Időpont: corvusi időszámítás 627. év A Gnómok hava 16. nap (2010.09.16 -17.)
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Morganus Yl Chays
#286617 |
09.17 23:37:38 |
290829 |
[A titokzatos harmadik]
- Vannak. Elvégre, ez a város katonai renden nőtt fel... *bár sokan már nem emlékeznek erre, s tagadnák is tán, hogy katonai szempontból, még mindig Sziklaöböl a legerősebb, mind közül, ha nem számítják a Lomb Légiót, mely erős talajon hajtott ki, mély gyökerekkel, magasra nyúlt koronával. De egyelőre nem akar a hagyományokról beszélni, az imbolygó határokról a reguláris és irreguláris haderő között - ráér ez tán későbbre. Főleg, hogy megint kapja nyakába a zuhatagot...*
- Távol álljon tőlem... *s hagyja a másikból kijönni, minek ki kell. Tán a kor teszi, hogy minél idősebb az ember, annál többször kell, árnyékszékre is járni, meg valakihez, akinek lehet panaszkodni. A városi piac, öregasszonyoknak, például ideális terep, férfiaknak meg valamelyik kocsma... Morganus mindenesetre, apjától elköszön, feláll, s hagyja elrobogni:*
- Legyen akaratod szerint! *majd mikor az ajtó ismét becsukódik, s magára marad, felenged egy fáradt sóhajjal, mert elkönyvelheti, megint megáldotta a sors valamivel, amire vajmi kevés hatása lehet:*
- Mint mindig...
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Morwyn Yl Chays
#286617 |
09.17 23:27:41 |
- Miféle tisztségek dívnak tifelétek? Vannak jóravaló talpasaitok? - *Nem rejti véka alá, hogy harcmodorban őket tartja a legtöbbre, még akkor is, ha a legtöbb hadvezér csak nyílfogóként, első sorba küldött, "kötelező" emberveszteségként kezeli a gyalogoskatonákat. Arról azonban rendszerint megfeledkeznek e tudós elmék, hogy utat ők vájnak a jobban óvott, féltett haderőknek, mégis utóbbiak nevét említik csak a krónikákban, s nem azon szerencsétlen parasztokét, akik tettek azért, hogy az utánuk következők még említhetők legyenek pergamenek sárga lapján.*
- Szégyellesz talán? Vigyázz, jobban ismerlek mint tenmagad! Lehet, hogy erősebb és okosabb lettél az elmúlt húsz évben, de még mindig én vagyok az apád! - *S hogy folytatnia ne kelljen felbőszülő hangnemben mondandóját, felpattan ültéből, hogy a szék is hátrabukik miatta.*
- A puhányságnál csak a modortalanság az, mit kevésbé szívlelek, de erre talán még magad is emlékezel. Jelölj ki nekem a regruták közt szállást, és sorozz közébük, a többivel ne törődj. - *Azaz, nem várja Morganustól, hogy mindenki előtt úgy mutassa be, mint azt az embert, aki megkönnyíteni nem, legfeljebb csak megkeseríteni jött lovagéletből nem egyet, de többet.*
- Örvendtem, fiam. - *Fordul aztán el, hogy ha Morganusnak sincs mondanivalója, hozzá is láthasson ténykedésének, első körben annak a buzogánynak a beszerzésével. Nem ám valami silány kovácsárut sóznak rá, ötbányai törpe remek kell kezébe, mint odafent, a hegyek közt.*
Fegyver: Kőtörő kalapács Páncél: Impbőr vért
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
[A titokzatos harmadik]
Morganus Yl Chays
#286617 |
09.17 23:14:18 |
290807 |
- Ugyan mikor adtunk a látszatra? Távolrév sem emlékezik már őseinkre... *s hosszasan sorolhatná, mily családok kegyeltek a révi körökben, miközben a Szent Szív nagyjaira, már tán a krónikások sem figyelmeznek. Ez szintén fájó pont számára, míg az Invictus név meg, egyenesen átkos, hiszen Paulus hataloméhsége indította el áttételesen családjukat, a vándorok útján, folyvást sodródva a történelem viharai által, mint széltől az ördögszekér. De Sziklaöböl már jó ideje otthonuk, mást Corvus följén, nem is igen nevezhetnének annak, legfeljebb ha Ötbányát, ideiglenes lakozásra...*
- Szóval, a jó nevelés lenne ajándéka annak, ki még nem részesült regulájában... *érti ezzel azt is, hogy ő már köszöni, de kapott belőle, többet is, mint kérte volna. Kezd aggodalma nőni, hogy nem holmi alkalmi látogatás, de szüléje maradna a nyakán, visszahozva hajdani szépnek kevésbé nevezhető, emlékeket, s mindent, mi azokat eredményezte.*
- Értem. Szabad tudnom, milyen minőségben tenné? Már azon kívül, hogy édesapámnak nevezhetem, mint majd teszem is meg, sokak újdonságára... *s egyedüli öröme az ürömben, hogy mások is élvezhetik majd, mi eddig csak saját terhe volt.*
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Morwyn Yl Chays
#286617 |
09.17 22:48:53 |
290777 |
*Oda-vissza pattogó labda ez, amelyet jó ideje egyikük sem képes
leütni, legyenek bármily körmönfont próbálkozásaik is rá. Most Morganus
mégis a közelébe kerül, mikor az öregebb Yl Chayst vendégnek titulálja.
