Időpont: corvusi időszámítás 628. év A Háborúk hava 10.nap (2011.07.10. - 07.28.)
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
[Melegen ajánlva]
*Csak pislant újfent. Semmi gondja nincs azzal, ha az ember tisztában
van azzal, hol húzódik a határ a számára, mi az amit képes még
elfogadni, vagy amit már lehetetlennek vagy nemkívánatosnak tart. Sőt,
azzal sincs, ha ezt nem fél kimondani. Alapvetően ezt tartja helyesnek,
és megkönnyíti a későbbi párbeszédet a felek között.
Még csak nem is csalódott igazán, hiszen ezzel a nézetével talán egyedül van jelenleg Corvus érkezői közt.*
-Azért, bocsásson meg hogy erősködöm. De kérem, azért, gondolkodjon el azon, ha a szándék a fontos, a szívünk szándéka s a tetteink melyek alátámasztják ezt. Akkor ha elfogadjuk az átok erejét medalionban csak mert “jóra` használjuk a gonosz rontó hatalmát. Ne forduljunk el végleg és mereven azoktól, akik senyvednek általa, ám szabad akarattal bírhatnak.
Hiszen alig tudunk róluk valamit, ám a köznyelv is “zöldbőrűeknek` és nem szörnyeknek vagy dögöknek nevezi őket.
*A medallion kérdése bár láthatóan nem érdekli annyira, ez csak a látszat. Nagyon is érdekli, mint hagyatékot az említett hölgytől, ahol őse annak idején vendégeskedett, és akit memoárjában is jó szívvel emlegetett. Ám jobban bízik abban hogy valami írásos emlék, gondolat marad fenn a főpaptól nem pedig egy hatalmas ereklye.*
-Tudja, régóta dédelgetett vágyam, hogy expedíció induljon a megfigyelésükre. A tudás, hogy betekintést nyerjünk az életükbe talán fontosabb mint hinnénk gőgünkben.
Ezért is vetettem fel ezt a megváltásos dolgot...
De ez már bőven túlmutat a lehetőségeimen. Így legfeljebb várhatom míg más megteszi a lépéseket.
Talán majd a Szabadegyetem valamelyik fakultása.
*Biccent rá ő is, s ezzel le is zárta részéről a kérdést.*
Tudja, ami a szerzetességet illeti. Leginkább félek és bizonytalan vagyok. Nem tudom tényleg ez az az út e ami nekem rendeltetett. Bár vonz, mindig is vonzottak a hit nagy kérdései, de nem tudom én vagyok e az alkalmas személy.
*Könnyed mosoly...*
-Attól tartok hamar konfrontálódnék a vezetéssel egynémely vitatható hitéleti kérdésben amelyet túl rugalmasan értelmeznek.
Fegyver: Onca rövidkardja Páncél: Könnyített mellvért
Még csak nem is csalódott igazán, hiszen ezzel a nézetével talán egyedül van jelenleg Corvus érkezői közt.*
-Azért, bocsásson meg hogy erősködöm. De kérem, azért, gondolkodjon el azon, ha a szándék a fontos, a szívünk szándéka s a tetteink melyek alátámasztják ezt. Akkor ha elfogadjuk az átok erejét medalionban csak mert “jóra` használjuk a gonosz rontó hatalmát. Ne forduljunk el végleg és mereven azoktól, akik senyvednek általa, ám szabad akarattal bírhatnak.
Hiszen alig tudunk róluk valamit, ám a köznyelv is “zöldbőrűeknek` és nem szörnyeknek vagy dögöknek nevezi őket.
*A medallion kérdése bár láthatóan nem érdekli annyira, ez csak a látszat. Nagyon is érdekli, mint hagyatékot az említett hölgytől, ahol őse annak idején vendégeskedett, és akit memoárjában is jó szívvel emlegetett. Ám jobban bízik abban hogy valami írásos emlék, gondolat marad fenn a főpaptól nem pedig egy hatalmas ereklye.*
-Tudja, régóta dédelgetett vágyam, hogy expedíció induljon a megfigyelésükre. A tudás, hogy betekintést nyerjünk az életükbe talán fontosabb mint hinnénk gőgünkben.
Ezért is vetettem fel ezt a megváltásos dolgot...
De ez már bőven túlmutat a lehetőségeimen. Így legfeljebb várhatom míg más megteszi a lépéseket.
Talán majd a Szabadegyetem valamelyik fakultása.
*Biccent rá ő is, s ezzel le is zárta részéről a kérdést.*
Tudja, ami a szerzetességet illeti. Leginkább félek és bizonytalan vagyok. Nem tudom tényleg ez az az út e ami nekem rendeltetett. Bár vonz, mindig is vonzottak a hit nagy kérdései, de nem tudom én vagyok e az alkalmas személy.
*Könnyed mosoly...*
-Attól tartok hamar konfrontálódnék a vezetéssel egynémely vitatható hitéleti kérdésben amelyet túl rugalmasan értelmeznek.
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
[Melegen ajánlva]
*A családos felvetésére még nem válaszolt, de most megteszi, pótolja hiányosságait:*
- Szóval rokonságról beszélünk már. Nos, ideillő téma, és én azt vallom, hasonszőrűek egymásra találnak, lélekként is, meg Corvuson is. Az a lélekszikra, mely lehetőleg olyan formában szeretne alakot nyerni, mely a lovagi életútra alkalmassá teszi, választ magának mondjuk egy ember fajú családot, melynek tagjai szintén lovagok, így van legjobb esélye rá, hogy kívánt módon maga kiteljesedhessen. Ilyen családom is, nem tartom véletlennek, hogy lovaghölgyben leltem szerelmem, miként azt is biztosnak látom s remélem, hogy fiúnk is követi példánkat. Három hasonlatos lélek, kik egymásra találtak. *próbálja saját példáját állítani be elemzésre.*
- S bár nem tudom, eltérő családok alatt mit ért, hölgyem, ott sem működik ez másként, elvégre a szülők eredőjeként bármi is jöjjön létre, abba oly lélek költözik, mely épp azt a lehetőséget kereste. De szerintem a fél-elfeknél és egyéb félvérek említésénél ezt már érintettük... *a tündérekre már nem kanyarodik vissza, csak nem fogja bevallani, hogy neki aztán semmi érzéke nincs a mágiához. Cserébe viszont egész jó a mágia ellenállása, legalábbis túlélt már egy varázstámadást testközelből, így hálát adhat ezen tulajdonságának. De a lány közben már beleélte magát valami világmegváltásos álomba, amely szépnek szép, csak kissé valószínűtlen, hogy bekövetkezzen.*
- Kérem, ne sértődjön meg, de még a legájtatosabb szerzetesnél is el kell jönnie a pontnak, mikor azt mondja, mint teszem most én is: eddig ér a jó, s innen kezdődik a gonosz. Ugyan épp én mondtam, ezen fehér és fekete kategóriák egyre inkább összemosódnak, de a színskála két végén mégis megmaradtak. Thrillionból kiesésünk előtt is már háborúztak egymással az őslakosok, ami tehát átitatja ezen corvusi világot, az valami rontó erő, mit nevezhetünk Névtelen Erőnek, vagy Átok erejének, mindegy minek, de ez nem thrillioni, teljességgel ezen világból ered. A Természet vallás tiszteli, mert éppúgy része materiális létsíkunknak, mint a levegő, vagy a mana, miket szintén nem látunk, mégis vannak. És ez ugyanúgy alakítja, élteti a világi elemeket, mint a többi, csak más módokon, tán épp ez ad lehetőséget rontó mágiákra, holtak megéledésére. Morális megítélésére mondanám, hogy gonosz, bár a szándék ezt is megfordíthatja, ha az átkot ellenségeinkre szórjuk, miként egykoron az Átok Medallionjával tettük, szörnyek ellenében. Tehát ez is nézőpont kérdése, s mi sajátunkkal bírunk, nem a khumokéval. *ez persze nem ad feloldozást, magyarázatot, de talán közelíti véleményüket, pontosabban az, ami ezután következik:*
- Ettől függetlenül én támogatok minden oly törekvést, mely segítené az őslakosok és az érkezők között a békés együttélést előmozdítani. És igen, Sziklaöböl történetében egyébként is volt rá példa, elvégre a híres sziklaöbli gyapjúvászon alapanyagát is bizonyos szörnyektől szereztük be. Sajnálatos, hogy elveszett egy időre a tudás és a kapcsolat, de szándékunkban áll ezt újraéleszteni. Még ha nem is az Egyház fogja szorgalmazni, de a Szabadegyetem Bestiárius Fakultása... *a konkrét stratégiát nem részletezi, hogy egy fél-ork csapatot szerveznek épp ilyen küldetések végrehajtására, elvégre ő most itt elsősorban szerzetesként beszél, nem nagymesterként és rectorként.*
Fegyver: Mágikus ötbányai pallos Páncél: Díszes mellvért
- Szóval rokonságról beszélünk már. Nos, ideillő téma, és én azt vallom, hasonszőrűek egymásra találnak, lélekként is, meg Corvuson is. Az a lélekszikra, mely lehetőleg olyan formában szeretne alakot nyerni, mely a lovagi életútra alkalmassá teszi, választ magának mondjuk egy ember fajú családot, melynek tagjai szintén lovagok, így van legjobb esélye rá, hogy kívánt módon maga kiteljesedhessen. Ilyen családom is, nem tartom véletlennek, hogy lovaghölgyben leltem szerelmem, miként azt is biztosnak látom s remélem, hogy fiúnk is követi példánkat. Három hasonlatos lélek, kik egymásra találtak. *próbálja saját példáját állítani be elemzésre.*
- S bár nem tudom, eltérő családok alatt mit ért, hölgyem, ott sem működik ez másként, elvégre a szülők eredőjeként bármi is jöjjön létre, abba oly lélek költözik, mely épp azt a lehetőséget kereste. De szerintem a fél-elfeknél és egyéb félvérek említésénél ezt már érintettük... *a tündérekre már nem kanyarodik vissza, csak nem fogja bevallani, hogy neki aztán semmi érzéke nincs a mágiához. Cserébe viszont egész jó a mágia ellenállása, legalábbis túlélt már egy varázstámadást testközelből, így hálát adhat ezen tulajdonságának. De a lány közben már beleélte magát valami világmegváltásos álomba, amely szépnek szép, csak kissé valószínűtlen, hogy bekövetkezzen.*
- Kérem, ne sértődjön meg, de még a legájtatosabb szerzetesnél is el kell jönnie a pontnak, mikor azt mondja, mint teszem most én is: eddig ér a jó, s innen kezdődik a gonosz. Ugyan épp én mondtam, ezen fehér és fekete kategóriák egyre inkább összemosódnak, de a színskála két végén mégis megmaradtak. Thrillionból kiesésünk előtt is már háborúztak egymással az őslakosok, ami tehát átitatja ezen corvusi világot, az valami rontó erő, mit nevezhetünk Névtelen Erőnek, vagy Átok erejének, mindegy minek, de ez nem thrillioni, teljességgel ezen világból ered. A Természet vallás tiszteli, mert éppúgy része materiális létsíkunknak, mint a levegő, vagy a mana, miket szintén nem látunk, mégis vannak. És ez ugyanúgy alakítja, élteti a világi elemeket, mint a többi, csak más módokon, tán épp ez ad lehetőséget rontó mágiákra, holtak megéledésére. Morális megítélésére mondanám, hogy gonosz, bár a szándék ezt is megfordíthatja, ha az átkot ellenségeinkre szórjuk, miként egykoron az Átok Medallionjával tettük, szörnyek ellenében. Tehát ez is nézőpont kérdése, s mi sajátunkkal bírunk, nem a khumokéval. *ez persze nem ad feloldozást, magyarázatot, de talán közelíti véleményüket, pontosabban az, ami ezután következik:*
- Ettől függetlenül én támogatok minden oly törekvést, mely segítené az őslakosok és az érkezők között a békés együttélést előmozdítani. És igen, Sziklaöböl történetében egyébként is volt rá példa, elvégre a híres sziklaöbli gyapjúvászon alapanyagát is bizonyos szörnyektől szereztük be. Sajnálatos, hogy elveszett egy időre a tudás és a kapcsolat, de szándékunkban áll ezt újraéleszteni. Még ha nem is az Egyház fogja szorgalmazni, de a Szabadegyetem Bestiárius Fakultása... *a konkrét stratégiát nem részletezi, hogy egy fél-ork csapatot szerveznek épp ilyen küldetések végrehajtására, elvégre ő most itt elsősorban szerzetesként beszél, nem nagymesterként és rectorként.*
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
[Melegen ajánlva]
-Ha a családok meghatározók, akkor ha másban nem is, tehetségben vagy
affinitásban gyakran hasonlíthatnak. Már ha az elméletünk igaz persze, s
nem csak véletlen szülötte, hogy sok régi család határozott karakterrel
bírt. Persze felmerül a kérdés, mi van ha eltérő családokból kötnek
frigyet, s mit hordoznak tovább az utódok?
*Toldja hozzá ő is a magáét, de a kő-magmás fejtegetéshez nem szeretne, és nem is tud igazán hozzászólni. Ez a tan kívül esett az érdeklődésén, és így nem is tud róla sokat. S szerinte a másik kettő nála biztos ezerszer többet tud, így jobban teszi ha figyel. Ahelyett hogy feleslegesen szövegelne. Bár felmerül a kérdés, hogy neki miben kellene “tökéletest` alkotni... A festészet nem éppen a családja jellemzője. *
-Sokat én sem. Egy furcsa női közösség volt, nem amazonok, hanem állítólag boszorkányok. Megőriztek keveset a mágikus tudásból az apály idején, s kutatták az okait a fura jelenségnek. Ám a városi tanács, talán a hetek... *Apró mosoly...* számára kényelmetlenné vált a létük. Így idővel, erős nyomásra, feloszlottak. Sivinel volt az utolsó nagyasszonyuk.
*Furcsa, hogy évszázadokkal később érnek össze a szálak olykor. Mikor már az írásos emlékek is kifakultak a kódexek lapjain.*
-Érdekesen hangzik. *Biccent rá ő is, hisz eddig még ez sose jutott az eszébe, ám sok mindent megmagyarázna az élőholtak eredetéről.*
-Tudja, lehet ez is eretnekség. De én azon tűnődöm, nem e a jelenlétünk indította el a változást. Az orkok egyes törzsei is irtóznak már a dögöktől, s égetik a halottaikat hatalmas máglyákon, ahelyett, hogy eltemetnék őket. Ha szolgálják is sötét uraikat olykor, sokszor csak kényszerből, valamilyen varázslat hatása alatt... vagy fenyegetés miatt. Komolyan elgondolkodnék, az egyház helyében, hogy megfigyelném a szokásaikat, és kapcsolatot keresnék a civilizáltabb törzsekkel. Ki tudja, lehet pont ez is egy kulcs, felizzítani a lelküket, ami amúgy elveszne corvuson. Egyben nem magunkat hanem a világot váltva meg...
*Vállat von, ezt még a nagybácsija sem díjazta. Igaz ritka vaskalapos volt az öreg, thrillion vigasztalja odafenn...*
-Valahol igen nemesnek tűnik nekem, békejobbot nyújtani az évszázados ellenségnek.
Szerintem lett is volna olyan, aki hajlott volna rá. Talán lesz újra.
Fegyver: Onca rövidkardja Páncél: Könnyített mellvért
*Toldja hozzá ő is a magáét, de a kő-magmás fejtegetéshez nem szeretne, és nem is tud igazán hozzászólni. Ez a tan kívül esett az érdeklődésén, és így nem is tud róla sokat. S szerinte a másik kettő nála biztos ezerszer többet tud, így jobban teszi ha figyel. Ahelyett hogy feleslegesen szövegelne. Bár felmerül a kérdés, hogy neki miben kellene “tökéletest` alkotni... A festészet nem éppen a családja jellemzője. *
-Sokat én sem. Egy furcsa női közösség volt, nem amazonok, hanem állítólag boszorkányok. Megőriztek keveset a mágikus tudásból az apály idején, s kutatták az okait a fura jelenségnek. Ám a városi tanács, talán a hetek... *Apró mosoly...* számára kényelmetlenné vált a létük. Így idővel, erős nyomásra, feloszlottak. Sivinel volt az utolsó nagyasszonyuk.
*Furcsa, hogy évszázadokkal később érnek össze a szálak olykor. Mikor már az írásos emlékek is kifakultak a kódexek lapjain.*
-Érdekesen hangzik. *Biccent rá ő is, hisz eddig még ez sose jutott az eszébe, ám sok mindent megmagyarázna az élőholtak eredetéről.*
-Tudja, lehet ez is eretnekség. De én azon tűnődöm, nem e a jelenlétünk indította el a változást. Az orkok egyes törzsei is irtóznak már a dögöktől, s égetik a halottaikat hatalmas máglyákon, ahelyett, hogy eltemetnék őket. Ha szolgálják is sötét uraikat olykor, sokszor csak kényszerből, valamilyen varázslat hatása alatt... vagy fenyegetés miatt. Komolyan elgondolkodnék, az egyház helyében, hogy megfigyelném a szokásaikat, és kapcsolatot keresnék a civilizáltabb törzsekkel. Ki tudja, lehet pont ez is egy kulcs, felizzítani a lelküket, ami amúgy elveszne corvuson. Egyben nem magunkat hanem a világot váltva meg...
*Vállat von, ezt még a nagybácsija sem díjazta. Igaz ritka vaskalapos volt az öreg, thrillion vigasztalja odafenn...*
-Valahol igen nemesnek tűnik nekem, békejobbot nyújtani az évszázados ellenségnek.
Szerintem lett is volna olyan, aki hajlott volna rá. Talán lesz újra.
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
[Melegen ajánlva]
- Ahogy a kehzal mondja, nagyon is számít, mit kezdünk a kapott
alapokból, mestermű lehet a látszólag haszontalanból. *egy szóval sem
mondta, hogy az egyén tette és fejlődése ne számítana, sőt, az számít
igazán, a Kapuk épp azt mérik be az út végén, a lelket mérlegre tévén.
De láthatóan beszédtársai rögtön rárepülnek arra, hogy a nagymester
őseiről valamit megtudjanak, ami érthető ha azt vesszük, hogy ritkán ad
ki magáról bármi személyeset. Mosolyogva próbálja most is, a témát
elterelni:*
- Oh, én igazán nem tudok róluk sokat! Gwynnek hívták tán egyik ősanyámat, kinek kezéért versengett egy Morganus ősapám, s feltehetően mindez történt ama Sivinel úrnő idején. *közben eszébe jutnak atyja esti meséi, tábortűz mellett, miként adta elő az előd versengését Sir Akárkivel, Kinek Nevét Nem Mondjuk Ki. Persze, győzött az ük- vagy szépapa, -különben most nem is lennének-, ő pedig ujjongott századszorra is meghallgatván egyazon történetet. Gyermekkora kevés szép emlékei közé tartozik ez...*
- No de. A kérdés tehát az, juthat-e corvusi Thrillionba? Fél-ork: hogyne, ork: közel se. Persze mondhatják, a vahad is átjutott, s ezzel nem is tudok vitatkozni. Ennek ellenére tagadom, hogy szörnyek bírnak olyan lélekkel, mely Thrillionba illenék. *ezt vagy elfogadják tőle, vagy megcáfolják, ő legalábbis is így érzi.*
- Egy dolgot ugyanis ne feledjenek: Corvuson hemzsegnek az Élőholtak. Tehát ha azt kérdik, mi lesz például egy sárkány testéből és lelkével, azt mondom, levedlik húsruhájukat csontra, s dracolichként nyomorgatnak bennünket tovább. Épp itt a templomkertben éledt meg egy hajdanán... *utal vissza a sárkányok támadására, mikor is Féreg, a dracolich a szívbajt hozta a temető őrére és Bolhás nevű kutyájára. Aztán meg, a Belváros lakosságára...*
- Csak arra utalnék tehát, hogy teljesen másként működhet a két világ körforgása, a corvusi feltehetően Élőholtak és gonosz erők által. Mert valamiből lesznek a seregnyi zombik és mindenféle csontvázlények, és nem belőlünk, ahhoz túl kevesen vagyunk, három városnyi Érkezők... *adja fel a leckét, ezeket magyarázzák meg.*
- Egyszóval, én nem látom lehetőségét, hogy az orkok "felmagasztosuljanak". A khumok persze fejlődnek, primitív törzsi kultúrájuk már-már városlakó, államalkotó szintet ért el a Délvidéken, és ez aggasztó tény. Ettől függetlenül soha nem válnak majd Érkezőkké, mert ők idevalósiak, nem Thrillionból kiszakadtak. Thrillionba a kulcs meg maga a thrillioni lélekszikra, a Kapukat az nyitja, ha beleillenek a zárba. Azért kell magunkat olyanná alakítani, hogy megfeleljünk Kapunk nyitására. És ezért kellett a vahadnak Areena Mor-Baint megölni, hogy a felszabaduló lélekszikrája megnyissa számukra az átjárót. Maguktól, soha nem jutottak volna át Thrillionba, miként évszázadokig se tudtak... *ő legalábbis így látja logikusnak a képletet, ismervén a tényeket.*
Fegyver: Mágikus ötbányai pallos Páncél: Díszes mellvért
- Oh, én igazán nem tudok róluk sokat! Gwynnek hívták tán egyik ősanyámat, kinek kezéért versengett egy Morganus ősapám, s feltehetően mindez történt ama Sivinel úrnő idején. *közben eszébe jutnak atyja esti meséi, tábortűz mellett, miként adta elő az előd versengését Sir Akárkivel, Kinek Nevét Nem Mondjuk Ki. Persze, győzött az ük- vagy szépapa, -különben most nem is lennének-, ő pedig ujjongott századszorra is meghallgatván egyazon történetet. Gyermekkora kevés szép emlékei közé tartozik ez...*
- No de. A kérdés tehát az, juthat-e corvusi Thrillionba? Fél-ork: hogyne, ork: közel se. Persze mondhatják, a vahad is átjutott, s ezzel nem is tudok vitatkozni. Ennek ellenére tagadom, hogy szörnyek bírnak olyan lélekkel, mely Thrillionba illenék. *ezt vagy elfogadják tőle, vagy megcáfolják, ő legalábbis is így érzi.*
- Egy dolgot ugyanis ne feledjenek: Corvuson hemzsegnek az Élőholtak. Tehát ha azt kérdik, mi lesz például egy sárkány testéből és lelkével, azt mondom, levedlik húsruhájukat csontra, s dracolichként nyomorgatnak bennünket tovább. Épp itt a templomkertben éledt meg egy hajdanán... *utal vissza a sárkányok támadására, mikor is Féreg, a dracolich a szívbajt hozta a temető őrére és Bolhás nevű kutyájára. Aztán meg, a Belváros lakosságára...*
- Csak arra utalnék tehát, hogy teljesen másként működhet a két világ körforgása, a corvusi feltehetően Élőholtak és gonosz erők által. Mert valamiből lesznek a seregnyi zombik és mindenféle csontvázlények, és nem belőlünk, ahhoz túl kevesen vagyunk, három városnyi Érkezők... *adja fel a leckét, ezeket magyarázzák meg.*
- Egyszóval, én nem látom lehetőségét, hogy az orkok "felmagasztosuljanak". A khumok persze fejlődnek, primitív törzsi kultúrájuk már-már városlakó, államalkotó szintet ért el a Délvidéken, és ez aggasztó tény. Ettől függetlenül soha nem válnak majd Érkezőkké, mert ők idevalósiak, nem Thrillionból kiszakadtak. Thrillionba a kulcs meg maga a thrillioni lélekszikra, a Kapukat az nyitja, ha beleillenek a zárba. Azért kell magunkat olyanná alakítani, hogy megfeleljünk Kapunk nyitására. És ezért kellett a vahadnak Areena Mor-Baint megölni, hogy a felszabaduló lélekszikrája megnyissa számukra az átjárót. Maguktól, soha nem jutottak volna át Thrillionba, miként évszázadokig se tudtak... *ő legalábbis így látja logikusnak a képletet, ismervén a tényeket.*
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
[Melegen ajánlva]
*Tündér. Morganusban csordogál tündérvér, az okot adhat mágiatanulásra,
bár nem tudja, hogy a lovag ért-e a mágiához, az Ősök erejéhez, de egy
olyan misztikus nép mint a tündérek, keverednek emberrel, akkor biztos
nagy mágiaaffinitású utódok jönnek létre. Morganus jól magyaráz, és
kimérten érthetően beszél, nem hiába hitgyakorlónak intézték az Ősök.*
- Misztérium, szentigaz. Azt csak maguk a hegyesfülűek értik, nemhiába az elf közösségekben alakult ki. *Mormolja szakállát simogatva. Mivel érdeklik más népek vallásai, fontos lesz megkeresnie egy elf közösséget, és tanulni tőlük. *
- Tán már egy negyed gyertya is eltelt azóta mióta erről beszéltünk, és említette. thrilloni lelkünk választ testet, jellemet. De mi van a rokonokkal? Hiszem és gondolom, hogy lelkünk thrillioni szikrája, kapcsolatban áll leendő rokonainkéval. Együtt döntjük el testünket. Ez már távol esik minden orvosi tudománytól, ez már hit, misztika.
*Hozzá szól a férfi véleményéhez a Természetvalláshoz és a Kő-Magma-Érc tanaihoz, mintegy bólogatva hozzá.*
- "Ti vagytok sorsotok kovácsai, ezért ne adjatok mesterműnél alább!" A hívőnek célja az üllőnél a tökéletest alkotni, kedves Morganus. *Elemében érzi magát, hisz néki kedves és ismert témához értek, ha csak érintőlegesen is. * Az anyag bármilyen. Nem tudom, mennyire értenek a fémek megmunkálásához, de el kell mondanom, hogy olyan anyag ami első ránézésre pocsék, lehet még fényes páncél, ez egyedül a kovácson múlik. Tehát bárhogy is érezze magát a bárgyú lélek, lehet belőle jó. Hisz ahogy a Légió okirata írja: "Jó az, amit jóvá teszünk". *Köhint, majd hozzáteszi.* Sajnálom, hogy elkanyarodtam és szavába vágtam, kérem folytassa.
*Hallgatja mindkettőjüket figyelmesen, majd egy kifejezést hall Morganustól, ami felkelti érdeklődését.*
- Hold Leányai? Filia arckifejezéséből azt veszem ki, ismeri őket, én viszont nem hallottam róluk, el tudnák mesélni, kik voltak ők? *Fontos lenne, nem szereti ha kételyei vannak bármivel kapcsolatban, és sajnos vannak, főleg a mai napon szereztek párat, ilyenek pl. a lélek mennyire tartja a nemeket, vándorlása során?*
- Fél-ork, mint gondolom juthat Thrillionba, lelkének egy része thrillioni, és sokat ismerünk magunk közt akik első ránézésre - és talán szívük mélyén is - Thrillion, a tökéletesség felé hajaznak. Orkok, Corvusiak is, de talán komoly munka árán juthatnak. Ha már Thrillion az ami felé ábrándozunk, miért is ne lennének kapui nyitva bárki előtt. A kérdés az, hogy egy khum akar-e oda jutni.
Fegyver: Kentril kardja Páncél: Szyl vértje
- Misztérium, szentigaz. Azt csak maguk a hegyesfülűek értik, nemhiába az elf közösségekben alakult ki. *Mormolja szakállát simogatva. Mivel érdeklik más népek vallásai, fontos lesz megkeresnie egy elf közösséget, és tanulni tőlük. *
- Tán már egy negyed gyertya is eltelt azóta mióta erről beszéltünk, és említette. thrilloni lelkünk választ testet, jellemet. De mi van a rokonokkal? Hiszem és gondolom, hogy lelkünk thrillioni szikrája, kapcsolatban áll leendő rokonainkéval. Együtt döntjük el testünket. Ez már távol esik minden orvosi tudománytól, ez már hit, misztika.
*Hozzá szól a férfi véleményéhez a Természetvalláshoz és a Kő-Magma-Érc tanaihoz, mintegy bólogatva hozzá.*
- "Ti vagytok sorsotok kovácsai, ezért ne adjatok mesterműnél alább!" A hívőnek célja az üllőnél a tökéletest alkotni, kedves Morganus. *Elemében érzi magát, hisz néki kedves és ismert témához értek, ha csak érintőlegesen is. * Az anyag bármilyen. Nem tudom, mennyire értenek a fémek megmunkálásához, de el kell mondanom, hogy olyan anyag ami első ránézésre pocsék, lehet még fényes páncél, ez egyedül a kovácson múlik. Tehát bárhogy is érezze magát a bárgyú lélek, lehet belőle jó. Hisz ahogy a Légió okirata írja: "Jó az, amit jóvá teszünk". *Köhint, majd hozzáteszi.* Sajnálom, hogy elkanyarodtam és szavába vágtam, kérem folytassa.
*Hallgatja mindkettőjüket figyelmesen, majd egy kifejezést hall Morganustól, ami felkelti érdeklődését.*
- Hold Leányai? Filia arckifejezéséből azt veszem ki, ismeri őket, én viszont nem hallottam róluk, el tudnák mesélni, kik voltak ők? *Fontos lenne, nem szereti ha kételyei vannak bármivel kapcsolatban, és sajnos vannak, főleg a mai napon szereztek párat, ilyenek pl. a lélek mennyire tartja a nemeket, vándorlása során?*
- Fél-ork, mint gondolom juthat Thrillionba, lelkének egy része thrillioni, és sokat ismerünk magunk közt akik első ránézésre - és talán szívük mélyén is - Thrillion, a tökéletesség felé hajaznak. Orkok, Corvusiak is, de talán komoly munka árán juthatnak. Ha már Thrillion az ami felé ábrándozunk, miért is ne lennének kapui nyitva bárki előtt. A kérdés az, hogy egy khum akar-e oda jutni.
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
[Melegen ajánlva]
*Ezen még sohasem gondolkodott el, hogy mi van a félelfekkel. Valahogy
neki nem tűnnek különleges népnek. Nem abban az értelemben, mint akiket
megbélyegezne a származásuk és esetleg “szakrális fattyúként` kezelné
őket a világ.
Sőt, azt is lehetségesnek tartja, hogy a hosszú keveredések alatt a végén nem lesz más csak “fél akármi` meg sötételf. Ma is sokkal kevesebb ember van, mint egykor volt Corvuson. Igazság szerint egzotikusabbnak is érzi már az embereket, mint az elfeket akikből igen sok él sziklaöbölben is.*
-Nem tudom, ez számomra furcsa lenne. Akkor az egyén tette és fejlődése nem számítana semmit sem?
*Csak a fejét rázza...*
-Viszont az lehet, hogy őriztek pár titkot. S talán látták a jövőt, és azért mentek el. A vahad nem biztos hogy szerette volna ha egy ilyen független és mágikus nép éldegél a szomszédjában.
*Folytatja tovább a gondolatot, ám Morganus meghökkenti. Tündér? Kicsit hátrébb is lép, hogy jobban megszemlélje. Furcsa gondolat, s kicsit idegenül is éri, bár lehetséges hogy csordogál pár emberben tündérvér... De hogy pont a Holdfény leányait hozta fel.*
-Gondolom a boszorkányok között ez igazán nem volt meglepő.
*Nyom el egy apró mosolyt. *
-Sivinel nagyasszony regnálása idején, vagy korábban esetleg Weed alatt volt tagja a rendnek a kedves ős?
*Érdeklődik kíváncsian, hisz a rend már két évszázada felbomlott, s tagjai szétszéledtek.*
*A többihez nem igazán tud hozzászólni. Persze vannak tárgyak amelyek eredendően gonoszak, hisz lélekszikrát, és indulatok egész halmát foglalták keretbe általuk a készítők. Ám a legtöbb tárgy tényleg nem több puszta materiánál, s csak a kinézetük vagy funkciójuk alapján fura lenne őket felcímkézni ilyesfajta módon.*
-Tudják, ha a félorknak születés ilyen jelentőséggel bír. Lehet a fattyúnak születés is...
*Tolja be a következő gondolatot a körbe, függetlenül attól, hogy ő maga is a fattyú megbélyegzés ellen van amióta csak az eszét tudja.*
-A nehézségek és kihívások megedzhetik a híveket. Kényelemben és gazdagságban kevesen lettek jobbá.
Tudják, most hogy így szóba került és ennyit beszéltek róla, eszembe ötlött az a gondolat, hogy vajon Corvusi juthat e Thrillionba. Ork... idővel úgymond “felmagasztosulva`. S ha igen miért vagy miért nem.
Mi magunk is, illetve legtöbbünk az érkezők közül is igen mélyre süpped corvus anyagába, s amióta itt vagyunk az orkok feljebb jöttek a mélyéből. Vannak félorkok is, ami nem volt jellemző...
Fegyver: Kentril kardja Páncél: Könnyített mellvért
Sőt, azt is lehetségesnek tartja, hogy a hosszú keveredések alatt a végén nem lesz más csak “fél akármi` meg sötételf. Ma is sokkal kevesebb ember van, mint egykor volt Corvuson. Igazság szerint egzotikusabbnak is érzi már az embereket, mint az elfeket akikből igen sok él sziklaöbölben is.*
-Nem tudom, ez számomra furcsa lenne. Akkor az egyén tette és fejlődése nem számítana semmit sem?
*Csak a fejét rázza...*
-Viszont az lehet, hogy őriztek pár titkot. S talán látták a jövőt, és azért mentek el. A vahad nem biztos hogy szerette volna ha egy ilyen független és mágikus nép éldegél a szomszédjában.
*Folytatja tovább a gondolatot, ám Morganus meghökkenti. Tündér? Kicsit hátrébb is lép, hogy jobban megszemlélje. Furcsa gondolat, s kicsit idegenül is éri, bár lehetséges hogy csordogál pár emberben tündérvér... De hogy pont a Holdfény leányait hozta fel.*
-Gondolom a boszorkányok között ez igazán nem volt meglepő.
*Nyom el egy apró mosolyt. *
-Sivinel nagyasszony regnálása idején, vagy korábban esetleg Weed alatt volt tagja a rendnek a kedves ős?
*Érdeklődik kíváncsian, hisz a rend már két évszázada felbomlott, s tagjai szétszéledtek.*
*A többihez nem igazán tud hozzászólni. Persze vannak tárgyak amelyek eredendően gonoszak, hisz lélekszikrát, és indulatok egész halmát foglalták keretbe általuk a készítők. Ám a legtöbb tárgy tényleg nem több puszta materiánál, s csak a kinézetük vagy funkciójuk alapján fura lenne őket felcímkézni ilyesfajta módon.*
-Tudják, ha a félorknak születés ilyen jelentőséggel bír. Lehet a fattyúnak születés is...
*Tolja be a következő gondolatot a körbe, függetlenül attól, hogy ő maga is a fattyú megbélyegzés ellen van amióta csak az eszét tudja.*
-A nehézségek és kihívások megedzhetik a híveket. Kényelemben és gazdagságban kevesen lettek jobbá.
Tudják, most hogy így szóba került és ennyit beszéltek róla, eszembe ötlött az a gondolat, hogy vajon Corvusi juthat e Thrillionba. Ork... idővel úgymond “felmagasztosulva`. S ha igen miért vagy miért nem.
Mi magunk is, illetve legtöbbünk az érkezők közül is igen mélyre süpped corvus anyagába, s amióta itt vagyunk az orkok feljebb jöttek a mélyéből. Vannak félorkok is, ami nem volt jellemző...
