"A Sziklaöbli Tanács hadiállapotot rendelt el, valamint
kinyilatkoztatta, hogy ki a Pormeder és Ötbánya között kitört háborúba
csatlakozik, ahelyett, hogy saját városát védené az orksereg ellen, azt
a város árulójának tekintik, mely halálbüntetést von maga után."
Helyszín: Sziklaöböl / Külső kerületek, városkapuIdőpont: corvusi időszámítás 627. év A Gnómok hava 9. nap- (2010.09.09 - 23.)
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Nogusta #240395 | 09.23 21:11:41 | 294527 |
[Orkvonulás vége - Szellemlovag zászlóalj]
- Na, még egyszer* préseli át fogai kerítésén. Megvárja, míg a többiek
eltávolodnak tőle, s amikor elég nagynak véli a teret, nyögve
visszatornássza magát a nyeregbe.*
- Mozgás, cimbora!* ösztökéli a hátsóját hordozó állatot mozgásra. Lassan, léptetve közelíti meg a vele szemben lévő troll tetemét. Kimerültségtől ködös tekintettel méregeti a megsemmisült építményt, aminek nem soká már a hátsó oldalát "csodálhatja". Reményei némelyest teljesültek: úgy tűnik, a lakók itt gyülekeznek. A jelenleg tőle telhetően legerősebb hangot felvéve szól hozzájuk.*
- Emberek!* szünetet tart, hogy mindenki ráfigyelhessen, majd folytatja.* Bárkit, aki a támadás miatt elvesztette a tetőt feje felől, szívesen látunk a Szellemlovagok Rendházában! Kérem, tudassák ez mindenkivel, ki rászorul* fogja rá jellemzően rövidre a dolgot, majd ahogy érkezett úgy távozik is, egyenest az Istápoly irányába, mert sebei bizony egyre jobban sajognak.*
Fegyver: Thrillioni igazságosztó Páncél: Csillaggyík bőrpáncél Másik kézben: Törött hárító tőr
- Mozgás, cimbora!* ösztökéli a hátsóját hordozó állatot mozgásra. Lassan, léptetve közelíti meg a vele szemben lévő troll tetemét. Kimerültségtől ködös tekintettel méregeti a megsemmisült építményt, aminek nem soká már a hátsó oldalát "csodálhatja". Reményei némelyest teljesültek: úgy tűnik, a lakók itt gyülekeznek. A jelenleg tőle telhetően legerősebb hangot felvéve szól hozzájuk.*
- Emberek!* szünetet tart, hogy mindenki ráfigyelhessen, majd folytatja.* Bárkit, aki a támadás miatt elvesztette a tetőt feje felől, szívesen látunk a Szellemlovagok Rendházában! Kérem, tudassák ez mindenkivel, ki rászorul* fogja rá jellemzően rövidre a dolgot, majd ahogy érkezett úgy távozik is, egyenest az Istápoly irányába, mert sebei bizony egyre jobban sajognak.*
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Lia Nailo
#287310 |
09.22 20:35:01 |
293813 |[Orkvonulás vége - Szellemlovag zászlóalj]
*Trauma lehetséges, de most inkább csendre és nyugalomra van szüksége
hogy feldolgozhassa a látott képeket.Mégis csak igaza volt Amnerisnek
hogy nem neki való még ez.De talán szükség is volt erre hogy
megedződjön lelke.Vagy éppen porrá hulljon.Myrla felnyalábolja őt és
hagyja hisz talán most erre van szüksége.Kis vigaszra.A lóra ültetésnél
is csak addig engedi el a nőt amíg felülteti aztán rögtön mellkasán
nyomja kis szőke fejét ami most portól, kis sártól és vértől
piszkos.Nem volt alkalma megismeri Arturiust és nem érzékeli annak
súlyát amit Myrla és Morganus érez most.Csak azzal törődik hogy minél
hamarabb elmenjenek innen valami nyugodt kis helyre.Idegességében kis
dalt énekel, vagyis inkább csak dúdol de erőteljesen lenyugtatja az
emberek kedélyét.És az övét is megnyugtatja egy kicsit.
Fegyver: Thrillioni vadászmester Páncél: Thrillion égi páncélja Lia Nailo Nyugalom dala varázslata sikerült.
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Morganus Yl Chays #286617 | 09.22 20:21:57 | 293799 |
[Orkvonulás vége - Szellemlovag zászlóalj]
- Rendben. *szól ez egyszerre két férfiembernek, Nogustának, meg
Elumenornak. Két végét húzzák egyazon rúdnak, mely egyensúlyoz
életünkben, kötelességek és szükségek súlyaitól terhesen. Előző
gondolata tehát érlelődik, hogy mindenki teszi a dolgát, éli éltét, s
járja útját, amíg teheti. Egy megszakadt - hogy félúton, vagy beérve a
remélt célt, azt nem tudhatja. A Kapuk kegyelmében bízik, s tán Kyssa
is segített, mikor hozzá szólt az ifjú, utolsó leheletével... Egy
másik, kisebb út, most kezdődik, haladnak fáradt, piszkos, sebszájból
ordító tömegek, mind áradva, az ideiglenes ispotály felé...*
Fegyver: Hatásvadász Páncél: Tüskés nehéz teljesvért és pajzs -------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Myrla Yl Chays #286128 | 09.22 20:18:35 | 293792 |
[Orkvonulás vége - Szellemlovag zászlóalj / Gerle-kopja]
* Lia csak néz a semmibe, válasz nem érkezik. Ez megijeszti a lányt.
Talán valami súlyos trauma érte. Aztán könnyek zápora, és egy ölelés.
Nem fejti le magáról a kislány karjait, kicsit vár, utána fogja, felnyalábolja a könnyű testet, és felteszi éjfél hátára, majd maga is felszáll.
Ekkor visszatér Morganus, ki gyászhírt hoz. Arturius nincs többé.
Kuzinja lehajtja fejét, és egy percig némán áll. Myrla sejti, mi játszódhat le benne, hiszen a férfi fiaként tekintett apródjára, és szerette, akkor is, amikor az elkóborolt a nyájtól újra és újra.
Vigaszként szíve szerint odamenne, és megölelné a férfit, de tudja, hogy nem venné jó néven. Egymást taszigálni meg most mégse lenne ildomos.
Így hát marad, és vár. Közben eszébe jut, amikor először vívtak a vívóiskolában. A lány még nem volt a rend tagja, Arturius viszont már Morganus apródjaként szolgált. Aztán újabb emlék, egy bizonyos városnéző délután, mely végül balul sikerült, lévén összevitatkoztak vallási témában. Ilyen és hasonló gondolatok kavarognak fejében. Az emlékképek váltakozását Morganus szavai állítják meg.
Mindenki mehet a dolgára, kinek mit jelent ez.
- Megyünk veled az ispotályba.*-mondja, mikor rokona mellé ér.*
- Jobb, ha Liát megnézetjük egy gyógyítóval, úgy látom, nagyon megviselték a történések. Bár komolyabb sérülést nem látok rajta, de biztos, ami biztos...*
Fegyver: Elfeledett Erő kardja Páncél: Thrillion égi páncélja Nem fejti le magáról a kislány karjait, kicsit vár, utána fogja, felnyalábolja a könnyű testet, és felteszi éjfél hátára, majd maga is felszáll.
Ekkor visszatér Morganus, ki gyászhírt hoz. Arturius nincs többé.
Kuzinja lehajtja fejét, és egy percig némán áll. Myrla sejti, mi játszódhat le benne, hiszen a férfi fiaként tekintett apródjára, és szerette, akkor is, amikor az elkóborolt a nyájtól újra és újra.
Vigaszként szíve szerint odamenne, és megölelné a férfit, de tudja, hogy nem venné jó néven. Egymást taszigálni meg most mégse lenne ildomos.
Így hát marad, és vár. Közben eszébe jut, amikor először vívtak a vívóiskolában. A lány még nem volt a rend tagja, Arturius viszont már Morganus apródjaként szolgált. Aztán újabb emlék, egy bizonyos városnéző délután, mely végül balul sikerült, lévén összevitatkoztak vallási témában. Ilyen és hasonló gondolatok kavarognak fejében. Az emlékképek váltakozását Morganus szavai állítják meg.
Mindenki mehet a dolgára, kinek mit jelent ez.
- Megyünk veled az ispotályba.*-mondja, mikor rokona mellé ér.*
- Jobb, ha Liát megnézetjük egy gyógyítóval, úgy látom, nagyon megviselték a történések. Bár komolyabb sérülést nem látok rajta, de biztos, ami biztos...*
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Lia Nailo
#287310 |
09.22 19:50:05 |
293748 |[Orkvonulás vége - Szellemlovag zászlóalj / Gerle-kopja]
*Vége a harcnak, kűrt szó hallatszik, hangos léptek zaja.Utolsó
hörgések a bestéktől és az érkezőktől is egyaránt.Szerencsére nagyobb
sérülések nélkül ő megúszta.Persze kisebb nagyobb karcolások vannak
rajta és horzsolások is.Mikor Myrla mellé ér, a nő leszáll és rögtön
kérdezgetni kezdi Liat hogy nincs e szüksége semmire.Lia először csak
üresen néz a nőre.Majd egy két könny serken szeméből.
-Myrla gyűlölöm a harcot!
*Ordítja már, átöleli Myrlát és ahogy a mondják a vállán sírja ki magát.Szorosan fogja, de erő híján Myrla alig érezheti meg szorítását.Ennek ellenére Lia akkor is hangosan zokog.Most is szíve hevesen ver és ezzel a furcsa idegeket borzoló félelemmel nem tud mit kezdeni.
Fegyver: Thrillioni vadászmester Páncél: Thrillion égi páncélja
-Myrla gyűlölöm a harcot!
*Ordítja már, átöleli Myrlát és ahogy a mondják a vállán sírja ki magát.Szorosan fogja, de erő híján Myrla alig érezheti meg szorítását.Ennek ellenére Lia akkor is hangosan zokog.Most is szíve hevesen ver és ezzel a furcsa idegeket borzoló félelemmel nem tud mit kezdeni.
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Nogusta #240395 | 09.22 19:29:10 | 293729 |
[Orkvonulás vége - Szellemlovag zászlóalj]
*A harc heve teljesen eszét veszi, gyakorlatilag nem néz semmi, aminek
sikerült elsiklania hátasa mellett arra lecsap. Egyszer- egyszer
felmordul, néha még artikulálatlanul bele is üvölt a csatazajba. Ezek
után nem is csoda, ha ledöbben, mikor rájön, hogy már nem állják útját
zöldek tömegei. Sóhajtva pottyan vissza a jelenbe.
Ork sereg a városfalak előtt, ork sereg a városfalakon, ugyan ez a csürhe a településen belül, s mindez megbolondítva négy trollal s azok pusztításával. Ez a receptje az efféle irtózatos eseményeknek, s ebből készült a mai menü, mit Nogusta a Gerle Kopja zászlaja alatt becsülettel végigharcolt.
Az utolsó nagyobb összecsapás után fáradtan rogy gwuffjára. Fegyverforgató kezében még mindig ott a kard, szennyezve mocskos orkvérrel. Akármilyen edzett is teste a békésebb napokon űzött kovácsmesterség miatt, még így is szinte üresre szipolyozták a történések. Csaknem elszenderedik hátasán, de még mielőtt bekövetkezne, rátör a fájdalom, mit eddig az adrenalin tartott távolabb tőle. Nyögve törli le a testnedveket pengéjéről, majd tokjába csúsztatja az alkalmatosságot. Valószínűleg könnyű páncélzata s a pajzs hiánya miatt az egész társaságból ő szedte be a legtöbb sérülést, de még így is szerencsésnek vallhatja magát, hogy végig képes volt nyeregben maradni.
~ Nyeregben maradni?* visszhangzik koponyája, s míg Morganus a kürtszó által elhívva odébbáll, ő leszáll az állatról, biztosan tudja ugyanis, hogy a visszaszállásra is maradt ereje, páncélja pedig nem akadályozza annyira, mint a többieket. Megkönnyebbülve ízlelgeti a járást. Kis híja, hogy föl nem nevet öblös hangján. Lecsatolja sisakját, puhán fénylő szemekkel néz körül, a többi kopjatagot keresi. Nehezére esik ugyan, de felemeli kezét és int a többiek felé, mintha csak azt üzenné:"Egyben vagyok!"
Morganus érkezik, megosztja velük a lovagtárs halálának hírét, s parancsot oszt. Az ifjú apród nem érzi magát annyira lestrapáltnak, mint amennyire kinéz:
-Bízza csak ide, uram! ajánlkozik.*

------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Elumenor Izlenay
#224042|
09.22 19:26:06 |
293728 |[Orkvonulás vége - Szellemlovag zászlóalj]
*Újra együtt a csapat. Már örülne a győzelemnek, de Morganus nem túl
rózsás híreket hoz, Arturius halott. Ekkor kardját hüvelyébe csúsztatja
majd sisakját levéve tenyerével végignyúzza arcát, s nagyot sóhajt.
Szerencséjére, szerencsétlenségére nem ismerte olyan jól, de együtt
érez azokkal, kik jól ismerhették. És ahogy maga elé bambulva
gondolkodik, rájön, hogy Arturius volt az utolsó Mor-Bain a
Szellemlovagok rendjében. Könnyeket nem ejt, nem az a fajta. Ő inkább
tiszteli a halottakat, mint siratja. A további mondanivalókat
végighallgatja, s arra a döntésre jut, hogy elmegy az Ispotályba, hogy
megnézesse sebeit.*
- Én veled tartok az ispotályba.
*Ennyi, semmi több. Több szó nem jön ki belőle, túl fáradt ahhoz. Inkább lovával Morganus után baktat lóháton a Belváros felé.*
Fegyver: Kymel kardja Páncél: Nehéz mellvért és pajzs Másik kézben: Furmányos barna üvegcse
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Morganus Yl Chays #286617 | 09.22 19:00:55 | 293705 |
[Orkvonulás vége - Szellemlovag zászlóalj]
*A csapat ismét összegyűlik, számlálhatják tagjaikat, nyalogathatják
sebeiket. Összességében, elégedett, bajtársai megállták a helyüket, bár
még van min csiszolniuk hadi dolgaikon, mert ez így még csak,
féldrágakő. Bár hogy lehet-e drágakövet farigcsálni egy ilyenből, azt
csak egy hozzáértő ékszerész tudná megmondani...*
- Köszönöm emberek a derék munkát! Csak még valami, aztán mindenki
mehet a dolgára... *ez valakinek szabadságot jelent, valakinek meg
újabb feladatot.*
- Kezdeném azzal, hogy az elkóborolt bárány, megtért nyájához, s itt
találta meg a véget, rövidre szabott földi létében. Emlékezzünk tehát
Arturius Mor-Bainre, jó szívvel, kegyelettel! *majd lehajtja sisakos
fejét, s egy ideig nem szól. Hogy mi játszódik le benne, azt csak az
láthatja meg, ki képes olvasni szívekben. Aztán, felveti állát, s
folytatja, póriasabb dolgokkal:*
- Az imént mutattak meg nekem, gyorsan hozott rendelkezéseket. Ami
elsőként dolgunk leend, hogy segítséget nyújtsunk, polgártársainknak,
kik földönfutóvá lettek! Sikerült a károkat mérsékelni, de ez az
emeletes ház, bizony rommá lett... *bök arra, hol a troll kinyúlt*
- Ha már nem sikerült az elejtett vadat puhára fektetni, ajánljuk fel
szabad szobáinkat, termeinket, ideiglenes lakozó helyükként! Valaki
vállalja, hogy összeszedi a hajdani lakókat, s rendházunkba vezeti?
*néz körbe, várva egy önkéntest, aki nem sérült meg annyira, hogy tudja
ezt beteljesíteni*
- Laney s az otthoniak, beleértve szolgámat Elfredet, nyilván majd
gondoskodnak, étekről s a részletekről. Nagyjából ennyi, én magam is az
ispotályba megyek, aki sérült s nincs más dolga, teheti ugyanezt!
Végeztem, oszolj! *s azzal, Mocskost gyengéden meglapogatja, s elindul
a Belváros felé, hol akad majd még dolga...*
Fegyver: Hatásvadász Páncél: Tüskés nehéz teljesvért és pajzs
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Myrla Yl Chays #286128 | 09.22 18:45:06 | 293694 |
[Orkvonulás vége - Szellemlovag zászlóalj / Gerle-kopja]
* Az események felgyorsulnak, hullanak az orkok, Myrla szinte
önkívületi állapotban harcol, kardja húsba vág újra és újra. Aztán
egyszercsak vége. A csatazaj elül. Nem lát több orkot. Leereszti
kardját, és kezd feleszmélni.
~Vége?~
Morganus összetereli őket. Szemmel láthatóan megviselt a társaság, piszok és vér tapadt a fegyverekre, vértekre. Apród sérülések ugyan láthatóak, de komolyabb baja egyiküknek sem esett szerencsére. Legalábbis nem látszik, hogy ilyesmi történt volna. Fáradtak, de egyben vannak.
A nagymester még kioszt egy-két utasítást, aztán az ispotályba küldi a sebesülteket, amikor már megint kürtszó harsan. A férfi elindul a hang irányába. A lány nem követi, helyette Liát veszi szemügyre.*
- Nem sérültél meg? Nincs szükséged gyógyítóra? Ne kísérjelek az ispotályba?*-számtalan aggódó kérdés sorjázik a kislány felé.*
Fegyver: Elfeledett Erő kardja Páncél: Thrillion égi páncélja
~Vége?~
Morganus összetereli őket. Szemmel láthatóan megviselt a társaság, piszok és vér tapadt a fegyverekre, vértekre. Apród sérülések ugyan láthatóak, de komolyabb baja egyiküknek sem esett szerencsére. Legalábbis nem látszik, hogy ilyesmi történt volna. Fáradtak, de egyben vannak.
A nagymester még kioszt egy-két utasítást, aztán az ispotályba küldi a sebesülteket, amikor már megint kürtszó harsan. A férfi elindul a hang irányába. A lány nem követi, helyette Liát veszi szemügyre.*
- Nem sérültél meg? Nincs szükséged gyógyítóra? Ne kísérjelek az ispotályba?*-számtalan aggódó kérdés sorjázik a kislány felé.*
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Elumenor Izlenay
#224042 |
09.22 17:59:11 |
293657 |[Orkvonulás vége - Szellemlovag zászlóalj]
*A csatának vége, s minden újra csendes. Ő maga egyre jobban kezdi
érezni sebeit, de van még tenni való. Morganus kérdésére és parancsára
csak bólint egyet. A felharsanó kürtre felfigyel ugyan, de nagyon nem
törődik vele. Fegyvert fogó karját lógatva baktat végig lovával a
szétrombolt városrészen, közben az épületeket figyeli, ahogy a
parancsban szólt. Sajnos ő nem nagyon tud lóról le, majd újra fel
ugrálni, hogy benézzen mindenhova sérült, lába végett. Ezt a feladatot
meghagyja talán még nagyjából épségben maradt Kopjájának.*
- Üzenik, hogy a zárást húzzák följebb, egész a belső kapu szorosig. A csatának vége.
*Adja át az üzenetet a végben állomásozó katonáknak. Nem tudja ki tiszt, ki nem tiszt közülük, jelenleg nem is érdekli. Mindenki hallotta, és majd a rangidős tiszt intézkedik. Elég ramaty látványt nyújthat. Pajzsa és vértje karcolásokkal, horpadásokkal, vérfoltokkal teli, még mindig jobbjában levő kardján rászáradt vér, arcán -már amennyit a sisak láttatni enged- fáradság ül. Acélt lomhán balra megfordítva indul vissza a kiindulási pontra. Oda, ahol a parancsot megkapta.*
Fegyver: Kymel kardja Páncél: Nehéz mellvért és pajzs - Üzenik, hogy a zárást húzzák följebb, egész a belső kapu szorosig. A csatának vége.
