Esbeth Isithrade visszaemlékezései III.

Ismerkedés a természettel

Esbeth Isithrade

[ Ismerkedés a természettel – Bevezető óra – Esbeth Isithrade szobája ]

*késő délután az asztalánál ül és előtte három boríték, melyen ez a három név szerepel: Arek Tebur, Ivellios és Shadya. Épp mikor az aláírását firkantja alá, kopognak az ajtón.*
- Tessék! *kiált fel és közben, oldalra sem nézve a leveleket hajtogatja össze és a megfelelő borítékba csúsztatja. Az ajtó nyílik és megszeppenve áll a küszöbön egy aprócska fiú*
- Gyere beljebb. *invitálja a fiúra nézve, mire ő becsukja maga mögött az ajtót, miközben nagy szemei a szoba különböző részeire ugrálnak. Arcán a csodálkozás egyre nagyobb mértéket ölt, hiszen a lovagok egyszerű lakószobájához szokott, itt azonban valódi kincsesbánya rejlik, főleg egy ilyen kisfiúnak, akinek kíváncsisága még határtalan.
A szoba nagy része élő növényekkel van tele, legtöbbjük a két hatalmas ablak körül található. A polcokon különböző fiolák, megcímkézve ugyanazzal az írással, mely most a borítékon is szerepel. Ágy nincsen itt, csupán a szoba távolabbi sarkában van egy hatalmas fotel. Egy nagyobb, üveges vitrinben mindenféle színes üvegek porosodnak. A fotel mellett áll egy nagyobb kandalló, melyben most vidáman pattog a tűz. Nem messze tőle jópár különböző nagyságú üst van lelógatva a plafonról.
Az elf mosolyogva figyeli a kisfiút, aki a nagy nézelődésbe valószínűleg el is felejtette, hogy miért is jött. Isith türelmesen vár. Majd mikor a fiú észreveszi az elf mosolygó arcát, zavarában gyorsan lehajtja a fejét és egyik lábáról a másikra áll.*
- Figyelj rám. *szól az elf és közben a fiú felé sétál. Pirosra égett arcát a férfira emeli, kinek arca ugyan már nem mosolyog, de a jóindulat jelei még mindig rajta maradtak.* - Ezeket *nyújtja a leveleket a fiúnak* elvinnéd Arek Tebur és Ivellios uraknak és nem utolsó sorban Shadya hölgynek? *a fiú bólintva elveszi a leveleket és megnézi* El tudod olvasni az írásomat? *kérdi ismét az elf. Nem akarja megbántani az ifjú lelkét, de némileg elbizonytalanodott afelől, hogy az előtte álló fiúcska tud-e vajon olvasni. Még egy pillanatig tartja a kezében a három levelet, majd hangosan felolvassa a leveleken szereplő neveket. Az elf megnyugszik. A fiú belső zsebébe süllyeszti azokat, nehogy a kicsit megizzadt tenyere elmaszatolja az írást*
- Még valami, uram? *kérdi vékony hangján*
- Igen. *hangzik a felelet* Kérlek, szólj Rasdennek, hogy hozzon nekem három széket és három törülközőt. Ennyi. Köszönöm. *szól mintegy lezárásképp. Majd megfordul és visszasétál az asztalához. A fiú kicsit meghajol, utána pedig kisiet az ajtón, hogy elvégezze feladatát.

Hamarosan ismét kopognak az ajtón. Egy rövid ~Tessék!~ után kinyílik és Rasden jelenik meg, kezében a három, egymásba rakott székkel és azon három összehajtott törülközővel* - Tedd csak az ajtó mellé, légy oly kedves. *Rasden engedelmeskedik az óhajnak* - Még valami uram? *kérdi, miután letette terhét* - Nem, köszönöm. *hangzik a felelet* - Uram? *Rasden hangja némiképp megfeszül* - Igen? – Felhozták a csomagokat, amit kértél? – Igen, Rasden, köszönöm. *mosolyodik el az elf.* Ott vannak. *mutat a fotel mellé. És tényleg. Négy becsomagolt batyu fekszik egymás mellett.* - Akkor jó. *nyugszik meg Rasden.* Engedelmeddel uram. – Persze, persze, menj csak. *int a szolgálónak, aki kisiet az ajtón.
Az elf férfi megfogja a saját székét és a szoba közepére helyezi. Utána a másik háromhoz megy és a négy széket egy körbe rakja úgy, hogy kettő-kettő egymással szemben álljon két-három lépésnyi távolságban egymástól. A törülközőket pedig megfogja és a bejárati ajtón kívüli másik és egyben egyetlen ajtóhoz lép velük. Ez az ajtó egy kis helyiségbe vezet, ahol szemben vele van egy másik, ami a fürdőjébe nyit utat. Ez az apró szoba egy öltöző, ahol kicsit szűken, de elfér egy ember és egy keskeny szekrény. Abba beteszi a három törülközőt. Majd bemegy a fürdőbe, ami jóval tágasabb. Benne egy káddal, mosdóval, tükörrel és a fürdő közepén egy alacsony kőállvánnyal. A tükröt, a felé erősített anyaggal letakarja, és ugyanezt teszi az egyetlen ablakkal is. Kisiet a szobába és egy tálcán parazsat visz vissza, amit a kőállvány alá tesz. Kicsit felszítja, de nem teljesen. A kőtálba egy kancsóból vizet önt. Majd a vitrines szekrényből kiemel néhány üveget és visszaviszi azt a fürdőbe. A tálba önt belőlük pár cseppet, mely az aztán szisszenve felsercen és sűrű gőz árad belőle, elárasztva a helyiséget friss, üde illattal. Isith mélyet szippant belőle, majd az üvegeket a kőtál mellé helyezi és mégjobban felszítja a parazsat, hogy az szinte lángra kap. Kilépdel a fürdőből és gondosan becsukja maga mögött az ajtót, hogy a gőz ne szökjön ki belőle.
Elégedetten a szobájába megy, iratait elrendezi, még néhány könyvet átfut. Közben szépen lassan véget ér a délután és a nap közelít a horizont felé.
Miután végzett teendőivel, a szoba közepén felállított székek közül birtokba veszi a sajátját. Kezét tenyérrel felfelé az ölébe teszi és lehunyja a szemét. Mélyeket lélegzik. Várja, hogy a nap lenyugodjon s hogy vendégei, pár röpke órára a tanítványai megérkezzenek.*

Arek Tebur

[ Ismerkedés a természettel - Bevezető óra - Esbeth Isithrade szobája ]

*Esbeth levelét megkapva utánagondol, hogy milyen nap is van, és rá kell ébrednie, hogy ez az a nap, melyet megjelölt újdonsült tanítója, ki a vadvilág rejtelmeibe fogja bevezetni hármójukat az újabbak közül. Átgondolja, van-e valami sürgős dolga, majd nyugtázza, hogy készen áll az órára. Ki is lép szobájából, és megkeresi az elf lakhelyét.

Diszkrét, mégis határozott kopogtatás hallatszik az ajtón, majd a remélhetőleg felhangzó `szabad`, vagy más belépést engedélyező kiszólásra kinyitja az ajtót, és belép.*

- Kyssa adjon jó estét! -* köszönti az elfet, majd beljebb lép és becsukja maga mögött az ajtót.*

- Remélem, nem jöttem túl korán -* mentegetőzik lágy baritonján, miközben zöldesbarna szemeivel felméri a helyiséget, hogy bizony ő az első megjelent itt oktatójukon kívül. Ruházatát köznapi ing, felöltő és nadrág képezi, valamint csizmája. Más holmival nem készült, hiszen egy szobában mi másra lenne szüksége...*

Ivellios

[ Ismerkedés a természettel - Bevezető óra - Esbeth Isithrade szobája ]

*Kopogtatás hallatszik majd belép egy fiú és átad neki egy levelet.
Ivellios megköszöni majd amikor elment elolvassa. Elégedetten bólint majd elgondolkodik, hogy hanyadika is lehet és rájön, hogy ma van a tanítás napja. Mivel nem igen kell készülődnie el is indul a megfelelő időpontban.
Kis idő múlva meg is érkezik Esbeth szobájához és kopogtat majd a tessék után belép.*
- Jó estét. *Köszön halkan majd körbepillant a szobában. Örömmel látja a meleget árasztó kandallót. Hűvös van és ő csak egy inget és nadrágot visel.*

Esbeth Isithrade

[ Ismerkedés a természettel – Bevezető óra – Esbeth Isithrade szobája ]

