Időpont: corvusi időszámítás 628. év A Háborúk hava 22. nap (2011.07.22. - 07.31.)
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
[ Hazatérők ]
*Megkönnyebbül, hogy hirtelen felmelegedő kezecskéit ereszti a fiú,
mégis szörnyen ostobának érzi magát. Abban a pillanatban, mikor
elhangzottak szavai jött rá milyen kis butus. Hiszen, kellemes volt
számára, szereti a fiú közelségét, még akkor is ha ezt nem olyan
értelembe veszi, mint a legtöbbek... Most már mindegy volt.
Zavart mosoly rándult ajkaira, fejét megrázta kissé, de ennek látható jelét csak megrezzenő kígyótincsei mutatták. Most már határozottan érezte, hogy arca is lángol, s nem sokban különbözik egyébként sápatag bőrének színe az arcát keretező hajzuhatagétól...*
-Jó. Köszönöm.
*Szól halkan, majd átvándorol az ágyra. Még csizmáitól sem akar megszabadulni, míg Ar`wynn bent van, bár az előbbi ostobasága után kivillanó bokájának látványa kevésbé hozná zavarba...*
-Jó éjt...
*Suta, kislányos mosoly képe az, mi éjjeli elemózsia ként a fiú lelkének tarisznyájába kerül végül, majd amint távozott Claireről lekerülnek a felesleges ruhadarabok, ő maga pedig végre álomra hajthatja fejét...
Lelke háborog az előbbi kínos pillanatok miatt, de most áldja az utazás okozta kimerültséget, amiért megakasztva kusza gondolatainak árját elküldi őt a békés álmok világába...*
Fegyver: Kiegyensúlyozatlan hosszúkard Páncél: Könnyű vért
Zavart mosoly rándult ajkaira, fejét megrázta kissé, de ennek látható jelét csak megrezzenő kígyótincsei mutatták. Most már határozottan érezte, hogy arca is lángol, s nem sokban különbözik egyébként sápatag bőrének színe az arcát keretező hajzuhatagétól...*
-Jó. Köszönöm.
*Szól halkan, majd átvándorol az ágyra. Még csizmáitól sem akar megszabadulni, míg Ar`wynn bent van, bár az előbbi ostobasága után kivillanó bokájának látványa kevésbé hozná zavarba...*
-Jó éjt...
*Suta, kislányos mosoly képe az, mi éjjeli elemózsia ként a fiú lelkének tarisznyájába kerül végül, majd amint távozott Claireről lekerülnek a felesleges ruhadarabok, ő maga pedig végre álomra hajthatja fejét...
Lelke háborog az előbbi kínos pillanatok miatt, de most áldja az utazás okozta kimerültséget, amiért megakasztva kusza gondolatainak árját elküldi őt a békés álmok világába...*
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
[ Hazatérők ]
*Elmosolyodik a lány szavain, ő maga nem is szól semmit, biccent csupán.
A tőle elvont kéznek nem állja útját, e világnak utolsó dolgai közé
tartozik az, hogy ő kényelmetlen helyzetbe hozza Clairet. Feláll hát,
téve egy lépést hátrafelé.*
- Bocsáss meg, ha olyat tettem, ami bánt.
*Ahogyan Morganus előtt, most a lány felé is meghajol, szóban elhangzó bocsánatkérését így erősítvén meg, testének gesztusával.*
- Őrszolgálatot vállaltam az estére, de nem leszek messze, és Elfredre is bármikor számíthatsz.
~ Holnap pedig elviszlek Honokához, hogy megvizsgáljon. ~
- Aludj jól, Claire.
*Ugyanabban a ruhában, amit az utazás utolsó fázisában is viselt, lép ki a szobából, azután, hogy biztosan tudja, a másik már az ágyban fekszik, és minden múló perccel közelebb kerül a pihentető alváshoz. Az apród elhagyja végül a rendházat is, és szolgálatra jelentkezik. Lándzsát és alkarra szíjazható, kerek kis pajzsot vesz magához. Pelerinjén újra a Szellemlovagok címerét viseli, és soha többé nem felejti el, hogy hol az ő helye...*
Fegyver: Mágikus ötbányai pallos Páncél: Thrillioni vért
- Bocsáss meg, ha olyat tettem, ami bánt.
*Ahogyan Morganus előtt, most a lány felé is meghajol, szóban elhangzó bocsánatkérését így erősítvén meg, testének gesztusával.*
- Őrszolgálatot vállaltam az estére, de nem leszek messze, és Elfredre is bármikor számíthatsz.
~ Holnap pedig elviszlek Honokához, hogy megvizsgáljon. ~
- Aludj jól, Claire.
*Ugyanabban a ruhában, amit az utazás utolsó fázisában is viselt, lép ki a szobából, azután, hogy biztosan tudja, a másik már az ágyban fekszik, és minden múló perccel közelebb kerül a pihentető alváshoz. Az apród elhagyja végül a rendházat is, és szolgálatra jelentkezik. Lándzsát és alkarra szíjazható, kerek kis pajzsot vesz magához. Pelerinjén újra a Szellemlovagok címerét viseli, és soha többé nem felejti el, hogy hol az ő helye...*
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
[ Hazatérők ]
*Elfred hozott neki egy pohár vizet, így kénytelen volt felfedni arcát a
lakáj előtt, akármennyire is zavaró volt, szomjúsága legyűrte
szégyenlősségét.
A szobába érve ismét leülhet, aminek igazán örül. Nem érzi biztosnak lépteit.
Aggodalom. Claire emiatt már rég nem aggódik, de Ar`wynn figyelmét nem kerüli el, hogy ez valóban nem a legmegfelelőbb pillanat arra, hogy a vörös hajúval ilyesmiről beszéljen. Mindig is beteges volt, az utazás nagyon kifárasztotta.
Ha mégsem, jelenleg kényelmesebb erre fogni azt, hogy alig bír megállni a saját lábán. Holnap majd elválik, hogy jól sejtette-e avagy sem.
Nagyot sóhajtva szívja tüdejébe a friss levegőt, mely régen használt szobában még inkább jólesik, mint az udvaron ücsörögve. A fiú kérdésére nem válaszol, csupán kezével inti le a tettre kész ifjút. Nincs szüksége semmire, ha mégis, az Ar`wynn társasága, bátorító szavai.*
-Élveztem veletek az utat.
*Ezt fontosnak érzi leszögezni, a hollóhajú további szavaira csupán bólint. Sebzett arcára mászó mosoly teszi emberivé a szörnyetegekéhez hasonlatosabb külsőt.
Nagyon sok mindent, számára eddig elképzelhetetlen dolgot látott, mesés tájakat, ezt az élményt pedig hosszúra nyúlt útjuknak köszönheti. Ha visszamehetne az időben, akkor sem döntene máshogy. Magtornyos megszokott békéje, a falak közt teremtett új világ üres lenne Ar`wynn nélkül.
Kissé meglepődött, mikor a fiú kezébe fogta hideg kezecskéit. Nem azért, mert nem értek volna soha egymáshoz, de pár pillanatnál tovább sosem tartott kettejük közt ilyesfajta testi kontaktus. Zavartan rebbentek fakó íriszei ölébe, ismét végigszaladt testén perzselő tűzviharként a forróság. Fejét lehajtotta, hogy elbújhasson arca elé omló vörös tincsei mögé.*
-Ha.. Ha megengeded...
*Rebegte zavartan, majd jelzés értékűen kicsúsztatta egyik kezét a fiú markából...*
Fegyver: Kiegyensúlyozatlan hosszúkard Páncél: Könnyű vért
A szobába érve ismét leülhet, aminek igazán örül. Nem érzi biztosnak lépteit.
Aggodalom. Claire emiatt már rég nem aggódik, de Ar`wynn figyelmét nem kerüli el, hogy ez valóban nem a legmegfelelőbb pillanat arra, hogy a vörös hajúval ilyesmiről beszéljen. Mindig is beteges volt, az utazás nagyon kifárasztotta.
Ha mégsem, jelenleg kényelmesebb erre fogni azt, hogy alig bír megállni a saját lábán. Holnap majd elválik, hogy jól sejtette-e avagy sem.
Nagyot sóhajtva szívja tüdejébe a friss levegőt, mely régen használt szobában még inkább jólesik, mint az udvaron ücsörögve. A fiú kérdésére nem válaszol, csupán kezével inti le a tettre kész ifjút. Nincs szüksége semmire, ha mégis, az Ar`wynn társasága, bátorító szavai.*
-Élveztem veletek az utat.
*Ezt fontosnak érzi leszögezni, a hollóhajú további szavaira csupán bólint. Sebzett arcára mászó mosoly teszi emberivé a szörnyetegekéhez hasonlatosabb külsőt.
Nagyon sok mindent, számára eddig elképzelhetetlen dolgot látott, mesés tájakat, ezt az élményt pedig hosszúra nyúlt útjuknak köszönheti. Ha visszamehetne az időben, akkor sem döntene máshogy. Magtornyos megszokott békéje, a falak közt teremtett új világ üres lenne Ar`wynn nélkül.
Kissé meglepődött, mikor a fiú kezébe fogta hideg kezecskéit. Nem azért, mert nem értek volna soha egymáshoz, de pár pillanatnál tovább sosem tartott kettejük közt ilyesfajta testi kontaktus. Zavartan rebbentek fakó íriszei ölébe, ismét végigszaladt testén perzselő tűzviharként a forróság. Fejét lehajtotta, hogy elbújhasson arca elé omló vörös tincsei mögé.*
-Ha.. Ha megengeded...
*Rebegte zavartan, majd jelzés értékűen kicsúsztatta egyik kezét a fiú markából...*
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
[ Hazatérők ]
*A szobát, - bár távolléte alatt is láthatóan rendben tartották - ahová
Ar`wynn elkíséri a lányt, a legtöbb helyütt vastag por borítja. Az ágy
már rég elfeledte hátának formáját, és a levegő sem friss. Először
Claireről gondoskodik, hogy biztos ülése essék, azután szélesre tárja az
ablakot, hadd furakodjon be rajta Sziklaöböl tengersótól nehéz,
jellegzetes illatú szele.*
- Hozzak valamit?
*Guggol a lány elé, akinek arcát most megszabadítja a maszktól, amit mindenki előtt visel, és csak ő, a félkarú lovagapród az, aki előtt merészeli megmutatni égésnyomokkal festett bőrét. A porcelánmaskarát félreteszi. Nem azért kérte, hogy Elfred helyett ő bámulja hosszan és zavarba ejtőn Claire arcának sérült felét. A rosszullétet űzendő, a szoba elhasznált és régóta egy helyben álló levegőjét frissre cserélik, ám annak csak akkor lesz haszna, ha szabadon járhat és távozhat a tüdőből.
Ar`wynn nem közli - nem kíván aggodalmat ébreszteni a másikban -, ám elhatározza, hogy holnap elviszi a rend egyik gyógyítójához Clairet, hogy kiderítsék, mi lapulhat a lány gyengesége mögött, ami bebörtönözve tartja ebben az állapotban. Erről azonban ráérnek akkor beszélni, ha felkeresik Honokát a herbalistaműhelyben.*
- Most már itt maradunk, Claire. Sajnálom, hogy végig kellett járnod velem a fél világot, amíg megtaláltam a választ, amit úgy tűnik, hogy korábban elhagytam. Morganus az áldását adta maradásodra, foglalkozz azzal, ami a kedvedre való. Ma este itt maradsz az én szobámban, Elfred mindig a közelben lesz, mert a mellettünk található szoba a nagymesteré. Ha rosszul érzed magad, csak szólítsd és meglátod, a semmiből bukkan majd elő.
*Baljának fémhangú koccanása a kőpadlón emlékezteti Ar`wynnt, hogy csak épen maradt kezével nyúljon a lány sajátjáért. Markában elfér Clairenek mindkét ökle, az erőt azonban, ami a fiú karjából származik, a szeretet és a másik iránti törődés táplálja.
Ártani képtelen volna a lánghajúnak.*
Fegyver: Mágikus ötbányai pallos Páncél: Thrillioni vért
- Hozzak valamit?
*Guggol a lány elé, akinek arcát most megszabadítja a maszktól, amit mindenki előtt visel, és csak ő, a félkarú lovagapród az, aki előtt merészeli megmutatni égésnyomokkal festett bőrét. A porcelánmaskarát félreteszi. Nem azért kérte, hogy Elfred helyett ő bámulja hosszan és zavarba ejtőn Claire arcának sérült felét. A rosszullétet űzendő, a szoba elhasznált és régóta egy helyben álló levegőjét frissre cserélik, ám annak csak akkor lesz haszna, ha szabadon járhat és távozhat a tüdőből.