*Adja át az üzenetet a végben állomásozó katonáknak. Nem tudja ki tiszt, ki nem tiszt közülük, jelenleg nem is érdekli. Mindenki hallotta, és majd a rangidős tiszt intézkedik. Elég ramaty látványt nyújthat. Pajzsa és vértje karcolásokkal, horpadásokkal, vérfoltokkal teli, még mindig jobbjában levő kardján rászáradt vér, arcán -már amennyit a sisak láttatni enged- fáradság ül. Acélt lomhán balra megfordítva indul vissza a kiindulási pontra. Oda, ahol a parancsot megkapta.*
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Morganus Yl Chays #286617 | 09.22 16:27:37 | 293608 |
[Arturiusról Jaq-kal, majd vissza a kopjákhoz]
~Miféle troll?~ csodálkozik, hogy négy trollból hogyan csinált a
képzelet, vagy tucatnyit. A fiú szeretett gwuffjának tetemét látta, meg
a tűzgolyó perzselte nyomokat bundán és környezetén, de más egyebet,
nem, főleg nem egy olyan hatalmas dög tetemét, itt. Bár ez a körülmény,
most kevéssé érdekli...*
- Nem csupán apródom volt,... *azt nem teszi hozzá, pedig úgy érez: ~fiamként szerettem~. S bár nem akar kriplik párbajára kelni, hangja nem enged, miként fegyveres tartása sem.*
- Természetesen, tudomásom volt kezdettől, a rokoni kapcsolatról... *nem is véletlenül küldte nagybátyjához akkor, Arturiust, bár az ment volna egyébként is, családi vizitre. De a szakadék nem szűnt meg közöttük, most is inkább távolság feszül, a tragédia ellenére is.*
- Ettől függetlenül, közöttünk érett be, gyermekből felnőtté, élt mindvégig, s halt meg, Szellemlovagként. Ne tagadja el tőlünk a tiszteletadás lehetőségét, eprimor! *az utolsó hang kong fazéksisakja alól, jól megnyomhatta, hogy a másik észrevegye, még ha rokona is az elhunyt, az nem holmi fejvadász kölyök volt.*
- A rendházunk van legközelebb, kérem, vitesse oda embereivel! *nem úgy tűnik, hogy ebből szemernyit is engedne. De azért megenyhül valamelyest, kis szünet után másként folytatja, mert kettejüket azért összeköti a gyász szívszorító érzete, még ha különbözőképp is vezetnék le azt...*
- Bebalzsamozzuk a testet, s amint eljön az idő, méltó módon felravatalozzuk a Kapuk Templomában, hol mindenki leróhatja előtte tiszteletét, kisírhatja könnyben bánatát. Nyugodjon majd ott teste, hol városát szolgálták ősei, az "Ezüst Penge" hüvelye, nyerjen méltó helyet... *majd közelebb lépteti Mocskost a testhez és vivőihez, de leszállni nem tud, vagy ha megpróbálná, nem biztos, hogy vissza tudna jutni nyergébe, sajgó lábával, vértezet súlyával. Így bár halkul hangja, de még így is hallható, imája, vagy egy régi mondás szövege, mely próféciává vált:*
"Az én szememben te nem vagy holmi tárgy, melynek léte kimerül a feladatában, melyre rendeltetett. Kedves vagy nekem, mint minden előtted járó gyermek... S hogy hiszek-e benned? Igen, mert reményem valósággá fog válni, hogy bárhogy is döntsél, bármerre is vigyen utunk, annak úgy kell történnie." *majd megfordul, mert közben hírnök érkezik, így már csak magában mormolja Kyssa szavait, miket Arturius húgáról mondott.:*
"Ő halott. Eltávozott, most már a hősök csarnokában van, mit híveimnek készítettem a korok hajnalán..." *most már rá is igaz mindez, ez a Mor-Bain család, mostan egyesült az egekben. ~Megtért szeretteihez, melyre mindig is sóvárgott...~ valami papíros szavait figyeli mindenki, ha felé is jut egynek képe, igyekszik szemeit mereszteni, az értelmet kibetűzni. Hallja, hogy a súlyos sérültek az Ispotályba vitetnek, s ilyenként, a kapitányt is ott találja meg. Biccent, majd visszaindul övéihez, akik remélhetőleg, már elvégezték az utolsó simítások, vérvörös ecsetvonásait...*

Jaq Dorn Daer #152346 | 09.22 09:14:44 | 293458 |
[ Visszatérőben az Ispotályba+Morganus.]
* A visszafelé úton hamarosan követelőző hangokra lesz figyelmes.
Morganus az és ő is Arturius miatt lesz ideges. Gyorsan tő utat magának
a harcosokon és amint odabicegett a lovaghoz erősen szorítja meg annak
vállát-részint, hogy el ne essen részint, hogy egyből rá figyeljen.*
- Neked apród, nekem vérrokon. A vértestvérem fia.* Nem tudja, hogy erről a részről mennyit tudhat Morganus. De mivel mestere volt a fiatal lovagnak talán igen. Szóval nem meglepő a könnymaszatos kemény vonások... de azért mégis furcsa látvány egy mindig erőt sugárzó arcon.*
- Meghalt. Egy troll végzett vele. Ti meg a trollal. Meg az orkokkal. Igaz, a bosszú még nem teljes. A sámánok és a vezér koponyáira válogatott vadászaim vadásznak és biztosan elhozzák. Akkor lesz majdnem teljes a bosszúm. De csak majdnem.* Keményedik meg újra a kapitány.*
- Most pedig menjünk vissza az Ispotályba. Látni akarom Seran-t.* Majd egy katona lohol oda hozzá, feszesen tiszteleg majd az egyik kezében lévő kiadványt átnyújtja a kapitánynak majd a kezében lévőkkel arrább vonul, hogy a többi katona is olvashassa-vagy felolvassák neki. Jaq maga is úgy tartja, hogy Morganus is láthassa... majd nagy kerek szemekkel veszi tudomásul. Kérdőn néz a lovagra, majd megint a kiadványra... és folytott hangon megszólal.*
- Most már biztos látnom kell Seran-t. Meg lehet, hogy a Tanácsot sem ártana.* A katonák ha lehet még feszesebben tisztelegtek... és segítették tovább menni az új főparancsnokot.*
Fegyver: Mesteri kétkezes pallos Páncél: Lovagi teljesvért
- Neked apród, nekem vérrokon. A vértestvérem fia.* Nem tudja, hogy erről a részről mennyit tudhat Morganus. De mivel mestere volt a fiatal lovagnak talán igen. Szóval nem meglepő a könnymaszatos kemény vonások... de azért mégis furcsa látvány egy mindig erőt sugárzó arcon.*
- Meghalt. Egy troll végzett vele. Ti meg a trollal. Meg az orkokkal. Igaz, a bosszú még nem teljes. A sámánok és a vezér koponyáira válogatott vadászaim vadásznak és biztosan elhozzák. Akkor lesz majdnem teljes a bosszúm. De csak majdnem.* Keményedik meg újra a kapitány.*
- Most pedig menjünk vissza az Ispotályba. Látni akarom Seran-t.* Majd egy katona lohol oda hozzá, feszesen tiszteleg majd az egyik kezében lévő kiadványt átnyújtja a kapitánynak majd a kezében lévőkkel arrább vonul, hogy a többi katona is olvashassa-vagy felolvassák neki. Jaq maga is úgy tartja, hogy Morganus is láthassa... majd nagy kerek szemekkel veszi tudomásul. Kérdőn néz a lovagra, majd megint a kiadványra... és folytott hangon megszólal.*
- Most már biztos látnom kell Seran-t. Meg lehet, hogy a Tanácsot sem ártana.* A katonák ha lehet még feszesebben tisztelegtek... és segítették tovább menni az új főparancsnokot.*
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Morganus Yl Chays #286617 | 09.21 22:02:01 | 293299 |
[Orkvonulás - Kertvárosi kergetőzés végén - Szellemlovag zászlóalj / Gerle-kopja]
*A harcok átesnek delelőjükön, lassan minden megbékél: zöldbőrűek a
földdel, ők meg a fáradt lihegésben. Mocskos fújtat alatta, pár sebet
maga is összeszedett, Morganus bal karja pedig, a pajzs alatt, a sok
ütlegtől, alaposan feldagadt. Lüktető bal lába is jelzi, hogy oda is
kapott egy keveset... Idő viszont nincs szédelegni, amint mindenki
végzett, valahol megint összegyülekeznek.*
- Megvagytok? Valaki menjen el a végbe, s szóljon a katonáknak, hogy a zárást húzzák följebb, egész a belső kapu szorosig! Közben persze, minden házat ellenőrizzenek hátulról, történt-e behatolás, van-e bent sérült vagy ellenséges elem... *ezzel talán sikerül a rendet és mentést, a Torkos felőli oldalon, biztosítani.*
- Elumenor, aki sérült, majd mehet az ispotályba, de előbb ezt tegyük tisztába! Mi a fene van már megint? *újra kürtszó hallik, pedig azt hinné az ember, a nagyjával már végeztek. Így tehát, maga a főút felé tér, s keresi, ki s miért fújja újra meg újra, azt az átkos hangszerét. Így találja meg először az elterült gwuffot, mely gyanúját mélyíti, s a katonák gyűrűjét, kik már tán el is indultak a holttesttel. Hidegvérét a látvány, erősen kikezdi... Először csendben szemlél, magát győzködi, hogy tán még sem igaz mindez, s felpattan a megtért kóbor bárány, de a reménye elmarad a valóság rideg világától. Nehezen szólal meg, hangja sem olvadt, de dermesztő jég:*
- Arturius, ő az? Valaki feleljen, de gyorsan! Hova viszik az apródomat, mi történt vele, hogy került egyáltalán ide? *a rend is felbomlik elméjében, csak ömlenek elő a kérdések*
Fegyver: Hatásvadász Páncél: Tüskés nehéz teljesvért és pajzs
- Megvagytok? Valaki menjen el a végbe, s szóljon a katonáknak, hogy a zárást húzzák följebb, egész a belső kapu szorosig! Közben persze, minden házat ellenőrizzenek hátulról, történt-e behatolás, van-e bent sérült vagy ellenséges elem... *ezzel talán sikerül a rendet és mentést, a Torkos felőli oldalon, biztosítani.*
- Elumenor, aki sérült, majd mehet az ispotályba, de előbb ezt tegyük tisztába! Mi a fene van már megint? *újra kürtszó hallik, pedig azt hinné az ember, a nagyjával már végeztek. Így tehát, maga a főút felé tér, s keresi, ki s miért fújja újra meg újra, azt az átkos hangszerét. Így találja meg először az elterült gwuffot, mely gyanúját mélyíti, s a katonák gyűrűjét, kik már tán el is indultak a holttesttel. Hidegvérét a látvány, erősen kikezdi... Először csendben szemlél, magát győzködi, hogy tán még sem igaz mindez, s felpattan a megtért kóbor bárány, de a reménye elmarad a valóság rideg világától. Nehezen szólal meg, hangja sem olvadt, de dermesztő jég:*
- Arturius, ő az? Valaki feleljen, de gyorsan! Hova viszik az apródomat, mi történt vele, hogy került egyáltalán ide? *a rend is felbomlik elméjében, csak ömlenek elő a kérdések*
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Elumenor Izlenay
#224042 |
09.21 14:51:03 |
292925 |[Orkvonulás - Trollvadászat - Szellemlovag zászlóalj / Oroszlán Kopja]
*A trollra már nincs gondjuk, az úgy néz ki többet nem fog megmozdulni.
Kicsit megkönnyebbül ezen tény tudtán, mivel egy troll igencsak kitud
fogni az ember eszén, nem úgy, mint egy ork. Bár azok közt is vannak
eszesebbek és persze bugyutábbak is. Morganus parancsának megfelelően
kopjáját a Gerlék mellé vezeti, és várja az utasításokat.*
- Gyerünk! Mutassuk meg ezeknek a zöldségeknek!
*És már vonalba is fejlődve a többiekkel indul a végső lovasroham. Mindnyájuk keze és kardja által hullik az ellenség. Az egész kerület egy hatalmas mészárszékké változik, vér és pusztulás minden irányban. A csata hevében lovához hasonlóan számos zúzódást szenved el, főleg lábain. Ám ha nem lenne lábszár és combvért rajta, a kékes-lilás foltok helyett szép kis vágott, szúrt sebei lennének. Nem egy kisebb vérzéssel járó karcolást is szerez kézfején. A csata vége felé az egyik ork jól vádlin is böki bal lábán, mivel arra nem nagyon tud suhogtatni kardjával, pajzsa és jobbkezessége lévén. Ezt egyből észre is veszi, s felordítva a fájdalomtól lovát balra kormányozva elsodorja a zöldbőrűt. Ha a tőle balra haladó egyik rendtársa nem veszi öli le a dögöt, akkor majd ő megteszi. Reméli, hogy sérülése nem túl súlyos, s kibírja a csatározás elcsendesültéig. Addig viszont csak szúr, vág, lesújt. Már amíg van mit.*
Fegyver: Kymel kardja Páncél: Nehéz mellvért és pajzs - Gyerünk! Mutassuk meg ezeknek a zöldségeknek!
*És már vonalba is fejlődve a többiekkel indul a végső lovasroham. Mindnyájuk keze és kardja által hullik az ellenség. Az egész kerület egy hatalmas mészárszékké változik, vér és pusztulás minden irányban. A csata hevében lovához hasonlóan számos zúzódást szenved el, főleg lábain. Ám ha nem lenne lábszár és combvért rajta, a kékes-lilás foltok helyett szép kis vágott, szúrt sebei lennének. Nem egy kisebb vérzéssel járó karcolást is szerez kézfején. A csata vége felé az egyik ork jól vádlin is böki bal lábán, mivel arra nem nagyon tud suhogtatni kardjával, pajzsa és jobbkezessége lévén. Ezt egyből észre is veszi, s felordítva a fájdalomtól lovát balra kormányozva elsodorja a zöldbőrűt. Ha a tőle balra haladó egyik rendtársa nem veszi öli le a dögöt, akkor majd ő megteszi. Reméli, hogy sérülése nem túl súlyos, s kibírja a csatározás elcsendesültéig. Addig viszont csak szúr, vág, lesújt. Már amíg van mit.*
Elumenor Izlenay Kardcsapás csele sikerült.
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Lia Nailo
#287310 |
09.21 06:09:12 |
292783 |[Orkvonulás - Kertvárosi kergetőzés - Szellemlovag zászlóalj / Gerle-kopja]
*Varázslata sikeres volt és igen elégedett önmagával.A kérgesedés
azonban nyomban elmúlik ahogy látja hogy a troll aféle a ház felé dől
ahol ő is áll.Hatalmas rémület fogja el és elkezd rohanni Myrláék
felé.Az épület pedig mögötte lassan magába roskad a troll miatt.Hátra
tekint hogy nem tart e felé nagyobb rom darab a házból.És ha igen akkor
azon nyomban vetődik is.Ha túl éli eme akciót egyenest Myrlához
rohan.Igaz lovon van de akkor is.Szólni nem szól csak kapkodja a
levegőt.Arca rémült és hirtelen nem tud mit kezdeni.Hallja Morganus
szavait.És az esik le belőle hogy neki is kell mennie.
-Myrla menjek én is veletek?
*Kérdez rá hisz jobb ha biztosra megy.Mondjuk kinézete sem épp a
legjobb.Piszkos is véres is, és néhány karcolás is lehet rajta.Amit még
az adrenalin hatás miatt nem érez.
Fegyver: Thrillioni vadászmester Páncél: Thrillion égi páncélja
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Arturius Mor-Bain #144510 | 09.21 01:44:09 | 292777 |
[Vár a halál]
*A lángok beterítik a huszonéves ifjú testét, ajkára szinte ráég a
kiáltás, melyet Sziklaöbölért hallat. Perzselődik a szív, mely nem
találta helyét a világban, a szív, melynek jussa a csalódás volt.
Csalódott az egyházban, csalódott a szerelemben, csalódott az élet
örömeiben. Páran voltak csupán, kikben képes volt hinni, Morganus
mester, Jaq és Rob nagybátyja, s persze ősei emléke, apja naplója,
melyben Angelius nem is sejtette, hogy egy fiú sorsát is megírja.
Elveszti az uralmat, ám az igazság nem ez, gwuffja halálos sebet kap, s
eldől gazdájával együtt, kit maga alá temet. A földre érkező lándzsa
eltörik az állat súlya alatt, s a hegy kétségbeesetten fordul vissza az
alázuhanó férfiúi test felé. A sziklaöböli acél hidegét érzi hirtelen
hátába marni Arturius, s ajkain vér serken. Milyen furcsa. Saját
fegyverébe dőlt az, kit hajdan Kiválasztottnak neveztek, pedig nem volt
több egy egyszerű fél-elfnél, kihez nem lesz több köthető, mintsem az,
hogy általa halt ki a Mor-Bain paplovagok háza, sőt az igazság az, hogy
a Mor-Bain ezüstág férfiúi vére is vele vész. Az élet fintora ez, az
átkozott sziklaöböli fehérbárányok voltak az utolsók, kik ebből a
vérből létezésre kárhoztattak. A vérből, mely királyokat buktatott, a
vérből, mely hősi csatákat nyert, s vívott, a vérből, melyet ősmágusok
pártfogoltak...*
- Hol vagytok? Hol vaa..
*Halkul, el a szó és a balja önkéntelenül az ég felé kap.*
- Nem vár rám, semmi... Thrill...ion Kapu...ja... Szép...sze...műűűű! Kyssa! Hool.. Vaaagy...tok?!
*Vér ömlik az orrból és a szájból, aztán a föld remegni kezd, vaskos csizmák hangja, de ezt már képtelen megérteni, csak a rohanó orkok árnyait látja, s ez mosolyt csal arcára, egy letörölhetetlen büszke mosolyt, mely oly torznak tetszik most...
Véget ért egy időszak Sziklaöböl életében, s ideje volt, hogy azon kor utolsó visszamaradt részlete is eltávozzon.
Így múlt el Arturius Mor-Bain, nagy tettek, s nagy szavak nélkül, atyái múltjába burkolózva, méltatlanul Thrillion Kapuira.*
Fegyver: Sziklaöbli lándzsa Páncél: Thrillion égi páncélja - Hol vagytok? Hol vaa..
*Halkul, el a szó és a balja önkéntelenül az ég felé kap.*
- Nem vár rám, semmi... Thrill...ion Kapu...ja... Szép...sze...műűűű! Kyssa! Hool.. Vaaagy...tok?!
*Vér ömlik az orrból és a szájból, aztán a föld remegni kezd, vaskos csizmák hangja, de ezt már képtelen megérteni, csak a rohanó orkok árnyait látja, s ez mosolyt csal arcára, egy letörölhetetlen büszke mosolyt, mely oly torznak tetszik most...
Véget ért egy időszak Sziklaöböl életében, s ideje volt, hogy azon kor utolsó visszamaradt részlete is eltávozzon.
Így múlt el Arturius Mor-Bain, nagy tettek, s nagy szavak nélkül, atyái múltjába burkolózva, méltatlanul Thrillion Kapuira.*
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Josh
#280607 |
09.21 00:14:08 |
292747 |
*Sziklaöböl bámulatos
újraszerveződésről tesz tanúbizonyságot. A védők csapatokra bomlanak és
megindul a vadászat. A Kikötő irányából feltűnik a Lomb Légió zászlója
és közel hétszáz acélba öltözött törpe katona. Menetelésük messze
visszhangzik, talán még a város is beleremeg. Az orkok órája ütött,
ekkora túlerővel szemben esélyük sincsen. Elrettenti a sereg hangja,
hát még a rájuk vadászó csapatok támadása az orkokat. A Légió
segedelmével az egyesült távolrévi és sziklaöböli erő elsöprő győzelmet
arat a zöldbőrűek felett. A törpe katonák a parancs szerint, mikor már
látják, hogy rájuk nincs szükség, visszamasíroznak a Kikötőbe. Vár
rájuk az otthonuk, melyet meg kell védeniük. Nem időzhetnek itt. A
meglepetés erejét kihasználván, immáron Sziklaöböl védői nem vallanak
kudarcot. Ork tetemek és katonák holttestei egyaránt, nem beszélve a
temérdek sebesültről festik drámaivá a külső kerületek képét. A kisebb
ork csapatok az utolsó harcaikat vívják. Az egységek és tömörülések
nagy hatásfokkal irtják őket. Az egyik troll már nem jelent veszélyt, a
másik sem húzza már sokáig. Azon két épület közé csörtet be, amelyiken
Hold Mancs, Astaroth Daamon, Arrah Zhong, Holdtanc Mare, Arya con
Scorpione, Shyrra Cloen, Fiontan Ambicatos és Antern Pafrok állnak. A
troll közel jut a nyilak záporában, s ekkor kapaszkodik fel a bestiára
Hold Mancs. Elképesztő bűz csapja meg orrát, lehet már korábban is
érezte, de testközelből talán még nem. A troll észleli a molesztálóját,
mivel el nem éri, csak forog vele, végül úgy dönt elvágódik a
kövezeten. Hold Mancs lába a troll alá szorul, ám egyelőre a bűzös lény
sem tud felkelni. Talán már nem is jut rá alkalom, ha a `tetők népe`
aktivizálja magát.
Az utolsó orkokat is lemészárolják a Sárkányegység, a Gerle Kopja, az Oroszlán Kopja és a Forrás egység bátor tagjai. Ezt a csatát ők sem ússzák meg persze karcolások nélkül. Ki komolyabb sebet, ki könnyebbet szenved el.
Az előre törő Arturiust egy tűzgolyó teríti le gwuffjáról. Az ork vezér jobb oldalán lévő sámán idézte meg az áldást, melyet a rohamos léptekben feléjük törő férfi felé lendített. Ezt követően a bal oldali tesz egy kört körülöttük, mire mágikus pajzs képződik a szörnyhármas köré.
