány madár ijedten rebbent fel a fákról.És távol felvillant az a bizonyos zöld fény kísérteties ragyogása.Nagyjából ökölnyi nagyságú lehetett,láthatóan sokat kell még lovagolni,hogy odaérjenek.Ahogy az ösvény kinéz,ráadásul nagyon úgy tűnik,hogy útjukat ropogó csontok fogják kísérni...*

[Szörnyvadászat]

Amint Rheiwyr megállott, s Leoron fülébe is eljutott a férfi halk, sejtelmes hangja, megállította lovát, s lenézett a földre. Rémülten vette észre a csapattársak számára is látható "avart". S nem sokkal később hallható, ismeretlen hang felállította a hátán a szőrt, s teljesen libabőrös lett. Miután Rheiwyr ismét elindult, s utána a kompánia, Leoron nagyot sóhajtott, s kardjának díszes ezüstmarkolatát jó erősen megszorította, s csak azután merte lovát megbögtösni sarkával, hogy indulásra késztesse. A lovak és gwuffok patája alatt a csontok úgy ropoktak, mint nyugodt nyári éjszakán a tábortűz. De ezen éjszaka nem ígérkezett túl nyugodtnak. Néhány perccel később, úton a zöld fény felé, Leoron meglátott a tőle jobbra eső tölgyfa tövében egy arccal a föld felé fekvő emberi tetemet. A halott férfi hátán három, olyan araszniy széles mély karmolás volt. A rémülettől Leoron szólni sem mert, csak mesteréhez tudott remegő hangon, halkan szólni:
- Szavabreh Mester! Az nem olyan mint egy hulla? Nem azt mondták a falusiak, hogy csak az állataik tűnnek el éjszakánként?
A fiatal férfi először látott halott embert, ezért előhúzta köpenye alól kis boros butykosát, s jó nagyot belekortyolt.

[Szörnyvadászat]

*Az első fáklya meggyújtása jel, olyan jel, amit ha szeret, ha nem szeret, de mindenképp figyelnie kell rá. Fél kézzel fogva a lovát, hátra nyúl a táskához, s előkotorja a bekészített fáklyáját. Némi ügyeskedés, a nem kevés szerencse kell, hogy a láng, lovaglás közben is lángra kapjon. ~ Kiváló, egyik kézben fáklya, másikban a kantár, ha jön valami szörny, majd jó rákiabálok.~ vigyorodik el bőszen, mikor is a lova az első csontokra rálép. A roppanás a fáklyák fényében, az erdő sötétjében, s természetellenes csendjében sokkal jobban hallik, s sokkal kísértetiesebb, mint mikor fényes nappal történik az eset. Rheiwyr hangja töri meg a ropogásokkal, reccsenésekkel teli, de mégis csak csendet. Már, mint a lovagok közötti csendet. Lejjebb tartva a lángot, már látja is a lova patái alatt ropogó csontok halmait, itt egy tehén maradványai, ott talán egy birka, az a következő halom, meg ki tudja, ennél a fénynél nem nagyon tudja felismerni. A mögötte megszólaló remegő hang jó mutatja apródja hangulatát. ~ Ember, hol? ~ fordul a Leoron felé, majd a mutatott irányba. A sötétben tényleg olyan az oldalt elterülő halom, mint egy emberi test. Egy kicsit visszafordulva, egy-két lépéssel közelebb, s a fáklya fényében azonban mást mutat, szerencsére. Egy disznó koponya egy darabja áll ki a földből, s az állat megmaradt, s kiszáradt bőre lett a természet játékából olyan a félhomályban, mint egy emberi hát. Rajta a karmolás nyomokkal.*
- Csak egy malac, bár tényleg hasonlított. *mondja apródjának, s legalább annyira megkönnyebbül, mint valószínűleg Leoron. Látszik, ő sem érzi igazán jól magát, de a lovagi élet részben arról szól, meggyőződésből, s hivatástudatból azt csinálja a szerencsétlen halandó, amit más esetben jó messzire elkerülne. A fáklyát egy mozdulattal az apródjának nyújtja, nem elfogadva a visszautasítást, s a felszabaduló kezével végre a kardjához nyúl. A penge halk, fém a fémen sikoltással kel életre. Még a fáklya fényénél is megvillan az acél, s Breh nyugalma is pillanatok alatt helyreáll. A távolt zöld fény vár rájuk, s bármi lesz, a kard már a kezében van, jó apródja világít neki, sok baj már nem lehet.*

 Ötbányai ostrom után

*A szobában gyorsan a mosdótál fölé hajol, s tessék-lássék megmosakszik siettében. Előkeresi a hiányzó ruhadarabjait, s próbál minél gyorsabban öltözni, s így ébren maradni. Ingre egy kabát, lábra csizma, egy pillanatig elgondolkodik a fegyveren, de egy vállvonással a szobában hagyja. Nem hiszi most szüksége lenne rá. Elkészültével kilép a szobából., s lebiceg a lépcsőn. A fogadóban éppen az előző este romjait, maradékait próbálják eltüntetni. Körbe nézve a pultnál látja meg a hölgyet.~ Még a nevét sem tudom, bezzeg ő kitalálta az enyémet.~
Oda sántikál, s letelepszik mellette.*
-No….gyors voltam? Nem halt szomjan miattam? – *kérdezi mosolyogva, miközben a kocsmárost inti magához.*
- A legfinomabb rumból kérnék két üveggel, de egy pohárral.- *vigyorog, s mutatja, hogy kinek lesz az ital*.- s egy sört így éhgyomorra, nekem- *nyomja meg az utolsó szót.
S magában hozzáteszi.~ És szalajtson rögtön egy orvosért, rövidesen kelleni fog.~ odafordul a hölgyhöz.*
- És még a becses nevét sem tudom megmentőmnek, nem úgy mint ön az enyémet.- *kérdezi.*

- Breh.-* fogadja el a tegeződési ajánlatot, de a pohárra tekingetve, nincs sok kedve lehúzni. De mit meg nem tesz az ember a megmentőjéért. S fenékig üríti a rummal teli poharat. A köhögést, pedig megpróbálja visszatartani, kissé elvörösödve. S miután a rum szerencsésen végigégette a nyelőcsövét, s az üres gyomra perforálásához kezd, megragadja a söröskorsót, utána önt néhány kortyot, tűzoltásképp.*
- Nem hiszem, hogy rólam szólnának azok a hírek.- *mosolyog Alissa-ra, mikor már meg tud szólalni, és rossz szokása szerint a szakállában turkálva, olyan rég beidegződött mozdulattal, hogy tulajdonképpen észre sem veszi mit csinál.* – Nem tettem semmit, azon kívül, hogy sikerül megmentetnem magamat, majd később, a magamra rántani egy trollt, legyen átkozott ki páncélt adott rá.- *vigyorog*. – Az elismerés inkább téged illet, és mielőtt elfelejteném, megköszönöm még egyszer.- *áll fel a székről, s hajol meg mélyen és komolyan.*