Ar`wynn nem közli - nem kíván aggodalmat ébreszteni a másikban -, ám elhatározza, hogy holnap elviszi a rend egyik gyógyítójához Clairet, hogy kiderítsék, mi lapulhat a lány gyengesége mögött, ami bebörtönözve tartja ebben az állapotban. Erről azonban ráérnek akkor beszélni, ha felkeresik Honokát a herbalistaműhelyben.*
- Most már itt maradunk, Claire. Sajnálom, hogy végig kellett járnod velem a fél világot, amíg megtaláltam a választ, amit úgy tűnik, hogy korábban elhagytam. Morganus az áldását adta maradásodra, foglalkozz azzal, ami a kedvedre való. Ma este itt maradsz az én szobámban, Elfred mindig a közelben lesz, mert a mellettünk található szoba a nagymesteré. Ha rosszul érzed magad, csak szólítsd és meglátod, a semmiből bukkan majd elő.
*Baljának fémhangú koccanása a kőpadlón emlékezteti Ar`wynnt, hogy csak épen maradt kezével nyúljon a lány sajátjáért. Markában elfér Clairenek mindkét ökle, az erőt azonban, ami a fiú karjából származik, a szeretet és a másik iránti törődés táplálja.
Ártani képtelen volna a lánghajúnak.*
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
[ Hazatérők ]
*Mintha egy halovány mosoly derengene fel sebzett arcán, amint megpillantja a minden bizonnyal feléjük közeledő Ar`wynnt.
Mielőtt még a fiú odaérne megpróbálja feltornázni magát kisebb-nagyobb sikerrel, de a segítő kéznek örül, s el is fogadja, belekarolva hagyja, hogy a fiú támogassa őt. Egyre kevésbé kedveli az állandó gyengélkedést. Magtornyos falain belül már önállóan intézte dolgait, s meglehet kimerítette egy későn kezdődő nap is, de már nem voltak gondjai a járással. Most azonban úgy fest visszalépett egyet. Igazán sajnálja, hiszen mindenki körülötte aggodalmaskodik, rá van szorulva az apród segítségére, kinek minden bizonnyal jobb dolga is akadna, minthogy őt kísérgesse.
Csalódott kis sóhaj szalad ki ajkai közül, belemenekülve a Sziklaöbli levegőbe. Olyan más... Olyan idegen még minden.
Ar`wynn szavait azonban egy pillanatig sem vonná kétségbe. Ha a fiú azt állítaná holnaptól piros lesz az ég, még azt is elhinné neki. Miért ne? Sosem hazudott még neki...
Néha rátör a rettegés, hogy ez is csak egy oly törékeny álom, mely bármelyik pillanatban darabokra szakadhat, mint ahogy erre már oly sokszor volt példa, de a hollóhajú mindig rácáfol aggályaira, melyeknek hangot sosem adott. Tudja, hogy bántaná vele a fiút, azt pedig a világért sem tenné szándékosan. Az életét mentette meg, s nem csak azt kell ezalatt érteni, hogy leszedte a sziklapárkányról, mielőtt egy erősebb széllökés letaszította volna pihe testét a mélybe... Reményt adott neki, mellyel lelkét is gyógyította, nem csak gyönge testét.*
-Tudom.
*Hangja halk, szavait inkább csak leheli, semmint mondja, de Ar`wynn hallhatja, hiszen a lány fejét a fiú vállára hajtja. Vöröslőkígyótincsei most az apró lapockája előtt tekeregnek, Claire balja pedig másik vállába kapaszkodik.
Testé őrjítő forróság hullámzik át, fokozva rossz közérzetét, de mit számít...
Kipiheni magát és holnap minden sokkal jobb lesz...*
Fegyver: Kiegyensúlyozatlan hosszúkard Páncél: Könnyű vért
Mielőtt még a fiú odaérne megpróbálja feltornázni magát kisebb-nagyobb sikerrel, de a segítő kéznek örül, s el is fogadja, belekarolva hagyja, hogy a fiú támogassa őt. Egyre kevésbé kedveli az állandó gyengélkedést. Magtornyos falain belül már önállóan intézte dolgait, s meglehet kimerítette egy későn kezdődő nap is, de már nem voltak gondjai a járással. Most azonban úgy fest visszalépett egyet. Igazán sajnálja, hiszen mindenki körülötte aggodalmaskodik, rá van szorulva az apród segítségére, kinek minden bizonnyal jobb dolga is akadna, minthogy őt kísérgesse.
Csalódott kis sóhaj szalad ki ajkai közül, belemenekülve a Sziklaöbli levegőbe. Olyan más... Olyan idegen még minden.
Ar`wynn szavait azonban egy pillanatig sem vonná kétségbe. Ha a fiú azt állítaná holnaptól piros lesz az ég, még azt is elhinné neki. Miért ne? Sosem hazudott még neki...
Néha rátör a rettegés, hogy ez is csak egy oly törékeny álom, mely bármelyik pillanatban darabokra szakadhat, mint ahogy erre már oly sokszor volt példa, de a hollóhajú mindig rácáfol aggályaira, melyeknek hangot sosem adott. Tudja, hogy bántaná vele a fiút, azt pedig a világért sem tenné szándékosan. Az életét mentette meg, s nem csak azt kell ezalatt érteni, hogy leszedte a sziklapárkányról, mielőtt egy erősebb széllökés letaszította volna pihe testét a mélybe... Reményt adott neki, mellyel lelkét is gyógyította, nem csak gyönge testét.*
-Tudom.
*Hangja halk, szavait inkább csak leheli, semmint mondja, de Ar`wynn hallhatja, hiszen a lány fejét a fiú vállára hajtja. Vöröslőkígyótincsei most az apró lapockája előtt tekeregnek, Claire balja pedig másik vállába kapaszkodik.
Testé őrjítő forróság hullámzik át, fokozva rossz közérzetét, de mit számít...
Kipiheni magát és holnap minden sokkal jobb lesz...*
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
[ Hazatérők ]
- Köszönöm.
*Derékban hajol meg a nagymester felé, ez tiszteletadásának legőszintébb megnyilvánulása. Úgy érzi, hogy minden, ezen felül elmondott szó csak élét venné szándéka komolyságának, ezért nem fogadkozik, Morganusnak semmi oka nincsen arra, hogy higgyen a fiú szavának, ellenben ha erejét és figyelmét gondolatainak tettekbe ültetésének szenteli, talán előidézheti, hogy a nagymester ugyanolyan szemmel nézzen rá, mint annak előtte, az utazást megelőző hónapokban, amikor a férfi apródjaként ellátott minden olyan feladatot és kötelességet, amit lejegyeztek, és amiről csak a szóhagyomány emlékezik meg. Ha kellett, etette Morganus hátasát, kicserélte a férfi ágyneműjét, reggelit-ebédet-vacsorát szervírozott neki, részt vett a Szabadegyetem fakultásain, lelkesen és odaadón fogadta vívóleckék hosszú tanórái alatt a fakard és lándzsa ütlegeit. Hallgatta és ismételte a Kápolna szentjeinek küldött imádságokat és zsoltárokat, hogy az idő előrehaladtával, egyre nagyobb teret hódítson szívében az érzés: otthon van, és Szellemlovaggá lett maga is.
Törékeny álom volt, mit szilánkjaira is zúzott a Magtornyos erdejében elszenvedett sérülés, és a veszteség, ami a vadászkastély falai közt érte őt. Shadrack és Sam mester segítségével találtak pótlást a karjának, és ma már képes úgy tekinteni a fém és mágia ötvözetére az oldala mellett, mintha mindig is az övé lett volna, testének természetes része. Az, ami megváltoztatta a fiút mélyebben gyökerezik...
Claire felé aggodalommal tekint, és hálával Morganus irányába, amiért egyrészt megengedi a lánynak, hogy maradhassék a rendházban, másfelől, mert elbocsátja Ar`wynnt.*
- Lintar d`Arque, uram. Igen.
*Bólint. Ezzel még nem tekinti lezártnak a témát, és majd egy másik, alkalmasabb időpontban hosszabban is regél Morganusnak arról az időről amit a herceg szolgálatában töltött, ám most... hosszan elnyújtott léptekkel vág át a termen, a mindig élethű szoborként strázsáló Elfred, és a sápadt lány felé.*
- Nem vagy jól. Gyere... Köszönöm, Elfred, hogy gondját viselte a kisasszonynak.
*Karját nyújtja Clairenek, de ha úgy ítéli meg, hogy a másik túl gyenge hozzá, hogy a saját lábán járjon, karjaiba veszi, és úgy kapaszkodnak majd fel az emeletre, ahol a gazdáját rég látott, apródi ˝lakosztály˝, Ar`wynn saját kis birodalma lakozik.*
- Jó helyed lesz itt. Megígérem.
Fegyver: Mágikus ötbányai pallos Páncél: Thrillioni vért
*Derékban hajol meg a nagymester felé, ez tiszteletadásának legőszintébb megnyilvánulása. Úgy érzi, hogy minden, ezen felül elmondott szó csak élét venné szándéka komolyságának, ezért nem fogadkozik, Morganusnak semmi oka nincsen arra, hogy higgyen a fiú szavának, ellenben ha erejét és figyelmét gondolatainak tettekbe ültetésének szenteli, talán előidézheti, hogy a nagymester ugyanolyan szemmel nézzen rá, mint annak előtte, az utazást megelőző hónapokban, amikor a férfi apródjaként ellátott minden olyan feladatot és kötelességet, amit lejegyeztek, és amiről csak a szóhagyomány emlékezik meg. Ha kellett, etette Morganus hátasát, kicserélte a férfi ágyneműjét, reggelit-ebédet-vacsorát szervírozott neki, részt vett a Szabadegyetem fakultásain, lelkesen és odaadón fogadta vívóleckék hosszú tanórái alatt a fakard és lándzsa ütlegeit. Hallgatta és ismételte a Kápolna szentjeinek küldött imádságokat és zsoltárokat, hogy az idő előrehaladtával, egyre nagyobb teret hódítson szívében az érzés: otthon van, és Szellemlovaggá lett maga is.
Törékeny álom volt, mit szilánkjaira is zúzott a Magtornyos erdejében elszenvedett sérülés, és a veszteség, ami a vadászkastély falai közt érte őt. Shadrack és Sam mester segítségével találtak pótlást a karjának, és ma már képes úgy tekinteni a fém és mágia ötvözetére az oldala mellett, mintha mindig is az övé lett volna, testének természetes része. Az, ami megváltoztatta a fiút mélyebben gyökerezik...
Claire felé aggodalommal tekint, és hálával Morganus irányába, amiért egyrészt megengedi a lánynak, hogy maradhassék a rendházban, másfelől, mert elbocsátja Ar`wynnt.*
- Lintar d`Arque, uram. Igen.
*Bólint. Ezzel még nem tekinti lezártnak a témát, és majd egy másik, alkalmasabb időpontban hosszabban is regél Morganusnak arról az időről amit a herceg szolgálatában töltött, ám most... hosszan elnyújtott léptekkel vág át a termen, a mindig élethű szoborként strázsáló Elfred, és a sápadt lány felé.*
- Nem vagy jól. Gyere... Köszönöm, Elfred, hogy gondját viselte a kisasszonynak.
*Karját nyújtja Clairenek, de ha úgy ítéli meg, hogy a másik túl gyenge hozzá, hogy a saját lábán járjon, karjaiba veszi, és úgy kapaszkodnak majd fel az emeletre, ahol a gazdáját rég látott, apródi ˝lakosztály˝, Ar`wynn saját kis birodalma lakozik.*
- Jó helyed lesz itt. Megígérem.
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
[ Hazatérők - Elfred, a lakáj társaságában ]
*Mélyen megsértenék a lányt, ha akárcsak rosszullétének okát tovább
firtatnák, ahelyett, hogy hinnének szavának. Még a feltételezés is ,
hogy valaha érinthette volna férfi, elképzelhetetlen. Ar`wynn sem
tudhatja, hiszen nem említette neki, alkalma pedig Claire tudomása
szerint nem volt arra, hogy saját szemével láthassa, de nem csak arcán
húzódnak a hegek. A múlt sebei egészen combjának közepéig folynak le,
majd fokozatosan halványulva borítják lábát egészen a bokájáig. Nem
kímélve a nyakat, vállat, mellkast, jobb oldalát sem...
Hirtelen készül visszajönni az előbb nem kevésbé lassan eltüntetett víz, de mindebből Elfred és az őt figyelők csak annyit érzékelhetnek, hogy teste kissé meggörnyed, mintha görcs állt volna belé, majd pár pillanat múlva ismét nekitámasztja hátát az oszlopnak.
Szólna, de nem bír.
Egész színtelenné fakuló, máskor egész élénken csillogó zöld íriszeinek pillantása a tőle nem messze álló lakájra siklik, majd Ar`wynn és Morganus kettőse csalogatja tovább tekintetét.