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
[Melegen ajánlva]
- Csak legyen nyitott szemmel és türelemmel. A legváratlanabb
pillanatokban jön el szerelem s lehetőségek... *mondja biztató mosollyal
és saját példája emlékével, elvégre ha nem küld el maga helyett mást a
Tulipánosok nagymestere egy megbeszélésre, tán soha sem ismeri meg
leendő feleségét. Már pedig a többség inkább kocsmában ismerkedik, nem
pedig valami diplomáciai marhaságon, de ugyebár a rózsa sem feltétlen
csak cserépből hajt ki...*
- Ami pedig a fattyúságot illeti, az egész szónak és megjelölésnek nincs sok értelme Corvuson. Elvégre, el lehet-e válni házastárstól? Bármikor, elég csak az egyik tagnak igényét bejelentenie. S lehet-e újraházasodni, esetleg ugyanazon személyhez, kitől korábban szétvált az illető? Hogyne. Akkor tehát, szegény méhben lakozó magonc váltogatná státusát, csak mert szülei hol jóban, hol meg fusiban vannak, s házasodnak-elválnak periodikusan? Fattyú, nem fattyú, fattyú, nem fattyú... *ad elő egy groteszk példát, noha nem látott még ilyen házaspárt. De mert elméletileg lehetséges, etikai gondolatkísérlethez tökéletes. Az etika így tudja ugyanis kiábrázolni az ellentmondásokat, például az "ember-e az embrió" kérdésében. Bár feltehetően, az Érkezők között ez kevéssé téma, az ő kultúrájuk és tudásszintjük más világoktól jelentősen eltér. Mint erre a továbbiakban ki is tér:*
- Hogy tündérek nincsenek velünk? Téved. Itt van egy, Ön előtt! *mutat magára, s kacagva nevet. De persze nem saját tündéri természetére gondol, inkább megmagyarázza, mennyire komolyan gondolta.*
- Atyámtól úgy tudom ugyanis, hogy ük- vagy tán szépanyám tündér volt. Nem tudom, ez mennyire igaz, de a Holdfény Leányainál valóban voltak állítólag különös szerzetek. Így nem elképzelhetetlen... *mesél családfájáról, őseiről egy keveset, s ezzel rá is tud kanyarodni a kehzal kérdéseire.*
- S ilyenformán, -túl azon hogy véremben hordozom vérüket-, éppen lelkem is lehet olyan lélek, ki egykor tündértestben lakozott. Ki tudja, talán épp ükanyám vagyok. *nevet ismét, bár a tréfán túl azt meg nem tudná mondani, a lélekszikra mennyire kötődik például nemekhez, képes-e ilyen mértékű váltásokra. Maga azt mondaná, igen, miért is ne. Minden férfiban vannak nőies jegyek, s minden nőben férfiasak, -persze eltérő arányokban, egyen-egyénenként-, más különben nem is lehetnének egymást kiegészítők, komplementerek.*
- De a tréfát félretéve, most már beszélek komolyan. Mint már utaltam rá, első a lélek, s ahhoz idomul a test. Tehát ne a testieket nézzék, hanem a belső magot szemléljék! Engem nem érdekel, hogy valaki fél-elfnek születik, az sokkal jobban érdekel, szíve honnan ered, s miért épp oly lakot választott magának, amilyet. Mert nem emberi testet, nem elfét, hanem egy átmenetit, talán mert lelkének az ott és akkor a legmegfelelőbb. Mintha a palettán nem csak alapszínek lennének, de kevert árnyalatok is. A félvérek ilyen keverék lények, s tehát miért ne lelhetnének utat Thrillionba? Lelkük onnan ered, s ugyan mit érdekli a Kapukat, Corvus dimenziójában milyen testben voltak? Éppen impekként is ugrálhatnánk, de feltehetően az mégsem passzol belső tartalmunkhoz, miként ujjnyi szelencébe sem fér el egy vitorlavászon... *nem tudja, mennyire érthető okfejtése, de halad tovább, legfeljebb ide még visszatérnek.*
- A Természet vallás úgy ahogy van, meglehetősen misztérium. Eleve, mint már beszéltünk róla több alkalommal, Corvus és Thrillion jelenleg meglehetősen különbözik egymástól, eltérő struktúrájú világok. S tehát a Kapukon kívül, épp mi vagyunk közöttük a kapocs, mert tehát corvusi matériából épül fel testünk, mit hajt thrillioni eredetű lelkünk. A Természet vallás pedig arra tesz kísérletet, hogy ezen érzékeny kapcsolat vizsgálatával segítse a hívők létét ezen világban, s eljutását a másikba. Kérdem Önöktől, hogy feltételezve a vahadfélék teremtő, világformáló munkáját, illetve mindezek ellenkezőjét is: minek tekintsük tehát környezetünket, a természetet, jónak avagy rossznak? Még valami, mielőtt válaszolnának: régen tárgyakat is szelektáltuk Jó, Semleges, Gonosz kategóriák s ezek párosításai szerint, manapság már nem tesszük. Tudom, mert nagymesteri elődeimnek úgy kellett könyörögnie a rend tagjainak, be ne adjanak rosszérzésű tárgyakat, mert nyakunkon maradnak. Hála a Kapuknak, hogy nekem ilyenekkel nem kell foglalkoznom! *újabb tréfa, még szemét s kezeit is az égnek fordítja teátrálisan, noha megígérte, hogy igyekszik komolynak megmaradni. Láthatóan rendszeresen elbukik. Hiába is igyekszik.*
- Azt mondom tehát, a természet olyan amilyen, tekinthetjük tisztának is, elvégre a kard sem attól lesz a gonosz eszköze, mert éles, hanem ha rossz kezek forgatják. Ilyenformán mi sem leszünk pusztán azért bűnösök és gonoszok, mert mondjuk fél-orknak születünk. Ha ez megtörténik, annak nyilván úgy kellett történnie, s lelkünknek olyan testben kell munkálkodnia. Nem véletlenül tanítja ötödik hittételünk azt, amit, világban elrendelt helyünkről és szerepünkről: "A hívő elfogadja, hogy a világ egységének egy kicsiny, de egyedi darabkája ő, feladata, hogy képességeihez mérten tökéleteset hozzon létre, vagy ő maga váljon egyre jobbá és jobbá abban az életformában, amit választott, ami adatott neki." Tehát kettőn áll a vásár: egyfelől lelkünk kiválasztja magának a megfelelő testi formát, melyben kiteljesedhet, a többi pedig már rajtunk áll, ha felnővén akaratunk kiteljesedik. Miként a Kő-magma-érc tanítja, onnantól Sorskovácsolás rendelt feladata a hívőnek, hogy "képességeinkhez mérten tökéleteset hozzon létre, vagy ő maga váljon egyre jobbá és jobbá abban az életformában, amit választott...". Nyilván lehetetlenség elérni a tökéletest alkotásban vagy jellemfejlődésben, de ki nem ilyen céllal áll oda az üllőhöz kovácsolni, vagy ül be az iskolapadhoz, az még meg se közelítheti az ideálist, míg más kit hajt előre a vágy, az igen... *még egy dologról kell beszélnie, aztán befejezi a szövegelést:*
- S tehát a névtelen erő, mit mondanak az átok erejének - igen, ez is érdekes kérdés. A karddal már példálóztam, az áldás és átok sem különbözik tőle sokban. Mindig az a kérdés, mire használjuk, mit kapunk kezünkbe vagy képességként. A mágia is ilyen, a hit is. Az áldás és átok ellenkező erők ugyan, de hasonlatosak is, mert egyazon, jelen világunkhoz köthetőek, akár csak a mana. Javítani tudják képességeinket, szerencsénket, vagy épp lerontani, éltünket megjobbítani vagy nyomorba taszítani. tehát ha azt kérdi, juthatunk-e pusztán azáltal Thrillionba, mert félve tiszteljük az átok erejét, akkor azt kell mondanom, hogy nem. Viszont ugyanígy nem juthatunk el, ha pusztán a Fát tiszteljük. Vagy ha csak az Ősök példáját lessük, a Kaput vaktában keressük. Ezért vallom magamat Trinitáriusnak, ki a három vallást egyben vizsgálja, s mindből igyekszik az igaz tanítást megfogadni. Persze, számomra első a Kapum és Kapuőröm, de az csak a végcél halálom óráján, addig pedig el is kell jutni. Hogy miképp járom az utam, abban a Természet bölcsessége segíthet, s utazásomhoz mértéket a Kő-magma-érc, elődeim példája adhat. *próbálja végre a darabkákat egybeforrasztani.*
- Egyébként, -s talán már mondtam is-, úgy véljük s reméljük, hogy megkerült a közel fél évszázada elveszettnek hitt Áldás és Átok medallionpárja. Ha sikerülne ezek erejét életbe hívni, úgy talán segíthetnének ezen névtelen erőt megmagyarázni s megregulázni. Az érthető, hogy a sötét elfek vonzódnak ezen titokzatos természet-fragmenthez, -elvégre testük is valamiféle rontó elváltozás lévén lett olyanná, amilyenné, hogy képtelenek is már utódot más fajokkal nemzeni-, de régen bizony Sziklaöbölben a kultusz kellős közepén volt az áldás és átok erőinek egyensúlya, mit őrzött a főpapi pár, s használt ha szükségesnek ítélték meg, szórván áldást a népre, s átkot szörnyetegi ellenségekre. *fejezi végre s valahára be, eljutván a kegyességi kérdésektől a szakrális fegyverfejlesztésig. Szép ívet futott be, mi tagadás...*
Fegyver: Mágikus ötbányai pallos Páncél: Díszes mellvért
- Ami pedig a fattyúságot illeti, az egész szónak és megjelölésnek nincs sok értelme Corvuson. Elvégre, el lehet-e válni házastárstól? Bármikor, elég csak az egyik tagnak igényét bejelentenie. S lehet-e újraházasodni, esetleg ugyanazon személyhez, kitől korábban szétvált az illető? Hogyne. Akkor tehát, szegény méhben lakozó magonc váltogatná státusát, csak mert szülei hol jóban, hol meg fusiban vannak, s házasodnak-elválnak periodikusan? Fattyú, nem fattyú, fattyú, nem fattyú... *ad elő egy groteszk példát, noha nem látott még ilyen házaspárt. De mert elméletileg lehetséges, etikai gondolatkísérlethez tökéletes. Az etika így tudja ugyanis kiábrázolni az ellentmondásokat, például az "ember-e az embrió" kérdésében. Bár feltehetően, az Érkezők között ez kevéssé téma, az ő kultúrájuk és tudásszintjük más világoktól jelentősen eltér. Mint erre a továbbiakban ki is tér:*
- Hogy tündérek nincsenek velünk? Téved. Itt van egy, Ön előtt! *mutat magára, s kacagva nevet. De persze nem saját tündéri természetére gondol, inkább megmagyarázza, mennyire komolyan gondolta.*
- Atyámtól úgy tudom ugyanis, hogy ük- vagy tán szépanyám tündér volt. Nem tudom, ez mennyire igaz, de a Holdfény Leányainál valóban voltak állítólag különös szerzetek. Így nem elképzelhetetlen... *mesél családfájáról, őseiről egy keveset, s ezzel rá is tud kanyarodni a kehzal kérdéseire.*
- S ilyenformán, -túl azon hogy véremben hordozom vérüket-, éppen lelkem is lehet olyan lélek, ki egykor tündértestben lakozott. Ki tudja, talán épp ükanyám vagyok. *nevet ismét, bár a tréfán túl azt meg nem tudná mondani, a lélekszikra mennyire kötődik például nemekhez, képes-e ilyen mértékű váltásokra. Maga azt mondaná, igen, miért is ne. Minden férfiban vannak nőies jegyek, s minden nőben férfiasak, -persze eltérő arányokban, egyen-egyénenként-, más különben nem is lehetnének egymást kiegészítők, komplementerek.*
- De a tréfát félretéve, most már beszélek komolyan. Mint már utaltam rá, első a lélek, s ahhoz idomul a test. Tehát ne a testieket nézzék, hanem a belső magot szemléljék! Engem nem érdekel, hogy valaki fél-elfnek születik, az sokkal jobban érdekel, szíve honnan ered, s miért épp oly lakot választott magának, amilyet. Mert nem emberi testet, nem elfét, hanem egy átmenetit, talán mert lelkének az ott és akkor a legmegfelelőbb. Mintha a palettán nem csak alapszínek lennének, de kevert árnyalatok is. A félvérek ilyen keverék lények, s tehát miért ne lelhetnének utat Thrillionba? Lelkük onnan ered, s ugyan mit érdekli a Kapukat, Corvus dimenziójában milyen testben voltak? Éppen impekként is ugrálhatnánk, de feltehetően az mégsem passzol belső tartalmunkhoz, miként ujjnyi szelencébe sem fér el egy vitorlavászon... *nem tudja, mennyire érthető okfejtése, de halad tovább, legfeljebb ide még visszatérnek.*
- A Természet vallás úgy ahogy van, meglehetősen misztérium. Eleve, mint már beszéltünk róla több alkalommal, Corvus és Thrillion jelenleg meglehetősen különbözik egymástól, eltérő struktúrájú világok. S tehát a Kapukon kívül, épp mi vagyunk közöttük a kapocs, mert tehát corvusi matériából épül fel testünk, mit hajt thrillioni eredetű lelkünk. A Természet vallás pedig arra tesz kísérletet, hogy ezen érzékeny kapcsolat vizsgálatával segítse a hívők létét ezen világban, s eljutását a másikba. Kérdem Önöktől, hogy feltételezve a vahadfélék teremtő, világformáló munkáját, illetve mindezek ellenkezőjét is: minek tekintsük tehát környezetünket, a természetet, jónak avagy rossznak? Még valami, mielőtt válaszolnának: régen tárgyakat is szelektáltuk Jó, Semleges, Gonosz kategóriák s ezek párosításai szerint, manapság már nem tesszük. Tudom, mert nagymesteri elődeimnek úgy kellett könyörögnie a rend tagjainak, be ne adjanak rosszérzésű tárgyakat, mert nyakunkon maradnak. Hála a Kapuknak, hogy nekem ilyenekkel nem kell foglalkoznom! *újabb tréfa, még szemét s kezeit is az égnek fordítja teátrálisan, noha megígérte, hogy igyekszik komolynak megmaradni. Láthatóan rendszeresen elbukik. Hiába is igyekszik.*
- Azt mondom tehát, a természet olyan amilyen, tekinthetjük tisztának is, elvégre a kard sem attól lesz a gonosz eszköze, mert éles, hanem ha rossz kezek forgatják. Ilyenformán mi sem leszünk pusztán azért bűnösök és gonoszok, mert mondjuk fél-orknak születünk. Ha ez megtörténik, annak nyilván úgy kellett történnie, s lelkünknek olyan testben kell munkálkodnia. Nem véletlenül tanítja ötödik hittételünk azt, amit, világban elrendelt helyünkről és szerepünkről: "A hívő elfogadja, hogy a világ egységének egy kicsiny, de egyedi darabkája ő, feladata, hogy képességeihez mérten tökéleteset hozzon létre, vagy ő maga váljon egyre jobbá és jobbá abban az életformában, amit választott, ami adatott neki." Tehát kettőn áll a vásár: egyfelől lelkünk kiválasztja magának a megfelelő testi formát, melyben kiteljesedhet, a többi pedig már rajtunk áll, ha felnővén akaratunk kiteljesedik. Miként a Kő-magma-érc tanítja, onnantól Sorskovácsolás rendelt feladata a hívőnek, hogy "képességeinkhez mérten tökéleteset hozzon létre, vagy ő maga váljon egyre jobbá és jobbá abban az életformában, amit választott...". Nyilván lehetetlenség elérni a tökéletest alkotásban vagy jellemfejlődésben, de ki nem ilyen céllal áll oda az üllőhöz kovácsolni, vagy ül be az iskolapadhoz, az még meg se közelítheti az ideálist, míg más kit hajt előre a vágy, az igen... *még egy dologról kell beszélnie, aztán befejezi a szövegelést:*
- S tehát a névtelen erő, mit mondanak az átok erejének - igen, ez is érdekes kérdés. A karddal már példálóztam, az áldás és átok sem különbözik tőle sokban. Mindig az a kérdés, mire használjuk, mit kapunk kezünkbe vagy képességként. A mágia is ilyen, a hit is. Az áldás és átok ellenkező erők ugyan, de hasonlatosak is, mert egyazon, jelen világunkhoz köthetőek, akár csak a mana. Javítani tudják képességeinket, szerencsénket, vagy épp lerontani, éltünket megjobbítani vagy nyomorba taszítani. tehát ha azt kérdi, juthatunk-e pusztán azáltal Thrillionba, mert félve tiszteljük az átok erejét, akkor azt kell mondanom, hogy nem. Viszont ugyanígy nem juthatunk el, ha pusztán a Fát tiszteljük. Vagy ha csak az Ősök példáját lessük, a Kaput vaktában keressük. Ezért vallom magamat Trinitáriusnak, ki a három vallást egyben vizsgálja, s mindből igyekszik az igaz tanítást megfogadni. Persze, számomra első a Kapum és Kapuőröm, de az csak a végcél halálom óráján, addig pedig el is kell jutni. Hogy miképp járom az utam, abban a Természet bölcsessége segíthet, s utazásomhoz mértéket a Kő-magma-érc, elődeim példája adhat. *próbálja végre a darabkákat egybeforrasztani.*
- Egyébként, -s talán már mondtam is-, úgy véljük s reméljük, hogy megkerült a közel fél évszázada elveszettnek hitt Áldás és Átok medallionpárja. Ha sikerülne ezek erejét életbe hívni, úgy talán segíthetnének ezen névtelen erőt megmagyarázni s megregulázni. Az érthető, hogy a sötét elfek vonzódnak ezen titokzatos természet-fragmenthez, -elvégre testük is valamiféle rontó elváltozás lévén lett olyanná, amilyenné, hogy képtelenek is már utódot más fajokkal nemzeni-, de régen bizony Sziklaöbölben a kultusz kellős közepén volt az áldás és átok erőinek egyensúlya, mit őrzött a főpapi pár, s használt ha szükségesnek ítélték meg, szórván áldást a népre, s átkot szörnyetegi ellenségekre. *fejezi végre s valahára be, eljutván a kegyességi kérdésektől a szakrális fegyverfejlesztésig. Szép ívet futott be, mi tagadás...*
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
[Melegen ajánlva]
- Akkor fél-elf testvéreink is fattyúk valamilyen szinten! Nem
közvetlenül Thrillionból érkeztek, de van-e helyük ott? Bebocsátást
nyernek-e így oda? S vajon a Thrillioni szikra teljes egészében átadódik
nékik, ember és elf szüleiktől? A lélekvándorlás során, nem korcsosul-e
Thrillion szikrája, ha fél-elf testbe kerül. Beszélek ugyanígy a
fél-ork társainkról, nekik egyik szülejük nem is Érkező. Nekik, lehet-e
bebocsátásuk Thrillionba? Én azt mondom lehet, hisz velünk vannak és
lehet egy fél-ork különb mint akár egy ember. Láttam már rá példát.*Az
embereket említi, direkt azért, hisz mindkettő beszélgetőtársa ehhez a
fajhoz tartozik. Ez a téma érdekli eléggé, hisz erről nincs feljegyzés,
keveset tudnak róla, csak találgatni tudnak.*
- Elődeink, az Ősök vagy Öregek vallásaiban is egy volt a cél, Thrillionba jutni. Viszont gondoljunk bele a Természetvallás árnyoldalába, a titokzatos sötét erőbe, ami igazán nem is tartozik az Elfek természetvallásába, egyedül az elfek kormosbőrű rokonai sorolják hozzá. Ha a sötét erőt vesszük példázatnak, juthatunk-e Thrillionba? *Saját maga szerint magasra dobta most a labdát, nehéznek gondolja ezeket a kérdéseket, saját maga sokat gondolkozott rajta, pedig nem gondolja magát oktondinak vagy bugyutának. Beszélt már a klánjuk sötételf tagjaival, akik már áttértek a Kő-Magma-Érc tanaira, de emlékeznek még az általuk tisztelt Természetvallásra, ami nem is tér el sokat a törpék Matériájától, egyedül amit a kormosok tesztek hozzá, a titokzatos erőben különbözik.*
- A kisasszony fontosat említett, ha a tündéreket hozta fel. Lehet hogy Thrillion csak együtt ereszt be magába, ha van hiány, be már nem juthatunk. S hiány van, a tündérek. Hallottam róluk. Egyesek azt állítják, a hatalomvágyó többi érkező irtotta ki őket, mások átokra gyanakszanak. *Szakállát simogatja az új feltevést elmondva.* Bár, lehet hogy hiány nincs, hisz lehet a tündérek helyett tátongó űrt kipótolhatjuk tisztalelkű fél-elffel vagy fél-orkkal.
Fegyver: Kentril kardja Páncél: Szyl vértje
- Elődeink, az Ősök vagy Öregek vallásaiban is egy volt a cél, Thrillionba jutni. Viszont gondoljunk bele a Természetvallás árnyoldalába, a titokzatos sötét erőbe, ami igazán nem is tartozik az Elfek természetvallásába, egyedül az elfek kormosbőrű rokonai sorolják hozzá. Ha a sötét erőt vesszük példázatnak, juthatunk-e Thrillionba? *Saját maga szerint magasra dobta most a labdát, nehéznek gondolja ezeket a kérdéseket, saját maga sokat gondolkozott rajta, pedig nem gondolja magát oktondinak vagy bugyutának. Beszélt már a klánjuk sötételf tagjaival, akik már áttértek a Kő-Magma-Érc tanaira, de emlékeznek még az általuk tisztelt Természetvallásra, ami nem is tér el sokat a törpék Matériájától, egyedül amit a kormosok tesztek hozzá, a titokzatos erőben különbözik.*
- A kisasszony fontosat említett, ha a tündéreket hozta fel. Lehet hogy Thrillion csak együtt ereszt be magába, ha van hiány, be már nem juthatunk. S hiány van, a tündérek. Hallottam róluk. Egyesek azt állítják, a hatalomvágyó többi érkező irtotta ki őket, mások átokra gyanakszanak. *Szakállát simogatja az új feltevést elmondva.* Bár, lehet hogy hiány nincs, hisz lehet a tündérek helyett tátongó űrt kipótolhatjuk tisztalelkű fél-elffel vagy fél-orkkal.
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
[Melegen ajánlva]
*Kicsit megkönnyebbül, amint elrebben róla minden tekintet. Így is több
szívverésnek kell eltelnie míg visszanyeri nyugalmát. Addig csak
nézelődik, hiszen a templom számára ugyanolyan talány, mint a hitélet
nagy kérdései. Ilyen hatalmas és pompás épület, a szerény egyszerű
híveknek. Talán az építésébe is beleszőttek valamiféle igét? Ha igen
micsodát?
Némán, elfogadóan nyugtázza a Kehzal véleményét az inkvizícióról. A szó elég baljós, és akikkel beszélgetett többnyire félték a szervezetet, és ezért irtóztak is tőle.*
-Ó, igen. Óvatosabbnak kellett volna lennem ugye?
*Mosolyodik el ő is, csaknem elnevetve magát. Hízelgő alapvetően egy ilyen felkérés, még akkor is, ha ez egy igen nehéz szolgálat. S épp ezért nem is érzi úgy magát, hogy megfelelne a feltételeknek. S így még nehezebb. A tudás legtöbbször önmagában nem elég. *
- Ősvallás...
*Elsőre fucsán hangzik számára, hogy másképp emlékeznének a népek Thrillionra. De végülis, van benne ráció, ha mindenki más más szeletét látja a világnak, és más szemszögből is nézi, más érdekli belőle. A hétköznapi emlékek is eltérnek gyakran, miért ne térhetne el ez az esszencia? Ám akor még nehezebb megtalálni a végső igazságot.*
-Ismertem egy fattyút... Már meghalt szegény. Sokak szerint kiérdemelte, de azt hiszem a számtalan elutasítás formálta olyanná amilyenné.
*Aztán csak megrázza a fejét...*
-Mindegy felejtsük el. Csak eszembe jutott, mint egy szomorú emlék.
*Morganus megnyugtató szavai a fogadalmak felől ismét grimaszos mosolygásra késztetik. A rokonai annak idején figyeltek az erkölcseire, nem rajta múlt hogy ilyen jól sikerült nekik. Így kissé ironikus a helyzet a lánynak.*
-Attól félek olykor, hogy nincs is igazi a számomra. HNa de, ne erről beszéljünk kérem.
*Az inkvizíció és az ősvallás mégiscsak érdekesebb téma a szerelmi életénél. Mondjuk az érdekelné melyik apátról van szó, de most nem fog rákérdezni, majd talán más alkalommal.*
-Tudják egy valami igen kellemetlen a számunkra, ha minden faj más más szeletét képviselte Thrillionnak.
- Ugyanis a tündérek *Érinti meg önkéntelenül is a bal csuklóján viselt ódon körtefa karkötőt.* már nincsenek velünk.
Fegyver: Kentril kardja Páncél: Könnyített mellvért
Némán, elfogadóan nyugtázza a Kehzal véleményét az inkvizícióról. A szó elég baljós, és akikkel beszélgetett többnyire félték a szervezetet, és ezért irtóztak is tőle.*
-Ó, igen. Óvatosabbnak kellett volna lennem ugye?
*Mosolyodik el ő is, csaknem elnevetve magát. Hízelgő alapvetően egy ilyen felkérés, még akkor is, ha ez egy igen nehéz szolgálat. S épp ezért nem is érzi úgy magát, hogy megfelelne a feltételeknek. S így még nehezebb. A tudás legtöbbször önmagában nem elég. *
- Ősvallás...
*Elsőre fucsán hangzik számára, hogy másképp emlékeznének a népek Thrillionra. De végülis, van benne ráció, ha mindenki más más szeletét látja a világnak, és más szemszögből is nézi, más érdekli belőle. A hétköznapi emlékek is eltérnek gyakran, miért ne térhetne el ez az esszencia? Ám akor még nehezebb megtalálni a végső igazságot.*
-Ismertem egy fattyút... Már meghalt szegény. Sokak szerint kiérdemelte, de azt hiszem a számtalan elutasítás formálta olyanná amilyenné.
*Aztán csak megrázza a fejét...*
-Mindegy felejtsük el. Csak eszembe jutott, mint egy szomorú emlék.
*Morganus megnyugtató szavai a fogadalmak felől ismét grimaszos mosolygásra késztetik. A rokonai annak idején figyeltek az erkölcseire, nem rajta múlt hogy ilyen jól sikerült nekik. Így kissé ironikus a helyzet a lánynak.*
-Attól félek olykor, hogy nincs is igazi a számomra. HNa de, ne erről beszéljünk kérem.
*Az inkvizíció és az ősvallás mégiscsak érdekesebb téma a szerelmi életénél. Mondjuk az érdekelné melyik apátról van szó, de most nem fog rákérdezni, majd talán más alkalommal.*
-Tudják egy valami igen kellemetlen a számunkra, ha minden faj más más szeletét képviselte Thrillionnak.
- Ugyanis a tündérek *Érinti meg önkéntelenül is a bal csuklóján viselt ódon körtefa karkötőt.* már nincsenek velünk.
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
[Melegen ajánlva]
*Bólint, hogy igen, jól hallhatták. Majd elmosolyodik a lány
zavartságán, mely érthető s jól is áll neki. Váratlan viharként csapott
le kérdésével, és már annak is örül, hogy nem rögvest hárító a kiszemelt
magatartása. Viszont gyomlálnia kell a félreértések lehetséges
gyökereit, csak hogy el ne terjedjenek:*
- Nem, az egyház valóban nem rossz önmagában, mert ha ezt állítanánk, billogot a hívők bőrébe sütnénk közvetve. A hatodik hittételünk világosan megmondja a viszonyokat: "Már a régmúltban megalakult az egyház, azokból a hívőkből, kik nem hagyták, hogy a vadak földje, és a mindennapi élet keserve elhomályosítsa lelkük előtt az emléket, mely bennünk él még ma is Thrillionról." Ebből kiemelendő, hogy az egyház hívőkből lett, s azok is alkotják törzsét. Evidensnek tűnhet, pedig nem az, többnyire ezt feledik az egyházvezetők. Más különben nem nyilatkoznának felelőtlenül, hogy ez meg az az Egyház ellensége. Kérte talán Ön vagy én, vagy bárki más hívő, hogy nevünkben fattyúkon köszörüljék nyelvüket, őket ellenségünknek mondván? Nem. Ahogy mondta is, a fej elfeledte, mi a dolga, s csak ülni akar a törzsön, nem pedig azt helyesen vezetni az úton. *a kritikai részt ezzel zárja is, jobban érdeklik az emberek, s ilyen mód a lány kétségei.*
- Nem is várnék rögvest választ, elvégre ez komoly döntést és elhivatottságot igényel. Engem annak idején a körülmények sodortak ide, bár egyáltalán nem bántam meg, hogy így alakult. A csendes szolgálatnak van egy fajta felemelő békéje és öröme, mely semmi máshoz nem hasonlítható... *enged meg magának egy kis személyes visszatekintést. Majd nehezen állja meg, hogy ne nevessen a lány, szűziségi feltételein. *
- És senki nem is kötelezné rá. Magam is házasságban élek, bár mikor fogadalmat tettem, még magam voltam, mint az ujjam. *mutatja a kisujját görbítve, mint valami gyermek vagy csészét fogó nemes.*
- A tisztaság megőrzése meg minden értelemben a személy szüksége kell, hogy legyen. Kötelezni rá valakit, értelmetlen. Utólag viszont rájöhet bárki, mennyivel nagyobb öröm megőrizni kincseinket a megfelelő személynek. Úgyhogy, ne bánkódjék, a türelmes várás meghozza gyümölcsét... *fejezi be biztatásnak szánt bölcsességadást, bár ő is kényelmetlenül viseltetik, ha ilyenekről kell beszélnie. Szerencsére, fia még odébb van korban, mintsem hogy készülnie kellene a méhecskés történettel...*
- Kérdezzen tehát, én meg majd igyekszem segítségére lenni, hogy eldönthesse, vágyja, tudja-e művelni a hitpásztori hivatást. *ez tehát még nem felfogadás, nem is lenne rá felhatalmazása, így kijavítja a kehzalt, ne higgye lerendezettnek a folyamatot.*
- Oh, nem, én is az apát előtt tettem hajdanán vizsgát, esküt, s vettem át tőle szerzetesi szolgálatom jelképét, egy egyszerű botot. Feltételezem, ez a szokás még mindig él. Így én csak hívogathatok, miként a híveket is. Pásztor vagyok, nem pedig a nyáj számadója... *mondja mosollyal, kinek mi a dolga. Ezt zárva, utána már az inkvizíció a téma, mely számára fekete posztó, s érthetetlen talány, miért is létezik egyáltalán.*
- Nos, igen, ha élőholtakra mennek szent fegyverekkel, nekem sincs gondom velük. De a bűn az egyén sara, s a megtisztulás is belső folyamat - ilyenformán másnak hozzá csak annyiban lehet köze, hogy megbocsátja azt, ha őt érte sérelem, avagy épp bocsánatát kéri az illetőnek, saját vétkéért. Ehhez harmadik félnek nem értem, miért lenne köze, hacsak nem a Kapuknak, kiknek kegyelmét minden e világi fogyatkozásaink ellenére is kérjük s reméljük... *zavarja el a témát, talán sosem fogja megérteni, mit akarnak az egésszel a távolréviek. A purgálást ő még mindig valami rossz tréfának tartja, gyerekriogató rémmesének.*
- Hogy egy ősvallás, s abból lett-e három? Érdekes gondolat. Habár már az Első Érkezettek is rögvest szétváltak fajokra, belső minőségük s választott lakóhelyük szerint, így a vallásnál is hasonló folyamatot sejtek. De ha jobban belegondolok, én is fordítva gondolkozok, a három egészét szemlélve, s hogy mily darabokat hordoz egy meg egy. Mint példámban is, hogy az időfókusz miként különbözik a három vallásban: a Kő-magma-érc múlt emléke, a Természet jelen jelenléte, s a Kapuk Egyháza jövő várása. Már pedig az időfolyam egy, s bizonyos értelemben kiragadott minden kategóriája, melyek átváltoznak egymásba, miként a Forrásból ered a Folyó, s lesz végül belőle Tó. Úgyhogy, igen, hiszem, hogy a tökéletes egészből morzsálódtunk el, s visszatérésünk alapja megtalálni újra, miként illenek össze a darabkák. A vallásokat tekintve is. Ezért mondom magamat trinitáriusnak. *próbálja megmagyarázni holisztikus szemléletét, noha az közel sem könnyen emészthető falat.*
Fegyver: Mágikus ötbányai pallos Páncél: Díszes mellvért
- Nem, az egyház valóban nem rossz önmagában, mert ha ezt állítanánk, billogot a hívők bőrébe sütnénk közvetve. A hatodik hittételünk világosan megmondja a viszonyokat: "Már a régmúltban megalakult az egyház, azokból a hívőkből, kik nem hagyták, hogy a vadak földje, és a mindennapi élet keserve elhomályosítsa lelkük előtt az emléket, mely bennünk él még ma is Thrillionról." Ebből kiemelendő, hogy az egyház hívőkből lett, s azok is alkotják törzsét. Evidensnek tűnhet, pedig nem az, többnyire ezt feledik az egyházvezetők. Más különben nem nyilatkoznának felelőtlenül, hogy ez meg az az Egyház ellensége. Kérte talán Ön vagy én, vagy bárki más hívő, hogy nevünkben fattyúkon köszörüljék nyelvüket, őket ellenségünknek mondván? Nem. Ahogy mondta is, a fej elfeledte, mi a dolga, s csak ülni akar a törzsön, nem pedig azt helyesen vezetni az úton. *a kritikai részt ezzel zárja is, jobban érdeklik az emberek, s ilyen mód a lány kétségei.*
- Nem is várnék rögvest választ, elvégre ez komoly döntést és elhivatottságot igényel. Engem annak idején a körülmények sodortak ide, bár egyáltalán nem bántam meg, hogy így alakult. A csendes szolgálatnak van egy fajta felemelő békéje és öröme, mely semmi máshoz nem hasonlítható... *enged meg magának egy kis személyes visszatekintést. Majd nehezen állja meg, hogy ne nevessen a lány, szűziségi feltételein. *
- És senki nem is kötelezné rá. Magam is házasságban élek, bár mikor fogadalmat tettem, még magam voltam, mint az ujjam. *mutatja a kisujját görbítve, mint valami gyermek vagy csészét fogó nemes.*
- A tisztaság megőrzése meg minden értelemben a személy szüksége kell, hogy legyen. Kötelezni rá valakit, értelmetlen. Utólag viszont rájöhet bárki, mennyivel nagyobb öröm megőrizni kincseinket a megfelelő személynek. Úgyhogy, ne bánkódjék, a türelmes várás meghozza gyümölcsét... *fejezi be biztatásnak szánt bölcsességadást, bár ő is kényelmetlenül viseltetik, ha ilyenekről kell beszélnie. Szerencsére, fia még odébb van korban, mintsem hogy készülnie kellene a méhecskés történettel...*
- Kérdezzen tehát, én meg majd igyekszem segítségére lenni, hogy eldönthesse, vágyja, tudja-e művelni a hitpásztori hivatást. *ez tehát még nem felfogadás, nem is lenne rá felhatalmazása, így kijavítja a kehzalt, ne higgye lerendezettnek a folyamatot.*
- Oh, nem, én is az apát előtt tettem hajdanán vizsgát, esküt, s vettem át tőle szerzetesi szolgálatom jelképét, egy egyszerű botot. Feltételezem, ez a szokás még mindig él. Így én csak hívogathatok, miként a híveket is. Pásztor vagyok, nem pedig a nyáj számadója... *mondja mosollyal, kinek mi a dolga. Ezt zárva, utána már az inkvizíció a téma, mely számára fekete posztó, s érthetetlen talány, miért is létezik egyáltalán.*
- Nos, igen, ha élőholtakra mennek szent fegyverekkel, nekem sincs gondom velük. De a bűn az egyén sara, s a megtisztulás is belső folyamat - ilyenformán másnak hozzá csak annyiban lehet köze, hogy megbocsátja azt, ha őt érte sérelem, avagy épp bocsánatát kéri az illetőnek, saját vétkéért. Ehhez harmadik félnek nem értem, miért lenne köze, hacsak nem a Kapuknak, kiknek kegyelmét minden e világi fogyatkozásaink ellenére is kérjük s reméljük... *zavarja el a témát, talán sosem fogja megérteni, mit akarnak az egésszel a távolréviek. A purgálást ő még mindig valami rossz tréfának tartja, gyerekriogató rémmesének.*
- Hogy egy ősvallás, s abból lett-e három? Érdekes gondolat. Habár már az Első Érkezettek is rögvest szétváltak fajokra, belső minőségük s választott lakóhelyük szerint, így a vallásnál is hasonló folyamatot sejtek. De ha jobban belegondolok, én is fordítva gondolkozok, a három egészét szemlélve, s hogy mily darabokat hordoz egy meg egy. Mint példámban is, hogy az időfókusz miként különbözik a három vallásban: a Kő-magma-érc múlt emléke, a Természet jelen jelenléte, s a Kapuk Egyháza jövő várása. Már pedig az időfolyam egy, s bizonyos értelemben kiragadott minden kategóriája, melyek átváltoznak egymásba, miként a Forrásból ered a Folyó, s lesz végül belőle Tó. Úgyhogy, igen, hiszem, hogy a tökéletes egészből morzsálódtunk el, s visszatérésünk alapja megtalálni újra, miként illenek össze a darabkák. A vallásokat tekintve is. Ezért mondom magamat trinitáriusnak. *próbálja megmagyarázni holisztikus szemléletét, noha az közel sem könnyen emészthető falat.*
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
[Melegen ajánlva]
- Sajnálom, lovag uram, nem akartam magára verni a port, nem úgy
értettem hogy hiba volt, főleg nem a maga hibája. Többször olvastam már
az egyház főbb pontjait, ezek úgy vannak megírva, hogy segítsék a hívőt,
utat mutassanak neki.
Én az elkorcsosodott egyházra gondoltam, annak létrejötte volt egy hiba, ahol ahogy már említették, nem mozgathatja bábként a hívőket. Morganus uram, ez egy hiba. Nem tudom, hogy ilyen-e még a főméltóságok gondolkodás módja, de mint tudjuk egy háborúban sem a nép a vétkes, hanem a főurak akik kirobbantották. Nem gondolom, hogy az ön lovagrendje is vétkes lenne ezügyben. S egyébként, nem csak a Thrillion Kapui Egyházról folyt szó, így papként is azt merem állítani, hogy a többi vallásnak is komoly hátrányai vannak. *Ahogy szót kap megmagyarázza az előbb kifejtett dolgait. Nem vétkest keres, sőt ami a TKE berkein régen volt, az nem biztos hogy most is így van. Főleg nem a kisebb hívő csoportok azok akikre gondolt, hanem a főméltóságok.*
- Látja, Filia, alighogy eljött már fel is fogadták szerzetesnek, Szylre! Ha minden ilyen könnyen menne...*Többet nem is szól hozzá a spontán felszentelésbe, hisz nem az Ő dolga.*
- Az inkvizítorok is kiváló példái az elkorcsosodott méltóságoknak. Egy idő után, egy inkvizítor dolga nem csak a démon kiűzése, vagy a hívő bűneinek feloldozása. Később élvezni kezdi a dolgot, és itt van az eb elásva. *Szól hozzá a nő gondolatmenetéhez, majd felvetne egy érdekes témát, ha engedik.*
- Beszélgetésünk elején volt szó a letűnt vallásokról. Három fővallásunk nagyban hasonlít egymásra, gondolják van rá esély, hogy egy vallásból esett szét a három
Fegyver: Kentril kardja Páncél: Szyl vértje
Én az elkorcsosodott egyházra gondoltam, annak létrejötte volt egy hiba, ahol ahogy már említették, nem mozgathatja bábként a hívőket. Morganus uram, ez egy hiba. Nem tudom, hogy ilyen-e még a főméltóságok gondolkodás módja, de mint tudjuk egy háborúban sem a nép a vétkes, hanem a főurak akik kirobbantották. Nem gondolom, hogy az ön lovagrendje is vétkes lenne ezügyben. S egyébként, nem csak a Thrillion Kapui Egyházról folyt szó, így papként is azt merem állítani, hogy a többi vallásnak is komoly hátrányai vannak. *Ahogy szót kap megmagyarázza az előbb kifejtett dolgait. Nem vétkest keres, sőt ami a TKE berkein régen volt, az nem biztos hogy most is így van. Főleg nem a kisebb hívő csoportok azok akikre gondolt, hanem a főméltóságok.*
- Látja, Filia, alighogy eljött már fel is fogadták szerzetesnek, Szylre! Ha minden ilyen könnyen menne...*Többet nem is szól hozzá a spontán felszentelésbe, hisz nem az Ő dolga.*
- Az inkvizítorok is kiváló példái az elkorcsosodott méltóságoknak. Egy idő után, egy inkvizítor dolga nem csak a démon kiűzése, vagy a hívő bűneinek feloldozása. Később élvezni kezdi a dolgot, és itt van az eb elásva. *Szól hozzá a nő gondolatmenetéhez, majd felvetne egy érdekes témát, ha engedik.*
- Beszélgetésünk elején volt szó a letűnt vallásokról. Három fővallásunk nagyban hasonlít egymásra, gondolják van rá esély, hogy egy vallásból esett szét a három
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
[Melegen ajánlva]
*Nagyot sóhajt, hisz lassan sikerül realizálnia mennyire fontos és
komoly dolog ez a két férfiúnak. Valahol érthető is, hiszen mennyi
mindent tudhatna egy olyan, aki ott volt a kezdeteknél vagy igen korán,
mennyi titkot őrizhet. Főleg, ha olyan ősmágusról vagy szentről lenne
szó, aki valós utat mutathatna, mint Kyssa, vagy ha felvértezhetnék
magukat egy újabb vahadi kihívás ellen.*
- Sajnálom, de úgy tűnik. Talán expedíciókat kellene szerveznünk az ősi városok után. Ha öreggel nem is találkoznánk, maradhatott fenn könyv, tekercs, vagy írott tábla. Esetleg falfestmény. Tudják a freskó olyan mint a kő maga, egy kicsit igazából és több évszázadig eláll. Sokszor olyasmit is megörökítenek általa, ami nem csak esztétikus, hanem valamilyen jelentőséggel is bír.
Talán a romok így őrizhetnek titkokat, s ki tudja... és kérem ne szegje ez kedvüket, csak én vagyok a szokásosnál talán borúlátóbb.
*Tárja szét a kezét bocsánatkérően. A nyelvészkedést maga részéről letudta, és nem is neheztel miatta. Arról nem is beszélve, hogy ő igen jól elboldogulna a “zöldvölgyi` kifejezésekkel is.
Ellenben a bölcs Kehzal érdekes út felé indult el, amely már-már eretnekséggel határos, ám mégis logikus és szép. Olyan út ami felé szerinte is el kellene indulni... Így biccent is az elmélkedésre.
Aztán hamarosan azon kapja magát, hogy Morganus nézi, és a tekintetét keresi veszetten. Zavarba is jön, mivel nem tudja mire vélni ezt a feltámadt heves érdeklődést. Nagyot nyel, s várja a sokkot...*
- Szerzetesnővé?
*Kérdez vissza meglepetten, s hirtelen nem is tudja mit válaszoljon. Persze az izgatottság kiül az arcára, de a szeme mélyén mintha a félelem is felcsillanna pár pillanatra.*
-Megtisztelő a kérdése...
*Válaszolja szinte automatikusan, kicsit meg is hajtva magát, mint a nemesi udvarokban szokás a váratlan bók hallatán. Ám a döntés nem születik meg egyhamar... csak kihasználja az időt, s eltekint a templom mélye felé. Komoly kérdés ez, és olyan mint a múlt egy szelete, és éppen ezért ijesztő.*
-Az egyház önmagában nem rossz, és valahol szükségszerű. Csak sajnos bárki forgathatja mint egy jó kardot. *Toldja meg a szellemlovag szavait a sajátjával, talán megnyugtatásképp.*
- Komoly baj viszont, hogy eltávolodott a hívektől. Így absztrakciók közé záródott, és nem maradt más elfoglaltsága csak a hatalom, ami korrumpál.
*Aztán nagyot sóhajt. Hiszen tényleg nem ezért jött ide eredetileg. Sőt, ami a templomot illeti, sokkal jobban érdekelte egy kecsegtető üzlet lehetősége, mint más.*
-Nem tudom uram. Nehéz kérdést szegezett most nekem, és félek nem tudok dönteni hirtelen. Főleg, hogy nem tudom, hova vezet ez az út, amit kínál.
*Aztán arcára felfut a mosoly...*
-Érintetlenséget sem szívesen fogadnék, bár eddig jól megy ami azt illeti...
*Fancsalodik az a mosoly csúfondárosba és öniróniába.*
-Többet kellene tudnom, mielőtt válaszolni tudnék, ám igyekszem a hívek segítségére lenni, ha arról van szó.
-Ellenben. Úgy hallottam, hogy eredetileg démoni megszállás és ármány ellen hozták volna létre az inkvizíciót, s nem hogy a hívek ostora legyen. Lehet ez is tévútra ment időközben. Nem vagyok a pártjukon, de Adavrin esetében lehet hasznát láttuk volna.
Fegyver: Kentril kardja Páncél: Könnyített mellvért
- Sajnálom, de úgy tűnik. Talán expedíciókat kellene szerveznünk az ősi városok után. Ha öreggel nem is találkoznánk, maradhatott fenn könyv, tekercs, vagy írott tábla. Esetleg falfestmény. Tudják a freskó olyan mint a kő maga, egy kicsit igazából és több évszázadig eláll. Sokszor olyasmit is megörökítenek általa, ami nem csak esztétikus, hanem valamilyen jelentőséggel is bír.
Talán a romok így őrizhetnek titkokat, s ki tudja... és kérem ne szegje ez kedvüket, csak én vagyok a szokásosnál talán borúlátóbb.
*Tárja szét a kezét bocsánatkérően. A nyelvészkedést maga részéről letudta, és nem is neheztel miatta. Arról nem is beszélve, hogy ő igen jól elboldogulna a “zöldvölgyi` kifejezésekkel is.
Ellenben a bölcs Kehzal érdekes út felé indult el, amely már-már eretnekséggel határos, ám mégis logikus és szép. Olyan út ami felé szerinte is el kellene indulni... Így biccent is az elmélkedésre.
Aztán hamarosan azon kapja magát, hogy Morganus nézi, és a tekintetét keresi veszetten. Zavarba is jön, mivel nem tudja mire vélni ezt a feltámadt heves érdeklődést. Nagyot nyel, s várja a sokkot...*
- Szerzetesnővé?
*Kérdez vissza meglepetten, s hirtelen nem is tudja mit válaszoljon. Persze az izgatottság kiül az arcára, de a szeme mélyén mintha a félelem is felcsillanna pár pillanatra.*
-Megtisztelő a kérdése...
*Válaszolja szinte automatikusan, kicsit meg is hajtva magát, mint a nemesi udvarokban szokás a váratlan bók hallatán. Ám a döntés nem születik meg egyhamar... csak kihasználja az időt, s eltekint a templom mélye felé. Komoly kérdés ez, és olyan mint a múlt egy szelete, és éppen ezért ijesztő.*
-Az egyház önmagában nem rossz, és valahol szükségszerű. Csak sajnos bárki forgathatja mint egy jó kardot. *Toldja meg a szellemlovag szavait a sajátjával, talán megnyugtatásképp.*
- Komoly baj viszont, hogy eltávolodott a hívektől. Így absztrakciók közé záródott, és nem maradt más elfoglaltsága csak a hatalom, ami korrumpál.