Akik a sámánok felé indultak, pár percen elérik célpontjaikat. Kicsit tovább tartott ez, mint a visszavonulás korábban, hiszen néhány ork azért feltartóztatta őket. Bizonyára a kapuig eljutni sebesülés nélkül nem lehet, így nekik is jutott pár kisebb seb.
A vezér és sámánjai a mágikus pajzsot bomlasztva rohanni kezdenek a kapun kívül Ködvölgy irányába. Látták sajátjaik pusztulását és csúf vereséget szenvedtek. Bizonyára nem hagyják őket futni...
Sok a sérült, sok a halott és bűzös orktetem. A külső kerület kövezete vérben ázik, valamint épületek tucatjainak romjai mindenütt.
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------Az utolsó orkokat is lemészárolják a Sárkányegység, a Gerle Kopja, az Oroszlán Kopja és a Forrás egység bátor tagjai. Ezt a csatát ők sem ússzák meg persze karcolások nélkül. Ki komolyabb sebet, ki könnyebbet szenved el.
Az előre törő Arturiust egy tűzgolyó teríti le gwuffjáról. Az ork vezér jobb oldalán lévő sámán idézte meg az áldást, melyet a rohamos léptekben feléjük törő férfi felé lendített. Ezt követően a bal oldali tesz egy kört körülöttük, mire mágikus pajzs képződik a szörnyhármas köré.
Akik a sámánok felé indultak, pár percen elérik célpontjaikat. Kicsit tovább tartott ez, mint a visszavonulás korábban, hiszen néhány ork azért feltartóztatta őket. Bizonyára a kapuig eljutni sebesülés nélkül nem lehet, így nekik is jutott pár kisebb seb.
A vezér és sámánjai a mágikus pajzsot bomlasztva rohanni kezdenek a kapun kívül Ködvölgy irányába. Látták sajátjaik pusztulását és csúf vereséget szenvedtek. Bizonyára nem hagyják őket futni...
Sok a sérült, sok a halott és bűzös orktetem. A külső kerület kövezete vérben ázik, valamint épületek tucatjainak romjai mindenütt.
Myrla Yl Chays #286128 | 09.20 21:55:41 | 292584 |
[Orkvonulás - Kertvárosi kergetőzés - Szellemlovag zászlóalj / Gerle-kopja]
* A troll támadás sikeres, mindkét láb inai szakadnak, az áldozat végül
rádől egy épületre. Az eredetileg 3-4 szintes építmény- lévén a kerület
házai a Zsugorit kivéve mind magasabbak kétszintesnél- ócska viskóként
dől össze. Myrla egy pillanatra ledermed, azután örül, hogy Éjfél
időben kivágtatott vele a veszélyes területről, így nem zuhant rá
semmi. Ha nem lett volna elég a szörny eddig begyűjtött összes
sérülése, akkor az Oroszlán-kopja tagjai megadhatják a kegyelemdöfést.
Túljutván a trollal vívott küzdelmen, Morganus az egész csapatot magához rendeli, és a rendházuktól nem is oly messze található terület megtisztítására ad utasítást.
Indulnak a gwuffokon, lovakon, hogy nekilássanak az arrafelé garázdálkodó orkok levadászásának.
Myrla vált, mert úgy véli, az Elfeledett Erő kardjával több kárt tud okozni az ellenség soraiban. Ha sikerülnek cselei, akkor pár ork elvérezhet fegyvere által.
A Belváros felől mintha menetelés monoton hangja szűrődne át a harci zajokon, bár lehet csak érzéki csalódás, vágy valamiféle felmentő sereg iránt. Aztán hirtelen kisebb földindulás, melybe beleremegnek a házfalak, némely meg is reped. Ez már nem álom, hanem maga a rideg valóság.
~Mágia, elementalisták!~ a lány, ki szintén a mágia ezen válfaját tanulmányozza, megborzong.~Reménykedik benne, hogy lesznek, kik mihamarabb meg tudják fékezni az orkok sámánjait. Épp elég a fegyveresekkel is megküzdeniük, nem hogy még holmi csatamágusok mesterkedéseivel is szembe kelljen nézniük. Ezután jobbjában karját, bal kezében pajzsát tartva beleveti magát a harcba. *
Fegyver: Elfeledett Erő kardja Páncél: Tüskés nehéz teljesvért és pajzs Túljutván a trollal vívott küzdelmen, Morganus az egész csapatot magához rendeli, és a rendházuktól nem is oly messze található terület megtisztítására ad utasítást.
Indulnak a gwuffokon, lovakon, hogy nekilássanak az arrafelé garázdálkodó orkok levadászásának.
Myrla vált, mert úgy véli, az Elfeledett Erő kardjával több kárt tud okozni az ellenség soraiban. Ha sikerülnek cselei, akkor pár ork elvérezhet fegyvere által.
A Belváros felől mintha menetelés monoton hangja szűrődne át a harci zajokon, bár lehet csak érzéki csalódás, vágy valamiféle felmentő sereg iránt. Aztán hirtelen kisebb földindulás, melybe beleremegnek a házfalak, némely meg is reped. Ez már nem álom, hanem maga a rideg valóság.
~Mágia, elementalisták!~ a lány, ki szintén a mágia ezen válfaját tanulmányozza, megborzong.~Reménykedik benne, hogy lesznek, kik mihamarabb meg tudják fékezni az orkok sámánjait. Épp elég a fegyveresekkel is megküzdeniük, nem hogy még holmi csatamágusok mesterkedéseivel is szembe kelljen nézniük. Ezután jobbjában karját, bal kezében pajzsát tartva beleveti magát a harcba. *
Myrla Yl Chays Döfés csele sikerült.
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Morganus Yl Chays #286617 | 09.20 20:58:32 | 292478 |
[Orkvonulás - Kertvárosi kergetőzés - Szellemlovag zászlóalj / Gerle-kopja]
*Minden gyorsan történik. Így azt a csodát sem veszi észre, -miközben
gwuffjával elrepül az áldozat mellett, a csapást kimérve-, hogy
sikerült patella-reflexet hátulról, a hajlító oldalon, ráadásul
alabárddal, kiváltania. Corvus élettana, hiába, csudálatos, a nyílt
törések is szinte, maguktól gyógyulnak... Morganus azonban, már annak
is örül, ha megússza gwuffjával, a dög rúgkapálózását, sértetlenül. A
célpont bedől, egy többemeletes ház, összedől, s ő meg az egész láttán,
dőlne a röhögéstől. De nem teszi, mert nincs hozzá kedve, s mégiscsak
illetlenség lenne, a ház lakóira nézve. Azon feltételezése mindenesetre
bejött, hogy a zöldbőrűek nem az utcafrontnál próbálkoznak, hol a lakók
már nyilván eltorlaszolták a bejárati ajtókat, -szekrénnyel, asztallal,
kelengyés ládával-, hanem inkább a hátsó ajtóknál kopogtatva, azt is
csak mértékkel és baltafokkal. A trappolásos roham történt tehát, a
házak mögötti zöldes, tán még meg is művelt, térségben...*
- Mindenki hozzám! *azt persze megvárja, hogy Elumenorék bevégezzék a feladatot, ha a troll még, életjelenségeket mutatna. Helyeslően hümment, mert regékben is rühelli, ha a hős vagy az anti-hős, az epikus csatában, életre kel, fordít a helyzeten, s végül győz. Ez náluk és egy troll előadásában, lenne felettébb kellemetlen...*
- Szép munka, mindenki, eggyel kevesb gonosz szándék! Ezt a részt, hamar takarítsuk ki... *szemben már látható záróvonala a helyi erőknek, kik védik azt az ökörfejszerű bástyát, miért a nagymester remeg. Meg persze, a kijutást a város mélyébe, nagyon helyesen...*
- Ameddig zöldbőrűek eljutottak, mi is elmegyünk, kihúzott vonalba felfejlődünk, a többi pedig a penge dolga! Gyerünk! *s azzal ösztökéli Mocskost, dologra, s áttételesen, harcostársait is. Elmennek tehát a legmélyebb pontig, meddig ellenséges csapatok vagy büdös, egyénnek sem nevezhető lények, eljutottak a nagy nekibuzdulásban, s jöhet az akció, a kapu irányában haladva, ügetve vagy gyors furdulásokból, ahogy a helyzet adja. Röviden szólva: ütnek orkot, akit csak érnek, s lézeng e helyt, hozott háztűz nézéssel...*
Fegyver: Hatásvadász Páncél: Tüskés nehéz teljesvért és pajzs - Mindenki hozzám! *azt persze megvárja, hogy Elumenorék bevégezzék a feladatot, ha a troll még, életjelenségeket mutatna. Helyeslően hümment, mert regékben is rühelli, ha a hős vagy az anti-hős, az epikus csatában, életre kel, fordít a helyzeten, s végül győz. Ez náluk és egy troll előadásában, lenne felettébb kellemetlen...*
- Szép munka, mindenki, eggyel kevesb gonosz szándék! Ezt a részt, hamar takarítsuk ki... *szemben már látható záróvonala a helyi erőknek, kik védik azt az ökörfejszerű bástyát, miért a nagymester remeg. Meg persze, a kijutást a város mélyébe, nagyon helyesen...*
- Ameddig zöldbőrűek eljutottak, mi is elmegyünk, kihúzott vonalba felfejlődünk, a többi pedig a penge dolga! Gyerünk! *s azzal ösztökéli Mocskost, dologra, s áttételesen, harcostársait is. Elmennek tehát a legmélyebb pontig, meddig ellenséges csapatok vagy büdös, egyénnek sem nevezhető lények, eljutottak a nagy nekibuzdulásban, s jöhet az akció, a kapu irányában haladva, ügetve vagy gyors furdulásokból, ahogy a helyzet adja. Röviden szólva: ütnek orkot, akit csak érnek, s lézeng e helyt, hozott háztűz nézéssel...*
Morganus Yl Chays Szúrás csele sikerült.
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Elumenor Izlenay
#224042 |
09.20 17:47:15 |
292245 |[Orkvonulás - Trollvadászat - Szellemlovag zászlóalj / Oroszlán Kopja]
*Trollra mennek, ez nem vitás. Végre egy testhez álló feladat,
kihívásokkal tele. Igaz, az Oroszlán Kopja csak a második hullámban
támadja a kiszemelt böszme dögöt.*
- Trollvadászatra fel! Hadd hulljon a férgese!
*Kezdi a harci hév magával ragadni, s ennek meg vannak a maga előnyei és hátrányai. Előnye, hogy hatalmas erőbedobással vágja ilyenkor az ember az ellenséget, de egy sebesülést már nehezebben vesz észre, ami persze nem mindig túl jó dolog. Remélve az előbbi mint inkább az utóbbi dolgot indul meg Morganusék után fedezve őket. Csak akkor avatkozik bele a kiszemelt troll levadászásába, ha az első roham után még életben van a dög, és rájuk kerül a sor. Catherine és Gabrielle tartozik az ő osztagába, kik nem is oly rég bebizonyították harci tudásukat, úgyhogy nagy baj nem lehet. A Gerle Kopja teszi szépen a dolgát a troll kidől, rá egy épületre, ám nem derült még ki, hogy felkel-e még.
Ha megmozdul, hangot ad még ki, kiadja a parancsot a kivégzésre, ami ha lehetővé teszi a hátassal lerohanást, akkor a még fekvő dögöt úgy véreztetik ki. Ám ha nem, kénytelenek lesznek leszállni, és úgy elvégezni a piszkos munkát. De először jól megbizonyosodik a troll mobilitásáról, s csak utána adja a parancsot.
Ám ha az ominózus troll már az örök vadászmezőkön csapkodja a számára irritáló lényeket, akkor a másik (talán nekik háttal álló) veszik célba, és a Gerle Kopjához hasonlóan járva el próbálják semlegesíteni a behemótot.
Egy biztos, kardjával nem áll le, az elébe kerülő orkokat nem kíméli, s a trollokat sem fogja békén hagyni.*
Fegyver: Kymel kardja Páncél: Nehéz mellvért és pajzs Másik kézben: Furmányos barna üvegcse - Trollvadászatra fel! Hadd hulljon a férgese!
*Kezdi a harci hév magával ragadni, s ennek meg vannak a maga előnyei és hátrányai. Előnye, hogy hatalmas erőbedobással vágja ilyenkor az ember az ellenséget, de egy sebesülést már nehezebben vesz észre, ami persze nem mindig túl jó dolog. Remélve az előbbi mint inkább az utóbbi dolgot indul meg Morganusék után fedezve őket. Csak akkor avatkozik bele a kiszemelt troll levadászásába, ha az első roham után még életben van a dög, és rájuk kerül a sor. Catherine és Gabrielle tartozik az ő osztagába, kik nem is oly rég bebizonyították harci tudásukat, úgyhogy nagy baj nem lehet. A Gerle Kopja teszi szépen a dolgát a troll kidől, rá egy épületre, ám nem derült még ki, hogy felkel-e még.
Ha megmozdul, hangot ad még ki, kiadja a parancsot a kivégzésre, ami ha lehetővé teszi a hátassal lerohanást, akkor a még fekvő dögöt úgy véreztetik ki. Ám ha nem, kénytelenek lesznek leszállni, és úgy elvégezni a piszkos munkát. De először jól megbizonyosodik a troll mobilitásáról, s csak utána adja a parancsot.
Ám ha az ominózus troll már az örök vadászmezőkön csapkodja a számára irritáló lényeket, akkor a másik (talán nekik háttal álló) veszik célba, és a Gerle Kopjához hasonlóan járva el próbálják semlegesíteni a behemótot.
Egy biztos, kardjával nem áll le, az elébe kerülő orkokat nem kíméli, s a trollokat sem fogja békén hagyni.*
Elumenor Izlenay Kardcsapás csele sikerült.
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Arturius Mor-Bain #144510 | 09.20 17:29:34 | 292233 |
[Orkvonulás - Irány a csata szíve]
*Visszavonuló távolrévi katonák, s nagy nehézségek árán visszaszorított
sziklaöböliek. Persze az egyház mostani papjaiból egyet sem látni, csak
a könyvek lapján élnek a régi idők, s ott is egyre inkább fakulnak.
Táncol a csatagwuff Hajnalszél, ám a távolból kürtszó fakad. [Jaq-é]
~Ez a nagybátyámé. A csata szívében tombol! Hol másutt?~ Mosoly kúszna
arcára, de most nem ilyen időket írunk. Újra megfújja válaszként a
hajdani Mor-Bain főpapok kürtjét, s szegezi a lándzsát, megtámasztja
azt a kellő módon, s rohamra indul. Az ellent látja, s a felfejlődő
sziklaöböli katonák hadát is, kiknek ajkán felcseng hazájuk ékes neve.*
- Sziklaöbölért!
*S ha útjába kerül egy orkfajzat, akkor annak jussa egy vágtából érkező döfés lészen, már ha sikerül a támadás.*
Fegyver: Sziklaöbli lándzsa Páncél: Thrillion égi páncélja - Sziklaöbölért!
*S ha útjába kerül egy orkfajzat, akkor annak jussa egy vágtából érkező döfés lészen, már ha sikerül a támadás.*
Arturius Mor-Bain Szúrás csele sikerült.
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Josh
#280607 |
09.19 22:50:27 |
291819 |
*Pusztítás amerre a szem ellát. Por
és halál szaga elegyedik a levegőbe, törmelékek és hullák mindenütt.
Erre talán még nem volt példa Sziklaöböl történelmében. A város falain
belül vérszomjas orkok és két óriási troll.
Nyn`we S`sambra dala a mana erejével szárnyra kél. A közelében állók szívére nyugalom ül, az orkok pedig nem támadják. Nem tartható fent sokáig ez az állapot, egyre több ork kerül a közelbe, és egyre veszélyesebbé válik a helyzet.
A sziklaöböli katonák lassan, nagyon lassan hátrálnak, miközben az immáron széthúzódó orksereget nagyobb eséllyel aprítják. A terep adta előny a védők javára szolgál, úgy tűnik sikerül megállítani az orkokat. Ha kiűzni nem is, de megállítani igen. A külső kerületeket megviseli a harc, egyre több épület esik a trollok áldozatává. Két tucat katona indul a Kőkapu térre, hogy megvédjék a sebesülteket és gyógyítókat, ha arra tévedne pár ork.
Antern Pafrok gyilkolássza az orkokat a tetőről, miközben az egyik behemót troll azt az épületet szemeli ki magának. Morganus Yl Chays csapata ekkor csap le a trollra. A férfi megvető bátorsággal szúrja fegyverét a troll hatalmas lábába. A bestia felordít, és reflexszerűen rúg a támadója felé. Nogusta és Myrla sem késlekednek, a trollra támadnak, mely a hirtelen rátörő fájdalomtól és kérgesedéstől elveszíti egyensúlyát és maga alá temet egy épületet. Már több sebből is vérzett hála Távolrév és Sziklaöböl katonáinak és védőinek. Holdtanc Mare, Shyrra Cloe, Seanor Rimon és Hold Mancs közelébe pedig a másik behemót bestia igyekszik.
Jaq kapitány parancsára a katonák csapatokat képeznek, és a vadászat megkezdődik.
Fiontan Ambicatos a testében és elméjében lüktető mana erejével Holdcsapást küld az orkok tömegébe ezzel közvetlenül egyet, közvetve három orkot küld talajnak.
A kórus nem bírja tovább fenntartani a nyugtató dallamot, visszavonulásra kell adniuk. Az összegyűlt félszáz ork a közelben utánuk ered.
Melisande du Crecy fegyverre akad. A lakók miatt nem kell aggódnia, ugyanis azok a csata előestéjén elhagyták otthonaikat.
A Sárkányegységet két tucat ork környékezi meg. //Kérésre. :)//
Nyilak suhognak a levegőben, orkok terülnek el. Messze visszhangzó csatazaj és még valami. Valami, amit mindenki kívánhat ebben a helyzetben. A belváros felől egy seregnyi katona masírozása hallatszik. Még nem látni semmit, de a hang biztató. Az orkok megállnak és hangforrás irányába fordulnak. Elkerekedett szemekkel torpannak meg. Lábaik szinte a földbe gyökereznek, és viszonylagos csend vonul végig a kerületben. Az ork vezér is feltűnik a kapu romjainál két sámánnal oldalán. Egyik kezében lándzsa, másikba rövidkard. A sámánok orrában karikák, ruházatukon állati csontok, kezeikben bot melyek tetején koponya díszeleg. A sámánok sátáni kacaja visszhangzik végig `megfagyott` seregen. Botjaik alját a kövezetnek ütik, mire kisebb rengés rázza meg a külső kerületeket. Az épületek falai megrepednek.
Most van az a pillanat, hogy teljes erőbedobással támadjanak rájuk a védők.
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------Nyn`we S`sambra dala a mana erejével szárnyra kél. A közelében állók szívére nyugalom ül, az orkok pedig nem támadják. Nem tartható fent sokáig ez az állapot, egyre több ork kerül a közelbe, és egyre veszélyesebbé válik a helyzet.
A sziklaöböli katonák lassan, nagyon lassan hátrálnak, miközben az immáron széthúzódó orksereget nagyobb eséllyel aprítják. A terep adta előny a védők javára szolgál, úgy tűnik sikerül megállítani az orkokat. Ha kiűzni nem is, de megállítani igen. A külső kerületeket megviseli a harc, egyre több épület esik a trollok áldozatává. Két tucat katona indul a Kőkapu térre, hogy megvédjék a sebesülteket és gyógyítókat, ha arra tévedne pár ork.
Antern Pafrok gyilkolássza az orkokat a tetőről, miközben az egyik behemót troll azt az épületet szemeli ki magának. Morganus Yl Chays csapata ekkor csap le a trollra. A férfi megvető bátorsággal szúrja fegyverét a troll hatalmas lábába. A bestia felordít, és reflexszerűen rúg a támadója felé. Nogusta és Myrla sem késlekednek, a trollra támadnak, mely a hirtelen rátörő fájdalomtól és kérgesedéstől elveszíti egyensúlyát és maga alá temet egy épületet. Már több sebből is vérzett hála Távolrév és Sziklaöböl katonáinak és védőinek. Holdtanc Mare, Shyrra Cloe, Seanor Rimon és Hold Mancs közelébe pedig a másik behemót bestia igyekszik.
Jaq kapitány parancsára a katonák csapatokat képeznek, és a vadászat megkezdődik.
Fiontan Ambicatos a testében és elméjében lüktető mana erejével Holdcsapást küld az orkok tömegébe ezzel közvetlenül egyet, közvetve három orkot küld talajnak.
A kórus nem bírja tovább fenntartani a nyugtató dallamot, visszavonulásra kell adniuk. Az összegyűlt félszáz ork a közelben utánuk ered.
Melisande du Crecy fegyverre akad. A lakók miatt nem kell aggódnia, ugyanis azok a csata előestéjén elhagyták otthonaikat.