*Az étel említésére, s látva, nem töltik újra a poharát, kissé megkönnyebbül. Nem szeretett volna lefordulni a székről kora reggel. Amint a kocsmáros elérakja a tányért, rögvest falatozni kezd, s úgy hallgatja Alissa-t. Másképp gondolja még mindig, de nem ellenkezik, gyors falatokkal próbálja felitatni a gyomrában lötyögő keveréket. *
- Bolhák?- *kapja fel a fejét, s néz értetlenül* - Miféle bolhák? – *mindig kényes volt a tisztaságára, s sikító frászt kapna, ha megbogarasodna.* – Inkább egy troll, mint egy adag bolha, s nem vagyok bolhás.- *jelenti ki határozottan, és furcsállva, honnan vette az ötletet beszélgető partnere. ~ Még hogy bolha, lehet már megártott a rum Alissa-nak. Honnan vesz ilyet.~ értetlenül néz még egy darabig, majd mivel a hölgy is túllép a dolgon egyenlőre, gyorsan el is próbálja felejteni az elhangzottakat.*
- Holnap hajnalban indulok vissza Sziklaöbölbe. Néhány társam, s a nagymester, már elindult, de jómagam még maradtam egy napot. – nem mondja, de a tartozása miatt maradt. S ha nem találkoztak volna ma, a kocsmárosnál hagyott volna levelet, és természetesen az ígért italt.
– A harcnak egyelőre vége, legalábbis a Szellemlovagok számára. Amit ígértünk megtettük, s most a sebek gondozása, s a megszokott rendház béli élet következik. De ha valahol megint szorítani fog a cipő, ismételten útra kelünk.- *mondja komolyan. Erre tette fel az életét, s mikor az első támadásról hírt kaptak, rettentő önuralomra volt szüksége, hogy nem rohanjon oda.*
- S te, mit fogsz tenni, ha vége a helyreállításnak?- *kérdez vissza, most már megint mosolyogva.*

*S eljött az idő, Ötbányán ígéretet tett, s most megcselekszi mit megígért. Kényelmes léptekkel indul a kikötő felé. Szokásos, fekete öltözetét viseli, az ágaskodó pegazusos köpennyel. Oldalán kardja csapkodja minden lépésnél a combját. Kissé még biceg, de csak egy jó megfigyelő veheti észre, s a kikötőben bizonyosan vannak ilyenek.
Érdeklődve figyeli a kikötői mozgásokat, még nem járt erre. A klánja megérkezése óta ez a hely tabu volt számukra, s csodálkozva vette észre, hazatérve, szabad az út. ~ Mit meg nem tud változtatni egy háború.~ csóválja meg a fejét, a sürgölődő-forgolódó tengerészeket figyelve. Egy hajót keres, illetve egy hajó kapitányát elsőre, a Morcos néven nevezett hajó kapitányát. Alissa SeeLion bízott rá egy levelet, Ötbányán, hogy adja át a kapitányának, vagy a céh valamely tagjának. A nyüzsgésben nem találja a hajót, s mivel, lehet nincs is itt, megszólít egy matrózforma embert.*
- Kymel üdvözletével. – *hajol meg kissé* – A Morcos kapitányát keresem, vagy a Tengeri Céh egy tagját. Üzenetet hoztam neki.- *mutatja fel a levelet, mely kissé gyűrött, s mintha kissé füst szaga is lenne, de Breh nem szeretne magyarázkodni e miatt. Tiszta szerencse, hogy a levél egyáltalán épségben elért a kikötőbe.*

 Elutazás

*Leül az asztalhoz, jót húz a habzó italból, majd papírt és irónt halász elő a zsebéből. Halk sóhajjal nekilát levelet írni bátyjának. Mielőtt a Klán elhajózna, szeretné tudatni az otthoniakkal, mi lesz vele. Nehezen megy az írás, rég nem látták egymást, s az évek folyamán kissé eltávolodtak egymástól.
A levél végeztével kiissza a sörét, majd távozik az ivóból, feladni a levelet.*

[Szoba-Folyósó]

*A korai ébresztő lelkébe taposott, első pillanatban még azt sem tudta, hogy merre van. Az ágyból kiugorva a kardját kapta elsőként kézbe, biztos ami biztos. A folyosóról beszűrődő zajok azonban nem háborúra, hanem valami másra emlékeztette. Csak azt nem értette, minek hajnalban nekiállni a nagytakarításnak, bőven ráérne a délelőtt folyamán…
Lassan eszmélt fel. A többiek költözködnek, ez a zaj oka. Visszahuppan az ágyára, a kard csörömpölve landol a padlón.
- Ó, az a bánatos életbe…a hajót még el sem kezdték építeni, itt meg már minden a feje tetején áll.- morog magában.
Feláll az ágyról, előveszi bőrzsákját, s találomra elkezdi belehajigálni a ruháit. Az öltözésnél aztán kiborítja az ágyra az egészet, mivel csak fél pár zoknit talál, s hiába kutakodik a másik fele után. Némi keresgélés, újra csomagolás után kész.
Mellvértben, egyik vállán a zsák, másikon a pallós lép ki a szobából.*
- Kymel óvjon benneteket! Engedjétek, hogy bemutatkozzam, Szavabreh vagyok.- *bólint a többiek felé.* –Ja..és köszönöm az ébresztést.- *teszi hozzá, egy kis éllel a hangjában.*

[Folyósó]

-Üdv!- *kiált oda John Kraizernek-* megpróbálva túlharsogni a láda ütemes puffanásait, ahogy az lépcsőn halad lefelé. Kezet ráz Tyronnal, majd követi őt az udvarra. A reggeli zenés ébresztést kezdi kiheverni, és úgy érzi, érdekes utazásnak lehet részese.*
-Jó reggelt.- *mosolyog Kilianra, megrázva a feléje nyújtott kezet*. – A Polipba, vagy rögtön a kikötőbe?- *kérdi a többiektől.*

[Készülődés]