*Aztán nagyot sóhajt. Hiszen tényleg nem ezért jött ide eredetileg. Sőt, ami a templomot illeti, sokkal jobban érdekelte egy kecsegtető üzlet lehetősége, mint más.*
-Nem tudom uram. Nehéz kérdést szegezett most nekem, és félek nem tudok dönteni hirtelen. Főleg, hogy nem tudom, hova vezet ez az út, amit kínál.
*Aztán arcára felfut a mosoly...*
-Érintetlenséget sem szívesen fogadnék, bár eddig jól megy ami azt illeti...
*Fancsalodik az a mosoly csúfondárosba és öniróniába.*
-Többet kellene tudnom, mielőtt válaszolni tudnék, ám igyekszem a hívek segítségére lenni, ha arról van szó.
-Ellenben. Úgy hallottam, hogy eredetileg démoni megszállás és ármány ellen hozták volna létre az inkvizíciót, s nem hogy a hívek ostora legyen. Lehet ez is tévútra ment időközben. Nem vagyok a pártjukon, de Adavrin esetében lehet hasznát láttuk volna.
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
[Melegen ajánlva]
- Vagy úgy. Akkor tehát rossz tipp volt a Hetek Társasága is. Úgy tűnik,
nem könnyű az Öregekre rálelni, talán lehetetlenség is.*adja fel a
gondolati próbálkozást, s ha jobban belegondol, a hűségben és
tisztaságban megmaradt Első Érkezettek helyében, ő is jól elbújna a
szánalmas, elfajzott leszármazottak elől. Így tehát világos a képlet, ők
meg álmodozhatnak tovább Thrillion után.*
- A de Rais családnevet ismerem, ezt a kifejezést viszont nem. De felőlem használják csak a műveltebb városokban, miért is ne... *mondja mosollyal, noha furcsának találja, hogy a túlművelt révi elit hajdanán a "mágikus (zöldvölgyi?) szavakkal" nem tudott mit kezdeni, -mik feltehetőleg az alábbiak voltak Christiane con Scorpione nyílt levelében: jurátus, kompetens, rehabilitáció-, viszont a "dézsaműt" meg ezek szerint, előszeretettel használják. Bár csak akkor fogja igazán vakarni a fejét Morganus, amikor megtudja, hogy a Szabadegyetemtől várnák el a corvusi jogászképzést. Érdekes lesz, ha még a jogász megjelölés helyett is folyvást "dézsaműt" kell mondania, csak hogy megértsék, mit akar mondani...
A profán szón már fenn sem akad, elvégre nem gyagya ő, csak Corvus változik folyvást körülöttük. Ami egyik nap még Acélfa, a másik nap már csak a Holdfa egy fajtája, s fordul át az érthetetlen értendőbe... A lány viszont elámulásra készteti gondolatmenetével, sokáig szóhoz se jut, később is csak mértékkel:*
- Milyen gyönyörűen megfogalmazta a közember jogos kétségeit s azt, minek a Helyes Útnak kellene lennie! Nem az Egyház által kontrollált valaminek, -mert nem is lehet földi eszközökkel birtokba venni, a reá lépéstől bárkit eltiltani- hanem az egy, oszthatatlan Igazság által megfényesítettnek. *a többiről már nem is akar beszélni, mert hirtelen beléhasít a felismerés, mintha csak utolsó darabkáját találta volna meg egy kirakósnak. Nem is bírja ki, hogy ne tegye fel rögvest a kérdést, még ha ezzel félbe is szakítja a törpe pap beszédét:*
- Bocsásson meg, kehzal uram, máris válaszolok, de elébb... *s a lányhoz fordul, mélyen szemeibe néz, s amaz csak azért nem hiheti, hogy rögvest megkérik kezét, mert Morganus szíve már foglalt, mit gyűrű is jelez ujján. De a hasonlóság nem véletlen, eljegyezné a lányt, csak nem éppen magával, hanem valami sokkal nagyobb üggyel, égi hitestárssal...*
- Hölgyem, ha megengedi, rövid ismeretségünk ellenére is kegyednek szegeznék egy váratlan kérdést-kérést: nem kívánna szerzetesnővé lenni e helyt, hogy az Egyház nevében az Érkezőket szolgálja? Tudom, ijesztőnek tűnhet a feladat, s tán nem is érezné magát késznek a feladatra, de én eddigi szavaiból máris kiolvastam, hogy korát meghazudtolóan bír bölcsességgel, s a helyes kérdések feltételére biztató kétségekkel, mely az alázat fokmérője. Megtiszteltetés lenne számomra, s úgy vélem Dolce testvér számára is, ha soraink között tudhatnánk... *nem túloz, mintha egy csiszolatlan drágakőre lelt volna, az iszapban turkálva. Nagyon fél a visszautasítástól, mint egy remegő szerelmes, de nem saját maga végett, hanem mert tényleg szükséges lenne valaki, ki az űrt betölti: Dolce testvér egy szerethető bolond, Morganus testvér meg egy savanyú könyvmoly - kettejük között lenne a normális középút. S oda illőnek vélné vagy remélné a lányt, ki nyilván nem azért csatlakozott a társalgáshoz, hogy rögvest életpályát sózzanak a nyakába. De aki hívatlanul kopogtat, kéretlenül kaphat...
Míg gondolkozik válaszán, Morganus adja a törpe papnak sajátját:*
- Igen, pontosan úgy értettem, ahogy mondja is, tehát hogy a kicsiszolódott darabok sok esetben megmaradnak, életünk nagy fordulópontjainál, újrakezdéseinél is, illetve a az új életek során. Elvégre, ha mindig a semmiből kellene újra elindulnunk, meglehetősen nehéz lenne a haladás... *kevés ténnyel tudja véleményét megtámasztani, így nem is tesz rá kísérletet.*
- Ha pedig hiba volt az Egyház újraformálása, úgy az az én hibám is. Bánom, s azért munkálkodok, hogy javítsak rajta, s általa az Érkezők sorsán... *az Egyház rendjét ő írta, a Corvusi Kátét összeszerkesztette, s nincs olyan nap, hogy ne bánná, fegyvert adott gonoszok kezébe, nem pedig a szerzetesi bot alázatát. Noha a hittanok megállnak, s a sötét szív ferdíti el az igazságot, hogy zsolozsmázhassák az álnokságot.*
- Viszont tartok tőle, hogy az erőszak épp azért rossz módszer, mert az inkvizítorokat is fűti a saját féligazságuk félhomálya, s ők is a legfőbb jóért tennének szörnyűséges dolgokat. Nem, a hetedik hittétel világosan beszél a békés térítő munkáról, de semmi másról, ami felhatalmazást adna erőszakra. *mondja ki világosan, hogy nem hisz abban, szent cél elengedné bűnös tettek árát...*
Fegyver: Mágikus ötbányai pallos Páncél: Díszes mellvért
- A de Rais családnevet ismerem, ezt a kifejezést viszont nem. De felőlem használják csak a műveltebb városokban, miért is ne... *mondja mosollyal, noha furcsának találja, hogy a túlművelt révi elit hajdanán a "mágikus (zöldvölgyi?) szavakkal" nem tudott mit kezdeni, -mik feltehetőleg az alábbiak voltak Christiane con Scorpione nyílt levelében: jurátus, kompetens, rehabilitáció-, viszont a "dézsaműt" meg ezek szerint, előszeretettel használják. Bár csak akkor fogja igazán vakarni a fejét Morganus, amikor megtudja, hogy a Szabadegyetemtől várnák el a corvusi jogászképzést. Érdekes lesz, ha még a jogász megjelölés helyett is folyvást "dézsaműt" kell mondania, csak hogy megértsék, mit akar mondani...
A profán szón már fenn sem akad, elvégre nem gyagya ő, csak Corvus változik folyvást körülöttük. Ami egyik nap még Acélfa, a másik nap már csak a Holdfa egy fajtája, s fordul át az érthetetlen értendőbe... A lány viszont elámulásra készteti gondolatmenetével, sokáig szóhoz se jut, később is csak mértékkel:*
- Milyen gyönyörűen megfogalmazta a közember jogos kétségeit s azt, minek a Helyes Útnak kellene lennie! Nem az Egyház által kontrollált valaminek, -mert nem is lehet földi eszközökkel birtokba venni, a reá lépéstől bárkit eltiltani- hanem az egy, oszthatatlan Igazság által megfényesítettnek. *a többiről már nem is akar beszélni, mert hirtelen beléhasít a felismerés, mintha csak utolsó darabkáját találta volna meg egy kirakósnak. Nem is bírja ki, hogy ne tegye fel rögvest a kérdést, még ha ezzel félbe is szakítja a törpe pap beszédét:*
- Bocsásson meg, kehzal uram, máris válaszolok, de elébb... *s a lányhoz fordul, mélyen szemeibe néz, s amaz csak azért nem hiheti, hogy rögvest megkérik kezét, mert Morganus szíve már foglalt, mit gyűrű is jelez ujján. De a hasonlóság nem véletlen, eljegyezné a lányt, csak nem éppen magával, hanem valami sokkal nagyobb üggyel, égi hitestárssal...*
- Hölgyem, ha megengedi, rövid ismeretségünk ellenére is kegyednek szegeznék egy váratlan kérdést-kérést: nem kívánna szerzetesnővé lenni e helyt, hogy az Egyház nevében az Érkezőket szolgálja? Tudom, ijesztőnek tűnhet a feladat, s tán nem is érezné magát késznek a feladatra, de én eddigi szavaiból máris kiolvastam, hogy korát meghazudtolóan bír bölcsességgel, s a helyes kérdések feltételére biztató kétségekkel, mely az alázat fokmérője. Megtiszteltetés lenne számomra, s úgy vélem Dolce testvér számára is, ha soraink között tudhatnánk... *nem túloz, mintha egy csiszolatlan drágakőre lelt volna, az iszapban turkálva. Nagyon fél a visszautasítástól, mint egy remegő szerelmes, de nem saját maga végett, hanem mert tényleg szükséges lenne valaki, ki az űrt betölti: Dolce testvér egy szerethető bolond, Morganus testvér meg egy savanyú könyvmoly - kettejük között lenne a normális középút. S oda illőnek vélné vagy remélné a lányt, ki nyilván nem azért csatlakozott a társalgáshoz, hogy rögvest életpályát sózzanak a nyakába. De aki hívatlanul kopogtat, kéretlenül kaphat...
Míg gondolkozik válaszán, Morganus adja a törpe papnak sajátját:*
- Igen, pontosan úgy értettem, ahogy mondja is, tehát hogy a kicsiszolódott darabok sok esetben megmaradnak, életünk nagy fordulópontjainál, újrakezdéseinél is, illetve a az új életek során. Elvégre, ha mindig a semmiből kellene újra elindulnunk, meglehetősen nehéz lenne a haladás... *kevés ténnyel tudja véleményét megtámasztani, így nem is tesz rá kísérletet.*
- Ha pedig hiba volt az Egyház újraformálása, úgy az az én hibám is. Bánom, s azért munkálkodok, hogy javítsak rajta, s általa az Érkezők sorsán... *az Egyház rendjét ő írta, a Corvusi Kátét összeszerkesztette, s nincs olyan nap, hogy ne bánná, fegyvert adott gonoszok kezébe, nem pedig a szerzetesi bot alázatát. Noha a hittanok megállnak, s a sötét szív ferdíti el az igazságot, hogy zsolozsmázhassák az álnokságot.*
- Viszont tartok tőle, hogy az erőszak épp azért rossz módszer, mert az inkvizítorokat is fűti a saját féligazságuk félhomálya, s ők is a legfőbb jóért tennének szörnyűséges dolgokat. Nem, a hetedik hittétel világosan beszél a békés térítő munkáról, de semmi másról, ami felhatalmazást adna erőszakra. *mondja ki világosan, hogy nem hisz abban, szent cél elengedné bűnös tettek árát...*
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
[Melegen ajánlva]
*Ez a lélekvándorlás kérdés talán választ ad a Morganus úr által
kifejtett talányokra is. Ezen az idők alatt váltak a törpék a fémek
mesterévé, az elfek az természet szinte minden rezdülését érzik. Ez is
annak következménye, hogy az Ősvárosok eltűntek, és minden nép, minden
faj külön utat választott ezután.*
- Elnézést beleszólásomért, de a Hetek Társasága ismeretes még a törpék között is. Félően gondol népem rájuk, mint a mágiának nagy ismerői, rosszat hoznak fejünkre, örülnek is neki, hogy Révben vannak - ha még nem tűntek el örökre Corvus földjéről.
Ha léteznek még, és léteztek valaha, lehet közük az Öregekhez. Az Ősök ereje a mágia, mondom én. *Meséli azt amit még régen hallott Rév közelében élő törpe családoktól, a legenda, a hetek társasága, ami törpék számára félelmetes, és gonosz, mivel mágia. Deranoth nem gondolja gonosznak a mágiát, sőt jónak, az Ősök erejének.*
- Azt gondolja akkor emlékszünk erre, ha "az emlék hasonlat eredeti közegéhez." Ha hasonló Thrillionra? Tehát ha tökéletesség útját követjük ebben, akkor lenyomattal marad a lelkünkben lévő lélekszikrára, és közelebb jutunk Thrillionhoz?*Amolyan hangos gondolkodás, ahogy leírja saját magának, saját szavaival, és ezzel egyetemben vissza is kérdez rá, a könnyebb emészthetőség érdekében.*
*Ugrik tovább a lány elképzeléseihez. Az eretnekségre hajazó mondata elsuhan Deranoth fülei mellett, az Ő egyházuk nem kötött, főleg mivel még központja sincs, a vallás a szívben él, nem egy épületben.*
- Azt a furcsa szót, mintha khumok használnák. Hallottam én is, Pormedri kiküldetésem alatt, klánom fel akarta kutatni a Medri törpéket, és hazahozni Ötbányára, ha hajlandóak voltak. Tudják, akkoriban is nagyon forrt a helyzet Bánya és Meder közt. Most is ez lenne, ha azok a kutyafejűek nem tüntetik el városunkat. *Fájó emlék ami eszébe jut, ezért is káromolja a Pormedrieket. Aztán rájön hogy eléggé elkanyarodott a fontos dolgoktól.* Tehát, a szó amit a kisasszony mondott, talán olyan mint a jósok szava? A jövő? *Fordul Ő is Filia felé, mint a szellemlovag, hogy együtt tudják meg a szó igaz jelentését. A lány lelkesen meséli el nekik, végre megtudta ennek a szónak a jelentését, amire eddig égetően kíváncsi volt.*
- Kérem ne ítéljen el emiatt, de nem kellett volna egyházakat létrehoznia az Érkező társainknak. *Most Ő is eretnek szavakat mondhat a TKE ellen, de gyorsan kimagyarázza is magát, ha hagyják.* Tehát, nem azt mondom, hogy a Thrillion Kapui egyház megalapítása egy hiba volt, de az utóbbi időkben túl beleszólt hívei életébe. Amit Ön is felsorolt, azok voltak a hibák.
Egy plébánosnak, papnak, lovagnak vagy kehzalnak, sőt még a Főapát úrnak is. Az a dolga, hogy híveit terelgesse, mint egy jó pásztor. De ne szóljon bele az életükbe, sőt ne kényszerítse még a hívő élete árán is pl. bűnei megbánására. Vannak dolgok, miben igaz, hogy még erőszakkal is fel kell lépni a bűnös ellen, főleg azért, hogy ne tehessen kárt társainkban, és óvatos léptekben, mint a lassan folyó magma, segítsük előre lépését. *Fejti ki véleményét, főleg azért, mert a Kő-Magma-Érc-nek nincs központja.*
Fegyver: Kentril kardja Páncél: Szyl vértje
- Elnézést beleszólásomért, de a Hetek Társasága ismeretes még a törpék között is. Félően gondol népem rájuk, mint a mágiának nagy ismerői, rosszat hoznak fejünkre, örülnek is neki, hogy Révben vannak - ha még nem tűntek el örökre Corvus földjéről.
Ha léteznek még, és léteztek valaha, lehet közük az Öregekhez. Az Ősök ereje a mágia, mondom én. *Meséli azt amit még régen hallott Rév közelében élő törpe családoktól, a legenda, a hetek társasága, ami törpék számára félelmetes, és gonosz, mivel mágia. Deranoth nem gondolja gonosznak a mágiát, sőt jónak, az Ősök erejének.*
- Azt gondolja akkor emlékszünk erre, ha "az emlék hasonlat eredeti közegéhez." Ha hasonló Thrillionra? Tehát ha tökéletesség útját követjük ebben, akkor lenyomattal marad a lelkünkben lévő lélekszikrára, és közelebb jutunk Thrillionhoz?*Amolyan hangos gondolkodás, ahogy leírja saját magának, saját szavaival, és ezzel egyetemben vissza is kérdez rá, a könnyebb emészthetőség érdekében.*
*Ugrik tovább a lány elképzeléseihez. Az eretnekségre hajazó mondata elsuhan Deranoth fülei mellett, az Ő egyházuk nem kötött, főleg mivel még központja sincs, a vallás a szívben él, nem egy épületben.*
- Azt a furcsa szót, mintha khumok használnák. Hallottam én is, Pormedri kiküldetésem alatt, klánom fel akarta kutatni a Medri törpéket, és hazahozni Ötbányára, ha hajlandóak voltak. Tudják, akkoriban is nagyon forrt a helyzet Bánya és Meder közt. Most is ez lenne, ha azok a kutyafejűek nem tüntetik el városunkat. *Fájó emlék ami eszébe jut, ezért is káromolja a Pormedrieket. Aztán rájön hogy eléggé elkanyarodott a fontos dolgoktól.* Tehát, a szó amit a kisasszony mondott, talán olyan mint a jósok szava? A jövő? *Fordul Ő is Filia felé, mint a szellemlovag, hogy együtt tudják meg a szó igaz jelentését. A lány lelkesen meséli el nekik, végre megtudta ennek a szónak a jelentését, amire eddig égetően kíváncsi volt.*
- Kérem ne ítéljen el emiatt, de nem kellett volna egyházakat létrehoznia az Érkező társainknak. *Most Ő is eretnek szavakat mondhat a TKE ellen, de gyorsan kimagyarázza is magát, ha hagyják.* Tehát, nem azt mondom, hogy a Thrillion Kapui egyház megalapítása egy hiba volt, de az utóbbi időkben túl beleszólt hívei életébe. Amit Ön is felsorolt, azok voltak a hibák.
Egy plébánosnak, papnak, lovagnak vagy kehzalnak, sőt még a Főapát úrnak is. Az a dolga, hogy híveit terelgesse, mint egy jó pásztor. De ne szóljon bele az életükbe, sőt ne kényszerítse még a hívő élete árán is pl. bűnei megbánására. Vannak dolgok, miben igaz, hogy még erőszakkal is fel kell lépni a bűnös ellen, főleg azért, hogy ne tehessen kárt társainkban, és óvatos léptekben, mint a lassan folyó magma, segítsük előre lépését. *Fejti ki véleményét, főleg azért, mert a Kő-Magma-Érc-nek nincs központja.*
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
[Melegen ajánlva]
-Ah! Vagy úgy, a rövid ideig regnáló tanács mágusaira gondol. Úgy tudom
sosem lett igazán próbára téve az erejük. Hosszú idő után visszatérő
szörnyhad, aminek később Ötbánya törpéi lett a végzete, *Biccent a
Kehzal felé.* még bátran rombolta a falakat.
A leírások szerint a külváros teljesen elpusztult akkoriban Távolrév városában, és Kara Ben Nemzi régenssége idején pedig már nem voltak a városban. Mindenki úgy hitte, hogy meghaltak Karavánpihenő környékén a gazdáikkal együtt.
Ennek már több mint egy évszázada, talán kettő is.
*Könnyedén vállat von, mintha a téma eleve komolytalanabb lenne mint Vahad.*
-Igazság szerint én úgy gondolom, hogy ezek a mágusok utólag lettek beleírva a történet folyásába, mintha valakik előkészítenék “visszatértüket` vagy felbukkanásukat. Mert a hiteles leírások, Gugulian, Kulgar, vagy akár a családi legendáriumunk, de még a két tudóstársaság sem említi létüket.
Ettől tőlem még “felbukkanhatnak újra`. Ám Avadrin majdnem megölte az Ősfát és végezhetett volna velünk is, ha időben visszanyeri az erejét s nem csak két kolosszust küld a nyakunkra. S ő csak egyedül volt nem hetedmagával.
Jobban bízom azokban akiknek szikla van a talpa alatt, s nem szél a köpenyében Morganus uram! Főleg, hogy azt se mondták el, úgy hiszem, hogy hol voltak a Vahad idején.
*Szolid, megértő mosollyal fogadja a férfi értetlenkedését, s megvárja míg kicsodálkozza magát.*
-Ez azt jelenti amit megpróbált körülírni uram. Egyfajta különös érzést, amit mostanában “már láttam érzésnek` írja le a corvusi dialektus. Mert eredetileg a kifejezést, hogy “deja vu` egy az egyben átvette egy másikból, talán abból ahonnan a de Rais családnév vagy a Lyen-Mort is származik. Biztosan tudom, hogy a kifejezést Távolrévben és Pormederben máig használják.
*Biccent rá ő is, hogy ismét nyelvészkedtek egy keveset.
A “bizonyos értelemben szerencse` elhangzása után szélesen elmosolyodik, s még apró pukedlivel is megköszöni Morganus kétes értékű megjegyzését.
Bár a kérdés kemény, és furcsának találja, hogy neki kell megfelelnie, aki eretnek gondolatokat forgat.*
-Nos, mint nem hitpásztori személy, hanem profán leányzó... *Aztán ismét szélesedik a mosoly.* ...azaz mint tudjuk, valójában nem beavatott az egyházi tanokba.
Nos, úgy gondolom, hogy a kérdést nem lehet ilyen egyszerűen megközelíteni.
Az egyház túlmutat a valláson, egyfajta társadalmi szervezet. Ami mint érték megőrző és továbbító, a közösség igaz támasza. Útmutató, akár a puszta hit vagy a szent szövegek, vagy az igaz emberek példája, mi helyes, és mi szolgálja a városunk, a közösségeink létét, s mi nem. Így az erkölcsi tanítása és megítélése helyes és kívánatos. Ha nem foglalna állást, hogy közvetíthetné az égi szimetriát az érkezők felé, akik most Corvus bűneinek mocsarába süllyedve önön kényük és kedvük szerint formálják az erkölcsöt és az igazságot?
Ám a kérdés az, szerintem. Hol húzódik a határ valójában. Azaz az egyház, politizálhat e, kiszolgálván a mindenkori “világi` hatalmat, vagy pedig mindig a választott örök igazság mellett kell e helyet foglalnia.
Szörnyű az, ha az egyház kegyelmében bízva az elesett vagy ártatlanul meghurcolt azt találja, hogy az égi igazság letéteményese a világi hatalom puszta szolgája, s inkább védi a kényurak érdekét mint az örök értékeket.
Vajon a fattyú teljes értékű érkező e? Léte nemkívánatos, s megbontja a városi harmóniát? Olyan példát állít, ami pusztítóan, rombolóan hat? Büntethető e ő, a szülők vétkéért? Egyáltalán választjuk e mibe születünk bele vagy csak kapunk egy lehetőséget, amivel élnünk adatik egy csekélyke időre?
Vagy csak olykor akad pár politikailag nem kívánt fattyú...
*Tanácstalanul tárja szét a kezét.*
-Attól tartok ez is olyan téma amiért még megjárom egyszer.
Fegyver: Kentril kardja Páncél: Könnyített mellvért
A leírások szerint a külváros teljesen elpusztult akkoriban Távolrév városában, és Kara Ben Nemzi régenssége idején pedig már nem voltak a városban. Mindenki úgy hitte, hogy meghaltak Karavánpihenő környékén a gazdáikkal együtt.
Ennek már több mint egy évszázada, talán kettő is.
*Könnyedén vállat von, mintha a téma eleve komolytalanabb lenne mint Vahad.*
-Igazság szerint én úgy gondolom, hogy ezek a mágusok utólag lettek beleírva a történet folyásába, mintha valakik előkészítenék “visszatértüket` vagy felbukkanásukat. Mert a hiteles leírások, Gugulian, Kulgar, vagy akár a családi legendáriumunk, de még a két tudóstársaság sem említi létüket.
Ettől tőlem még “felbukkanhatnak újra`. Ám Avadrin majdnem megölte az Ősfát és végezhetett volna velünk is, ha időben visszanyeri az erejét s nem csak két kolosszust küld a nyakunkra. S ő csak egyedül volt nem hetedmagával.
Jobban bízom azokban akiknek szikla van a talpa alatt, s nem szél a köpenyében Morganus uram! Főleg, hogy azt se mondták el, úgy hiszem, hogy hol voltak a Vahad idején.
*Szolid, megértő mosollyal fogadja a férfi értetlenkedését, s megvárja míg kicsodálkozza magát.*
-Ez azt jelenti amit megpróbált körülírni uram. Egyfajta különös érzést, amit mostanában “már láttam érzésnek` írja le a corvusi dialektus. Mert eredetileg a kifejezést, hogy “deja vu` egy az egyben átvette egy másikból, talán abból ahonnan a de Rais családnév vagy a Lyen-Mort is származik. Biztosan tudom, hogy a kifejezést Távolrévben és Pormederben máig használják.
*Biccent rá ő is, hogy ismét nyelvészkedtek egy keveset.
A “bizonyos értelemben szerencse` elhangzása után szélesen elmosolyodik, s még apró pukedlivel is megköszöni Morganus kétes értékű megjegyzését.
Bár a kérdés kemény, és furcsának találja, hogy neki kell megfelelnie, aki eretnek gondolatokat forgat.*
-Nos, mint nem hitpásztori személy, hanem profán leányzó... *Aztán ismét szélesedik a mosoly.* ...azaz mint tudjuk, valójában nem beavatott az egyházi tanokba.
Nos, úgy gondolom, hogy a kérdést nem lehet ilyen egyszerűen megközelíteni.
Az egyház túlmutat a valláson, egyfajta társadalmi szervezet. Ami mint érték megőrző és továbbító, a közösség igaz támasza. Útmutató, akár a puszta hit vagy a szent szövegek, vagy az igaz emberek példája, mi helyes, és mi szolgálja a városunk, a közösségeink létét, s mi nem. Így az erkölcsi tanítása és megítélése helyes és kívánatos. Ha nem foglalna állást, hogy közvetíthetné az égi szimetriát az érkezők felé, akik most Corvus bűneinek mocsarába süllyedve önön kényük és kedvük szerint formálják az erkölcsöt és az igazságot?
Ám a kérdés az, szerintem. Hol húzódik a határ valójában. Azaz az egyház, politizálhat e, kiszolgálván a mindenkori “világi` hatalmat, vagy pedig mindig a választott örök igazság mellett kell e helyet foglalnia.
Szörnyű az, ha az egyház kegyelmében bízva az elesett vagy ártatlanul meghurcolt azt találja, hogy az égi igazság letéteményese a világi hatalom puszta szolgája, s inkább védi a kényurak érdekét mint az örök értékeket.
Vajon a fattyú teljes értékű érkező e? Léte nemkívánatos, s megbontja a városi harmóniát? Olyan példát állít, ami pusztítóan, rombolóan hat? Büntethető e ő, a szülők vétkéért? Egyáltalán választjuk e mibe születünk bele vagy csak kapunk egy lehetőséget, amivel élnünk adatik egy csekélyke időre?
Vagy csak olykor akad pár politikailag nem kívánt fattyú...
*Tanácstalanul tárja szét a kezét.*
-Attól tartok ez is olyan téma amiért még megjárom egyszer.
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
[Melegen ajánlva]
- Javaslom, vesse el az ily veszélyes gondolatokat. *hangja határozott,
de nem fenyegető. Mindenesetre komolyan gondolja a figyelmeztetést, ha
máshol s más füleknek mondana el ilyen véleményeket Filia, könnyen
galibába keveredne. Kevesebbért is adják mostanság a vahadista és
eretnek megjelöléseket...*
- S fogadjuk el kezdőpontként, hogy igenis egyszerre s nagyjából egyazon Kapun át ugrottak át elsőink, s nevezték magukat Érkezetteknek. Hogy azóta jöhettek újak? Miért is ne, elvégre mostanság inkább Érkezőknek nevezzük magunkat. Ezért is vetettem fel a lélekkörforgás kérdésében Thrillion jelenlegi átjárhatóságának megvizsgálását. De azt határozottan tagadom, hogy a vahadnak bármi megelőző köze lenne Thrillionhoz, s lett volna a szétesés előtt áttelepülésünk. *s bár logikus a sor, mit a lány felépített, kénytelen helyenként érzéseire is hallgatni. Melyek most kézzel-lábbal rúgkapálnak ily feltételezések ellenében. Úgyhogy örömmel fogadja a felajánlást, hogy lépjenek tovább.*
- Köszönöm, tegyünk tehát úgy... *s teszik is, mert már a Hetekről beszélnek.*
- Ami a nagyhatalmú révi mágustársaságot illeti, a mindenki által hozzáférhető történeti leírásokban olvashat róluk.* // Világleírás: 31.old. // *
- Persze, lehetséges, mit feltételez, elvégre sokan fényesítik utólag a családfájukat. *ő is találkozott ilyennel, s az ifjabb lovagrendek is szeretik patinával az új páncélokat bevonni, csak hogy magukat nemesebbnek képzelhessék.*
- Adavrin, az az elf bajkeverő? Jogos, alaposan felültetett minket, ha jól hallottam... *a részletekről mondjuk nem sokat, s pusztán azon ténynek örül, hogy az egészen túljutottak. Viszont előkerül egy újabb szó, mit nem ért, a fiatalok úgy tűnik már teljesen más nyelvet beszélnek, mint az ő vénséges generációja:*
- Mi az a dézsa-mű, mely érzésem, s más is osztozik benne? *lenne tippje, de az az árnyékszékkel kapcsolatos, s kevéssé szalon-, illetve templomképes említése.
- Mindazonáltal jól látja, a jóslat valóban azért jóslat, mert úgy forgatja elméjében befogadója, hogy az majdan valóban ráilleszkedjen a beteljesedésre. Ez sem lehet tehát különb és pontosabb, különösen, hogy ki jóslatba adta, bevallotta, hogy nem látja a jövőt... *a lélekszikra eredetének kérdésében nem igazán tudnak biztosat mondani, így láthatóan holtpontra került elmélkedésük. Ő legalábbis egy ideig elhallgat, s láthatóan a törpe pap is. Csak nagy sokára kezd újra neki:*
- Nos, bizonyos értelemben szerencse, hogy csatlakozott a kisasszony is beszélgetésünkhöz, így legalább következő kérdésemre tud felelni egy, mondjuk úgy, nem hitpásztori személy is. Mely tehát az alábbi lenne: mindenki tudja, hogy a Thrillion Kapui Egyház számos rendelkezést dobott be, kezdvén a purgálással, inkvizícióval, fattyúk megítélésével, s bűnök lehetséges törlesztésével, lélekszilánkkal vagy hosszas imádkozással - mi tehát véleményük, mennyire van jogosultsága bármely vallásnak beavatkozni az Érkezők életébe, ítélkezvén azok felett, s oly dolgokra adván engedélyt, melyek árthatnak testnek s léleknek? *ez meg az ő részéről bátor avagy botor felvetés, bár közel sem alaptalan vagy figyelmen kívül hagyható téma. Nagyban meghatározza, miért fordultak el oly sokan az Egyháztól, s úgy általában a vallási kérdésektől is.*
Fegyver: Mágikus ötbányai pallos Páncél: Díszes mellvért
- S fogadjuk el kezdőpontként, hogy igenis egyszerre s nagyjából egyazon Kapun át ugrottak át elsőink, s nevezték magukat Érkezetteknek. Hogy azóta jöhettek újak? Miért is ne, elvégre mostanság inkább Érkezőknek nevezzük magunkat. Ezért is vetettem fel a lélekkörforgás kérdésében Thrillion jelenlegi átjárhatóságának megvizsgálását. De azt határozottan tagadom, hogy a vahadnak bármi megelőző köze lenne Thrillionhoz, s lett volna a szétesés előtt áttelepülésünk. *s bár logikus a sor, mit a lány felépített, kénytelen helyenként érzéseire is hallgatni. Melyek most kézzel-lábbal rúgkapálnak ily feltételezések ellenében. Úgyhogy örömmel fogadja a felajánlást, hogy lépjenek tovább.*
- Köszönöm, tegyünk tehát úgy... *s teszik is, mert már a Hetekről beszélnek.*
- Ami a nagyhatalmú révi mágustársaságot illeti, a mindenki által hozzáférhető történeti leírásokban olvashat róluk.* // Világleírás: 31.old. // *
- Persze, lehetséges, mit feltételez, elvégre sokan fényesítik utólag a családfájukat. *ő is találkozott ilyennel, s az ifjabb lovagrendek is szeretik patinával az új páncélokat bevonni, csak hogy magukat nemesebbnek képzelhessék.*
- Adavrin, az az elf bajkeverő? Jogos, alaposan felültetett minket, ha jól hallottam... *a részletekről mondjuk nem sokat, s pusztán azon ténynek örül, hogy az egészen túljutottak. Viszont előkerül egy újabb szó, mit nem ért, a fiatalok úgy tűnik már teljesen más nyelvet beszélnek, mint az ő vénséges generációja:*
- Mi az a dézsa-mű, mely érzésem, s más is osztozik benne? *lenne tippje, de az az árnyékszékkel kapcsolatos, s kevéssé szalon-, illetve templomképes említése.
- Mindazonáltal jól látja, a jóslat valóban azért jóslat, mert úgy forgatja elméjében befogadója, hogy az majdan valóban ráilleszkedjen a beteljesedésre. Ez sem lehet tehát különb és pontosabb, különösen, hogy ki jóslatba adta, bevallotta, hogy nem látja a jövőt... *a lélekszikra eredetének kérdésében nem igazán tudnak biztosat mondani, így láthatóan holtpontra került elmélkedésük. Ő legalábbis egy ideig elhallgat, s láthatóan a törpe pap is. Csak nagy sokára kezd újra neki:*
- Nos, bizonyos értelemben szerencse, hogy csatlakozott a kisasszony is beszélgetésünkhöz, így legalább következő kérdésemre tud felelni egy, mondjuk úgy, nem hitpásztori személy is. Mely tehát az alábbi lenne: mindenki tudja, hogy a Thrillion Kapui Egyház számos rendelkezést dobott be, kezdvén a purgálással, inkvizícióval, fattyúk megítélésével, s bűnök lehetséges törlesztésével, lélekszilánkkal vagy hosszas imádkozással - mi tehát véleményük, mennyire van jogosultsága bármely vallásnak beavatkozni az Érkezők életébe, ítélkezvén azok felett, s oly dolgokra adván engedélyt, melyek árthatnak testnek s léleknek? *ez meg az ő részéről bátor avagy botor felvetés, bár közel sem alaptalan vagy figyelmen kívül hagyható téma. Nagyban meghatározza, miért fordultak el oly sokan az Egyháztól, s úgy általában a vallási kérdésektől is.*
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
[Melegen Ajánlva]
*Filia is hasonló következtetésre jutott mint a törpék kehzalja a
vahadot illetően. Ám ezzel nem állhatnak egykettőre egy főapát vagy
zsinat elé. Ki tudja mit indítana el, s milyen következményekkel járna.
Bizonyítékok nélkül semmiképp. S lám’ a szellemlovagok vezetője is
meghökken a feltételezésen.
A lány persze nem találja ennyire eretneknek és hihetetlennek a gondolatot. Ez könnyen le is olvasható az arcáról, ahogy egykedvűen szemléli Morganus hitetlenkedését és érzelmi reakcióját a felvetésre.*
-Félreért uram. Azért mert általában az érkezők valamikor kidobódtak Thrillionból, én nem vagyok benne biztos, hogy ez egy időben történt mindenkivel.
Ahogy abban sem, hogy nem voltak már megelőző távozások is, sőt nem e egy két thrillionita magánkísérlete okozta a harmónia megszűntét. Ez is éppoly könnyedén választ adna arra, kicsoda is a Vahad, miért ilyen erős, miért akar visszajutni Thrillionba, miért sóvárog, és miért nem barátkozik a többi öreggel.
Sőt, az hogy azt hirdeti magáról, semmi köze a városhoz vagy a kapukhoz, lehet még ezt támasztja alá, amennyiben mint egy sértődött nagyhatalmú kamaszként vagy zsarnokként tekintünk rá. Mint ahogy mondta.
*Aztán vállat von megint.*
- Nekem mindegy, tőlem elvethetjük a gondolatot, ha ez kell a továbblépéshez.
Viszont nem tudom, ez a hetek társasága miféle banda lehet, mert én egy ősi feljegyzésben sem olvastam róluk. Szerintem még a Gugulian féle emlékek közt se lesz nyomuk. Meg tudná adni a forrást?
Félek valamilyen önjelölt bölcsekkel van dolgunk, akik hazudnak maguknak egy 200 éves múltat, csak hogy vonzóbb legyen a társaságuk.
*Jegyzi meg cinikusan. A maga részéről inkább hinne az utóbbinak, hisz annyi mindennel találkozott már eddig is az élete során. *
-S nem szeretném ha újabb Adavrinok férkőznének az érkezők sorába.
*Viszont, ha túl komolyan nézik, inkább elhallgat. Mégis csak idősebb a másik kettő, s hagyja őket beszélni, míg ő morog magának az öreg elf utolsó kalandja felett.
Igaz a női test felett levágott értekezések és spekulációk némiképp zavarják. Feszeng egy sort, s várja hogy véget érjen ez a kellemetlen téma. *
- Szerintem ezzel a deja vu érzéssel biztosan nincs egyedül uram.
Ám nem igazán értem, ez hogy kapcsolódik ahhoz, hogy honnan jön a lélekszikránk.
A jóslatnak meg gondolom több megfejtése is lehet. Ha az orkok győznek, és megölnek mindenkit, akkor véget ér a reinkarnációs ciklus is.
Fegyver: Kentril kardja Páncél: Könnyített mellvért
A lány persze nem találja ennyire eretneknek és hihetetlennek a gondolatot. Ez könnyen le is olvasható az arcáról, ahogy egykedvűen szemléli Morganus hitetlenkedését és érzelmi reakcióját a felvetésre.*
-Félreért uram. Azért mert általában az érkezők valamikor kidobódtak Thrillionból, én nem vagyok benne biztos, hogy ez egy időben történt mindenkivel.
Ahogy abban sem, hogy nem voltak már megelőző távozások is, sőt nem e egy két thrillionita magánkísérlete okozta a harmónia megszűntét. Ez is éppoly könnyedén választ adna arra, kicsoda is a Vahad, miért ilyen erős, miért akar visszajutni Thrillionba, miért sóvárog, és miért nem barátkozik a többi öreggel.
Sőt, az hogy azt hirdeti magáról, semmi köze a városhoz vagy a kapukhoz, lehet még ezt támasztja alá, amennyiben mint egy sértődött nagyhatalmú kamaszként vagy zsarnokként tekintünk rá. Mint ahogy mondta.
*Aztán vállat von megint.*
- Nekem mindegy, tőlem elvethetjük a gondolatot, ha ez kell a továbblépéshez.
Viszont nem tudom, ez a hetek társasága miféle banda lehet, mert én egy ősi feljegyzésben sem olvastam róluk. Szerintem még a Gugulian féle emlékek közt se lesz nyomuk. Meg tudná adni a forrást?
Félek valamilyen önjelölt bölcsekkel van dolgunk, akik hazudnak maguknak egy 200 éves múltat, csak hogy vonzóbb legyen a társaságuk.
*Jegyzi meg cinikusan. A maga részéről inkább hinne az utóbbinak, hisz annyi mindennel találkozott már eddig is az élete során. *
-S nem szeretném ha újabb Adavrinok férkőznének az érkezők sorába.
*Viszont, ha túl komolyan nézik, inkább elhallgat. Mégis csak idősebb a másik kettő, s hagyja őket beszélni, míg ő morog magának az öreg elf utolsó kalandja felett.
Igaz a női test felett levágott értekezések és spekulációk némiképp zavarják. Feszeng egy sort, s várja hogy véget érjen ez a kellemetlen téma. *
- Szerintem ezzel a deja vu érzéssel biztosan nincs egyedül uram.
Ám nem igazán értem, ez hogy kapcsolódik ahhoz, hogy honnan jön a lélekszikránk.
A jóslatnak meg gondolom több megfejtése is lehet. Ha az orkok győznek, és megölnek mindenkit, akkor véget ér a reinkarnációs ciklus is.