Nem tudja miről beszélhetnek. Elf vér csörgedezik ereiben, jobb a hallása egy emberénél, s ha nagyon fülelne biztosan el tudná csípni a lényeget, ennek viszont nem érzi szükségét. A fiú megosztja majd vele, ha úgy szeretné. Ha pedig nem akarja elmondani a lánynak, úgy Claire nyugodt lelkiismerettel fogja álomra hajtani a fejét... Talán nem is olyan soká, mint amennyire szeretné.
A kellemes hűvös levegő sokkal barátságosabb, mint a Pormedri hőség, egész elpilled csak rá-rá törő rosszullét, mellyel teste bünteti mohósága miatt, tartja ébren.*
Fegyver: Kiegyensúlyozatlan hosszúkard Páncél: Könnyű vért
Hirtelen készül visszajönni az előbb nem kevésbé lassan eltüntetett víz, de mindebből Elfred és az őt figyelők csak annyit érzékelhetnek, hogy teste kissé meggörnyed, mintha görcs állt volna belé, majd pár pillanat múlva ismét nekitámasztja hátát az oszlopnak.
Szólna, de nem bír.
Egész színtelenné fakuló, máskor egész élénken csillogó zöld íriszeinek pillantása a tőle nem messze álló lakájra siklik, majd Ar`wynn és Morganus kettőse csalogatja tovább tekintetét.
Nem tudja miről beszélhetnek. Elf vér csörgedezik ereiben, jobb a hallása egy emberénél, s ha nagyon fülelne biztosan el tudná csípni a lényeget, ennek viszont nem érzi szükségét. A fiú megosztja majd vele, ha úgy szeretné. Ha pedig nem akarja elmondani a lánynak, úgy Claire nyugodt lelkiismerettel fogja álomra hajtani a fejét... Talán nem is olyan soká, mint amennyire szeretné.
A kellemes hűvös levegő sokkal barátságosabb, mint a Pormedri hőség, egész elpilled csak rá-rá törő rosszullét, mellyel teste bünteti mohósága miatt, tartja ébren.*
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
[ Hazatérők ]
- Értem. *hallgatja végig a lány és felépülésének történetét, közben
néhányszor irányába pillant, csak hogy összevesse a történetet a látható
állapotával. Nincs nagyon eltérés, most is úgy pihen a köveken, mint
egy törött virágszál. Úgyhogy nem is akarja az apródot sokáig
tartóztatni, bólint, hogy tegye, amit tenni akar, végighallgatja az eskü
újramondását, majd tenyerét felfelé fordítva felemelkedésre utasítja.*
- Igyekezz tehát a tanulásban és a szolgálatban, s ha mestered elhanyagolna, ne félj erre figyelmét felhívni! *mondja mosollyal, magára utalva. Majd ismét a lányra tekint.*
- Maradjon tehát, míg akar, s tegye miben kedvét leli. Majd Elfred intézkedik... *már a szoba és egyebek dolgában, minden rendben lesz, hogy vendégük otthonosan érezze magát. Már csak egy dolgot kérdez:*
- Magtornyost emlegeted. Annak hercegét szolgáltad tehát? *mert ha jól téved, valami Lintar nevezetű a kegyelt, ki talán épp az, kivel az Agenitáknak korábban gondja akadt. Kevéssé ismertek előtte az összefüggések, de ha mindez igaz, valahogy furcsállja a különös sorsfordulatokat.*
- No, de most már eridj, nézz utána a kisasszonynak, jó lovag módjára! *hessegeti el Ar`wynn-t, nem rabolná tovább el attól, ki igényelheti társaságát. Ő pedig megy fel szobájába, s átolvassa még párszor, százszor, fia szerelmetes macskakaparásait...*
Fegyver: Mágikus ötbányai pallos Páncél: Díszes mellvért
- Igyekezz tehát a tanulásban és a szolgálatban, s ha mestered elhanyagolna, ne félj erre figyelmét felhívni! *mondja mosollyal, magára utalva. Majd ismét a lányra tekint.*
- Maradjon tehát, míg akar, s tegye miben kedvét leli. Majd Elfred intézkedik... *már a szoba és egyebek dolgában, minden rendben lesz, hogy vendégük otthonosan érezze magát. Már csak egy dolgot kérdez:*
- Magtornyost emlegeted. Annak hercegét szolgáltad tehát? *mert ha jól téved, valami Lintar nevezetű a kegyelt, ki talán épp az, kivel az Agenitáknak korábban gondja akadt. Kevéssé ismertek előtte az összefüggések, de ha mindez igaz, valahogy furcsállja a különös sorsfordulatokat.*
- No, de most már eridj, nézz utána a kisasszonynak, jó lovag módjára! *hessegeti el Ar`wynn-t, nem rabolná tovább el attól, ki igényelheti társaságát. Ő pedig megy fel szobájába, s átolvassa még párszor, százszor, fia szerelmetes macskakaparásait...*
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
[ Hazatérők ]
- Meghalni készült, azon a sziklán ott, Magtornyos déli határában, ahol a
partszakasz száz lábnyi magasság emeli a tenger mosta kövektől. Tettem a
dolgomat, és körbejártam az uradalmat. Pihenésre szántam az időt, a
kőmonolitok között azonban egy haldoklót találtam. Beszéltem hozzá,
vizet és éltető szót adtam neki, azután a vadászkastélyba vittem. Hosszú
napokat aludt át, ám amikor az ötödik reggelén felnyitotta a szemét,
már tudtam, hogy győztünk, és elvágyása a forró lávakőre hintett
vízcsepp módjára párolgott el. Segítettem őt abban, hogy megtalálja a
helyét egy olyan világban, ami a hozzá hasonlókat kitaszítja magából.
Maszkot a szégyenérzet miatt hord, mert arcának egy felét égésnyomok
csúfítják.
*Arról állást nem foglal, hogy ő mit gondol a hegekről, és abban sem nyilatkozik, hogy mit szeretne elérni a lánynál. Amit tud, azt azonban maradéktalanul megosztja Morganusszal...*
- Az én maradásomnak okát ismered, uram. Így, ha elfogadod megújított eskümet...
*Letérdel a nagymester előtt, mint tette volt évekkel korábban. Hüvelyéből elővonja a lovagkardot, maga elé fogva jobbjában, hegyét a földnek szegezve. Kifogástalan dallammal, egyetlen szót sem vétve ismétli el a fogadalmat, amit már egy alkalommal megtett.
Egy apród esküjét.
Engedelmező szót kivár, talpra csak akkor egyenesedik újra, ha Morganustól egyértelmű jelzés érkezik erre.*
- Védelmezem őt, amíg elég erős nem lesz hozzá, hogy magát védje. Láthattad, nem szereti a szót, még a szükséggel ejtettet sem. Szeret festeni, éles szeme és ügyes keze egyaránt van hozzá, s bár hetek óta utazik velem, ennél többet, még én sem tudok róla. Nem köteleztem rá - hogyan is tehettem volna? - Magtornyosban sem, hogy akarata ellenére maradjon, a választás joga most is az övé. És persze a rendfőnöké, aki ittlét és elbocsátás ügyében mindenható, e falakon belül.
*Mosolyt feltételez a hangnem, az mégis távol marad az apród arcáról. A szemek kékjével, mintha annak képessége is kifakult volna belőle...*
Fegyver: Mágikus ötbányai pallos Páncél: Thrillioni vért
*Arról állást nem foglal, hogy ő mit gondol a hegekről, és abban sem nyilatkozik, hogy mit szeretne elérni a lánynál. Amit tud, azt azonban maradéktalanul megosztja Morganusszal...*
- Az én maradásomnak okát ismered, uram. Így, ha elfogadod megújított eskümet...
*Letérdel a nagymester előtt, mint tette volt évekkel korábban. Hüvelyéből elővonja a lovagkardot, maga elé fogva jobbjában, hegyét a földnek szegezve. Kifogástalan dallammal, egyetlen szót sem vétve ismétli el a fogadalmat, amit már egy alkalommal megtett.
Egy apród esküjét.
Engedelmező szót kivár, talpra csak akkor egyenesedik újra, ha Morganustól egyértelmű jelzés érkezik erre.*
- Védelmezem őt, amíg elég erős nem lesz hozzá, hogy magát védje. Láthattad, nem szereti a szót, még a szükséggel ejtettet sem. Szeret festeni, éles szeme és ügyes keze egyaránt van hozzá, s bár hetek óta utazik velem, ennél többet, még én sem tudok róla. Nem köteleztem rá - hogyan is tehettem volna? - Magtornyosban sem, hogy akarata ellenére maradjon, a választás joga most is az övé. És persze a rendfőnöké, aki ittlét és elbocsátás ügyében mindenható, e falakon belül.
*Mosolyt feltételez a hangnem, az mégis távol marad az apród arcáról. A szemek kékjével, mintha annak képessége is kifakult volna belőle...*
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
[ Hazatérők ]
- Így telne az idő? *döbben meg,mely valamiképp kilóg a beszélgetés
menetéből és hangulatából, de nem tehet ellenében, egyre gyakrabban
szalad bele a ténybe, hogy rohamosan öregszik. Csak remélni tudja, jó
bor módjára érik s nemesül, nem pedig ecetesedik...
A pótolt karról nem sokat tud, tőle aztán kalózkampó is lehet, ha a fiú úgy érzi, el tudja vele látni szolgálatát. Így akkor is fejét csóválja, mikor kifejti, eltékozolta volna a belé helyezett bizalmat. Arturius példájából már rég megtanulta, nem szabad büntetni, ki már maga is belátta hibáit.*
- Fogadásodat megtetted, most tehát eljött ideje, hogy betöltsed. A pásztor is hibás, ha szétszéled a nyáj... *mondja, bár őszintén szólva nem nagyon tudja, mi mindent tehetne még, nem tud minden apród mellett állni, vigyázni első lépéseiket. Ezt még saját fiával sem teheti meg, pedig örömmel lenne vele mindig. Mindenesetre, neki is változnia kell, ám ezt nem most fogják megbeszélni, látja, hogy a hölgy sincs teljesen jól, s tán menne is hozzá vissza az ifjú, kitől azért megkérdi, mi is ez az egész:*
- Mi tehát szándékotok? *bök fejével Elfredék irányában, s dobja be a nyitott kérdést, remélvén, hallhat arról végre valamit, ki a titokzatos jövevény, s milyen szál köti apródjához.*
Fegyver: Mágikus ötbányai pallos Páncél: Díszes mellvért
A pótolt karról nem sokat tud, tőle aztán kalózkampó is lehet, ha a fiú úgy érzi, el tudja vele látni szolgálatát. Így akkor is fejét csóválja, mikor kifejti, eltékozolta volna a belé helyezett bizalmat. Arturius példájából már rég megtanulta, nem szabad büntetni, ki már maga is belátta hibáit.*
- Fogadásodat megtetted, most tehát eljött ideje, hogy betöltsed. A pásztor is hibás, ha szétszéled a nyáj... *mondja, bár őszintén szólva nem nagyon tudja, mi mindent tehetne még, nem tud minden apród mellett állni, vigyázni első lépéseiket. Ezt még saját fiával sem teheti meg, pedig örömmel lenne vele mindig. Mindenesetre, neki is változnia kell, ám ezt nem most fogják megbeszélni, látja, hogy a hölgy sincs teljesen jól, s tán menne is hozzá vissza az ifjú, kitől azért megkérdi, mi is ez az egész:*
- Mi tehát szándékotok? *bök fejével Elfredék irányában, s dobja be a nyitott kérdést, remélvén, hallhat arról végre valamit, ki a titokzatos jövevény, s milyen szál köti apródjához.*
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
[ Hazatérők ]
- Pormederben az Ageniták is elkötelezték magukat már valakinek, és bár
az ő hitüket - is - vallom, teljesen mégsem érzem magaménak. Ez év
telén, hatodik esztendeje lesz már, hogy a rendházban szolgálok, és
harmadik az évek sorában, hogy apródoddá fogadtál, uram. A nekem
adományozott bizalmat mégis elhagytam, valahol az Árnyas Erdőben, bal
karommal együtt.
*Amikor mozdul, láthatóvá válik, hogy nem pusztán csonk az, ami az emlegetett végtagból visszamaradt, valamivel pótolták, csak épp azt nem mutatja meg, hogy mivel. Ugyanakkor a fiú úgy sejti, Morganus éppen eleget tud erről, dacára annak, hogy kieszközölte Shadrackkal a titoktartás ősi egyezményét.
S bár a lovagapród gondolatait itt, e pillanatban marasztalják a nagymester szavai, nem feledkezik meg teljesen a lányról sem, akiről Ar`wynn ˝meghallgatása˝ alatt Elfred gondoskodik, törődő házigazdaként. Megígérte Clairenek, hogy siet hozzá... s ha másra nem is, a Magtornyosban töltött idő arra mindenképpen megtanította: a kimondott szónak lehet ura, vagy rabja. Éppen emiatt áll most Morganus oldalán is...*
- Nem vagyok méltó rá, hogy apródi esküm megújítását kérjem tőled, uram, most mégis... kérni jöttem. Fogadd el kardom és nevem, és dönts felőlük saját belátásod szerint. Ha jónak úgy látod, küldj el magad mellől. Ismerem a hibát, amit elkövettem, és érzem a súlyát is. Változtatni már nem tudok rajta, bármilyen hosszan fohászkodjak is Agenishez, az előttem állókat azonban még... befolyásolhatom.