-Természetesen Asszonyom, addig a többiek, hogy ne unatkozzanak, leszórhatnák a szekérről a szénát, így vértben, nem szívesen állnák neki, egész nap csak a páncél alól szedegethetnénk a töreket. És az rettentő kellemetlen tud lenni……- *feleli és elindul a nyitott ajtó felé. A istállóba belépve, a kellemes félhomály és az állatok kipárolgásának illata egy pillanatra az otthona emlékét csalja elő. Sokat játszott hasonló helyen testvéreivel, csak ez lényegesen nagyobb, tágasabb. ~ Érdekes, itt benn még nem is jártam. ~ gondolja. Mivel nincs lova, és általában gyalog jár, így az istállót is elkerülte itt tartózkodása alatt. A lovak kétoldalt lekerített állásokban állnak, elől a szemmel láthatólag lovaglásra termett állatok, a gazdájuk biztosan nem örülne, ha igavonásra használnánk. Hátrébb észrevesz két fejet kilógni a palánk felett, széles fejformájuk alapján erdei lovakra hasonlítanak. Közelebb lépve felismeri robosztus termetüket, vastag lábukat, a csüdjükről lelógó hosszú szőröket, igen ezeket kereste.* – Itt van két megfelelő, erdei ló. Futni nem igen tudnak, de bármit elvisznek vagy elhúznak bárhová. – *mutat rájuk, s ha a Joanne deArcless-nek is megfelel, kihozza az állásból a lovakat, és az egyik éppen előkerülő istállófiú segítségével elkezdi a hámokat felrakni rájuk*

[Készülődés Indulás]

- Ez csak természetes Asszonyom, én örülök, hogy segíthettem.- mosolyog Joanne deArcless-re. Majd a zsákját és a pallósát a szekérre teszi. Körbenéz, és feleszmél, az udvar kiürült, mindenki lóra kapott és elporzott a város irányába. ~ Na tessék, így jár akinek nincs lova……..most vihetem én a szekeret. ~ gondolja. Odalép a két állathoz, megsimogatja nedves orrukat, próbál egy kicsit barátkozni velük. Nem túl jártas a fogathajtásban, és ezeket az állatokat sem ismeri, de reméli csak elboldogul velük. Mielőtt elindulna, egy hirtelen ötlettől vezérelve beszalad a fogadóba, és a pincéből egy láda vörösbort szerez, biztos jól fog jönni a hosszú út alatt. Érzi, késésben van, megfontolja, hogy a Polipba induljon, vagy rögtön a kikötőbe. Az utóbbit választja, nem lehet baj ha a személyes tárgyak már a hajó közelében lesznek, mire a társaság a kikötőbe ér, s reméli nem lesz senkinek semmire szüksége a kocsmában a tárgyai közül.
Felkapaszkodik a bakra, kezébe veszi a gyeplőt…….
- Akkor gyerünk!- kiállt inkább magának, mint a lovaknak, s lassú iramban elindul a kikötő felé.

//Hajóépítés, időfüggetlen//

*Egy ládákkal, csomagokkal megrakott szekér döcög bizonytalanul végig a kikötő-város utcáin, állapota hagy némi kívánni valót maga után, de két apró, izmos, jól táplált ló húzza. A bakon fiatal ,szakállas ember ül fekete köpenyben, mely alól néha kivillan fényes vértje. Nem kell túl jó megfigyelőnek lenni, hogy a köpeny hátán a Szellemlovagok címerét fedezhesse fel a kíváncsi megfigyelő. A lovag egy pillanatra megállítja a járművet, s felemelkedik az ülésről. Szemeivel az új hajó körvonalait keresi, a többi hajó között. Egy távolabbi, félreeső ponton megpillantja a reménye szerint megfelelő vitorlást. Visszazökkenve a bakra, abba az irányba kormányozza a szekeret. Közelebb érve a készülő, vagy már teljesen kész ~ Nem tudja, életében nem látott ekkora vitorlást, így azt sem tudja megállapítani, hiányzik-e róla valami, vagy minden a helyén van.~ hajóhoz, az oldala mellé kormányozza szekerét. Valahol a tarkója körül érzi, hogy figyelik, bár nem tart támadástól, óvatosan hátranyúl a csomagok közé, s pallósát egy kicsit közelebb húzza, baj esetén kéznél legyen. A mozdulat nem túl feltűnő, de a megfigyelők biztosan észre vehetik.
Egy nagydarab , szőke, középkorú embert pillant meg az építkezési területen, így felé int.*
- Üdvözlet a Szellemsárkánynak! Megjött az első fecske.- *mosolyodik el szélesen, megállítva a szekeret.* – Szavabreh a Szellemlovag klán Viharhozója.- *mutatkozik be illendően*
.- Meghoztam magam, és néhány társam személyes holmiját, míg meg nem érkeznek, megvárnám itt Őket, ha nem zavarom az építést……. Reményeim szerint nemsokára csatlakoznak.-* nem száll le a szekérről, csak a kantárt engedi el, s felállva a hajót kezdi szemlélni, meglehetős kíváncsisággal.*

*Szavabreh támolyog fel a fedélköz falépcsőjén, megkapaszkodva a korláton. Szakállát, haját friss de már alvadni kezdő vér borítja. A halántéka felett egy nagy seb látszik az összeragadt hajcsomók között. Járásán látszik, nemrég eszmélt az ájulásból. Értetlenül körbenéz a fedélzeten, az összecsapás nyomait figyelve, majd oda vánszorog a vizes hordókhoz, s egy vödör vizet zuhint a fejére, kisebb véres vízpatakokat indítva meg a ruhája alá.
Szó mi szó…. meglepték. A kabinjából indult késve amikor két matróz nekiesett. Az egyiket sikerült leütnie a folyósón, de a másik egy kötélrögzítő rúddal lecsapta. Szerencséje volt, hogy a matróz halottnak hitte, s nem fejezte be az elkezdett munkát, vagy csak későbbre tartogatta.*
- A bánatos életbe, mi történt? – *káromkodik még egy sort.* – A hívást, hogy még hallottam, kiléptem a folyósóra, ere két marha nekem esik, de ha felismerem őket……..- *rázza meg a fejét, hogy kiszálljon belőle a fájás, de csak a vérzést sikerült evvel újra elindítania.*
- Azt hiszem erre orvos kellene- *tapogatja meg a sebét, s egy szédülés roham hatására a hordó mellé rogy.*

*Rövid idő múlva, a kezét az arca elé emeli, hogy az ébresztgetés megszűnjön. Szeme még csukva van, nem is meri kinyitni annyira szédül. Hozzáér a kötéshez, majd lassan az egyik szemét Kuhulinra emelve felhúzódzkodik, hátát az egyik hordónak támasztva.*
- Köszönöm a segítséget.- *próbál mosolyogni, elég gyatrára sikeredett mosollyal. Kezd felkecmeregni, de a szédülés miatt visszacsúszik ültébe.*
- Hoppsz… azt hiszem még elüldögélek itt kinn egy kicsit. Jól esik a friss levegő….- *semmiképp nem akarja mutatni, ha felállna valószínűleg megint a padlón kötne ki, arccal előre.* – Valószínűleg egy kis agyrázkódást kaphattam, nem először életem folyamán. Mindjárt jobban leszek.