Ó, na nem arról van szó, hogy elvárná a tejben-vajban fürösztést egy
szem fiától, ahhoz kettejük múltja túlontúl setét és terhes
eseményekkel tarkított.*
- Javallom, hogy eztán se aggathassák rátok. Mégis minek tűnnének úgy az Yl Chaysok, a városiak szemében? - *Myrláról nincs tudomása, de a többesszám egyértelműen jelzi, hogy immár magát is városinak vallja, noha alig egy holdfordulónyi ideje csak, hogy a falak közt tudhatja magát.*
- Adj a kezembe valamirevaló buzogányt, és tudasd az emberekkel, hogy ki vagyok. A többit bízd rám, úgy láttam, elkél a gatyába rázás, elkényelmesedett élet a tiétek, de egy kis munka, és minden a helyére kerül. - *Gondol itt például azokra a fiatal katonákra, akiket az utcákon jövet látott őrjáraton. Egynémelyt csak a gatya tartotta egyben, kész csoda, hogy elbírta mellé még a bőrpáncélt és az alabárdot is.*
- Már ha megtűrni itt egy vendéget annyi időn keresztül, hogy bármi érdemlegeset kezdhessen.
Fegyver: Kőtörő kalapács Páncél: Impbőr vért
- Javallom, hogy eztán se aggathassák rátok. Mégis minek tűnnének úgy az Yl Chaysok, a városiak szemében? - *Myrláról nincs tudomása, de a többesszám egyértelműen jelzi, hogy immár magát is városinak vallja, noha alig egy holdfordulónyi ideje csak, hogy a falak közt tudhatja magát.*
- Adj a kezembe valamirevaló buzogányt, és tudasd az emberekkel, hogy ki vagyok. A többit bízd rám, úgy láttam, elkél a gatyába rázás, elkényelmesedett élet a tiétek, de egy kis munka, és minden a helyére kerül. - *Gondol itt például azokra a fiatal katonákra, akiket az utcákon jövet látott őrjáraton. Egynémelyt csak a gatya tartotta egyben, kész csoda, hogy elbírta mellé még a bőrpáncélt és az alabárdot is.*
- Már ha megtűrni itt egy vendéget annyi időn keresztül, hogy bármi érdemlegeset kezdhessen.