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
[Melegen ajánlva]
- Hogy a Vahad, mint egy az Öregek közül? Képtelenség. Lehetetlen. A
Vahad első emlékei régebbiek, mikor Corvus még hideg sárgolyó volt
csupán. Mi Érkezők viszont már egy kialakult, belakott világba
érkeztünk, tehát jóval később. *az időzítés sem egyezik, meg a
feltételezést is groteszknek tartja.*
- Zujm eleve azt mondta, semmi közük nem volt sem a Kapukhoz, sem Thrillionhoz. Ebben kivételesen hiszek szavának. *szelektívnek tűnhet s önkényesnek, de a sok ellentmondás között kell lennie magvának az igazságnak is, különben az egész értelmetlen lenne.*
- Ha már Öregeket akarnánk találni, azt hiszem inkább olyan féléket kellene keresnünk, mint a Hetek Társasága. Régbe nyúló révi varázslókompánia, s ha jól tudom, korunkban újra feltűntek egy rövid időre. Azt persze nem tudom, ugyanazon személyek voltak-e mint hajdanán, de ha igen, a hosszú élet rámutathat a csodálatos képességű ősökre... *nem emlékszik a részeltekre, de I. Rebeline illetve a megelőző révi káosz idejére tenné felbukkanásukat. Bár a jelenkoriak is elég gonosznak tűntek, így ez ellenük szól, akár csak a vahadformáknak.*
- Ami pedig az ősvárosok megtalálásának esélyét illeti, szkeptikus vagyok a dolgot illetően, elvégre még Vörösdomb helyét sem tudjuk... *az pedig fiatalabb is, meg róla legalább bírnak némi leírásokkal. De hiába, vagy távoli északvidéken rejtezik, vagy már nincs is több, vad trollok és óriások áttapostak rajta.*
- S hogy miért nem emlékezünk korábbi útjainkra? Miért, tán Thrillionra emlékezünk? Nem. Úgy vélem, lélekszikránk akkor bír lenyomattal korábbiakról, ha hasonlatos eredeti közegéhez. S tehát minél inkább elváltozik, úgy veszti el Thrillion fényét. Ehhez lehet hasonlatos, hogy memóriánk csak az életünk során felhalmozottakat bírja ideig, utána nagy része törlődik. Bár aki Thrillionba jut, talán visz magával útravalót. S azt se tagadom, hogy néhányan kapnak képeket, mik nem velük, de eleikkel történtek. Hogy ők jósok, mágusok, vagy köznapiak, mint mi is, azt nem tudom. Néha belém is hasít érzés, hogy ez már máshol-máskor, de megtörtént velem, vagy hozzám hasonlóval... *próbálja körülírni a déjá vu érzést.*
- Az biztos, hogy első a lélek, s a test csak hozzá idomul, Corvus szabályai s lelkünk indíttatása szerint materializálódunk, akár csak őseink. Elvégre, nem véletlenül lett a törpe törpe, olyanná, mint milyennek látjuk. *hosszan ecsetelhetné az elképzelt logikai sort, miképp idomul a test a sziklák s fémek világához, de ezt nagyjából bárki elképzelheti, ki csak egyszer is eltűnődött, hogyan lettek a törpék.*
- Ami pedig a lélek bolyongását illeti, magam sem tudom, pontosan miként történik. Csak azt tudom, a semmiből nem lesz valami véletlenül s csak úgy, tehát a lélekszikra állandóságát biztosan vallom. Viszont nagy kérdés számomra, születéskor honnan érkezik lélekszikra, mert vagy a bolyongás jelensége lehet a magyarázat, vagy hogy Thrillionból mai napig van szivárgás, avagy kijárás a Kapukon át. Zavaró talány számomra, hogy talán egyazon lélek van bennem, mint egy hajdani Morganus ősömben, ki tehát vagy méltatlan volt bejutni Thrillionba, vagy ideig bejutott, de aztán valamiért ismét visszatért Corvusra. Büntetés ez, vagy inkább küldetés? Kyssa kegyelme a bejutás, de talán ő adja a feladatot is lovagjainak, térjenek vissza eme materiális világba küzdeni. *merül el a töprengésében csendesen. Újabb szövegrészeltet keres emlékeiben, aztán meg is találja:*
- "A Vég Órája, midőn a kapuk becsukódnak, és minden lélek hátrahagyja ezt a világot, még nem jött el." - Zujm jövendölése volt ez, s még Kyssa számára is talány volt jelentése. Már csak azért is furcsa az egész, mert Zujm kijelentette, ők sem látják a jövőt. Tehát honnan az ilyen előremutató ismeret? Tán inkább emlék, mintsem jövőlátás, mert egyszer már mindez bekövetkezett. meglehet. Elvégre világmindenségünket valamiféle pulzálás működteti, bizonyos mondák Thrilliont is oly városnak írják le, mely az égbe emelkedett, hasadás által vált ketté a világ, s törtek föl a mélyből szörnyek seregei. Azt tehát el tudom képzelni, hogy Thrillion távoztával lett hideg sárgolyóbissá ezen világ, mi később Corvus nevet kapta, s a vahad születésekor még elkapta szemével Thrillion fényét, mit vágyott elérni azóta is. Időközben meg játszadozott zöldbőrűekkel, meg eme világ formálásával, csak hogy el ne unja magát a közel öröklétben... *próbálja valahogy a zavaros mítoszokat összekutyulni.*
//Forrás ezúttal a Súgó Bevezetőjének "Mi az a Thrillion Kincsei?" része, Thrillion története...//
Fegyver: Mágikus ötbányai pallos Páncél: Díszes mellvért - Zujm eleve azt mondta, semmi közük nem volt sem a Kapukhoz, sem Thrillionhoz. Ebben kivételesen hiszek szavának. *szelektívnek tűnhet s önkényesnek, de a sok ellentmondás között kell lennie magvának az igazságnak is, különben az egész értelmetlen lenne.*
- Ha már Öregeket akarnánk találni, azt hiszem inkább olyan féléket kellene keresnünk, mint a Hetek Társasága. Régbe nyúló révi varázslókompánia, s ha jól tudom, korunkban újra feltűntek egy rövid időre. Azt persze nem tudom, ugyanazon személyek voltak-e mint hajdanán, de ha igen, a hosszú élet rámutathat a csodálatos képességű ősökre... *nem emlékszik a részeltekre, de I. Rebeline illetve a megelőző révi káosz idejére tenné felbukkanásukat. Bár a jelenkoriak is elég gonosznak tűntek, így ez ellenük szól, akár csak a vahadformáknak.*
- Ami pedig az ősvárosok megtalálásának esélyét illeti, szkeptikus vagyok a dolgot illetően, elvégre még Vörösdomb helyét sem tudjuk... *az pedig fiatalabb is, meg róla legalább bírnak némi leírásokkal. De hiába, vagy távoli északvidéken rejtezik, vagy már nincs is több, vad trollok és óriások áttapostak rajta.*
- S hogy miért nem emlékezünk korábbi útjainkra? Miért, tán Thrillionra emlékezünk? Nem. Úgy vélem, lélekszikránk akkor bír lenyomattal korábbiakról, ha hasonlatos eredeti közegéhez. S tehát minél inkább elváltozik, úgy veszti el Thrillion fényét. Ehhez lehet hasonlatos, hogy memóriánk csak az életünk során felhalmozottakat bírja ideig, utána nagy része törlődik. Bár aki Thrillionba jut, talán visz magával útravalót. S azt se tagadom, hogy néhányan kapnak képeket, mik nem velük, de eleikkel történtek. Hogy ők jósok, mágusok, vagy köznapiak, mint mi is, azt nem tudom. Néha belém is hasít érzés, hogy ez már máshol-máskor, de megtörtént velem, vagy hozzám hasonlóval... *próbálja körülírni a déjá vu érzést.*
- Az biztos, hogy első a lélek, s a test csak hozzá idomul, Corvus szabályai s lelkünk indíttatása szerint materializálódunk, akár csak őseink. Elvégre, nem véletlenül lett a törpe törpe, olyanná, mint milyennek látjuk. *hosszan ecsetelhetné az elképzelt logikai sort, miképp idomul a test a sziklák s fémek világához, de ezt nagyjából bárki elképzelheti, ki csak egyszer is eltűnődött, hogyan lettek a törpék.*
- Ami pedig a lélek bolyongását illeti, magam sem tudom, pontosan miként történik. Csak azt tudom, a semmiből nem lesz valami véletlenül s csak úgy, tehát a lélekszikra állandóságát biztosan vallom. Viszont nagy kérdés számomra, születéskor honnan érkezik lélekszikra, mert vagy a bolyongás jelensége lehet a magyarázat, vagy hogy Thrillionból mai napig van szivárgás, avagy kijárás a Kapukon át. Zavaró talány számomra, hogy talán egyazon lélek van bennem, mint egy hajdani Morganus ősömben, ki tehát vagy méltatlan volt bejutni Thrillionba, vagy ideig bejutott, de aztán valamiért ismét visszatért Corvusra. Büntetés ez, vagy inkább küldetés? Kyssa kegyelme a bejutás, de talán ő adja a feladatot is lovagjainak, térjenek vissza eme materiális világba küzdeni. *merül el a töprengésében csendesen. Újabb szövegrészeltet keres emlékeiben, aztán meg is találja:*
- "A Vég Órája, midőn a kapuk becsukódnak, és minden lélek hátrahagyja ezt a világot, még nem jött el." - Zujm jövendölése volt ez, s még Kyssa számára is talány volt jelentése. Már csak azért is furcsa az egész, mert Zujm kijelentette, ők sem látják a jövőt. Tehát honnan az ilyen előremutató ismeret? Tán inkább emlék, mintsem jövőlátás, mert egyszer már mindez bekövetkezett. meglehet. Elvégre világmindenségünket valamiféle pulzálás működteti, bizonyos mondák Thrilliont is oly városnak írják le, mely az égbe emelkedett, hasadás által vált ketté a világ, s törtek föl a mélyből szörnyek seregei. Azt tehát el tudom képzelni, hogy Thrillion távoztával lett hideg sárgolyóbissá ezen világ, mi később Corvus nevet kapta, s a vahad születésekor még elkapta szemével Thrillion fényét, mit vágyott elérni azóta is. Időközben meg játszadozott zöldbőrűekkel, meg eme világ formálásával, csak hogy el ne unja magát a közel öröklétben... *próbálja valahogy a zavaros mítoszokat összekutyulni.*
//Forrás ezúttal a Súgó Bevezetőjének "Mi az a Thrillion Kincsei?" része, Thrillion története...//
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
[Melegen ajánlva]
*Az az ital, a moható, vagy mohásító amit Filia említett, Deranothnak is
idegen, de ha nevében moha szerepel, akkor talán törpe kezek munkája is
van benne, kik mások használhatnák azt az ízletes és aromás növényt,
mint a törpék?*
- Úgy gondolom szükséges volna keresnünk újra az Ősein városait. Talán most már eleget fejlődtünk technikailag és lelkileg, hogy rátalálhassunk. Mégpedig nem hiszem, hogy pusztán a leleményesség és az erő lenne az amivel megtalálhatjuk, szívünknek és lelkünknek kell tisztának lenni, nem hiába tűntek el a városok.*Köhint egyet, majd folytatja.* S ha élnek még Öregek, akkor nekik szándékukban áll a város hollétének titkát megőrizni, még jó hosszú ideig.
Mivel Corvuson egységben az erő, társaim közt is felbujthatom az ötletet, és erre Önöket is kérném, hátra szerencsével járnánk, ha erre próbát tennénk. Először is fontos lenne a régiek módszereit és keresési helyeit tanulmányozni.
Filia kisasszony, ha az ön családja ezzel foglalkozott, akkor önben megvan hozzá a szikra. *Fejti ki, ha már ennél a témánál járnak.* Családja feljegyzései meg vannak-e még? *Kérdezi a nőt, aztán amíg többiek is átrágjak az elhangzottakat, belegondol, hogy kissé elvonatkoztatott saját ideológiájától, ezért újabb elméletet hoz fel.*
- Könnyen elképzelhető, hogy az Ősök vagy Öregek, már csak a lelkünkben élnek, mint a thrillioni szikra darabja. Nem gondolják, tán még igazam is lehet.Ettől függetlenül, ha megtalálnánk a városokat, vagy legalábbis egy részüket, az nagy felfedezés lenne, történelmileg, de nem hit kérdésben. *Ejt meg egy fiatalos kacagást, majd újra felveszi semmitmondó arcát.*
- Ha az öregek egyike volt a Vahad, az számomra két ötletet is felhoz. Mint tudjuk, az Öregek voltak a szilárd hitű bölcsek, kikben Thrillion szikrája benne élt, és teljes lánggal izzott. Azt egyáltalán nem gondolom, hogy Corvust teremtette volna. Mégis honnan jött volna a gonoszsága? Talán van a világunkban hely, ahol megronthatott volna? Senki nem születik gonosznak. Ha Öregek közül való, akkor Corvus és a köztük lévő gonoszság ronthatta meg, de nem csak Őt, hanem a thrillioni szikrát is. *Ez csak egy teória, fontos, hogy belegondoljunk ilyen eshetőségekbe is, nem tudhatjuk mi volt, viszont Morganus-szal egyetemben, Deranoth is hiszi, hogy egyszer erre is válaszokat kapunk.Az elméletben úgy beszél a gonoszságról, mint egy ötödik elemről, ami eleve élt és velünk is fog élni. Talán fontos így beszélni róla, a Sötételfek hitében is van egy sötét erő, amit körülírni is nehéz.*
- S ha Vahad egy Öreg, akkor itt a bizonyíték, hogy élnek még az Öregek közül.*Fejezi is be a Vahadról szóló tárgyalást, Ő lényegesnek tekinti, de már így is eleget beszéltek róla, jöjjön inkább Morganus kérdésére a válasz.*
- A lélekszilánk benne van bolyongó lelkünkben, akkor egyértelmű, hogy az anyai test onnan kapja meg. Úgy gondolom, az női test, az egyetlen út, hogy materializálódjunk - és vonatkoztassunk el minden sötét, mágikus sötételf legendáról.
Arról viszont nem tudok semmit mi történik velünk halálunk után, ha nem jutunk Thrillionba. Mit gondul, Morganus testvér, ha itt vagyunk, tehát már történt meg velünk ez a lélekvándorlás, akkor miért nem emlékszünk lelkünk bolyongására? Ez számomra arra ad okot, hogy azt sejtsem, nem bolyong lelkünk a világok között. Mégis hallottunk már szellemekről legendákat, azok is bolyongó lelkek lehetnek. A szellem legendák mindig rossz véget érnek. Így az a kérdés merül fel bennem, hogy a gonoszsággal itatott lélek büntetése, az hogy bolyongjon a világok között, vagy magán Corvus földjén? *Fejti ki hosszú ötletét, de mint egy egyszerű halandó, még több teóriát fel tudna hozni, és sajnos a válaszhoz csak apró lépésekben közelednek.*
Fegyver: Kentril kardja Páncél: Szyl vértje
- Úgy gondolom szükséges volna keresnünk újra az Ősein városait. Talán most már eleget fejlődtünk technikailag és lelkileg, hogy rátalálhassunk. Mégpedig nem hiszem, hogy pusztán a leleményesség és az erő lenne az amivel megtalálhatjuk, szívünknek és lelkünknek kell tisztának lenni, nem hiába tűntek el a városok.*Köhint egyet, majd folytatja.* S ha élnek még Öregek, akkor nekik szándékukban áll a város hollétének titkát megőrizni, még jó hosszú ideig.
Mivel Corvuson egységben az erő, társaim közt is felbujthatom az ötletet, és erre Önöket is kérném, hátra szerencsével járnánk, ha erre próbát tennénk. Először is fontos lenne a régiek módszereit és keresési helyeit tanulmányozni.
Filia kisasszony, ha az ön családja ezzel foglalkozott, akkor önben megvan hozzá a szikra. *Fejti ki, ha már ennél a témánál járnak.* Családja feljegyzései meg vannak-e még? *Kérdezi a nőt, aztán amíg többiek is átrágjak az elhangzottakat, belegondol, hogy kissé elvonatkoztatott saját ideológiájától, ezért újabb elméletet hoz fel.*
- Könnyen elképzelhető, hogy az Ősök vagy Öregek, már csak a lelkünkben élnek, mint a thrillioni szikra darabja. Nem gondolják, tán még igazam is lehet.Ettől függetlenül, ha megtalálnánk a városokat, vagy legalábbis egy részüket, az nagy felfedezés lenne, történelmileg, de nem hit kérdésben. *Ejt meg egy fiatalos kacagást, majd újra felveszi semmitmondó arcát.*
- Ha az öregek egyike volt a Vahad, az számomra két ötletet is felhoz. Mint tudjuk, az Öregek voltak a szilárd hitű bölcsek, kikben Thrillion szikrája benne élt, és teljes lánggal izzott. Azt egyáltalán nem gondolom, hogy Corvust teremtette volna. Mégis honnan jött volna a gonoszsága? Talán van a világunkban hely, ahol megronthatott volna? Senki nem születik gonosznak. Ha Öregek közül való, akkor Corvus és a köztük lévő gonoszság ronthatta meg, de nem csak Őt, hanem a thrillioni szikrát is. *Ez csak egy teória, fontos, hogy belegondoljunk ilyen eshetőségekbe is, nem tudhatjuk mi volt, viszont Morganus-szal egyetemben, Deranoth is hiszi, hogy egyszer erre is válaszokat kapunk.Az elméletben úgy beszél a gonoszságról, mint egy ötödik elemről, ami eleve élt és velünk is fog élni. Talán fontos így beszélni róla, a Sötételfek hitében is van egy sötét erő, amit körülírni is nehéz.*
- S ha Vahad egy Öreg, akkor itt a bizonyíték, hogy élnek még az Öregek közül.*Fejezi is be a Vahadról szóló tárgyalást, Ő lényegesnek tekinti, de már így is eleget beszéltek róla, jöjjön inkább Morganus kérdésére a válasz.*
- A lélekszilánk benne van bolyongó lelkünkben, akkor egyértelmű, hogy az anyai test onnan kapja meg. Úgy gondolom, az női test, az egyetlen út, hogy materializálódjunk - és vonatkoztassunk el minden sötét, mágikus sötételf legendáról.
Arról viszont nem tudok semmit mi történik velünk halálunk után, ha nem jutunk Thrillionba. Mit gondul, Morganus testvér, ha itt vagyunk, tehát már történt meg velünk ez a lélekvándorlás, akkor miért nem emlékszünk lelkünk bolyongására? Ez számomra arra ad okot, hogy azt sejtsem, nem bolyong lelkünk a világok között. Mégis hallottunk már szellemekről legendákat, azok is bolyongó lelkek lehetnek. A szellem legendák mindig rossz véget érnek. Így az a kérdés merül fel bennem, hogy a gonoszsággal itatott lélek büntetése, az hogy bolyongjon a világok között, vagy magán Corvus földjén? *Fejti ki hosszú ötletét, de mint egy egyszerű halandó, még több teóriát fel tudna hozni, és sajnos a válaszhoz csak apró lépésekben közelednek.*
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
[Melegen ajánlva]
*Kíváncsiság gyúl lelkében, mégis miféle nő lehetett ez a sötételf
nagyasszony. Ő is ismer párat, sőt talán barátra is sikerült szert
tennie közülük, egy élénk gondolkodású kíváncsi és alapvetően rendes
lány személyében. De sosem tudta volna elképzelni, hogy mondjuk a törpék
népe így tekintsen egy más fajbélire.
Csendesen biccent magának, hisz így igencsak érthető, miért volt annyira fájó számukra a vahadi mesterkedés. Bár az ő családjából tudtával soha senki nem került ilyen befolyás alá, míg szilárd volt lélekben. Ezért nem is tud másra gondolni, hogy a leányt meg kellett hogy törje valami belül. Talán mások észre se vették rajta a változást.
De már másra figyel, mégis mit válaszol Morganus a kehzal kérdésére. Milyen furcsa hangzású név, kóstolgatja is egy darabig.*
-Egy fura ital, amit még az Acéllobogók ősei ittak valaha Távolrév városában s több más közösség is átvette, többek között a Shayelle amazonok. Kíváncsi lennék, vajon hódolnak e még ennek a szokásnak.
*Feleli hirtelen a kérdésre bocsánatkérő mosollyal. De nem fejti ki miféle füvek kellettek hozzá. Nem herbalista, így nem tudná megmondani. Ellenben a név tetszik neki, olyan kis csintalan. Így csak biccent, hogy folytassa az úr nyugodtan, ő kíváncsi a folytatásra.
Nem véletlenül, őt is foglalkoztatják ezek a történetek. Hiszen könnyen lehet, hogy a múltban rejtőzik a jövőjük kulcsa. S ha nem is az ő életében, mégis ha valaha lesz gyermeke, őt ne szidja hogy nem tett meg minden tőle telhetőt, hogy elodázzon egy tragikus jövőt.*
-Az egyik ősöm, legalábbis a családi legendárium szerint.
*Teszi hozzá elvigyorodva, mint mindig ha mesét ad elő, jöjjön akár saját fantáziája mélyéről, vagy pedig valós tényekből, beszámolókból.*
-Járt egy ilyen ősi városban, egy onnan való paplovag oldalán. Mi egy időben állítólag kerestük, kutattuk az ilyesmit...
Ám a vidék teljesen halott volt. S a város sem volt más csak egy halom rom ami alig látszott ki a homokból. Valami átok ülte meg a helyet és halottak lakták. Nem időzhetett ott sokat, és nem lett bölcsebb azzal hogy ott járt. Talán nem volt szerencséjük. Nem tudom.
*Von vállat lemondóan. Nem igazán hisz a még élő rejtőző bölcsek lehetőségében. Valahol túl könnyű lenne, olyan mint a kész sütemény a polcról. Sem értékelni sem érteni nem tudnák, hisz nem vettek részt az elkészítésében. S ki tudja nem e megint egy hencegő hatalmasba botlanának.*
-Tudják. Lehet hogy Vahad is egyike volt az öregeknek. Tudom, most azt mondják de ő teremthette Corvust. Ó igen, nem felejtettem el. Ám lehet ez nem kizáró tényező. Mi van ha pont ilyen események vezettek a város széteséséhez? Vagy lehet pont ezért volt csalódott és frusztrált? Fene tudja, de én nem zárnám ki ezt a lehetőséget. Mert lehet mélyebb tanúsággal bír számunkra, mint képzelnénk.
Viszont hogy a kérdésére válaszoljak. Szerintem a lélekszikra, az eleve velünk van, s könnyen lehet hogy halványodik a sok sok újászületéssel. Lehet ezért is halnak ki családok idővel, s alapulnak újak.
Hisz nincs senki már aki megfelelne az ő ideájukba, s nem születik oda senki. Míg máshová többen is. Azt nem hiszem hogy az anya adná a gyermekének.
Fegyver: Kentril kardja Páncél: Könnyített mellvért
Csendesen biccent magának, hisz így igencsak érthető, miért volt annyira fájó számukra a vahadi mesterkedés. Bár az ő családjából tudtával soha senki nem került ilyen befolyás alá, míg szilárd volt lélekben. Ezért nem is tud másra gondolni, hogy a leányt meg kellett hogy törje valami belül. Talán mások észre se vették rajta a változást.
De már másra figyel, mégis mit válaszol Morganus a kehzal kérdésére. Milyen furcsa hangzású név, kóstolgatja is egy darabig.*
-Egy fura ital, amit még az Acéllobogók ősei ittak valaha Távolrév városában s több más közösség is átvette, többek között a Shayelle amazonok. Kíváncsi lennék, vajon hódolnak e még ennek a szokásnak.
*Feleli hirtelen a kérdésre bocsánatkérő mosollyal. De nem fejti ki miféle füvek kellettek hozzá. Nem herbalista, így nem tudná megmondani. Ellenben a név tetszik neki, olyan kis csintalan. Így csak biccent, hogy folytassa az úr nyugodtan, ő kíváncsi a folytatásra.
Nem véletlenül, őt is foglalkoztatják ezek a történetek. Hiszen könnyen lehet, hogy a múltban rejtőzik a jövőjük kulcsa. S ha nem is az ő életében, mégis ha valaha lesz gyermeke, őt ne szidja hogy nem tett meg minden tőle telhetőt, hogy elodázzon egy tragikus jövőt.*
-Az egyik ősöm, legalábbis a családi legendárium szerint.
*Teszi hozzá elvigyorodva, mint mindig ha mesét ad elő, jöjjön akár saját fantáziája mélyéről, vagy pedig valós tényekből, beszámolókból.*
-Járt egy ilyen ősi városban, egy onnan való paplovag oldalán. Mi egy időben állítólag kerestük, kutattuk az ilyesmit...
Ám a vidék teljesen halott volt. S a város sem volt más csak egy halom rom ami alig látszott ki a homokból. Valami átok ülte meg a helyet és halottak lakták. Nem időzhetett ott sokat, és nem lett bölcsebb azzal hogy ott járt. Talán nem volt szerencséjük. Nem tudom.
*Von vállat lemondóan. Nem igazán hisz a még élő rejtőző bölcsek lehetőségében. Valahol túl könnyű lenne, olyan mint a kész sütemény a polcról. Sem értékelni sem érteni nem tudnák, hisz nem vettek részt az elkészítésében. S ki tudja nem e megint egy hencegő hatalmasba botlanának.*
-Tudják. Lehet hogy Vahad is egyike volt az öregeknek. Tudom, most azt mondják de ő teremthette Corvust. Ó igen, nem felejtettem el. Ám lehet ez nem kizáró tényező. Mi van ha pont ilyen események vezettek a város széteséséhez? Vagy lehet pont ezért volt csalódott és frusztrált? Fene tudja, de én nem zárnám ki ezt a lehetőséget. Mert lehet mélyebb tanúsággal bír számunkra, mint képzelnénk.
Viszont hogy a kérdésére válaszoljak. Szerintem a lélekszikra, az eleve velünk van, s könnyen lehet hogy halványodik a sok sok újászületéssel. Lehet ezért is halnak ki családok idővel, s alapulnak újak.
Hisz nincs senki már aki megfelelne az ő ideájukba, s nem születik oda senki. Míg máshová többen is. Azt nem hiszem hogy az anya adná a gyermekének.
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
[Melegen ajánlva]
- A bűnben nincsen tökéletesség, úgy vélem, alapvetően Corvushoz köthető
és lehúzó erő az erkölcsi fertő. Elvégre, mikor mi ezen világba
pottyantunk, már régóta folyt az őslakosok között a marakodás,
háborúskodás, mi meg sajnos idővel átvettük tőlük a rossz példát.
Mindazonáltal, örök kérdés, hogy bekerülhet-e Thrillionba bűnös, s én
azt mondanám, hogy mert mindannyian felhalmozunk életünk során megannyi
hibát, bűnt, ennél a kérdés bonyolultabb. *amit a lány mond,
tulajdonképpen igaz, tehát ő is azt tartja bátornak, ki képes saját
magával is tükörben szembenézni, felismerni hibáit, s kiigazítani
fogyatkozásait.*
- Jól látja, ezen világ próbatétel a következőre: ki itt nem képes világló lélekké lenni, harmónia bajnoka lenni, azt nem kívánhatja magába Thrillion, hol ez lenne a norma. *Filia példája olyannyira tetszik neki, hogy meg is jegyzi magának, hasznos bölcsességnek tartva. Viszont a lány megint visszatér egy korábbi félreértéshez, láthatóan nem kíván azon gondolatától elszakadni.*
- Az erő önmagában semmit nem ér, de ezt már mondtam. Mi sem vagyunk képesek Kapukat megnyitni, s nem hinném, hogy őseink képesek lettek volna rá, még ha hozzánk képest jobbak is voltak számos aspektusban. Thrillion szétesésére nem tudok magyarázatot adni, megtörtént, s ennek tudatával együtt kell élnünk, ennyi. Szavát viszont nem mindig értettem, mi az a Mohásító, amit emlegetett? *kérdi, de még ha el is magyaráznák a kutyulmány receptjét, akkor se biztos hogy hinné létét Corvuson, lévén Angosturáról és Trinidad nevű szigetről se hallott.*
- A válasz tehát: igen, Corvus földjén romlottunk el, de a mi saját elgyöngülésünk is kellett hozzá, elvégre az Öregek ellent tudtak állni a materiális kísértésnek, s megmaradtak eredeti létükben. *s mert Deranothot is érdekli kilétük, megpróbálja átgondolni, kik is lehetnek.*
- Nos, úgy vélem, élnek még az Öregek közül néhányan, s feltételezhetően az általuk elrejtett, kiüresedett ősvárosokban, melyekre tán sem szörnyek, sem mi nem lelhetünk rá egykönnyen. Bár nem is ismerek esetet, mikor próbát tettünk volna... *mely jelzi, mily mértékben nem érdekli az utókort az ősi korok titka.*
- Előző kérdésemre viszont még nem feleltek meg, így elnézést, de meg kell ismételnek, mert érdekelne válaszuk. De ki is bővítem az alábbiakkal: honnan jön a lélekszikránk az anyai testbe, melyben testünk megformálódik magoncból gyermekké? Ha hasonlítunk külsőben szüleinkre, az pusztán materiális szabálynak engedelmeskedés, vagy mert lelkünk hozzá hasonló lelkes szülőket választ, hogy gyermekükké legyen, hát azért a hasonlóság, másodlagosan? S ha meghalunk, s lelkünk nem jut át a Kapukon, mi lesz tehát sorsa - egyből újjászületés új testben, vagy időlegesen bolyonghat is a világok közti térben, míg alkalmas időt, helyet, családot talál rá, hogy új Érkezetté legyen? *folytathatná a sort, de talán ennyi is elég, hogy új irányba terelődjék általa a beszélgetés.*
Fegyver: Mágikus ötbányai pallos
- Jól látja, ezen világ próbatétel a következőre: ki itt nem képes világló lélekké lenni, harmónia bajnoka lenni, azt nem kívánhatja magába Thrillion, hol ez lenne a norma. *Filia példája olyannyira tetszik neki, hogy meg is jegyzi magának, hasznos bölcsességnek tartva. Viszont a lány megint visszatér egy korábbi félreértéshez, láthatóan nem kíván azon gondolatától elszakadni.*
- Az erő önmagában semmit nem ér, de ezt már mondtam. Mi sem vagyunk képesek Kapukat megnyitni, s nem hinném, hogy őseink képesek lettek volna rá, még ha hozzánk képest jobbak is voltak számos aspektusban. Thrillion szétesésére nem tudok magyarázatot adni, megtörtént, s ennek tudatával együtt kell élnünk, ennyi. Szavát viszont nem mindig értettem, mi az a Mohásító, amit emlegetett? *kérdi, de még ha el is magyaráznák a kutyulmány receptjét, akkor se biztos hogy hinné létét Corvuson, lévén Angosturáról és Trinidad nevű szigetről se hallott.*
- A válasz tehát: igen, Corvus földjén romlottunk el, de a mi saját elgyöngülésünk is kellett hozzá, elvégre az Öregek ellent tudtak állni a materiális kísértésnek, s megmaradtak eredeti létükben. *s mert Deranothot is érdekli kilétük, megpróbálja átgondolni, kik is lehetnek.*
- Nos, úgy vélem, élnek még az Öregek közül néhányan, s feltételezhetően az általuk elrejtett, kiüresedett ősvárosokban, melyekre tán sem szörnyek, sem mi nem lelhetünk rá egykönnyen. Bár nem is ismerek esetet, mikor próbát tettünk volna... *mely jelzi, mily mértékben nem érdekli az utókort az ősi korok titka.*
- Előző kérdésemre viszont még nem feleltek meg, így elnézést, de meg kell ismételnek, mert érdekelne válaszuk. De ki is bővítem az alábbiakkal: honnan jön a lélekszikránk az anyai testbe, melyben testünk megformálódik magoncból gyermekké? Ha hasonlítunk külsőben szüleinkre, az pusztán materiális szabálynak engedelmeskedés, vagy mert lelkünk hozzá hasonló lelkes szülőket választ, hogy gyermekükké legyen, hát azért a hasonlóság, másodlagosan? S ha meghalunk, s lelkünk nem jut át a Kapukon, mi lesz tehát sorsa - egyből újjászületés új testben, vagy időlegesen bolyonghat is a világok közti térben, míg alkalmas időt, helyet, családot talál rá, hogy új Érkezetté legyen? *folytathatná a sort, de talán ennyi is elég, hogy új irányba terelődjék általa a beszélgetés.*
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
[Melegen ajánlva]
*Filia szavairól egy tekercs jut eszébe, amit még a Légió könyvtárában
olvasott, Ötbányán. A művészetek és a szakmák az Érkezőkkel együtt
jöttek, részei a Thrillioni szikrának.*
- A kisasszony jót szól. Mivel Őseink Thrillion mására építették Ősvárosaikat, így próbáltak visszajutni oda. Így a művészet is lehet egy út. Bár ez nem olyan könnyű mint ahogy mi képzeljük. *Elméje ismét elködösödik, és csak Morganus lírai magyarázatát hallja, elmélyed benne.*
- A Nagyasszony nem volt más mint Skylla. Az egyetlen sötételf aki talán nagyobb tiszteletnek örvend a Légióban mint a törpék. *Büszke mosoly ül ki arcára, de aztán visszatér a gondolkodók kőarca,mint ha mindig nyomasztaná valami.*
- A Vahad mégis valami fontos, valami nagy lehetett. Annyi társunkat sikerült tudattalan szolgájává alakítani.
Kisasszony, nagyon is igaz. A népünk azt nem bírná elviselni ha szolgasorba taszítanák.*Bőszen bólogat közben, aztán elgondolkodtatja a lovag újabb elmélete, amit már nem csak tőle hallott, hanem Filia által említett tekercsek, miket még az Öregek, vagy Ősök írtak le hajdanán.*
- Eléggé érdekes elmélet, és már hallottam róla. Igaz lehet, sőt, ha nem tévedek, talán már tapasztaltam is. Nem tudom lehet-e ilyen Őseinktől visszamaradt tulajdonság, ami nem morzsolódott le, ha ez az elmélet feltétlen igaz. Nagyapám kehzal volt a Légióban. Én magam Révben leltem a napvilágot, és jóapám harcosnak szánt engem is, mint saját magát. Egyszer mentem Ötbányára, és engem is megérintett Szyl, mintha engem is papnak szánt volna az élet. Ekkor ismertem meg a Légiót. *Tér ki egy újabb történelmi mesére, szokása, szóval ha sokáig beszélgetni fognak, még többször ki fog térni ilyen történetekkel.*
- Bizony lovag uram, példaértékű lenne. Mit gondolnak, élnek még hozzájuk hasonlóak? Kikben még teljesen él Thrillion szikrája?*Kérdezi a két beszélgetőtársát, miközben szakállát simogatja.*
Fegyver: Kentril kardja Páncél: Szyl vértje
- A kisasszony jót szól. Mivel Őseink Thrillion mására építették Ősvárosaikat, így próbáltak visszajutni oda. Így a művészet is lehet egy út. Bár ez nem olyan könnyű mint ahogy mi képzeljük. *Elméje ismét elködösödik, és csak Morganus lírai magyarázatát hallja, elmélyed benne.*
- A Nagyasszony nem volt más mint Skylla. Az egyetlen sötételf aki talán nagyobb tiszteletnek örvend a Légióban mint a törpék. *Büszke mosoly ül ki arcára, de aztán visszatér a gondolkodók kőarca,mint ha mindig nyomasztaná valami.*
- A Vahad mégis valami fontos, valami nagy lehetett. Annyi társunkat sikerült tudattalan szolgájává alakítani.
Kisasszony, nagyon is igaz. A népünk azt nem bírná elviselni ha szolgasorba taszítanák.*Bőszen bólogat közben, aztán elgondolkodtatja a lovag újabb elmélete, amit már nem csak tőle hallott, hanem Filia által említett tekercsek, miket még az Öregek, vagy Ősök írtak le hajdanán.*
- Eléggé érdekes elmélet, és már hallottam róla. Igaz lehet, sőt, ha nem tévedek, talán már tapasztaltam is. Nem tudom lehet-e ilyen Őseinktől visszamaradt tulajdonság, ami nem morzsolódott le, ha ez az elmélet feltétlen igaz. Nagyapám kehzal volt a Légióban. Én magam Révben leltem a napvilágot, és jóapám harcosnak szánt engem is, mint saját magát. Egyszer mentem Ötbányára, és engem is megérintett Szyl, mintha engem is papnak szánt volna az élet. Ekkor ismertem meg a Légiót. *Tér ki egy újabb történelmi mesére, szokása, szóval ha sokáig beszélgetni fognak, még többször ki fog térni ilyen történetekkel.*
- Bizony lovag uram, példaértékű lenne. Mit gondolnak, élnek még hozzájuk hasonlóak? Kikben még teljesen él Thrillion szikrája?*Kérdezi a két beszélgetőtársát, miközben szakállát simogatja.*
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
[Melegen ajánlva]
*Dolce testvér említésére az ő arca is felderül. Emlékszik az iszákos
szerzetesre még az expedícióból na meg a szamarára is amely követte őt a
sárkányfészekből kifele.*
-Nem rá gondoltam. Ő legalább bátor, és nem rest csinálni valamit ha arról van szó.
*Neveti el magát ő is, de hamar fegyelmez, összeszorítja ajkát szinte elfehéredik az erőlködéstől, s csak a szemén látszik, hogy a vidámság nehezen tűnik el. *
-Ám a révi templomba szekérszám hordták a jobbnál jobb falatokat. Tudom hisz’ saját szememmel láttam. S ritkán is beszélnek egyszerű földi halandóval.
Na de ne emlegessük őket ezen a szép napon!
*Maga részéről nem kíván ezen erősködni, hiszen ez is csak egy ötlet, mint oly sok más. Művészet vagy tudomány. Bár szerinte a fegyverforgatás is művészet. Olyan mint egy tánc, s pár éve még nagy örömét lelte benne... s az emlékek súlya alatt sóhajtania kell.
Viszont azt nem hiszi, hogy számítana ki mennyi orkot, démont vagy egyéb dögöt küldött a másvilágra. Fura lenne ha thrillionban lenne egy hentes és mészárosok kapuja ahol nem a tökéletesség hanem a mennyiség számítana. Mer ha igen, ő nem akarna odakerülni az biztos.*
-Tudja Morganus uram, én nem vagyok ebben ilyen biztos. Bár tudom magam is, hogy erről szólnak az ősi tekercsek. Legalábbis némelyike.
Ám lássuk be, ha valaki a bűn útjára lép, és abban lesz “tökéletes`. Lélekben sokszor degradálódik. Az aljas, irigy féltékeny, hatalomvágyó és akarnok emberek egészen el tudnak sekélyesedni és kiüresedni. Történelmünk szereplői közt számtalan akad ilyen.
Az igazán bátor ember nem csak az életét meri kockára tenni, hanem az igazságot megőrizni is, s szembenézni a nehézségekkel bűn nélkül ha lehet.
Ráadásul ezen alakok a legtöbbször szétzilálják azt a várost, amit Thrillionra emlékezvén próbálunk felépíteni.
Ha pedig itt alant szétzilálják azt. Akkor odafent sem lehet oly kedves. Hisz amit alant próbálunk az az égi tükörképe legalábbis a tekercsek szerint.
*Aztán megáll és összeráncolja a szemöldökét, mintha hirtelen nem tetszene neki valami. Miért jut mindig ide? Nem is erről akart beszélni!*
-Ó igen, megvan. Szóval azt olvastam még gyermekkoromban, hogy az ősi városok, az elsők még az égi mintáját követték, naggyából persze, s sok a régiek közül erős volt lélekben és izzott bennük Thrillion szikrája.
Na kérdem én, ha ők ilyen erősek voltak, miért pottyantak ki, s hogyhogy nem jutottak vissza azon nyomban. S hogy jutottunk onnan idáig, ahelyett hogy már a szent városban szürcsölnénk a Mojítót?
Valami oka csak kellett lennie ennek a “degradációnak`. Corvus földje rontott meg bennünket?
-Érdekes lenne, hisz akkor Vahad próbálkozása, hogy alázatos szolgákká alacsonyítsa a büszke érkezőket lehet nem más mint egy kísérlet, hogy befejezze ezt a degradációt.
*Aztán a törpére pillant, s elmosolyodik megint.*
Mert, ha jól gondolom, a törpék népe is annak élné meg, ha hajbókolniuk kellene egy efféle hatalomnak. Nem igaz Dreanoth uram?
Fegyver: Kentril kardja Páncél: Könnyített mellvért
-Nem rá gondoltam. Ő legalább bátor, és nem rest csinálni valamit ha arról van szó.
*Neveti el magát ő is, de hamar fegyelmez, összeszorítja ajkát szinte elfehéredik az erőlködéstől, s csak a szemén látszik, hogy a vidámság nehezen tűnik el. *
-Ám a révi templomba szekérszám hordták a jobbnál jobb falatokat. Tudom hisz’ saját szememmel láttam. S ritkán is beszélnek egyszerű földi halandóval.
Na de ne emlegessük őket ezen a szép napon!
*Maga részéről nem kíván ezen erősködni, hiszen ez is csak egy ötlet, mint oly sok más. Művészet vagy tudomány. Bár szerinte a fegyverforgatás is művészet. Olyan mint egy tánc, s pár éve még nagy örömét lelte benne... s az emlékek súlya alatt sóhajtania kell.
Viszont azt nem hiszi, hogy számítana ki mennyi orkot, démont vagy egyéb dögöt küldött a másvilágra. Fura lenne ha thrillionban lenne egy hentes és mészárosok kapuja ahol nem a tökéletesség hanem a mennyiség számítana. Mer ha igen, ő nem akarna odakerülni az biztos.*
-Tudja Morganus uram, én nem vagyok ebben ilyen biztos. Bár tudom magam is, hogy erről szólnak az ősi tekercsek. Legalábbis némelyike.
Ám lássuk be, ha valaki a bűn útjára lép, és abban lesz “tökéletes`. Lélekben sokszor degradálódik. Az aljas, irigy féltékeny, hatalomvágyó és akarnok emberek egészen el tudnak sekélyesedni és kiüresedni. Történelmünk szereplői közt számtalan akad ilyen.
Az igazán bátor ember nem csak az életét meri kockára tenni, hanem az igazságot megőrizni is, s szembenézni a nehézségekkel bűn nélkül ha lehet.
Ráadásul ezen alakok a legtöbbször szétzilálják azt a várost, amit Thrillionra emlékezvén próbálunk felépíteni.
Ha pedig itt alant szétzilálják azt. Akkor odafent sem lehet oly kedves. Hisz amit alant próbálunk az az égi tükörképe legalábbis a tekercsek szerint.