A Sárkányegységet két tucat ork környékezi meg. //Kérésre. :)//
Nyilak suhognak a levegőben, orkok terülnek el. Messze visszhangzó csatazaj és még valami. Valami, amit mindenki kívánhat ebben a helyzetben. A belváros felől egy seregnyi katona masírozása hallatszik. Még nem látni semmit, de a hang biztató. Az orkok megállnak és hangforrás irányába fordulnak. Elkerekedett szemekkel torpannak meg. Lábaik szinte a földbe gyökereznek, és viszonylagos csend vonul végig a kerületben. Az ork vezér is feltűnik a kapu romjainál két sámánnal oldalán. Egyik kezében lándzsa, másikba rövidkard. A sámánok orrában karikák, ruházatukon állati csontok, kezeikben bot melyek tetején koponya díszeleg. A sámánok sátáni kacaja visszhangzik végig `megfagyott` seregen. Botjaik alját a kövezetnek ütik, mire kisebb rengés rázza meg a külső kerületeket. Az épületek falai megrepednek.
Most van az a pillanat, hogy teljes erőbedobással támadjanak rájuk a védők.
Lia Nailo
#287310 |
09.19 22:02:21 |
291805 |[Orkvonulás - Trollvadászat - Szellemlovag zászlóalj / Gerle Kopja]
*Hát utolsó lövése-reméljük nem az volt-cél talált amit nem vett észre
hisz arra figyelt hogy minél hamarabb eltűnjön a falakról.És valami kis
zugot találva elbújjon az orkok elől.Nem kicsit fél, mondhatni hogy
retteg.Nem szeretne egyiknek a kezébe se kerülni.Így gubbasztva szúrja
ki nem messze álló Morganust.Arca felvidul, hisz ahol ő van ott Myrla
is.Kicsit kitekint a rejtekéből.És ha nem lát a közelében lévő orkot
vagy éppen trollt.Akkor feléjük siet.Hamar meggondolja magát.Hisz a
csapat egy troll felé siet.Nos akkor jobb ha besegít ő is.Óvatosan
közelít felé addigra talán jó néhány csapást kap már.Majd amint
közelebb ér mágiát kezd el mormolni.Megnehezíti a mozgását a trollnak
hogy véletlenül se tudjon ellépni a lába felé ért csapások elől.
Fegyver: Thrillioni vadászmester Páncél: Thrillion égi páncélja Lia Nailo Kérgesedés varázslata sikerült.
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Myrla Yl Chays #286128 | 09.19 21:54:57 | 291796 |
[Orkvonulás - Trollvadászat - Szellemlovag zászlóalj / Gerle Kopja]
* Orksereg halad tova mellettük, ott, ahol a kapu szűkületének
árnyékában meghúzódva áll a Gerle-kopja. A két troll is nyomukban.
Ekkor mágia által szúnyoghad támad, mely az egyik elhaladó óriást
szemeli ki magának. A troll csapkodásba kezd, amivel sikerül kis időre
padlóra küldenie magát, éppen a révi katonák közé zuhanva. De nem
sokáig marad ott, ellentétben azokkal, akikre ráesett. Felpattan, és
halad a mostmár kisebb csapatokra szakadt, tomboló orkok után.
Morganus ekkor új taktikai utasítással látja el csapatát.
E szerint, feladatuk a trollok megkeresése, majd ártalmatlanná tétele.
A lánynak balról kellene a troll lábát eltalálnia fegyverével, mialatt Morganus ugyanezt teszi jobbról. A végső döfés aztán Nogustára hárulna. Vésztartaléknak pedig ott lenne az Oroszlán-kopja. A hátulról támadás jó ötlet, mert így, ha sikerül az inak elmetszése, akkor a troll előrebukik, és nem a hátára esik.*
- Rendben, csak gyorsan, ne álljunk le egy pillanatra sem, ne legyen ideje ellenünk cselekednie annak a rusnyaságnak!*-feleli Myrla, majd a nagymester mozdulatait utánozva, pajzsát és alabárdját tartja indul meg Éjféllel. Ha megtalálják valahol a trollt, akkor Morganusszal egyszerre cselekedve lendíti a Hatásvadászt, és csap le az inakra, majd gwuffja hátán mihamarabb tovaüget, a további csapásokat érkező társaikra bízva.*
Fegyver: Hatásvadász Páncél: Tüskés nehéz teljesvért és pajzs Morganus ekkor új taktikai utasítással látja el csapatát.
E szerint, feladatuk a trollok megkeresése, majd ártalmatlanná tétele.
A lánynak balról kellene a troll lábát eltalálnia fegyverével, mialatt Morganus ugyanezt teszi jobbról. A végső döfés aztán Nogustára hárulna. Vésztartaléknak pedig ott lenne az Oroszlán-kopja. A hátulról támadás jó ötlet, mert így, ha sikerül az inak elmetszése, akkor a troll előrebukik, és nem a hátára esik.*
- Rendben, csak gyorsan, ne álljunk le egy pillanatra sem, ne legyen ideje ellenünk cselekednie annak a rusnyaságnak!*-feleli Myrla, majd a nagymester mozdulatait utánozva, pajzsát és alabárdját tartja indul meg Éjféllel. Ha megtalálják valahol a trollt, akkor Morganusszal egyszerre cselekedve lendíti a Hatásvadászt, és csap le az inakra, majd gwuffja hátán mihamarabb tovaüget, a további csapásokat érkező társaikra bízva.*
Myrla Yl Chays Szúrás csele sikerült.
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Aldan Honoka #293076 | 09.19 18:08:18 | 291578 |
[Holdfák Kertjéből, Kőkapu Térre]
*Egy fiatal deressel érkezik, végigpillant az utcán, majd mikor meglát pár harcost, elkiáltja magát*
- Az ispotály a Kőkapu Térre költözött! Add tovább! *gondolja ennyi elég lesz, s lovát fordítva vágtat a Térre*
Fegyver: Thrillioni messzeszálló Páncél: Thrillioni vért - Az ispotály a Kőkapu Térre költözött! Add tovább! *gondolja ennyi elég lesz, s lovát fordítva vágtat a Térre*
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Nogusta #240395 | 09.19 17:26:36 | 291542 |
[Orkvonulás - Trollvadászat - Szellemlovag zászlóalj / Gerle Kopja]
* Az ifjú arcára az elszántság kemény vonásai ülnek ki, míg a sisak
árnyékában is szinte világító szemekben kigyúlnak a gyilkos lángok.
Szóval nem felel, de fejével bólint, ő bizony megértette, és ahogy
lehetőségei engedik, bevégzi Morganus akaratát. Midőn rohamra lendül a
kopja, Nogusta igyekszik tartani a kijelölt pozíciót: kissé lemaradva
Myrla és a nagymester között. Gwuffja érti a dolgát, s átgázol azon
kevés akadályon, amit a két másik kihagy, így bár kardja a kezében van,
nem igen kell használnia, egészen a batár trollig. A többiek
sikerességének függvényében lesújt a lény legkritikusabbnak ítélt
pontjára.*
Fegyver: Thrillioni igazságosztó Páncél: Csillaggyík bőrpáncél Másik kézben: Törött hárító tőr
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Arturius Mor-Bain #144510 | 09.19 17:07:11 | 291528 |
[Utoljára szól a főpapok kürtje]
*A Belsőváros irányából kürt szó hangzik fel, s tán vannak még a
városban olyan lelkek, kiknek az érces hangú csatahangszer jellegzetes
dallama mond valamit. Ez a főpapok faragott kürtje, mely mindenkoron
felhangzott, mikoris Sziklaöböl Békéjét veszély fenyegette. Az is
lehet, hogy nem voltak lelkek, kikben felébredt volna ez a láng, lehet
a Belsővárosi dalok értelmetlenül szálltak a füstbe. Nem lehet sejteni,
az azonban biztos, hogy egy félelf férfiú ott ül csatagwuffja
nyergében, kezében a jól megszokott sziklaöböli lándzsával, melyen egy
régi szimbólumoktól ékes városi zászló lebeg, rajta Szépszemű,
Villámúr, és Fendor jelképeivel.
Nem az Ősmágusokba vetett hit irányítja, inkább a tisztelet, s a város iránti elkötelezettség, melyet mindenkoron érzett, s melyet nem tud levetkőzni sosem, ha halnia kell, itt teszi meg, azon földön, hol ősei is haltak. Újra megfújja kürtjét, magasba emeli lándzsáját, s ajkán felhangzik a dal.*

- Vágtass Pegazus Bátran, s légy csillaggá,
Szárnyalj Jámbor Griff, s légy hithű égi bástyává,
Tűzvörös Sárkány Bölcsessége veled lészen,
Rendíthetetlen Medve Lelked őseid földjére kísérjen.
Légy Hűséges Farkas, ki társaival tart a mélységes sötétben,
Szerény és Elmés Sólyom, ki végzetig repül ügye érdekében,
S Erélyes Párduc, olyan mint hajdan a hetedik Lovag,
Ki társaival együtt elérte a Thrillioni Csarnokokat.

Sziklaöbölért!
*Tekintete a csatateret szemléli, vajon vannak-e oly vakmerő és bátor lelkek itt, kik akár rohamra indulnának a hajdani szellemlovag oldalán. Sosem jutott még ellenség ilyen mélyre Sziklaöböl falain belül, s ezt nem engedheti egyetlen városhoz hű lélek sem, ez itt nem Távolrév, sosem az a város volt, itt ha kellett oly erőfeszítés ébredt, melytől a legnagyobb hurrikán is félre állt. Vajon felébred-e Sziklaöböl Szelleme?*
Fegyver: Sziklaöbli lándzsa Páncél: Thrillion égi páncélja
*Tekintete a csatateret szemléli, vajon vannak-e oly vakmerő és bátor lelkek itt, kik akár rohamra indulnának a hajdani szellemlovag oldalán. Sosem jutott még ellenség ilyen mélyre Sziklaöböl falain belül, s ezt nem engedheti egyetlen városhoz hű lélek sem, ez itt nem Távolrév, sosem az a város volt, itt ha kellett oly erőfeszítés ébredt, melytől a legnagyobb hurrikán is félre állt. Vajon felébred-e Sziklaöböl Szelleme?*
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Morganus Yl Chays #286617 | 09.19 16:58:53 | 291524 |
[Orkvonulás - Trollvadászat - Szellemlovag zászlóalj / Gerle Kopja]
*Annyira jól elbújtak a belső kapuszűkület árnyékában, hogy észre sem
veszik őket az előre rohanó, ellenséges csapatok. Egy troll,
színesítvén a harci vígságot, jól pofára is esik a közelükben, nagyot
puffan, még tán ők is hallják, szegény révi katonák, kilapulását. De
fitten és frissen, az is felpattan, s mennek nagy örömmel lóbálni
kőbunkót, vagy mi épp kezükbe akad, az orkok által kísérve, kik
pediglen loholnak gyújtogatni, fosztogatni és minden zöldbőrű
tudományt, osztogatni. A lovagi csapatnak tehát, ideje cselekedni.
Megszólal a hajdani ogreölők sarja, ki most más vadra készül, valamivel
nagyobbra:*
- Emberek, kössük le ezeket a melákokat! Az se lenne gond, ha közben jól meglátnák, a túlvilágot... *bár azt meg nem tudná mondani, szörnyekre mi vár, ha rájuk Thrillion Kapui. Először saját kopjájához szól:*
- Myrla, te mész balról, én jobbról, alabárd tartson a troll lábára, tépjen inat, izmot a vas! Nogusta, középen valamivel mögöttünk, ha sikerül térdre kényszerítenünk a dögöt, tied a kivégzés feladata... *majd átszól Elumenorékhoz, hogy ők is készüljenek, s arra is ad tippet, miként tegyék:*
- Oroszlán-kopja, második hullám, ha mi nem járnánk sikerrel, tietek feladata a halál-osztásnak! Nyakszirt, torok, szív, lép oldalról, fejen érzéklő szervek - amit értek halálos pontként, ott tündököljetek, pengéitekkel... Gyerünk, rohamra! *s azzal állatát nógatja, hogy hátulról az ellenre robbanjanak. Bármerre is találják a trollokat, ők az elsődleges célpontok, de közben persze az orkok is kaphatnak a jóból, jó szívvel adja. Mocskos, a majd négymázsás ötbányai harci gwuff, jól van nevelve, így rögvest érti gazdája szavát, mikor az előrehajol, s füleibe adja a parancsszót:*
- Mocskos, harapj, taposs! *s a hosszú, agyarszerű szemfogak, hátsó lábak erős karmai, alig várják, hogy érjék az ellen húsát, roppantsanak csontokat. Aki ismeri Morganust, az tudhatja, semmit nem tesz ok nélkül, s nem is véletlenül ragaszkodott a hím állathoz, épp a párzási időszak közepén, mikor az egyébként is agresszív állatban, dübörögnek a hormonok... Egyelőre még húzza vissza a kantárszáron, mint jó zsoké teszi a versenylovával, de csak addig, míg a többiek beállnak a kettős támadó ékbe, s együtt gyorsulhatnak fel. Onnantól kezdve, szédítő sebességet enged, továbbra is előre hajol állatán, pajzsa balra akit kupán talál, az elveszti fejét a nagy ámulatban, jobbjában az alabárd bárd éle kifelé tekint, érdeklődő orkoknak nyakait szívesen dekorálja, vérpiros masnikkal... Ha a lőállást felvett íjászok is segítik dolgukat, sipító jelzőlövedékkel, annyival is könnyebb a dolguk, de valamelyik utcában, úgyis megtalálják a kiszemelt trollt. S akkor megkezdődik a kivitelezés, ahogy felvázolta, de persze, ember tervez, de a penge végez... Mindenesetre, amint célhoz ér, alabárdját lendíti, s a troll lábára csap, célzottan az inak felszínes futásának helyén. A többit meg társaira bízza, meg a jó sorsra, hogy a trollt hátulról meglepték eléggé ahhoz, hogy már csak a földön forduljon meg, hátára, édes kis halálhörgés közepette...*
Fegyver: Hatásvadász Páncél: Tüskés nehéz teljesvért és pajzs - Emberek, kössük le ezeket a melákokat! Az se lenne gond, ha közben jól meglátnák, a túlvilágot... *bár azt meg nem tudná mondani, szörnyekre mi vár, ha rájuk Thrillion Kapui. Először saját kopjájához szól:*
- Myrla, te mész balról, én jobbról, alabárd tartson a troll lábára, tépjen inat, izmot a vas! Nogusta, középen valamivel mögöttünk, ha sikerül térdre kényszerítenünk a dögöt, tied a kivégzés feladata... *majd átszól Elumenorékhoz, hogy ők is készüljenek, s arra is ad tippet, miként tegyék:*
- Oroszlán-kopja, második hullám, ha mi nem járnánk sikerrel, tietek feladata a halál-osztásnak! Nyakszirt, torok, szív, lép oldalról, fejen érzéklő szervek - amit értek halálos pontként, ott tündököljetek, pengéitekkel... Gyerünk, rohamra! *s azzal állatát nógatja, hogy hátulról az ellenre robbanjanak. Bármerre is találják a trollokat, ők az elsődleges célpontok, de közben persze az orkok is kaphatnak a jóból, jó szívvel adja. Mocskos, a majd négymázsás ötbányai harci gwuff, jól van nevelve, így rögvest érti gazdája szavát, mikor az előrehajol, s füleibe adja a parancsszót:*
- Mocskos, harapj, taposs! *s a hosszú, agyarszerű szemfogak, hátsó lábak erős karmai, alig várják, hogy érjék az ellen húsát, roppantsanak csontokat. Aki ismeri Morganust, az tudhatja, semmit nem tesz ok nélkül, s nem is véletlenül ragaszkodott a hím állathoz, épp a párzási időszak közepén, mikor az egyébként is agresszív állatban, dübörögnek a hormonok... Egyelőre még húzza vissza a kantárszáron, mint jó zsoké teszi a versenylovával, de csak addig, míg a többiek beállnak a kettős támadó ékbe, s együtt gyorsulhatnak fel. Onnantól kezdve, szédítő sebességet enged, továbbra is előre hajol állatán, pajzsa balra akit kupán talál, az elveszti fejét a nagy ámulatban, jobbjában az alabárd bárd éle kifelé tekint, érdeklődő orkoknak nyakait szívesen dekorálja, vérpiros masnikkal... Ha a lőállást felvett íjászok is segítik dolgukat, sipító jelzőlövedékkel, annyival is könnyebb a dolguk, de valamelyik utcában, úgyis megtalálják a kiszemelt trollt. S akkor megkezdődik a kivitelezés, ahogy felvázolta, de persze, ember tervez, de a penge végez... Mindenesetre, amint célhoz ér, alabárdját lendíti, s a troll lábára csap, célzottan az inak felszínes futásának helyén. A többit meg társaira bízza, meg a jó sorsra, hogy a trollt hátulról meglepték eléggé ahhoz, hogy már csak a földön forduljon meg, hátára, édes kis halálhörgés közepette...*
Morganus Yl Chays Szúrás csele sikerült.
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Elumenor Izlenay
#224042 |
09.18 19:13:37 |
291112 |[Orkvonulás - Torkos kerületi oldal - Szellemlovag zászlóalj - Oroszlán Kopja]
*Még jó, hogy csak pár lépést tett meg, s úgy hallja meg Morganus
utasítását. És mivel a Nagymester szava szent, azt be kell tartani, így
hát egy karjelzéssel mutat megálljt a kopjájának, s visszafordul a
Gerle Kopja mellé. Nem szól semmit, kicsit elhamarkodottan döntött, nem
várta meg felettese és egyben a tapasztalt stratéga parancsát. Van még
mit tanulnia a hadvezetésben az ifjú vezetőnek. De ezt a tapasztalatot
egy életre meg fogja jegyezni. Morganus mellett tartja a pozíciót.*
Fegyver: Kymel kardja Páncél: Nehéz mellvért és pajzs -------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Morganus Yl Chays #286617 | 09.18 18:59:22 | 291108 |
[Orkvonulás - Torkos kerületi oldal - Szellemlovag zászlóalj / Gerle Kopja]
~Balra? Már, hogy a Vasfogba?~ *hallgatja értetlenül a kapitány
parancsát, amit esze ágában sincs teljesíteni, még ha ő is lesz a
végelszámolásnál a hunyó, a bunyó, és a világvége kirobbantója. Egészen
egyszerűen azért, mert az az északi külső kerület szűk utcácskáival
inkább terep az utcaharcra vágyóknak, mint nekik. De ami fontosabb,
hogy ha feladják jelenlegi pozíciójukat, a zöldbőrűek szépen
lecsoroghatnak a déli fal mentén, mélyen a vonalaik mögé,
elfoglalhatják a város legnagyobb bástyaerődjét, aztán irány a
belváros, útjukat semmi sem állaná... Összességében tehát, hálás a
sisakrostélynak, hogy nem látják mások, miféle grimasszal préseli ki
fogai mögül a parancsát azoknak, akik még adnak szavára:*
- Mindenki marad a helyén! Tartjuk ezt az átkos kertvárosi részt... *utal arra, hogy ami számukra könnyen csatatérré válhat, az a hátuk mögött elterülő, az egyik leghosszabb egybefüggő házsorhoz tartozó terület, kertjeivel, veteményeseivel. Nem mintha élvezettel gondolna rá, milyen lesz ott kergetőzni a zöldbőrűekkel...
~Még mi küldünk felderítőket, a saját városunkban? Nagy a különbség azon, valóban, hogy hol tartanak a vendégeink: az előszobában, vagy hogy már tán a cipőiket is veszik le, s jönnek a nappaliba...~ *néz nagy csodálkozással, egyelőre azon morfondírozva, mennyi időt ad nekik az ellen, barikádolásra, s mikor kukkantanak be a városba, pusztán baráti érdeklődésből...*
Fegyver: Hatásvadász Páncél: Tüskés nehéz teljesvért és pajzs
- Mindenki marad a helyén! Tartjuk ezt az átkos kertvárosi részt... *utal arra, hogy ami számukra könnyen csatatérré válhat, az a hátuk mögött elterülő, az egyik leghosszabb egybefüggő házsorhoz tartozó terület, kertjeivel, veteményeseivel. Nem mintha élvezettel gondolna rá, milyen lesz ott kergetőzni a zöldbőrűekkel...
~Még mi küldünk felderítőket, a saját városunkban? Nagy a különbség azon, valóban, hogy hol tartanak a vendégeink: az előszobában, vagy hogy már tán a cipőiket is veszik le, s jönnek a nappaliba...~ *néz nagy csodálkozással, egyelőre azon morfondírozva, mennyi időt ad nekik az ellen, barikádolásra, s mikor kukkantanak be a városba, pusztán baráti érdeklődésből...*
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Elumenor Izlenay
#224042 |
09.18 15:31:21 |
291032 |[Orkvonulás - Összevont csapatok a keresztutaknál - Oroszlán Kopja]
*Éppen hogy hátsójukat nyeregbe tették és csatlakoztak a Gerle
Kopjához, hatalmas csattanás és porfelhő zúdul rájuk. Lova ijedtében
ágaskodni kezd, s nem sokon múlik, hogy nem esik a földre. A
recsegés-ropogás irányába néz, s azt látja csak, hogy a kapu helyén
nincs semmi, orkok és két troll ront be már a város területére. Ekkorra
már nem látja értelmét, hogy tovább legyenek az orkok által egyre
jobban ellepett területen.*
- Vissza azonnal!