*épp mikor lemegy a nap határozott kopogtatás hangzik fel szobájának ajtaján. Feleszmél, kinyitja szemét és egy hangos „Tessék!”-kel invitálja be Areket.*
- Szép estét néked is. Kérlek, fáradj beljebb. *int kezével a férfi felé* És foglalj helyet itt. *karja egy széles mozdulatot tesz, ahogy a megmaradt három szék felé mutat. Több szót nem szól Arekhez, várja, hogy megtalálja helyét.
Rövidesen ismét kopogás hallatszik és az elf férfi ugyanazt az instrukciót adja Ivelliosnak.
Miután a fél-elf is helyet foglal, várnak. A harmadik üres szék tátong. Kicsit megkésve megérkezik az egyetlen hölgy is, Shadya. A nő is helyet foglal a széken.
Csend telepszik rájuk. Esbeth egy szót sem szól, nem kérdez és nem is válaszol. Ül, kezét ölébe téve, szemeit lehunyva.
Közben a kandallóban a vidáman pattogó tűz immár egyre inkább elhal, a bódító meleg is kezd lassan elillanni, de nem annyira, hogy ők négyen fázzanak. Lassan bealkonyodik, és kellemes félhomály ül a szobára; egyedül a kandallóból szűrődik ki sárgás fény. Lassan a szoba tárgyai is felveszik fekete köpenyüket, az élek elmosódnak, egymásba folynak. A négy alak is, egymással szemben ülve elsötétül. Már a három tanítvány sem mocorog annyira, mint amikor betértek. A kínos csend, melyet érezhettek akkor, mikor leültek és az egész „játék” elkezdődött, immár kellemes nyugalommá vált, ahol a légzések lecsendesültek, szabályossá váltak, de ahol még a figyelem éber marad.
Mielőtt azonban ez az érzés elillanna, Isith kinyitja a szemét és halkan, hogy ne ijessze meg a többieket és hogy a nyugalom varázsa el ne szálljon, megszólal*
- Üdvözöllek titeket kedves *és itt egyesével mindenki felé fordul* Shadya, Arek és Ivellios. Azért fordultatok most hozzám, hogy ismereteiteket elmélyítsétek, látótereteket kitágítsátok a természet felé. De szólnom kell arról, hogy az én hozzáértésem sekélyes. Azonban az évek, az évtizedek sokat segítettek, hogy tudásomat némileg elmélyítsem. Ezt szeretném most veletek megosztani.
Az első és a legfontosabb, amit meg kell tanulni kezelni és uralni mind testileg és lelkileg, az a türelem. Hogyan kontrolláljuk érzelmeinket, hogyan viszonyuljunk a világhoz és a Másikhoz, hogy hogyan tanuljunk. Ehhez segít hozzá a türelem.
*ekkor észreveszi, hogy bizony a szoba jobban kihűlt s társai meg-megrázkódnak egy-egy hűvös fuvallattól.* Bocsássatok meg *szól mentegetőzve és feláll székéről* Elfelejtettem, hogy ebben a türelem-játékban mennyire elharapódzott a hideg *elmosolyodik s közben a kandallóhoz siet, hogy mellette felhalmozott fadarabokból jópárat a parázsló, pislákoló tűzbe dobjon. Kicsit megpiszkálja, s mikor a lángok már nyaldossák étküket, visszatér. Közben csendben van, de ha felmerülne némi kérdés, ő immár szívesen válaszol.
A székére visszaülve folytatja*
- Nos *szól* a meditálás, az elménk megbékéltetése a türelem elsajátításában nagyban segít. Gyakoroljátok hát minden olyan percben, mikor magánnyal együtt képeztek egy párt.
De nézzük csak, mi fog következni az eljövendő pár napban. Reményeim szerint együtt töltjük ezeket a napokat.
Ám szóljatok, ha van valami fontosabb teendőtök, ezt még most kell tisztázni, mielőtt nekivágnánk a vadonnak. Úgy érzem, úgy kerülhetünk a legjobban közel a természethez, ha együtt élünk vele. Megpróbáljuk megtanulni mozgását, megfigyelni változásait, kezelni szeszélyeit, olvasni a jelekből és azt is megpróbáljuk megismerni, milyen, ha együtt lélegzünk vele.
*itt egy kis szünetet tart, hogy megvitassák, kinek mikor lenne a legjobb az indulás.
Majd ha ezzel végeztek
Nézzétek. Én nem szeretném, hogy mindezt kötelezőnek érezzétek. Azt viszont kötelességem jelezni, hogy ha kint vagyunk, azt kell tennetek, amit én mondok. Ez nem azért van, mert nem tisztellek benneteket, vagy hogy döntéseiteket, javaslataitokat nem venném figyelembe. Sőt, szeretném is, hogy legyen véleményetek, kérdésetek, mert úgy lehet a legjobban tanulni. Mindez azért kell, hogy a káoszt elkerüljük. Az én felelősségem titeket visszahozni épségben.
*tisztázta a nehezét. Ezt ki kellett mondania, ám nem szeretné, hogy ez teherként nyomja a vállukat.*
Azt viszont nem szeretném, hogy mindez rányomja bélyegét a köztünk kialakuló viszonynak. A természet ölén egymásra vagyunk utalva és ki vagyunk szolgáltatva annak minden ízében. Sosem szabad feledni, hogy minden egyes döntés olyan következménnyel járhat, mely mindannyiunkra hatással lehet. Így felelősséggel tartoztok mind magatok, mind a többiek számára.
*itt is megpihen kissé hogy a felmerülő problémákat és kérdéseket átbeszéljék…*

Arek Tebur

*Elsőnek érkezik, és Esbeth invitálására belép, majd egy röpke pillanatnyi gondolkodás után elfoglalja a három üres szék középső tagját (mely Esbeth-tel pont szemben áll). Egy rövid mosollyal biccent felé, miután leültek, de nem kell törnie fejét azon, hogy mit mondjon, mert Ivellios is megérkezik, majd pedig Shadya. Mikor a hölgy belép, Arek tiszteletteljesen feláll székéből, kissé ellép helyéről szembefordulva az érkezettel, és egy elegáns, apró meghajlással üdvözli a lányt. Eztán nem ül vissza, szabad választást enged Shadyának, hogy a két szék közül oda üljön, ahova szeretne. Miután a lány helyet foglalt, Arek is leül (vagy Esbeth és Shadya, vagy Shadya és Ivellios közé).
Kíváncsian várja, mi lesz a következő lépés. Először kicsit zavartan pillog társaira, várva, hogy megszólaljon valaki, de ő semmi pénzért nem akar belekotnyeleskedni a továbbiakba, így lassanként megnyugszik. A rájuk telepedő félhomályban a szeme érzékelése tompulni kezd, így csak fülével fogja fel társai lélegzetének neszeit, valamint orra, mi megmártózik az illatokban. A friss mezők aromája Esbeth felől, a finom tisztálkodószerek Shadya felől. Reméli csak, hogy sajátja nem taszító, hiszen tisztálkodott, mielőtt ide jött.
Aztán Esbeth megszólal. Hangja lágyan öleli körbe őket a sötétben, szokatlan a csend után, mégsem sértő.*
~Na, ezt szívesen megtanulnám~*fut át Arek fején a gondolat, miközben bólintással nyugtázza saját nevének elhangzását és az üdvözlést. Nem tartja szükségesnek, hogy újrakezdjék a köröket, hisz ez a formula most bizonyára arra szolgál, hogy éreztesse: az óra megkezdődött. A türelem igen fontos erény és sosem árt gyakorolni, bár az ifjú mindig is türelmes embernek tartotta magát. Igaz, olykor-olykor őt is elkapja a szenvedély, de hát Arek is ember. Közben az elf a lehűlt levegőt a tűz megrakásával igyekszik kevésbé borzongatóvá varázsolni, bár az ifjú nem érezte eddig, hogy hűvös lenne, csak most, mikor Esbeth mozgása egy kis légáramot kelt. De nem rázkódik meg, ahhoz ő jobban bírja a rideg körülményeket.
Talán most kérdezhetne, ha lenne mit, de egyelőre várja, hogyan folyik tovább a közös együttlét. Megvárja, míg összeáll a kép, hogy aztán az esetlegesen hiányzó mozaikdarabkákra rákérdezzen az oktatással kapcsolatban. Úgy véli, az elf alapos munkát végez, nem kell sürgetni...
~...mikor magánnyal együtt képeztek egy párt...~*Nagyon megkapó kifejezés. Egyszer talán valamelyik ballada-próbálkozásában felhasználja eme különleges gondolatot.
A következőkben eljön az ideje az időpont egyeztetésnek, mire Arek udvarias szünet megtartása után (hátha más is szólni kíván), megrezegteti végre hangszálait.*
- Elnézéseteket kérem -* fordul minden jelenlévő felé *- ,de nekem egy hét múlva Ötbányán kell lennem diplomáciai ügyben ~hm, milyen jól hangzik~, ezért kérném, hogy visszatértem után vágjunk bele a vadon mélységes rejtelmeibe.
*A tűz fényénél kirajzolódik markáns arcéle, elegáns vonalú orra, és zöldesbarna szemében vidám táncot jár a fény. Pillantása Shadyán pihen meg, pár pillanatig ott időzik, majd visszafordul Esbeth felé.*
- Remélem, ezzel nem okoz nagy kiesést... -*hangjában érezhető a sajnálat, és a remény, hogy tényleg nem okoz nagy gondot a többi három Szellemlovagnak.
Aztán Esbeth belevág a keményebb részébe. Bizony, a fegyelem. Arek csak így asszimilálja az elhangzottakat. Fegyelem nélkül nincs semmi, ezt már kiskora óta belésulykolták, így egyetértőleg bólogat, mikor oktatójuk azt ecseteli, milyen fontos, hogy hallgassanak rá odakint a vadonban.
Arek mindig is csodálta a vezetőket, a jó vezetőket, kik úgy tudják irányítani az embereket, hogy azok feltétel nélkül kövessék szavát, ugyanakkor közülük valónak érezzék. Edint ilyen embernek ismerte meg, és büszke rá, hogy a Szellemlovagokhoz tartozhat. Úgy tűnik, Esbeth is hasonló személyiség. Nem véletlenül kapta meg a tisztet, hogy zászlóbontó lehetett az ünnepségen...

Ivellios

[ Ismerkedés a természettel - Bevezető óra - Esbeth Isithrade szobája ]

*Miután elhangzik a `tessék` belép a szobába ahol már ott van Arek is.*
- Jó estét. *Köszön Ivellios majd elindul az egyik üres szék felé. Közben Shadya is megérkezik és a fél-elf csak úgy mint Arek feláll és meghajlással köszönti.
Ez után megvárja amíg két társa helyet foglal és csak utána ül le a megmaradt üres székre.
Ezt követően csönd. Senki nem szól csak a kandallóban pattog a tűz vidáman. Ivellios sem szól semmit csak várja, hogy Esbeth vagy valaki elkezdjen beszélni. Nem idegeskedik, nyugalom tölti el, áldott nyugalom és csak türelmesen vár miközben a nap szép lassan kezd lemenni és a sötétség egyre nagyobb lesz a szobában. Végül már csak a kandalló fénye világítja be a szobát.
Hirtelen tanítójuk megszólal halkan, és üdvözli őket egyenként mindenkit említve.
Ivellios aprót bólint mikor Esbeth felé fordul és az ő nevét mondja.
Majd figyelmesen hallgatja Esbeth első tanítását arról, hogyan segít a türelem a tanulásban. Ivellios örökölte elf apja türelmét, habár néha amikor őt tanította valamire és neki nem akart menni gyakran elveszítette gyorsan a türelmét nevelője, és ezért mint a legtöbb élőlény akiben elf vér csörgedezik ő is türelmes.
Viszont az is igaz, hogy már fordult elő olyan, hogy egy harcban ember anyjának vére felforrt benne és elvesztve minden türelmét cselekedett amikor nem kellett volna tenni semmit.
Mikor tanítója az első lecke végére ér egy bólintással jelzi, hogy mindent értett. Eddig nem vette észre az őket lassan körülölelő hideget ám most kicsit megborzong lenge öltözete miatt. Szerencsére Esbeth rak fát a tűzre.
~A magány.~ *Gondolja magában sóhajtva. Sokszor fordult már elő, hogy magányos volt de még nem gondolt soha arra, hogy az egyedül töltött perceket meditálással töltse el. Megfogadja magában, hogy mostantól majd megpróbál így tenni.
Majd Esbeth az arról kérdez, hogy ki nem ér rá esetleg az elkövetkezendő napokban és Arek felteszi kérését.
Ivellios, miután átgondolta, úgy látja, hogy ráér szinte mindig ezért továbbra is csendben vár.
Ez után az elf mondja, hogy ha kimennek ott rá kell hallgatni és megtenni amit mond. A fél-elf ezt egyértelműnek találja ezért továbbra se szól semmit csak bólint, hogy ezt is érti és így fog tenni. Nem kételkedik abban, hogy tanítója jó vezető lesz.
Végül az elf még mond néhány dolgot aztán pedig várja a kérdéseket.
Mivel, hogy Ivelliosnak nincsenek kérdései és ért mindent ezért nem szakít az eddigi hagyományával és továbbra is csendben hallgat.*