*Aztán megáll és összeráncolja a szemöldökét, mintha hirtelen nem tetszene neki valami. Miért jut mindig ide? Nem is erről akart beszélni!*
-Ó igen, megvan. Szóval azt olvastam még gyermekkoromban, hogy az ősi városok, az elsők még az égi mintáját követték, naggyából persze, s sok a régiek közül erős volt lélekben és izzott bennük Thrillion szikrája.
Na kérdem én, ha ők ilyen erősek voltak, miért pottyantak ki, s hogyhogy nem jutottak vissza azon nyomban. S hogy jutottunk onnan idáig, ahelyett hogy már a szent városban szürcsölnénk a Mojítót?
Valami oka csak kellett lennie ennek a “degradációnak`. Corvus földje rontott meg bennünket?
-Érdekes lenne, hisz akkor Vahad próbálkozása, hogy alázatos szolgákká alacsonyítsa a büszke érkezőket lehet nem más mint egy kísérlet, hogy befejezze ezt a degradációt.
*Aztán a törpére pillant, s elmosolyodik megint.*
Mert, ha jól gondolom, a törpék népe is annak élné meg, ha hajbókolniuk kellene egy efféle hatalomnak. Nem igaz Dreanoth uram?
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
[Melegen ajánlva]
- Nem hinném, hogy pusztán a hatalom elég lenne bármire, elvégre a vahad
sem volt képes önerőből áttörni a világok közti határokat, kellett
hozzá a véráldozat, Areena Mor-Bain halála. S azt sem hihetem, hogy az
ősmágusoktól csupán az választana el minket, hogy mi kicsik vagyunk, ők
meg nagyobbak... *túl egyszerű lenne, míg másik oldalról, mit a
vahadszérumról karattyoltak a Zujmfélék, az meg túlságosan is
hihetetlen, s még dajkamesébe is együgyű lenne. Az orkokról már nem
beszél többet, azt a kérdést maga részéről lezárta. Ugyanígy a nyelvi
sokféleségről sem, elhiszi azt, elvégre ő is hall mindenféle
karattyolásokat, elég csak a Falka artikulálatlanságaira gondolnia. Az
amazonokat kevésbé ismeri, de róluk is el tud hasonlót képzelni...*
- Azért ne lássuk sötétebbnek a látóteret annál, mint amilyen. Igenis tudjuk, ki érkező, tudjuk, honnan jöttünk, hova térnénk vissza a Kapuk által, s nekem ez például már elég. A művészet sem hinném, hogy lefedné mindazon utakat, melyek a tökéletesedés, és végső soron a Tökéletes Város felé futnak, de kétségtelen, hogy a hit, tudomány, művészet, alkotás öröme mind egy-egy fontos eleme a színdarabnak, mit az első Érkezők óta egyre csak játszunk. *de nem tudja folytatni, mert nevetnie kell a sonkaevő szerzetesek szörnyűséges képét látva, ha nem is szemével, de a lány elbeszélése nyomán.*
- Hölgyem, Dolce testvér nevében nem nyilatkozhatom, de magam részéről megnyugtatom, nem a sonka a kedvenc ételem. *próbálja tréfával elütni a gyanúsítás súlyát.*
- Mindazonáltal, mi is azt valljuk ötödik hittételünk által, mit kegyed, csak épp nem lehet semmi kiemelni a többi közül, sem művészetet, sem fegyveres szolgálatot, mert az becsesb út volna, mint a többi. Ezek mint egyenrangúak, mert mindegyik bennünket, egyaránt Thrillionba juttathat.
"A hívő elfogadja, hogy a világ egységének egy kicsiny, de egyedi darabkája ő, feladata, hogy képességeihez mérten tökéleteset hozzon létre, vagy ő maga váljon egyre jobbá és jobbá abban az életformában, amit választott, ami adatott neki." *s eme lírai emelkedettség után, prózába vált, mert Deranoth történelmi példákkal él, mely őt mindig érdekli:*
- Ki volt az említett Nagyasszony? Mindazonáltal, szörnyű volt látni, miként fordultak át addig szeretett és világos gondolkodású Érkezőtársaink megtévelyedett ritualistákká - ez Sziklaöbölben is lejátszódott. A vahad igazi szörnyűsége tehát nem is az volt, hogy nyíltan lett volna gonosz, hanem alattomosan: őszinte szeretetet és behódolást várt el, barátokat remélt, olyan volt, mint valami babáját szorongató diktátor. *ezt jobban nem tudja jobban leírni, miként látta ő Zujmot.*
- Hogy mi volt a vahad? Jó kérdés. őselemi hatalmasság, ki még ha nem is teremtette Corvus sárgolyóbisát, formálta azt és benépesítette teremtményeivel. Azt is tudjuk, a Vératya révén, hogy képesek ők is összeállni valami nagyobbá, mely nevezte magát Zurrah Mótahként. De hogy ő lett volna-e az eredeti corvusi teremtő, azt nem tudom megmondani. De hatalmasok voltak, kár is lenen tagadni, egy-egy darabja az egésznek is képes volt ősmágust pillanatok alatt megölni. Ez viszont nem párosult bölcsességgel, hiába is gondolták magukat másoknál annyival különbnek... *zárja le ezt a kérdést is, mert kezdi úgy érezni, megrekedtek a kevésbé lényegesnél.*
- Új kérdéssel élnék: mit gondolnak róla, lehetséges-e, hogy lelkeinket valamiféle lélekvándorlási hullám mozgat? Ugyanis az ősi írások erről elég részletesen szólnak, boncolgatván hanyatlásunk okát, melyben szerepel, hogy csak a makulátlanul élők kerültek a körforgás révén újra ugyanolyan minőségű testbe, mint mivel bírtak korábban is, de a többiek elindultak valamiféle torzulási lejtőn. Kik felejtők voltak, belőlük rohamosan fogyott Thrillion eleven képe, s úgy szürkültek bele a létbe. Magunkra ismerhetünk, mint leszármazottaikra. De ők még legalább tudatosan kereshették elvesztett önmagukat, míg a mi generációinkból már sok esetben a felismerés képessége is kiveszett, hogy lássuk magunkról, mily sokban hibádzunk. Azt hiszem, a leginkább tagadhatatlan bizonyíték rá, mennyire elhasználódtunk, hogy megnézzük, mennyi várható életkora ma egy Érkezőnek, s mennyi volt rég, például egy elfnek. Ég és föld a különbség... *ezért is tartja az ősmágusi és egyéb őslényeket különbnek, elvégre ők képesek az idővel elmúlás és talán a földi halál fölé is emelkedni. Bár Villámúr esete miatt ez még bizonytalan győzelem...*
- Talán az lenne a legszerencsésebb, ha tudnánk beszélni eggyel az Öregek közül. Ők képesek voltak ugyanis ellenállni mindazon leépülésnek, mely minket beletaszított a lejtmenetbe s a felgyorsult újjászületési örvénybe. Könnyebbség volna, ha kiderülne, ezen Öregek tulajdonképp egyek az ősmágusokkal, vagy ősökkel, de lehet, ennél összetettebb az egész. Én még bízom benne, hogy valamikor azért elnyerjük mindezekre a biztos válaszokat... *mondja mosollyal, a régi regék titkait boncolgatva.*
//Ajánlom mindenki figyelmébe szeretettel, a Világleírás első hét oldalának megfelelő részeit...//
Fegyver: Mágikus ötbányai pallos Páncél: Kényelmes worgbőrpáncél
- Azért ne lássuk sötétebbnek a látóteret annál, mint amilyen. Igenis tudjuk, ki érkező, tudjuk, honnan jöttünk, hova térnénk vissza a Kapuk által, s nekem ez például már elég. A művészet sem hinném, hogy lefedné mindazon utakat, melyek a tökéletesedés, és végső soron a Tökéletes Város felé futnak, de kétségtelen, hogy a hit, tudomány, művészet, alkotás öröme mind egy-egy fontos eleme a színdarabnak, mit az első Érkezők óta egyre csak játszunk. *de nem tudja folytatni, mert nevetnie kell a sonkaevő szerzetesek szörnyűséges képét látva, ha nem is szemével, de a lány elbeszélése nyomán.*
- Hölgyem, Dolce testvér nevében nem nyilatkozhatom, de magam részéről megnyugtatom, nem a sonka a kedvenc ételem. *próbálja tréfával elütni a gyanúsítás súlyát.*
- Mindazonáltal, mi is azt valljuk ötödik hittételünk által, mit kegyed, csak épp nem lehet semmi kiemelni a többi közül, sem művészetet, sem fegyveres szolgálatot, mert az becsesb út volna, mint a többi. Ezek mint egyenrangúak, mert mindegyik bennünket, egyaránt Thrillionba juttathat.
"A hívő elfogadja, hogy a világ egységének egy kicsiny, de egyedi darabkája ő, feladata, hogy képességeihez mérten tökéleteset hozzon létre, vagy ő maga váljon egyre jobbá és jobbá abban az életformában, amit választott, ami adatott neki." *s eme lírai emelkedettség után, prózába vált, mert Deranoth történelmi példákkal él, mely őt mindig érdekli:*
- Ki volt az említett Nagyasszony? Mindazonáltal, szörnyű volt látni, miként fordultak át addig szeretett és világos gondolkodású Érkezőtársaink megtévelyedett ritualistákká - ez Sziklaöbölben is lejátszódott. A vahad igazi szörnyűsége tehát nem is az volt, hogy nyíltan lett volna gonosz, hanem alattomosan: őszinte szeretetet és behódolást várt el, barátokat remélt, olyan volt, mint valami babáját szorongató diktátor. *ezt jobban nem tudja jobban leírni, miként látta ő Zujmot.*
- Hogy mi volt a vahad? Jó kérdés. őselemi hatalmasság, ki még ha nem is teremtette Corvus sárgolyóbisát, formálta azt és benépesítette teremtményeivel. Azt is tudjuk, a Vératya révén, hogy képesek ők is összeállni valami nagyobbá, mely nevezte magát Zurrah Mótahként. De hogy ő lett volna-e az eredeti corvusi teremtő, azt nem tudom megmondani. De hatalmasok voltak, kár is lenen tagadni, egy-egy darabja az egésznek is képes volt ősmágust pillanatok alatt megölni. Ez viszont nem párosult bölcsességgel, hiába is gondolták magukat másoknál annyival különbnek... *zárja le ezt a kérdést is, mert kezdi úgy érezni, megrekedtek a kevésbé lényegesnél.*
- Új kérdéssel élnék: mit gondolnak róla, lehetséges-e, hogy lelkeinket valamiféle lélekvándorlási hullám mozgat? Ugyanis az ősi írások erről elég részletesen szólnak, boncolgatván hanyatlásunk okát, melyben szerepel, hogy csak a makulátlanul élők kerültek a körforgás révén újra ugyanolyan minőségű testbe, mint mivel bírtak korábban is, de a többiek elindultak valamiféle torzulási lejtőn. Kik felejtők voltak, belőlük rohamosan fogyott Thrillion eleven képe, s úgy szürkültek bele a létbe. Magunkra ismerhetünk, mint leszármazottaikra. De ők még legalább tudatosan kereshették elvesztett önmagukat, míg a mi generációinkból már sok esetben a felismerés képessége is kiveszett, hogy lássuk magunkról, mily sokban hibádzunk. Azt hiszem, a leginkább tagadhatatlan bizonyíték rá, mennyire elhasználódtunk, hogy megnézzük, mennyi várható életkora ma egy Érkezőnek, s mennyi volt rég, például egy elfnek. Ég és föld a különbség... *ezért is tartja az ősmágusi és egyéb őslényeket különbnek, elvégre ők képesek az idővel elmúlás és talán a földi halál fölé is emelkedni. Bár Villámúr esete miatt ez még bizonytalan győzelem...*
- Talán az lenne a legszerencsésebb, ha tudnánk beszélni eggyel az Öregek közül. Ők képesek voltak ugyanis ellenállni mindazon leépülésnek, mely minket beletaszított a lejtmenetbe s a felgyorsult újjászületési örvénybe. Könnyebbség volna, ha kiderülne, ezen Öregek tulajdonképp egyek az ősmágusokkal, vagy ősökkel, de lehet, ennél összetettebb az egész. Én még bízom benne, hogy valamikor azért elnyerjük mindezekre a biztos válaszokat... *mondja mosollyal, a régi regék titkait boncolgatva.*
//Ajánlom mindenki figyelmébe szeretettel, a Világleírás első hét oldalának megfelelő részeit...//
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
[Melegen ajánlva]
*Igen, a város. Tökéletes volt, talán mondhatni azt, hogy amilyen
gonoszság van most Corvuson, a mi földünk a pokol, és Thrillion a
tökéletes város, a paradicsom.
A vahadra még visszaemlékezni is rossz, de ha meg akarjuk ismerni a múltunkat, le kell győznünk félelmünket.*
- Fiatal voltam, mikor a vahad megfertőzte Corvus-t. De már szakállam volt. Sok bajtársam veszett el ellene harcolva, vagy őket is megfertőzte ez a pokolfajzat. *Mesél egy keveset a Légió történelméről, hátha érdekli az összegyűlteket.*
- Klánunk, több kormosbőrű elfet fogadott magába. Más érkezők számára, tipikus a törpék és sötételfek közti utálat. Volt egy kormosképű nő, aki kivívta a szimpátiát a sziklák népével, és magas rangot szerzett magának. Én még nem jöhettem világra, mikor ez történt. Nagyapám idejében történt az egész. A sötételf megkapta a Légión belül a nőnek járó legmagasabb rangot, a Nagyasszonyit. Képzeljék el, milyen bizalom övezhette, a kormosképű nőt, ha a törpék népe között sikerült ilyen rangra küzdenie magát. Ez az egyetlen amit tennünk kell, elfogadni egymást. Talán ez is lehet út a tökéletes felé, egy kapu Thrillionba - ha Morganus urat akarom idézni. *Beszéde közben vadul gesztikulál kezeivel, ahogyan szokta. Egy kisebb hatásszünetet tart, majd belekezd a történet második részébe.*
- Mikor már én is fiatal férfiként éltem, a Nagyasszony leszármazottja is akkor volt fiatal nő, idősebb énnálam. A klánon belül nagy tisztelet övezte, származása miatt. A Vahad akkor pusztított Corvuson. *Köhint egyet, majd folytatja. Szemöldökei összeszaladnak.* A Vahad őt is megszállta. Klán keze meg volt kötve, a Nagyasszony tisztelt sarját, most valami más irányította. Én magam nem tudom mi történt vele, de a bölcsek azt mesélik, nem a klánunk dobta ki magából, és nem is az végzett vele. *A férfi nyelvészeti ötlete tetszik neki, de Filia-nak is jó ötletei vannak.*
- Tudásom szerint, nem csak a közös nyelvünk létezik. Noha a régi nyelvezetek talán már mint kihaltak, de a törpék ősi rúna írását még én is ismerem, és ahogy a kisasszony is említette, a khumok is kifejleszettek egy nyelvet. *Bólogat a lány véleményére, majd feltesz egy kíváncsi kérdést, amit sajnos ő nem ismer, hiszen akkor még fiatal volt, és nem is érdekelte ez a téma. Manapság meg nem talál rá iratot. *
- A Vahad mégis mi volt? Képességei egy Őmágussal vetekedtek, de gonoszsága rosszabb volt egy hadseregnyi orkénál is.
Fegyver: Kentril kardja Páncél: Szyl vértje
A vahadra még visszaemlékezni is rossz, de ha meg akarjuk ismerni a múltunkat, le kell győznünk félelmünket.*
- Fiatal voltam, mikor a vahad megfertőzte Corvus-t. De már szakállam volt. Sok bajtársam veszett el ellene harcolva, vagy őket is megfertőzte ez a pokolfajzat. *Mesél egy keveset a Légió történelméről, hátha érdekli az összegyűlteket.*
- Klánunk, több kormosbőrű elfet fogadott magába. Más érkezők számára, tipikus a törpék és sötételfek közti utálat. Volt egy kormosképű nő, aki kivívta a szimpátiát a sziklák népével, és magas rangot szerzett magának. Én még nem jöhettem világra, mikor ez történt. Nagyapám idejében történt az egész. A sötételf megkapta a Légión belül a nőnek járó legmagasabb rangot, a Nagyasszonyit. Képzeljék el, milyen bizalom övezhette, a kormosképű nőt, ha a törpék népe között sikerült ilyen rangra küzdenie magát. Ez az egyetlen amit tennünk kell, elfogadni egymást. Talán ez is lehet út a tökéletes felé, egy kapu Thrillionba - ha Morganus urat akarom idézni. *Beszéde közben vadul gesztikulál kezeivel, ahogyan szokta. Egy kisebb hatásszünetet tart, majd belekezd a történet második részébe.*
- Mikor már én is fiatal férfiként éltem, a Nagyasszony leszármazottja is akkor volt fiatal nő, idősebb énnálam. A klánon belül nagy tisztelet övezte, származása miatt. A Vahad akkor pusztított Corvuson. *Köhint egyet, majd folytatja. Szemöldökei összeszaladnak.* A Vahad őt is megszállta. Klán keze meg volt kötve, a Nagyasszony tisztelt sarját, most valami más irányította. Én magam nem tudom mi történt vele, de a bölcsek azt mesélik, nem a klánunk dobta ki magából, és nem is az végzett vele. *A férfi nyelvészeti ötlete tetszik neki, de Filia-nak is jó ötletei vannak.*
- Tudásom szerint, nem csak a közös nyelvünk létezik. Noha a régi nyelvezetek talán már mint kihaltak, de a törpék ősi rúna írását még én is ismerem, és ahogy a kisasszony is említette, a khumok is kifejleszettek egy nyelvet. *Bólogat a lány véleményére, majd feltesz egy kíváncsi kérdést, amit sajnos ő nem ismer, hiszen akkor még fiatal volt, és nem is érdekelte ez a téma. Manapság meg nem talál rá iratot. *
- A Vahad mégis mi volt? Képességei egy Őmágussal vetekedtek, de gonoszsága rosszabb volt egy hadseregnyi orkénál is.
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
[Melegen ajánlva]
*Egyetértőn biccent a bölcs törpe szavaira. Bizony ő maga is ódzkodik az
ősmágus kifejezéstől nagyon. Furcsa, de teljesen megérti az érveit. Ő
maga is töprengett rajta, hogy az ősmágus kifejezés nagyon nem illő.
Abban nem sok helye van a hitnek vagy a lelki tökéletesedésnek,
legalábbis szerinte.*
-Bizony, és sokan az emberek közül is ódzkodnak, még az egyház tagjai közt is akad...
Az olyan profán, ahol a lelki mélységet nem, csupán a hatalmat, a valóság feletti hatalmat tiszteljük.
-Viszont illene rendbe tenni hogy a bebocsátás, vagy tökéletesedés, az hatalomfüggő e. Hiszen a régiek tanai szerint az ősmágusok olykor, zömmel, csak hatalomban voltak különbek tőlünk. Nem másban.
*Pillant Morganus felé, bocsánatkérő mosollyal.*
-Leszámítva párat talán... ám az ősi tekercsek közül pár erről is szólt.
*Aztán csak vállat von, s csendben marad, hiszen érdekli nagyon a többiek véleménye az orkokról. Ő maga részről a vad orkok némelyikét is képes lenne “emberként` kezelni már. Csak az a kérdés, mi választja el őket. Mekkora az a szakadék és miért tátong az érkezők és közöttük.*
-Vadak.
*Suttogja ő is a törpével sóhajtva. Igen ez igaz. De vajon olyanok mint egy szarvas vagy egy farkas? Akkor bizony könnyen lehet, hogy a gonosz vagy bármi csak hatalmat nyert felettük... Erre pedig jó esélyt lát.*
-Igazság szerint én nem tudom megítélni, hogy a Vahad mit tehet Thrillionban. Kicsi voltam még, mikor garázdálkodott, és elpusztította a családom zömét. Így azt sem tudnám megmondani minek ment oda. Ám a hatalma nem enyészett el még Corvuson.
*Támasztja meg állát ismét, hogy az emlékektől felsejlett kicsit a szokásos mélabú. Szerencsére van ami lekösse most a figyelmét.*
Attól tartok a lingvisztikai érv nem feltétlen helytálló uram. Más, sokáig elszakadt népcsoport is saját nyelvet kezdett el kialakítani. Eltért tőlünk és vannak oly szavaik amiket nem érthetünk. A Shayelle amazonoknak például egy sor, és a sötételf közösségek némelyike is ilyen. Ráadásul mi se értünk már néhányat az őseink írásai közül.
Az egykor volt Sötét Megváltók tekercstöredékein is akad néhány...
Tudják! Arra gondolok, hogy lehet sok bölcselkedés elvesztegetett idő valahol. Hisz azt se tudjuk megmondani úgy lehet, hogy mi az hogy érkező. Mi az ami azzá tesz minket. Talán a művészet az egyetlen fogódzó eddig, de ez nem szerepel a kanonizált szövegek között.
Szerettem volna megkérdeni róla Bezoárd főapát urat, vagy az utódját Yoxa főanyát, de, szóval nem sikerült.
S lehet ha ez igaz, még akad néhány, ami közelebb vihetne bennünket az áhított tudás felé. Sok szerzetes inkább ezen töprenghetne, ahelyett hogy két litánia között degeszre falja magát sonkával.
Lehet az ilyen gyakorlatias városnak, mint a mienk, ahol jól ismerik a kézzel végzett becsületes munka értékét és örömét, ezt kellene elsősorban képviselnie.
Később ráérnénk azon töprengeni, hogy eshettünk ki egy tökéletes helyről, ahol hitünk szerint minden eleve tökéletes így nekünk is annak kellett lennünk valaha.
Fegyver: Kentril kardja Páncél: Könnyített mellvért
-Bizony, és sokan az emberek közül is ódzkodnak, még az egyház tagjai közt is akad...
Az olyan profán, ahol a lelki mélységet nem, csupán a hatalmat, a valóság feletti hatalmat tiszteljük.
-Viszont illene rendbe tenni hogy a bebocsátás, vagy tökéletesedés, az hatalomfüggő e. Hiszen a régiek tanai szerint az ősmágusok olykor, zömmel, csak hatalomban voltak különbek tőlünk. Nem másban.
*Pillant Morganus felé, bocsánatkérő mosollyal.*
-Leszámítva párat talán... ám az ősi tekercsek közül pár erről is szólt.
*Aztán csak vállat von, s csendben marad, hiszen érdekli nagyon a többiek véleménye az orkokról. Ő maga részről a vad orkok némelyikét is képes lenne “emberként` kezelni már. Csak az a kérdés, mi választja el őket. Mekkora az a szakadék és miért tátong az érkezők és közöttük.*
-Vadak.
*Suttogja ő is a törpével sóhajtva. Igen ez igaz. De vajon olyanok mint egy szarvas vagy egy farkas? Akkor bizony könnyen lehet, hogy a gonosz vagy bármi csak hatalmat nyert felettük... Erre pedig jó esélyt lát.*
-Igazság szerint én nem tudom megítélni, hogy a Vahad mit tehet Thrillionban. Kicsi voltam még, mikor garázdálkodott, és elpusztította a családom zömét. Így azt sem tudnám megmondani minek ment oda. Ám a hatalma nem enyészett el még Corvuson.
*Támasztja meg állát ismét, hogy az emlékektől felsejlett kicsit a szokásos mélabú. Szerencsére van ami lekösse most a figyelmét.*
Attól tartok a lingvisztikai érv nem feltétlen helytálló uram. Más, sokáig elszakadt népcsoport is saját nyelvet kezdett el kialakítani. Eltért tőlünk és vannak oly szavaik amiket nem érthetünk. A Shayelle amazonoknak például egy sor, és a sötételf közösségek némelyike is ilyen. Ráadásul mi se értünk már néhányat az őseink írásai közül.
Az egykor volt Sötét Megváltók tekercstöredékein is akad néhány...
Tudják! Arra gondolok, hogy lehet sok bölcselkedés elvesztegetett idő valahol. Hisz azt se tudjuk megmondani úgy lehet, hogy mi az hogy érkező. Mi az ami azzá tesz minket. Talán a művészet az egyetlen fogódzó eddig, de ez nem szerepel a kanonizált szövegek között.
Szerettem volna megkérdeni róla Bezoárd főapát urat, vagy az utódját Yoxa főanyát, de, szóval nem sikerült.
S lehet ha ez igaz, még akad néhány, ami közelebb vihetne bennünket az áhított tudás felé. Sok szerzetes inkább ezen töprenghetne, ahelyett hogy két litánia között degeszre falja magát sonkával.
Lehet az ilyen gyakorlatias városnak, mint a mienk, ahol jól ismerik a kézzel végzett becsületes munka értékét és örömét, ezt kellene elsősorban képviselnie.
Később ráérnénk azon töprengeni, hogy eshettünk ki egy tökéletes helyről, ahol hitünk szerint minden eleve tökéletes így nekünk is annak kellett lennünk valaha.
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
[Melegen ajánlva]
"Az ősi városokat fájdalmas újjászületésünk után építettük mi magunk,
amikor minden lélekben hevesen lángolt az ösztön, hogy valamilyen
formában megteremtsük a Város - a valaha mindennek otthont adó
szülőváros - tökéletlen mását." *idézi fel az egyik legrégibb ismert
világmagyarázati elbeszélésből, miként is jöttek létre az ősvárosok.*
- Tehát volt a Tökéletes Város, Thrillion, mely mégis szétesett, eltűnt közelünkből. Hogy miért, mi volt oka, azt nem tudom, el sem igen tudom képzelni. Viszont mindaz, mit mi létrehozunk, legfeljebb ha megközelítheti a tökéletesség állapotát, így tagadom, hogy Corvuson bármit is nevezhetnénk tökéletesnek. Különösen nem a vahad műveit, elvégre még Zujm is csalódottsággal gondolt vissza saját alkotásaira, s így szólt hajdan : "Mindent mi teremtettünk. Azt hittem, ez elég egyértelmű. Azonban a teremtés után a tulajdonságokkal nem mi vérteztünk fel semmit. Ugyan honnan tudhattuk, hogy az orkok mocskosak lesznek, a goblinok pedig agyafúrtak? Sokan azt hiszik, az istenek látják a jövőt. Csak azt sejthetik, amit már egyszer tapasztaltak." *fejezi be, s bizony joggal csodálkozhatnak a többiek, ő honnan tud ilyeneket. Nos, könnyű dolga van, hiszen hajdani apródját, Arturiust folyvást próbálta Zujm átcsábítani a sötét oldalra, -tehát tőle is sokat hallott beszélgetéseikről-, másfelől egy másik Szellemlovag is számos fontos tényt kiderített kérdései által, miket a förtelmes főmoszat Örvénynek feltett. Morganus tudása nem önmagában elképesztő, sokkal inkább az, hogy azokat miként szedi össze, s miként jegyzi szóról-szóra meg.*
- Ami pedig a lélekszikrát illeti, azt hiszem nem, nem rossz megközelítés, hogy az valamiféle önbeteljesítésre és alkotásra sarkall. Elvégre, mi Érkezők romlottunk belső minőségben, s tehát folyvást munkálkodnunk kell azért, hogy jobbá váljunk életünkben, s az elvesztett Várost is próbáljuk magunk köré hozni, adott lakhelyünkön, még ha ez nem is sikerülhet teljesen, csak részlegesen. *de persze lehetne még más különbségeket is említeni, ő már csak egyet fog:*
- És adott még valami, mi minket elválaszt a vad orkfajtáktól: a nyelvünk. Ha belegondol, mi Érkezők mind egy közös nyelvet beszélünk, mit ugyan egyes értelmes szörnyfajták képesek valamilyen szintig elsajátítani, de az nem anyanyelvük, még ha számos zöldbőrű már tudja is a mi beszédünket használni. Zujm például elárulta Zöldvölgy eredeti nevét, mely ez: Dhal-akir-am-shur, azaz a "Kies Pusztaság a Hegy által körbevéve." *nem tudja, mennyire meggyőző a lingvisztikai érv, de részéről ezt a témát zárja, elvégre nem az orkok történelméről tart előadást.*
- Én is úgy vélem, hogy nem reménytelen a helyzet, s Thrillionban mégiscsak miénk a helyzeti előny, különösen ha minden ősünk együtt küzd az ősmágusi teremtményekkel karöltve, a betolakodók ellen. De mert nem tudom, mi is történt azóta, hogy a vahad és szolgái Corvusról eltávoztak, így csak találgatni tudok... *ez az igazság, minden más csak tipp és logikai felépítmény.*
- S mert jól tudom, a törpék ódzkodnak az istenek és ősmágusok elnevezésektől, ezért is javasolnám, hogy a továbbiakban használjuk a Kapuőr megjelölést. Mert úgy vélem, ez valódi feladatuk és szerepük. Nyilván csodálatos képességeik miatt kapták hajdan az ősmágus nevet, noha kevéssé hasonlítanak a mi varázshasználóinkra. *próbál kompromisszumos megoldással előállni, s a kifejezéseket megmagyarázni.*
- Hogy a vahad velejéig gonosz volt? Nos, ne értsenek félre, magam is szívből gyűlöltem minden formáját, de azért nem merném ezt kategorikusan kijelenteni. Inkább azt mondanám, olyan volt, mint egy éretlen gyermek, ki határtalanul vágyta szeretetet, de azt kis kezével akarta másokból kifacsarni. Talán egy komplexusos teremtőnek lehetne leírni, ki csalódott egykori teremtményeiben, azokat magától eldobta, sőt minket még az ellenük vívott háborúra biztatott Zöldvölgyben. Hogy hazug volt Zujm? Igen, össze-vissza beszélt, ahogy érdeke diktálta. Bölcs volt, minek mondta magát? ostobább volt minden ősmágusnál, kiknél jobbnak tartotta magát. De hogy nem tisztelt volna semmit? Néhány alapvető szabályt azért betartott, mert engem sem nyelt el, mikor eme helyen szemébe köptem magvas véleményemet. De azt nem feledhetjük, miként ölt meg egy lányt Ferrah, miként némított el Zujm egy másikat, miként kívántak véráldozatot, maguknak önkéntes szolgabarátságot, miként törték szét Szépszemű oltárát e szent helyen, s miként ölettek hősöket Újsziklánál meg... *gyúl szent harag hangjában, mit csak elnémulása olt el.*
Fegyver: Mágikus ötbányai pallos Páncél: Kényelmes worgbőrpáncél
- Tehát volt a Tökéletes Város, Thrillion, mely mégis szétesett, eltűnt közelünkből. Hogy miért, mi volt oka, azt nem tudom, el sem igen tudom képzelni. Viszont mindaz, mit mi létrehozunk, legfeljebb ha megközelítheti a tökéletesség állapotát, így tagadom, hogy Corvuson bármit is nevezhetnénk tökéletesnek. Különösen nem a vahad műveit, elvégre még Zujm is csalódottsággal gondolt vissza saját alkotásaira, s így szólt hajdan : "Mindent mi teremtettünk. Azt hittem, ez elég egyértelmű. Azonban a teremtés után a tulajdonságokkal nem mi vérteztünk fel semmit. Ugyan honnan tudhattuk, hogy az orkok mocskosak lesznek, a goblinok pedig agyafúrtak? Sokan azt hiszik, az istenek látják a jövőt. Csak azt sejthetik, amit már egyszer tapasztaltak." *fejezi be, s bizony joggal csodálkozhatnak a többiek, ő honnan tud ilyeneket. Nos, könnyű dolga van, hiszen hajdani apródját, Arturiust folyvást próbálta Zujm átcsábítani a sötét oldalra, -tehát tőle is sokat hallott beszélgetéseikről-, másfelől egy másik Szellemlovag is számos fontos tényt kiderített kérdései által, miket a förtelmes főmoszat Örvénynek feltett. Morganus tudása nem önmagában elképesztő, sokkal inkább az, hogy azokat miként szedi össze, s miként jegyzi szóról-szóra meg.*
- Ami pedig a lélekszikrát illeti, azt hiszem nem, nem rossz megközelítés, hogy az valamiféle önbeteljesítésre és alkotásra sarkall. Elvégre, mi Érkezők romlottunk belső minőségben, s tehát folyvást munkálkodnunk kell azért, hogy jobbá váljunk életünkben, s az elvesztett Várost is próbáljuk magunk köré hozni, adott lakhelyünkön, még ha ez nem is sikerülhet teljesen, csak részlegesen. *de persze lehetne még más különbségeket is említeni, ő már csak egyet fog:*
- És adott még valami, mi minket elválaszt a vad orkfajtáktól: a nyelvünk. Ha belegondol, mi Érkezők mind egy közös nyelvet beszélünk, mit ugyan egyes értelmes szörnyfajták képesek valamilyen szintig elsajátítani, de az nem anyanyelvük, még ha számos zöldbőrű már tudja is a mi beszédünket használni. Zujm például elárulta Zöldvölgy eredeti nevét, mely ez: Dhal-akir-am-shur, azaz a "Kies Pusztaság a Hegy által körbevéve." *nem tudja, mennyire meggyőző a lingvisztikai érv, de részéről ezt a témát zárja, elvégre nem az orkok történelméről tart előadást.*
- Én is úgy vélem, hogy nem reménytelen a helyzet, s Thrillionban mégiscsak miénk a helyzeti előny, különösen ha minden ősünk együtt küzd az ősmágusi teremtményekkel karöltve, a betolakodók ellen. De mert nem tudom, mi is történt azóta, hogy a vahad és szolgái Corvusról eltávoztak, így csak találgatni tudok... *ez az igazság, minden más csak tipp és logikai felépítmény.*
- S mert jól tudom, a törpék ódzkodnak az istenek és ősmágusok elnevezésektől, ezért is javasolnám, hogy a továbbiakban használjuk a Kapuőr megjelölést. Mert úgy vélem, ez valódi feladatuk és szerepük. Nyilván csodálatos képességeik miatt kapták hajdan az ősmágus nevet, noha kevéssé hasonlítanak a mi varázshasználóinkra. *próbál kompromisszumos megoldással előállni, s a kifejezéseket megmagyarázni.*
- Hogy a vahad velejéig gonosz volt? Nos, ne értsenek félre, magam is szívből gyűlöltem minden formáját, de azért nem merném ezt kategorikusan kijelenteni. Inkább azt mondanám, olyan volt, mint egy éretlen gyermek, ki határtalanul vágyta szeretetet, de azt kis kezével akarta másokból kifacsarni. Talán egy komplexusos teremtőnek lehetne leírni, ki csalódott egykori teremtményeiben, azokat magától eldobta, sőt minket még az ellenük vívott háborúra biztatott Zöldvölgyben. Hogy hazug volt Zujm? Igen, össze-vissza beszélt, ahogy érdeke diktálta. Bölcs volt, minek mondta magát? ostobább volt minden ősmágusnál, kiknél jobbnak tartotta magát. De hogy nem tisztelt volna semmit? Néhány alapvető szabályt azért betartott, mert engem sem nyelt el, mikor eme helyen szemébe köptem magvas véleményemet. De azt nem feledhetjük, miként ölt meg egy lányt Ferrah, miként némított el Zujm egy másikat, miként kívántak véráldozatot, maguknak önkéntes szolgabarátságot, miként törték szét Szépszemű oltárát e szent helyen, s miként ölettek hősöket Újsziklánál meg... *gyúl szent harag hangjában, mit csak elnémulása olt el.*
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
[Melegen ajánlva]
*Hosszasan figyeli a Szépszeműről és Villámúrról szóló leírást, közben
szakállát simogatja és próbálja memorizálni az elbeszélést. A férfi
nagyon tájékozott, sokhoz ért. Talán a törpe makacsság, ami nem hagyja
Deranoth-nak, hogy belekezdjen másba, amíg az addigi tárgy, amit
gyakorolt nem tökéletes. Így nem tud a ősi vallásokról semmit, a
Természetvallást csak futólag ismeri.*
- Szyl hozta, kisasszonyt. Adjon az ég sziklát, mire lábát vetheti és helyet foglalhat. *Üdvözli a nőt, törpésen, majd a lovaghoz fordul.*
- Ha Vahad uralja Thrilliont - amit személy szerint kétlek - miért ne győzhetnénk le ott is? Lelkünk elérte Thrillion kapuját, és át is tért rajta, ami azt jelenti hogy szellemileg, lelkileg és testileg is közel járunk a tökéleteshez. Akkor a Vahad már nem kihívás. *Szól a férfi is a nő beszélgetésébe közben, hozzá szól a dolgokhoz, ha úgy kívánja a helyzet, a saját gondolataival is gazdagítja a beszámolót.*
- Szőrmók Szyl... igen, talán az Állhatatosság. Számunkra Szyl a vigyázó édesapa, aki gyermekeit sosem hagyja el. Mi sziklafiak, az Ősmágus kifejezéstől is ódzkodunk. Számunkra Ősök, nem ősmágusok. Sok törpe testvérem nem fogadja el a mágiát, undorodik tőle. Számukra mágiát a mágusok használják, így nem kedvelik ha az Alapítót ősmágusnak nevezik, számukra egy törpe nem lehet varázshasználó.*Fejti ki nézetét, amikor többször meghallja, hogy Morganus Szylt és az Ősmágusokat egy mondatban említi. Deranoth nem teljesen így gondolja, hiszen ő maga ismeri az Ősök erejét, a mágiát, de nem hívja az Alapítót ősmágusnak. *
- Klánunkhoz több fél-ork is tartozott. *Fordul a nő felé.* Őket nevezhetjük Érkezőnek, hiszen bátrak, modorosak, egyesek még bölcsek is. Orkkal közelebbről nem beszéltem még, így azt sem tudhatom milyenek. Az én elképzelésem az, hogy inkább az állatokhoz hasonlítanak. Vadak. Ha a vahad gyermekei, nem élnének csordákban. Mint ismerem, náluk is van valamilyen szintű család, összetartás. A vahad velejéig gonosz volt, nem tisztelt semmit.
Fegyver: Kentril kardja Páncél: Szyl vértje
- Szyl hozta, kisasszonyt. Adjon az ég sziklát, mire lábát vetheti és helyet foglalhat. *Üdvözli a nőt, törpésen, majd a lovaghoz fordul.*
- Ha Vahad uralja Thrilliont - amit személy szerint kétlek - miért ne győzhetnénk le ott is? Lelkünk elérte Thrillion kapuját, és át is tért rajta, ami azt jelenti hogy szellemileg, lelkileg és testileg is közel járunk a tökéleteshez. Akkor a Vahad már nem kihívás. *Szól a férfi is a nő beszélgetésébe közben, hozzá szól a dolgokhoz, ha úgy kívánja a helyzet, a saját gondolataival is gazdagítja a beszámolót.*
- Szőrmók Szyl... igen, talán az Állhatatosság. Számunkra Szyl a vigyázó édesapa, aki gyermekeit sosem hagyja el. Mi sziklafiak, az Ősmágus kifejezéstől is ódzkodunk. Számunkra Ősök, nem ősmágusok. Sok törpe testvérem nem fogadja el a mágiát, undorodik tőle. Számukra mágiát a mágusok használják, így nem kedvelik ha az Alapítót ősmágusnak nevezik, számukra egy törpe nem lehet varázshasználó.*Fejti ki nézetét, amikor többször meghallja, hogy Morganus Szylt és az Ősmágusokat egy mondatban említi. Deranoth nem teljesen így gondolja, hiszen ő maga ismeri az Ősök erejét, a mágiát, de nem hívja az Alapítót ősmágusnak. *
- Klánunkhoz több fél-ork is tartozott. *Fordul a nő felé.* Őket nevezhetjük Érkezőnek, hiszen bátrak, modorosak, egyesek még bölcsek is. Orkkal közelebbről nem beszéltem még, így azt sem tudhatom milyenek. Az én elképzelésem az, hogy inkább az állatokhoz hasonlítanak. Vadak. Ha a vahad gyermekei, nem élnének csordákban. Mint ismerem, náluk is van valamilyen szintű család, összetartás. A vahad velejéig gonosz volt, nem tisztelt semmit.
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
[Melegen ajánlva]
-Ez igaz uram. De ha bármiben benne lehet a “tökéletesség` akkor
felesleges volt kipottyannunk Thrillionból. Eleve tökéletesek voltunk,
abban a valóban, amiben léteztünk.
Mint ahogy tökéletes a maga nemében egy csalán is, vagy egy kovakő. Elvileg a természet kultuszának mélyén meg is búvik ez az idea.
*Aztán csak vállat von megint. Nem igazán követi a természet tanait, mert neki hiányzik belőle a valóság igazi látása. Szerinte nem a jelenben élnek hanem álomvilágban a követői, s egyszer magára is haragított egy “papot` még régebben, másik városban pár évvel ezelőtt.*
-Szerintem ez meg is rengetné az egyházat alapjaiban. Kíváncsi lennék a zsinatot ülő okos fők, mit mondanának erre.
De sok cudar ember lesz ott azt hiszem, kibiceknek meg nincs hely.
*Bocsánatkérő mosoly, mint a kutató elmék amint szégyellik a saját kíváncsiságukat.*
-No de, hadd osszam meg magukkal egy nézetem. Tudják így a világot járva olvasva, hallva történeteket, s úgy hogy magam is részt vettem pár összecsapásban és beszéltem félorkokkal is.
Szóval én arra gondoltam, hogy az ork fajok, alapvetően erősebbek és erőszakosabbak ez igaz, nyersebbek. De ezen túlmenően mintha hiányozna belőlük az igazi kreativitás. A teremtő, alkotó erő és képzelet. A művészet a maga teljességében, vagy az építészet akár...