Fegyver: Mágikus ötbányai pallos Páncél: Thrillioni vért *Amikor mozdul, láthatóvá válik, hogy nem pusztán csonk az, ami az emlegetett végtagból visszamaradt, valamivel pótolták, csak épp azt nem mutatja meg, hogy mivel. Ugyanakkor a fiú úgy sejti, Morganus éppen eleget tud erről, dacára annak, hogy kieszközölte Shadrackkal a titoktartás ősi egyezményét.
S bár a lovagapród gondolatait itt, e pillanatban marasztalják a nagymester szavai, nem feledkezik meg teljesen a lányról sem, akiről Ar`wynn ˝meghallgatása˝ alatt Elfred gondoskodik, törődő házigazdaként. Megígérte Clairenek, hogy siet hozzá... s ha másra nem is, a Magtornyosban töltött idő arra mindenképpen megtanította: a kimondott szónak lehet ura, vagy rabja. Éppen emiatt áll most Morganus oldalán is...*
- Nem vagyok méltó rá, hogy apródi esküm megújítását kérjem tőled, uram, most mégis... kérni jöttem. Fogadd el kardom és nevem, és dönts felőlük saját belátásod szerint. Ha jónak úgy látod, küldj el magad mellől. Ismerem a hibát, amit elkövettem, és érzem a súlyát is. Változtatni már nem tudok rajta, bármilyen hosszan fohászkodjak is Agenishez, az előttem állókat azonban még... befolyásolhatom.
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
[ Hazatérők - Claire ]
{Elfred}
*Mi tagadás, még mindig él a lakájban a történet, mit nagymesteri
gazdájuk mesélt el, hogy miként ájult bele szinte karjaiba Mara Jaden
nem is oly régen, terhesen. S mert a szolga még annyira sem tudja,
milyen viszony fűzi Ar’wynn úrfit hölgytársaságához, így a legkényesebb
lehetőségből indul ki, és sóhajt majd megkönnyebbülten, ha kiderült,
tévedtek.*
- Váljék egészségére! De lassan, ha kérhetem! *ijed meg, de már késő, a víz eltánt, ami nem lenne önmagában baj, csak hát meglehetősen hirtelen. Az elcsúfított arcfélre csak egy pillantást vet, aztán rá sem néz, a tényt megjegyezte, az esztétikum kevéssé érdekli. Élete a diszkréció, nem szokása másokat bámulni. Komornyikként elsajátította és tökélyig fejlesztette a levegőbe bámulás képességét.*
- Ha bármire szüksége lenne, csak szóljon. *mondja bizonytalanul, majd elhallgat, hogy a hölgy pihenhessen. Hátrahúzódik a belső falig, ott áll mozdulatlan tovább, mint valami páncélos szobor.*
Fegyver: Mágikus ötbányai pallos Páncél: Díszes mellvért
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Váljék egészségére! De lassan, ha kérhetem! *ijed meg, de már késő, a víz eltánt, ami nem lenne önmagában baj, csak hát meglehetősen hirtelen. Az elcsúfított arcfélre csak egy pillantást vet, aztán rá sem néz, a tényt megjegyezte, az esztétikum kevéssé érdekli. Élete a diszkréció, nem szokása másokat bámulni. Komornyikként elsajátította és tökélyig fejlesztette a levegőbe bámulás képességét.*
- Ha bármire szüksége lenne, csak szóljon. *mondja bizonytalanul, majd elhallgat, hogy a hölgy pihenhessen. Hátrahúzódik a belső falig, ott áll mozdulatlan tovább, mint valami páncélos szobor.*
[ Hazatérők - Elfred, a lakáj társaságában ]
*Kissé túlreagálja a dolgot alkalmi kísérője, de hibáztatni nem tudja
érte. Aki nem szokta meg a kissé gyenge Claire társaságát valóban úgy
tűnhet, hogy menten elájul a nő, s jelleméből kiindulva hajlamos is
lenne egy olyan helyzetben inkább nem szólni rosszullétéről... Most
azonban nincs ekkora baj, csupán kimerítette az utazás. Nem fogja
megérteni miért, hiszen különösebb fizikai megerőltetéseket nem várt
tőle. Talán a szokatlan levegő teszi... Életében alig mozdult el a
megszokott kis környékéről, az elmúlt hetekben pedig már Pormedert és
most Sziklaöbölt is meglátogatták.
Halovány kis mosoly a kedvességért, tekintete mégis szomorúságról árulkodik. Azt azonban belátja, jobb nem erőltetni azt amit nem megy. Engedelmesen leül, s pár halk szóval igyekszik lecsillapítani a kétségbeesett Elfredet.*
-Jól vagyok, köszönöm.
*Természetesen mikor a lakáj visszaér a vízzel magánál van, szomjúságának teljes tudatában, így nem habozik elhúzni arca elől a selyemkendőt. Mozdulatai olyan erőtlennek hatnak, csoda, hogy megadta magát akaratának a finom anyag... Mégis van benne valami, mely megmagyarázhatatlan mód vonzza a tekintetet Elérhetetlen nőies elegancia, gyengédség, melyre sokan vágynak...*
-Köszönöm.
*Hadarja zavartan, hisze immáron fedetlen arcát láthatja a vele szemben álló. Jobb oldalán égési sérülések okozta hegek húzódnak le, elcsúfítva a vörös hajú nőt. Nem szereti mutogatni. Ar`wynn az egyetlen, kinek közelében nem igen zavarja, megfeledkezik testi hibájáról, de nehezen állja a vizslató tekinteteket...
Nagyokat kortyol a hűvös vízből, sajnálatos mód figyelmen kívül hagyva az intést... meglesz ennek a böjtje, már most érzi, amint az utolsó csepp is eltűnik ajkai közt...a gyorsan kiüresedett poharat maga mellé teszi, mikor elfogja az émelygés...
Szemeit lehunyva dönti fejét a háta mögött magasodó oszlopnak egy mély sóhaj kíséretében.*
Fegyver: Kiegyensúlyozatlan hosszúkard Páncél: Könnyű vért
Halovány kis mosoly a kedvességért, tekintete mégis szomorúságról árulkodik. Azt azonban belátja, jobb nem erőltetni azt amit nem megy. Engedelmesen leül, s pár halk szóval igyekszik lecsillapítani a kétségbeesett Elfredet.*
-Jól vagyok, köszönöm.
*Természetesen mikor a lakáj visszaér a vízzel magánál van, szomjúságának teljes tudatában, így nem habozik elhúzni arca elől a selyemkendőt. Mozdulatai olyan erőtlennek hatnak, csoda, hogy megadta magát akaratának a finom anyag... Mégis van benne valami, mely megmagyarázhatatlan mód vonzza a tekintetet Elérhetetlen nőies elegancia, gyengédség, melyre sokan vágynak...*
-Köszönöm.
*Hadarja zavartan, hisze immáron fedetlen arcát láthatja a vele szemben álló. Jobb oldalán égési sérülések okozta hegek húzódnak le, elcsúfítva a vörös hajú nőt. Nem szereti mutogatni. Ar`wynn az egyetlen, kinek közelében nem igen zavarja, megfeledkezik testi hibájáról, de nehezen állja a vizslató tekinteteket...
Nagyokat kortyol a hűvös vízből, sajnálatos mód figyelmen kívül hagyva az intést... meglesz ennek a böjtje, már most érzi, amint az utolsó csepp is eltűnik ajkai közt...a gyorsan kiüresedett poharat maga mellé teszi, mikor elfogja az émelygés...
Szemeit lehunyva dönti fejét a háta mögött magasodó oszlopnak egy mély sóhaj kíséretében.*
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
[ Hazatérők - Claire ]
{Elfred}
*Ami azt illeti, Elfred el se várná a bemutatkozást, úgy se nagyon
szólít senkit nevén, neki mindenki úr és kisasszony. Nagyon kevesekkel
enged meg magának bizalmas hangvételt, de már Myrla is úrnő a számára, a
nagymester meg szinte méltóságos úr. Úgyhogy egy biztos: ő ki nem ejti
száján, hogy Claire. Viszont hallani azt nagyon tud, mérföldekről
meghallja nevét, ha gazdái szólítják.*
- Máris hozom... *indulna el, de figyelmes szemei észreveszik a bizonytalan mozdulatokat.*
- Jól van, hölgyem? Talán jobb lenne, ha leülne. *javasolja, s ha engedi, a legközelebbi ülőalkalmatossághoz, azaz a kerengő belső falához kíséri, hol az oszlopok között letelepedhet. Ilyenért nem szokás senkit megszólni, különösen hogy épp a nagymester szokott a legtöbbet a füves térségben, vagy valahol a kövek árnyékában hűsölni. Elfred viszont most jobban izgul azért, mi lenne a legjobb megoldás, maradni, vagy épp sietve folyadékot hozni. Utóbbi mellett dönt, s iszkol is el, hamarosan pedig jön vissza, vízzel, mert az hamarabb került keze ügyébe. Nyújtja a poharat, s reméli, a lány még magánál van, s kendőjét lebontja a kortyoláshoz:*
- Parancsoljon, csak lassan, lassan...
Fegyver: Mágikus ötbányai pallos Páncél: Díszes mellvért
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Máris hozom... *indulna el, de figyelmes szemei észreveszik a bizonytalan mozdulatokat.*
- Jól van, hölgyem? Talán jobb lenne, ha leülne. *javasolja, s ha engedi, a legközelebbi ülőalkalmatossághoz, azaz a kerengő belső falához kíséri, hol az oszlopok között letelepedhet. Ilyenért nem szokás senkit megszólni, különösen hogy épp a nagymester szokott a legtöbbet a füves térségben, vagy valahol a kövek árnyékában hűsölni. Elfred viszont most jobban izgul azért, mi lenne a legjobb megoldás, maradni, vagy épp sietve folyadékot hozni. Utóbbi mellett dönt, s iszkol is el, hamarosan pedig jön vissza, vízzel, mert az hamarabb került keze ügyébe. Nyújtja a poharat, s reméli, a lány még magánál van, s kendőjét lebontja a kortyoláshoz:*
- Parancsoljon, csak lassan, lassan...
[ Hazatérők - lakáj társaságában ]
*Odahaza külön kikapott, ha a szolgálókkal szóba állt, vagy a
gyerekeikkel játszott. Ennek fényében nem érezné szükségesnek a
bemutatkozást részéről. Nevelés átka. Ez bosszantó tény, hogy pár
ostoba, kegyetlen felnőtt akaratának árnyékában él még felnőtt fejjel is
arra készteti, hogy hallassa hangját.
Nem egy beszédes társaság, s még egész pontosan maga sem tudja meddig fog maradni, hiszen ez nem csak rajta múlik, de a nevét azért elárulja a lakájnak.*
-Kérem szólítson Clairenek.
*Halk, s erőtlen hang, de ha nem zsibog a tettrekészségtől annyira Elfred úgy meghallja a lány szavait.*
-Egy pohár hűvös gyümölcslé nagyon jól esne. Víz is megteszi... Kérem...
*Szegezi fakó zöld tekintetét a férfire, takarókendője mögött pedig cserepes ajkait nedvesíti meg kissé. Éhesnek nem éhes, talán csak gyümölcsöt enne, ha enne is valamit, de bízik benne, hogy Ar`wynn társaságában költheti el reggelinek is betudható ebédjét, ami lehet, hogy vacsora lesz.
Ha esetleg Elfrednek feltűnik, hogy vendége léptei néha eléggé elbizonytalanodnak, Claire biztos értékelni fogja kedvességét, ha segítségére siet, ő maga kérni ezt nem fogja.*
Fegyver: Kiegyensúlyozatlan hosszúkard Páncél: Könnyű vért
Nem egy beszédes társaság, s még egész pontosan maga sem tudja meddig fog maradni, hiszen ez nem csak rajta múlik, de a nevét azért elárulja a lakájnak.*
-Kérem szólítson Clairenek.
*Halk, s erőtlen hang, de ha nem zsibog a tettrekészségtől annyira Elfred úgy meghallja a lány szavait.*
-Egy pohár hűvös gyümölcslé nagyon jól esne. Víz is megteszi... Kérem...
*Szegezi fakó zöld tekintetét a férfire, takarókendője mögött pedig cserepes ajkait nedvesíti meg kissé. Éhesnek nem éhes, talán csak gyümölcsöt enne, ha enne is valamit, de bízik benne, hogy Ar`wynn társaságában költheti el reggelinek is betudható ebédjét, ami lehet, hogy vacsora lesz.