Furiun

[ Ismerkedés a természettel - Bevezető óra - Esbeth Isithrade szobája ]

*a folyosón lépked, hallgatja bakancsa monoton kopogását, észreveszi, hogy a szíve is ezt a ritmust veti már sétált egy ideje mikor hirtelen, megáll egy ajtó előtt, látja hogy ez Esbert Issirade szobája. Feldereng emlékeiben egy felhívás, amit a klántagokhoz azoknál is az "újoncokhoz` idézet felajánlotta, hogy segít megismerkedni a természettel és egyéb fortélyokkal akkor ezt nem gondolta valami fontosnak, hiszen volt ezer más dolga de most kicsit átgondolva röstellte hogy akkor nem jelentkezett kétszer is meggondolván, kopogjon ezen úgy döntött, hogy kopog várt.*
-Tessék *hallatszott a válasz bentről és egy mozdulattal belép látja, hogy három klántársa ül mindegyikük felé biccent egyet majd Isithrade felé, fordul*
-Jó estét *módja a kicsit elcsukló hangon közben a friss fát nyaldosó lángokra terelődik figyelme egy pillanatra, majd folytatja*
Remélem nem szakítottam semmit, fontosat félbe azért jöttem, mert hallottam egyszer hogy beszél egy oktatási lehetőségről és arra gondoltam, hogy csatlakoznék én is, ha lehet *itt gyorsan meg se várva a választ folytatta* röstellem magam, hogy előbb nem szóltam és így az utolsó pillanatban "rontok be" Csak remélem, hogy lesz lehetőségem itt okulni. *Majd kicsit izgatottan figyelte reményei szerint leendő oktatója és társai reakcióját.*

Esbeth Isithrade

[ Ismerkedés a természettel – Bevezető óra – Esbeth Isithrade szobája ]

* Örül, hogy szavai elérik céljukat. Nem volt még sohasem tanítványa, nemhogy még három, sőt, négy! Az elején furcsállva állt az új helyzet előtt, de aztán hamar megszokta a gondolatot. Egyszer ennek is el kellett jönnie. S mostmár kora is megengedi, hogy emelt fővel legyen tanár. Hiszen megélt egy-két dolgot.

Mindenesetre most az új helyzetben próbál helyesen cselekedni, reméli, ez majd megy is.

Arekre néz hosszan, ahogy első kérdésére választ kap.*

- Semmi probléma *szól* Pár nappal elhalaszthatjuk az indulást. Őszintén szólva, reméltem is *megereszt egy mosolyt feléjük.

Ekkor kopogás hallatszik, és egy számára ismeretlen férfi kér bebocsátást. Esbeth feláll, hogy köszöntse az új jövevényt.*

- Örömmel látunk köreinkben, kedves … *ekkor valószínűleg a férfi elárulja nevét :) * Jer csak közelebb. *feláll székéről és kicsit arrébb igazítja, hogy a férfi helyet tudjon foglalni.* Ide le tudsz ülni. *és ekkor bemutatja a többieket* Shayda, Arek Tebur, Ivellios. *Itt mindenki üdvözölheti az új tanítványt. Ám igaz, a kör most megszakadt, hiszen nincs több szék, amire most Esbeth leülhetne, de ez nem számít most. Amint Furiun helyet foglal, felvilágosítja őt pár szóval, hogy mi történt eddig. Reméli, neki sem probléma a későbbi utazás.

Majd tovább folytatja.*

- Nos. Akkor térjünk rá a következő pontra. *egyet sóhajt, és néhány pillanatot hallgat, hogy a gondolatait rendezni tudja* A vadász, mielőtt kiér a terepre, hogy énjének legbelsőbb titkaival találkozzon és mindezt ki tudja vetíteni környezetére és zsákmányára, részt szokott venni egy különleges szertartáson. Ne ijedjetek meg, ez nem valamiféle tiltott, mágikus, vagy vallási szertartás. Nem, ez annál különlegesebb. Ez a test megbékélése a lélekkel. Mikor az ész elcsitul, hogy az érzék átvegye az irányítást. Mikor a lét rejtelmei kitárulkoznak azért, hogy egy olyan szférába jussunk mind testileg, mind lelkileg, amely felkészít minket az elkövetkezendő megterhelésekre. Hogy az érzékeink megnyíljanak, hogy fogékonyak legyünk olyan dolgokra is, melyet nem is mertünk eddig érzékelni. *talán kicsit elragadtatta magát* Legalábbis, ha az ember jól csinálja *megereszt egy mosolyt* Ez, tudjátok, egy megtisztulási rituálé. Ami azért is fontos, hogy új emberként lépjünk ki a természetbe. Hogy megadjuk számára a tiszteletet. De nem csak neki, hanem az áldozatunknak is.

- Én most olyan szertartást tudok nektek megmutatni, ami nekem bevált. De ez nem jelenti azt, hogy ne kísérletezzetek, hogy ne próbáljátok megtalálni a saját ceremóniátokat. Mert ez is fontos. Hiszen ahány ember, annyiféle szokás, annyiféle kívánalom, annyiféle igény. *egy mosoly jelenik meg arcán.*

- Nos *szól ismét*, akkor lássuk. *összecsapja tenyerét* Nyilván furcsálljátok majd mostani kérésem, de felajánlásomat persze, nem muszáj elfogadnotok. *forgatja a szavait, reméli, senkit sem fog kellemetlen szituációba berángatni.* Amennyiben most nem tartanátok velem, úgy csak néhány tanácsot tudok adni, egyebet nem.

Szóval szeretném, ha ezen a megtisztulási rituálén velem tartanátok. De mielőtt választ adnátok elmondom, miről is van szó. A szomszéd szobában *itt egy ajtóra mutat* van egy kisebb öltöző, ahonnan a fürdőm nyílik. Már előkészítettem mindent, de ez nem jogosít fel arra benneteket, hogy visszautasítsatok. A rituálé több fázisból áll. Először is a ’megmártózás’. Ezt én úgy csinálom, hogy egy apró tálba forró vizet öntök és megtöltöm a vizet Aman Árével, azaz az Áldott Napfénnyel. Ez egy különleges növénykeverék, melyet én érleltem össze. Ez gőzt áraszt magából, sűrű gőzt. Egy olyan növénynek köszöntheti ezt a tulajdonságát, melyet Nimlothnak neveznek. Nem ritka növény, de erről a tulajdonságáról kevesen tudnak. Leginkább szépségéről híres. Amúgy édes az illata, talán túl édes, de ilyen állapotban olyan… olyan zöld illata van. *egy mosolyt ereszt meg* A következő lépés az ’elernyedés’. Ehhez csak egy székre van szükség. Az illatok ekkor magukért beszélnek. Én leginkább a föld illatait szeretem, mint például az Aman Ambart. Kellemesen megnyugtatja az érzékeket és kitágítja az elmét. Az elernyedést az ’elmélyülés’ követi. Ez az előzőből következik. Ezután az ’eszmélés’ jön, ami két szempontból is érdekes. Két fázisa van, talán ezért is hívják így. Eszmélés magadra, a létre, majd eszmélés a külvilágra. Ez egyben a rituálé utolsó előtti fázisa is. Ám az utolsó, a ’visszatérés’ is fontos része. Ez koronázza meg a megtisztulási szertartást. Ezzel térünk vissza a valóba, ébredünk rá a világra. És higgyétek el, megváltozik a világhoz való hozzáállásunk is. Másképp tekintünk a környezetünkre.

Ezt a rituálét régebben kint, a természetben végezték el, kevésbé bonyolult módon. De amióta az emberek városokba tömörültek, így ki kellett fejleszteni egy újabb fajtáját is ennek.

Talán ha már kevésbé lesz hideg odakint, akár azt is megmutathatom nektek. Persze, csak ha ezek után is a tanítványaim lesztek *neveti el magát*

- Na de nézzük a továbbiakat. Ha szeretnétek egy bő órára elmerülni magatokban a segítségemmel, úgy az ajtó mögötti szobában egyesével le tudtok vetkőzni és találtok ott jópár nagy törülközőt, amit magatok köré tudtok csavarni, hogy azután belépjetek a fürdőbe, ami igencsak tágas. Már készítettem oda székeket nektek.

- De ha úgy döntetek, hogy inkább önmagatok fedezitek fel ennek a szertartásnak a rejtelmeit, úgy adok nektek pár hozzávalót. Bár ezt így is, úgy is megkapjátok. S mivel nem ismerlek még benneteket kellőképp, így többfajta illóolajat készítettem nektek, hogy próbáljátok ki, ízléseteknek mi felel meg. *A már előkészített kisebb batyukra mutat a szoba sarkában, majd Furiunra tekint* Téged sajnos, nem számítottalak bele a társaságba, így néked kissé késve tudok adni ilyen csomagot.

- Ezt a rituálét a vadászat napját megelőző napon kell elvégezni, mert teljesen csak akkor hatásos. Nos, gondoljátok át, szeretnétek-e velem tartani… *mutat az öltöző ajtajára, majd hátat fordít tanítványainak, hogy esetlegesen meg tudják vitatni a dolgot, és a batyukért indul.