*És már ösztökéli is sarkával Acélt, s vágtat Morganusék után. De a menekülés után sem lesz szünet, már kapják is az újabb parancsot. Menjenek a bal oldalra, és készüljenek egy oldalbakapós rohamra. Lát benne fantáziát, körbezárni az ellenséget. Nem is ellenkezik az utasítással, csak reménykedik, hogy bejöjjenek a számítások.*
- Gyerünk oldalra! És készülj a rohamra!
*Követve az utasítást a megadott helyre lovagol, s várja az ellent és a megfelelő alkalmat.*
Fegyver: Kymel kardja Páncél: Nehéz mellvért és pajzs - Vissza azonnal!
*És már ösztökéli is sarkával Acélt, s vágtat Morganusék után. De a menekülés után sem lesz szünet, már kapják is az újabb parancsot. Menjenek a bal oldalra, és készüljenek egy oldalbakapós rohamra. Lát benne fantáziát, körbezárni az ellenséget. Nem is ellenkezik az utasítással, csak reménykedik, hogy bejöjjenek a számítások.*
- Gyerünk oldalra! És készülj a rohamra!
*Követve az utasítást a megadott helyre lovagol, s várja az ellent és a megfelelő alkalmat.*
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Nogusta #240395 | 09.18 14:53:05 | 291010 |
[Orkvonulás - Visszavonulás/ Összevont csapatok a keresztutaknál- Szellemlovag zászlóalj - Gerle Kopja]
- Nyeljetek acélt átkozott dögök!* üvölti, s mint erre az égi válasz,
úgy érkezik a trollok hatásos belépője. Nogusta utolsó képe, amit szeme
agyáig eljuttatott a porfelhő előtt a félelmetes gyorsasággal közeledő
kapu. Köpköd, prüszköl és köhög, pontosan ebben a sorrendben, míg meg
nem szabadul az arcába vágódó kosz nagyjától. Mikor tudatosul benne,
hogy a kidőlt kapu többé már nem véd, kitör belőle a végletek jelzésére
való füttyszó, kedve volna sértéseket kurjantani, de mit számítana?
Kopjája tagjaival csatlakozik a visszavonulókhoz, később az
újraszerveződés jegyében követi fegyvertársait a Jaq által kijelölt
posztra, ha a kopjafő elfogadja az instrukciót.*
Fegyver: Thrillioni igazságosztó Páncél: Csillaggyík bőrpáncél Másik kézben: Törött hárító tőr
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Morwyn Yl Chays #286617 | 09.17 22:06:42 | 290725 |
[ Kitelepítés a Holdfák kertjéből ~ Úton a Kőkapu térre ]
*A saroglyavivők egyikeként, valószínűleg azok első hullámának
vezetőjeként lép ki a tábori ispotály enyhet és gyógyulást adó
sátrából, hogy a megegyezés szerint, a Kőkapu teréig húzódjanak vissza
minden sérülttel. A fiatal lányka beszámolója óta, miszerint az orkok
átjutottak a falon és betörtek a városba, semmi hír nem érkezett a
frontról, így arról sem tudhatnak, hogy mennyire van tőlük az ellenség.
Ha a szerencse kitart mellettük, elég messze ahhoz, hogy gond nélkül
átszállíthassanak mindenkit a volt katonai objektumba, lehetőleg
felszereléssel és készletekkel együtt. Ki tudja, meddig tartanak majd a
harcok, ha egyszer elárasztották az utcákat. Az mindenesetre biztató, -
az orkok létszáma ellenére - hogy a várost és annak minden szegletét a
védők ismerik csak, ebből pedig már építkezhet a leleményes stratéga.
Csak imádkozni tud, hogy ne olyanok legyenek, mint az öngyilkosjelölt
Sziklaőrség kapitánya.
Köszvényes lábából - a herbatea hatására - lassan elillan a fájdalom,
újra gondmentesen képes használni. Reméli, kitart, amíg elérik a
katonai kiképzőközpontot. Időnként hátrapillant, követik-e Holdfák
kertjéből. Jó lenne futárt meneszteni a kapukhoz, hogy ők is tisztában
legyenek a jelenlegi helyzettel. Ha elcsíp egy tétlenkedőt, el is
szalajtja, fordultában hozzon híreket, és ha már ott van, úgy értesítse
is a parancsnokokat, hogy az ispotályt áthelyezték a Kőkapu térre.*
Fegyver: Kőtörő kalapács Páncél: Impbőr vért
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Myrla Yl Chays #286128 | 09.17 21:57:16 | 290710 |
[Orkvonulás - Visszavonulás- Szellemlovag zászlóalj - Gerle Kopja]
* Újabb dübörgés hangzik fel, a falak megremegnek a trollok újabb
akciójától, majd a kapu kidől. A Gerle-kopjától pár méterre ér földet,
nyomában por szálldos.
~Jó, hogy agyon nem csapott!~morog magában a lány, miközben eltávolítja a szájába került homokot, és Morganusnak a trollokat illető jókívánságait hallgatja. ~Ellenség balról, most már középről is... Ideje visszavonulni, beljebb a városba, míg nem késő.~
Látja ezt már mindenki, így a falakról is elindulnak az eddig még ott maradottak.
A nagymester kiadja az újabb utasítást, így a kopja tagjai gwuffjaik hátán megindulnak a külső kerület felé, a hajdani kapu térségét elhagyva. Myrla is megfordítja Éjfélt, és gyorsabb menetre ösztökéli. Ha közben egy-egy ork elérné őket, akkor arra csapást mér kardjával.
A révi katonák, kik pajzsfalat alkotnak, talán segédkeznek a még kijjebb lévők visszavonulásában, és talán az öbli seregek maradéka is erősítést jelenthet.*
Fegyver: Elfeledett Erő kardja Páncél: Tüskés nehéz teljesvért és pajzs ~Jó, hogy agyon nem csapott!~morog magában a lány, miközben eltávolítja a szájába került homokot, és Morganusnak a trollokat illető jókívánságait hallgatja. ~Ellenség balról, most már középről is... Ideje visszavonulni, beljebb a városba, míg nem késő.~
Látja ezt már mindenki, így a falakról is elindulnak az eddig még ott maradottak.
A nagymester kiadja az újabb utasítást, így a kopja tagjai gwuffjaik hátán megindulnak a külső kerület felé, a hajdani kapu térségét elhagyva. Myrla is megfordítja Éjfélt, és gyorsabb menetre ösztökéli. Ha közben egy-egy ork elérné őket, akkor arra csapást mér kardjával.
A révi katonák, kik pajzsfalat alkotnak, talán segédkeznek a még kijjebb lévők visszavonulásában, és talán az öbli seregek maradéka is erősítést jelenthet.*
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Morganus Yl Chays #286617 | 09.17 21:14:34 | 290675 |
[Orkvonulás - Falakról le - Szellemlovag zászlóalj - Gerle Kopja]
*A többiek lassan felzárkóznak mögéjük, de közben legsötétebb
balsejtelme is igazolódik azáltal, hogy a kaput áttörik a trollok. Így
már két résen át szivárog be az ellen, egyelőre feltartóztathatatlanul,
de legalábbis, már csak percek lehetnek hátra, hogy a hatszögű térséget
elárassza a zöldbőrű-tenger. Azzal pedig épp a kopják igazi ereje lesz
blokkolva: a szabad mozgástér. Hallja még Elumenor hangját, s így a
megtorpanó gwuffját fordítja is vissza, amint a porfelhő leülepszik
kicsit, s köp kettőt dühösen, sisakja résén keresztül.*
- Pfí! Hogy a ragya verné ki őket, de úgy se lennének ocsmányabbak, mint már most! Vissza, a belső kapuszűkületig! *s bár így le kell mondania az élvezetről, hogy a trollokat valami gonoszsággal köszöntse, meg pár orkkal többnek jusson fejbe verés, az időt elérkezettnek látja arra, hogy itt sátort bontsanak, s majdan új állásban vegyék fel a harcot. A lehető legnagyobb rendben, haladnak gwuffon, lovon, a főút mentén, a második védvonal felé, a kapuőrség maradékival, ha azok is élve akarják meglátni a holnapot, s kiélvezni idő-kölcsönét a barikádnak. Ha kell, persze odacsapnak egy-két kiugró ellenfélre, ezen ne múljék... Mindenesetre, azt még Morganusnak is el kell ismernie, látván a zászlók helyzetét, hogy a réviek most épp jó helyen vannak, várva a harc második felvonását, ott, hol az ellenség hullámfrontja, tán csak ideig, de majdan megtörik. Más kérdés, hogy talán túl könnyen adták oda a város torkát elvágásra, no de erről elég lesz majd mindenek után, -ha még lesz rá módjuk-, elmélkedni...*
Fegyver: Hatásvadász Páncél: Tüskés nehéz teljesvért és pajzs
- Pfí! Hogy a ragya verné ki őket, de úgy se lennének ocsmányabbak, mint már most! Vissza, a belső kapuszűkületig! *s bár így le kell mondania az élvezetről, hogy a trollokat valami gonoszsággal köszöntse, meg pár orkkal többnek jusson fejbe verés, az időt elérkezettnek látja arra, hogy itt sátort bontsanak, s majdan új állásban vegyék fel a harcot. A lehető legnagyobb rendben, haladnak gwuffon, lovon, a főút mentén, a második védvonal felé, a kapuőrség maradékival, ha azok is élve akarják meglátni a holnapot, s kiélvezni idő-kölcsönét a barikádnak. Ha kell, persze odacsapnak egy-két kiugró ellenfélre, ezen ne múljék... Mindenesetre, azt még Morganusnak is el kell ismernie, látván a zászlók helyzetét, hogy a réviek most épp jó helyen vannak, várva a harc második felvonását, ott, hol az ellenség hullámfrontja, tán csak ideig, de majdan megtörik. Más kérdés, hogy talán túl könnyen adták oda a város torkát elvágásra, no de erről elég lesz majd mindenek után, -ha még lesz rá módjuk-, elmélkedni...*
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Josh
#280607 |
09.17 19:28:15 |
290578 |
*Seran parancsnokot Morwyn Yl Chays
nyalábolja fel a földről, és juttatja el a Holdfák kertjébe Selim
fedezékében. A vessző szerencsére nem ejtett halálos sebet rajta, de az
esés következtében eszméletét veszíti.
Orkok özönlenek be a falról nagy bánatára az éppen ott tartózkodóknak. A sziklaöbli katonák hallván Seran parancsnok utolsó parancsát rendezett visszavonulásba kezdenek, ám előtte sikerül lenyilazni az első küldöttséget, amelyek betörtek a falon. Nem sok, de elég, hogy visszavonulóra fogják, mert újabbak és újabbak jönnek a helyükre. //Anusha helyett. A katonákat felraktam a térképre.//
Arrah Zong mágiája nyomán a falakra lépő orkok első sora valamelyest megzavarodik a rájuk törő, szokatlan érzéstől. Ezeket társaik öklelik fel hátulról. Mire újabb nyugalomvarázst sütne el, bizonyára már orkok százai özönlik el a betörési pont környékét.
Holdtanc Mare nem habozik, íjat ragad és nyomban két orkot talál telibe. Jól tudja, hogy visszavonuláskor hasznos inkább az íjat használni, akárcsak Antern.
Jaq Dorn Daer esze úgy tűnik teljesen elment, akárcsak a mellé szegődőknek. Szíve helyén van, de élve biztosan többet tudna segíteni a városának. Seran ha látná, nem hagyná szó nélkül. Felizzik a mágia kezei közt, melyet rázúdít az éppen a falra lépő szörnyre. Két, talán három halálos kardcsapás és folyamatos utánpótlásnak köszönhetően már hat ork jut egy személyre. A kapitányra éppen csak 5, mert az egyik Siona varázslata nyomán a földbe gyökeredzik. Akárhonnan is nézzük, emberfeletti teljesítmény, isteni csoda, ha ezt most megússza. Ha hátrál, lezuhan az előrenyomuló orkok tömegétől, ha állja a sarat, a kardok végén végzi. Főleg, hogy Ishior mágiája megfogan, vak sötétbe borítva környezetét. Igaz, hogy az orkok lassabb tempóra váltanak. A 10 másodpercenként 50 helyett így csak 30 jön.
A falak ismét megremegnek. Négy óriási csapás a trollok buzogányaival a kapura, mely megadja magát. A gerendák hangosan repednek meg, a kapu kidől. A két troll meg sem áll. Az egyik a jobb oldali fal `lakosait` a másik meg a bal oldali fal `lakosait` méri be. A Gerle-kopja tagjait a talaj pora lepi be, amint előttük éppen kirobban a kapu, és annak teteje pár méterre ér tőlük földet. A gyávábbja itt festette volna be alsónadrágját. Nagy robajjal kidőlő kapu, mögötte testes trollok, és morajló orktenger.
Dean és Neimar Krystof, Otrukh Durgen és Selenor Scorpione fegyvere orkvért ont a holdcsapás után. Bűzös vér teríti be arcukat, ahogy a Sziklaőrség kapitányának, és a közelben állóknak is. Ez sem zavarja őket úgy tűnik, mert csak irtják az ellent. Csakhogy heten kiállni folyamatosan özönlő orkok ellen szinte öngyilkosság. Az íjászok ahogy tudják fedezik őket, de ők is vonulnak vissza, miként a kapu is kidől. Ahogy nő a távolság, egyre többen vétenek célt. A betörés első perce nem olyan húzós, de a veszély fokozódik. Érzi, hogy itt az ideje a visszavonulásnak. A lehetőségeik Jaqéhoz hasonlatosak.
Noumar con Scorpione orkagyat loccsant társai törhetetlen vértjére. Mit egy orksereg egy ilyen ütős bandának?! Lehetőségei azok, mint társainak. A zuhanás 6 métere korántsem kellemes.
A törpe esze és szíve helyén van. Időben vonul vissza, ezzel biztonságba húzódva egy időre. Bőven lesz még rá esélye, hogy hősi halált haljon.
Lia a tömegbe lőtt nyilával halálos találatot oszt le. Hiszen zöldbőrűek egymás hegyén hátán. A fal oltalmában marad, így sikeresen biztonságba tud húzódni.
Asis tűzgolyója fején találja a szöget, azaz orkot. Égő fejjel rohan neki a falnak, majd ájultan terül el a talajon. Még idejében slisszol el a helyszínről a nő, avagy a kapu betörése előtt pár másodperccel. Nuur és Syrdar varázslata oszlatja a mágikus sötétséget valamelyest, de a csapás még így is elkerüli a célt. Jó páran vannak ezzel így az íjak esetében is.
A kapu már nem állja az orkok útját. A hátráló védők sikeresen törik meg az orkok vonalát. A barikádot alkotó katonák is lassan visszavonulóra kell hogy fogják. A trollok nem bírják már sokáig, de addig is mérhetetlenül veszélyesek. A barikád a céljuk, miután tisztára söpörték a falakat.
Tralynék mire elérik a várost, az addigra talán el is elbukik. Azonban nekik is meggyűlik a bajuk az úton egy magányosan vadászó worggal. Talán veszett is, ha arra vetemedett, hogy egyedül vadásszon.//Fél napot írtam, nem? :)//
Nyn`we S`sambranak, Arrah és Amneris, azaz a lánykórus //:D// egy perces varázslása veszélybe kerül, mikoron az orkok betörnek a kapun. Az utolsó pillanatban fogantatik meg, ezzel a közelükbe kerülő pártucat orkot fújtató vaddá változtatnia. Nem támadnak. Ez már éppen elég. Talán a visszavonulásba kellene ölni az energiát. Bár azon alapon a kikötőig menekülhetnének. De talán sokan belátják, hogy a nagyobb terepen szét lehet húzni annyira az orkokat, hogy könnyedén űzzék ki őket a városból.*

Nogusta #240395 | 09.17 16:06:16 | 290447 |
[Orkvonulás - Falakról le - Szellemlovag zászlóalj - Gerle Kopja]
* Alig, hogy kezdte volna beleélni magát a számára jóval kedvesebb
gyalogos harc megkezdésébe, máris érkezik a parancs a nyeregbe szállást
illetően. Arcán ugyan nem látszik a nem tetszésnek egyetlen jele sem,
de aki ismeri, az tudja, hogy az ehelyett hallatott morgások ezt a
szerepet töltik be. Amint a kettesével-hármasával szedett lépcsők
elfogynak talpa alól futásra vált, s tartja is a tempót a harci
gwuffig. Olajos mozdulattal hüvelyébe csúsztatja pengéit, majd
megpaskolgatja a "névtelent".*
- Megjöttem, cimbora! Vége a henyélésnek!* szól, s eloldja az állatot. Hátára kászálódik, kardot ránt, s a kopja többi tagjával Elumenorékkal egyesülve rontanak az orkokra.*
Fegyver: Thrillioni igazságosztó Páncél: Csillaggyík bőrpáncél Másik kézben: Törött hárító tőr - Megjöttem, cimbora! Vége a henyélésnek!* szól, s eloldja az állatot. Hátára kászálódik, kardot ránt, s a kopja többi tagjával Elumenorékkal egyesülve rontanak az orkokra.*
Nogusta Kardcsapás csele sikerült.
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Elumenor Izlenay
#224042 |
09.17 14:37:25 |
290396 |[Orkvonulás - Városvédés - Szellemlovag zászlóalj - Oroszlán Kopja]
*Szépen, lassacskán hátrálnak, s jönnek le a falról. Figyeli, hogy az ő
osztaguk zárja a sort a lépcsőn lefelé menekülők közt, hogy ne tudják
hátba kapni őket. A rájuk rontó zöldekről pedig ő és az Oroszlán Kopja
gondoskodik. Vágással, vagy lépcsőről lelökéssel vegyesen, a lényeg,
hogy pusztuljon a férgese. Ha a lépcsők elfogytak, s a szilárd talajon
van talpuk, szemeivel a lovaikat és gwuffjaikat keresi, hogy hozzájuk
elérve vonulhassanak vissza a Torok utcába. Szerencsére a Gerle Kopja
Morganus vezetésével besegít nekik, s lefoglalják az orkokat, míg ők is
nyeregbe szállnak.*
- Gyerünk a hátasokhoz! Mozgás!
*Parancsol a megfelelő pillanatban, s indul. Harci állatokról lévén szó, a hátasokat nem zavarja a csatazaj, nem ijedeznek, s próbálnak menekülni. Meg hát ki is vannak kötve. Acélhoz érve eloldja a kantárt, majd kissé nehézkesen felül a nyeregbe.*
- Figyelem! Segítsük a visszavonulást, és ha már a visszavonulók biztonságosabb helyen vannak, indulunk a Torok utcába!
*Most már valamelyest erősebb hadtestet alkotnak ló illetve gwuff háton, úgyhogy Morganusékhoz csatlakozva fedezik a többieket. Reméli gyorsan vonulnak a harcosok, mivel veszélyes lenne sokáig elidőzni ezen helyen. Ők gyorsabbak lóháton, mint egy ork, vagy ember, így akár utolsókként is vonulhatnak vissza. De előtte még elkap néhány orkot.*
Fegyver: Kymel kardja Páncél: Nehéz mellvért és pajzs - Gyerünk a hátasokhoz! Mozgás!
*Parancsol a megfelelő pillanatban, s indul. Harci állatokról lévén szó, a hátasokat nem zavarja a csatazaj, nem ijedeznek, s próbálnak menekülni. Meg hát ki is vannak kötve. Acélhoz érve eloldja a kantárt, majd kissé nehézkesen felül a nyeregbe.*
- Figyelem! Segítsük a visszavonulást, és ha már a visszavonulók biztonságosabb helyen vannak, indulunk a Torok utcába!
*Most már valamelyest erősebb hadtestet alkotnak ló illetve gwuff háton, úgyhogy Morganusékhoz csatlakozva fedezik a többieket. Reméli gyorsan vonulnak a harcosok, mivel veszélyes lenne sokáig elidőzni ezen helyen. Ők gyorsabbak lóháton, mint egy ork, vagy ember, így akár utolsókként is vonulhatnak vissza. De előtte még elkap néhány orkot.*
Elumenor Izlenay Kardcsapás csele sikerült.