Ha esetleg Elfrednek feltűnik, hogy vendége léptei néha eléggé elbizonytalanodnak, Claire biztos értékelni fogja kedvességét, ha segítségére siet, ő maga kérni ezt nem fogja.*
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
[ Hazatérők - Ar`wynn]
- Derék. Egy a tucatnyi lovagi erények közül... *bólint a hűség
említésére, jó szónak találja, s talán a legjobb üzenetnek, mit egy ifjú
atyjától átvehet. Morganus előtt különösen becses eme erény, ám ugyanez
okozza számára a legnagyobb fejtörést. De erről csak később beszél.
Előbb meghallgatja a fiú vallomását, érzéseit, az üzenet értelmezését.
Majd hozzáteszi sajátját:*
- Engem kérdezel, mi a hűség? Bár csak hideg meghatározás, de megfogalmaztam a Corvusi Lovag Tanács alapokmányában: "erkölcsi erény, mely kitartóvá tesz, hogy az Érkező minden körülmények között, megmaradjon a jóban, legyen az egy város vagy más közösség, család, hivatás, küldetés vagy becsült érték. Ez a ragaszkodás tettekre is sarkall, hogy szavait betartsa az Érkező, igazat szóljon, védje s óvja hűségének tárgyát, azt el nem hagyva." *visszaemlékezik, milyen volt a kerek asztal körül ülni, mellette Severus Valerius ült, segítette tanácsaival, mit javítson a szövegben, szemben meg épp Ewigan, akit a bor azért jobban érdekelte mint a sok szövegelés. Mégis, számára idilli az emlékkép, azóta ritkán jut lehetősége hasonlatos férfias mókákra.*
- Bár igaz, ez tudománya csak, de azóta magam is jobban megértettem, mit írtam le egykoron. Szerelembe estem, megnősültem, már apa is vagyok. Hova köt tehát hűségem? Rendemhez, s hozzájuk. És ne adja a balsors, hogy valaha is választanom kelljen a kettő közül, mert nem fogok. Számomra egyaránt fontosak, általuk vagyok jobb ember, útban Thrillionba. *mondja, ámbár valóban fél ezen eshetőségtől. Talán mert már megtörtént ez, egy másik Morganusszal, ki a családot választotta kötelességei helyett. Mai napig ott áll urnája Morganus szobájában, eldugva valami polc aljába. A sors fintora, hogy nem másért jött el Sziklaöbölbe hajdanán, csak azon szelence miatt, hogy békét lelhessenek a hamvak, de még inkább ő. Aztán az események gyorsan érték egymást, beállt lovagként leszolgálni ükapja tartozását, sőt, nagymesteri fogyatkozását. Azt nem bánja, hogy Alexius Mor-Bain lett később Edin Grotemar utódja, mert a legnagyobb nagymesterek közé emelkedett, s a rendet is felvirágoztatta. De mégis, miként a hamvak sem leletek eddig békét, úgy ő sem, naponként kísérti a hűség és kötelesség kérdése, ősei hibái. Ha tehát valaki megértheti az apród gyötrődését, akkor az éppen ő. Más kérdés, hogy asszonyában olyan áldást kapott, mint igen kevesek. Soha nem állította választás elé, s maga példájával tanította meg rá, hogy lehet hűség több irányban is: "legyen az egy város vagy más közösség, család, hivatás, küldetés vagy becsült érték". És hogy még egy örökmorgó is érdemelhet földöntúli boldogságot...*
Fegyver: Mágikus ötbányai pallos Páncél: Díszes mellvért
- Engem kérdezel, mi a hűség? Bár csak hideg meghatározás, de megfogalmaztam a Corvusi Lovag Tanács alapokmányában: "erkölcsi erény, mely kitartóvá tesz, hogy az Érkező minden körülmények között, megmaradjon a jóban, legyen az egy város vagy más közösség, család, hivatás, küldetés vagy becsült érték. Ez a ragaszkodás tettekre is sarkall, hogy szavait betartsa az Érkező, igazat szóljon, védje s óvja hűségének tárgyát, azt el nem hagyva." *visszaemlékezik, milyen volt a kerek asztal körül ülni, mellette Severus Valerius ült, segítette tanácsaival, mit javítson a szövegben, szemben meg épp Ewigan, akit a bor azért jobban érdekelte mint a sok szövegelés. Mégis, számára idilli az emlékkép, azóta ritkán jut lehetősége hasonlatos férfias mókákra.*
- Bár igaz, ez tudománya csak, de azóta magam is jobban megértettem, mit írtam le egykoron. Szerelembe estem, megnősültem, már apa is vagyok. Hova köt tehát hűségem? Rendemhez, s hozzájuk. És ne adja a balsors, hogy valaha is választanom kelljen a kettő közül, mert nem fogok. Számomra egyaránt fontosak, általuk vagyok jobb ember, útban Thrillionba. *mondja, ámbár valóban fél ezen eshetőségtől. Talán mert már megtörtént ez, egy másik Morganusszal, ki a családot választotta kötelességei helyett. Mai napig ott áll urnája Morganus szobájában, eldugva valami polc aljába. A sors fintora, hogy nem másért jött el Sziklaöbölbe hajdanán, csak azon szelence miatt, hogy békét lelhessenek a hamvak, de még inkább ő. Aztán az események gyorsan érték egymást, beállt lovagként leszolgálni ükapja tartozását, sőt, nagymesteri fogyatkozását. Azt nem bánja, hogy Alexius Mor-Bain lett később Edin Grotemar utódja, mert a legnagyobb nagymesterek közé emelkedett, s a rendet is felvirágoztatta. De mégis, miként a hamvak sem leletek eddig békét, úgy ő sem, naponként kísérti a hűség és kötelesség kérdése, ősei hibái. Ha tehát valaki megértheti az apród gyötrődését, akkor az éppen ő. Más kérdés, hogy asszonyában olyan áldást kapott, mint igen kevesek. Soha nem állította választás elé, s maga példájával tanította meg rá, hogy lehet hűség több irányban is: "legyen az egy város vagy más közösség, család, hivatás, küldetés vagy becsült érték". És hogy még egy örökmorgó is érdemelhet földöntúli boldogságot...*
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
[ Hazatérők ]
*Az, hogy Ewigan, angyalformájában egy vörös hajú bűvészfiúval is üzent a
fiának, már nem képezi szoros részét az elmesélteknek, elegendő, ha
maga az ifjú tud róla: az apai hagyaték, annak minden velejárójával,
jóval és rosszal egyaránt, hazugság volt húsz esztendőn át, mert az a
férfi, akit a világ a Félszárnyú paplovagként ismert meg, nem adta
magját az Ar`wynnak elnevezettért.*
- Hűség.
*Egyszerű szó, de üresnek érzi a legtöbb elme, mely papírra vetve olvassa, és süketnek bizonyul rá a fül is, ha engedelmességre inti a figyelmeztető szó.*
- Mit tudsz a kötelességről? Gondolkoztál-e már valaha, miért vannak olyanok, akik eskütétellel fogadják, hogy nőt soha nem vesznek magukhoz, és nem lesznek apákká? Szerelem. A szerelem, a kötelesség halála. Mit tenne egy ilyen férfi, aki hűséget fogadott a kötelességnek? Annak idején, évekkel ezelőtt azt mondtam volna rá habozás nélkül: amit helyesnek vélek. De ilyen férfiak, kevesek akadnak Corvuson. Egy, az ezerből, talán tízezerből. Mit ér a kötelességtudat, egy asszony szerelme ellenében, vagy egy testvér, egy apa szeretetével szemben?
*Elhallgat újra, talán érthetetlen lesz Morganus számára, amit a fiú elmond, de Ar`wynn hinni akar abban, hogy szavai utat találnak oda, ahova, és aminek szánja azokat. Töretés nélkül folytatja...*
- Mind megtesszük a kötelességünket, áldozunk a hűségnek, amikor alacsony az ára. Mégis, előbb vagy utóbb, minden férfi életében eljön egy nap, amikor nem könnyű. Amikor választania kell. Apám azt mondta, ismeri ezt az érzést, és én azt kérdeztem tőle: honnan tudhatnád?! Nem vagyok a fiad. Ekkor olyasmit mondott, amire... nem tudtam felelni.
~ Agenis kegyetlen volt, amikor elém tárta a próbámat. Várt vele, hogy elég idős legyek. Mit tehetettem volna, amikor meghozta a holló a hírt délről: házam és birtokaink mind felégették, úrt és szolgálót, mind megölték. A gyermekeket is. Mindet! Vak, tehetetlen, dühös. ~
- Holtában tanít, mert míg élt, nem tehette...
Fegyver: Mágikus ötbányai pallos Páncél: Thrillioni vért - Hűség.
*Egyszerű szó, de üresnek érzi a legtöbb elme, mely papírra vetve olvassa, és süketnek bizonyul rá a fül is, ha engedelmességre inti a figyelmeztető szó.*
- Mit tudsz a kötelességről? Gondolkoztál-e már valaha, miért vannak olyanok, akik eskütétellel fogadják, hogy nőt soha nem vesznek magukhoz, és nem lesznek apákká? Szerelem. A szerelem, a kötelesség halála. Mit tenne egy ilyen férfi, aki hűséget fogadott a kötelességnek? Annak idején, évekkel ezelőtt azt mondtam volna rá habozás nélkül: amit helyesnek vélek. De ilyen férfiak, kevesek akadnak Corvuson. Egy, az ezerből, talán tízezerből. Mit ér a kötelességtudat, egy asszony szerelme ellenében, vagy egy testvér, egy apa szeretetével szemben?
*Elhallgat újra, talán érthetetlen lesz Morganus számára, amit a fiú elmond, de Ar`wynn hinni akar abban, hogy szavai utat találnak oda, ahova, és aminek szánja azokat. Töretés nélkül folytatja...*
- Mind megtesszük a kötelességünket, áldozunk a hűségnek, amikor alacsony az ára. Mégis, előbb vagy utóbb, minden férfi életében eljön egy nap, amikor nem könnyű. Amikor választania kell. Apám azt mondta, ismeri ezt az érzést, és én azt kérdeztem tőle: honnan tudhatnád?! Nem vagyok a fiad. Ekkor olyasmit mondott, amire... nem tudtam felelni.
~ Agenis kegyetlen volt, amikor elém tárta a próbámat. Várt vele, hogy elég idős legyek. Mit tehetettem volna, amikor meghozta a holló a hírt délről: házam és birtokaink mind felégették, úrt és szolgálót, mind megölték. A gyermekeket is. Mindet! Vak, tehetetlen, dühös. ~
- Holtában tanít, mert míg élt, nem tehette...
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
[ Hazatérők - Ar`wynn]
~Távolrévbe indult azon a reggelen...~próbál ráhangolódni a történetre,
de kétségtelenül nehezen megy, mert mintha ponyvát olvasna. A kar
elvesztésével kapcsolatos rész természetesen megrendíti, legszívesebben
megnyúzná azt a tigrist, aki rákapott az Érkező ízre. Meglehetősen
veszélyesek az ily vérszemet kapott állatok, meg nem állnak kegyetlen
vadászatukkal, míg valaki le nem teríti őket, az pedig nem könnyű,
kiszámíthatatlanok és életveszélyesek. A folytatás során végig az
motoszkál fejében, vajon milyen a megítélése Corvuson a fogyatékos
Érkezőknek, de el kell ismernie, hogy nehéz lehet helyzetük. S mindenki
retteg is tőle, hogy azzá válik, szinte már minden kalandozó úgy
jelentkeznek szolgálatra, hogy "mindegy, csak nehogy csonkolódjam!"
Annak mondjuk nem örül, hogy valami herceg mellé állt be, sem a révi
percnemességet nem kedveli, sem annak gondolatát, hogy egy apródjuknak
más parancsolgatott. Ilyenekben rigid, a végtelenségig. Bár azt örömmel
hallja, hogy feladatot látott el, tehát testben és lélekben feltehetően
valamelyest visszanyerte hajdani énjét s képességeit. Az éjjeli
megjelenés nagy Őjénél még mindig a lányra asszociál hirtelen, arra is
fordítja fejét, de szerencsére nem szól semmit, így meg is tudja
gyorsan: megint rosszra gondolt. A fene a vén kecske fejébe...*
- No, és mit mondott? *kérdez rá azon szóra, csak hogy továbblendítse a beszédet.*
[ Hazatérők - Claire ]
{Elfred}
*Loholva érkezik, lopva a nagymesterre tekint, ki int a lány felé, s kapcsol gyorsan, hogy ő tehát a vendég. Odalibben, derékban komótosan hajol, majd emelkedik vissza köszöntésével:*
- Hölgyem, Elfred nevem, s állok alázatosan szolgálatára. Parancsol esetleg valamit, mit felszolgálhatok, vagy esetleg más érdekelné? *nem igazán tudja, szállóvendég-e a hölgy, vagy sem, így egyelőre azt reméli, majd kívánságaival elmondja neki, ki ő s miként lesz itteni tartózkodása.*
Fegyver: Mágikus ötbányai pallos Páncél: Díszes mellvért
- No, és mit mondott? *kérdez rá azon szóra, csak hogy továbblendítse a beszédet.*
[ Hazatérők - Claire ]
{Elfred}
*Loholva érkezik, lopva a nagymesterre tekint, ki int a lány felé, s kapcsol gyorsan, hogy ő tehát a vendég. Odalibben, derékban komótosan hajol, majd emelkedik vissza köszöntésével:*
- Hölgyem, Elfred nevem, s állok alázatosan szolgálatára. Parancsol esetleg valamit, mit felszolgálhatok, vagy esetleg más érdekelné? *nem igazán tudja, szállóvendég-e a hölgy, vagy sem, így egyelőre azt reméli, majd kívánságaival elmondja neki, ki ő s miként lesz itteni tartózkodása.*
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
[ Hazatérők ]
*Mindig figyelmesen hallgat Ar`wynnra. Most is így tett, s tett volna,
ha az apród nem dönt úgy ahogy döntött. Nem kenyere az erőszakoskodás,
így nem hangzik el kérdés az be nem fejezett történtetre vonatkozóan.