Mielőtt még választ adnának, Esbeth visszasétál és mindenkinek a kezébe adja saját csomagját. Majd kérdőn néz rájuk és várja a válaszokat.*

Arek Tebur

[ Ismerkedés a természettel - Bevezető óra - Esbeth Isithrade szobája ]

*Megbeszélik a kezdés körüli problémát, és örömmel hallja, hogy tudnak várni néhány napot.
Ekkor új alak lép be. Arek végigméri az illetőt, majd üdvözli, bár hangja nem olyan barátságos, mint általában. A kis társaság kezdett összeszokni, hallgatták egymás lélegzését, és bár most kötetlenül beszélgettek, mégis furcsa érzés volt, hogy valaki `kívülről` belépett. De aztán ezt a furcsa, ismeretlen forrású érzelemcsírát félrehajtja, és barátságosan bólint, mikor Esbeth bemutatja őket.
Soraik kicsit átrendeződnek, de szerencsére az elfet nem zavarta meg a kis közjáték, és folytatja az `előadást`.
A szertartás említése és taglalása felkelti Arek figyelmét és érdeklődését. Elgondolkodva hallgatja a fázisokat. Kicsit arra emlékezteti, mikor annakidején apjával és férfirokonaival a vadászat előtti estén tábortüzet gyújtottak, ittak, dalolásztak, mígnem másra nem maradt erejük, mint a tűzbe bámulni, és lélekben átélni a másnapot, lelki szemeik elé idézni a sikeres vadászatot.
Mikor tanítójuk hátat fordít a csoportnak, Arek végigviszi tekintetét. Shadyán egy pillanatra megakad, és elképzeli, ahogy mindannyian bemennek a fürdőbe, de erre a gondolatra elkapja tekintetét, és fejében leszidja magát. Aztán feláll, határozottan Esbeth-hez lép és átveszi a neki készített csomagocskát.*
- Követlek. Vezess és taníts. -* mondja csengő baritonján, és biccent fejével.*

Ivellios

[ Ismerkedés a természettel - Bevezető óra - Esbeth Isithrade szobája ]

*Miután megbeszélték Arek baját Esbeth elhalasztja néhány nappal az indulást.
Ezt követően belép egy új alak aki szeretne csatlakozni hozzájuk. Ivellios már ismeri őt ezért egy barátságos biccentéssel üdvözli.
Miután az új tag is elhelyezkedett elf tanítójuk folytatja az órát. Ivellios szorgalmasan jegyzetel a fejében és megpróbál minden fontos dolgot megjegyezni.
Rátérnek a vadászat előtti szertartásra és Ivelliosnak felrémlik, hogy amikor apja tanította még otthon, egyszer beszéltek az ilyen szertartásokról de nem tértek ki rá komolyabban.
Tanítójuk hátat fordít és elindul a már előkészített batyukért, hogy ők eldönthessék mit szeretnének tenni. Ivellios is társaira pillant majd magában átgondolja a dolgot és amikor határozott bólint egyet és feláll. Oda megy Esbeth-hez és ő is elveszi az egyik csomagot.*
-Örülök, hogy a tanítványod lehetek és mehetek utánad a tudás ösvényén. *Mondja jelezve, hogy készen áll.*

Furiun

[ Ismerkedés a természettel - Bevezető óra - Esbeth Isithrade szobája ]

*"Örömmel látunk köreinkben, kedves." -szólal meg Esbeth*
- Furiun *vágja, rá azonnal majd üdvözöl mindenkit Ivellios már, ismeri és viszonozza barátságos biccentését el is, foglalja a neki szánt széket figyelmesen végig, hallgatja Esbeth mondandóját arról, amit eddig elhangzót és azt, amit a vadászat előtti rituáléról mondott. Ez a szertartás kicsit fura neki, mert a vadászatot megelőző órákat mindig komótos készületek foglalták le az íj és a vesszők előkészítése a kardja és kései fenése. De eszébe jut egy olyan rituáléféle, amit ők nem a vadászat előtt, hanem az után tartottak egy olyan végtisztelet adása a vad előtt. Még egy kicsit elmereng gondolataiban, mire észreveszi, hogy neki címeznek egy, mondatott.*
- Semmi baj örülök, annak hogy itt lehettek. *meleg mosoly húzódik végi az arcán. Megvárja, míg tanítója befejezi a mondandóját*
-Megtiszteltetés hogy tőled tanulhatók *illedelmes bólintással jelzi hogy készen áll*

 

Esbeth Isithrade

[ Ismerkedés a természettel – Bevezető óra – Esbeth Isithrade szobája ]

*A három férfiú belegyezése mosolyt csal az arcára. Várakozón tekint Shaydára, hogy megkapja a választ, vajh, ő velük tart-e. Ám a nő arcán zavart kifejezés uralkodik, talán a bizonytalanság jele, hiszen mégiscsak négy férfival lesz összezárva. Látszik, nem különösebben örül a dolognak. Ám hogy ezen probléma megoldódjon, az elf gyorsan felmérve a helyzetet s elkerülve a nő kínosnak tűnő magyarázkodását, magához ragadja a szót és igyekszik nem megbántva Shaydát felvilágosítani őt, hogy mindez nem kötelező.* 

- Persze, ha valaki jobban áhítozik szobájának békéjére ahhoz, hogy elmerüljön saját rituáléjában, én nem tartom vissza, sőt. *mosolyog bátorítóan a nőre, aki zavarában visszamosolyog rá* - Nyugodtan lehet választani ezt a módját is. *mire a nő feláll, átveszi Esbethtől az illóolajos csomagot. ~Talán jobb lenne most nekem ez a verzió.~ még mindig zavart, de már korántsem annyira. ~ Akkor… szervusztok.~ köszön el és mindenki felé biccent egy aprót. De még mielőtt az ajtóhoz érne, Esbeth utána szól*
- A továbbiakról meg értesítelek mindenképp. *barátságos szavak, mire Shayda csak egyet bólint* - Szép estét néked! *köszön el az elf, majd a többiekhez fordul*
- Nos *szól* akkor kezdjünk is neki. Tegyétek csak le a csomagot, visszafelé majd megtaláljátok itt, nem fogjátok összekeverni, mert meg van címkézve *Arekhez és Ivellioshoz szól és egy kis fecnire mutat, ami talán első pillantásra nem tűnik fel, de bizony ott van. Majd az ajtóra mutat.*
- Akkor először Arek, lépj be te. Ha készen vagy, kopogj ki az ajtón, hogy aztán Ivellios, Furiun, majd én is elkészülhessek. A kis szekrényben megtalálsz mindent, ruháidnak is helyet lelsz. A fürdőben pedig foglalj el egy helyet.
*utasításokat megadta, már csak a reakcióra vár. Ha tanítványai belépnek, akkor egy aprócska előtér fogadja őket, épp csak akkora, hogy egy személy kényelmesen elférjen benne. Jobb kéz felől egy, a plafonig érő szekrényt van beépítve, aminek egyik fele akasztós, a másik fele pedig polcos rendszerű. Utóbbiban vannak a fehér, puha fürdőlepedők, különféle méretben, felakasztva pedig pár fürdőköpeny áhítozik a felvételre. Van papucs is, ha éppen arra vágyik valaki. Egy kisebb lámpás adja a fényt, amelyet a falra akasztottak. A bejárati ajtóval szemben egy másik ajtó nyílik, a fürdő ajtaja. Ezt bizonyítja az is, hogy az az alatti résből vékony gőzcsík áramlik ki, de nem olyan mértékben, hogy a kis öltözőt elterítse a pára. A fürdő viszonylag nagy, jobb sarkában egy kisebb medencével, melyben akár két személy is kényelmesen elfér. De az most üresen tátong. A helyiség közepén egy kőtál áll, ebből áramlik a gőz, alatta pedig vígan pislákoló parázs kacsint a belépőre. A három szék a fürdő másik három sarkában kapott helyet, a polcok és a kézmosó között. A tükör és az ablak, mely a jobb oldalon lévő falon terül el, le vannak takarva pokrócokkal, hogy az egyedüli fényforrás a kőtál maga legyen. Itt már viszonylag sűrű gőz fogad, elmosódott alakok a tárgyak és kellemes és nem izzasztó meleg vesz körül. Ha belépsz, mintha egy hatalmas, friss mezőre lépnél ki, ahol érzed az újdonsült, üde fű illatát, ahol érzékeid számára megannyi apró virág illatozik, ahol a fák már levedlették téli köntösüket, és éppen arra készülnek, hogy felöltsék tavaszi ruhájukat. Ha valaki pedig megmozdul, mintha hűvös szellő kerekedne, felborzolva mindent és mindenkit. Nem csoda ez, csupán csak néhány csepp Aman Áre…* 

 7 este - 6 mese

*Egyre több ismerős klántag érkezik a Díszterembe, kit egy-egy mosollyal, kézintéssel, esetleg néhány szóval köszönt.

Táncolni most valószínűleg nem tud és amúgy is… Oly rég hallott már meséket. Mikor még gyermek volt, édes szülei gyakran meséltek néki, de azok teljesen mások voltak, mint az emberek fabulái. Talán egyszer sor kerül arra is, hogy előadjon belőle egyet-kettőt.

De most másról van szó.

Kényelmesen elhelyezkedik az egyik kipárnázott ülőalkalmatosságban, törekedve arra, hogy háta kevésbé szenvedje meg az ülést. Ujjait mellkasán keresztbe fonja és figyelmesen hallgatja Morganus, majd Alexius szavait. El-el mosolyodik egyszer-kétszer, felismerve egy két mozzanatot a mesékből.

Mikor Alex elregélte az oroszlánról és a rókáról szóló történetet, felkapja fejét a becstelen halász megemlítésekor.

Elmosolyodik, hiszen ő ezt ismeri. A jó Morganusra tekint és megkezdett szavait ő fejezi be. A lánc nem állhat meg, mennie kell tovább és attól lesz szép, ha a végére egy összefonódott füzér mutatja meg magát az elhangzottakból.*

[ Második mese: *** Mese a becstelen halászról, aki nem menekülhetett saját maga elől *** ]

… akinek nem volt helyén a szíve és az égiek rettenetes büntetéssel sújtották.