Harc
Hajótörés után az első támadás

*Feltűnnek az akadályok mögött, ordító hadonászó tömeg, rendezetlenül, minden alakzat nélkül, de iszonyú hévvel. Nincs két egyforma öltözet, nincs két egyforma fegyver.* – Állatok.- *köp a földre, s állást vált. Bal láb előre kissé nyújtva, jobb hátra, rogyasztva. A kard félmagasan bal oldalt hátra húzva, két kézben, a kard hegye a föld felé mutat.~ Posta di coda lunga e distesa, hosszú nyújtott farok állás ~ idézi fel mestere, aki egyben apja is volt, szavait. Felnéz, fél szemmel Kuhulinra sandít, s visszakacsint látva a kovács vigyorát. -Szép idő ez a halálhoz. –mosolyodik el zordul, és figyelmét a közeledők felé fordítja. Nem lát arcokat, nem is próbálja elkülöníteni az egyes alakokat, csak az ellenséget látja semmi mást. Szívverése felgyorsul, légzése szaporább lesz, teste megfeszül, tudata beszűkül, kizár minden zavart. Csak a technikára figyel, az első csapásra, mely felfelé indulva ont belet, roppant bordát, az azt követő magas vissza vágásra, mely egy fejet választ le a helyéről, majd a hátralépésre, hogy egy pillanatra kitisztuljon előtte a terep, és az újabb támadásra. Módszeresen próbál küzdeni, a megtanult, begyakorolt fogásokat alkalmazva. Nincs egy felesleges mozdulat, egy pillanatnyi megingás sem, az a halálát jelentené. Nem törődik a bűzzel, az arcára fröccsenő vérrel, a sikolyokkal, hörgésekkel, az ölés iszonyatával.
Egy kard hegye csúszik le a mellvértjéről, felhasítva ingujját, megsebezve bal felkarját, a fájdalom mint villám vág végig a testén, s mint a vére átitatja ingét, s befolyik az alkarvédő alá, úgy borul körülötte vörösbe a világ.
Négy lépés hátra, kard a fej fölé, nagy levegő….a mellkasából kiszakadó kiáltás inkább hasonlít az állatok csatabőgésére, mint emberi hangra…s a felszabaduló rövid távot felhasználva veti magát ismét a küzdelembe………*

A rövid roham lendületével segítve csap le a hozzá legközelebb álló orkra. Hiába a védekezésre felemelt kard, a karral együtt sodorja el. A vágás felülről lefelé és jobbról balra haladva az ork válla és nyaka között mar bele a húsba. Egy félfordulat balra, s vállal neki ütközik a már védekezésre képtelen testnek. A lökés ereje a kancsal orknak taszítja a levágott állatot, rövid időre hátráltatva azt. A kard védekező állásba csapódik, felfogva két pengét. A vörös köd felszáll, az élet-halál harc higgadt nyugalma lepi el az agyát. A második csapás elöl kifordul jobbra, megköti a pengét, fém sikolya hallik amint a két kard egymáson csúszik. Az ork pengéje felfelé mozdul, de elkésett. A kard hegye már a torka felé irányul, s nem vár soká, egy gyors mozdulat előre és a véres hegy a tarkóján kandikál ki egy rövid másodpercre. Lépés hátra, és oldalra, hogy elkerülje a harmadik ork csapását. Közben a kancsal is lerázza döglött társát és csatlakozik a harchoz. Megosztva figyelmét, védekezésre szorul, hogy ne tudják lerohanni folyamatosan mozog körbe, váltva az irányokat, a kard állásokat. Egy pillanatra mintha apját hallaná megint:~ Korona Breh… Korona. Nem tudod mi az! Korona és Düh….így jó.~ Az hirtelen emlék hatására emelkedik a kard előre félmagasan a teste előtt. Belép a két penge közé, közben a kardot válla mellé emeli, a csapás magasan indul vízszintesen, arcon vágva és végleg kivonva az összecsapásból a jobb oldali támadót, majd fordulva térden rúgja a kancsalt, megzavarva evvel a támadását. Hátrál és újra támad. Széles mozdulatokkal üti félre a pengét, míg egy alkalmas pillanatban mikor a kard a kancsal teste felé mutat, teljes testtel előre döf, felnyársalva a dögöt.*

Szárazföldön

Lovagok a falra

[ Fogadó a vak mantikorban ]

Az ébredés után, lassan megpróbál felkelni az ágyból. A fájdalom kissé visszatért, de lényegesen kisebb mértékben, mint a kezdetekkor volt. Az asztalon hagyott, gyógyszeres üveghez biceg, igyekezve minél kevésbé ránehezedni a bal lábára. Az asztalba kapaszkodva kinyitja az üveget, s meghúzza a flaskát. Semmivel sem lett jobb ízű az elmúlt órák alatt, fintorodik el.~ Se baj, csak hasson.~ rogy le az asztal melletti székre, várva a szer jótékony hatását. Hosszú percek múlva mozdul újra. Ha nehezen is, de feláll, s elkezd öltözni. Néha megkapaszkodik ebben-abban ami az útjába kerül, de legalább halad. A vértje felhúzása előtt megszemléli a vasat, s rájön, óriási szerencséje volt. Ha egy centivel feljebb találja el a vessző az oldalát, simán áthatol az illesztések között, és akkor már nem nagyon lenne fájdalma.
A csatok megkötésével hosszan elbíbelődik. Sehogy sem sikerül fél kézzel megkötni. A bal kezét még mindig csak a válláig tudja emelni, de megpróbál nem törődni vele. ~ Ez van, ezt kell szeretni. Nem mostanság fogok ugrálni, tornázni.~ mosolyodik el, mintha olyan sokat tornázott volna mostanság. Kardot köt, bár erősen kétli hogyan fogja használni, de jobb ha ott van, végső esetre. A csomagjából előveszi a számszeríjat, s ellenőrzi a húr feszességét. Nem nagy lövész, de legalább ezt a fegyvert sérülten is használni tudja, s távol maradhat a ellenségtől, hisz ilyen állapotban nem sok esélye lenne a közelharcban.
Még egyet kortyol a gyógyitalból, s az üveget magához véve elindul, hosszú és lassú lesz az út, mire a falhoz ér.

[ Szellemlovagok a falra, Pöröly bástya közelében ]

Lassan botorkál, segítségül híva, néha a házfalakat. Már látja a falat, s hallja a csatazajt, s ez erőt ad az utolsó lépésekhez. Egy biztos nyíllövés távolságra megáll, nem megy fel a falra, semmi keresni valója nincs ott, csak hátráltatná a harcolókat, s még több bajt okozna. Majd innen besegít, ha tud. S ha minden kötél szakad majd közelebb is húzódhat.
Felhúzza a nyílpuskát s innen próbál lövöldözni a falon megjelenő ellenre, nagyon vigyázva, a fenti kavarodásban biztosan célozzon.