Nem emlékszem hogy valóban szemet és lelket gyönyörködtető dolgot hoztak volna létre, vagy akár valami tartós és komoly mechanikát, mint a gnóm mesterek. Ebben komolyan különböznek tőlünk, még a félorkok is tudnak legalább pálinkát főzni a Sáncfalvakon.
Csak mert hallottam már orkról, aki bátornak bátor volt, és még lovagias is a maga módján, tiszteletreméltó... de mégsem volt igazán érkezőnek nevezhető.
Mit gondolnak, a lélek szikrája köthető valamilyen módon ehhez a kreativitáshoz és alkotáshoz?
Fegyver: Kentril kardja Páncél: Könnyített mellvért
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------Mint ahogy tökéletes a maga nemében egy csalán is, vagy egy kovakő. Elvileg a természet kultuszának mélyén meg is búvik ez az idea.
*Aztán csak vállat von megint. Nem igazán követi a természet tanait, mert neki hiányzik belőle a valóság igazi látása. Szerinte nem a jelenben élnek hanem álomvilágban a követői, s egyszer magára is haragított egy “papot` még régebben, másik városban pár évvel ezelőtt.*
-Szerintem ez meg is rengetné az egyházat alapjaiban. Kíváncsi lennék a zsinatot ülő okos fők, mit mondanának erre.
De sok cudar ember lesz ott azt hiszem, kibiceknek meg nincs hely.
*Bocsánatkérő mosoly, mint a kutató elmék amint szégyellik a saját kíváncsiságukat.*
-No de, hadd osszam meg magukkal egy nézetem. Tudják így a világot járva olvasva, hallva történeteket, s úgy hogy magam is részt vettem pár összecsapásban és beszéltem félorkokkal is.
Szóval én arra gondoltam, hogy az ork fajok, alapvetően erősebbek és erőszakosabbak ez igaz, nyersebbek. De ezen túlmenően mintha hiányozna belőlük az igazi kreativitás. A teremtő, alkotó erő és képzelet. A művészet a maga teljességében, vagy az építészet akár...
Nem emlékszem hogy valóban szemet és lelket gyönyörködtető dolgot hoztak volna létre, vagy akár valami tartós és komoly mechanikát, mint a gnóm mesterek. Ebben komolyan különböznek tőlünk, még a félorkok is tudnak legalább pálinkát főzni a Sáncfalvakon.
Csak mert hallottam már orkról, aki bátornak bátor volt, és még lovagias is a maga módján, tiszteletreméltó... de mégsem volt igazán érkezőnek nevezhető.
Mit gondolnak, a lélek szikrája köthető valamilyen módon ehhez a kreativitáshoz és alkotáshoz?
[Melegen ajánlva]
*Szaporodnak a kérdések, alig bírja őket mind megjegyezni. S nem is
könnyű rájuk megtalálni a megfelelő választ, de azért próbálkozik:*
- Arról a Kapuról nyilván többet tudunk, igen. *hangzik az első.*
- S igen, megint érzékeny kérdésre tapintott azáltal, hogy mi a helyzet az alvilági Érkező társainkkal. Meg kell mondanom, azóta nem merek csak úgy erkölcsi piedesztáról ítélkezni, mióta elém vetődött egy bérgyilkos, kit nekem szántak. Tettéért mindenképp halált érdemelt, földi törvényeink szerint, de az a bátorság, vagy talán vakmerőség, mely által fényes nappal begyalogolt elém, s még embereim előtt is képes volt képembe mondani, hogy életemért jött, az érdemel részemről némi tiszteletet. Még azt is el tudom képzelni, hogy Kyssa is tárt Kapuval fogadta. A Kapuk Kegyelmére kell magunkat bíznunk halálunk óráján, senki más meg nem ítélhet minket, csak a Kapu és őre. És tudja, ha igaz a lélekvándorlás feltételezett módja, akkor az elfek nyugalma ránk is átragadhat, elvégre ha nem sikerül egy életben átjutnunk a Kapukon, újrapróbálva egy következőben, talán végre diadalt nyerhetünk. És ez talán válasz azon kérdésére is, mely a született előjogainkat firtatja, mert ha véletlenszerű az újraszületés rendszere, úgy egyenlők esélyeink. Ha pedig érdem alapú, úgy is van valami igazság az egészben. *nem kíván senkinek szegénységet, de szegényként is lehet szabad az ember, sőt, sok esetben csak úgy lehet igazán szabad, persze csak ha nem kifosztott is lélekben.*
- Ami pedig a Kapuk számát illeti, mint már utaltam rá, mi is tehetünk gyarapodásukról. Eleve elgondolkodtató, miként lehet, hogy a vahad nagyságrendekkel erősebb volt egy-egy ősmágusnál, de ha az ősmágusok egybe forrtak, valami reménysugár nyílt számukra harcban. Arra akarok tehát utalni, hogy mivel az ősmágusok képesek osztódni, de egybe is olvadni, talán épp azáltal gyengültek el, hogy számuk megugrott. Az én feltételezésem tehát az, hogy volt kezdetben egy vagy kevés számú Kapu, egy viszonylag egységes ősidea-massza, s egyetlen vagy kevés kapuőrző égi lény, kik nagyobb hatalommal bírtak, mint a mostani utódaik. Amíg tehát ragaszkodunk vallási megosztottságunkhoz, úgy vélem, épp mi tápláljuk patrónusaink gyengeségét. Azt persze nem tudom megítélni, a vahad, ha Thrillionba jutott, ott milyen erővel bír, mit akar tenni, s kirobbant-e háborúság eredeti világunk őslakói és a betolakodók között, -mely érdekes tükörképe lenne mindannak, mit tapasztalhatunk Corvus földjén-, de az kétségtelen, hogy ideje lenne végre alaposan átgondolni mindazt, amit tudunk, sejtünk, remélünk. Miként tesszük most is... *mosolyodik el a komoly szavak után. De folytatja egy következő kérdéssel:*
- Nem hinném, hogy Szyl csak törpéket gyámolítana, vagy hogy Kyssa bátorsága feltétlen halált követelne meg. Ezért is vallom, hogy jobban meg kéne ismernünk az ősideákat, úgy talán jobban megértenénk a világokat mozgató húrokat. Egyébként meg, mint már utaltam rá, a bátorság is adatik mindenkinek, akinek szíve kész befogadására. Így szólt hozzánk Kyssa: "Miért az aggodalom olyanokért, kik már megtették, amit megtehettek egy emberi életben? Ugyan miért ne ismerhetne bárki, még ha nevemet nem is ejtik ki emberöltőkön keresztül? Én vagyok az, ki hajdanán elszórta a Bátorság ősideájának magvait Corvus létsíkján, mely azóta szárba szökkent sok helyen, s élni fog akkor is, amikor én tán már nem is létezem. De most itt vagyok, visszatértem, mert eljött az idő az aratásra, próbája az Érkezőknek, Ősmágusoknak és Vahadoknak... Ne legyen hát szívedben helye kétségnek, gyermek, velem van még az is, ki csak az utolsó leheletével ismerte meg az általam felkínált utat Thrillionba!" *idézi fejből a IV. fejezet egyik legszebb kijelentését. Kyssánál kevés toleránsabb és szeretőbb ősmágusról tud, s talán nem is csak elfogultság révén állíthatja ezt. Rövid ideig tudott csak fizikai formában köztük lenne, de itt tartózkodása mindenképp áldásözönnel ért fel számukra.*
- Ami pedig a khumokat illeti, igen, tőlük sokban különbözünk, elvégre ők talán a vahad gyermekei és Corvus őslakosai, míg mi más világból pottyantunk ide. Azt viszont ne kérdezze senki, a fél-ork ilyen szempontból tehát mi, lelke hova húz, Thrillionba vagy máshova, mert nem tudom, csak remélni merem, hogy az érkezői rész bennük felülkerekedik a corvusi matérián s gonosz ösztöneiken. De mert a lélekszikra az elsődleges, testünk meg csak kivetülése lényegünknek, így bizakodó vagyok, minden értelemben, hogy a szellem felülkerekedik mindenen. Ha nem így lenne, nem lennék Szellemlovag... *fejezi be válaszadásait egy mosollyal.*
Fegyver: Mágikus ötbányai pallos Páncél: Kényelmes worgbőrpáncél
- Arról a Kapuról nyilván többet tudunk, igen. *hangzik az első.*
- S igen, megint érzékeny kérdésre tapintott azáltal, hogy mi a helyzet az alvilági Érkező társainkkal. Meg kell mondanom, azóta nem merek csak úgy erkölcsi piedesztáról ítélkezni, mióta elém vetődött egy bérgyilkos, kit nekem szántak. Tettéért mindenképp halált érdemelt, földi törvényeink szerint, de az a bátorság, vagy talán vakmerőség, mely által fényes nappal begyalogolt elém, s még embereim előtt is képes volt képembe mondani, hogy életemért jött, az érdemel részemről némi tiszteletet. Még azt is el tudom képzelni, hogy Kyssa is tárt Kapuval fogadta. A Kapuk Kegyelmére kell magunkat bíznunk halálunk óráján, senki más meg nem ítélhet minket, csak a Kapu és őre. És tudja, ha igaz a lélekvándorlás feltételezett módja, akkor az elfek nyugalma ránk is átragadhat, elvégre ha nem sikerül egy életben átjutnunk a Kapukon, újrapróbálva egy következőben, talán végre diadalt nyerhetünk. És ez talán válasz azon kérdésére is, mely a született előjogainkat firtatja, mert ha véletlenszerű az újraszületés rendszere, úgy egyenlők esélyeink. Ha pedig érdem alapú, úgy is van valami igazság az egészben. *nem kíván senkinek szegénységet, de szegényként is lehet szabad az ember, sőt, sok esetben csak úgy lehet igazán szabad, persze csak ha nem kifosztott is lélekben.*
- Ami pedig a Kapuk számát illeti, mint már utaltam rá, mi is tehetünk gyarapodásukról. Eleve elgondolkodtató, miként lehet, hogy a vahad nagyságrendekkel erősebb volt egy-egy ősmágusnál, de ha az ősmágusok egybe forrtak, valami reménysugár nyílt számukra harcban. Arra akarok tehát utalni, hogy mivel az ősmágusok képesek osztódni, de egybe is olvadni, talán épp azáltal gyengültek el, hogy számuk megugrott. Az én feltételezésem tehát az, hogy volt kezdetben egy vagy kevés számú Kapu, egy viszonylag egységes ősidea-massza, s egyetlen vagy kevés kapuőrző égi lény, kik nagyobb hatalommal bírtak, mint a mostani utódaik. Amíg tehát ragaszkodunk vallási megosztottságunkhoz, úgy vélem, épp mi tápláljuk patrónusaink gyengeségét. Azt persze nem tudom megítélni, a vahad, ha Thrillionba jutott, ott milyen erővel bír, mit akar tenni, s kirobbant-e háborúság eredeti világunk őslakói és a betolakodók között, -mely érdekes tükörképe lenne mindannak, mit tapasztalhatunk Corvus földjén-, de az kétségtelen, hogy ideje lenne végre alaposan átgondolni mindazt, amit tudunk, sejtünk, remélünk. Miként tesszük most is... *mosolyodik el a komoly szavak után. De folytatja egy következő kérdéssel:*
- Nem hinném, hogy Szyl csak törpéket gyámolítana, vagy hogy Kyssa bátorsága feltétlen halált követelne meg. Ezért is vallom, hogy jobban meg kéne ismernünk az ősideákat, úgy talán jobban megértenénk a világokat mozgató húrokat. Egyébként meg, mint már utaltam rá, a bátorság is adatik mindenkinek, akinek szíve kész befogadására. Így szólt hozzánk Kyssa: "Miért az aggodalom olyanokért, kik már megtették, amit megtehettek egy emberi életben? Ugyan miért ne ismerhetne bárki, még ha nevemet nem is ejtik ki emberöltőkön keresztül? Én vagyok az, ki hajdanán elszórta a Bátorság ősideájának magvait Corvus létsíkján, mely azóta szárba szökkent sok helyen, s élni fog akkor is, amikor én tán már nem is létezem. De most itt vagyok, visszatértem, mert eljött az idő az aratásra, próbája az Érkezőknek, Ősmágusoknak és Vahadoknak... Ne legyen hát szívedben helye kétségnek, gyermek, velem van még az is, ki csak az utolsó leheletével ismerte meg az általam felkínált utat Thrillionba!" *idézi fejből a IV. fejezet egyik legszebb kijelentését. Kyssánál kevés toleránsabb és szeretőbb ősmágusról tud, s talán nem is csak elfogultság révén állíthatja ezt. Rövid ideig tudott csak fizikai formában köztük lenne, de itt tartózkodása mindenképp áldásözönnel ért fel számukra.*
- Ami pedig a khumokat illeti, igen, tőlük sokban különbözünk, elvégre ők talán a vahad gyermekei és Corvus őslakosai, míg mi más világból pottyantunk ide. Azt viszont ne kérdezze senki, a fél-ork ilyen szempontból tehát mi, lelke hova húz, Thrillionba vagy máshova, mert nem tudom, csak remélni merem, hogy az érkezői rész bennük felülkerekedik a corvusi matérián s gonosz ösztöneiken. De mert a lélekszikra az elsődleges, testünk meg csak kivetülése lényegünknek, így bizakodó vagyok, minden értelemben, hogy a szellem felülkerekedik mindenen. Ha nem így lenne, nem lennék Szellemlovag... *fejezi be válaszadásait egy mosollyal.*
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
[Melegen ajánlva]
-Tehát... *Szedi össze a gondolatait apránként a hosszas fejtegetés után...*
-Tehát, tulajdonképpen arról a kapuról tudhatunk biztosat, vagy közel biztosat, amelyet valamelyik “égi hatalom` ~feleli szemrebbenés nélkül maga is...~ mutatott meg nekünk.
Az összes többi, pusztán feltételezés.
Mondjuk a foglalkozás szerinti aligha hihető. Kapu a rablóknak és gyilkosoknak?
*Pillant vissza...*
-Meg egy embernek lehet több foglalkozása is. Akkor vagy eleve tökéletlen, vagy pedig elkezdünk végtelen sok kaput gyártani.
Az meg nem vezet sehova nem igaz? Hisz ha végtelen sok kapu van, nincs e mindenkinek egy? Pont olyan amilyen ő maga.
Ha pedig enmagunkban bármit bevihetünk Thrillionba, akkor eleve értelmetlen is a hittétel, hogy miért pottyantunk ide, és hogy juthatunk vissza.
-Ráadásul érdekes is lenne ha bármit taníthatnánk, taníthatnának a papi személyek a többieknek. Nem e szolgálná a vallás a közösség pusztulását, ahelyett hogy összetartaná azt?
Ám úgy tűnik nem mindenkinek adatik meg Syl vagy Kyssa kegye. Nekik mit tudna tanácsolni? Sem szőrös nem akarok lenni, se korán meghalni jó uram.
Bár az foglalkoztat erősen, miért pottyantunk ide, és eleve hasonlók vagyunk s csak később válunk különbözővé, vagy eleve különbözünk.
Főleg azért, mert miért születik valaki szegénynek vagy üldözöttnek, vagy gazdagnak és kevélynek?
Főleg hogy nem igazán értem ezt a lélekszikrás dolgot sem. Ez lenne az oka, hogy különbözünk a khumoktól? Úgy értem a zöld bőr és az erős testszagon kívül...
Vagy van más is ami elkülönít minket tőlük vagy egymástól?
Fegyver: Kentril kardja Páncél: Könnyített mellvért
-Tehát, tulajdonképpen arról a kapuról tudhatunk biztosat, vagy közel biztosat, amelyet valamelyik “égi hatalom` ~feleli szemrebbenés nélkül maga is...~ mutatott meg nekünk.
Az összes többi, pusztán feltételezés.
Mondjuk a foglalkozás szerinti aligha hihető. Kapu a rablóknak és gyilkosoknak?
*Pillant vissza...*
-Meg egy embernek lehet több foglalkozása is. Akkor vagy eleve tökéletlen, vagy pedig elkezdünk végtelen sok kaput gyártani.
Az meg nem vezet sehova nem igaz? Hisz ha végtelen sok kapu van, nincs e mindenkinek egy? Pont olyan amilyen ő maga.
Ha pedig enmagunkban bármit bevihetünk Thrillionba, akkor eleve értelmetlen is a hittétel, hogy miért pottyantunk ide, és hogy juthatunk vissza.
-Ráadásul érdekes is lenne ha bármit taníthatnánk, taníthatnának a papi személyek a többieknek. Nem e szolgálná a vallás a közösség pusztulását, ahelyett hogy összetartaná azt?
Ám úgy tűnik nem mindenkinek adatik meg Syl vagy Kyssa kegye. Nekik mit tudna tanácsolni? Sem szőrös nem akarok lenni, se korán meghalni jó uram.
Bár az foglalkoztat erősen, miért pottyantunk ide, és eleve hasonlók vagyunk s csak később válunk különbözővé, vagy eleve különbözünk.
Főleg azért, mert miért születik valaki szegénynek vagy üldözöttnek, vagy gazdagnak és kevélynek?
Főleg hogy nem igazán értem ezt a lélekszikrás dolgot sem. Ez lenne az oka, hogy különbözünk a khumoktól? Úgy értem a zöld bőr és az erős testszagon kívül...
Vagy van más is ami elkülönít minket tőlük vagy egymástól?
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
[Melegen ajánlva]
"...békés térítő munkánkat a továbbiakban is folytatni fogjuk, s
reményeink szerint, együtt juthatunk el majd, egy tökéletesebb
világba..." *mondja el a hetedik hittételt, ezzel fejezvén ki, hogy
miért a béke útja a helyes, elődeik által elrendelten. Ő egyébként se
tudná betegnek látni, ki a hitében megbicsaklik, legfeljebb ha
eltévelyedettnek. S ilyenformán a katekéta feladata a tanítás,
szövegmagyarázat, a hívők hívása jó szóval, bölcs tanács adása, nem
pedig ostorcsattogtatás.*
- Pontosan. Ezért is vallom, hogy egy a Szikla. *néz a törpe kollegára, aki rögvest értheti, hogy az otthonra utal a szikla szóval. Morganus számára szűkebb értelemben Sziklaöbölt jelenti, de nagyobb léptékben meg az egész ismert Corvust. Végső reményként meg, magát Thrilliont.*
- Ne értsen félre, a Kapuk nem holmi tárgyak, de kétségtelenül ez a földi hasonlat fedi le leginkább, mik is valójában. *megérti, hogy nem könnyű elsőre befogadni az egész koncepcióját, néha még ő maga is csak a felszínt kapirgálja.*
- Átjárók dimenziók között, bár ez elég szárazon hangzik így önmagában. Tehát tegyük gyorsan hozzá, hogy miként az általunk ismert ajtók, nyilván ezek is nyithatók, zárhatók, s valami módon szelektálja mindegyikük, ki fér át rajtuk, s kit enged be általuk a gazda. Sőt, azt is mondanám, ezek nem oly rigid egységek, mint mit látunk fából összetéve, tehát mindenképpen csodálatos jószágok, maguk is megérdemlik ámulatunkat s tiszteletünket. Azt is tudjuk, hogy mikor kiszórattunk thrillionból, szinte mindenki egyazon kapun át érkezett, s úgy hiszem, a mi elváltozásunk egymástól okozza, hogy a Kapuk is széttértek. Ők is igazodnak tehát hozzánk, nem csupán fordítottja igaz. Elég arra gondolni, hogy új ősmágusok feltűnésével új kapukat is feltételeznek a hívek... *az ő életében ez leginkább Agenis kultuszában nyert példát.*
- Én tehát azt mondom, Thrillion szétesése, az ősideák széttöredezése, a Kapuk széttérése, és az Érkezők szétválása mind-mind összefügg, s ráadásul leginkább mi vagyunk a hibásak mindezekért, nem pedig a körülmények. Bár ki tudja, ezek végtelen mély titkok, még tán az alászálltak első generációjának tagjai sem tudták, mi is történt igazán. *nem is akarja magát vagy másokat áltatni azzal, hogy bír feleletekkel, neki is több a kérdése, mint biztos válasza.*
- Abból tudunk leginkább kiindulni, hogy miként az első Érkezők még nagyban hasonlítottak egymásra, s ilyenformán a Kapujuk is közös volt, úgy most, hogy mi nagyban különbözünk egymástól, úgy Kapuink is meglehetősen különböznek. A mi milyenségünkhöz alakulnak Kapuk, s nekünk meg azzá kell alakulnunk, mely minőség átjuthat Kapunkon. Tudom, még ez is bonyolult... *zavarodik bele maga is, nagy levegőt vesz, kezdi az egészet újra:*
- Vissza a történetben. Talán még emlékeznek, mit mondtam eleink elképzeléseiről, miszerint van Kapuja a csizmadiáknak, van a kovácsoknak, és így tovább. Igen, még nagymesteri elődeim közül is volt, ki a lovagoknak külön Kaput képzelt el. De kérdem én, illetve Önt, hölgyem, a mindenség rendezőelvével vértezetten, vajon így rendezné el a bejáratokat? Én legalábbis nem tartom valószínűnek, hogy foglalkozások szerint legyenek az átjárók, elvégre nem ebben különbözünk egymástól leginkább. Ha engem kérdeznek, én csakis az ősideákban találok választ s feliratot a Kapuknak, rendezőelvet a káoszban. Mert nem kötelezően minden lovag tiszteli Kyssát, ő viszont bárkinek ad Bátorságot, az idők kezdete óta szórta szét Corvuson, ha már idejutottunk. S azt is megmondta egyszer, nem minden Szellemlovagot vett magához ő személyesen, az általa őrzött Kapun át, tehát feltételezem, eléggé mozgalmas az átjutás rendszere, kevéssé statikus. *de persze a fő kérdés még mindig a levegőben lóg, tehát folytatja a gondolati játékot.*
- Ha már előhoztam Kyssát, az ő Kapuját, illetve a Bátorság ősideáját, használjuk ezt teóriánkban tovább. Vegyünk egy törpét, egy elfet és egy embert, mindegyiket saját vallása szerint. A törpék nincsenek híján a bátorságnak, sőt, élen járók, nem hiába kedvelte mindig Kyssa, Szőrmók Szyl gyermekeit. A "mélység lovagjai" meg nem rettennek, ha néhány khum fejét kéne betörniük, egész lényükből sugárzik az, mint sziklából, hogy csak merjen az ostoba mezténláb belérúgni. Számukra különösen fontos, hogy ne hozzanak szégyent családjuk s őseik nevére, kiknek példáját tehát követik rendben, s gazdagítják az énekek sorát saját hőstetteikkel. De lapozzunk az elfhez: a természet gyermeke, s lágysága csak olyannyira alábecsülendő, mint a vízé, mely haragvásban rettenetes. Nem véletlen az íj kedvelt fegyverük, egész lényüknek lehetne tárgybéli mása rugalmasságával, karcsúságával, elegáns finom vonalaival, feszes húrozatával. Csak az együgyű hiheti, hogy egy lágyan elengedett nyílvessző kevésbé veszélyes, mint sokszor suhintott kardacél. De amit mondani akarok, az ez: bátorság nem csak harcban jelenik meg, hanem a készültségben, hogy a lélek kész bármikor cselekvést indítani, amikor szükséges. A bátorságnak sok megnyilvánulása van, ezt Kyssa is többször elmondta... Vegyük végül az embert. Azt hiszem, kár ecsetelnem, milyenek is vagyunk. Úgyhogy csak két dolgot idéznék: "...és nem lészen rajtunk Halálnak hatalma!" - ez lovagrendünk mottója, s ez a másik: "...mindenki számára nyílik kapu Thrillionba, ha méltónak találtatik tetteiben." - ez pedig a harmadik hittétel, talán a leginkább meg nem értett. A kettő szépen összeillik, ha valaki megérti, miért legnagyobb hőstett a mi szemünkben a hősi halál, mártíromság, a bátor kiállás másokért a legvégsőkig. Újszikla maga volt a véres csoda, sok lélek emelkedett fel akkor, teljes dicsőségben... *emlékezik meg röviden a hajdani lovagokról, harcostársakról, kik meg nem hajoltak Zujmnak, s végsőkig harcoltak a szörnyhadakkal, Ködvölgy Végzetével.*
- "Legjobbjaim mind hősi halállal haltak, estek el egyként, vagy egymás válla mellett a csatatéren! A mai gonosz idők gyáva sarjai nem ilyen véget vágynak remegve, hanem hosszú éltet párnák közt, s békés lugasok árnyékában. Ha valaki rövid élte alatt is becsben járt, úgy élete nem volt hiába, ha aratása korán is jön el kalászának. S másik részről, hiába éli meg valaki göcsörtös ujjakkal, remegő térdekkel sokaságát teleknek, ha az, mire visszaemlékezhet végül, semmi gabonaszem, csak kidobásra ítélt pelyva..." *idéz végül a Kyssa-kódexből, csak hogy összeálljon a kép, mely még így is lehet, hogy meglehetősen zavaros. Arról tehát nem beszél, miként lehet Villámúrt megítélni, s mi a különbség isten és ősmágus között, mert ezt már egyszer elmondta: mindez csupán szemantika kérdése. Hogy a kishal tiszteli vagy rettegi a nagyobb halat, természetes vagy tudatos választás dolga, s mert mindig van nagyobb hal, így a sor hosszan fut a mélységbe...*
Fegyver: Mágikus ötbányai pallos Páncél: Kényelmes worgbőrpáncél
- Pontosan. Ezért is vallom, hogy egy a Szikla. *néz a törpe kollegára, aki rögvest értheti, hogy az otthonra utal a szikla szóval. Morganus számára szűkebb értelemben Sziklaöbölt jelenti, de nagyobb léptékben meg az egész ismert Corvust. Végső reményként meg, magát Thrilliont.*
- Ne értsen félre, a Kapuk nem holmi tárgyak, de kétségtelenül ez a földi hasonlat fedi le leginkább, mik is valójában. *megérti, hogy nem könnyű elsőre befogadni az egész koncepcióját, néha még ő maga is csak a felszínt kapirgálja.*
- Átjárók dimenziók között, bár ez elég szárazon hangzik így önmagában. Tehát tegyük gyorsan hozzá, hogy miként az általunk ismert ajtók, nyilván ezek is nyithatók, zárhatók, s valami módon szelektálja mindegyikük, ki fér át rajtuk, s kit enged be általuk a gazda. Sőt, azt is mondanám, ezek nem oly rigid egységek, mint mit látunk fából összetéve, tehát mindenképpen csodálatos jószágok, maguk is megérdemlik ámulatunkat s tiszteletünket. Azt is tudjuk, hogy mikor kiszórattunk thrillionból, szinte mindenki egyazon kapun át érkezett, s úgy hiszem, a mi elváltozásunk egymástól okozza, hogy a Kapuk is széttértek. Ők is igazodnak tehát hozzánk, nem csupán fordítottja igaz. Elég arra gondolni, hogy új ősmágusok feltűnésével új kapukat is feltételeznek a hívek... *az ő életében ez leginkább Agenis kultuszában nyert példát.*
- Én tehát azt mondom, Thrillion szétesése, az ősideák széttöredezése, a Kapuk széttérése, és az Érkezők szétválása mind-mind összefügg, s ráadásul leginkább mi vagyunk a hibásak mindezekért, nem pedig a körülmények. Bár ki tudja, ezek végtelen mély titkok, még tán az alászálltak első generációjának tagjai sem tudták, mi is történt igazán. *nem is akarja magát vagy másokat áltatni azzal, hogy bír feleletekkel, neki is több a kérdése, mint biztos válasza.*
- Abból tudunk leginkább kiindulni, hogy miként az első Érkezők még nagyban hasonlítottak egymásra, s ilyenformán a Kapujuk is közös volt, úgy most, hogy mi nagyban különbözünk egymástól, úgy Kapuink is meglehetősen különböznek. A mi milyenségünkhöz alakulnak Kapuk, s nekünk meg azzá kell alakulnunk, mely minőség átjuthat Kapunkon. Tudom, még ez is bonyolult... *zavarodik bele maga is, nagy levegőt vesz, kezdi az egészet újra:*
- Vissza a történetben. Talán még emlékeznek, mit mondtam eleink elképzeléseiről, miszerint van Kapuja a csizmadiáknak, van a kovácsoknak, és így tovább. Igen, még nagymesteri elődeim közül is volt, ki a lovagoknak külön Kaput képzelt el. De kérdem én, illetve Önt, hölgyem, a mindenség rendezőelvével vértezetten, vajon így rendezné el a bejáratokat? Én legalábbis nem tartom valószínűnek, hogy foglalkozások szerint legyenek az átjárók, elvégre nem ebben különbözünk egymástól leginkább. Ha engem kérdeznek, én csakis az ősideákban találok választ s feliratot a Kapuknak, rendezőelvet a káoszban. Mert nem kötelezően minden lovag tiszteli Kyssát, ő viszont bárkinek ad Bátorságot, az idők kezdete óta szórta szét Corvuson, ha már idejutottunk. S azt is megmondta egyszer, nem minden Szellemlovagot vett magához ő személyesen, az általa őrzött Kapun át, tehát feltételezem, eléggé mozgalmas az átjutás rendszere, kevéssé statikus. *de persze a fő kérdés még mindig a levegőben lóg, tehát folytatja a gondolati játékot.*
- Ha már előhoztam Kyssát, az ő Kapuját, illetve a Bátorság ősideáját, használjuk ezt teóriánkban tovább. Vegyünk egy törpét, egy elfet és egy embert, mindegyiket saját vallása szerint. A törpék nincsenek híján a bátorságnak, sőt, élen járók, nem hiába kedvelte mindig Kyssa, Szőrmók Szyl gyermekeit. A "mélység lovagjai" meg nem rettennek, ha néhány khum fejét kéne betörniük, egész lényükből sugárzik az, mint sziklából, hogy csak merjen az ostoba mezténláb belérúgni. Számukra különösen fontos, hogy ne hozzanak szégyent családjuk s őseik nevére, kiknek példáját tehát követik rendben, s gazdagítják az énekek sorát saját hőstetteikkel. De lapozzunk az elfhez: a természet gyermeke, s lágysága csak olyannyira alábecsülendő, mint a vízé, mely haragvásban rettenetes. Nem véletlen az íj kedvelt fegyverük, egész lényüknek lehetne tárgybéli mása rugalmasságával, karcsúságával, elegáns finom vonalaival, feszes húrozatával. Csak az együgyű hiheti, hogy egy lágyan elengedett nyílvessző kevésbé veszélyes, mint sokszor suhintott kardacél. De amit mondani akarok, az ez: bátorság nem csak harcban jelenik meg, hanem a készültségben, hogy a lélek kész bármikor cselekvést indítani, amikor szükséges. A bátorságnak sok megnyilvánulása van, ezt Kyssa is többször elmondta... Vegyük végül az embert. Azt hiszem, kár ecsetelnem, milyenek is vagyunk. Úgyhogy csak két dolgot idéznék: "...és nem lészen rajtunk Halálnak hatalma!" - ez lovagrendünk mottója, s ez a másik: "...mindenki számára nyílik kapu Thrillionba, ha méltónak találtatik tetteiben." - ez pedig a harmadik hittétel, talán a leginkább meg nem értett. A kettő szépen összeillik, ha valaki megérti, miért legnagyobb hőstett a mi szemünkben a hősi halál, mártíromság, a bátor kiállás másokért a legvégsőkig. Újszikla maga volt a véres csoda, sok lélek emelkedett fel akkor, teljes dicsőségben... *emlékezik meg röviden a hajdani lovagokról, harcostársakról, kik meg nem hajoltak Zujmnak, s végsőkig harcoltak a szörnyhadakkal, Ködvölgy Végzetével.*
- "Legjobbjaim mind hősi halállal haltak, estek el egyként, vagy egymás válla mellett a csatatéren! A mai gonosz idők gyáva sarjai nem ilyen véget vágynak remegve, hanem hosszú éltet párnák közt, s békés lugasok árnyékában. Ha valaki rövid élte alatt is becsben járt, úgy élete nem volt hiába, ha aratása korán is jön el kalászának. S másik részről, hiába éli meg valaki göcsörtös ujjakkal, remegő térdekkel sokaságát teleknek, ha az, mire visszaemlékezhet végül, semmi gabonaszem, csak kidobásra ítélt pelyva..." *idéz végül a Kyssa-kódexből, csak hogy összeálljon a kép, mely még így is lehet, hogy meglehetősen zavaros. Arról tehát nem beszél, miként lehet Villámúrt megítélni, s mi a különbség isten és ősmágus között, mert ezt már egyszer elmondta: mindez csupán szemantika kérdése. Hogy a kishal tiszteli vagy rettegi a nagyobb halat, természetes vagy tudatos választás dolga, s mert mindig van nagyobb hal, így a sor hosszan fut a mélységbe...*
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
[Melegen ajánlva]
*Figyelmesen hallgatja a választ, jöjjön bárkitől vagy bármilyen
hosszan. Akárkik is tanították, a türelmet sikerült belenevelniük, már
legalább a beszélgetést illetően. Amúgy is hova siessen, ha az ember
lánya a maga ura.
Persze olykor a törpe egyházfira sandít, nem e szeretne e mondani valamit ő is, vagy csak milyen grimaszt vág az arca mindarra ami elhangzik. Igazság szerint ez a nép egy kész talány a számára.
Mikor Morganus végez a hit magyarázatával, csak aprót bólint, mint aki megértette a választ, és valami hasonlót várt. Hisz a mosolya ismét feldereng az ajkán és most nem csúfolódó, mint az inkvizíció említésénél.
A dicséretre csak félrekapja a tekintetét, és szégyellősen megrántja a vállát. Semmiség az egész, ki tudja hol hallotta azelőtt. Mindenesetre kerüli a szónok pillantását míg nem ugranak más témára.
Aztán megütközik a nem várt önérzetes tagadáson, s hamiskás csillanás kél a hideg kék szemeinek mélyén.*
-Megnyugtató jó uram! Megvallom őszintén, se a máglyához sem az említett ekéhez nem érzek túl nagy kedvet mostanában.
Bár biztos vagyok benne, mások vitatnák a szavait. Hiszen Távolrév ősi városában azt tartják, hogy az inkvizíció azért gyomlál, hogy a beteg ne fertőzze meg az egész közösséget. Azt hiszem Noumar nagyúr is osztja eme nézetet.
*Biccent rá magának, mint aki élénken emlékszik a jeges nézésére az Ősfa lombjai alatt.*
-Értem mit próbált meg sugallni az imént azt hiszem. A hit valamiféle érzék, túl az öt érzéken, és a lelkünk vágyódik vissza valahova, amivel úgy véljük rokonok vagyunk.
De hasonlót érzünk, legalábbis néhányunk Ötbánya után is nem? Azok a tökéletes hófedte csúcsok és sűrű zord fenyvesek... *Sóhajt nagyot a képre...*
Nekem elég hasonlónak tűnik ez Thrillion utáni vágyhoz. Főleg, hogy bevallom őszintén, én ezt a kapu dolgot nem értem.
Úgy értem miért imádkozunk hozzá, vagy az elhúnyt lelkekért, ha a kapu csak egy tárgy. Egyáltalán mivégre az ima vagy az áldozat? Mi által nyerhetünk bebocsátást? Látja, nyerhetünk... a szó maga! Nem úgy hangzik nekem mintha... *Keresi a szavakat a padra pillantva zavartan...*
Mintha kiérdemelnénk, hanem, mintha fogadnánk a futamon Hosszúfülre, és nyernénk három mithrill helyett egy bebocsátást.
-Amúgy...*Biccent a másik szóra emelkedő férfi felé.*
-Szerintem nem vagyok egyedül azzal, hogy pont ez a sok “lehet` az ami aggaszt. Mégiscsak lelkekről van szó. Sőt mi több az enyémről is!
Honnan tudhatnánk? Hisz a kapuk maguk nem válaszolnak. S hozzám még sosem szólt Kyssa sem
*pillant szomorúan egyben irigykedve Morganusra ismét...*
-A villámúr szavainak meg nehezen hiszek. Hisz az első időkben ha jól tudom ő istenként mutatkozott.
Bár... Tényleg! Egyáltalán miben különbözik az isten és az ősmágus?
Fegyver: Kentril kardja Páncél: Könnyített mellvért
Persze olykor a törpe egyházfira sandít, nem e szeretne e mondani valamit ő is, vagy csak milyen grimaszt vág az arca mindarra ami elhangzik. Igazság szerint ez a nép egy kész talány a számára.
Mikor Morganus végez a hit magyarázatával, csak aprót bólint, mint aki megértette a választ, és valami hasonlót várt. Hisz a mosolya ismét feldereng az ajkán és most nem csúfolódó, mint az inkvizíció említésénél.
A dicséretre csak félrekapja a tekintetét, és szégyellősen megrántja a vállát. Semmiség az egész, ki tudja hol hallotta azelőtt. Mindenesetre kerüli a szónok pillantását míg nem ugranak más témára.
Aztán megütközik a nem várt önérzetes tagadáson, s hamiskás csillanás kél a hideg kék szemeinek mélyén.*
-Megnyugtató jó uram! Megvallom őszintén, se a máglyához sem az említett ekéhez nem érzek túl nagy kedvet mostanában.
Bár biztos vagyok benne, mások vitatnák a szavait. Hiszen Távolrév ősi városában azt tartják, hogy az inkvizíció azért gyomlál, hogy a beteg ne fertőzze meg az egész közösséget. Azt hiszem Noumar nagyúr is osztja eme nézetet.
*Biccent rá magának, mint aki élénken emlékszik a jeges nézésére az Ősfa lombjai alatt.*
-Értem mit próbált meg sugallni az imént azt hiszem. A hit valamiféle érzék, túl az öt érzéken, és a lelkünk vágyódik vissza valahova, amivel úgy véljük rokonok vagyunk.
De hasonlót érzünk, legalábbis néhányunk Ötbánya után is nem? Azok a tökéletes hófedte csúcsok és sűrű zord fenyvesek... *Sóhajt nagyot a képre...*
Nekem elég hasonlónak tűnik ez Thrillion utáni vágyhoz. Főleg, hogy bevallom őszintén, én ezt a kapu dolgot nem értem.
Úgy értem miért imádkozunk hozzá, vagy az elhúnyt lelkekért, ha a kapu csak egy tárgy. Egyáltalán mivégre az ima vagy az áldozat? Mi által nyerhetünk bebocsátást? Látja, nyerhetünk... a szó maga! Nem úgy hangzik nekem mintha... *Keresi a szavakat a padra pillantva zavartan...*
Mintha kiérdemelnénk, hanem, mintha fogadnánk a futamon Hosszúfülre, és nyernénk három mithrill helyett egy bebocsátást.
-Amúgy...*Biccent a másik szóra emelkedő férfi felé.*
-Szerintem nem vagyok egyedül azzal, hogy pont ez a sok “lehet` az ami aggaszt. Mégiscsak lelkekről van szó. Sőt mi több az enyémről is!
Honnan tudhatnánk? Hisz a kapuk maguk nem válaszolnak. S hozzám még sosem szólt Kyssa sem
*pillant szomorúan egyben irigykedve Morganusra ismét...*
-A villámúr szavainak meg nehezen hiszek. Hisz az első időkben ha jól tudom ő istenként mutatkozott.
Bár... Tényleg! Egyáltalán miben különbözik az isten és az ősmágus?
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
[Melegen ajánlva]
*A sokáig előttük ülő lány távozása nem lepi meg, látott már hozzá
hasonlót, tengernyit. És nem is tudja hibáztatni, fiatal még, s oly
korában az embert fűti az, mit igazságérzetnek tart, noha az csak a
lélek gőgje, mi másoknak az igazságot kérve-kéretlenül ki akarja
nyilatkoztatni. Holott, a magányos lélek csak féligazságokat tud
termelni, s az nem hogy áldást hozna a világba, de csakis
zavarodottságot. Amíg nem adatik az embernek bölcsesség, hogy
felismerje, van egyetlen objektív igazság, mindentől függetlenül, amit
keresni kell szüntelenül, addig nem lesz áldásban része. Ez senkinek sem
könnyű folyamat, Morganus is naponként küzd meg saját magával, hogy
elcsendesítse lelkét a befogadásra. Az elfeknek megy talán a
legkönnyebben, s törpék sem maradnak el, ha munkálkodásaikban
töprenghetnek, de az emberi lélek nehezen kezelhető, nagy hévvel lobog,
vagy hirtelen ellobban.