Történt egyszer, egy messzi-messzi tengerparti kisvárosban, hogy eltűnt a szél. Gondolhatjátok, milyen nagy veszteség érte a városkát…

*egy pillanatra elhallgat, belegondol, mi is lenne, ha Sziklaöblöt is ez az átok sújtaná*

A városlakók úgy vélték, Tengeristenük csapott le rájuk. Igyekeztek őt mindenben kiengesztelni és úgy tenni, hogy az isten kedvét lelje a városban. Élt abban az időben ott egy kevély halász, kinek vagyona egyre gyarapodott a szél eltűnésének napjáig. Ő nem bánkódott emiatt, élte tovább világát, hiszen megtehette. Szomszédai és a lakosok félve tekintettek rá, félték őt híres kegyetlensége, embertelensége miatt.

Ám már hónapok óta nem mutatkozott a szélnek még a lehelete sem. Megijedtek a városatyák, hogy örök időkre megmarad ez az állapot, viszont nem tudtak már mit tenni… Csakis egyetlen dolog maradt hátra. Meggyőzni Eruládészt –mert így hívták a kevély halászt- mutasson bűnbocsánatot.

El is indultak hát, hogy észre térítsék őt. Akkortájt Eruládész legkedvesebb elfoglaltsága a tengerparton való semmittevés volt, meghintve néhány számára hitvány szolga megkorbácsoltatásával. Mikor a városatyák próbálták meggyőzni őt szép szóval, az nem sikerült. Mikor megpróbálták fenyegetéssel, az sem sikerült. Kijöttek a béketűrésből és a Tengeristen főpapja borzalmas átkot szórt a fejére. De Eruládész csak beleköpött a tengerbe válaszul.

Több se kellett a Tengeristennek!

Hatalmas szélvész kerekedett, ezzel felkorbácsolva a tenger immár méregzöld vizét. A városlakók leborultak istenük előtt, de a halász, ki megbecstelenítette legszentebb helyüket, karba font kézzel állt a tenger partján és kevélyen nézett a hullámok irányába.

Ekkor rejtélyes dolog történt.

A tenger vize körülölelte a halászt, felkapta és kivitte a tengerre, annak is a közepébe. Mikor pár nap múlva rátaláltak, egy megtört ember állt előttük.

A Tengeristen megbüntette hitében, szívében eltévedt szolgáját. Tükröt tartott elé, a tenger tiszta tükrét. A borzalmas kínokat, miket ő szerzett embertársainak, hétszer kapta vissza. A Tengeristen megátkozta őt saját magával, ki mindig ott áll mellette és kiosztja minden, eddig kimért ütését, a haláláig…

*elhallgat, hiszen a történet a végéhez ért, tanulságának leszűrését meghagyja kinek-kinek, döntse el maga. Most ismét a hallgatásba burkolódzik, tekintetét Morganusra emeli, folytassa tovább úgy, ahogy szeretné.

De ha felismer még egy mesét, akkor nem restelkedik majd átvenni a szót…*

Csonka Lovagi Tanács

[ Csonka Lovagi Tanács ]

*Ki tudja, mit érnek a bajtársak? Ki tudja, mit érhetnek a világ apró kis morzsái mostanság? Ki tudja, mi az, ami fontos lehet az életben? Hát az ő leáldozó életében?

Ő nagyon is. Hogy mikor baj van, társ legyen. Hogy mikor azok apró morzsák hozzájuk képest hatalmas kenyérré állnak össze. Hogy az ő leáldozó életének végére a hűség ne csak egy elcsépelt szó legyen. Mert hisz. Hisz abban, ami. Hisz abban, ami volt és hisz abban, ami lehet. S hűsége megingathatatlan.

S most baj van. Érzi a levegőben, érzi az egész világban. Baj van, nagyon nagy baj és ő, mint egy kicsiny morzsa talán segíteni tud összegyúrni az egészet, hogy teljessé váljon minden. De ehhez komplett képet kell alkotni arról, hogy mi a baj oka, forrása. S a levélben elhintett gondolatfoszlányok a legkevésbé sem adnak erről semmi mást, csak kicsiny kis benyomásokat.

Így hát e kései órán csak ül jópár percig karosszékében, kezében markolászva a levelet. Ám kíváncsisága és tettrekészsége gyorsan átbillenti a melankóliából és elejtett gondolatfüzéreiből a valóságba.

Amilyen gyorsan csak tud, megmosdik, s felhúzza legjobb ruháját, mire talán már ő sem emlékszik, mikor vette fel azt legutoljára. Sötétéj színű nadrágja is elkopott már kissé, ahogy méregzöld, ezüst szálakkal ellátott inge sem épp a legújabb kiadás. De a szükség nagy úr.  Magára kanyarítja fekete, Szellemlovagok címerével ellátott köpenyét, majd oldalára csatolja míves kardját s már lép is ki szobájából.

A Kápolna ajtaja előtt pár pillanat erejéig megáll, hogy feszült arcára visszavarázsolja e kései órán is az elfekhez oly méltó szobormerevséget. S hosszú ujjai már fonódnak is a kilincsre.

Belépve pár pillantással felméri a helyzetet. S miután becsukta maga mögött az ajtót, karót nyelt háta meghajlik. Először az oltár felé.*

- Áldás szálljon rátok.

*Nem is tudja, mennyire időszerű ez a kijelentés. Végül sorban mindenki felé, egyenként lerója tiszteletét.*

- Igyekeztem, amennyire csak tudtam.

*S határozott két lépéssel közelebb lép az oltár felé, csillogó szemeit le nem véve a lovagokról. Arcán semmilyen érzés nem látszódik, hacsak nem egy apró kis ér lüktetése homloklebenyén. S vár. Vár a ki-nem-mondott kérdésekre, melyek ott lebegnek a levegőben.*

[ Csonka Lovagi Tanács ]

*Helyet foglal az egyik kijelölt széken és némileg összehúzott szemekkel figyeli Alexius szavait. Egy-két szónál kissé megemeli szemöldökét, mint aki nem nagyon hiszi el, amit hall.

Aztán Alexius szavai elhalnak és csend ülepedik a társaságra. Hosszas csend, mert valószínűleg mindenki emészti az elhangzottakat. S aztán ő töri meg a csendet egy kis torokköszörüléssel, majd hangjával.*

- Sok mindent mondtál rövid idő alatt…

*Emeli Alexre jégkék tekintetét. Lassan beszél, szinte már vontatottan, mert szeret minden egyes szót alaposan megrágni.*

- S köszönjük, hogy megosztottad vélünk. De talán nézzük az elején. Akármilyen bűnt is követett el a Főpapnő, mellyel magára vonta istene haragját, nem tudom, tisztában van-e ezzel? Mert amennyiben nincs és tényleg ettől várjátok a bűnbocsánatot és a megbocsájtást, így talán először vele kellene beszélnünk, hogy könyörgésével forduljon Szépszeműhöz. Mert a halál tényleg nem megoldás.

Ám sürgetőbb probléma a betegek ellátása. Mennyien vannak a mágus gyógyítók? Tudnánk nekik és a betegeknek helyet biztosítani? A Templom is kegyvesztetté vált, vajh? Mert akkor oda nem vihetünk betegeket…

S ha a városőrség kettészakadt, mi a garancia arra, hogy a két fél nem fordul egymás ellen?

Én személy szerint úgy vélem, jobb lenne megosztani erőnket. S ahogy mondtad, ez szövetségesek nélkül nem fog menni.

Szóval összefoglalva három nagyon sürgető és plusz egy lehetségesen felmerülő problémával nézünk szembe.

*Mélyet sóhajt, mint aki érzi a vesztét. Majd megcsóválja fejét.*

- Nem egyszerű a helyzetünk. De megoldjuk. Mert muszáj lesz.

*Utolsó mondata elhal, hiszen az olyan, mintha csak magának mondaná. Agytekervényei pedig forognak, forognak, keresve még több megoldást, keresve még több kiutat.*

[ Lovagok lesztek, én meg tanácstag :) ]

*Díszes ruha, hangzatos szavak, túláradó jókedv ide vagy oda, azért igyekszik minél hátrábbról szemlélni az egész ünnepséget. Mert azért azt tudja a legjobban s már réges rég beletörődött, hogy származása és fajtája jogán ő sosem emelkedhet fel a lovagi ranglétrán. Persze nem mintha ilyen ambíciói lettek volna. Jelleméből kifolyólag szeret inkább a háttérben maradni és onnan figyelni, esetlegesen mozgatni némely szálakat. Mert az ő pillantása talán túltekint a jelen apróságain. S mindez hozzátartozik lényéhez és gondolatmenetéhez.

Ám örül, hogyisne örülne, társai végre megkapják fáradozásaikért a megfelelő jutalmat. S az ő arcán elégedett mosoly ül, ahogy az egyik hátsó oszlopnak nekidőlve, karba tett kézzel szemléli a ceremóniát. Haj, de szép is a fiatalság. Merthogy ugye már ő nem mai legényke. Homlokán, szeme körül egyre több ránc jelenik meg és szoborszerű arca sem fénylik már úgy, mint régen. Ám most apró mosolyráncok lepik el orcáját.

Talán akkor komorul el igazán, amikor Myriel rohanvást menekül a teremből. Nem érti, mi végre s nem tudja, szaladjon-e utána. Elvégre a többiek mégsem mehetnek, s őneki pedig szabad távozása lehetne. De a pillanat elszáll, a halogatásból maradás lesz. Tűnődve szemléli az egyik faliszőnyeg sarkát, mikor Edin hangja visszatéríti a valóságba.

~ Lovagi Tanács… ~

Az ötlet jó, tetszik neki, mi tagadás már forognak is agytekervényei ekörül. Ám ekkor a lehető legnagyobb meglepetés éri. Ő? A lovagi tanácsban? Hiszen a legkevésbé sem lovag! Arcán a döbbenet kiütközik egy pillanatra, de csakhamar visszaküzdi ezt az érzés szoborarca mögé. Csupán csak szemei csillognak a meglepődöttségtől. És mi tagadás. A meghatottságtól.

Elrugaszkodik az oszloptól és határozott léptekkel vonul előre. Talán az elfátyolosodott tekintetet el lehet tüntetni sok és sűrű pislogással?! Bizonyára.