[ Pöröly bástya közelében ]

Ed intését észrevéve int ő is, de az alakzatba nem áll be, sérülten nem lenne ott hasznos, hátrébb mozdul, s újra a kissé viseletes nyílpuskát részesíti előnybe.
Ha tud az ék, nyomulását segíti lövéseivel, s közben megpróbál átkiáltani a szomszédos ijjászoknak, segítsenek, hozzanak tüzet és pusztítsák a tornyot, úgy ahogy a másikkal tették.

Ötbányai ostrom

[Szellemlovagok]

*Lassan lépdel a városból a falak felé, megdöbbenten tapasztalja, a falak állapotát, a harcok nyomait. Sok minden történhetett, míg az ágyat nyomta. Mintha nem is ugyan ott járna, mint néhány nappal ezelőtt. Bicegve sétál végig a falak és a kapu mentén szemrevételezve a pusztítás, az építés, helyreállítás nyomait, illetve munkáit. Szorgos kezek rakják a követ, erősítik a falat, készítik be a készleteket, várva a következő ostromot, mely biztosan eljön, csak a védők nem tudják mikor.
S mivel valószínűleg Kymmel vezeti lépteit, a keleti falnál megpillantja vezérét, néhány lovag társaságában. Közelebb megy figyelve közben munkájukat. *
- Nagyuram! – *szólítja meg a nagymestert, s hajol meg* – Bocsánatodat kérem távolmaradásom miatt….. némi gondom akadt.- *s nem részletezi a lázas hánykolódását a fogadóban. Edin valószínűleg sejti, nem teljesen egészséges, de most már legalább itt van.*
- Ha szükséges, kardom készen áll, de lovat még szereznem kell, ha találok valahol ebben a nagy felfordulásban. Az enyém valahol elkallódott.- *mosolyodik el. Tudja, de még hogy tudja szegény pára merre van, és egy kicsit sajnálja is a következőt, nála az állatok nem valami hosszú életűek, nem mintha tehetne róla*. – Rendelkezz velem!.- *hajol meg ismét, s ha más utasítást nem kap beáll segíteni, amennyire bírja.*

[Szellemlovagok]

- Jól vagyok, legalábbis azt hiszem.- *feleli egyszerűen, némi vállvonással. Mit is mondjon, a harchoz esetlegesen a halálhoz tényleg jól van, s a többi…az most nem számít. Edin jókedvét inkább a végzet előérzetének, mint a tényleges vidámságnak érzi, s valahol egyet is ért vele. Jobb nevetve szembenézni a halállal, mint rettegve, gyáván félni az eljövendőt. Ő sem tudja, mit hoz a ma, s a holnap még oly távol van.*
- De inkább lovagolnék, mint sem a falakon szaladgálnák.- *teszi hozzá,* - A lábam még nem tökéletes, de gondolom, a lovat már rendesen meg tudom ülni. A karom meg rendben van. -*mosolyog vissza. S, ha más utasítást nem kap, elindul szerezni magának egy hátast, vissza a város felé. Sandítja, jól kiképzett ló, nemigen akad a környéken, de míg ideje engedi keresni fog egy jó lovat, vagy ha mást nem talál, akkor egy kivénhedt gebét….mindegy. Bármi is lesz, együtt lovagol rendjével.*

Szárazföldön
Hajótörés 

*Szárazföld! – sose hitte volna hogy ennyire fog örülni egy homokos tengerpartnak.
A hajótörés a kabinjában érte, épp a fejseb okozta sérülést próbálta kialudni, amit a lázadáskor szerzett be. A hirtelen támadt kavarodásban pallósán kívül minden felszerelését a kabinban hagyta. Egy szál ingben és nadrágban egy törött árbocba kapaszkodva evickélt partra, a fegyvert a fába vágva mentette meg a tenger haragjától. Életében nem úszott még ennyit, ha jól belegondol, most is csak a szerencsének köszönhette, hogy megmenekült.
A parton körülnézve a távolban a partra húzott csónakot vett észre.*- Hála Kymel-nek! Mások is túlélték.- *sóhajt fel. Kifeszegeti a kardot, és remegő lábakkal a csónak irányába indul.*
-Hol vagyunk?- *mutat az erdő felé kérdően, mikor odaér a többiekhez*. – Tudja valaki mi ez a hely?

*Egy ideig álldogál a partra húzott csónak mellett, hallgatva a vezetők beszélgetését .~ Szép kilátások.~ gondolja. A csónakba biztos nem fog beülni, a tengerből egy időre biztosan elege van, az erdőbe meg mezítláb nem nagyon akaródzik mennie. Most kezdi sajnálni, hogy nem szakított időt az öltözésre még a hajón. Úgy dönt azért a parton körül nézhet, hátha a hullámok valami használhatót is kisodortak a partra.~ Talán egy cipő, vagy valami bőr amiből eszkábálhatok valamit.~ jár a fejében, s kézbe fogva pallósát elindul a parton találomra egy irányba. A homokban az uszadék között keresgélve, néha a halmokat a kard hegyével megbökdösve távolodik el a csoporttól, észre sem véve milyen messze tévedt. Hirtelen furcsa oda nem illő hangot hall. Mintha kutyavonítás lenne. Egy kiszögelést megkerülve egy fekvő alakot pillant meg a homokban, mellette egy jól megtermett jószág fekszik szűkölve, az orrával böködve a mozdulatlan testet. A pallóst a fövenybe szúrva lassan megindul a test felé, felismerni véli társát, és a kutya is ismerős, bár mintha jobb állapotban látta volna a hajón.
A közeledésre a kutya megemelkedik kimutatva méretes fogait, védve gazdáját.*
- Morcos, Morgós, vagy mi a neved, nyughass, csak segíteni szeretnék. –*óvakodik közelebb, ha már megúszta a vízbe fulladást, semmi kedve széttépetni magát. Sok lenne egy napra az élvezetekből. Vigyázva megfordítja Kuhulint, folyamatosan az ebet lesve feljebb húzza a parton ki a vízből. Gyors vizsgálat, semmi látható seb, talán csak elájult*. - Hála Kymelnek! Jó uram ébresztő! – rázogatja.- Már nagyon várják! Szükség lenne az Ön segítségére…..- bár ahogy kinéz nem csak nekik…..
*Reménykedve rázogatja, hátha magához tér, fél szemét a kutyán tartva, bár az mintha kissé megnyugodott volna.* 

Szárazföldön 2.
Hajótörés (érkezés Sziklaöböl közelébe)

-Ne nekem, hanem a kutyának köszönje uram, ha nem hallom meg a hangját, másképp is alakulhatott volna a dolog. -*mosolyodik el, látva, hogy a kovács jobban van, és a palackot újra kínálja, de már víz nélkül.* – Nagy szükség van Önre, mint kovács és mint felcser és sok munka vár még ránk, de előtte adjon szegény párának vizet, mert én nem mertem hozzányúlni és szerintem szomjas lehet.- *mutat a közelben fekvő ebre, s felemelkedve felhúzza álló helyzetbe Kuhulint is. Miután meggyőződik, hogy a lovag megáll a lábán, elengedi.*
– Nekem meg nem ártana valami lábbelit keríteni, mert még a végén megfázok.