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Myrla Yl Chays #286128 | 09.17 00:45:47 | 290272 |
[ Orkvonulás - Falakról le - Szellemlovag zászlóalj /Gerle Kopja ]
* A trollok megállíthatatlanul jutnak el a városfalig. Ott aztán
hatalmas robajjal és rengéssel kísérve csapódnak be. Mivel a
Gerle-kopja tagjai a kaputól jobbra helyezkedtek el a falakon, így őket
a rengés nem döntötte le lábukról, és nem zuhant semelyikük sem le az
ostromló orkok közé.
Vezetőjük, Morganus leparancsolja a csapatát a falról, és a hátasokhoz rendeli őket.
Myrla sietősre veszi lépteit, így ér el Éjfélhez. Futás közben, mintha egy kócos szőke lányt látna szaladgálni a falon. ~Lia?~fut át agyán, de aztán elhessegeti a magától az aggasztó gondolatot.~Mit keresne ott, hiszen az elő-ispotálynál segédkezik.~Teljes figyelmével újra a nagymester szavait hallgatja. Morganus morgolódva osztja utasításait.
Fedezni a visszavonulást- ez hát a parancs.*
- Értettem.*-válaszolja csendesen a lány, azzal a csatagwuff hátára pattanva, előreszegezett Hatásvadászával készül a harcra. Ha szálfegyverével nem sikerülne a csel, akkor előrántja az oldalán lógó kardját. Pajzsát végig maga elé tartja védekezésképpen, és próbál társai közelében maradni, velük együtt mozogva.*
Fegyver: Hatásvadász Páncél: Tüskés nehéz teljesvért és pajzs Vezetőjük, Morganus leparancsolja a csapatát a falról, és a hátasokhoz rendeli őket.
Myrla sietősre veszi lépteit, így ér el Éjfélhez. Futás közben, mintha egy kócos szőke lányt látna szaladgálni a falon. ~Lia?~fut át agyán, de aztán elhessegeti a magától az aggasztó gondolatot.~Mit keresne ott, hiszen az elő-ispotálynál segédkezik.~Teljes figyelmével újra a nagymester szavait hallgatja. Morganus morgolódva osztja utasításait.
Fedezni a visszavonulást- ez hát a parancs.*
- Értettem.*-válaszolja csendesen a lány, azzal a csatagwuff hátára pattanva, előreszegezett Hatásvadászával készül a harcra. Ha szálfegyverével nem sikerülne a csel, akkor előrántja az oldalán lógó kardját. Pajzsát végig maga elé tartja védekezésképpen, és próbál társai közelében maradni, velük együtt mozogva.*
Myrla Yl Chays Szúrás csele sikerült.
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Morganus Yl Chays #286617 | 09.17 00:09:55 | 290260 |
[ Orkvonulás - Falakról le - Szellemlovag zászlóalj /Gerle Kopja ]
*Kezdi megint elveszíteni a valóság fonalát. Kezdődik azzal az eset,
hogy feltűnik egy kétségtelenül ismerős arc, akiben egyelőre nem ismeri
fel a saját, régen látott apját. Azután, a déli falszakaszról
végignézheti, hogy rosszul számította ki az ellenség támadását, mert az
a trollok révén épp az északi részen következik be, illetve, közvetlen
a városkapunál. Innentől kezdve, nem sokat tehet jelenlegi helyén, még
ha legalább íjász lenne... Int tehát a ténylegesen mellette és a
Gerle-kopjában lévőknek, hogy kövessék.*
- Le a falról, a hátrahagyott hátasokhoz! Az első védvonalat hamar elveszítjük, hogy enné meg őket az ostromgólem... *morog hangosan, ha már arra kell gondolnia, hogy régen nagyobb monstrumok döngették a falakat, most meg néhány rongyos troll is megteszi, ostromfegyvernek. Ha áttörik a kaput a trollok, mely tán csak idő kérdése, akkor végképp megpecsételődik a helyzetük. Az átellenes falon meg már rést is ütött a koncentrált támadás, bár még tartják magukat a védők, legalábbis a visszavonulásig. Sietve fogynak a lépcsőfokok lefele, s amint visszaül Mocskos nyergébe, és a többiek is visszarendeződnek, úgy ideje belekezdeniük bent is, a vadászatba.*
- Zöldbőrű, ha be is teszi lábát a falakon belül, ne legyen sokáig öröme benne! Csépeljük őket jobbról, fedezve a visszavonulást, s közben tán csatlakozhatunk Elumenorékhoz is... Gyerünk! *adja el röviden a tervet, s így tán sikerül találkozni a hátráló Oroszlán-kopjával, felváltva őket a harcban, míg azok lóra szállnak. Mindenesetre, Morganus gyorsít harci gwuffjával, a Hatásvadászt előre szegezi, s készül az ellent nyársalni, mint szalonnával szokás, kellemes nyári estéken. De legalábbis, feldönteni, s akkor a többit Mocskos elvégzi - jól megtaposva a rusnya dögöket. S míg a nagykapu vasalása s a barikád kitart, addig jobbról valamelyest fedezve vannak, s lehet onnan kerülve, a betörőket aprítani...*
Fegyver: Hatásvadász Páncél: Tüskés nehéz teljesvért és pajzs - Le a falról, a hátrahagyott hátasokhoz! Az első védvonalat hamar elveszítjük, hogy enné meg őket az ostromgólem... *morog hangosan, ha már arra kell gondolnia, hogy régen nagyobb monstrumok döngették a falakat, most meg néhány rongyos troll is megteszi, ostromfegyvernek. Ha áttörik a kaput a trollok, mely tán csak idő kérdése, akkor végképp megpecsételődik a helyzetük. Az átellenes falon meg már rést is ütött a koncentrált támadás, bár még tartják magukat a védők, legalábbis a visszavonulásig. Sietve fogynak a lépcsőfokok lefele, s amint visszaül Mocskos nyergébe, és a többiek is visszarendeződnek, úgy ideje belekezdeniük bent is, a vadászatba.*
- Zöldbőrű, ha be is teszi lábát a falakon belül, ne legyen sokáig öröme benne! Csépeljük őket jobbról, fedezve a visszavonulást, s közben tán csatlakozhatunk Elumenorékhoz is... Gyerünk! *adja el röviden a tervet, s így tán sikerül találkozni a hátráló Oroszlán-kopjával, felváltva őket a harcban, míg azok lóra szállnak. Mindenesetre, Morganus gyorsít harci gwuffjával, a Hatásvadászt előre szegezi, s készül az ellent nyársalni, mint szalonnával szokás, kellemes nyári estéken. De legalábbis, feldönteni, s akkor a többit Mocskos elvégzi - jól megtaposva a rusnya dögöket. S míg a nagykapu vasalása s a barikád kitart, addig jobbról valamelyest fedezve vannak, s lehet onnan kerülve, a betörőket aprítani...*
Morganus Yl Chays Öklelés csele sikerült.
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Lia Nailo
#287310 |
09.16 07:13:17 |
289843 |[Orkvonulás - Elő-ispotályból fel a falakra]
*Amn lassacskán jobban lesz.Szerencsére nem csak neki kell segédkeznie
abban hogy jobban legyen.Yana és Honoka is besegít.Ötletét ő is követi,
bár kissi furcsa ilyen kendővel az arcán dolgozni.Viszont megmenti a
füsttől.Amn ismét beáll a többiek közé munkálkodni.Közben újak is
érkeznek segédkezni.Nem is gond van itt teendő elég.Mikor vissza
indulna kis táboruk felé.Ekkor egy kísértetiesen ismerős hang üti meg
fülét a hatalmas káoszban.Rögtön a hang irányába tekint és öröm tölti
el.Myrla épp és egészséges.Túlélte a kinti harcokat.
-Myrla!
*Kiált vissza hasonló örömmel.Ezzel is jelzést adva hogy még él.Bár kissé émelyeg ettől a bűztől ami a testből terjeng de igyekszik vissza fogni magát.Csodálja a többieket hogy hogyan bírják ezt ki.
-Yanarra nekem is van mágiám megyek!
*Nem érdekli az egyesség.Itt is tud segíti és ott is.De ha ott elbuknak akkor itt már felesleges lesz segédkezni.Mikor vissza megy csomagjához néhány szót intéz Honoka felé.
-Honoka, felmegyek a falakra.Kötözöd a sebeket addig egyedül?
*Kérdezi kedves barátnőjét véleményéről.Mert ha ő nem bírja egyedül a sebek ellátását talán marad is.Viszont ha igen lesz a válasz rohan is a falakra segédkezni.Felkapja íját és tegezét majd rohan át a tömegen fel a falakra.Ahol a látvány számára megdöbbentő.Hatalmas szörnyetegek tartanak feléjük.Ilyen helyzetekben mindig erdő béli barátja segítette ki.És talán most is.Rögtön mormolásba kezd.Biztosa van a közelben valami sólyom vagy sas, ami a levegőben repül.Annak a segítségét hívja, hogy az egyik troll szemét vájja ki és lassítsa le.
Ha pedig ne adj isten közelebb jönnének akkor mást is kiötölhet.
Fegyver: Thrillioni vadászmester Páncél: Thrillion égi páncélja -Myrla!

Lia Nailo Hű társ varázslata sikerült.
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Myrla Yl Chays #286128 | 09.15 22:47:16 | 289756 |
[ Orkvonulás - falak mögé vissza - Szellemlovag zászlóalj/ Gerle-kopja ]
* Az orktámadás első fejezete lezajlott. Kürt harsan, a Gerle-kopja
vezetője pedig kiadja a parancsot a visszavonulásra. Myrla, ki addig
jobbjában az Elfeledett Erő kardjával, baljában pedig pajzsával
küzdött, felsorakozik egységéhez, kikkel együtt aztán Morganus
utasítása szerint a gyalogosok visszavonulását fedezve közelítik meg a
kaput.
A szerencsés visszaérkezés után megválnak hátasaiktól. A lány Mocskos mellé köti Éjfélt. A két csatagwuff úgyis jól megérti egymást.
Ezután szemeivel Liát keresi. Nagyon reméli, a kis elf jól boldogul, és jelenléte hasznos a sebesültek körüli teendőknél. Amikor felfedezi a tömegben, felé kiált:
- Lia!*-majd integet, hogy a kislány tudja, nem kell aggódnia, jól van, épségben visszatért. Remélhetőleg a következő szakaszban sem szenved komolyabb sérülést.
A Szellemlovagok közül Elumenor tör előre a falakra, őt követik végül mindahányan. Hamarosan érkeznek a hírek, rengeteg ork közeleg, és megindul a városfal irányába pár hatalmas Troll is.
Ha ezek közül bármelyik elérne 5 méteren belülre, és addig nem végeznek vele az íjászok, akkor Myrla talán megpróbálkozik egy Tűzmarás varázslattal. Bal kezével karmolásszerű mozdulattal hasítja keresztül a levegőt. Amelyik troll a hatókörbe ér, annak arcán égési sérülések keletkeznek. Egyébiránt pedig pajzsát maga elé tartva védekezik az esetlegesen levegőben repkedő nyílvesszők ellen. Az Elfeledett Erő kardja most oldalán pihen, helyette a Hatásvadász szálfegyvert veszi elő. Ha támadni kell, ezt hajítja majd az ellenség felé.*
Fegyver: Hatásvadász Páncél: Tüskés nehéz teljesvért és pajzs A szerencsés visszaérkezés után megválnak hátasaiktól. A lány Mocskos mellé köti Éjfélt. A két csatagwuff úgyis jól megérti egymást.
Ezután szemeivel Liát keresi. Nagyon reméli, a kis elf jól boldogul, és jelenléte hasznos a sebesültek körüli teendőknél. Amikor felfedezi a tömegben, felé kiált:
- Lia!*-majd integet, hogy a kislány tudja, nem kell aggódnia, jól van, épségben visszatért. Remélhetőleg a következő szakaszban sem szenved komolyabb sérülést.
A Szellemlovagok közül Elumenor tör előre a falakra, őt követik végül mindahányan. Hamarosan érkeznek a hírek, rengeteg ork közeleg, és megindul a városfal irányába pár hatalmas Troll is.
Ha ezek közül bármelyik elérne 5 méteren belülre, és addig nem végeznek vele az íjászok, akkor Myrla talán megpróbálkozik egy Tűzmarás varázslattal. Bal kezével karmolásszerű mozdulattal hasítja keresztül a levegőt. Amelyik troll a hatókörbe ér, annak arcán égési sérülések keletkeznek. Egyébiránt pedig pajzsát maga elé tartva védekezik az esetlegesen levegőben repkedő nyílvesszők ellen. Az Elfeledett Erő kardja most oldalán pihen, helyette a Hatásvadász szálfegyvert veszi elő. Ha támadni kell, ezt hajítja majd az ellenség felé.*
Myrla Yl Chays Tűzmarás varázslata sikerült.
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Morganus Yl Chays #286617 | 09.15 21:54:33 | 289726 |
[ Orkvonulás - falak mögé vissza - Szellemlovag zászlóalj/ Gerle-kopja ]
*Elumenor már az elején bizonyítja, megérdemli a belé helyezett
bizalmat, s a révi harcosok a jobb szárnyon, szintén végzik a dolgukat,
mire az az oldal rendeltetett: támadásra. Hiába, míg igaz, hogy többen
használják jobbjukat fegyver fogására, s így marad a bal a pajzsra,
addig áll a hadművészet törvénye, hogy a bal inkább véd, a centrum
kitart, a jobb meg támad - s így folyik egyenlő seregek különös tánca,
forgása a középpont körül. De szerencsére, ezúttal az orkok hamar
megroppannak, legalábbis, az első felvonásban... Új parancs kél, így
ideje visszatérniük a városba, s rendezni soraikat:*
- Itt végeztünk, vissza a városhoz! *s ha közelébe kerül apródjának, úgy megveregeti Nogusta vállát, átnyúlva a gwuffok közti téren. Jól állja a tűzkeresztséget, rossz szava nem lehet rá, egyetlen egy sem.*
- Fedezzük a gyalogság visszavonulását... *tartja kissé visszább csapatát, hogy minden szép rendben mehessen. Nem kell, hogy a kapunál torlódjon be mindenki, főleg, hogy tapasztalhatták, mekkora az átjárás, a szűk gyalogos ajtón. Mindenesetre, idejük szerencsére adatik a sorstól, így mindenki bejuthat a városba, ki lábon, ki máson. Hátason, vagy hordágyon... A kürtszó, mely többször is beléhasít a síri csendbe, baljós aláfestése a továbbiaknak, megelőlegezve, hogy lesz még dolguk bőven. Nem mintha, lenne bárkinek is kétsége ebben...*
- Jönnek. *jegyzi meg csendben, majd ha sorra kerülnek, ők is visszatérnek a falak mögé, hiszen a nyílt csata zárultával, másként kell majd helyt állni. Követik az Oroszlán-kopját, ha már leszállnak a nyeregből, legalább legyenek egy helyt hátasaik. Elumenor példáját követve, Mocskos kikötésre kerül általa, -mert hisz a hátasoknak is jó a pihenés-, s ő maga csendben várja a továbbiakban, teljes fegyverzetben, mi lesz a folytatás. A lovagparancsnok pedig, hozza a híreket, kérni sem kell rá.*
- Trollok? Remek. *hogy ezt komolyan gondolja, vagy épp ellenkezőjét, az a sisakon belül marad. Támaszkodik alabárdján, mint valami furcsa kőalkotás, szoborba merevedett állhatatosság. Közben persze haladnak az események - légiós segédcsapat érkezik, mindenki készül az ellen fogadására, így ők sem élvezhetik soká a tétlenség boldog perceit. A zöldbőrűek jönnek, rájuk meg vár a fal, védendő feladatnak.*
- No, akkor fel, s védjük a mellvédet becsülettel! A Torkos felőli oldalra! *s kérni kétszer sem kell, de még tán egyszer sem, miként tán magyarázni sem, hogy a kaputól délre //térképen jobbra// eső falszakaszra érti a dolgot. Minden nyomul fel a magasba, visszatartani az orkáradatot, mely nyalogatja trollok skáláin, a túl végről, ugyanazt. Nem is szokatlan feladat ebben a városban, gátat tartani ellenerőknek, víz és föld nászának gyermekeként, életük erről szól, főként... Morganus tehát szintén felkerül a megnevezett falszakaszra, alabárdjával áll új kövön, s egyelőre vár az ellenre, legyen dolga, fejeket levenni. Hiszen szörnyi elméhez, gonosz gondolathoz, acsarkodó fő teljességgel felesleges, meglátásai szerint...*
Fegyver: Thrillioni igazságosztó Páncél: Tüskés nehéz teljesvért és pajzs

09.15 18:48:46 |
289589 |[Orkvonulás - a városfalon - Szellemlovagok]
*Sokáig nem nézelődhet, mert már messziről hallatszik az orkok
pajzsverése. Úgyhogy ideje felfegyverkezni. Pajzsát baljára csatolja, s
az újonnan szerzett lándzsát jobbjába véve tekint a többiekre.*
- Akinek van pajzsa, az jöjjön utánam a falra! Akinek meg nincs, az szerezzen egyet, vagy saját felelősségére jöjjön velem! Sosem tudni, hogy mikor eresztenek ránk nyílzáport ezek a dögök.
*Nincs túlságosan tisztában társai felszereltségével, ezért ossza ezen parancsokat. De főleg lovassági haderő lévén valószínűleg mindenkinél van pajzs. Ezután indulás fel a falra. Odafent egyenlőre sokat nem tud tenni, hisz íja nincs, és a hasonló fegyverekhez nem sokat konyít. Így hát figyeli, amint a két hústorony közeledik. Talán lándzsáját hajíthatná valamelyik felé, ha dobótávolságba kerülnének. De még akkor sem biztos, hogy eltalálná. Ha a két trollt nem sikerül megállítani addig, akkor biztosan valamelyik felé hajítja a szálfegyvert.*
Fegyver: Egyszerű lándzsa Páncél: Nehéz mellvért és pajzs Másik kézben: Bíbortekercs
- Akinek van pajzsa, az jöjjön utánam a falra! Akinek meg nincs, az szerezzen egyet, vagy saját felelősségére jöjjön velem! Sosem tudni, hogy mikor eresztenek ránk nyílzáport ezek a dögök.
*Nincs túlságosan tisztában társai felszereltségével, ezért ossza ezen parancsokat. De főleg lovassági haderő lévén valószínűleg mindenkinél van pajzs. Ezután indulás fel a falra. Odafent egyenlőre sokat nem tud tenni, hisz íja nincs, és a hasonló fegyverekhez nem sokat konyít. Így hát figyeli, amint a két hústorony közeledik. Talán lándzsáját hajíthatná valamelyik felé, ha dobótávolságba kerülnének. De még akkor sem biztos, hogy eltalálná. Ha a két trollt nem sikerül megállítani addig, akkor biztosan valamelyik felé hajítja a szálfegyvert.*
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Nogusta #240395 | 09.11 15:34:25 | 287530 |
[Orkvonulás - Kapun kívül]
* Bár betartja(vagyis igyekszik, mert a rakoncátlan gwuffot is jobb
belátásra kell bírnia) a tisztes távolságot, titkolt szándéka, hogy
elcsípjen pár mondatot a vezérek párbeszédéből, hogy később kihámozza
mi készülődik. Terve azonban nem bizonyul túl hasznosnak, mivel alig
pár szó után kapják a jól érthető parancsot: irány a jobb szárny. A
réviekre nem nagyon figyel, részéről amíg hasznukra vannak megérdemlik a
semleges státuszt. Felgyorsítja hátasát, de még így is mielőtt újra
beérhetné a nagymestert, támadásra kapnak felszólítást. Kivárja, míg
Morganus felvesz egy tempót, s ahhoz igazodik.*
Fegyver: Thrillioni igazságosztó Páncél: Csillaggyík bőrpáncél Másik kézben: Törött hárító tőr
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Elumenor Izlenay
#224042 |
09.11 13:57:19 |
287502 |[Orkvonulás - Kapun kívül]
- Hát, ha még őket is úgy kell hazarugdosni, akkor az gyönyörű lesz!
*Szól még pár szót a réviek jelenlétéhez. Sehogy sem tudja elképzelni, hogy miért jöttek ide révből, meg hogy ki hívhattak őket. Lehet, hogy túl büszke sziklaöbli, és ő gondolja csak így. Majd kiderül hamarosan, hogy a cicoma és a parádés belépő mennyit fog latba tenni a réviek részéről.*
- Hallottátok emberek! Lóra, és felzárkózni!
*Osztja ki az ukázt az embereinek, és súlyos mozdulatokkal felmászik lova hátára, s Morganust követve indul a csatába. Vagyis előtte lehetőleg a jobb szárnyra.*
Fegyver: Egyszerű lándzsa Páncél: Nehéz mellvért és pajzs Másik kézben: Furmányos ép piros tekercs *Szól még pár szót a réviek jelenlétéhez. Sehogy sem tudja elképzelni, hogy miért jöttek ide révből, meg hogy ki hívhattak őket. Lehet, hogy túl büszke sziklaöbli, és ő gondolja csak így. Majd kiderül hamarosan, hogy a cicoma és a parádés belépő mennyit fog latba tenni a réviek részéről.*
- Hallottátok emberek! Lóra, és felzárkózni!