Szavabreh után ő is letérdel az emelvény előtt. Szívére teszi tenyerét, mert ez így szokás és lehajtott fejjel, de csengő szavakkal köszöni meg méltóképp a címet.*

- Tudásom legjavát, hitem szentségét és kardom élességét helyezem most Kymel és Eqlissa oltárára és a Szellemlovagok lábai elé. Legjobb képességeim és ismereteim szerint szolgáljanak ezek hithű emberek és bajtársak mellett igazságosan és tiszteletteljesen.

*Feláll a térdelésből és végighordozza mosolyogva a tekintetét a vele szemben álló négy férfin és pár lépést téve beáll melléjük és onnan néz a teremben összegyűltekre. Hát ez is bevégeztet…*

Segítségre készen

[ Segítségre készen ]

*Nem tudni, hogy mi miatt, de még nem lepték el a vörös kelések testét. Talán elf származásának és fajának ellenálló képességének következtében, esetlegesen annak, hogy eddig a Szellemlovagok Rendházában volt. Nem tudni.

Azt viszont nagyon is tudja, hogy ilyenkor a segítség az, ami a legjobban elkél. S bár ő nem gyógyító mágus, ezzel tisztában van, ám azt is tudja, a maga módján el tudja érni a kívánt hatást, főleg még a kelések kialakulásakor.

Szóval kifordítja az egyik, még használható kisebb szekeret lóhalálában a rendház kapujából. S a szekér hátulján szinte ott az összes felszerelése. Hiszen szemben a mágus gyógyítókkal, neki kellenek a készletei. Ő maga pedig teljes harckészültségben trónol a bakon, mert sose lehet tudni, ki akarja megtámadni, látván a gyógyító szereket.

Összeszorított fogakkal hajtja ki a szuszt a befogott lóból, csak hogy minél hamarabb odaérjen. Néhány forduló után meg is érkezik a Kőkapu térre. S amilyen gyorsan csak tudja, lefékezi a lovat és némileg elhűlve néz szét a téren, ahol betegek tucatjai érkeznek és ugyanennyien vannak talán már ott.

Lepattan a bakról és meglátva Edint vezeti kantárszáron feléje a lovat és a szekeret. Mielőtt még odaérne, az egyik sátor mellé beállítja azt és immár egyedül siet feléje és kiált utána s reméli, bevárja őt.*

- Edin! Kardom és tudásom tiétek. Kiáltsatok értem, ha baj van! Edin. Szükségem lenne egy viszonylag nyugodt helyre. *Körbetekint a téren.* S fertőtleníteni is kellene a teret, legalább az ide befutó utcatorkollásokat. Ha kaphatok magam mellé pár segítőt, ezt megoldom. S mivel egyre több a keléses, szólni kell a gyógyító mágusoknak, hogy csak a súlyos betegekkel foglalkozzanak, a kisebbeket mi is el tudjuk látni, főleg, ha csak kezdődő foltok vannak rajta. A kelkáposzta-tinktúra csodákra képes.

*Hiába az általános rosszkedv, azért egy mosolyt megereszt. Ki gondolná ugyanis, hogy a szegények eledele ilyen hatalmas erővel rendelkezik. S vár az utasításra, helyben hagyják-e javallatát, vagy sem. Amennyiben igen, úgy siet el, hogy tegye a dolgát.*

- Köszönöm.

*Ennyi a válasz Edinnek és már hagyja is, hogy a férfi tegye azt, amit jónak lát. Mert ő is azt teszi. A mester címet pedig egy félmosollyal nyugtázza.*

- Nahát akkor. Te és te. *mutat két férfiemberre.* Gyertek velem.

*S már indul is vissza a szekérhez. Megfogja a kantárszárat és vezeti is oda, ahová mondták.*

- Lepakoljuk a cuccaimat, aztán pedig odaadom a szekeret. Te, kedves… *amint megtudja a nevét már folytatja is* …visszasietsz a szekérrel a Rendházba és összeszeded az összes maradék zsák meszet. Ott segíteni fognak, ha mondod, hogy én küldtelek.

*Még szerencse, hogy kimaradt a sárkányok támadása után az újjáépítéskor jó pár zsákkal. Az most pont hasznos lesz.*

- Siess, amennyire csak tudsz. *Mondja, miután lepakoltak a szekérről. S már kezd is neki a gyógyítók sátrában a teendőknek. A szekér elrobog, ő pedig ott marad a másik segítővel.*

- Te pedig segíts nekem a betegeknél. Mindenkibe vízben főtt káposztalevest tukmálj!

*És már ténykedik is. Üst a tűzre, víz bele és a saját készítményét már önti is bele. S ha felforrt, ha kész, akkor mindenki kap belőle.

Ám ennyi nem elég. S keléseket kívülről is le kell kezelni, már amiket nem gyógyítottak meg a mágusok. S bálványfű, nemesfű és ezüstfű kivonatokat tartalmazó kenőcsei majd segítenek a kelések, a fájdalmak csillapításában. Persze nem olyan gyorsan és hatásosan, de ez a második legjobban ható gyógymód.*

- Kellenének még gyógyítók. Ennyivel nem bírunk el.

*Sziszegi a fogai között, amíg a szegényebb és/vagy a kevésbé súlyos betegeket látja el.*

- Keresd meg a mágus gyógyítók vezetőjét, vagy akárkit, aki mágiával foglalkozik és most szabad! Beszélnem kell velük. *Mondja, miközben épp egy hatalmas vörös kelést kezel le óvatosan.*

- Ha megtalálod, szólj nekem és sietek hozzá.

*S elhajtja a vékony, magas férfit. Aki talán már meg is találta a megfelelő most épp tétlen mágust Edin sátránál. S már rohan is vissza. Esbeth pedig már siet is oda, a zöld szemű elf nőhöz.*

- Üdvözlet. Esbeth Isithrade, a Szellemlovagoktól. *gyors, kurta bemutatkozás Lucindának, mert most nem ez a lényeg, hanem sokkal fontosabb.*

- Figyeljen rám egy kicsit. Gondolom sok ismerős akad a mágus gyógyítók között. Kérem, szóljon nekik, hogy elég, ha csak a súlyosabb betegeket látják el, mert az Önök ereje is vészesen fogy és a mágia, bizonyosan fárasztó. A kisebb bajokat, mi, mezei gyógyítók is el tudjuk végezni. A munkamegosztás lételemünk most. Ért engem?!

*kérdi a nőtől, zöld szemeibe fúrva a saját, jégkék tekintetét.*

[ Luciana, Slade és a károgók ]

- Értem. Akkor azokat csak hagyják ránk. Már az is sokkal jobb, ha a betegség belül megszűnik, és nem gyötri a szerencsétlent a láz. Sőt, ennél jobb nem is lehet. A többit meg már nem tudhatjuk. Csak várhatjuk a csodát és imádkozhatunk.

*Tekint hol a nőre, hol a férfira. Ám ekkor hallja meg a rikácsoló hangot. S fejcsóválva nézi végig, ahogy elég durván tessékelik ki őket a térről. Nem hisz a szavaknak, annak hisz, ami saját magában van. És a szkeptikusságnak.*

- Nem hibás itt senki. Hacsak nem az egész város. Mert mocsokban, koszban és fertőben él és így nem csoda, hogy felütötte fejét egy járvány. Ez nem a papnő hibája. Hanem a városé és vezetésé, aki a tisztaságra nem figyelt eléggé.

*Hangja nem vádló, mért is lenne az. Hiszen körülbelül Luciana-ék hallhatják, meg a körülöttük lévő pár beteg. Ennyi. De ezek a tények és addig viszont muszáj cselekedni.*

- Ne is figyeljetek rájuk.

*Szól ismételten.*

- Nekünk annyi a feladatunk, hogy gyógyítsunk, nektek meg annyi, hogy meggyógyuljatok!

*Majd Luciana-ék felé fordul.*

- Hozom akkor az én keneteimet és mellettetek maradok. Együtt talán gyorsabban haladunk.

*Ha beleegyezik Slade és Luciana, akkor pár percig távol van, majd jön is vissza batyujával és kenetesen tubusaival, gyolcsával és a segítő férfiemberrel, aki mellette marad.*

*Nem azért maradt el, mert jókedvében jobbnak látta nem segíteni, hanem mert akármerre is ment, mindenhonnan segítséget kérő jajgatások hangoztak fel. S bár ő maga nem mágus, azért mindent megtett és megtesz annak érdekében, hogy a betegek meggyógyuljanak.

Ám a viharfelhők gyülekeznek a tér felett és mellett.

Ő azonban nem rest, nem szabad felvenni mindenféle pánikrohamot, azzal senkinek sem segítene.

Mire visszaérkezik a gyógyítók sátrában, már látja, hogy a mésszel teli zsákok még nem érkeztek meg. Dühösen elnyom egy szitokszót, hát merre marad a férfi.

De nincs idő várakozni, a betegeknek segítség kell. A sátorból kilépve letesz elé egy nagyobbfajta zsákot és visszaszalad még egy kisebb batyuért. S már rohan is vissza Luciana-ék felé.

Ám segítség mindenhonnan jól jön. Kicsit megpihen, mert nehéz a zsák és onnan látja meg a tébláboló hölgyet, Ann-t. Észleli, hogy ő nem a beteg, nincsenek rajta kelések és nem is néz ki rosszul.*

- Hölgyem! *kiált rá.* Kérem, segítene?! *leemeli válláról a táskát és megpihen egy pillanatra. Hiába, már nem az a tettre kész suhanc elf legény, ki hajdanában volt.*

- Elkellene némi segítség. Már a másik segítőm is elhagyott. *morgolódik egy sort.*

- És a gyógyításnál elkél még egy kéz. *Persze, hogy nem tudja, hogy a nő bizony nagyon is ért hozzá. De nem baj. Majd kiderül, mi is fog történni…*

Üdvözlet mindenkinek, kik e kései órán itt vagytok.

Nem szoktam külső fórumra írni, ti tudjátok a legjobban. Talán nem is ismerős a nevem, vagy ha mégis, akkor is csak távolról. Ebből a szempontból érzem a súlyát a mostani szösszenetnek.

Ám vannak dolgok, amik elindítottak bennem egy lavinát és nem értem a miértjüket.

Vázolom a tényeket, remélem, elég objektív leszek.