Mindenesetre, most csendes a lelke, s ő csak egy egyszerű szerzetes, ki még nem csömörlött meg annyira a világ szennyétől, hogy ne foglalkoztassa a hit útja, a rajta járás lehetséges módja. S ha most úgy tűnne, a lovag vallási kérdésekben rigid, látták volna a népek évekkel ezelőtt - akkor sokkal inkább zélóta volt, mint most. Sokat nyitott elméjében új irányokba, és befogadóbbá vált mások világlátást illetően. Mit kinyilvánított meséjében is, már ha valaki figyelmét annak szentelte rendesen. Elvégre nem hiába nevezi Végső Titoknak a dogmatika azt, mely elfedi, miként lehet a Kapukon átjutni. Mert ezt nem tudják, hiába okoskodnak, csak magyarázhatják egy-egy logikai rendszerben, de semmi több. A három nagy vallás tehát nem más, mint valamiféle keret, mankó az ilyen irányú töprengésekhez, de arra jó, s nagyjából minden kisebb vagy nagyobb kultuszkör beléjük foglalható. Morganus se hiába említette az idő folyásának tagjait, elvégre a három vallásnak eltérő az időfókusza: a Kő-magma-érc a múltat szemléli, abból vesz példát, mértéket, tanítást, precedentúra alapján, hogy megismételhesse, továbbfejleszthesse a méltó elődök példáját, Thrillionba végül elérve. A Természet hívői a jelenben élnek, annak állapotát, mozgásait szemlélik, akár csak egy füves gyepen meditálva, akár minden pillanatában az életnek. Ők Thrilliont másképp vágyják, jól megelégedve azzal is, mit ebben az életben s világban kapnak, abból sokat tanulván a következőkre is. A Thrillion Kapui Egyház tagjai pedig főképp a jövőbe vetik tekintetüket, folyvást a Kapukat keresve, próbálván kiismerni, mi alapján nyílnak, ki által, s tehát hogy miként nyerhetik el a bejutást, mit kell ahhoz hinniük s tenniük. Talán ezért is az utóbbi szervezetileg a legszervezettebb, bár ez nem mindig válik előnyükre. S bár Morganus nem éppen vonzódik az animista irányzatokhoz, még azt is el tudja képzelni valamelyik nagy kategóriában. Mondjuk, a Nagy Farkasszellemet a Vératya megölte, de mindez részletkérdés...*
- Üdvözlöm hölgyem, szóljon csak bátran! *bíztatja Filiát, noha nem számított rá, hogy egy magánbeszélgetésből idáig jutnak. De nem bánja, öröm látni, hogy van kit érdekel a spirituális szféra.*
- Hogy mi végre a hit? A hit egyfelől ugyanolyan érzékelési módozat, mint mondjuk a látás, csak ezáltal éppen hogy nem látható, kézzel megfogható dolgokat vagyunk képesek felmérni, valóságnak elfogadni. Például, ha én most azt mondom Önnek, hogy eme szent helyen bántódása nem esik, akkor két dolgot tehet: vagy hisz nekem, vagy sem. De ezen kérdést sem tapintással, sem szaglással el nem döntheti, egyedül eszével és szívével, s hogy kevéske ismeretségünk ellenére, bízik-e bennem. *mondja mosollyal, nem mintha komoly veszélynek lenne a hölgy kitéve, vette mindezt elő, pusztán a példa kedvére*
- S remélem, a felhozott képből is látszik, hogy a hittel párban jár a tudás is, az értelmi-érzelmi komponens, különben vakhitről beszélnénk, mely épp hogy nem lát világosan, s csak eltévedünk általa. Illetve még valami: néha bizony könnyebb hinni valakiben, mint valamiben. S mert egyébként is hajlunk rá, hogy megszemélyesítsünk eszméket és élettelen dolgokat is, hát ezért húzódik lelkünk különféle égi entitásokhoz, s keresnénk isteneket minden árokban, bokorban. *az előző hölgy nyilván rögvest eretneknek nyilvánítaná, ha épp ő kezdene el azon kettősségről beszélni, hogy bár folyton a Kapukról beszélnek, azt meglehetősen személyszerű megfogalmazásban teszik. A Kapuk áldjanak meg! - hangzik gyakran, már pedig az ember úgy tanulja meg, papok áldanak főképp, nem pedig, mondjuk ruhásszekrények...*
- A vágy pedig, mi minket Thrillionba irányít, lélekszikránkból fakad, el nem nyomhatóan. A tűz is azért lobog, mert tűz, ezen tehát kár csodálkozni. Az persze más kérdés, hogy ha a vahad betette lábát Thrillionba, érdemes lenne átgondolnunk, ez mennyiben változtatja meg helyzetünket s kilátásainkat. Hölgyem, tudnia kell, hogy ezen nem sokan töprengenek manapság Corvuson, csodálattal látom, hogy Ön kihallotta szavaimból egyáltalán... *mert tény és való, olyan ez, mintha a tyúkólba bekeveredett volna a róka, s utána a ház népe mégis tenné tovább dolgát, mintha mi sem történt volna.*
- Viszont azt a feltételezést tagadnom kötelességem, hogy mit tudhatunk Thrillionról, az csak gonosz szó által lehet. Tévedés. A vahadnak semmi köze nem volt Thrillionhoz korábban, így nem is beszélhetünk visszatérésükről oda, csakis újszerű hódításról. Így amit tudhatunk Thrillionról, azt csakis olyanoktól vehettük, kik onnan minket meglátogattak, főképp tehát ősmágusoktól. Az ő megítélésük persze nem egyszerű, szintén. *sokan is vannak, meg elég sokféle formában és viselkedéssel, némelyik röhejes körítéssel, már elnézést a szóért...*
- Én csak Kyssáról beszélhetek: ő minket meg nem csalt soha, s még ha nem is tudott velünk lenni, ősideája révén erőt öntött belénk, a legnehezebb próbatételekben is. *reméli, ennyivel tehát sikerült egymástól elkülöníteni a vahadformákat az ősmágusok jobbik tagjaitól. Persze, erről még hosszan beszélhetnek, s van is rajta mit megbeszélni. De az inkvizíció szava is elhangzott, így mosollyal jelzi, szó sem lehet róla, hogy félelemmel viseltessen, kinek nincsen rá oka:*
- Hölgyem, akkor sem adnám az inkvizíció kezére, ha súlyát mithrillben adnák érte cserébe! Az inkvizíció, mint olyan, ugyanis meglehetősen ostobaság, elvégre purgálássál épp csak annyira lehet szívet megtisztítani, mint ekevassal a bélgyulladást... *s reméli, nem erőltetik nagyon a kép fejben levetítését, mert meglehetősen ocsmány lenne konrformációja az altestnek és az idegen tárgynak...*
Fegyver: Mágikus ötbányai pallos Páncél: Kényelmes worgbőrpáncél
Mindenesetre, most csendes a lelke, s ő csak egy egyszerű szerzetes, ki még nem csömörlött meg annyira a világ szennyétől, hogy ne foglalkoztassa a hit útja, a rajta járás lehetséges módja. S ha most úgy tűnne, a lovag vallási kérdésekben rigid, látták volna a népek évekkel ezelőtt - akkor sokkal inkább zélóta volt, mint most. Sokat nyitott elméjében új irányokba, és befogadóbbá vált mások világlátást illetően. Mit kinyilvánított meséjében is, már ha valaki figyelmét annak szentelte rendesen. Elvégre nem hiába nevezi Végső Titoknak a dogmatika azt, mely elfedi, miként lehet a Kapukon átjutni. Mert ezt nem tudják, hiába okoskodnak, csak magyarázhatják egy-egy logikai rendszerben, de semmi több. A három nagy vallás tehát nem más, mint valamiféle keret, mankó az ilyen irányú töprengésekhez, de arra jó, s nagyjából minden kisebb vagy nagyobb kultuszkör beléjük foglalható. Morganus se hiába említette az idő folyásának tagjait, elvégre a három vallásnak eltérő az időfókusza: a Kő-magma-érc a múltat szemléli, abból vesz példát, mértéket, tanítást, precedentúra alapján, hogy megismételhesse, továbbfejleszthesse a méltó elődök példáját, Thrillionba végül elérve. A Természet hívői a jelenben élnek, annak állapotát, mozgásait szemlélik, akár csak egy füves gyepen meditálva, akár minden pillanatában az életnek. Ők Thrilliont másképp vágyják, jól megelégedve azzal is, mit ebben az életben s világban kapnak, abból sokat tanulván a következőkre is. A Thrillion Kapui Egyház tagjai pedig főképp a jövőbe vetik tekintetüket, folyvást a Kapukat keresve, próbálván kiismerni, mi alapján nyílnak, ki által, s tehát hogy miként nyerhetik el a bejutást, mit kell ahhoz hinniük s tenniük. Talán ezért is az utóbbi szervezetileg a legszervezettebb, bár ez nem mindig válik előnyükre. S bár Morganus nem éppen vonzódik az animista irányzatokhoz, még azt is el tudja képzelni valamelyik nagy kategóriában. Mondjuk, a Nagy Farkasszellemet a Vératya megölte, de mindez részletkérdés...*
- Üdvözlöm hölgyem, szóljon csak bátran! *bíztatja Filiát, noha nem számított rá, hogy egy magánbeszélgetésből idáig jutnak. De nem bánja, öröm látni, hogy van kit érdekel a spirituális szféra.*
- Hogy mi végre a hit? A hit egyfelől ugyanolyan érzékelési módozat, mint mondjuk a látás, csak ezáltal éppen hogy nem látható, kézzel megfogható dolgokat vagyunk képesek felmérni, valóságnak elfogadni. Például, ha én most azt mondom Önnek, hogy eme szent helyen bántódása nem esik, akkor két dolgot tehet: vagy hisz nekem, vagy sem. De ezen kérdést sem tapintással, sem szaglással el nem döntheti, egyedül eszével és szívével, s hogy kevéske ismeretségünk ellenére, bízik-e bennem. *mondja mosollyal, nem mintha komoly veszélynek lenne a hölgy kitéve, vette mindezt elő, pusztán a példa kedvére*
- S remélem, a felhozott képből is látszik, hogy a hittel párban jár a tudás is, az értelmi-érzelmi komponens, különben vakhitről beszélnénk, mely épp hogy nem lát világosan, s csak eltévedünk általa. Illetve még valami: néha bizony könnyebb hinni valakiben, mint valamiben. S mert egyébként is hajlunk rá, hogy megszemélyesítsünk eszméket és élettelen dolgokat is, hát ezért húzódik lelkünk különféle égi entitásokhoz, s keresnénk isteneket minden árokban, bokorban. *az előző hölgy nyilván rögvest eretneknek nyilvánítaná, ha épp ő kezdene el azon kettősségről beszélni, hogy bár folyton a Kapukról beszélnek, azt meglehetősen személyszerű megfogalmazásban teszik. A Kapuk áldjanak meg! - hangzik gyakran, már pedig az ember úgy tanulja meg, papok áldanak főképp, nem pedig, mondjuk ruhásszekrények...*
- A vágy pedig, mi minket Thrillionba irányít, lélekszikránkból fakad, el nem nyomhatóan. A tűz is azért lobog, mert tűz, ezen tehát kár csodálkozni. Az persze más kérdés, hogy ha a vahad betette lábát Thrillionba, érdemes lenne átgondolnunk, ez mennyiben változtatja meg helyzetünket s kilátásainkat. Hölgyem, tudnia kell, hogy ezen nem sokan töprengenek manapság Corvuson, csodálattal látom, hogy Ön kihallotta szavaimból egyáltalán... *mert tény és való, olyan ez, mintha a tyúkólba bekeveredett volna a róka, s utána a ház népe mégis tenné tovább dolgát, mintha mi sem történt volna.*
- Viszont azt a feltételezést tagadnom kötelességem, hogy mit tudhatunk Thrillionról, az csak gonosz szó által lehet. Tévedés. A vahadnak semmi köze nem volt Thrillionhoz korábban, így nem is beszélhetünk visszatérésükről oda, csakis újszerű hódításról. Így amit tudhatunk Thrillionról, azt csakis olyanoktól vehettük, kik onnan minket meglátogattak, főképp tehát ősmágusoktól. Az ő megítélésük persze nem egyszerű, szintén. *sokan is vannak, meg elég sokféle formában és viselkedéssel, némelyik röhejes körítéssel, már elnézést a szóért...*
- Én csak Kyssáról beszélhetek: ő minket meg nem csalt soha, s még ha nem is tudott velünk lenni, ősideája révén erőt öntött belénk, a legnehezebb próbatételekben is. *reméli, ennyivel tehát sikerült egymástól elkülöníteni a vahadformákat az ősmágusok jobbik tagjaitól. Persze, erről még hosszan beszélhetnek, s van is rajta mit megbeszélni. De az inkvizíció szava is elhangzott, így mosollyal jelzi, szó sem lehet róla, hogy félelemmel viseltessen, kinek nincsen rá oka:*
- Hölgyem, akkor sem adnám az inkvizíció kezére, ha súlyát mithrillben adnák érte cserébe! Az inkvizíció, mint olyan, ugyanis meglehetősen ostobaság, elvégre purgálássál épp csak annyira lehet szívet megtisztítani, mint ekevassal a bélgyulladást... *s reméli, nem erőltetik nagyon a kép fejben levetítését, mert meglehetősen ocsmány lenne konrformációja az altestnek és az idegen tárgynak...*
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
[Melegen ajánlva]
* Míg ő azzal bajlódik, hogy az örökösen balján lógó hosszúkarddal
hogyan is helyezze magát ülő pozícióba s ezáltal részleges kényelembe,
meg is történik a gyors bemutatás Morganus részéről. Nogusta ennek
megfelelően kezet nyújt, biccent is mellé, esetleg elmorzsol egy újabb
"Örvendek"-et, igény szerint, de alapjában véve érkezésétől fogva igen
hosszú ideig csak figyel, és fülel fegyelmezetten. Néha a vörös
leányzóra is vet egy-egy furcsáló pillantást (főleg mikor nagy
sebbel-lobbal távozik), illetve szintén biccentéssel köszönti a kis
társasághoz csatlakozó fiatal hölgyet.
Morganus szavait követi, ameddig érti - őszintén bevallva a kertes hasonlat neki már sok volt -, s ebben ki is merül mindenféle részvétele a beszélgetésben, mígnem az eleddig szintén csöndbe burkolódzó nő magához nem ragadja szót és köznyelvibb kérdést tesz fel, ezzel megadva az esélyt Vadnak is, aki pont, hogy nem a túlfejlett verbális készségeiről híres, ellenben hiányáról hírhedt.*
- Azért, mert a _lehet_ végig ott volt, minthogy nem sokan tértek vissza onnan. Biztosat eddig se tudtunk, pusztán még egy gyanúnk termett. Ennyi, ha jól gondolom* sandít a témában nálánál sokkal tájékozottabbakra.*
Fegyver: Sir Borthard Páncél: Thrillioni Sárkányláng Másik kézben: Törött hárító tőr
Morganus szavait követi, ameddig érti - őszintén bevallva a kertes hasonlat neki már sok volt -, s ebben ki is merül mindenféle részvétele a beszélgetésben, mígnem az eleddig szintén csöndbe burkolódzó nő magához nem ragadja szót és köznyelvibb kérdést tesz fel, ezzel megadva az esélyt Vadnak is, aki pont, hogy nem a túlfejlett verbális készségeiről híres, ellenben hiányáról hírhedt.*
- Azért, mert a _lehet_ végig ott volt, minthogy nem sokan tértek vissza onnan. Biztosat eddig se tudtunk, pusztán még egy gyanúnk termett. Ennyi, ha jól gondolom* sandít a témában nálánál sokkal tájékozottabbakra.*
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
[Melegen ajánlva]
*Szemöldöke is összeszalad a nagy erőlködéstől ahogy megpróbálja követni
és érteni a szónok szavait. Olykor igen értetlen arcot vágva, sőt néha
még a pisze orrát is megdörgöli. Ám nem segít semmi, közbe mégsem szól,
egészen addig, míg egy másik lány a hallgatóságból ki nem szalad a
templomból.
Furcsálkodva néz a távozó kisasszony után. Hisz nem érti mi lelhette hirtelen. Vajon mi bánthatta meg ennyire Morganus szavaiból? Vagy talán a törpe mondott korábban valamit?
Kritikusan méregeti a törpe hitéleti vezetőt. Valahonnan ismerős neki az arca, talán a fa közelében láthatta, mikor a csapatuk elrobogott az erőd felé.*
-Már megbocsássanak uraim, hogy közbe kotyogok, de nem értem, hogy akkor mivégre a hit. Miért hiszünk és vágyunk mi thrillionba ha lehet ott a Vahad az úr már.
Ráadásul mindent amit tudhatunk róla, olyanoktól származik akik a maga nemében gonoszságot őriztek a lelkükben.
Hazudtak nekünk, uralkodni akartak elnyomva minden mást. Mint ez a Zjum ahogy Morganus uram is mondta, vagy akár a többiek.
*Aztán csúfondárosan elmosolyodik...*
-Remélem nem adnak inkvizítorok kezére, csak mert kérdezni merészeltem.
Fegyver: Kentril kardja Páncél: Könnyített mellvért
Furcsálkodva néz a távozó kisasszony után. Hisz nem érti mi lelhette hirtelen. Vajon mi bánthatta meg ennyire Morganus szavaiból? Vagy talán a törpe mondott korábban valamit?
Kritikusan méregeti a törpe hitéleti vezetőt. Valahonnan ismerős neki az arca, talán a fa közelében láthatta, mikor a csapatuk elrobogott az erőd felé.*
-Már megbocsássanak uraim, hogy közbe kotyogok, de nem értem, hogy akkor mivégre a hit. Miért hiszünk és vágyunk mi thrillionba ha lehet ott a Vahad az úr már.
Ráadásul mindent amit tudhatunk róla, olyanoktól származik akik a maga nemében gonoszságot őriztek a lelkükben.
Hazudtak nekünk, uralkodni akartak elnyomva minden mást. Mint ez a Zjum ahogy Morganus uram is mondta, vagy akár a többiek.
*Aztán csúfondárosan elmosolyodik...*
-Remélem nem adnak inkvizítorok kezére, csak mert kérdezni merészeltem.
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
[Melegen ajánlva]
- Én sem. *veti közbe egy helyen, de ez a kurta mondat nyilván elveszett
a hosszúbb gondolatmenetek árnyékában. Pedig fontos. Fontos, mert arra
válasz, hogy vajon jogosultsága-e Távolrévnek, hogy még a Kő-Magma-Érc
vallást is beszipolyozza, mint tette a Kapuk Egyházával. Oh, nem, ha
Morganuson múlik, mindent megtesz majd, hogy meg ne ronthassák az
alapvetően törpevallást a királyváros mételyével. De erről nem mond
többet, mert sem az idő, sem a hely nem alkalmas rá. S egyébként is,
utána már másról van szó, elfekről meg magmáról. Nehezen tudja követni,
mindezek miként is jöttek képbe, de mert minden összefügg mindennel,
éppen erről is beszélhetnek.*
- A Magma egy jelkép: a lélek, szív, elme lángja, mindené, mi igazán élővé s értékké tehet bennünket. Így tehát nem a hely a fontos, hol említésével himnuszban róla elmélkedünk, hanem maga a folyamat, mely által jobban megérthetjük magunkat. "Találd meg belső békédet, s megtalálod majd a külsőt is." - szól második hittételünk második fele, s máris láthatjuk magunkat az elf meditálókat. Három vallás, és mégis egy, mert egy életünk, egy világunk, s egy Thrilliont vágyunk. Csak a nézőpontok különböznek. *s ismét előveszi gyakorta használt példáját, mert neki mindig segített, ha megakadt elmélkedésében.*
- Adott két kert, egymással szomszédos, mit elválaszt egymástól sövény, kerítés, ahogy tetszik. Hosszú a határmezsgye, rajta megannyi kapu áll, elválasztja s azok meg összekötik a két uradalomságot. Az egyik gyönyörű, csodálatos lugas, benne mindennel, mire csak a szív vágyhat. De a másik sem marad el sokkal, mert bár utánzatának tűnik a másiknak, mégis, alapvetően élhető birtok, szerethető hibáival is. Emez utóbbi ideiglenes lakói vágynak át a másikba, s azt biztosan hiszik, sőt talán tudják is, hogy a kapukon át lehet odaát kerülni. De vajon hogyan lehetséges ez? Nos, három csoportra oszlanak, talán négyre, bár emez utolsóba olyanok sorolódnak, kiket nem igen érdekel az egész, róluk a továbbiakban tehát, mesénkben nem regélünk. A másik háromról viszont igen. Az első csoport tagjai igen tisztelettudók, tisztelik mindazokat, kik a kapukon átjutottak. Úgy vélik, ezen kiválóságok kiérdemelték a másik kertben való lakozást, tehát ha példájukat követik, talán ők is kiérdemelhetik. A második csoport tagjai nyugodalmasok, mert aggodalom nem segíthet ajtónyitásban nekik. Így tehát elégedettséggel szemlélik saját kertjüket, abból próbálják a másikat megismerni. S ha eljön idejük, rányomnak a kilincsre, s vagy bebocsátást nyernek, vagy majd megpróbálják később, újabb nekifutására az életnek. A harmadik csoport tagjai pedig kegyelemért folyamodók. Ők tudják talán a legjobban, mennyire fontosak maguk a kapuk az átjutásnál, de még inkább azok, kik a túloldalon vannak. Mert sejtik, nem az ajtó zárja vagy tárja fel magát, hanem a kéz, mely a kulcsot forgatja. Folyamodnak tehát a kapukon át, közvetve a túlsó kert népéhez is, s remélik, elnyerhetik az irgalmat s kegyelmet, ajándékul a boldogság honába jutást. *ezzel vége is a mesének, melyet bár főleg gyerekek okítására vesz elő, de talán hasznos lehet a jelen helyzetben is, allegóriába foglalni a Kő-magma-érc, Természet, és Thrillion Kapui Egyház nem oly sokban eltérő hitéleti stratégiáját.*
- Aki jobban beleássa magát ezen tudományokba, könnyen rájöhet, hogy hiába figyeli valaki jobban a múltat, valaki a jelent, valaki pedig a jövőt, az idő attól oszthatatlanul egy. Ilyen ez a három vallás is, eltérő módokon jutván el ugyanazon felismerésekre, s egyazon Thrillionba.
Fegyver: Mágikus ötbányai pallos Páncél: Kényelmes worgbőrpáncél
- A Magma egy jelkép: a lélek, szív, elme lángja, mindené, mi igazán élővé s értékké tehet bennünket. Így tehát nem a hely a fontos, hol említésével himnuszban róla elmélkedünk, hanem maga a folyamat, mely által jobban megérthetjük magunkat. "Találd meg belső békédet, s megtalálod majd a külsőt is." - szól második hittételünk második fele, s máris láthatjuk magunkat az elf meditálókat. Három vallás, és mégis egy, mert egy életünk, egy világunk, s egy Thrilliont vágyunk. Csak a nézőpontok különböznek. *s ismét előveszi gyakorta használt példáját, mert neki mindig segített, ha megakadt elmélkedésében.*
- Adott két kert, egymással szomszédos, mit elválaszt egymástól sövény, kerítés, ahogy tetszik. Hosszú a határmezsgye, rajta megannyi kapu áll, elválasztja s azok meg összekötik a két uradalomságot. Az egyik gyönyörű, csodálatos lugas, benne mindennel, mire csak a szív vágyhat. De a másik sem marad el sokkal, mert bár utánzatának tűnik a másiknak, mégis, alapvetően élhető birtok, szerethető hibáival is. Emez utóbbi ideiglenes lakói vágynak át a másikba, s azt biztosan hiszik, sőt talán tudják is, hogy a kapukon át lehet odaát kerülni. De vajon hogyan lehetséges ez? Nos, három csoportra oszlanak, talán négyre, bár emez utolsóba olyanok sorolódnak, kiket nem igen érdekel az egész, róluk a továbbiakban tehát, mesénkben nem regélünk. A másik háromról viszont igen. Az első csoport tagjai igen tisztelettudók, tisztelik mindazokat, kik a kapukon átjutottak. Úgy vélik, ezen kiválóságok kiérdemelték a másik kertben való lakozást, tehát ha példájukat követik, talán ők is kiérdemelhetik. A második csoport tagjai nyugodalmasok, mert aggodalom nem segíthet ajtónyitásban nekik. Így tehát elégedettséggel szemlélik saját kertjüket, abból próbálják a másikat megismerni. S ha eljön idejük, rányomnak a kilincsre, s vagy bebocsátást nyernek, vagy majd megpróbálják később, újabb nekifutására az életnek. A harmadik csoport tagjai pedig kegyelemért folyamodók. Ők tudják talán a legjobban, mennyire fontosak maguk a kapuk az átjutásnál, de még inkább azok, kik a túloldalon vannak. Mert sejtik, nem az ajtó zárja vagy tárja fel magát, hanem a kéz, mely a kulcsot forgatja. Folyamodnak tehát a kapukon át, közvetve a túlsó kert népéhez is, s remélik, elnyerhetik az irgalmat s kegyelmet, ajándékul a boldogság honába jutást. *ezzel vége is a mesének, melyet bár főleg gyerekek okítására vesz elő, de talán hasznos lehet a jelen helyzetben is, allegóriába foglalni a Kő-magma-érc, Természet, és Thrillion Kapui Egyház nem oly sokban eltérő hitéleti stratégiáját.*
- Aki jobban beleássa magát ezen tudományokba, könnyen rájöhet, hogy hiába figyeli valaki jobban a múltat, valaki a jelent, valaki pedig a jövőt, az idő attól oszthatatlanul egy. Ilyen ez a három vallás is, eltérő módokon jutván el ugyanazon felismerésekre, s egyazon Thrillionba.
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
[Melegen ajánlva]
*Nem telt el igazán hosszú idő azóta, hogy átszelte a tengert a
Rebelline fedélzetén, s az akkori vihar elől eme szent falak között
keresett menedéket. Mégis milyen sokat fordult a világ. Bár hitét nem
lelte meg, azt megértette, hogy nem muszáj a vadonban bolyongani. A
város útvesztői is irányt mutathatnak a keresőnek, ha nyitott szívvel
várakozva éli az életét. Ennek ellenére se érti azt, hogy elvesztegetett
idő lett volna mindaz, ami az elmúlt napokban történt. Sok érdekes és
értékes emberrel találkozhatott, akik közül párat talán barátjának is
nevezhetne már.
Ám a véres kalandok után ideje valami hasznos elfoglaltság után nézni, s ez hozta most ő ide a szent falak közé.
Egészen pontosan a templom régi díszítése, ornamentikái és esetleges festményei. Szakmai ártalom, s az elmúlt idők bizony lehet kikezdték az egykor volt mesterek munkáját, s ha “szerencséje` akad, talál is ilyet, vagy csupasz felületet még, s felajánlhatná szolgálatait a városnak.
Persze nem akar üres kézzel Esserts úr elé állni, a terepszemlének más oka is van. Hova kellenek majd állványok, és mégis mifélék, ha egyszer elnyer itt valamiféle megbízatást.*
*Lassan araszol a padok között, tekintetét mindvégig a mennyezeten nyugtatva. Olykor meg is botolva ha beleakad a lába valamiben, vagy csak percekig áll, és nézelődik. Áhítat nélkül, inkább mint valami kritikus “mesterember`, vagy inkább művész, keresvén tökéletességet és tökéletlenséget egyaránt.
Fél füllel persze hallgatja a társalgást is. Furcsának találja az efféle eszmecserét. Főleg mert a törpékből ki se nézte volna a teológiát vagy az ájtatosságot. Valahogy mindig úgy képzelte, hogy részegeskednek a szentségek alatt is, és nagy hangon kurjongatnak. Ám lehet ez a torz kép csupán alapvető bizalmatlanságának és ellenszenvének volt a kivetítése. Azóta meg sok igaz bajtárssal találkozott az alacsonyabb nép szülöttei közül. Lehet ideje lenne revideálni az eddigi nézeteit.*
*A tiszteletkörök után, mikor mindenki bemutatkozott, s belemelegednek az előadásokba, már nehezére esik a díszítésre és a festészetre figyelnie. Csupa érdekes dolgot hall, mintha megelevenedne a múlt. Avelon. Igen, ismerős neki e név. Az egyik őse annak idején az ő hajlékában talált menedékre. A Mor-Bain család említésére csak keserűen elmosolyodik. Az ezüstág utolsó sarját látta meghalni szeretett városának terén...
Lassan fel is hagy a bámészkodással, s hosszas szívverések után azon kapja magát, hogy a padnak dőlve, könyökén támaszkodva leplezetlenül hallgatja az eszmecserét.*
Fegyver: Kentril kardja Páncél: Könnyített mellvért
Ám a véres kalandok után ideje valami hasznos elfoglaltság után nézni, s ez hozta most ő ide a szent falak közé.
Egészen pontosan a templom régi díszítése, ornamentikái és esetleges festményei. Szakmai ártalom, s az elmúlt idők bizony lehet kikezdték az egykor volt mesterek munkáját, s ha “szerencséje` akad, talál is ilyet, vagy csupasz felületet még, s felajánlhatná szolgálatait a városnak.
Persze nem akar üres kézzel Esserts úr elé állni, a terepszemlének más oka is van. Hova kellenek majd állványok, és mégis mifélék, ha egyszer elnyer itt valamiféle megbízatást.*
*Lassan araszol a padok között, tekintetét mindvégig a mennyezeten nyugtatva. Olykor meg is botolva ha beleakad a lába valamiben, vagy csak percekig áll, és nézelődik. Áhítat nélkül, inkább mint valami kritikus “mesterember`, vagy inkább művész, keresvén tökéletességet és tökéletlenséget egyaránt.
Fél füllel persze hallgatja a társalgást is. Furcsának találja az efféle eszmecserét. Főleg mert a törpékből ki se nézte volna a teológiát vagy az ájtatosságot. Valahogy mindig úgy képzelte, hogy részegeskednek a szentségek alatt is, és nagy hangon kurjongatnak. Ám lehet ez a torz kép csupán alapvető bizalmatlanságának és ellenszenvének volt a kivetítése. Azóta meg sok igaz bajtárssal találkozott az alacsonyabb nép szülöttei közül. Lehet ideje lenne revideálni az eddigi nézeteit.*
*A tiszteletkörök után, mikor mindenki bemutatkozott, s belemelegednek az előadásokba, már nehezére esik a díszítésre és a festészetre figyelnie. Csupa érdekes dolgot hall, mintha megelevenedne a múlt. Avelon. Igen, ismerős neki e név. Az egyik őse annak idején az ő hajlékában talált menedékre. A Mor-Bain család említésére csak keserűen elmosolyodik. Az ezüstág utolsó sarját látta meghalni szeretett városának terén...
Lassan fel is hagy a bámészkodással, s hosszas szívverések után azon kapja magát, hogy a padnak dőlve, könyökén támaszkodva leplezetlenül hallgatja az eszmecserét.*
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
[Melegen ajánlva]
*A kehzalt valami papféle titulusnak gondolja, talán olvasott is róla,
de nem merne rá többet tenni, mint egy gwuffos futamra. S ha túljutottak
mindenen, egymás üdvözlésén, végre bemutathatja lovagtársát:*
- Nogusta Conalin lovag nem csak fegyvertársam, de rokon is, nőül bírja unokai testvéremet. Remélem nincs kifogása ellene, ha ő is részese beszélgetésünknek... *rendezi le ezt a kérdést is, s végre szólhat a lényegi részről.*
- Tehát Szépszemű és Villámúr, igen. Nos, mielőtt belekezdenék, egy dolgot még tisztáznunk kéne, még pedig az isteni megjelölést, a szó használatát. *ez kényes kérdés, de mert a jobb megértéshez túl kell rajta esniük.*
- Mindenki ismerheti a Törpe istenek csapása nevű fegyvert, noha ha jól tudom, a Kő-Magma-Érc hívei sokkal inkább Ősökről beszélnek, mintsem holmi istenekről. De köznapi értelemben ugyancsak használjuk, hírnévre vagy szakértelemre, hogy: isteni bányász, ékszerész, harcos, embervadász, és így tovább, még hosszan sorolhatnám. Ha jól tudom, azt is mondják egyesek, hogy a másik félistene valami szakértelemnek. Gondolom, világos immár, hogy mi értékteleníti el a szót, melyen mások fennakadnak. *s akkor eljutott egy pontra, mikor is vallomásra kényszerül*
- Megmondom őszintén, hajdanán engem is megbotránkoztatott az istenek említése. Liliana Lyen-Mort, ki egyházunk papnője volt, például sokat emlegette Thrillion isteneit, ez még az én fülembe is eljutott, miért még saját rendtársai is korholták, gondolom. Ami engem illet, az évek során enyhült bennem az igény rá, hogy másokat megítéljünk ily kevésségek nyomán, elvégre nincs rá jogunk, egyedül a Kapuknak. Tehát részemről mindegy is, mire használjuk az isten szót, csak tudjuk értelmét. Ugyanis ez szintúgy buktató lehet egy zsinaton, hol kevesebbért is az ember torkának ugranak... *szerencséje a törpéknek, hogy az ő torkuknak inkább eb ugrana, nem pedig nyurga, kinek kéne guggolnia.*
- De ez csak kitérés volt, térjünk a lényegre. Azon kevés tudás, mellyel bírok, részint patrónusunk Kyssa által vagyon, ki hátrahagyta tanításait és beszámolóját ősmágusi társairól, a róla elnevezett Kyssa-kódexben, mit őrzünk híven. *erről mer most nyíltan beszélni, elvégre Szyl és Kyssa éppúgy mindig jóban volt, mint patronáltjaik is.*
- Szépszemű és Villámúr, sok-sok évszázada, azzal vetett végett egy ősmágusok közti vitának, hogy kiragadták helyéről azt a központi kristályfélét, mely addig egybetartott mindent abban a ködös-spirálféle helyen, ahol voltak. Homályos ez az őstörténet, így nem tudom, ez okozta-e Thrillion elváltozását, vagy valami más történt akkor, s ez már későbbi eset volt, mindenesetre én az utóbbit hiszem és vallom. Ugyanis van rá utalás, hogy a Thrillionból kiszakadt ősideák között hasadás történt, mely jól megfeleltethető az ősmágusok közti nézetkülönbségeknek is. Sok ősmágus azt mondta: az Érkezők által kívánnak továbbélni, így kiválasztanak egy-egy fajt, csoportot, klánt, hogy az ő lelkükbe, elméjükbe elültessék azt az ősideát, amit képviselnek. és itt álljunk meg egy szóra, mert ez fontos: mindezeket tudva mi alapvető fontosságúnak tartjuk, hogy az ősmágusok megfeleltethetőek legyenek egy-egy ősideának, elvégre az definiálja kilétüket, milyenségüket. Kyssa például, talán egyedüliként, mindig is vallotta, hogy az ő ősideája a Bátorság. ha tippelnem kéne, Szyl ősideáját talán az Állhatatosságnak mondanám, de lehet, tévedek, ezt önök jobban érezhetik avagy tudhatják... *amit mondani akar, csak annyi, hogy ez lenne szerinte a minimumkövetelmény bármilyen ősmágusi pantheon rendszerezéséhez, nevekhez társítani az ősideákat - de ezt szükségesnek és elengedhetetlennek tartja.*
- Persze, előbb rá kéne jönni, mi is egy ősidea, mi számíthat annak, s mit kezdjünk olyan ősmágusokkal, kik vagy csoportokban járnak, vagy eleve több területet vallanak maguknak. *a legjobb példa Drenule és Agenis, elvégre utóbbi állítólag kiszakadt az előzőből, de még így marad az Egyetlennek, hogy mondja magát a háború, a felsőbbrendűség, a küzdelem és az egység istenének. Ő speciel mindezek után meg nem tudná mondani, mi Drenule eredeti ősideája, de talán majd a Lameth főpapnő kisegíti őket ebben a kérdésben...*
- Most folytatom. Sziklaöböl mindezek ismerete nélkül, úgy ismerte meg Szépszeműt, majd később Villámurat, mint kik felvállalták, hogy a várost védelmezik, s megáldják. Kétségtelenül Szépszemű volt a korábban elfogadott ősmágus, elvégre a víz és szárazföld nászának városa őt tudta könnyebben az ősi babonavilág rendszerébe elhelyezni. Villámúrnak pedig, ugyebár a földkultuszt kellett saját égi-légi szférájával kiváltani, ott tehát volt időbeli késés is, meg az öbli gondolkodásban átállás. Az gondolom világos, hogy a hajózó-kereskedő kultúránkban a legfontosabb elem a tenger, mint közeg, s a szél, mint hajtóerő szerepelt, tehát függetlenül attól, mi lehetett eredeti ősideájuk, a két ősmágus alapvetően természetalakító istenség szerepét vállalta magára. S azon megint érdemes elgondolkodni, hogy miként fér ez meg Corvus dimenziójának fizikai szabályaival, s a vahadformák őselemi hatalmával... *kezd a helyzet bonyolódni, reméli, hallgatósága még tudja követni.*
- Vallásgyakorlati téren is volt természetesen váltás. Eredetileg az alábbi leírás jellemezte a Kapuk Egyházát, olvasom: `A Kapuk vallása azon az egyszerű hittételen alapul, mely szerint végtelen sok kapuja van Thrillionnak, a Tökéletes Városnak, választhatjuk a harcosok kapuját, a bognárokét, a csempészekét, a koldusokét, a pékek kapuját vagy a dalnokokét - ha igaz szívvel, szent meggyőződéssel lépjük át a küszöböt, újra megláthatjuk az Ősi Fényt.` *előkeresett tehát tarsolyából egy másolatot, mit jó előre bekészített, azt olvassa fel. Ezt eddig nem sokan hallhatták, rendkívül régi feljegyzés, datálni csak úgy tudják, hogy a Templom eredeti padjainak adományozása után háromszáz évvel. Már nyilván nem azokon ülnek, nagyjából semmit nem tudnak tehát róla, mikori is a szöveg.*
- Jól észrevehető tehát, hogy akkoriban a merkantilvárosunk leginkább a céhes szerveződés alapján képzelte el a Kapuk működését. Mai fejjel ez megmosolyogtató, de valahol logikus. Ezen időszakban egy férfi főpap szolgált, s a Nász Ünnepét nem tudom másként lefesteni, mint hogy meglehetősen... fülledt hangulatú volt. Táncos papnők, egy csuklyás alak, kiről ha a ruha lehullik, áll egy szál iszappakolás alatt... remélem nem kell részleteznem, mennyire komolyan vették az ünnep nász részét. Na jó, nem annyira, csak a papnő köldökéig jutott a főpap csókkal. *mondja huncutul, valójában Nogustát ugratva. Nem veje a szó szoros értelmében, de úgy kezeli, s nagy örömmel várja a gyermekáldást ott. De ez csak pillanatig tart, megkomolyodik, folytatja a vallástörténeti óráját.*
- Ekkoriban a kegytárgy nem volt más, mint egy sima Thrillion emléke gyűrűből kovácsolt amulett. Állítólag az első, amit eme templomnak hajdan adományoztak. Áldásosztásra talán elég volt. Ez egyébként még Wulfus idejében is így történt évenként, bár akkor ő még csak hadnagy volt. Tehát, mikor még ükapám is fiatal volt. *mindezekkel nem biztos, hogy könnyíti a datálást, de lényegtelen történetüket tekintve, legfeljebb segíti a dolgokat sorba rendezni.*
- Aztán bekövetkezett a teljes váltás. Szépszemű hatalmas népszerűségre tett szert, nyilván tengerek feletti uralma révén, s a főpap onnantól kezdve neki szolgált. Villámúr, kit neveztek Erőslándzsásnak is, meg a korábbi földszolgálat megfelelőjét, tehát főpapnőt kapott. Így lett tehát Alexius Mor-Bain Szépszemű főpapja, s későbbi felesége Nathalie Avelon Villámúr főpapnője. S ne feledjük, ezen időben az Éjtemplom főpapját Kulgar con Scorpione néven hívták, tehát igazán érdekes volt akkoriban a csillagállás... *élvezi maga is az elhangzó történetet, elvégre a történelem mindig érdekfeszítő annak, ki szereti az összefüggéseket, s kész tanulni az elődök erényeiből s hibáiból is.*
- Kalandos idők voltak azok, Avelon főpapnőt kalózok rabolták el, majd megmentette későbbi férje, de ami jobban érdekelhet, az a kegytárgyak sorsa. Ugyanis a leírások szerint, kezdetben egy medallion volt Szépszemű és ura ajándéka a városnak, amit Villámúr kettéhasított később haragjában, s adott a főpapi pár tagjainak: bal feléből lett az Átok Medallionja, melyet Avelon főpapnőre bízott, míg a jobb feléből lett az Áldás Medálja, amit meg Alexius Mor-Bain őrzött. Aztán a főpapi Mor-Bain családban véres leszámolás közepette, ezek a relikviák eltűntek a szemek elől. Ha igaz reményünk, most azonban rájuk leltünk, egy bűntény folyománya nyomán. De még korai lenne arról beszélni, hogy a valódi tárgyakat találtuk-e meg, vagy replikákat... *ezt a témát tehát zárja, s lapoz vissza az ősmágusokhoz.*
- Zujm mindent meglehetősen felforgatott. Villámurat megölte, Szépszemű elmenekült közös sarjukkal, Gyermekkel, ámde összehívta az ősmágusok új tanácsát. A cél természetesen az lett volna, hogy rájöjjenek, miként győzhetik le a vahadot, de a terv némileg félresiklott. A vahad eltűnt Corvusról, s könnyen lehet, most épp vágyott Thrillionunkban garázdálkodik. Villámúr elvileg halott, de talán hit által új életre kaphatna. A Gyermek addig nem akart magára nevet s titulust venni, míg bosszúját Zujmon be nem töltötte, de kérdés, nyílt-e rá alkalma, én mindenesetre kétlem. Szépszemű meg... végképp nem tudom, vele mi lett. Ilyen értelemben, kétségbeejtő a helyzet. *vallási téren, Sziklaöbölben, Corvuson, úgy általában mindenben. Nagyot sóhajt Morganus, azzal fejezi be hosszúra nyúlt beszédét.*
Fegyver: Mágikus ötbányai pallos Páncél: Kényelmes worgbőrpáncél
- Nogusta Conalin lovag nem csak fegyvertársam, de rokon is, nőül bírja unokai testvéremet. Remélem nincs kifogása ellene, ha ő is részese beszélgetésünknek... *rendezi le ezt a kérdést is, s végre szólhat a lényegi részről.*
- Tehát Szépszemű és Villámúr, igen. Nos, mielőtt belekezdenék, egy dolgot még tisztáznunk kéne, még pedig az isteni megjelölést, a szó használatát. *ez kényes kérdés, de mert a jobb megértéshez túl kell rajta esniük.*
- Mindenki ismerheti a Törpe istenek csapása nevű fegyvert, noha ha jól tudom, a Kő-Magma-Érc hívei sokkal inkább Ősökről beszélnek, mintsem holmi istenekről. De köznapi értelemben ugyancsak használjuk, hírnévre vagy szakértelemre, hogy: isteni bányász, ékszerész, harcos, embervadász, és így tovább, még hosszan sorolhatnám. Ha jól tudom, azt is mondják egyesek, hogy a másik félistene valami szakértelemnek. Gondolom, világos immár, hogy mi értékteleníti el a szót, melyen mások fennakadnak. *s akkor eljutott egy pontra, mikor is vallomásra kényszerül*
- Megmondom őszintén, hajdanán engem is megbotránkoztatott az istenek említése. Liliana Lyen-Mort, ki egyházunk papnője volt, például sokat emlegette Thrillion isteneit, ez még az én fülembe is eljutott, miért még saját rendtársai is korholták, gondolom. Ami engem illet, az évek során enyhült bennem az igény rá, hogy másokat megítéljünk ily kevésségek nyomán, elvégre nincs rá jogunk, egyedül a Kapuknak. Tehát részemről mindegy is, mire használjuk az isten szót, csak tudjuk értelmét. Ugyanis ez szintúgy buktató lehet egy zsinaton, hol kevesebbért is az ember torkának ugranak... *szerencséje a törpéknek, hogy az ő torkuknak inkább eb ugrana, nem pedig nyurga, kinek kéne guggolnia.*
- De ez csak kitérés volt, térjünk a lényegre. Azon kevés tudás, mellyel bírok, részint patrónusunk Kyssa által vagyon, ki hátrahagyta tanításait és beszámolóját ősmágusi társairól, a róla elnevezett Kyssa-kódexben, mit őrzünk híven. *erről mer most nyíltan beszélni, elvégre Szyl és Kyssa éppúgy mindig jóban volt, mint patronáltjaik is.*
- Szépszemű és Villámúr, sok-sok évszázada, azzal vetett végett egy ősmágusok közti vitának, hogy kiragadták helyéről azt a központi kristályfélét, mely addig egybetartott mindent abban a ködös-spirálféle helyen, ahol voltak. Homályos ez az őstörténet, így nem tudom, ez okozta-e Thrillion elváltozását, vagy valami más történt akkor, s ez már későbbi eset volt, mindenesetre én az utóbbit hiszem és vallom. Ugyanis van rá utalás, hogy a Thrillionból kiszakadt ősideák között hasadás történt, mely jól megfeleltethető az ősmágusok közti nézetkülönbségeknek is. Sok ősmágus azt mondta: az Érkezők által kívánnak továbbélni, így kiválasztanak egy-egy fajt, csoportot, klánt, hogy az ő lelkükbe, elméjükbe elültessék azt az ősideát, amit képviselnek. és itt álljunk meg egy szóra, mert ez fontos: mindezeket tudva mi alapvető fontosságúnak tartjuk, hogy az ősmágusok megfeleltethetőek legyenek egy-egy ősideának, elvégre az definiálja kilétüket, milyenségüket. Kyssa például, talán egyedüliként, mindig is vallotta, hogy az ő ősideája a Bátorság. ha tippelnem kéne, Szyl ősideáját talán az Állhatatosságnak mondanám, de lehet, tévedek, ezt önök jobban érezhetik avagy tudhatják... *amit mondani akar, csak annyi, hogy ez lenne szerinte a minimumkövetelmény bármilyen ősmágusi pantheon rendszerezéséhez, nevekhez társítani az ősideákat - de ezt szükségesnek és elengedhetetlennek tartja.*
- Persze, előbb rá kéne jönni, mi is egy ősidea, mi számíthat annak, s mit kezdjünk olyan ősmágusokkal, kik vagy csoportokban járnak, vagy eleve több területet vallanak maguknak. *a legjobb példa Drenule és Agenis, elvégre utóbbi állítólag kiszakadt az előzőből, de még így marad az Egyetlennek, hogy mondja magát a háború, a felsőbbrendűség, a küzdelem és az egység istenének. Ő speciel mindezek után meg nem tudná mondani, mi Drenule eredeti ősideája, de talán majd a Lameth főpapnő kisegíti őket ebben a kérdésben...*
- Most folytatom. Sziklaöböl mindezek ismerete nélkül, úgy ismerte meg Szépszeműt, majd később Villámurat, mint kik felvállalták, hogy a várost védelmezik, s megáldják. Kétségtelenül Szépszemű volt a korábban elfogadott ősmágus, elvégre a víz és szárazföld nászának városa őt tudta könnyebben az ősi babonavilág rendszerébe elhelyezni. Villámúrnak pedig, ugyebár a földkultuszt kellett saját égi-légi szférájával kiváltani, ott tehát volt időbeli késés is, meg az öbli gondolkodásban átállás. Az gondolom világos, hogy a hajózó-kereskedő kultúránkban a legfontosabb elem a tenger, mint közeg, s a szél, mint hajtóerő szerepelt, tehát függetlenül attól, mi lehetett eredeti ősideájuk, a két ősmágus alapvetően természetalakító istenség szerepét vállalta magára. S azon megint érdemes elgondolkodni, hogy miként fér ez meg Corvus dimenziójának fizikai szabályaival, s a vahadformák őselemi hatalmával... *kezd a helyzet bonyolódni, reméli, hallgatósága még tudja követni.*
- Vallásgyakorlati téren is volt természetesen váltás. Eredetileg az alábbi leírás jellemezte a Kapuk Egyházát, olvasom: `A Kapuk vallása azon az egyszerű hittételen alapul, mely szerint végtelen sok kapuja van Thrillionnak, a Tökéletes Városnak, választhatjuk a harcosok kapuját, a bognárokét, a csempészekét, a koldusokét, a pékek kapuját vagy a dalnokokét - ha igaz szívvel, szent meggyőződéssel lépjük át a küszöböt, újra megláthatjuk az Ősi Fényt.` *előkeresett tehát tarsolyából egy másolatot, mit jó előre bekészített, azt olvassa fel. Ezt eddig nem sokan hallhatták, rendkívül régi feljegyzés, datálni csak úgy tudják, hogy a Templom eredeti padjainak adományozása után háromszáz évvel. Már nyilván nem azokon ülnek, nagyjából semmit nem tudnak tehát róla, mikori is a szöveg.*
- Jól észrevehető tehát, hogy akkoriban a merkantilvárosunk leginkább a céhes szerveződés alapján képzelte el a Kapuk működését. Mai fejjel ez megmosolyogtató, de valahol logikus. Ezen időszakban egy férfi főpap szolgált, s a Nász Ünnepét nem tudom másként lefesteni, mint hogy meglehetősen... fülledt hangulatú volt. Táncos papnők, egy csuklyás alak, kiről ha a ruha lehullik, áll egy szál iszappakolás alatt... remélem nem kell részleteznem, mennyire komolyan vették az ünnep nász részét. Na jó, nem annyira, csak a papnő köldökéig jutott a főpap csókkal. *mondja huncutul, valójában Nogustát ugratva. Nem veje a szó szoros értelmében, de úgy kezeli, s nagy örömmel várja a gyermekáldást ott. De ez csak pillanatig tart, megkomolyodik, folytatja a vallástörténeti óráját.*
- Ekkoriban a kegytárgy nem volt más, mint egy sima Thrillion emléke gyűrűből kovácsolt amulett. Állítólag az első, amit eme templomnak hajdan adományoztak. Áldásosztásra talán elég volt. Ez egyébként még Wulfus idejében is így történt évenként, bár akkor ő még csak hadnagy volt. Tehát, mikor még ükapám is fiatal volt. *mindezekkel nem biztos, hogy könnyíti a datálást, de lényegtelen történetüket tekintve, legfeljebb segíti a dolgokat sorba rendezni.*
- Aztán bekövetkezett a teljes váltás. Szépszemű hatalmas népszerűségre tett szert, nyilván tengerek feletti uralma révén, s a főpap onnantól kezdve neki szolgált. Villámúr, kit neveztek Erőslándzsásnak is, meg a korábbi földszolgálat megfelelőjét, tehát főpapnőt kapott. Így lett tehát Alexius Mor-Bain Szépszemű főpapja, s későbbi felesége Nathalie Avelon Villámúr főpapnője. S ne feledjük, ezen időben az Éjtemplom főpapját Kulgar con Scorpione néven hívták, tehát igazán érdekes volt akkoriban a csillagállás... *élvezi maga is az elhangzó történetet, elvégre a történelem mindig érdekfeszítő annak, ki szereti az összefüggéseket, s kész tanulni az elődök erényeiből s hibáiból is.*
- Kalandos idők voltak azok, Avelon főpapnőt kalózok rabolták el, majd megmentette későbbi férje, de ami jobban érdekelhet, az a kegytárgyak sorsa. Ugyanis a leírások szerint, kezdetben egy medallion volt Szépszemű és ura ajándéka a városnak, amit Villámúr kettéhasított később haragjában, s adott a főpapi pár tagjainak: bal feléből lett az Átok Medallionja, melyet Avelon főpapnőre bízott, míg a jobb feléből lett az Áldás Medálja, amit meg Alexius Mor-Bain őrzött. Aztán a főpapi Mor-Bain családban véres leszámolás közepette, ezek a relikviák eltűntek a szemek elől. Ha igaz reményünk, most azonban rájuk leltünk, egy bűntény folyománya nyomán. De még korai lenne arról beszélni, hogy a valódi tárgyakat találtuk-e meg, vagy replikákat... *ezt a témát tehát zárja, s lapoz vissza az ősmágusokhoz.*
- Zujm mindent meglehetősen felforgatott. Villámurat megölte, Szépszemű elmenekült közös sarjukkal, Gyermekkel, ámde összehívta az ősmágusok új tanácsát. A cél természetesen az lett volna, hogy rájöjjenek, miként győzhetik le a vahadot, de a terv némileg félresiklott. A vahad eltűnt Corvusról, s könnyen lehet, most épp vágyott Thrillionunkban garázdálkodik. Villámúr elvileg halott, de talán hit által új életre kaphatna. A Gyermek addig nem akart magára nevet s titulust venni, míg bosszúját Zujmon be nem töltötte, de kérdés, nyílt-e rá alkalma, én mindenesetre kétlem. Szépszemű meg... végképp nem tudom, vele mi lett. Ilyen értelemben, kétségbeejtő a helyzet. *vallási téren, Sziklaöbölben, Corvuson, úgy általában mindenben. Nagyot sóhajt Morganus, azzal fejezi be hosszúra nyúlt beszédét.*
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
[Melegen ajánlva]
*Éles szemmel figyeli a felé forduló arcokat, de el kell fogadnia, hogy a
füle már nem volt olyan éles. A hölgy megnevezésre visszahúzódik
padjában, s komolyan bólint a szerzetes mondataira.*
- A nyelvem megint leelőzte az eszemet.