*Osztja ki az ukázt az embereinek, és súlyos mozdulatokkal felmászik lova hátára, s Morganust követve indul a csatába. Vagyis előtte lehetőleg a jobb szárnyra.*
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Aldan Honoka #293076 | 09.11 10:51:56 | 287450 |
[Orkvonulás - városfalon belül, elő-ispotály]
- Én tizenharmadik évemben járok. *jelenti ki büszkén* - Ilyenkor
a fiúk már javában forgatják a kardot! *jelenti ki határozottan, bár
hogy ez hogy jön ide? főleg egy lánytól...*
- Mint említettem, a felkérés melyet a nagymester tett felém, ide irányított. Ha esetleg útban lennénk, arrébb léphetünk, de a súlyos sebek miatt kértek minket, hogy itt legyünk. *majd mikor látja, hogy ezzel nem sokra megy, taktikát vált*
- Esetleg megoszthatnánk egymással tudásunkat, míg nincsenek sérültek! *csillant fel egy lehetőséget, hisz ki ne akarna többet tudni a gyógyításról?* - És ha úgy ítélitek meg, hogy bizonyos dolgokat nem láthatunk, akkor gyújtok tüzet, forralok vizet, s keverem a főzeteket! Nekünk _itt_ kell hasznossá tennünk magunkat. *jelenti ki végül határozottan, majd óvatosan körbenéz, kik voltak tanúi kis kirohanásának*
Fegyver: Thrillioni messzeszálló Páncél: Horpadt nehéz mellvért
- Mint említettem, a felkérés melyet a nagymester tett felém, ide irányított. Ha esetleg útban lennénk, arrébb léphetünk, de a súlyos sebek miatt kértek minket, hogy itt legyünk. *majd mikor látja, hogy ezzel nem sokra megy, taktikát vált*
- Esetleg megoszthatnánk egymással tudásunkat, míg nincsenek sérültek! *csillant fel egy lehetőséget, hisz ki ne akarna többet tudni a gyógyításról?* - És ha úgy ítélitek meg, hogy bizonyos dolgokat nem láthatunk, akkor gyújtok tüzet, forralok vizet, s keverem a főzeteket! Nekünk _itt_ kell hasznossá tennünk magunkat. *jelenti ki végül határozottan, majd óvatosan körbenéz, kik voltak tanúi kis kirohanásának*
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Lia Nailo
#287310 |
09.11 10:37:55 |
287447 |[Orkvonulás - városfalon belül, elő-ispotály]
*Ténylegesen elfelejtett teljes választ adni, de elnézhető néha ilyen
is tud lenni.Kicsit még feszült, hisz nem kis tömeg van a közelükben.Ő
pedig nem szereti a tömeget.Yana szerint maradhatnának, de Amneris
jobbnak látja ha inkább elmennének.Ezt azonban nem hagyhatja, hisz
Myrla mondta hogy maradjanak itt, és itt is fognak maradni.Honoka
próbálja menteni magát hogy ő már felnőtt, ezt azonban ő maga is tudja
hogy így gyermeki fejjel hogy a kétlábúak(ahogy ő a város belieket
nevezi)az ilyeneken átnéznek.Majd Amneris kérdése válaszol.
-Majdnem tíz telet megéltem.
*Sajátos válasz, de szerinte érhető.Lassan eléri élete tizedik évét.
-Nem lehet.Myrla azt mondta hogy itt kell maradnunk.És abban segítsünk amiben csak tudunk.
*Csak ennyit válaszol Amneris szavaira, miszerint itt nincs keresni valójuk.
Fegyver: Thrillioni vadászmester Páncél: Thrillion égi páncélja
-Majdnem tíz telet megéltem.
*Sajátos válasz, de szerinte érhető.Lassan eléri élete tizedik évét.
-Nem lehet.Myrla azt mondta hogy itt kell maradnunk.És abban segítsünk amiben csak tudunk.
*Csak ennyit válaszol Amneris szavaira, miszerint itt nincs keresni valójuk.
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Morganus Yl Chays #286617 | 09.11 01:21:41 | 287396 |
[Orkvonulás - Kapun kívül]
- Eprimor.... kapitány! *javítja ki magát gyorsan, s vidáman fogadja a
kézszorítást. Hiszen végre olyasvalakire akadt, aki tudja is, mi folyik
itt, nem csak a kérdéseket keresi. Hallgatja tehát figyelmesen...*
- Értem, várjuk tehát a jelzést. *majd engedi dolgára, ő meg visszaléptet a többiekhez. Elumenor korábbi kérdése mintha csak belőle visszhangozna, s nem is csak kettejüket foglalkoztatja.*
- Nem tudom, de remélem a hajójukat, visszafelé is megtalálják... *mert azt nem tartja valószínűnek, hogy idáig repültek Révből, bár fénysebesen érkeztek meg, kétségtelenül. Közben mozgolódás támad, de legalábbis, moraj jelzi előre, jön az elhalkulás. S hallhatják Seran parancsnok szavát, parancsát, mit sokan vártak türelmetlenül.*
- Nyeregbe, indulás! *s ez első tagja leginkább Elumenornak szól, ha még gyalogszeren leledzik. Mivel indul a had, hogy megelőzze az erősítés érkezését az ellenséges oldalon, ideje nekik is munkához látni, s ha tehetik, akkor a jobbszárnyra sorolnak ki...*
Fegyver: Thrillioni igazságosztó Páncél: Tüskés nehéz teljesvért és pajzs
- Értem, várjuk tehát a jelzést. *majd engedi dolgára, ő meg visszaléptet a többiekhez. Elumenor korábbi kérdése mintha csak belőle visszhangozna, s nem is csak kettejüket foglalkoztatja.*
- Nem tudom, de remélem a hajójukat, visszafelé is megtalálják... *mert azt nem tartja valószínűnek, hogy idáig repültek Révből, bár fénysebesen érkeztek meg, kétségtelenül. Közben mozgolódás támad, de legalábbis, moraj jelzi előre, jön az elhalkulás. S hallhatják Seran parancsnok szavát, parancsát, mit sokan vártak türelmetlenül.*
- Nyeregbe, indulás! *s ez első tagja leginkább Elumenornak szól, ha még gyalogszeren leledzik. Mivel indul a had, hogy megelőzze az erősítés érkezését az ellenséges oldalon, ideje nekik is munkához látni, s ha tehetik, akkor a jobbszárnyra sorolnak ki...*
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Aldan Honoka #293076 | 09.10 20:13:15 | 287205 |
[Orkvonulás - elő-ispotály]
*Honoka, mikor Lia bemutatja, bólintással reagál és egy halovány
mosollyal válaszol Amneris mosolyára. Majd mivel Lia nem válaszolt a
kérdésre, mint másik fele, megteszi.*
- Én vendégségbe érkeztem a Szellemlovagok rendházába és a nagymester kért fel, hogy segítsek a sebesültek ellátásában. *egy degeszre tömött hátizsákot emel le a válláról* - Kaphatunk egy kis helyet ahol nem leszünk útban, de ha sérült jön kéznél lehessünk?
*Majd az utolsó kérdésre picit megbántottan válaszol*
- Emberi mértékkel már felnőtt vagyok! *húzza ki magát, s ezzel már eléri az 5 láb (165 cm) magasságot* - Itt születtem, szüleim is itt élnek. A védelemben ott segítek, ahol csak tudok!
Fegyver: Thrillioni messzeszálló Páncél: Horpadt nehéz mellvért
- Én vendégségbe érkeztem a Szellemlovagok rendházába és a nagymester kért fel, hogy segítsek a sebesültek ellátásában. *egy degeszre tömött hátizsákot emel le a válláról* - Kaphatunk egy kis helyet ahol nem leszünk útban, de ha sérült jön kéznél lehessünk?
*Majd az utolsó kérdésre picit megbántottan válaszol*
- Emberi mértékkel már felnőtt vagyok! *húzza ki magát, s ezzel már eléri az 5 láb (165 cm) magasságot* - Itt születtem, szüleim is itt élnek. A védelemben ott segítek, ahol csak tudok!
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Lia Nailo
#287310 |
09.10 19:11:43 |
287167 |[Orkvonulás - elő-ispotály]
*Nagy megkönnyebbülés és siker számára hogy végre ő kezdte a beszédet.Na
de mindegy is most ez.A legfontosabb hogy a város meg legyen védve.Na
meg az esetleges sérültek el legyenek látva.
*A vörös hajú nő számára is nagyon ismerős.És szintén neki is eszébe jut.Nem csoda hogy hatalmas meglepettség kerül az arcára.Majd észbe kap hogy válaszolnia kéne.Megrázza a fejét és mondja.
-Nem.Mi is gyógyítani jöttünk.Én Lia vagyok ő pedig Honoka.
*Mutatja be magukat.
-Téged már láttalak kint az erdőben.
*Mondja még Amnerixnek hisz ez azért ez nem elhanyagolható téma.
Fegyver: Thrillioni vadászmester Páncél: Thrillion égi páncélja
*A vörös hajú nő számára is nagyon ismerős.És szintén neki is eszébe jut.Nem csoda hogy hatalmas meglepettség kerül az arcára.Majd észbe kap hogy válaszolnia kéne.Megrázza a fejét és mondja.
-Nem.Mi is gyógyítani jöttünk.Én Lia vagyok ő pedig Honoka.
*Mutatja be magukat.
-Téged már láttalak kint az erdőben.
*Mondja még Amnerixnek hisz ez azért ez nem elhanyagolható téma.
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Elumenor Izlenay
#224042 |
09.10 19:02:16 |
287163 |[Orkvonulás - Kapun kívül]
*A helyzet egyre jobb. Nem, hogy örülnének a lovassági erősítésnek, még
azon vannak felháborodva, hogy ki akarnak menni segíteni. Nem is
gondolkodik tovább ezen, mert a végén feleslegesen húzza fel magát.
Nyergéből lekászálódik, s csörögve csörtet át a kiskapun, Acélt
kantáron vezetve. Kiérve viszont meglepődik, hogy révi harcosok is
vannak a fal túlsó oldalán.*
- Ezek mi a frászkarikát csinálnak itt? Ki hívta őket?
*Megint egy amolyan bajusz alatti beszólás ez tőle, aki hallja hallja, aki nem, az nem. Odakint azért a hazaiak már jobban örülnek nekik, de a hallott parancsok alapján még maradnak. Nem is száll vissza lova hátára, majd csak pár pillanattal az offenzíva előtt.*
Fegyver: Egyszerű lándzsa Páncél: Nehéz mellvért és pajzs Másik kézben: Furmányos ép piros tekercs - Ezek mi a frászkarikát csinálnak itt? Ki hívta őket?
*Megint egy amolyan bajusz alatti beszólás ez tőle, aki hallja hallja, aki nem, az nem. Odakint azért a hazaiak már jobban örülnek nekik, de a hallott parancsok alapján még maradnak. Nem is száll vissza lova hátára, majd csak pár pillanattal az offenzíva előtt.*
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Jaq Dorn Daer #152346 | 09.10 18:09:40 | 287137 |
[ Orkvonulás - Kapun kívül.]
* Az események eléggé felpörögtek de szerencse csak a védők részéről
hiszen végre más csapattestek is megérkeztek a kapuhoz és annak
környékéhez bár az egyik csapat érkezése egyáltalán nem töltötte el jó
kedvvel. Amint meglátta a évi zászlót olyan arcot vágott, mint aki
lócitromba harapott és mellette még jól herén is rúgta annak
létrehozója.*
- Ezek meg mi a francot keresnek itt? És miért parádéznak úgy, mintha valami megmentők lennénk? Hé fiúk, úgy nézünk ki mint akiket meg kell menteni?* Kérdezi a katonáit akik biztos nem érzik még magukat megmenteni való vert hadnak. De a kapitány nem rest és odamegy a parádézó lovagszerű alakhoz, hogy rendet tegyen.~ Ez itt Sziklaöböl. Itt mi szabályaink szerint játszunk.~ Szóval amint odaért valamit csinált, hogy a másik rá figyeljen... ha mást nem akkor megragadta és maga felé fordította.*
- Nem tudom ki hívott titeket... de ha már itt vagyok tisztázzunk valamit: itt kint én vagyok a kapitány. Egyedül a parancsnoknak tartozom elszámolással. Szóval ti is fogadjatok szót: mindenki marad a helyén. Megvárjuk a parancsot a támadásra vagy őket. És ha parancs nélkül támadtok akkor senki nem megy megmenteni titeket.* És ott is hagyja a másikat. Ő nem hívta ezeket a parádézó katonácskákat és nem is örül neki, hogy itt vannak... ezért nem volt kicsit sem kedves velük. Majd újabb érkezők, Morganus és csapata személyében.*
- Morganus...* Lép oda a lovaghoz és kezet ráz vele.*
- A parancs egyszerű: egyenlőre maradunk veszteg. Nem rohanjuk meg őket hiszen akkor mi elvesztenénk a nem kevés íjászunk adta előnyt. Szóval álljatok be valahova és legyetek készen... egyszer úgy is megindulnak.* És lassan visszaért a helyéhez. Ekkor indulnak meg a testekkel a gwuffok... Jaq káromkodik.*
- Azt hittem minden teste elhoztunk.* Majd Selenorra néz és gondolkozik... és egy megsemmisítő pillantást vet a mélységi hímre.*
- Kár élő, akár holt nem hagyhatjuk kint őket...* Majd Selenorra néz.*
- Használd a mágiád. Ebben a sötétben az árnyléptekkel be tudod hozni őket idáig. Ha nincs semmi turpisság a testeken, magyarul nem látod esélyét, hogy valami mérget vagy betegséget akarnak becsempészni akkor viheted be őket.* A parancsokat kiadta, szóval megint volt ideje a szörnyek megfigyelésével foglalkozni.*

Nogusta #240395 09.10 14:04:46 | 287045 |
[Orkvonulás - a városkapunál]
* A nagy rohanásban még ideiglenesen sajátjának nyilvánított gwuffja
nevét is elfeledte megtudakolni, így hol a "fiú", hol pedig a "cimbora"
megszólításokkal igyekszik jobb belátásra téríteni az állatot, aki
cseppet sem hasonlít az eddig ismertekre. Nem csoda hát, ha Nogusta,
aki sem lovaknak sem gwuffoknak nem értője, nehezen találja a ritmust,
a helyét a nyeregben s így tovább.*
- Ez a nap egyre jobb lesz...* dörmögi félhangosan a szerencsétlen kapunállókra, kik időközben összetűzésbe kerültek Morganusszal, aki mögé Vad is felsorakozott, nem mintha a nagymester önmagában nem volna elég hangsúlyos.*
- Nagyszerű!* tör ki belőle a tompán zúgó sóhaj a kiskapu felnyitásakor, hiszen még le is szállítják jószágáról. Igaz, még így is könnyebb dolga van lánc és bőr ötvözetéből álló páncéljában, mint a társainak nehéz fémvértjeikben. Szemeivel átfut felszerelésén: jobbján hosszúkardja, egy Thrillioni igazságosztó, szorosan mellette egy hárító tőr, külön fegyverövön, a baloldalán pedig egy elf harci tőr, a vész esetére. Egyik kezében a Gerle-kopja szimbólumával ellátott lándzsa, másikkal pedig a gwuffot vezeti át maga mögött a kis nyíláson. *
Fegyver: Thrillioni igazságosztó Páncél: Csillaggyík bőrpáncél Másik kézben: Törött hárító tőr
- Ez a nap egyre jobb lesz...* dörmögi félhangosan a szerencsétlen kapunállókra, kik időközben összetűzésbe kerültek Morganusszal, aki mögé Vad is felsorakozott, nem mintha a nagymester önmagában nem volna elég hangsúlyos.*
- Nagyszerű!* tör ki belőle a tompán zúgó sóhaj a kiskapu felnyitásakor, hiszen még le is szállítják jószágáról. Igaz, még így is könnyebb dolga van lánc és bőr ötvözetéből álló páncéljában, mint a társainak nehéz fémvértjeikben. Szemeivel átfut felszerelésén: jobbján hosszúkardja, egy Thrillioni igazságosztó, szorosan mellette egy hárító tőr, külön fegyverövön, a baloldalán pedig egy elf harci tőr, a vész esetére. Egyik kezében a Gerle-kopja szimbólumával ellátott lándzsa, másikkal pedig a gwuffot vezeti át maga mögött a kis nyíláson. *
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Gabrielle de Arcless #280123 | 09.09 22:37:32 | 286830 |
[Orkvonulás - a városkapunál]
*Amikor sorra kerül, ő maga is kimegy gwuffháton vagy gyalogosan a
kapun, s ha le kellett szállnia, akkor odakint valahogy visszamászik a
gwuffra, ami ugyebár vértben nem egyszerű, és segítséggel szokás tenni.
Majd némán várja, hogy valami történjen is, megy, ahová vezetik, és
egyébként gondolataiba mélyedve nem csinál semmit.*
Fegyver: Thrillioni igazságosztó Páncél: Bajnoki vért és pajzs
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Catherine Grotemar #276996 | 09.09 22:15:49 | 286809 |
[Orkvonulás - a városkapunál]
*Hát tyúkszemet nem fog ülni a fenekére a nyeregben, az biztos. Leszáll
Amaranth hátáról, hogy egy parányi kis kapun kétszer annyi időbe teljen
nekik kivonulni, mint egy nagyobbon. Nem mond semmit, nem vezető, s még
csak nem is városatya, és kapuőrengedélye sincs.. csak véleménye, de
azt mindig megtartja magának.
Mogyoróbarna tekintete végigkalandozik a társain, mintha keresné az egyetértést, a haragot, vagy bármi mást az arcokon. Végül felhagy a nevetséges kutatással, hisz pont ne valaki olyasféle személy akarjon arcolvasásba merülni, akinek olyan a képe, mint egy kőszoboré.
Besorol a helyére, valahova Elumenor mögé, s kivezeti lovát a kapun. Ha ugyan kifér. Ha nem megy sikkesen, akkor megoldja másként, de azért nem szeretne kárt tenni a gyönyörű állat lelki és testi épségében. Csak legyenek már kint, s egy problémával legalább kevesebb lesz ezen a napon.*
Fegyver: Hétszeresen kovácsolt hosszúkard Páncél: Bajnoki vért és pajzs
Mogyoróbarna tekintete végigkalandozik a társain, mintha keresné az egyetértést, a haragot, vagy bármi mást az arcokon. Végül felhagy a nevetséges kutatással, hisz pont ne valaki olyasféle személy akarjon arcolvasásba merülni, akinek olyan a képe, mint egy kőszoboré.
Besorol a helyére, valahova Elumenor mögé, s kivezeti lovát a kapun. Ha ugyan kifér. Ha nem megy sikkesen, akkor megoldja másként, de azért nem szeretne kárt tenni a gyönyörű állat lelki és testi épségében. Csak legyenek már kint, s egy problémával legalább kevesebb lesz ezen a napon.*
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Morganus Yl Chays #286617 | 09.09 21:59:22 | 286783 |
[Orkvonulás - a városkapunál]
*Igazából már az sem érdekli, hány kapuja van Sziklaöbölnek, s hogy az
állítólagos kiskapun átfér-e egy ló, inkább összecsomagolják zsebbe,
csak hogy ne kelljen erről többet, beszélnie. Főleg nem fafejekkel... S
ha igaz itt is a "könnyebb a tevének átbújni a tű fokán" igazsága, hát
hasonlatosan oldják meg a helyzetet: mindenki leszáll szépen, s
gyalogosan teszik meg az átmenet távját, a hátasokat meg, valahogy
átszuszakolják.*
- Köszönjük a segítséget, remélem, nem kell majd visszavonulnunk! *szól vissza a katonának, mert ilyen csodálatos áteresztőképesség mellett, előbb tapodják meg majd egymást a menekülők, mintsem őket az orkok.*
- Utánam emberek, nyeregből le, oszt lássuk azt az egéri utat s lyukat! *s mennek tovább, hol bajtársakat lelnek, ha minden igaz. Közben persze jól rácsodálkozik, mi a fenét keresnek itt a révi városőrök, tanyázván a kapu körül is, de egyelőre még máson csodálkozik, az emberi értetlenségen...*
Fegyver: Hatásvadász Páncél: Tüskés nehéz teljesvért és pajzs
- Köszönjük a segítséget, remélem, nem kell majd visszavonulnunk! *szól vissza a katonának, mert ilyen csodálatos áteresztőképesség mellett, előbb tapodják meg majd egymást a menekülők, mintsem őket az orkok.*
- Utánam emberek, nyeregből le, oszt lássuk azt az egéri utat s lyukat! *s mennek tovább, hol bajtársakat lelnek, ha minden igaz. Közben persze jól rácsodálkozik, mi a fenét keresnek itt a révi városőrök, tanyázván a kapu körül is, de egyelőre még máson csodálkozik, az emberi értetlenségen...*
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Aldan Honoka #293076 | 09.09 21:50:56 | 286772 |
[Orkvonulás - városvédés - elő-ispotály]
*Honoka követi Liát az elő-ispotályhoz, s mikor megérkeznek, mindenkit
és mindent alaposan megnéz. Meglepi, hogy Lia beszélgetést kezdeményez,
de egyben meg is nyugtatja, hogy nem neki kell beszélnie az ijesztő
idegenekkel.*
Fegyver: Thrillioni messzeszálló Páncél: Horpadt nehéz mellvért
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Mesélő - Anusha #131911 | 09.09 21:45:16 | 286761 |
[Orkvonulás - a városkapunál]
-Az eccer rendben van, de a kaput nem kéne kibontani ostromállapotkor!* kapja a választ Morganus.*
-Hé, Fickó! kaput kinyitni nekik.*mondja, és akkor Morganusék a kiskapun szépen kivonulhatnak, a nagykaput meg hagyják szépen békén.*
Fegyver: Könnyű rövid íj Páncél: Kopott bőrpáncél
-Hé, Fickó! kaput kinyitni nekik.*mondja, és akkor Morganusék a kiskapun szépen kivonulhatnak, a nagykaput meg hagyják szépen békén.*
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Lia Nailo
#287310 |
09.09 21:36:18 |
286748 |[Orkvonulás - a városkapunál]
*Ha itt kell maradniuk akkor itt maradnak.Hálás is Myrlának és
Morganusnak hogy nem kell kimenniük.Nem bírná ez a gwuffolást.Már kezd
fájni a feneke, a sok üléstől.Nem szokott hozzá az ilyesmihez.