[ Edint hallva, sátraknál ]

*Annyi minden teendő volt. De annyi. Betegek segélynyöszörgését hallani a legrosszabb. Rosszabb minden villámcsapásnál és mennydörgésnél. Így, amit csak tud, segít, persze mágiahasználat nélkül. Lekezeli azokat, akik most érkeztek és várják a gyógyító mágus érkeztét, vagy épp azokat kíséri be a sátorba, akik már nem igazán tudnak járni.

De segít és ez a lényeg. Mert gyógyító jelleméből fakadóan csak erre képes. S mikor legközelebb lép ki az egyik sátor menedékéből, már olyan feszültség uralja a teret, mitől megfájdul a feje egy pillanatra. S látja, amit látnia kell. A tér akár a megbolydult méhkas. Emberek kiáltoznak, egy nő, nyomában egy férfival igyekszik azok felé a… Illiére. Összehúzott szemekkel kémleli a távolt és leesik az álla.

Aztán meghallja Edin szavait és kényszeredetten odafordítja a fejét.*

- Bízd csak ide!

*Persze nem tudja, hogy más is vállalkozott a feladatra. Ráfonódik ujja kardjának markolatára, amivel még a gyógyfüvekkel telerakott szekerét akarta megvédeni. Nem gondolta volna, hogy tényleg használnia kell. És már rohan is a sátrakhoz.*

- Gyógyítók! Azonnal meneküljetek arra!

*Mutat a stratégiai pontnak nevezett helyhez.*

- Betegek! Ti is!

*Sátorból be, sátorból ki. Ez most a cél, hogy mindenkihez eljusson a hír.*

Búcsú és távozás

 

[ Búcsú és távozás – Esbeth szobája ]

*Álomittas hajnal köszöntötte az ablaknál. Borús fellegek takarták el Sziklaöböl felett az eget, ahogy eme évszakban általában. Néhány kósza esőcsepp csattan az ablak üvegének, de ő most nem erre koncentrál. Immár több mint egy fél napja ácsorog az ablak előtt, háta mögött összekulcsolt kézzel, mozdulatlanságba dermedve s csak bámul ki az ablakon. Lassan tényleg olyanná válik, mint egy súlyos szobor, kit hátrahagytak az Idők Urai, például szolgálva egy letűnt kor ittmaradt lenyomatával azokra az időkre, mikor még a gyermekien ifjonc Érkezők tapodták lábukkal a talajt. Ő is egy olyan kor záloga, mely leáldozóban van. S ezt tudja jól magáról. Arcán már régóta ott díszelegnek jelképei a lassan-múlásnak, apró szarkalábak mellé bekúszott a fakóbb arcszín és valahogy az állandó mosoly is elillant. Lassan és biztosan halad a végelmúlás áttetszősége felé. S a csendes percekben mindenki átértékeli létének alapvető mozzanatait. Ő maga már hetek óta mást sem tesz. Valami megfordult az életében, valami kissé kisiklott.

Ez az a hajnal, melynek kezdete egy új napé, de ugyanakkor számára az utolsó is. Első és utolsó. Milyen groteszk. És a hajnali merengés egyre inkább azt szüli magában, hogy búcsúzni kell. Búcsúzni a falaktól, búcsúzni a helytől, búcsúzni a Szellemlovagoktól. Minden olyan emelkedett felhangot kap. Minden olyan egyszerű. Merengéséből az a tény ébreszti fel, hogy az idő szalad és a napnak is egyszer vége. S pontosan egyetlenegy napja van. Pontosan egyetlenegy.

Szíve elszorul egy pillanatra a gondolattól. Olyan kevésnek tűnik és mégis olyan hosszúnak. Megrázza magát, felkanyarítja Szellemlovagok köpenyét a vállára és kisétál a szobájából, hogy utoljára végigjárja a Rendházat és annak birtokait...*

Morganus visszaemlékezései

Bárdverseny

Helyszín: Sziklaöböl / Belváros / Városi Tanács
Időpont: 2008.01.09.
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Edin

[Bárdverseny -műkedvelő nézelődő]

*Nézelődésében és várakozásában társat kap. Az elf be is mutatkozik, Liriol néven és klánjáról is ad felvilágosítást. Apró hírmorzsák, melyek minden atomja fontos lehet. Edin mosollyal üdvözli, s csak akkor fagy le az arcáról az mikor a másik bújtatottan felelősségre vonja a nemes ittlétéért. ~Nos, ha te azt tudnád, barátom...~ Mereng el s újra cinikus mosoly kerül arcára, melyet savaival igyekszik leplezni, mint azt is, hogy bántó számára a megjegyzés.*
- A törvény és rend betartása nem azonos annak meghozatalával, sem kiadásával. *Nem válasz direkt módon, mégis érthető, hogy ő melyik szinten áll. Mit tehet, vagy mit nem? Fogós kérdések...*
- Számomra itt mindenki műkedvelő és érdeklődő bámészkodó alak. Ameddig összetűzésre vagy merényletre sor nem kerül én is megmarad műkedvelőnek. Persze figyelnem kell a lovakra is meg esetleges alkoholbehozatalra, de ezeknek kicsi a valószínűsége itt a teremben... 

------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Liriol Del Athor

[Bárdverseny -műkedvelő nézelődő maga is]

*Liriol bicent, jelezve, hogy egyértelműek a lovagvezér szavai.*
- Nos, ha így állunk, azt hiszem, elmerülhetünk nemsokára a remeknél remekebb dalnokok versengésében.
*Látta a férfin, hogy bántó volt a megjegyzés számára, de egyben mindez a reakció, a válasz egyértelművé tette azt is, amit eddig csupán sejthetett: hogy Sziklaöböl Tanácsa szövevényesebb rendszert tart fenn a város békés, minutumra pontosan kivitelezett mozgatású felszíne alatt. Érdekek és ellenérdekek húzódhatnak meg a háttérben, és még a nevesebb szereplők is, úgy tűnik, egyszerű parasztokká degradálódnak a nagyobb játszmák sakktábláján. Lemondó sóhaj hagyja el ajkait, de sosem volt arról híres, hogy a nehézségek elől megfutamodott volna. Sőt...Figyelmét újra csak Edin felé terelve, továbbar is halkan folytatja.*
- Sajnálom, nem akartalak téged felelősségre vonni, avagy megbántani. Amit elmondtál eddig csak sejtettem, de azt hiszem, ezek után gondosan meg kell válogatnom minden lépésemet és elképzelésemet. Ellenben, érdeklődve állnék egy esetleges, kevesebb résztvevő mellett lefolytatott beszélgetés elé. Lévén újak vagyunk a városban, érdeklődve várnék tanácsokat és osztanám meg elméleteimet esetleg veled, mert amint látom, te magad már ráleltél az utadra a nagy víz ezen partján is, míg én és klánom egyelőre csak keressük azt. Számíthatok rá, hogy elfogadod invitálásomat?  

------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Edin

[Bárdverseny -műkedvelő nézelődő]

*Liriol éles szeméhez hasonlatos az elméje is, miszerint meglehetőst gyorsan megérti a helyzetet. A rendszer mélységében olyan akár egy jéghegy, a felszín alatt sokkal nagyobb mint ránézésre gondolnánk...*
- Ugyan. Nem tiszted tudni az én szerepem, sem a város felépítését. Lassan kitapasztalhat, de meg teljesen nem érthető.
*Ennyi elég többet nem akar, de nem is mondhat. Nem tiszte minősíteni a városvezetést, főképp nem sziklaőrként. De azért az ő afférját nehezen lehet feledni, börtön és Wulfus, a tanács hozzáállása... ~Ejj.~morog magában.*
- Természetesen örömmel beszélgetnék minden információról, amit ittlétünk óta szereztem, amivel segíteni is tudok. De ez korántsem minden és nem azt sem garantálhatom hogy mentes a személyes érzelmektől... *Mondja, és egyre jobban szélesebben mosolyra vált. Tény, melyet tán mondani sem kell. Hisz ki az aki nem teszi bele magát egy véleménybe? Akkor az miféle vélemény?*

------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------ 
Lied

[Bárdverseny]

*Wulfus hadnagy is benéz, az ő dolga volt megszervezni a bárdverseny testőrségét. Éppen idejében érkezik Edinhez és a másik úrhoz, akinek felvetése hallatán álmélkodva néz.*
Kék eget, Edin... Üdvözlöm uram. Kérem, ne olyan hangosan... Még a végén párbajra hívja a vén kecske, azzal pedig csak a mi munkánkat nehezítené...
*derűs mosoly, a hadnagy olyan mint egy kisfiú most*
Tudja... sosem sikerült rábizonyítani a rejtekhelyek kifosztását. A kincsvadászok különben sem szívesen verik nagydobra az efféle veszteségeket, ő meg...
*a kellemetlen nemesre sandít*
...ha számonkérték rajta, azt állította, hogy nem lopott csak talált. Bizonyíték sosincs... mert valóban csak akkor fosztogat, ha a tulajdonos távol jár.
*tiszteleg Liriolnak*
Wulfus hadnagy, szolgálatára
*Edinhez fordul*
Üzenetet kaptam, a kikötőbe kell most mennem. A fiúk tudják a dolgukat és ha te itt vagy, értelemszerűen addig te vagy a parancsnok, ha nem bánod... Esélyünk támadt egy nagy disznóságot lefülelni, nem maradhatok.