*Ismeri be a hibáját, miután Aranypöröly is lehűti jóakaró szavaival. Az invitálást egyszerűen elengedi a füle mellett. Ami nagy gorombaságra vallhat, de viselkedése és reakciói nyilvánvalóvá teszik, hogy ő inkább járatlan a társasági élet dolgaiban, mintsem hogy szándékosan viselkedik neveletlenül. Ahogy ő észrevette, a szerzetes egybekötötte a bocsánatkérést Raymi jelenléte kirekesztésével. Ő ezt tudomásul is vette, de a helyéről így sem mozdul. Egyrészt a büszkesége nem engedi, hogy csak úgy eliszkoljon, másrészt kíváncsisága. A szobor és a medálok története, a törpe úr válasza lekötik annyira, hogy egy időre nézelődést színleljen, másrészt visszafogja magát. Nem ért mindent, amit hall, ám ez csak olaj a tűzre.*
- És mi lesz azokkal, akiknek ez nem fog tetszeni?
*Eszébe sincs kötekedni. Gyorsan megmagyarázza kételyét.*
- Kuntíban az elfek be nem jönnének a szentélybe. A magmát meg hogyan lehet ilyen...magas helyről éltetni? Fordítva is elsülhet.
*Raymi megrázza a fejét. Magával már nem akar példálózni, pedig talán megérné. Egy kisebb, természetközeli szekta tagjaként - ahogy a szerzetes jellemezné talán - el se tudja képzelni, hogy egy ilyen puccos templomba kéne járnia. Szépnek, szépnek tartja, de csak a meleg tudta beűzni őt ide.*
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- A nyelvem megint leelőzte az eszemet.
*Ismeri be a hibáját, miután Aranypöröly is lehűti jóakaró szavaival. Az invitálást egyszerűen elengedi a füle mellett. Ami nagy gorombaságra vallhat, de viselkedése és reakciói nyilvánvalóvá teszik, hogy ő inkább járatlan a társasági élet dolgaiban, mintsem hogy szándékosan viselkedik neveletlenül. Ahogy ő észrevette, a szerzetes egybekötötte a bocsánatkérést Raymi jelenléte kirekesztésével. Ő ezt tudomásul is vette, de a helyéről így sem mozdul. Egyrészt a büszkesége nem engedi, hogy csak úgy eliszkoljon, másrészt kíváncsisága. A szobor és a medálok története, a törpe úr válasza lekötik annyira, hogy egy időre nézelődést színleljen, másrészt visszafogja magát. Nem ért mindent, amit hall, ám ez csak olaj a tűzre.*
- És mi lesz azokkal, akiknek ez nem fog tetszeni?
*Eszébe sincs kötekedni. Gyorsan megmagyarázza kételyét.*
- Kuntíban az elfek be nem jönnének a szentélybe. A magmát meg hogyan lehet ilyen...magas helyről éltetni? Fordítva is elsülhet.
*Raymi megrázza a fejét. Magával már nem akar példálózni, pedig talán megérné. Egy kisebb, természetközeli szekta tagjaként - ahogy a szerzetes jellemezné talán - el se tudja képzelni, hogy egy ilyen puccos templomba kéne járnia. Szépnek, szépnek tartja, de csak a meleg tudta beűzni őt ide.*
[Melegen ajánlva]
*Az Ősök kegyesek voltak, nyomban megtalálta az illetőt, kivel
találkozót beszélt meg. Szimpatikus fickó, és ahogy a klánjelképet
fürkészi rajta, a Szellemlovagokhoz tartozik, a klánjuk már régóta
szövetségben áll a Szellemlovagokkal, így fontos a tagokkal is jó
kapcsolatot kialakítani. Az ilyet legkönnyebb a vallás útján elérni.*
- Aranypöröly Deranoth valék, Aranypöröly Zorgh fia. A Törpe Légió kehzalja. *Mutatkozik be és kezét is nyújtja üdvözlésül, nem figyelve a méretbeli különbségekre. Az érkezők már megtanultak együtt élni, noha a Törpék nem gyakran tisztelik azokat aki magasabbak náluk, de mindenkinek le kell küzdeni ezt a fajta makacsságot. Leül a helyre amivel kínálják, és figyelmesen hallgatja a szerzetest.*
- Az őseink tisztelete, s Szyl alapítónk kegyei már az Ősidők óta átjárták népünk szívét. Mint sokan tudják, a sziklafiak népének mindig is fontos volt a család, aminek van a belső köre és egy szélesebb kör, akik a harcostársak, esetleg a család körül élők. Őket is az Ősök tisztelete és a vallás tartja össze. Terveim vannak a jövőre nézve. Ha a családot összetartja a vallás, akkor miért ne történne ez egész Corvussal? *Vázolja fel Ő is az ötleteit erről, miután meghallgatta a férfit. *
- Szépszemű neve csak futva érintette fülem, Villámúrról még soha nem hallottam. Pontosabban leírná az istenségeket? *Kérdezi a férfit, hiszen ha meg akarják teremteni a békét, tudniuk kell más vallások tanait is. *
- Ha a három fő vallásnak sikerül együttműködnie, békét teremthetünk és mind visszatérhetünk Thrillionba, aminek kapui nem csak a Thrillion Kapui egyház előtt állnak nyitva, nem is csak a Szentháromság tökéletességén vezet át az út, és nem egyedül Anyatermészet ölébe veszve érhetünk oda. Azt mondom, a Béke lenne a kulcs. *Vadul kezeivel mutogat, miközben magyaráz a szerzetesnek, és egyes mondatoknál a szemöldöke is felszalad.*
- A Zsinat fontos minden hívő számára, de mondok magának valamit. Révből jött a hír, hogy megválasztanák a Matéria főpapját, illetve főpapnőjét. Biztos, hogy Révben kéne a központ? Hatalmas városaink közül Ötbányát illetné a tisztelet, hogy székhelyéül szolgáljon a Főpapnak. *Köhint egyet és folytatja.* Viszont Ötbányánk pusztulása után, egyedül a Sziklaöbölben elterülő Barlangváros nyújt a sziklafiaknak óvó Sziklát. Nem értek egyet a Révi központúsággal. *Mire befejezné, többen is csatlakoznak a kis beszélgetésükhöz, egy férfi és egy nő. Üdvözli mindkettőt.*
- Szikla légyen talpaik alatt! Invitálom önöket, csatlakozzanak, ámbátor Morganus van itthon a helyszínen.*Majd a nőhöz fordul.*
- Lányom, a válaszok bizony az Ősöktől jönnek Thrillionból. A Corvusi méltóságok, mint TKE főapátja, mind a Thrillioni ősöktől kapják a magasztos válaszokat. Viszont a Békét magunkközt kell keresnünk.
Fegyver: Kentril kardja Páncél: Szyl vértje
- Aranypöröly Deranoth valék, Aranypöröly Zorgh fia. A Törpe Légió kehzalja. *Mutatkozik be és kezét is nyújtja üdvözlésül, nem figyelve a méretbeli különbségekre. Az érkezők már megtanultak együtt élni, noha a Törpék nem gyakran tisztelik azokat aki magasabbak náluk, de mindenkinek le kell küzdeni ezt a fajta makacsságot. Leül a helyre amivel kínálják, és figyelmesen hallgatja a szerzetest.*
- Az őseink tisztelete, s Szyl alapítónk kegyei már az Ősidők óta átjárták népünk szívét. Mint sokan tudják, a sziklafiak népének mindig is fontos volt a család, aminek van a belső köre és egy szélesebb kör, akik a harcostársak, esetleg a család körül élők. Őket is az Ősök tisztelete és a vallás tartja össze. Terveim vannak a jövőre nézve. Ha a családot összetartja a vallás, akkor miért ne történne ez egész Corvussal? *Vázolja fel Ő is az ötleteit erről, miután meghallgatta a férfit. *
- Szépszemű neve csak futva érintette fülem, Villámúrról még soha nem hallottam. Pontosabban leírná az istenségeket? *Kérdezi a férfit, hiszen ha meg akarják teremteni a békét, tudniuk kell más vallások tanait is. *
- Ha a három fő vallásnak sikerül együttműködnie, békét teremthetünk és mind visszatérhetünk Thrillionba, aminek kapui nem csak a Thrillion Kapui egyház előtt állnak nyitva, nem is csak a Szentháromság tökéletességén vezet át az út, és nem egyedül Anyatermészet ölébe veszve érhetünk oda. Azt mondom, a Béke lenne a kulcs. *Vadul kezeivel mutogat, miközben magyaráz a szerzetesnek, és egyes mondatoknál a szemöldöke is felszalad.*
- A Zsinat fontos minden hívő számára, de mondok magának valamit. Révből jött a hír, hogy megválasztanák a Matéria főpapját, illetve főpapnőjét. Biztos, hogy Révben kéne a központ? Hatalmas városaink közül Ötbányát illetné a tisztelet, hogy székhelyéül szolgáljon a Főpapnak. *Köhint egyet és folytatja.* Viszont Ötbányánk pusztulása után, egyedül a Sziklaöbölben elterülő Barlangváros nyújt a sziklafiaknak óvó Sziklát. Nem értek egyet a Révi központúsággal. *Mire befejezné, többen is csatlakoznak a kis beszélgetésükhöz, egy férfi és egy nő. Üdvözli mindkettőt.*
- Szikla légyen talpaik alatt! Invitálom önöket, csatlakozzanak, ámbátor Morganus van itthon a helyszínen.*Majd a nőhöz fordul.*
- Lányom, a válaszok bizony az Ősöktől jönnek Thrillionból. A Corvusi méltóságok, mint TKE főapátja, mind a Thrillioni ősöktől kapják a magasztos válaszokat. Viszont a Békét magunkközt kell keresnünk.
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
[Melegen ajánlva]
- Hozott a jó sors, remélem! *feltételezi, hogy nem egy kellemetlen
történés hírét hozza a jó lovag, hanem mert maga vállalkozott hajdan,
hogy vallási kutakodásaikat a törpék és a Kő-Magma-Érc szentháromsága
irányában meglépi, ezért van tehát most itt, mikor is a szerencsés
közvetítés révén alkalmuk nyílt a beszélgetésre. De arra már nem jut
ideje, hogy bemutassa egymásnak a résztvevőket, mert tehát előttük hang
hallatszik, egy templomba betért szól hozzájuk. Csak elmosolyodik, nem
szokása olyanért rosszallást kifejezni, miért ő lehet a felelős:*
- Elnézést hölgyem, ha megbotránkoztattam, nem állt szándékomban, s én hibám, ha rosszul fogalmaztam. Habár, ha jól emlékszem, rögvest utána már az apátokról beszéltem, tehát a szövegkörnyezetből kiderülhetett volna, hogy a felülről az egyházi hierarchia felsőbb létrafokaira vonatkozik, nem pedig az égi entitásokra. Eszembe nem jutna kételkedni oly alapigazságokban, mint hogy a Kapukon át jutottak lelkeink e világba, s hogy azokon át juthatunk is vissza Thrillionba. Megkövetem, ha ez lenne impressziója... *hajol meg és előre a padban, s maga részéről a kellemetlen közjátékot ezzel le is zárta.*
Fegyver: Mágikus ötbányai pallos Páncél: Kényelmes worgbőrpáncél
- Elnézést hölgyem, ha megbotránkoztattam, nem állt szándékomban, s én hibám, ha rosszul fogalmaztam. Habár, ha jól emlékszem, rögvest utána már az apátokról beszéltem, tehát a szövegkörnyezetből kiderülhetett volna, hogy a felülről az egyházi hierarchia felsőbb létrafokaira vonatkozik, nem pedig az égi entitásokra. Eszembe nem jutna kételkedni oly alapigazságokban, mint hogy a Kapukon át jutottak lelkeink e világba, s hogy azokon át juthatunk is vissza Thrillionba. Megkövetem, ha ez lenne impressziója... *hajol meg és előre a padban, s maga részéről a kellemetlen közjátékot ezzel le is zárta.*
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
[Melegen ajánlva]
- Ez olyan...képmutató...öh-köhm...
*Inti lebukik és mintegy szabadkozólag hangosan köhécsel, de a közbeszólás is elég hangos és érthető volt ahhoz, hogy egy ilyen átlátszó trükkel ne lehessen leplezni a meggondolatlanságot. Ha nem is szólnak rá, nem létezik, hogy szavai legalább a bölcselkedő férfiak lesújtó tekintetét ne vonzanák rá. Akkor meg tovább prédikál, mert ami a szívén az a száján, s a mi a száján, azt nem hajlandó a falaknak elsütni.*
- Itt csupa szervezésről, egyesítésről meg hívek kereséséről beszélnek, és nem hisz abban, hogy a válaszok felülről jönnek? Akkor meg minek odacsődíteni a népet, ha nincs aki miatt odacsődüljenek?
*Kifakadását újabb nyakbehúzással végzi. De azért a szeme élénken csillog vad vonásokkal jellemezhető arcából. Őszintén szólva maga is meg van lepve két paddal hátrébb a jeles társaságtól. De ki ne lenne elképedve, ha magától a Nagymesternek definiált főcsuhástól hallja, hogy nem hisz? Ezt még gondolatban is alig meri feltenni.*
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------*Inti lebukik és mintegy szabadkozólag hangosan köhécsel, de a közbeszólás is elég hangos és érthető volt ahhoz, hogy egy ilyen átlátszó trükkel ne lehessen leplezni a meggondolatlanságot. Ha nem is szólnak rá, nem létezik, hogy szavai legalább a bölcselkedő férfiak lesújtó tekintetét ne vonzanák rá. Akkor meg tovább prédikál, mert ami a szívén az a száján, s a mi a száján, azt nem hajlandó a falaknak elsütni.*
- Itt csupa szervezésről, egyesítésről meg hívek kereséséről beszélnek, és nem hisz abban, hogy a válaszok felülről jönnek? Akkor meg minek odacsődíteni a népet, ha nincs aki miatt odacsődüljenek?
*Kifakadását újabb nyakbehúzással végzi. De azért a szeme élénken csillog vad vonásokkal jellemezhető arcából. Őszintén szólva maga is meg van lepve két paddal hátrébb a jeles társaságtól. De ki ne lenne elképedve, ha magától a Nagymesternek definiált főcsuhástól hallja, hogy nem hisz? Ezt még gondolatban is alig meri feltenni.*
[Melegen ajánlva]
* Megváltozott feladatköre nem várt előnyöket pottyantott a lovag ölébe:
még több szabadidőt. S ha már a lehetőség adott, bolond volna nem
kihasználni olyan dolgokra, melyeket már régóta halogat. Ezek közé
tartozik például, hogy újra törpékkel érintkezzen, a "boldog békeidők"
emlékére.
Hála egyesek szemfülességének, ezt most ráadásul egybe kötheti, egy hamisítatlan, Morganus-féle disputával (bár a vita jelleg koránt sem borítékolt, sokkal inkább csak képzelt). Hiába nem tanítvány már a szó szoros értelmében, azért még mindig van mit ellesnie a Nagymestertől. Nem lesz csoda tehát, ha nem mozdítja elő a konverzációt túlzottan, de okosodni valamennyivel - azt biztosan fog.*
- Üdvözletem, Uraim!* fut be kissé megkésve, de a lényeget még nagyrészt elkapva. Remélhetőleg egyik felet sem megzavarva a "gondolatröptetésben" azzal, hogy ő maga is helyet foglal a mögöttük lévő legközelebbi padban.*
Fegyver: Sir Borthard Páncél: Thrillioni Sárkányláng Másik kézben: Törött hárító tőr
Hála egyesek szemfülességének, ezt most ráadásul egybe kötheti, egy hamisítatlan, Morganus-féle disputával (bár a vita jelleg koránt sem borítékolt, sokkal inkább csak képzelt). Hiába nem tanítvány már a szó szoros értelmében, azért még mindig van mit ellesnie a Nagymestertől. Nem lesz csoda tehát, ha nem mozdítja elő a konverzációt túlzottan, de okosodni valamennyivel - azt biztosan fog.*
- Üdvözletem, Uraim!* fut be kissé megkésve, de a lényeget még nagyrészt elkapva. Remélhetőleg egyik felet sem megzavarva a "gondolatröptetésben" azzal, hogy ő maga is helyet foglal a mögöttük lévő legközelebbi padban.*
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
[Melegen ajánlva]
*Nevét hallja beleremegni a boltívekkel leszorított hatalmas térben, így
megfordul ültében, hogy láthassa a törpe alakot. ~Ő lehet az~ gondol a
leglogikusabbra, így tehát feláll, s lép annyit, hogy egymás közelébe
kerüljenek.*
- Én volnék: Morganus Yl Chays, szerzetesi testvére az Egyháznak, s Szellemlovag. A Kapuk Kegyelme legyen velünk! *mutatkozik be, majd invitálja beljebb, hol esetleg leülhetnek. Nem tudja, pontosan milyen reményekkel jött a másik, de azt igen, mivel ő. Így megpróbálja összeszedni gondolatait, amolyan bevezetőnek:*
- Mindenek előtt, köszönöm, hogy szakít reám s meghallgatásomnak időt, különösen hitbéli ügyekben, melyek a mai korokban inkább elrettentik egymástól az Érkezőket, mintsem összehozná őket. Parancsoljon! *mutat a helyre, s valamelyest felé fordulva leül ő is, kicsit tehát féloldalasan, a pad háttámlájára támaszkodva.*
- Tudnia kell, hogy nem csak azért tiszteljük régről a Törpe Légiókat, mert történelmi szövetségeseink, de azért is, mert mindvégig híven őrizték őseik hitét, s hitgyakorlatát is. És véleményem szerint, ez utóbbi az igazán fontos, melyben a három bevett vallás nagy általánosságokban, igen csak fogyatékkal bír. Ha jobban belegondolunk, egyre gyakrabban derül fény rá, hogy nincs liturgikus rend rögzítve, imák, himnuszok lejegyezve, esküvői szertartás menete segítségül adva esketőnek, sem iránymutatás a temetőnek. Pedig épp annyira élő egy vallás, amennyire gyakorlata az - s ebben a kisebb kultuszkörök, ősmágusi hitek messze lekörözik a nagyokat. *Szyl követői mondjuk épp átmenetet képeznek a kettő között, tehát ők ilyen szempontból is sokkal kiegyensúlyozottabbak.*
- Nem tudom, mennyire ismert Ön előtt Sziklaöböl régi vallása, de Szépszeműről és Villámúrról nyilván hallott. Egyelőre nem akarok elveszni a részletekben, így csak annyit mondok: azon időkben Sziklaöböl lakosai mélyen hívők voltak, nevükkel köszöntek s kértek áldást, áthatotta az egész várost a közös hit lélekadománya. Függetlenül attól, miként s miben hiszünk, örömmel látnám én életemben is, mit eleink átélhettek, azt az áldásos közeget. *megtorpan, csak reméli, a másik tudja követni látszólag csapongó gondolatait.*
- Úgy érzem, eljött az idő a változásokra, ha csak nem akarunk továbbra is egy helyben topogni. Már nem áltatom magamat, hogy felülről érkezik majd útmutatás, mert nem fog, ha eddig se jött. S ne higgye, hogy saját egyházvezetőim ellen beszélnék, de nem tudom jó pásztornak mondani, ki nem hívja nyáját kolomppal és jó szóval. Az apátok elfeledték, hogy az ő dolguk mi lenne igazán, miközben a másik két vallás esetében meg azért látok fejetlenséget, mert a túl nagy szabadságba belevesztek, s vagy titok leplezi tanaikat, vagy a sok ágazat annyira szétszéledt, hogy szinte össze se lehet őket terelni. *nem teljesen tudja, mi igaz épp a Kő-Magma-Ércre, de beszélgetőtársa majd nyilván megmondja. Ő inkább csak saját egyháza bajairól és hibáiról beszélhet, elvégre azokat ismeri jobban.*
- Most azonban bizakodó vagyok, s meg is mondom, miért: a csillagok együttállása végre nekünk kedvez. Egyfelől, előkerült nem oly rég két ékszer, melyekről egyelőre azt tartjuk, talán hajdani relikviáink, az áldás és átok osztásának medáljai. Régen hallatlanul nagy szerepük volt a város életében, s reményeim szerint, ha igazolódik valódiságuk, s hogy alkalmasak lehetnek ismét csodákat tenni, ismét azok lehetnének. Másrészről, épp azáltal, hogy elfogadta hívó szavamat, s esetleg megfontolná azt is, hogy a jövőben e helyt szolgáljon bölcsességével az érdeklődőknek és híveknek, végre egybeállna a három vallás egy-egy művelője általunk, harmadikként megnevezvén Dolce testvért. Ő mondjuk egy érdekes figura, s nem is annyira szamárháti rohamait említve és különös humorára értve, hanem hogy szerzetesi testvérem, noha maga elf és a Természet vallás elkötelezettje. De ez épp előnyünkre is válhat, ha kicsit jobban beleásná magát eredeti vallásába... *próbálja röviden felvázolni azt az álmot, hogy ha már a három vallás egy-egy ismerője tudna a közösség fele mintát, példát, tanítást állítani, máris előrébb lennének. Utána meg lehetne tanítványokat fogadni, bővíteni a hitszolgálati állományt, közösen és külön is szertartásokat eszközölni, hívek igényeit kielégíteni, esküvőknél, más egyebeknél, s határ lenne csak a csillagos ég...*
- Azt is meg kell mondanom, hogy az elmúlt hónapban talán, kaptam egy levelet Távolrévből, melyben többek között volt egy tervezett zsinatról szó. Viszont én már válaszomban is kifejtettem, hogy helyesebb volna a három bevett vallás ügyét egyben szemlélni, mert a problémák gyökere azonos, s talán a megoldást is csak együtt találhatjuk meg. Rendemben egyébként is egy úgynevezett trinitárius felekezetiséget próbálnék életbe hívni, melynek lényege, hogy mert szabadon választhat minden tagunk magának vallást, ha kíván, így dogmatikai rendszerünk is a hármat együtt, egybefoglalóan kezelné. Elvégre, egy a Szikla, egy Thrillion, s egyet szemlélünk, csak három képben... *fejezi be végre, mert elfáradt maga is a gondolatröptetésben. A másiké a szó, elég sok témát, tervet feldobott, van mit emészteni s válasszal illetni.*
Fegyver: Mágikus ötbányai pallos Páncél: Kényelmes worgbőrpáncél
- Én volnék: Morganus Yl Chays, szerzetesi testvére az Egyháznak, s Szellemlovag. A Kapuk Kegyelme legyen velünk! *mutatkozik be, majd invitálja beljebb, hol esetleg leülhetnek. Nem tudja, pontosan milyen reményekkel jött a másik, de azt igen, mivel ő. Így megpróbálja összeszedni gondolatait, amolyan bevezetőnek:*
- Mindenek előtt, köszönöm, hogy szakít reám s meghallgatásomnak időt, különösen hitbéli ügyekben, melyek a mai korokban inkább elrettentik egymástól az Érkezőket, mintsem összehozná őket. Parancsoljon! *mutat a helyre, s valamelyest felé fordulva leül ő is, kicsit tehát féloldalasan, a pad háttámlájára támaszkodva.*
- Tudnia kell, hogy nem csak azért tiszteljük régről a Törpe Légiókat, mert történelmi szövetségeseink, de azért is, mert mindvégig híven őrizték őseik hitét, s hitgyakorlatát is. És véleményem szerint, ez utóbbi az igazán fontos, melyben a három bevett vallás nagy általánosságokban, igen csak fogyatékkal bír. Ha jobban belegondolunk, egyre gyakrabban derül fény rá, hogy nincs liturgikus rend rögzítve, imák, himnuszok lejegyezve, esküvői szertartás menete segítségül adva esketőnek, sem iránymutatás a temetőnek. Pedig épp annyira élő egy vallás, amennyire gyakorlata az - s ebben a kisebb kultuszkörök, ősmágusi hitek messze lekörözik a nagyokat. *Szyl követői mondjuk épp átmenetet képeznek a kettő között, tehát ők ilyen szempontból is sokkal kiegyensúlyozottabbak.*
- Nem tudom, mennyire ismert Ön előtt Sziklaöböl régi vallása, de Szépszeműről és Villámúrról nyilván hallott. Egyelőre nem akarok elveszni a részletekben, így csak annyit mondok: azon időkben Sziklaöböl lakosai mélyen hívők voltak, nevükkel köszöntek s kértek áldást, áthatotta az egész várost a közös hit lélekadománya. Függetlenül attól, miként s miben hiszünk, örömmel látnám én életemben is, mit eleink átélhettek, azt az áldásos közeget. *megtorpan, csak reméli, a másik tudja követni látszólag csapongó gondolatait.*
- Úgy érzem, eljött az idő a változásokra, ha csak nem akarunk továbbra is egy helyben topogni. Már nem áltatom magamat, hogy felülről érkezik majd útmutatás, mert nem fog, ha eddig se jött. S ne higgye, hogy saját egyházvezetőim ellen beszélnék, de nem tudom jó pásztornak mondani, ki nem hívja nyáját kolomppal és jó szóval. Az apátok elfeledték, hogy az ő dolguk mi lenne igazán, miközben a másik két vallás esetében meg azért látok fejetlenséget, mert a túl nagy szabadságba belevesztek, s vagy titok leplezi tanaikat, vagy a sok ágazat annyira szétszéledt, hogy szinte össze se lehet őket terelni. *nem teljesen tudja, mi igaz épp a Kő-Magma-Ércre, de beszélgetőtársa majd nyilván megmondja. Ő inkább csak saját egyháza bajairól és hibáiról beszélhet, elvégre azokat ismeri jobban.*
- Most azonban bizakodó vagyok, s meg is mondom, miért: a csillagok együttállása végre nekünk kedvez. Egyfelől, előkerült nem oly rég két ékszer, melyekről egyelőre azt tartjuk, talán hajdani relikviáink, az áldás és átok osztásának medáljai. Régen hallatlanul nagy szerepük volt a város életében, s reményeim szerint, ha igazolódik valódiságuk, s hogy alkalmasak lehetnek ismét csodákat tenni, ismét azok lehetnének. Másrészről, épp azáltal, hogy elfogadta hívó szavamat, s esetleg megfontolná azt is, hogy a jövőben e helyt szolgáljon bölcsességével az érdeklődőknek és híveknek, végre egybeállna a három vallás egy-egy művelője általunk, harmadikként megnevezvén Dolce testvért. Ő mondjuk egy érdekes figura, s nem is annyira szamárháti rohamait említve és különös humorára értve, hanem hogy szerzetesi testvérem, noha maga elf és a Természet vallás elkötelezettje. De ez épp előnyünkre is válhat, ha kicsit jobban beleásná magát eredeti vallásába... *próbálja röviden felvázolni azt az álmot, hogy ha már a három vallás egy-egy ismerője tudna a közösség fele mintát, példát, tanítást állítani, máris előrébb lennének. Utána meg lehetne tanítványokat fogadni, bővíteni a hitszolgálati állományt, közösen és külön is szertartásokat eszközölni, hívek igényeit kielégíteni, esküvőknél, más egyebeknél, s határ lenne csak a csillagos ég...*
- Azt is meg kell mondanom, hogy az elmúlt hónapban talán, kaptam egy levelet Távolrévből, melyben többek között volt egy tervezett zsinatról szó. Viszont én már válaszomban is kifejtettem, hogy helyesebb volna a három bevett vallás ügyét egyben szemlélni, mert a problémák gyökere azonos, s talán a megoldást is csak együtt találhatjuk meg. Rendemben egyébként is egy úgynevezett trinitárius felekezetiséget próbálnék életbe hívni, melynek lényege, hogy mert szabadon választhat minden tagunk magának vallást, ha kíván, így dogmatikai rendszerünk is a hármat együtt, egybefoglalóan kezelné. Elvégre, egy a Szikla, egy Thrillion, s egyet szemlélünk, csak három képben... *fejezi be végre, mert elfáradt maga is a gondolatröptetésben. A másiké a szó, elég sok témát, tervet feldobott, van mit emészteni s válasszal illetni.*
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
[Melegen ajánlva]
*Az a kedves, és mókás szerzetes aki ajánlotta a törpét, pontosan
megmondta a hely nevét, ahol a találkozó megbeszéltetett. Mindennapi
ruházatában érkezik, hamuszín csuhában, aminek nyakrészét vörös csík
futja körbe, jelezvén, hogy a Magmának elhivatott személy. Derekára egy
szövet szíjat kötött, lábán puha léptű cipő. Nem gyakran merészkedik a
felszínre, szemét zavarja a napfény, ezért fejébe húzza a csuklyáját. *
- A Kapuk Temploma... *Dünnyögi maga elé, és azon nyomban belép a templom ajtaján. A kellemes hűvös, és árnyék miatt leveszi a csuklyát, szabadon hagyva lófarokba kötött haját és négy részre választott szakállát. *
- A Matéria igazsága, találjon rád, egy bizonyos Morganust keresek. *Meglát egy férfit az imapadban unatkozni, és mivel mást nem lát itt, csak tőle tudhatja meg. A szerzetes kivel beszélt, csak ezt a nevet mondta neki, Őt keresse.*
Fegyver: Kentril kardja Páncél: Szyl vértje - A Kapuk Temploma... *Dünnyögi maga elé, és azon nyomban belép a templom ajtaján. A kellemes hűvös, és árnyék miatt leveszi a csuklyát, szabadon hagyva lófarokba kötött haját és négy részre választott szakállát. *
- A Matéria igazsága, találjon rád, egy bizonyos Morganust keresek. *Meglát egy férfit az imapadban unatkozni, és mivel mást nem lát itt, csak tőle tudhatja meg. A szerzetes kivel beszélt, csak ezt a nevet mondta neki, Őt keresse.*
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
[Melegen ajánlva]
*Itt van, ahogy mondták, hely és idő stimmel. Odakint meleg, a
templomban kellemes hűs és elfedező árnyék. A lovag magára nem venne
ilyenkor fémvértet, bőrből is csak valami könnyűt és kényelmeset. De
most egyébként sem azért jött, mert beszökött élőholtat kéne kiűznie
imával meg karddal, hanem mert azt súgta egy szerzetes, végre akadt
valaki, aki hozzáértő, épp olyan, mint kit régóta keres. A Kő-Magma-Érc
vallása különösen is olyan, hogy kik felveszik hitükként, azok sem
feltétlen ismerik filozófiai mélységeit, melyekkel csak a hajdani
mithrillbányák vetekedhetnének. Úgyhogy a nagymester örömmel kapott az
alkalmon, s szedte lábait, hogy ide eljusson. Azt mondjuk nem tudja, ki
az illető, s hogy valós-e az ígéret, vagy csak megcsúfolták tréfából, de
egyelőre vár türelmesen, nézelődik, majd ha elunja, leül az egyik
imapadba.*
Fegyver: Mágikus ötbányai pallos Páncél: Kényelmes worgbőrpáncél