Csupán magának jegyezte meg a dolgot. Talán ha majd lesz egy kis
nyugtuk, s kipihenték magukat majd visszatérnek rá.
Hamarosan megtalálják, akit a fiú keresett. A rend nagymesterét ő pedig sejti, hogy előbb utóbb, de jobb elfoglaltásg után kell, hogy nézzen. Menne is, menekülne amint lehet, elég a sok idegen arcból, de Ar`wynn még nem engedi. Bemutatja őt a férfinek ismét megspórolva a lánynak a fáradtságot, aminek ismét igazán örül. Nincs túl erős hangja, s olyan kellemetlen tud lenni, mikor nem értik mit mond... Természetesen nem Morganus remek hallásában kételkedik.
Nem Távolrévből származik, de ez legyen a legkisebb baj. Nem szeret, talán már nem is tudna visszaemlékezni arra honnan származik. Nem sűrűn engedték ki a falak közül, s meglehetősen hamar rávoznia kellett különféle okok miatt, melyek nyomai még most is testén díszelegnek.
A takarókendő mögül megereszt egy halovány mosolyt, de kétli, hogy bárki is látná. Elvégre. Arcának elrejtése végett hord kendőt előtte... Amint a férfi is bemutatkozik, finom főhajtással üdvözli. Mozgása akár az őszi szellő szárnyán repdeső falevélé. Erőtlen lényét jámbor szelídség öleli, mégis, ha meghallotta volna kár fél füllel is a Morganus gondolatfoszlányát önmagát meghazudtolva, félredobva finomkodást, illemet elcsattant volna egy pofon. Micsoda lehetetlen feltételezés! Felérne egy nagyobb csodával, ha egy ártatlan lány szíve alatt gyermeket hordhatna. Ó áldott, áldott tudatlanság!
Megértően omlik le a gyönge kar Ar`wynn jobbjáról, s Claire az előkerülő lakáj társaságában múlatja tovább perceit igyekezvén csak azért is saját lábán megállni.*
Fegyver: Kiegyensúlyozatlan hosszúkard Páncél: Könnyű vért
Hamarosan megtalálják, akit a fiú keresett. A rend nagymesterét ő pedig sejti, hogy előbb utóbb, de jobb elfoglaltásg után kell, hogy nézzen. Menne is, menekülne amint lehet, elég a sok idegen arcból, de Ar`wynn még nem engedi. Bemutatja őt a férfinek ismét megspórolva a lánynak a fáradtságot, aminek ismét igazán örül. Nincs túl erős hangja, s olyan kellemetlen tud lenni, mikor nem értik mit mond... Természetesen nem Morganus remek hallásában kételkedik.
Nem Távolrévből származik, de ez legyen a legkisebb baj. Nem szeret, talán már nem is tudna visszaemlékezni arra honnan származik. Nem sűrűn engedték ki a falak közül, s meglehetősen hamar rávoznia kellett különféle okok miatt, melyek nyomai még most is testén díszelegnek.
A takarókendő mögül megereszt egy halovány mosolyt, de kétli, hogy bárki is látná. Elvégre. Arcának elrejtése végett hord kendőt előtte... Amint a férfi is bemutatkozik, finom főhajtással üdvözli. Mozgása akár az őszi szellő szárnyán repdeső falevélé. Erőtlen lényét jámbor szelídség öleli, mégis, ha meghallotta volna kár fél füllel is a Morganus gondolatfoszlányát önmagát meghazudtolva, félredobva finomkodást, illemet elcsattant volna egy pofon. Micsoda lehetetlen feltételezés! Felérne egy nagyobb csodával, ha egy ártatlan lány szíve alatt gyermeket hordhatna. Ó áldott, áldott tudatlanság!
Megértően omlik le a gyönge kar Ar`wynn jobbjáról, s Claire az előkerülő lakáj társaságában múlatja tovább perceit igyekezvén csak azért is saját lábán megállni.*
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
[ Hazatérők ]
*Az imént még nehezen alkotta szavak, most egyszerre meglódulnak ajkán
át, és úgy tetszik, nem is lenne képes bilincset verni lábaikra,
történetesen akkor sem, ha ezúttal nem épp e cél vezérelné: mindent
elmondani Morganusnak. Úgy talán megérti. Úgy talán megbocsát.*
- Távolrévbe indultam azon a reggelen...
*Harmadrangú írók hőskölteménye is gyakorta kezdődik hasonló sorral, hogy valami klisészerű fabrikációban érjen véget, ahol a gonosz nem is annyira rossz, s a jók lelkének is megvan bizony a maga árnyoldala. Ha papírra vetné saját történetét, amit idehaza valószínűleg egy halott históriájának könyvelnének el, nos... talán éppoly éles bírálatra számíthatna műértő szemek vizsgálatát követően.*
- ...az öböl mentén azonban elburjánzott a növényzet, járhatatlanná lettek a karaván- és vándorutak. Döntenem kellett, hogy visszafordulok-e, vagy kerülővel jutok a városba. Utóbbi mellett határoztam, és én azon az éjszakán ˝vesztem˝ el a Távolrévet ölelő erdőségekben.
*Most nem kerülheti meg, hogy ne szóljék karjának épségéről, és hogy a Magtornyos hercegének fogadott szolgálati idő, nagy részben abból táplálkozott, amit a d`Arque érte tett.*
- Egy tigris.
*Nem kell bővebben kifejteni, s ha mégis, úgy Morganus van oly nyílt elméjű, hogy visszakanyarodjon e kérdéskör felé.*
- Magamra vettem a hercegség címerével ékes pelerint. Szégyelltem mindazt, ami velem megesett, és tudtam, hogy Pormederben ez a gyengeség jelének számítana. A Khea`Lornok nem a születés jogán öröklik a család nevét. De ide sem térhettem vissza úgy... megtörten, félemberként. Voltam lovas járőr és Magtornyos bandériumának egyik katonája, amikor éppen arra volt szükség, amíg egy éjjelen meg nem jelent ő...
*Megáll, ha még mindég útjukat járják a kerengőn. Fellegszürke tekintete a nagymesterét keresi.*
- ...apám megjelent egy álmomban, és emlékeztetett egy nagyon fontos leckére, amit életében ő nem adhatott már át nekem. Csak egy szót mondott.
Fegyver: Mágikus ötbányai pallos Páncél: Thrillioni vért
- Távolrévbe indultam azon a reggelen...
*Harmadrangú írók hőskölteménye is gyakorta kezdődik hasonló sorral, hogy valami klisészerű fabrikációban érjen véget, ahol a gonosz nem is annyira rossz, s a jók lelkének is megvan bizony a maga árnyoldala. Ha papírra vetné saját történetét, amit idehaza valószínűleg egy halott históriájának könyvelnének el, nos... talán éppoly éles bírálatra számíthatna műértő szemek vizsgálatát követően.*
- ...az öböl mentén azonban elburjánzott a növényzet, járhatatlanná lettek a karaván- és vándorutak. Döntenem kellett, hogy visszafordulok-e, vagy kerülővel jutok a városba. Utóbbi mellett határoztam, és én azon az éjszakán ˝vesztem˝ el a Távolrévet ölelő erdőségekben.
*Most nem kerülheti meg, hogy ne szóljék karjának épségéről, és hogy a Magtornyos hercegének fogadott szolgálati idő, nagy részben abból táplálkozott, amit a d`Arque érte tett.*
- Egy tigris.
*Nem kell bővebben kifejteni, s ha mégis, úgy Morganus van oly nyílt elméjű, hogy visszakanyarodjon e kérdéskör felé.*
- Magamra vettem a hercegség címerével ékes pelerint. Szégyelltem mindazt, ami velem megesett, és tudtam, hogy Pormederben ez a gyengeség jelének számítana. A Khea`Lornok nem a születés jogán öröklik a család nevét. De ide sem térhettem vissza úgy... megtörten, félemberként. Voltam lovas járőr és Magtornyos bandériumának egyik katonája, amikor éppen arra volt szükség, amíg egy éjjelen meg nem jelent ő...
*Megáll, ha még mindég útjukat járják a kerengőn. Fellegszürke tekintete a nagymesterét keresi.*
- ...apám megjelent egy álmomban, és emlékeztetett egy nagyon fontos leckére, amit életében ő nem adhatott már át nekem. Csak egy szót mondott.
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
[ Hazatérők ]
- Nagyon örvendek, hölgyem, Morganus nevem az Yl Chays famíliából. Mi is
Távolrévből eredünk, hajdani gyógyítók s lovagok sorából, de ugyan ki
nem? *persze nem a gyógyítói ősöket sejti minden családfán, vagy a
lovagiakat, de kezdetben vala csak Távolrév, most meg minden odafele
halad. Zöldvölgy vesztett csatahely, Ötbánya felrobbant valami
manabombától, Sziklaöböl meg... nyilván csődbe megy, s lehúzzák majd a
rolót. Pormeder meg szimplán elnéptelenedik. De visszatérítik
gondolatait a sötét jövőképtől, s inkább arra figyel, mire az apród
próbálja ügyesen rávezetni.*
- Hogy? Oh, hát persze, már hívom is! ELFRED! *kiáltja el magát, s hamar ésszerűvé is válik az átriumos rendházszerkezet. Ha figyelmeznek, futóléptek hangja kél, s láthatják is a felsőbb szintekről lecsorogni a készséges, megidézett komornyiki sivatagszellemet.*
- Már jön is. *néz bocsánatkérő mosollyal Claire-re, mert nem éppen valami elegáns módját gyakorolta a hadba hívásnak. De mit lehet tenni, nincs beépített lakájhívójuk, bár ha jobban belegondol, Sam mester éppen tele tudná huzalozni a rendházat, s aztán csengethetnének úriasan. Bár ha még jobban belegondol, feltehetőleg nem állnának meg az "Elfred" feliratú húzogatók telepítésénél, de bizton lenne egy "Nagymester" feliratú is, s állandóan csilingelne szobájában vagy a könyvtárteremben. Na, ehhez meg nem lenne kedve, elvégre utóbbiba is azért bújna, hogy békéje legyen. ~Hiú ábrándok...~*
- Ha most megbocsát nekünk... *hagyja tehát magára vendégüket, felkelvén a füves térségről, bemászva ügyetlenkedve a folyosóra. Hamarosan megérkezik Elfred is, ő meg kezd sétálni az apróddal. S mikor meghallja az első szót, menten felszaladnak szemöldökei, amolyan "mi az, kölök, anyává tetted azt a szegény teremtést?" típusú küllemet kölcsönözve neki, atyai vonásai által. Mordreddel ugyebár még nincsenek ilyen gondok, szerencsére még ő fél a hirtelen megnyúlt lányoktól, mintsem hogy a helyzet visszájára fordult volna, de az apródokkal lehet éppen már most is gondja. De azért nem ad hangot első gondolatának, lehet, teljesen másról van szó. Ő meg már rég elkönyvelte magát pocsék lovagi oktatónak, kinek vagy eltűnnek nyomtalanul apródjai, vagy tragikusan elhaláloznak. Arturius Mor-Bain is valami ilyen stílusban kóricált vissza hozzá (az is futott szoknya után, meg csinálta a bonyodalmakat Távolrévben), kapott is érte vagy tucatnyi próbatétel büntetését, meg aztán egy spontán hősi halált. Nem túl szép kilátások, szinte belesápad a lehetőségekbe, de csak ennyit bír kinyögni, jelentősen közreműködvén a fesztelen beszélgetés indulásához:*
- Hallgatlak...