*Az első pillanatban kiveri a hideg veríték, ahogy Kuhulin a kezét a kutya felé húzza. Lelki szemei előtt látja csuklóban leharapott kezét. Reflexszerűen becsukja a szemét, és elrántaná balját, ha nem fogná erősen társa. A nyelv érintése megint rövid ideig tartó ijedséget okoz, csukott szemmel nem tudta mi következik. Óvatosan kinyitja az egyiket…….még meg van a keze.*
- Ööö……- *kell néhány pillanat, míg összeszedi magát*.- Ha úgy gondolja uram…-* s az edényben vizet hoz a kutyának. Óvatosan lerakja, s hátra lép, hogy Morcos nyugodtan tudjon inni, reméli nem veszi senki észre, hogy remeg a keze.*
- Evvel megvolnánk.- *s már lényegesebben bátrabban sandítgat a kutya felé, de kell még neki idő mire megbarátkozik*. – Nézzük meg milyen szerszámokat hoztak már partra,.- javasolja, hátha tudunk segíteni a többieknek.* ~ Na meg az a fránya cipő az sem ártana.~ teszi hozzá gondolatban.*

*Elindul a felhalmozott csomagok felé, amely a szorgos „ csónakosok” munkájának hála szépen növekszik. Mivel Kuhulin lemarad, hátrafordul, épp idejében, hogy nem túl távolban lásson egy alakot összeesni*. – Ott! Újabb túlélő!- *kiáltja, és mutat abba az irányba. A előbbi esetből tanulva felkap egy remélhetőleg vízzel teli palackot, s odaszalad a fekvő emberhez.
Egy nő, elég ramaty állapotban fekszik aléltan a homokban. Végigmérve rájön, itt nagyobb a baj, a véres rongyok komolyabb sérülést feltételeznek*. – Uram! Itt Önre lesz szükség !- *kiállt a kovács felé letérdelve az ájult nő mellé, s már majdnem rutinosan próbálja megitatni a folyadékkal.*

[ A tábortól negyven méterre Kiara -nál ]

*Mire odaér, egy harcos próbálgatja éleszteni a nőt, így nem térdel le, hanem egyből a férfi kezébe adja az üveget. S miután az megitatja a nőt, int, hogy ő is igyon ha szomjas, majd elguggol melléjük.*

[ A tábortól negyven méterre Kiara -nál ]

Örvendek, Szavabreh.- *bólint üdvözlés képpen Boka felé*.- A táborban többen is vannak és nálam biztosan jobban tudnak segíteni.- *mosolyodik el, egy pillanatra.*- és mivel itt nem maradhat, vigyük a tűzhöz, remélve hogy nagyobb kárt nem okozunk.
*Megfogja az ájult lábait térdénél, evvel segítve emelni a férfinek. Együttes erővel felemelik és a táborba viszik.*
-Talán rakjuk a másik sérült mellé….- *ajánlja mikor a tűz közelébe érnek.*
*Az éjszakát a sebesültek közelében töltötte, a lassan kialvó tűz mellett, hátha kell a segítsége. Reggelre teljesen elgémberedett, nem szokott hozzá a kihűlő homokban alváshoz. Ébredezés után a csomagokhoz ment. Legnagyobb örömére a bőrzsákját pillantotta meg az egyik halom tetején. Örömében magához öleli a cuppogósan vizes zsákot, így a kedve is rögtön lelohad. Kicsit távolabb menve, kiteregeti a tartalmát, s kövekkel rögzíti, hogy a szél ne fújja el a száradni kitett ruhadarabokat. Megleli a tartalék bakancsát is, azt egy vizes zoknival azonnal felveszi, elege volt a mezitlábaskodásból.
Elindul az erdőbe, ahonnan a fejszék hangját hallja. – Jó reggelt az Uraknak! – köszön a munkálkodóknak.- Imhol a segítség….hova vigyem a fákat? - mosolyog. Miután megmutatják neki a helyet a feldarabolt rönköket egyesével elkezdi áthordani. Hogy a munka jobban menjen magában egy régi gyerekdalt dúdolgat ~ ”Atya.gatya, mekkora nagy háromfejű sárkány, ellátom a baját ne aggódj királylány….”*

*A rönkhordás Bokával kellemesen elfárasztotta, közösen gyorsan haladtak, az ágaktól megtisztított fákat a vállukon, a nehezebb darabokat közös erővel szállították a bozótos széléhez, megküzdve az aljnövényzettel, amíg ki nem taposták az ösvényüket. Szép halmot emeltek a rönkökből. A munka végeztével első útja a vizes hordóhoz vezet, jól esőt kortyol a nem igazán hideg vízből, majd megfürdik a tengerben, összeszedi száradni kitett ruháját. Köpenye kicsit megfakult a napon, de legalább megvan. Most már ráér körülnézni a táborban. Mindenhol lázas munka folyik, nem messze egy boksa ontja a füstöt, látszik nem régen lehet begyújtva. Fogja a kardját és folytatja a munkát, elmegy, s lombos ágakat vág és hord a farakás mellé a leendő tető beborításához. *

*Belevágja a fejszét egy rönkbe, mára ennyi, tovább nem bírja. Pihennie kell, reggel óta dolgozik megállás nélkül. Hiába katona, lovag rá is ráfér a pihenés. Kirázza a hajából és a szakállából a faforgácsot, megtörli homlokát és leül egy fára. Kezei mintha ólomból lennének, tenyerén a fahordástól apró vágások, karcolások és néhány tüske. Fogaival, mivel jobb eszköz nincs kéznél próbálja kihúzni, kirágni a bőrébe fúródott fadarabokat. Néhányat sikerül kiszednie, a többi valószínűleg benn fog maradni, míg be nem gyullad, s akkor majd kiszedheti, némi fájdalommal. Sikhmet du Crecyéktől egy kis fonott levelet kér, úgy egy méterszer egy méteres darabot. Az egészet egy kereszt alakban összekötözött fa rúdhoz erősíti, amelyből egy hosszabb bot áll ki merőlegesen. A munka közben ötlötte ki, szárazon fog maradni, mosolyog magában, s jobb kedve kerekedik, az istenek ma este nem fognak ki rajta.
- Lemegyek a partra, megnézem a vacsorát- szól mosolyogva a többi munkás társnak.- Lehet, hogy tévedek, de mintha sült hús illatát sodorta volna felém az előbb a szél. Vagy csak a korgó gyomrom miatt hallucinálok.- nevet fel hangosan. A fejszét is magával viszi, evés után még meg szeretné élezni, holnapra is lesz dolga a szerszámnak.
A parton első dolga megmártózni a tengerben ruhástul, evvel a mosást is megoldja egyben. Átöltözik a váltás ruhájába, s a tűz köré telepedve várja a vacsora elkészültét.*