*Közben a terembe lépett egy magas, idősebb úr, aki világos tónusú, elegáns öltözéket visel, és fénylő golyófejével nyájasan köszönget jobbra és balra.*
"A Kedves Nemes!" *súgnak össze a teremben, és valóban. Az úr a jegesmedvés címerrel ékesített székben foglal helyet... pár szót vált Kellemetlennel, majd tapsol egyet*
Kegyelmezzenek nekem, egy percet sem veszek el...
*kezdi mosolyogva*
Eme verses este kedves nekem... szerelmes rege, szellemes emberek... esetleg egy csepp keserv, melyet nevetve elfelejtek, mert versben elmerengve kellemes zene.
*körbenéz*
Kezdje... Kegyelmed... Egyes!
*Faelyn a dalnok remélhetőleg észreveszi, hogy neki szóltak - a verseny elkezdődött.* 

------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------ 
Liriol Del Athor

[Bárdverseny -műkedvelő nézelődő maga is]

*Már épp elégedetten bólintana, amikor kiderül, oly éles érzékei megcsalták kissé, s eleddig sikeresen nézte ködpárának Sziklaöböl védelmi fejét. Gondolatban megrója magát ezért a hihetetlenül nagy hibáért, melyet még talán egy kezdő suhanc, a csendes alkukat nem ismerő egyén sem követne el, révén nem hiába beszélt halkan, szavait csupán Edinnek szánta...De ezek szerint vagy a hadnagynak túlságosan jók az érzékei, vagy az ő figyelmessége tompult el kissé. Sebaj. Majd talán máskor. A hozzáállás viszont még így sem tetszik, és attól, hogy vitába keveredjen a hadnaggyal, csupán az menti meg bizonyosan, hogy amazt kötelessége messzire szólítja. Így Liriolnak marad elég ideje arra, hogy néhány mély lélegzettel lenyugtassa magát. Még mielőtt kezdetét vehetné a verseny, ezúttal valóban halkan jegyzi meg Edinnek*
- Aki fosztogat, az akkor is rabló, ha ő mást állít magáról...de hagyjuk, ha alkalmas lesz a találkozónk időpontja, üzenek neked. Viszont, nem rontanám el az esemény hangulatát számodra, így eztán csendben maradok végre...
*Apró félmosoly, ahogy hátradől végül. Igen, kezdetét veszi az esemény, és talán az első jelölt elő is léphet végre.*

------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------ 
Morganus

[Bárdverseny - műkedvelő nézelődő]

*Bár maga a verseny még nem kezdődött el, látnivaló azért akad. S mivel ő leghátul ül, ezért számára maga a nézőtér is színpadi látképet alkot, különös figurákkal, akik nem is tudják, hogy szereplésüket valaki most kényesen elbírálja. No, nem a Kellemetlen Nemes, hanem egy nemkülönben rigolyás ember, aki szépen sora veszi az itt összegyűlt népeket. ~Amott egy anyóka tipegett be, ő talán az egyetlen, aki már nem szalad olyasvalami után, mi nem lehet az övé. Egy lány leül mellé, ő talán érti, lehet az aggkornak szépsége, s öntudatlan is csodálja, kíváncsi rá... Erre jön a harmadik, aki... Oh, no ez jó! De hisz ez Cuccole atya, aki mézre vágyik egy darázsfészekből!~ Szinte kedve támadna felnevetni, de furcsán venné ki magát, talán még bolondnak is néznék érte, így elfojtja magában, s inkább folytatja a mustrát. ~ Edin mellé egy elf nagyúr szegődött, s bár nem tudom, ki lehet, lerí róla, hogy fontos személy, ki már sokat tapasztalt az életben... Vajh mit akarhat? Beszélgetnek... Értelmét nem veszem ki, távol vannak, de mintha valamit meg akarna tudni Edintől, inkább kérdez, s válaszra vár...~ tűnődik el, pusztán az arcokat figyelve, mint egy süketnéma, aki szájról olvas és belelát még az emberek lelkébe is. Viszont a rejtélyt valamelyest oldja, hogy megjött Wulfus, ki hozzájuk lépve beszédbe kezd, s azzal, hogy a Kellemetlen Nemesre sandít, elárulja a beszéd tartalmát. ~Ó, már értem! A kedélyeket ő borzolta fel... Pedig aki oly botor, hogy nem rejti el jól az értékeit, hanem halomba hányja szerzett javait, az ne csodálkozzon, ha másnapra nem leli! ~Eme Kellemetlen Nemes nem emel el egyebet, rejteked szent lehetne emberednek, de ezer meg ezer csecsebecsed... Nem leled meg, eseted kellemetlen, eszed vesztheted, de felelned neked kell...~ emleget fel egy régi mondást, majd visszatér az eseményekhez, melyek mozgásba lendültek. Wulfus távozik, azaz ő sem maradhat sokáig, de szerencsére már szólítják is az első versenyzőt, aki ha minden igaz, Faelyn lesz. S mindezt oly valaki teszi, akit még sohasem látott, a Kellemes Nemes. ~Kyssa, segélyedet add rendtársamnak, hogy néked is dicsőséget szerezzen!~ mormog el egy gyors fohászt, majd figyelmét az első produkciónak szenteli.* 

------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Faelyn a dalnok

[Bárdverseny]

*Előlép a dalnok a sorból, neki jut ki kezdetben a jóból. Rámutatnak a nemesek, `gyerünk fiam, kezdheted`.*
- Kedves nemesek, kend s kegyed. Engedjetek meg nekem egy percet, e verssel tegyek kedvetekre.
*Nem készült előre dallal, sem versel akár csak egy hanggal. De a múzsái mindig ott vannak vele, rímekkel állandóan tele van a feje. Tán pech, vagy hátrány, hogy elsőnek kerül sorra, de előny lehet akár a ha van humora. Ha jól belekezd, s érdekes a verse előfordulhat az is hogy jól sikerül az este.*

- Kedves közönségem, két híres nemes
És a többi néző ki számomra oly kedves
Legyetek üdvözölve most ezen az estén
Nézzétek meg jól a dalnokot ki oly hetykén
Áll elétek most, hogy eldalolja, ami szívén azt a száján
Nem egy konkrét történettel várván
Szíves elbírálásotok, nem-az nem én vagyok.

Inkább arról dalolnék nektek e versben,
Miféle szerencsés a dalnok az életben:
Láttam oly sok csatát, megannyi hőst, lovagot
Személyesen is ismerem a távolrévi bajnokot
Ott voltam Ötbányán, az ostrom idején
A falakon lelte halálát több száz szegény
De mind hősként maradnak meg a világ és hallgatóim számára,
Egy jó dalnok a rímeket gyártja százszámra
S a arról dalol amerre csak jár, milyen dicső a halál.

Pedig az élet szép, s mégsem erre kíváncsi a köz,
Győzzük meg őket, hogy aki él az győz!
Megannyi csoda rejlik köröttünk a világban,
Tudom, s elmondhatom, hisz láttam.
Voltam vendég egy hajón, a viharos tengeren
Azt hittem volna régebben sosem merem
De mit láttam lenyűgözött elvarázsolt engem
Habár veszélyes volt, háborgott a tenger.
De csodás volt, mélykék és veszélyes...
Nem oly történet mely semmitmondó sekélyes.

Át kell élni mindezt, mint a virágokat egy réten,
Vagy a tavasz első jelét hogy rügyek nyílnak éppen,
Lásd meg a gyermeket, a szemében nyíltság
Akkor még úgy látod hogy van ártatlanság
Menj a házak közé, lásd meg a kis piacot
Ahol sok árus folytat hangos harcot
De nem fegyverrel vívnak csak az árak révén
A nagyobb hangú győzhet tán a végén.
Ezek a mindennapok apró szépségei
Az életünk igaz, bár titkolt értékei.
Nyissátok hát szemetek a világra s jóra, adjatok barátim, most erre a szóra... 

------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Lied

[Bárdverseny]

*Lelkes taps fogadja az első versenyző előadását, hiszen igazán remek hangulatot csinált a költeménnyel. Kedves Nemes fel is ugrik, és nem hagyja abba az ünneplést addig, amíg vörös nem lesz a tenyere.*
Kedvem leltem eme versben! Kellemesen zengett, remek lett, kedves Egyes!
*biccent kopaszodó golyófejével Faelyn felé. A mellette ülő Kellemetlen viszont olyan mozdulatot tesz a szájával, mint savanyú uborkán csámcsogna*
Ehem.
*ennyit fűz hozzá, nevéhez méltóan. Kedves nemes legyint, helyére ül, mosolyog és szólítja a következő dalnokot, kinek becsületes neve Almendra Nuez*
Kettes... kegyed kegyeskedjen! 

------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Morganus

[Bárdverseny - műkedvelő nézelődő]

*Faelyn ím nekilát, hogy szavaival elnyerje a bírák, s a hallgatók kegyét és tetszését. Mindenkit megszólít, s Morganus helyeslően bólint, mert jól csinálja. ~Invocatio, remek, mintha csak tőlem tanulta volna a retorikát...~ De már neki is lendül a dalnok, hogy előadja a témát, mit dalának középpontjába állít. Témaválasztása egyedi, hiszen életképeket fűz fel sorban, rímekkel ékes gyöngyszemeit kalandos sorsának, oly epizódokat, melyek rávilágítanak, mennyi szépség van a világban. Néha talán nem a legjobb szavakat használja, de ha valaki megérti az üzenetet, már gazdagabban távozik. Nem hiába kap nagy tapsot, láthatóan a bírák is elégedettek, s ő is felpattan, hogy állva adjon ovációjának hangot. Öblös hanggal ad nagy tenyereivel tetszésének jelet, s hálát ad égi patrónusaiknak, mert ím a Szellemlovagok megint nem okoztak csalódást dicső elődeiknek. Hogy ki nyer ezen a versenyen, az másodlagos, s Morganust nem is különösebben izgatja. Hallotta rendtársát, s bár nem tisztességes, hogy nem hallgatja meg a többi versenyzőt, a kötelesség szólítja. Ezért is állt fel, a tapsvihar után kioson a teremből, mert bár szívesebben maradna művészetekben gyönyörködni, ideje munkáját végeznie. Azzal nyugtatja magát, hogy míg ő a rendet felügyeli a városban, legalább Edin kiélvezheti a nyugodalmas percek szépségeit.*

[A tanácsháza előtt]

*Amint kilép, az ügyeletes már hozza is gwuffját, Vezért, meg a híreket hozzá, miként áll az akció előkészítése, s az egységekről mit tudni.*
Uram, a hadnagynak átadtam a levelét, s arra kért adjam át válaszát. *mondja, miközben átnyújt egy levelet Morganusnak. Sietve felbontja, s elégedetten nyugtázza: beindult a gépezet. A levelet borítékjával együtt elnyeli mellényének belső zsebe, majd ismét az őrre figyel, aki folytatja beszámolóját.*
A másik levél is megérkezett rendeltetési helyére. A Kőkapu térről -a legfrissebb jelentés szerint- elindultak az egységeink a kikötő irányába. *Azzal elhallgat, s a "Köszönöm, leléphet!" után el is távozik, vissza őrposztjához, miközben a lovag ismét nyeregbe pattan, hogy folytassa útját, ezúttal a kiképzőtér felé.*