Fegyver: Mágikus ötbányai pallos Páncél: Díszes mellvért
- Hogy? Oh, hát persze, már hívom is! ELFRED! *kiáltja el magát, s hamar ésszerűvé is válik az átriumos rendházszerkezet. Ha figyelmeznek, futóléptek hangja kél, s láthatják is a felsőbb szintekről lecsorogni a készséges, megidézett komornyiki sivatagszellemet.*
- Már jön is. *néz bocsánatkérő mosollyal Claire-re, mert nem éppen valami elegáns módját gyakorolta a hadba hívásnak. De mit lehet tenni, nincs beépített lakájhívójuk, bár ha jobban belegondol, Sam mester éppen tele tudná huzalozni a rendházat, s aztán csengethetnének úriasan. Bár ha még jobban belegondol, feltehetőleg nem állnának meg az "Elfred" feliratú húzogatók telepítésénél, de bizton lenne egy "Nagymester" feliratú is, s állandóan csilingelne szobájában vagy a könyvtárteremben. Na, ehhez meg nem lenne kedve, elvégre utóbbiba is azért bújna, hogy békéje legyen. ~Hiú ábrándok...~*
- Ha most megbocsát nekünk... *hagyja tehát magára vendégüket, felkelvén a füves térségről, bemászva ügyetlenkedve a folyosóra. Hamarosan megérkezik Elfred is, ő meg kezd sétálni az apróddal. S mikor meghallja az első szót, menten felszaladnak szemöldökei, amolyan "mi az, kölök, anyává tetted azt a szegény teremtést?" típusú küllemet kölcsönözve neki, atyai vonásai által. Mordreddel ugyebár még nincsenek ilyen gondok, szerencsére még ő fél a hirtelen megnyúlt lányoktól, mintsem hogy a helyzet visszájára fordult volna, de az apródokkal lehet éppen már most is gondja. De azért nem ad hangot első gondolatának, lehet, teljesen másról van szó. Ő meg már rég elkönyvelte magát pocsék lovagi oktatónak, kinek vagy eltűnnek nyomtalanul apródjai, vagy tragikusan elhaláloznak. Arturius Mor-Bain is valami ilyen stílusban kóricált vissza hozzá (az is futott szoknya után, meg csinálta a bonyodalmakat Távolrévben), kapott is érte vagy tucatnyi próbatétel büntetését, meg aztán egy spontán hősi halált. Nem túl szép kilátások, szinte belesápad a lehetőségekbe, de csak ennyit bír kinyögni, jelentősen közreműködvén a fesztelen beszélgetés indulásához:*
- Hallgatlak...
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
[ Hazatérők ]
- Nagymester, engedd meg, hogy bemutassam neked Claire `siana Neana kisasszonyt... Távolrévből.
*A mondat utolsó tizedén meg kellett álljon. Való igaz ugyan, hogy a lányra Távolrévben talált rá, de arról mindmáig nem mesélt neki a szűkszavú teremtés, hogy mindég ott is élt-e, avagy családjának gyökerei másutt kapaszkodtak Corvus ősöreg földjébe.
A fiú előtt álló próba egyszerűbb felét ezzel le is tudta, ez így illett is. Clairetől bocsánatot kér, amiért a továbbiakban magára fogja hagyni, de Morganusszal feltétlenül szót kell váltania, méghozzá négyszemközt.*
- Uram, ha lenne rá mód, hogy Elfred megmutassa az étkezőhelyiséget a kisasszonynak... az út sok erőnket elemésztette, és biztosan enne valamit.
*Ha a nagymester Claire rendelkezésére bocsátja az említett személyt, a lány most megismerkedhet a rendház egy ikonikus alakjával, a majd mindenki által ismert komornyikkal, Morganus lovagúr személyes szolgálójával. Ar`wynn óvatosan rászorít Claire kezére. Nem lesz semmi baj, nem lesz.*
~ Mindjárt megyek utánad. ~
*Oda, ahol az őt apróddá avató férfi tanyát vert, csak azután tér, hogy Claire és Elfred már elhagyták a helyiséget. A távol töltött idő alatt, néhány hüvelyknyit tovább nőtt az immár férfias arccal bíró apród, vállai és mellkasa kiszélesedett, haja megőrizte hollószínezetét, a szemei azonban fakószürkék lettek, mintha esővíz lúgozta volna ki belőlük a tengerek akvamarinját. Ruháinak viseletében is megváltozott, ujjatlan, merevített gallérú mellényt visel, mely jobbját egészében mezítelenül hagyta, míg balján, egy kagylóforma váll-lemezhez kapcsoltan, vastag anyagból varrt lepel takarja a kart. Oroszlánmintás csat az övön, dereka körül, és a vállpáncélok szegein. Oldalán azonban ugyanaz a kard függ, aminek segedelmével felesküdött a Szellemlovagokra, Morganusra és... önnönmagára.*
- Szégyellem magam.
*Fejét nem hajtja le ugyan, a kezdés mégis sutára sikeredik. Szépreményű terv, hogy egyetlen levegővételre mindent elmondjon, így dől dugába...*
Fegyver: Mágikus ötbányai pallos Páncél: Thrillioni vért
*A mondat utolsó tizedén meg kellett álljon. Való igaz ugyan, hogy a lányra Távolrévben talált rá, de arról mindmáig nem mesélt neki a szűkszavú teremtés, hogy mindég ott is élt-e, avagy családjának gyökerei másutt kapaszkodtak Corvus ősöreg földjébe.
A fiú előtt álló próba egyszerűbb felét ezzel le is tudta, ez így illett is. Clairetől bocsánatot kér, amiért a továbbiakban magára fogja hagyni, de Morganusszal feltétlenül szót kell váltania, méghozzá négyszemközt.*
- Uram, ha lenne rá mód, hogy Elfred megmutassa az étkezőhelyiséget a kisasszonynak... az út sok erőnket elemésztette, és biztosan enne valamit.
*Ha a nagymester Claire rendelkezésére bocsátja az említett személyt, a lány most megismerkedhet a rendház egy ikonikus alakjával, a majd mindenki által ismert komornyikkal, Morganus lovagúr személyes szolgálójával. Ar`wynn óvatosan rászorít Claire kezére. Nem lesz semmi baj, nem lesz.*
~ Mindjárt megyek utánad. ~
*Oda, ahol az őt apróddá avató férfi tanyát vert, csak azután tér, hogy Claire és Elfred már elhagyták a helyiséget. A távol töltött idő alatt, néhány hüvelyknyit tovább nőtt az immár férfias arccal bíró apród, vállai és mellkasa kiszélesedett, haja megőrizte hollószínezetét, a szemei azonban fakószürkék lettek, mintha esővíz lúgozta volna ki belőlük a tengerek akvamarinját. Ruháinak viseletében is megváltozott, ujjatlan, merevített gallérú mellényt visel, mely jobbját egészében mezítelenül hagyta, míg balján, egy kagylóforma váll-lemezhez kapcsoltan, vastag anyagból varrt lepel takarja a kart. Oroszlánmintás csat az övön, dereka körül, és a vállpáncélok szegein. Oldalán azonban ugyanaz a kard függ, aminek segedelmével felesküdött a Szellemlovagokra, Morganusra és... önnönmagára.*
- Szégyellem magam.
*Fejét nem hajtja le ugyan, a kezdés mégis sutára sikeredik. Szépreményű terv, hogy egyetlen levegővételre mindent elmondjon, így dől dugába...*
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
[ Hazatérők ]
- Itt vagyok! *hallatszik a hang valami furcsa helyről, s közel sem az
ajtó mögöttiről. Az apród jó érzékkel tartott a könyvtár felé, elvégre a
nagymester "szabadidejének" nagy részét ott tölti, munkával. Viszont
még ha be is nyit, nem láthatja pluteuma fölé görnyedve, sőt, máshol
sem. Ha nagyon nem találja meg, úgy újra szól a hang, mintha a föld alól
szólna.*
- Itt! *ismétli meg. És ha tehát nem a olvasóteremben keresik, mert az ajtó visszacsukódik, s inkább a belső kerengőben néznek körül, hamar észrevehetnek egy integető kezet, mely mintha levágott és nekromancia által animált módon ugrabugrálna, mászkálna a kolonnádos horizonton. Csak ki kell hajolni kissé, hogy láthatóvá váljék, miként veti hátát a mellvédnek a füvön ülve a nagymester, ki jobbjában levelet fog, azt olvassa az árnyékban, míg bal kezével idétlenül mutatványozik nyújtózva , csak hogy észrevegyék, akárkik is keressék. Láthatóan fontos üzenet, mert csak mikor már végére ér, akkor néz fel, köszöntvén az érkezetteket. Mosolya kedves, de a szeme fáradt és gondterhelt ködökben rejtezett:*
- Nocsak, megkerült a bárányka... Egy a Szikla, s örülök, hogy visszatértél honába! Hölgyem... *hajtogatja össze az irományt, mi feleségétől érkezett. A végén fiának cirkalmas próbálkozásaira vet még tekintetet, s elmosolyodik. Feltehetőleg ez volt napjának fénypontja...*
Fegyver: Mágikus ötbányai pallos Páncél: Díszes mellvért
- Itt! *ismétli meg. És ha tehát nem a olvasóteremben keresik, mert az ajtó visszacsukódik, s inkább a belső kerengőben néznek körül, hamar észrevehetnek egy integető kezet, mely mintha levágott és nekromancia által animált módon ugrabugrálna, mászkálna a kolonnádos horizonton. Csak ki kell hajolni kissé, hogy láthatóvá váljék, miként veti hátát a mellvédnek a füvön ülve a nagymester, ki jobbjában levelet fog, azt olvassa az árnyékban, míg bal kezével idétlenül mutatványozik nyújtózva , csak hogy észrevegyék, akárkik is keressék. Láthatóan fontos üzenet, mert csak mikor már végére ér, akkor néz fel, köszöntvén az érkezetteket. Mosolya kedves, de a szeme fáradt és gondterhelt ködökben rejtezett:*
- Nocsak, megkerült a bárányka... Egy a Szikla, s örülök, hogy visszatértél honába! Hölgyem... *hajtogatja össze az irományt, mi feleségétől érkezett. A végén fiának cirkalmas próbálkozásaira vet még tekintetet, s elmosolyodik. Feltehetőleg ez volt napjának fénypontja...*
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
[ Hazatérők ]
*Az ˝újfajta˝ köszöntést csak egy udvarias mosollyal követett
biccentéssel fogadja, és bővebb információ híján, betudja az egyre
nagyobb szerepet kapó, kő-magma-érc valláshármasának, ami az
ötbányaiakkal együtt érkezett Sziklaöbölbe, és a látszat szerint, lassú
és fáradságos munka árán, beeszi magát a mindennapokba.
Claire az oldala mellett halad, mint tette azt Pormederben is, amikor az Ageniták rendháza előtt álltak, várván a bebocsátásra.*
- Üdvözöllek Sziklaöbölben, a Szellemlovagoknál. Amarra találod az istállókat, szorosan mellettük egy kocsiszín. Az ott az ékszerészek kis menedéke, velünk szemben pedig a kovácsmesterünk zuga.
*Hátrasandít Shadrackra, ezzel is egyértelműsítve, hogy kire gondolt. Balkéz felé int azután.*
- A rendház. Falain belül megtalálod a Szabadegyetemet, a város szellemi központját, ahol nem csak rendünk tagjai számára folyik képzés. Számosak az idegen földről érkezők is, akikben olthatatlan a szomj és a vágy, hogy minél többet megtudjanak a világról, amiben élniük adatott. Vagy épp, hogy... megtalálják önnönmagukat.
*A homokfutót elvezettetik a lovászokkal, Freyjáról külön gondoskodik az ifjú apród, majd magához veszi Claire, és saját holmiját.*
- Élmény volt veled az út, Shadrack.
*Nincs miért búcsúzniuk, a fél-ork mester gyakran felbukkan a falakon belül, nem ritkán a legváratlanabb helyeken és helyzetekben. Ar`wynn és vezetettje a rendház felé veszik útjukat, továbbra is a lovagnak készülő szavaitól kísérten.*
- Én tizennégy esztendősen kerültem ide, hogy...
*Legyint aztán, nem fontos. Belépnek inkább, hiszen Morganust is bizonyára értesítették már jöttükről, és hacsak nem esett át gyökeres változáson jellemében a férfi, akkor a Khea`Lorn fiú sejtése szerint... lesz néhány kérdése is hozzá a komtúrnak.
A kopogtatással mégsem habozik, tartással vegyes félelemnek nincs nyoma, se az emelkedő mozdulatban, se a szándékban, amely hármat, hosszat koppint az ajtón.*
~ Minden rendben lesz. ~
*Mondják az esőszínű fellegszemek.*
Fegyver: Mágikus ötbányai pallos
Claire az oldala mellett halad, mint tette azt Pormederben is, amikor az Ageniták rendháza előtt álltak, várván a bebocsátásra.*
- Üdvözöllek Sziklaöbölben, a Szellemlovagoknál. Amarra találod az istállókat, szorosan mellettük egy kocsiszín. Az ott az ékszerészek kis menedéke, velünk szemben pedig a kovácsmesterünk zuga.