Estétől – estéig

A vadkan gyönyörű illatokat áraszt, hihetetlen, mennyire éhes is lehet egy ember, különösen néhány napi, ha nem is koplalás, de kevés betevő után. Alig várja hogy kész legyen a hús, Niel ’ Kész a vacsora ’ kiáltása után nehezen tudja magát türtőztetni. Isteni eledel, végre a hajótörés óta először jól megtömi a bendőjét.
- Áldassék a neved Niel ,s Kymmel vegyen oltalmába, ilyen jót régen nem ettem- vigyorog hátradőlve a homokon. Ha nem lenne lusta, még meg is lapogatná a lovag hátát. A vacsora utáni kialakuló beszélgetést egy kis ideig figyeli, majd inkább félrevonul, lemegy a partra s nézi a tengert mely elválasztja az ismert világtól. Nehezen hiszi el de honvágya van. Az érzés furcsa, számára megmagyarázhatatlan módon lepi el, nem egy adott hely, inkább a megszokott élete után vágyakozik. Elüldögél jó darabig, félig csukott szemei alatt, más számára rövid élete, eseményei peregnek csapongva minden idő és tér korlát nélkül. Lassan öntudatlanságba süllyed, elalszik.
A reggel hidegen és alattomosan éri, a dagály elfoglalja megszokott helyét nem törődve avval, hogy megszakítja egy fáradt ember pihenését. Az istenek csak kibabráltak vele. Morcosan feljebb vonul a parton, s valami szikra pattan, egészen apró, valahol egészen hátul, de megragad, mintha rájött volna mi hiányzik.
Az építkezés tovább folyik ,a nagyház körül újabb apróbb házak kezdenek kibontakozni. Mindenki serényen dolgozik, így nem meglepő, hogy fel sem tűnik, mit csinál. Köveket hord fel a partról, majd homokot, és megint követ és újra meg újra. A nagy ház oldala mellett halmozza fel, az alsó sorok egy kockát alkotnak, majd homokkal tölti ki a kövek közötti rést, és a következő szint egy kicsivel kisebb mint az alatta levő. Este felé sikerül megépítenie a gúlát de valami hiányzik. Leszalad a partra, valami már akár megszállottság kíséri. A pallósa ott fekszik a csomagján,. Felemeli, vissza emlékezik, milyen volt mikor először a kezébe fogta. Ennél többet nem tud felajánlani. A dombon felfelé nem a szokott helyén a hátán, hanem az ölében viszi fel. A gúla közepébe szúrja, a homokot eligazgatva hátra lép, féltérdre ereszkedik.
- Kymmel és Elissa vezesse lépteinket. S vigyázzon ránk.- hajt fejet hosszan, majd feláll. Magának építette, reméli a Klán javára. Úgy érzi belül megbékélt, ez volt ami hiányzott. Lassan visszaballag a partra………….

[ A táborban]

*Mint napok óta mindig…dolgozik. A fejsze egészen a kezéhez nőtt. Egész nap az erdőt irtja, majd a kidöntött fákat gallyazza le. A vastagabb ágakat és a törzseket megpróbálja méretre darabolni, és a táborba szállítani. Helyre kis rakás emelkedik a tábor szélén. Miután kijelölik az új ház alapját, neki kellene fogni az ásásnak, de ehhez Kuhulinra is szükség lenne. Megkeresi a táborban a kovácsot, épp a kosárfonók mellett pillantja meg, így oda indul.*
- Jó munkát!-* köszön meghajolva a hölgyek és Kuhulin felé.*- Egy rövid ideig zavarnák jó uram. Egy ásó lenne szívem vágya. –mosolyog.- Talán könnyebb lenne a munka, mint egy fadarabbal kaparva a földet, de a tartalék egy részét kellene feláldoznia, mert cserébe semmi fémet nem tudok adni, a mellvértemen kívül –*egy pillanatra megáll a mondandójával, s rossz szokása szerint a szakállát húzkodja, pödörgeti*- ám ha csak úgy lehet, azt is oda adom alapanyagnak. Itt eddig nem sok hasznát vettem, építkezés meg fontosabb.

Szárazföldön 3.

Hajótörés után.

[ A táborban]

-Természetesen segítek.- válaszolna Kuhulinnak, de a kovács figyelmét egy épp a házból kibotorkáló kislány köti le, s mivel együtt indulnak le a partra, úgy dönt visszatér a munkájához. A fa ásóval nehézkesen forgatja a földet, rettentő lassan halad. A köves talaj sem segíti a munkáját, minduntalan elakad, s csak kézzel tudja a nagyobb köveket eltávolítani. Rövidesen izzadság folyik végig az arcán, szakállán, felegyenesedik megtörölni, s észreveszi a visszatért felderítőket. Pihenés képen közelebb megy meghallgatni mit találtak az útjuk folyamán, s nem lesz jobb kedve attól amit hall.~ Orkok. Már megint orkok. Hát itt sincs tőlük senkinek nyugodalma.~gondolja bőszen. Apját már elvesztette miattuk, s most megint fenyegetést jelentenek.
Az ásót visszadobja a készülő gödörbe, nem erre a szerszámra lesz szükség az elkövetkezőkben. - Még jó, hogy a páncélomat még nem adtam oda.- dünnyögi. Elindul a kovács műhelye felé, ahol Kuhulin már felizzította a tüzet.- Jöttem fujtatva,fújtatni!- vigyorog, és segít a kovácsnak ameddig kell.

[KáTé]

*Hallgatja vezére szavait, s nem érti. ~ Talán úgy hiszi, hogy a vihar és a hajótörés az ő hibája.~ gondolja magában ~ mert akkor lehet, nagyobbat kapott a fejére a hajó elhagyásánál mint azt bárki elképzelné. Ilyen ötlettel előállni……..~ csóválja a fejét és úgy dönt nem is vesz tudomást a hallottak első feléről, csak egy mondat erejéig.*- Uram! Tettünk valami olyat, amellyel a hűségünk megkérdőjelezésre került?- *térdel le ő is.*
- Van ennél fontosabb dolgunk is- *emeli fel szemét a vezérére*- egy megelőző csapást javasolnék Uram, ha meglepjük az orkokat nagyobb esélyünk lehet a győzelemre, mint ha védelemre rendezkedve várnánk. Nem tudják, hogy felfedeztük a táborukat, és ismerjük a tervüket. Nem védik a táborukat így könnyedén a közelükbe férkőzhetünk, s egy rohammal szétszórhatjuk őket. Kisebb csapatokban már nem jelentenek komoly veszélyt.