-Rendben.
*Adja tudtára Myrlának hogy megértette az utasítást.Le is száll az állatról.És...hát felesleges.Így még jobban nem lát.Főleg hogy megint csak derék magasságban nézhet körül.A sok páncélos katonán mást nem lát.Megint felpattan a gwuffra és onnan néz körül.Itt már kicsit jobb a helyzet.Végre a fejeken túl is lát valamit.Hát nagyon itt se semmi.Csak két nem messze lévő nőt vél látni akinél hasonló csomag van mint náluk.
-Nézd Honoka ott.
*Mutat [Amnerix] felé rajtuk kívül más felcsert nem lát.Vissza ül a nyeregbe.Némi nehézséggel megfordítja a jószágot és oda vezeti feléjük.Mikor oda ér félénken megszólítja őket.
-Sziasztok!Ti is herbalisták vagytok?
*Kérdez rá, inkább most biztosra megy.
Fegyver: Thrillioni vadászmester Páncél: Thrillion égi páncélja
-Rendben.
*Adja tudtára Myrlának hogy megértette az utasítást.Le is száll az állatról.És...hát felesleges.Így még jobban nem lát.Főleg hogy megint csak derék magasságban nézhet körül.A sok páncélos katonán mást nem lát.Megint felpattan a gwuffra és onnan néz körül.Itt már kicsit jobb a helyzet.Végre a fejeken túl is lát valamit.Hát nagyon itt se semmi.Csak két nem messze lévő nőt vél látni akinél hasonló csomag van mint náluk.
-Nézd Honoka ott.
*Mutat [Amnerix] felé rajtuk kívül más felcsert nem lát.Vissza ül a nyeregbe.Némi nehézséggel megfordítja a jószágot és oda vezeti feléjük.Mikor oda ér félénken megszólítja őket.
-Sziasztok!Ti is herbalisták vagytok?
*Kérdez rá, inkább most biztosra megy.
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Morganus Yl Chays #286617 | 09.09 21:20:25 | 286728 |
[Orkvonulás - a városkapunál]
- Ismerkedjenek meg az ispotályos-szekérrel, s személyzetével! Meg
mindazokkal, kik hasonlatos módon, szanitécmunkát látnak el. De
egyébként, velünk fognak mozogni, míg másképp nem fordul a helyzet...
*darálja el Myrlának, mit kell majd elmagyaráznia a lánykáknak. Ő már
nem tudja eldönteni, miképp kell nekik fogalmazni, hogy érthető legyen,
s mégsem gyermekes. Hiszen már nem azok, érettebb fejjel rendelkeznek,
kétségtelen... Aztán előkerül egy okostojás, csak hogy még szebb legyen
a napja. Hát akkor, vele tárgyal, míg jobbat nem talál:*
- Nekem mindegy, milyen alapon, de ha kint a had, úgy nekünk is ott a helyünk. Vagy már csak a mellvéd mögül merünk pislákolni? *s hangja elég barátságtalan, mint szinte mindig. A fejetlenséget meg utálja, s van egy olyan érzése, most is ez a helyzet itt.*
- Ki irányítja a védelmet? De mindegy is, csak kerítsen valakit, aki meg tudja mondani, merre az arra! Mennénk a jobb szárnyra, ha engedelmet nyerünk... *hogy kitől, arra tippje sincsen, de azért reméli, hogy a tanácstag főkatonák, csak megelőzték, s valahol itt lebzselnek. Vagy valami értelmesebb tisztféle, aki tudja legalább azt, mi az átkarolás és az áttörés közt, a hajszálnyi különbség...*
Fegyver: Hatásvadász Páncél: Tüskés nehéz teljesvért és pajzs
- Nekem mindegy, milyen alapon, de ha kint a had, úgy nekünk is ott a helyünk. Vagy már csak a mellvéd mögül merünk pislákolni? *s hangja elég barátságtalan, mint szinte mindig. A fejetlenséget meg utálja, s van egy olyan érzése, most is ez a helyzet itt.*
- Ki irányítja a védelmet? De mindegy is, csak kerítsen valakit, aki meg tudja mondani, merre az arra! Mennénk a jobb szárnyra, ha engedelmet nyerünk... *hogy kitől, arra tippje sincsen, de azért reméli, hogy a tanácstag főkatonák, csak megelőzték, s valahol itt lebzselnek. Vagy valami értelmesebb tisztféle, aki tudja legalább azt, mi az átkarolás és az áttörés közt, a hajszálnyi különbség...*
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Mesélő - Anusha #131911 | 09.09 21:02:27 | 286709 |
-Kapuknál-
*Egy kisebb ugrabugra kerül elő.*
-Már megbocsásson, Uram! De milyen alapon engedjük ki magukat?* kérdezi Morganustól.*
Fegyver: Könnyű rövid íj Páncél: Kopott bőrpáncél
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Myrla Yl Chays #286128 | 09.09 20:43:05 | 286683 |
[Orkvonulás - a városkapunál]
* Vonul Morganus után Éjfél nyergében ülve. Reméli a csatagwuff is úgy
szolgál majd, mint Szellem szokta tenni, és semmi esetre sem veszi fel
Mocskos stílusát. Ami a fegyvereit illeti, az oldalán lógó Elfeledett
Erő kardja, és a Kobra tőr talán megfelelő választás lesz. A
Hatásvadász is nála a biztonság kedvéért, bár azt nem tudja, mennyire
lesz sikeres vele.
Fém vértje és pajzsa talán megvédi valamennyire a harcban.
Megérkezve a kapuhoz kisebb torlódás alakul ki. Túl jól sikerült a ki-bejárat eltorlaszolása. Morganus morgolódik, Elumenor pedig az Oroszlán-kopját instruálja.
Lia és Honoka is beéri őket, és az előbbi megkérdezi, ők itt maradnak-e, az utóbbi meg fülét hegyezi.*
- Persze, ti maradtok a Kapun belül, hacsak a nagymester másképp nem rendeli.*-kérdőn tekint Morganusra, vajon ad-e a lányoknak valami külön eligazítást, vagy letáborozhatnak ott, ahol éppen vannak.*
Fegyver: Elfeledett Erő kardja Páncél: Tüskés nehéz teljesvért és pajzs
Fém vértje és pajzsa talán megvédi valamennyire a harcban.
Megérkezve a kapuhoz kisebb torlódás alakul ki. Túl jól sikerült a ki-bejárat eltorlaszolása. Morganus morgolódik, Elumenor pedig az Oroszlán-kopját instruálja.
Lia és Honoka is beéri őket, és az előbbi megkérdezi, ők itt maradnak-e, az utóbbi meg fülét hegyezi.*
- Persze, ti maradtok a Kapun belül, hacsak a nagymester másképp nem rendeli.*-kérdőn tekint Morganusra, vajon ad-e a lányoknak valami külön eligazítást, vagy letáborozhatnak ott, ahol éppen vannak.*
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Gabrielle de Arcless #280123 | 09.09 20:37:21 | 286671 |
[Orkvonulás - a városkapunál]
*Nem válaszol már Morganusnak, csak távozik a közeléből, egyenes
háttal, karót nyelve, érzéketlenül. Ha Morganus számba veszi azt az
igencsak kevés tettét, amit Gabrielle-lel is kapcsolatba hozhat,
kiszűri belőle azokat, amikkel megbánthatta a lányt, és veszi azt,
amelyik kellően nagy léptékű ahhoz, hogy csatába indulás előtt ennyire
fontos legyen megbocsájtani azt, hamar rájöhet, hogy a zöldvölgyi
"kiruccanásról" lehet szó. Mást igazából nem is tudna mondani senki
hirtelenjében, amely az első néhány ponton ne bukna el.
Felsorakozik Catherine mellé, egy pillantást vet Elumenorra, majd Catherine következik, s mikor az oly ismerős, anyjától örökölt szemek ismét a kapu felé fordulnak, mozdulatlanságba dermedve várja, hogy indulhassanak végre.*
Fegyver: Thrillioni igazságosztó Páncél: Bajnoki vért és pajzs
Felsorakozik Catherine mellé, egy pillantást vet Elumenorra, majd Catherine következik, s mikor az oly ismerős, anyjától örökölt szemek ismét a kapu felé fordulnak, mozdulatlanságba dermedve várja, hogy indulhassanak végre.*
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Aldan Honoka #293076 | 09.09 20:36:10 | 286668 |
[Orkvonulás - a városkapunál]
*Honoka, a másik elf leány, kinek termete, kinézete, s felszerelése is
szinte teljesen azonos Liáéval, jobban üli meg a lovat, mint társa a
gwuffot. Nem hiába választotta a négylábút, ebben már van tapasztalata.
Érdekes látványt nyújt a két gyermek bőrpáncélban, íjjal, s hátukon
degeszre tömött hátizsákkal, egy nehéz-vértes lovagság "hátvédjeként".
Mikor hallja Lia kérdését, hegyezi fülét a válaszra, hisz az neki is
szól*
Fegyver: Thrillioni messzeszálló Páncél: Horpadt nehéz mellvért
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Lia Nailo
#287310 |
09.09 20:29:47 |
286661 |[Orkvonulás - a városkapunál]
*Érdekes látványt nyújthat most Lia sőt igen humorosat.Hisz a gwuffon
amit épp a sors adott ki neki.Vagy csak a lovász.Hát mind a kettő közbe
játszott maradjunk annál.Ügyetlenkedik rajta.Ide oda dülöngél de rajta
marad.Kicsit pattog még rajta hisz a gwuff ütemes lépteihez nem szokott
hozzá.Sajnos pont rosszkor mozdítja csípőjét így inkább a nyeregnek
csapódik hátsó fele mint hogy azzal együtt mozogna.Nem csoda hogy most
kicsit sajog is neki.A hátán lévő tegez és íj is furcsa főleg hogy nem
szereti.Még egy táska s lóg az oldalán ami külső szemmel látva teli is
van tömve.Hogy mivel az majd később fog kiderülni.De csak reméli hogy
nem fog.Hirtelen a csoport meg áll és ő maga is.Gwuffja nem épp
kedvelte meg kis személyét hisz a kantárt akarva akaratlanul is erősen
tartja.Kicsit fészkelődik is egy helyben az állat.No de mire is.Hang
foszlányokból érti hogy a kapura várnak.Szemivel Myrlát keresi és ha
meglátja oda szól neki.
-Myrla én itt maradok Honokával?
*Kérdezi hisz nem lenne kedve ki menni a csata térre sokat úgy sem tudna csinálni.
Fegyver: Thrillioni vadászmester Páncél: Thrillion égi páncélja
-Myrla én itt maradok Honokával?
*Kérdezi hisz nem lenne kedve ki menni a csata térre sokat úgy sem tudna csinálni.
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Morganus Yl Chays #286617 | 09.09 20:20:29 |
[Orkvonulás - a városkapunál]
- Igen, mi az? *a lány meglepi, de csak azért, mert most nem várt
kérdést. Amit hall, azt meg végképp nem. Néz ki a sisak árnyékából,
nagy csodálkozással.*
- És szabad tudnom, épp melyik vétkemre? *bár nyilván sok van neki, már nem is bírja, elszámlálni. Nem éppen az a könnyen kibírható fajta, szó mi szó, sokakat bosszant, szavai, tettei, vagy puszta jelenléte, de most hirtelenjében el nem tudja képzelni, mit is tett, mi megbocsátást nyert e helyt, s szent - álmatag, pillanatban.*
- Mindenesetre jó tudni, hogy eggyel kevesebb dologért fognak, majdan elővenni... *hogy földi bíróság, vagy égi, azt nem részletezi. Inkább az izgatja, mikor tudnak már a kapun kiférni...*
Fegyver: Hatásvadász Páncél: Tüskés nehéz teljesvért és pajzs - És szabad tudnom, épp melyik vétkemre? *bár nyilván sok van neki, már nem is bírja, elszámlálni. Nem éppen az a könnyen kibírható fajta, szó mi szó, sokakat bosszant, szavai, tettei, vagy puszta jelenléte, de most hirtelenjében el nem tudja képzelni, mit is tett, mi megbocsátást nyert e helyt, s szent - álmatag, pillanatban.*
- Mindenesetre jó tudni, hogy eggyel kevesebb dologért fognak, majdan elővenni... *hogy földi bíróság, vagy égi, azt nem részletezi. Inkább az izgatja, mikor tudnak már a kapun kiférni...*
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Catherine Grotemar #276996 | 09.09 20:14:52 | 286645 |
[Orkvonulás - a városkapunál]
- Igenis.
*Jegyzi keményen és ridegen, válaszként Elumenor szavaira. Semmi kétsége afelől, hogy ennek így kell lennie. Nem hősködős típus, vele garantáltan nem lesz ilyetén baj, bár ki tudja mit hoz a nap. Több szót viszont nem fecsérel, hacsak hozzá nem szólnak, ő nem beszél senkihez.
Pajzs, vért, hosszúkard.. nem ez a szokott felszerelése, de most ezekre esett a választása. Majd kiderül, hogy származik-e kára belőle, vagy sem. Mindenesetre a vértje most mindkét vállánál megerősített darab, nem akarja még egyszer átlövetni magát ugyanott, ha nem muszáj. Amaranth - a lova - nyergében feszít, teszi amit parancsolnak neki. Most épp azt, hogy befogja a száját és figyel. Közel huszonhat év alatt tökélyre tudta fejleszteni figyelési képességét.*

Gabrielle de Arcless #280123 | 09.09 20:06:41 | 286631 |
[Orkvonulás - a városkapunál]
*Az ideúton alig érte utol Morganust, Elumenor nyomában jött, de most,
hogy barikád van, kicsit kihasználja, és előrébb vezényli Démonszivet,
a fekete harci gwuffot, Morganus mellé.*
- Nagymester.
*Szólal meg halkan, de jól hallhatóan, hangja olyan jegesen csendül, hogy a levegőt is megfagyasztja a fiatal lány körül. Megvárja, míg Morganus rá figyel, s csak akkor szólal meg, akkor is egy szót szól.*
- Megbocsájtottam.
*S ezen egy szó erejéig a Nagymester szemébe néz. Őszinteség süt tekintetéből, sértettségnek nyoma sincs, s jól láthatóan nem azért mondja, hogy bármi negatív érzést váltson ki Morganusból. Ez csupán egy őszinte vallomás, amiről úgy érezte, el kell mondania, még mielőtt elindulnak, hisz megvan az esélye, hogy egyikük már nem tér vissza, s nem lesz alkalma ezt elmondani. A jegesség mögött pedig ott nyugszik az a végtelen lelki béke, amivel a leány csatába indul, mintha már nem számítana, mi fog történni. Ha visszatér, visszatér, ha pedig nem térne vissza, akkor hősként hal meg a városáért. Ezt követően csak biccent egyet, s visszatér Elumenorhoz, ezentúl követve az ő parancsait, akár a túlvilágra is.*
- ...mert nem lészen rajtunk a Halálnak hatalma.
*Suttogja maga elé, bár megeshet, hogy társai is hallják.*
Fegyver: Thrillioni igazságosztó Páncél: Bajnoki vért és pajzs
- Nagymester.
*Szólal meg halkan, de jól hallhatóan, hangja olyan jegesen csendül, hogy a levegőt is megfagyasztja a fiatal lány körül. Megvárja, míg Morganus rá figyel, s csak akkor szólal meg, akkor is egy szót szól.*
- Megbocsájtottam.
*S ezen egy szó erejéig a Nagymester szemébe néz. Őszinteség süt tekintetéből, sértettségnek nyoma sincs, s jól láthatóan nem azért mondja, hogy bármi negatív érzést váltson ki Morganusból. Ez csupán egy őszinte vallomás, amiről úgy érezte, el kell mondania, még mielőtt elindulnak, hisz megvan az esélye, hogy egyikük már nem tér vissza, s nem lesz alkalma ezt elmondani. A jegesség mögött pedig ott nyugszik az a végtelen lelki béke, amivel a leány csatába indul, mintha már nem számítana, mi fog történni. Ha visszatér, visszatér, ha pedig nem térne vissza, akkor hősként hal meg a városáért. Ezt követően csak biccent egyet, s visszatér Elumenorhoz, ezentúl követve az ő parancsait, akár a túlvilágra is.*
- ...mert nem lészen rajtunk a Halálnak hatalma.
*Suttogja maga elé, bár megeshet, hogy társai is hallják.*
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Elumenor Izlenay
#224042 |
09.09 19:58:57 |
286620 |[Orkvonulás - a városkapunál]
*Ő személy szerint lóháton galoppoz a kapukhoz. Nem mintha nem bírná a
gwuffokat, de neki a ló közelebb áll a szívéhez. Morganus és kopjája
mögött halad teljes felszerelésben. Sisak, testet fedő páncélzat,
pajzs, lándzsa és kard. Ez tartozik repertoárjába. Kopjája remélhetőleg
felzárkózott rendesen mögé, ahogy parancsolta. Ám a haladásból dugulás
lett, mivel erősen elbarikádozták a város bejáratát, s csak gyalogosan
lehet áthaladni. Így viszont ők nem járnak valami jól, de remélhetőleg
nem tart sokáig az akadálymentesítés.*
- Odakint nem hősködünk! Mindenki a csoporttal marad, nem kezd önálló daraboló műveletbe! A Nagymester szava szentírás, az enyém meg parancs!
*Utolsó mondata alatt úgy érti, hogy Morganus parancsai az elsődlegesek, s mindenkinek szólnak, az ő szavai csak az Oroszlán-kopja számára parancsok. Reméli ezt be is tartják a beosztottai, s hamarosan kijutnak ebből a kényszerpihenőből.*
Fegyver: Egyszerű lándzsa Páncél: Nehéz mellvért és pajzs - Odakint nem hősködünk! Mindenki a csoporttal marad, nem kezd önálló daraboló műveletbe! A Nagymester szava szentírás, az enyém meg parancs!
*Utolsó mondata alatt úgy érti, hogy Morganus parancsai az elsődlegesek, s mindenkinek szólnak, az ő szavai csak az Oroszlán-kopja számára parancsok. Reméli ezt be is tartják a beosztottai, s hamarosan kijutnak ebből a kényszerpihenőből.*
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Morganus Yl Chays #286617 | 09.09 19:47:17 | 286602 |
[Orkvonulás - a városkapunál]
- Csináljon valamit, fiam, mert ránk esteledik itt! *morog a
nagymester, s szentségel magában, hogy kinek volt annyi esze úgy
elbarikádozni a városkaput, hogy csak gyalogos fér át rajta. Persze,
van benne logika, csak így meg ők vannak bajban, kik lovon vagy gwuffon
járnak, lovagmódra. Nem véletlen kérdezett rá akkor és ott, a Tanács
színe előtt, de akkor nem értették szavát, nagyon úgy tűnik. Most meg
késnek erősen, többek közt, ezért is... No de, a fejsze nem csak
csatában jó, de famunkára, ha páran készségesek, gyorsan lebontják a
szűkítő alkalmi oldalléceket, szemöldökfát. Aztán majd utánuk,
szögelhetik ugyan vissza, de mit lehessen tenni, egy ilyen
helyzetben... Morganus meg addig, hátratekint, hogy felzárkóztak-e
társai mögé. Kár lenne, ha szétszakadna a csapat, erre tehát jó a
fennakadás: kényszerpihenőnek.*