*Hátrasandít Shadrackra, ezzel is egyértelműsítve, hogy kire gondolt. Balkéz felé int azután.*
- A rendház. Falain belül megtalálod a Szabadegyetemet, a város szellemi központját, ahol nem csak rendünk tagjai számára folyik képzés. Számosak az idegen földről érkezők is, akikben olthatatlan a szomj és a vágy, hogy minél többet megtudjanak a világról, amiben élniük adatott. Vagy épp, hogy... megtalálják önnönmagukat.
*A homokfutót elvezettetik a lovászokkal, Freyjáról külön gondoskodik az ifjú apród, majd magához veszi Claire, és saját holmiját.*
- Élmény volt veled az út, Shadrack.
*Nincs miért búcsúzniuk, a fél-ork mester gyakran felbukkan a falakon belül, nem ritkán a legváratlanabb helyeken és helyzetekben. Ar`wynn és vezetettje a rendház felé veszik útjukat, továbbra is a lovagnak készülő szavaitól kísérten.*
- Én tizennégy esztendősen kerültem ide, hogy...
*Legyint aztán, nem fontos. Belépnek inkább, hiszen Morganust is bizonyára értesítették már jöttükről, és hacsak nem esett át gyökeres változáson jellemében a férfi, akkor a Khea`Lorn fiú sejtése szerint... lesz néhány kérdése is hozzá a komtúrnak.
A kopogtatással mégsem habozik, tartással vegyes félelemnek nincs nyoma, se az emelkedő mozdulatban, se a szándékban, amely hármat, hosszat koppint az ajtón.*
~ Minden rendben lesz. ~
*Mondják az esőszínű fellegszemek.*
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
[ Hazatérők - és az Otthont kereső ]
{Őrség}
* Kocsikerekek nyikorgása, lábak koppanása, kapuhoz ütődő kéz.
Mindezek jelzik az őrség számára, hogy valaki érkezett, ideje hát a munkának. Hamarosan elhúzódik a kémlelőnyílás retesze, fürkész szempár jelenik meg a keretben, és pihen meg e tekintet egyenesen a bebocsájtást kérő kéz tulajdonosának arcán. A felismerés jelei hamar leolvashatók, minek következtében a nyílás visszacsukódik, és pár pillanat múlva már a kapu fordul ki nyikorogva sarkaiból.*
- Arwynn Khea`Lorn úr és kísérete érkezett, kaput nyiss!*-harsan még előtte a parancs, betöltve az egész udvart.
Miután a kocsi begördül, a szolgálatban lévő idősebbik őr köszönti az érkezetteket.*
- Egy a szikla! A nagymester bizonyára örömmel fog értesülni érkeztükről!*- nem tartóztatja fel őket, engedi, hadd menjenek, hiszen ismerik a járást, hazaérkeztek...*
Fegyver: Elfeledett Erő kardja Páncél: Elfeledett Erő pajzsos vértje
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------Mindezek jelzik az őrség számára, hogy valaki érkezett, ideje hát a munkának. Hamarosan elhúzódik a kémlelőnyílás retesze, fürkész szempár jelenik meg a keretben, és pihen meg e tekintet egyenesen a bebocsájtást kérő kéz tulajdonosának arcán. A felismerés jelei hamar leolvashatók, minek következtében a nyílás visszacsukódik, és pár pillanat múlva már a kapu fordul ki nyikorogva sarkaiból.*
- Arwynn Khea`Lorn úr és kísérete érkezett, kaput nyiss!*-harsan még előtte a parancs, betöltve az egész udvart.
Miután a kocsi begördül, a szolgálatban lévő idősebbik őr köszönti az érkezetteket.*
- Egy a szikla! A nagymester bizonyára örömmel fog értesülni érkeztükről!*- nem tartóztatja fel őket, engedi, hadd menjenek, hiszen ismerik a járást, hazaérkeztek...*
[ Hazatérők - és az Otthont kereső ]
*A rőt hajú fiatal leányzó valóban nem sokat pihent a hosszú út alatt.
Míg újra átszelték a sivatagot, a monoton táj, forróság adott neki némi
nyugalmat, egész konkrétan szinte megváltó öntudatlanságban kókadozott
utuk azon részén, ám amint kissé hűvösebb lett felélénkült, s kíváncsian
legeltette zöldes tekintetét a soha nem látott tájon. Kifejezetten
örült neki, hogy útitársai nem nógatják, nem parancsolják
kényszerpihenőre, s kedvére lakmározhatott az ismeretlenből, megízlelve
annak minden édes árnyalatú zöldjét, mentolos kékjét.
Háláját halovány mosolyokkal adta Ar`wynn tudtára, melyek ezer köszönetnél is többet értek, hiszen a lány meglehetősen fukarul bánt velük, akárcsak szavaival...
Lassan, de biztosan végül elértek céljukhoz ismét.
Claire nem kevésbé fáradt ki a hosszú út alatt, mint legelőbb. Gyenge szervezete nem volt ilyesmihez szokva, igencsak megviselték a hátrahagyott mérföldek, érdeklődéséből fakadó lelkesedését azonban remegő lábai, erőtlen kezei nem tudták romba dönteni.
Zöld kendője alól pár rakoncátlan vöröses tincs menekült ki, hogy Szellő úrfival lejthessen táncot, sebzett arca takarva volt most is, mint (szinte) mindig.
Figyelmesen hallgatta Ar`wynnt, de fölöslegesnek érezte, hogy a fiú újra emlékeztesse korábbi szavaira. Kicsit talán el is szomorította amiért a hollóhajú mást gondol. Talán... vagy csak a kimerültség okozta túlérzékenység mázgós masszája vonta meleg ölelésébe?*
-Tudom. Ha akaratom ellen való lenne bármi is, tudnál róla...
*Szólt halkan egy fakó mosoly mellett, de ezt a fiú nem láthatta.
Hacsak nem kérte másra őt Ar`wynn maga is megpróbálta újra arra használni lábait amire rendeltetve lettek és puha csizmába bújtatott talpait a köves utcára fektette.*
Fegyver: Kiegyensúlyozatlan hosszúkard Páncél: Könnyű vért Háláját halovány mosolyokkal adta Ar`wynn tudtára, melyek ezer köszönetnél is többet értek, hiszen a lány meglehetősen fukarul bánt velük, akárcsak szavaival...
Lassan, de biztosan végül elértek céljukhoz ismét.
Claire nem kevésbé fáradt ki a hosszú út alatt, mint legelőbb. Gyenge szervezete nem volt ilyesmihez szokva, igencsak megviselték a hátrahagyott mérföldek, érdeklődéséből fakadó lelkesedését azonban remegő lábai, erőtlen kezei nem tudták romba dönteni.
Zöld kendője alól pár rakoncátlan vöröses tincs menekült ki, hogy Szellő úrfival lejthessen táncot, sebzett arca takarva volt most is, mint (szinte) mindig.
Figyelmesen hallgatta Ar`wynnt, de fölöslegesnek érezte, hogy a fiú újra emlékeztesse korábbi szavaira. Kicsit talán el is szomorította amiért a hollóhajú mást gondol. Talán... vagy csak a kimerültség okozta túlérzékenység mázgós masszája vonta meleg ölelésébe?*
-Tudom. Ha akaratom ellen való lenne bármi is, tudnál róla...
*Szólt halkan egy fakó mosoly mellett, de ezt a fiú nem láthatta.
Hacsak nem kérte másra őt Ar`wynn maga is megpróbálta újra arra használni lábait amire rendeltetve lettek és puha csizmába bújtatott talpait a köves utcára fektette.*
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
[ Hazatérők ]
*Mintha folyamatosan úton lenne azóta, hogy utoljára kilépett a
Szellemlovagok rendházának kapuján. A sors szeszélytől dagadó szele
előbb Távolrévbe ragadta az ifjú Khea`Lornt, azután a Vaspajzs-hegység
túloldaláig röpítette, egészen Pormederig. A gyakorta emlegetett
városszajha, az öbölmelléki településsel üzletet kötött: baljának
épségét áldozta - noha nem önként - a férfiúkat a szeleburdi suhancoktól
megkülönböztető higgadtságért és megfontoltságért. Mássá lettek az
akvamarin kékjébe mártott szemek azóta, most a fellegek szürkéjével
bírnak. Széles vállát, mellkasát és hollószín hajzatát megtartotta,
akárcsak szálfaegyenes tartását.
Pormederben bizonyítást nyert, hogy vívótudományának ékköve korántsem tökéletes, akad még mit csiszolni rajta. És most... újra itt van. A sóhaj töredezetten jut szabad levegőhöz, amikor a csuklya alól felsejlenek a fiú szemei, amikor egyenest a fejük felett összefutó kapuívre tekintenek.*
- Íme.
*Szavait az utastér kettősének szánja, habár Shadrack bizonyára a lóbőrt húzza, a hangok alapján, melyek azóta, hogy elhagyták a köves partokat, útitársukul szegődtek. Mellette utazik azonban Claire is, akiről a fiú bizton tudja, hogy éber maradt. Nem sokat aludt az út során, Ar`wynn úgy találta, hogy a lánynak minden tájegység e világ soha nem tapasztalt csodájának egy újabb szelete, nem kérte hát tőle, hogy kíváncsiságának éhségét félretegye a pihenés kedvéért. Majd Sziklaöbölben...
Az érkezésüket jelző keréknyikordulás, bakancstalpcsattanás a kapuk előtti kövezeten, s végül az ökölbe szoruló kéz bütykeinek rámért kopogtató-ütései az erezett fán, mind hírül adják a túlnan silbakolóknak: vendégek, a szabadegyetem látogatói, vagy... rég látott arcok és hallott nevek tértek vissza. Nevét is elárulja, ha fel nem ismernék, és számot ad a célról is, amiért egy egész szekérrel érkeztek.*
- Amint beengednek, fel kell keresnem a nagymestert. Shadrack majd gondoskodik a lovakról és a kocsiról.
*Visszaült már a bakra, most a félrehúzott reteszen keresztül beszél Clairehez.*
- Magtornyosban is megtettem már, remélem, hogy azóta sem felejtetted el, amit az indulásunk előtti éjszakán mondtam neked. Nem foglak kényszeríteni, vagy kérni a maradásra, ha az érzéseid és terveid ellen való.
*...még akkor sem, ha kimondatlan marad, hogy Claire a fiú vágya szerint döntsön, maradás mellett.*
- Utunk egy része, itt véget ér, a kapukon túl már egy másik kezdődik.
*Most még nyitva a lehetőség a visszakozásra...*
Fegyver: Mágikus ötbányai pallos
Pormederben bizonyítást nyert, hogy vívótudományának ékköve korántsem tökéletes, akad még mit csiszolni rajta. És most... újra itt van. A sóhaj töredezetten jut szabad levegőhöz, amikor a csuklya alól felsejlenek a fiú szemei, amikor egyenest a fejük felett összefutó kapuívre tekintenek.*
- Íme.
*Szavait az utastér kettősének szánja, habár Shadrack bizonyára a lóbőrt húzza, a hangok alapján, melyek azóta, hogy elhagyták a köves partokat, útitársukul szegődtek. Mellette utazik azonban Claire is, akiről a fiú bizton tudja, hogy éber maradt. Nem sokat aludt az út során, Ar`wynn úgy találta, hogy a lánynak minden tájegység e világ soha nem tapasztalt csodájának egy újabb szelete, nem kérte hát tőle, hogy kíváncsiságának éhségét félretegye a pihenés kedvéért. Majd Sziklaöbölben...
Az érkezésüket jelző keréknyikordulás, bakancstalpcsattanás a kapuk előtti kövezeten, s végül az ökölbe szoruló kéz bütykeinek rámért kopogtató-ütései az erezett fán, mind hírül adják a túlnan silbakolóknak: vendégek, a szabadegyetem látogatói, vagy... rég látott arcok és hallott nevek tértek vissza. Nevét is elárulja, ha fel nem ismernék, és számot ad a célról is, amiért egy egész szekérrel érkeztek.*
- Amint beengednek, fel kell keresnem a nagymestert. Shadrack majd gondoskodik a lovakról és a kocsiról.
*Visszaült már a bakra, most a félrehúzott reteszen keresztül beszél Clairehez.*
- Magtornyosban is megtettem már, remélem, hogy azóta sem felejtetted el, amit az indulásunk előtti éjszakán mondtam neked. Nem foglak kényszeríteni, vagy kérni a maradásra, ha az érzéseid és terveid ellen való.
*...még akkor sem, ha kimondatlan marad, hogy Claire a fiú vágya szerint döntsön, maradás mellett.*
- Utunk egy része, itt véget ér, a kapukon túl már egy másik kezdődik.
*Most még nyitva a lehetőség a visszakozásra...*