*A döntés megszületett…védelem. Edin magyarázatát elfogadja, egy tapasztalt harcos véleménye sokat számít, de valahol benn úgy érzi mégiscsak támadni kellett volna, harcolt már ezek az állatok ellen, csürhe ez mind, míg bele nem lovallják magukat, onnantól veszélyesek lesznek.*
- Támadni, nem megvárni, míg lerohannak.- *dünnyögi magában, de nem a döntést hibáztatja, csak a véleménye más. Napja, a segítés jegyében zajlott a számára. Ahol kellett két erős kéz, ahol hiányzott még egy cövek, egy jó szó, ott volt. Segített, ahol tudott, s megpróbált nem hátráltatni, ahol nem. A naplemente előtt levonult a tengerpartra. Megfürdött a tenger sós habjaiban, homokkal lesikálta testét. A tartalék, a jobbik ruháját öltötte fel. Mellvértjét, s megmaradt ballos karvédőjét is megtisztította. Szakállát családi hagyomány szerint két apró vakorcsba fonta.
A nagy ház mellé sétál, s megáll a maga készített halmocska mellett. A kőrakásban ott áll a pallósa, amit nemrégen szúrt bele. Egy röpke ima, mindenkihez aki most segíthet, majd két kézre fogja a fegyvert, és kihúzza a dombból.*- Most nekem, és a klánnak van szükségem erre.- *tiszteleg a domb felé.
Edin mögé és mellé áll néhány lépésre, szinte eltörpül a hatalmas alak mögött, kardját a földnek támasztja és vár. A harci dobok, kürtök nem riasztják, felkészült testben és lélekben mindenre.*

*Lassan élénkül a kép a várakozók mellett újabb árnyékok tűnnek fel, egyedül vagy kisebb csoportokban veszik fel a védelmi alakzatot. Halk szavak, apróbb zörejek törik meg a csendet. Talán imák, vagy csak sóhajok, kurta parancsszavak, egy tisztelgés, egy csattanás. A Klán harcra készül…….
A várakozás szép, de egyben idegfeszítő is, mert mi lehetne ennél szebb, nemesebb, mint társakkal az oldalán védeni azt ami megmaradt, és amiért érdemes feláldozni mindent. Gondolataiban az első csatája képei peregnek le. A vér, a kiáltások, a veszteség, a félelem, a düh….mind-mind ott kavarognak elméje körül.
Izzad tenyerét a nadrágjába törli, majd markol egyet a porból, megkeni a fegyver vasát.*
-Gyertek van még számadásom felétek.. -*mormolja a szakállába.*

[ Erdő felöli]

*Feltűnnek az akadályok mögött, ordító hadonászó tömeg, rendezetlenül, minden alakzat nélkül, de iszonyú hévvel. Nincs két egyforma öltözet, nincs két egyforma fegyver.* – Állatok.- *köp a földre, s állást vált. Bal láb előre kissé nyújtva, jobb hátra, rogyasztva. A kard félmagasan bal oldalt hátra húzva, két kézben, a kard hegye a föld felé mutat.~ Posta di coda lunga e distesa, hosszú nyújtott farok állás ~ idézi fel mestere, aki egyben apja is volt, szavait. Felnéz, fél szemmel Kuhulinra sandít, s visszakacsint látva a kovács vigyorát. -Szép idő ez a halálhoz. –mosolyodik el zordul, és figyelmét a közeledők felé fordítja. Nem lát arcokat, nem is próbálja elkülöníteni az egyes alakokat, csak az ellenséget látja semmi mást. Szívverése felgyorsul, légzése szaporább lesz, teste megfeszül, tudata beszűkül, kizár minden zavart. Csak a technikára figyel, az első csapásra, mely felfelé indulva ont belet, roppant bordát, az azt követő magas vissza vágásra, mely egy fejet választ le a helyéről, majd a hátralépésre, hogy egy pillanatra kitisztuljon előtte a terep, és az újabb támadásra. Módszeresen próbál küzdeni, a megtanult, begyakorolt fogásokat alkalmazva. Nincs egy felesleges mozdulat, egy pillanatnyi megingás sem, az a halálát jelentené. Nem törődik a bűzzel, az arcára fröccsenő vérrel, a sikolyokkal, hörgésekkel, az ölés iszonyatával.
Egy kard hegye csúszik le a mellvértjéről, felhasítva ingujját, megsebezve bal felkarját, a fájdalom mint villám vág végig a testén, s mint a vére átitatja ingét, s befolyik az alkarvédő alá, úgy borul körülötte vörösbe a világ.
Négy lépés hátra, kard a fej fölé, nagy levegő….a mellkasából kiszakadó kiáltás inkább hasonlít az állatok csatabőgésére, mint emberi hangra…s a felszabaduló rövid távot felhasználva veti magát ismét a küzdelembe………*

*A rövid roham lendületével segítve csap le a hozzá legközelebb álló orkra. Hiába a védekezésre felemelt kard, a karral együtt sodorja el. A vágás felülről lefelé és jobbról balra haladva az ork válla és nyaka között mar bele a húsba. Egy félfordulat balra, s vállal neki ütközik a már védekezésre képtelen testnek. A lökés ereje a kancsal orknak taszítja a levágott állatot, rövid időre hátráltatva azt. A kard védekező állásba csapódik, felfogva két pengét. A vörös köd felszáll, az élet-halál harc higgadt nyugalma lepi el az agyát. A második csapás elöl kifordul jobbra, megköti a pengét, fém sikolya hallik amint a két kard egymáson csúszik. Az ork pengéje felfelé mozdul, de elkésett. A kard hegye már a torka felé irányul, s nem vár soká, egy gyors mozdulat előre és a véres hegy a tarkóján kandikál ki egy rövid másodpercre. Lépés hátra, és oldalra, hogy elkerülje a harmadik ork csapását. Közben a kancsal is lerázza döglött társát és csatlakozik a harchoz. Megosztva figyelmét, védekezésre szorul, hogy ne tudják lerohanni folyamatosan mozog körbe, váltva az irányokat, a kard állásokat. Egy pillanatra mintha apját hallaná megint:~ Korona Breh… Korona. Nem tudod mi az! Korona és Düh….így jó.~ Az hirtelen emlék hatására emelkedik a kard előre félmagasan a teste előtt. Belép a két penge közé, közben a kardot válla mellé emeli, a csapás magasan indul vízszintesen, arcon vágva és végleg kivonva az összecsapásból a jobb oldali támadót, majd fordulva térden rúgja a kancsalt, megzavarva evvel a támadását. Hátrál és újra támad. Széles mozdulatokkal üti félre a pengét, míg egy alkalmas pillanatban mikor a kard a kancsal teste felé mutat, teljes testtel előre döf, felnyársalva a dögöt.*