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
[A titokzatos harmadik]
Morganus Yl Chays
#286617 |
09.17 22:38:13 |
290766 |
- Soha nem illet ránk a rest jelző... *jegyzi meg, mintegy mellékesen. Kétségtelen, hogy kell neki most az a távolság, amit az asztaltábla nyújt, veséjébe lát öregje, mint mindig. De nem mímel olvasást, mint másnál szokta, most nem merne ilyen olcsó trükköt bevetni. Az ellenfél ugyanis, van legalább olyan jó, mint ő, talán még jobb is, ha kegyetlenségről van szó... A dorgáló felcsattanása tehát rosszul esik, még neki is, aki már hozzászokhatott, hogy tükör sem szükségeltetik, egy hús-vér gólem látásához, aki másokon vezeti le, saját fájdalmait.*
- Figyelmezek. *s hallgat, mit is tehetne. Igyekszik nem mutatni sem foga fehérjét, sem érzelmeket, bár ez utóbbi, nehezebben fog menni, még neki is.*
- Istenekről beszélni, manapság veszélyes, én úgy tartom, vagy nem is voltak soha, vagy méltók az emlékben elszürkülésre... *ebben a témában végképp nem akar vitát nyitni, ha valóban olvasta a lapokat apja, úgy tudhatja, mi köti az Egyházhoz. Még úgyis, ha családjuk mindig tisztelte azokat, kiket méltónak találtak rá, égi köréből, Ősmágusoknak...*
- De beszéljünk másról. A segítséget mindig jó szívvel fogadjuk, miként a vendéget is, rendházunkban. *hangja még mindig tartózkodó, nagymesteri minőségben kötött, de most szabadon is mozgó. A "vendég" szó viszont üthet, mint jó kézben a fokos, hiszen egyelőre jelét sem adja a nagy boldogságos kebelre ölelésnek, vagy ennek igényének...*
- Mi tehát szándéka atyámnak, a jövőre nézve? *ujjait összefonja, s őszintén kíváncsi, hogyan akar az oroszlán, emberek között lakozni.*
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Morwyn Yl Chays
#286617 |
09.17 22:22:36 |
290745 |
- Látom, sok a dolgod. - *Néz az asztalra, melyhez fia is
visszatér a gyorsan letudott köszöntést követően. Az idős Yl Chays sem
a szavak embere, de Morganust most egyértelműen a menekvés űzi vissza,
remélt-vélt biztonságba, az asztal túlnan oldalára.*
- Boldogultam. Kedvesek a népek errefelé. - *Helyet foglal ő is, úgy helyezkedve, hogy testtartásával is tudassa: jelenleg számára nincs más feladat, csak hogy nyugodt körülmények között beszélhessen fiával.*
- Tedd azokat félre, és jól figyelj, mert semmit nem mondok el kétszer. - *Keményen csattanó szavak, ím, csak hajának feketéje ment veszendőbe, dorgáló modora korántsem.*
- Ötbányán éltem hosszú éveket, és hallgattam. Ha hírek érkeztek innét, a Rendházból, vagy Sziklaöbölből, mindig figyelmeztem reájuk, mert hamar a fülembe jutott ám, hogy az istenek magasra emeltek a lovagok közt. Ami megmaradt örökségünkből, talán egyedüliként én őriztem a magányos, kiöregedő hegyek közt. - *Magára maradt emberférfi az árnyékos bércek szomszédságában. Vak, ki nem látja a hasonlóságot.*
- Mit tehettem volna, én, aki csak emlékezetében őrzi valaminek az emlékét, mi rég kiveszett már e-világból? - *Hosszan és mélyet sóhajt, hátradől a székben, mire az fájdalmasan megnyikordul. A férfi öregkorára sem veszített termetes súlyából.*
- Odajöttem, ahol még segítség vár két dolgos kézre és egy emberöltő tapasztalatára. Hallottam hírét, hogy manapság mindkettőből elkél errefelé a segély.
Fegyver: Kőtörő kalapács Páncél: Impbőr vért
- Boldogultam. Kedvesek a népek errefelé. - *Helyet foglal ő is, úgy helyezkedve, hogy testtartásával is tudassa: jelenleg számára nincs más feladat, csak hogy nyugodt körülmények között beszélhessen fiával.*
- Tedd azokat félre, és jól figyelj, mert semmit nem mondok el kétszer. - *Keményen csattanó szavak, ím, csak hajának feketéje ment veszendőbe, dorgáló modora korántsem.*
- Ötbányán éltem hosszú éveket, és hallgattam. Ha hírek érkeztek innét, a Rendházból, vagy Sziklaöbölből, mindig figyelmeztem reájuk, mert hamar a fülembe jutott ám, hogy az istenek magasra emeltek a lovagok közt. Ami megmaradt örökségünkből, talán egyedüliként én őriztem a magányos, kiöregedő hegyek közt. - *Magára maradt emberférfi az árnyékos bércek szomszédságában. Vak, ki nem látja a hasonlóságot.*
- Mit tehettem volna, én, aki csak emlékezetében őrzi valaminek az emlékét, mi rég kiveszett már e-világból? - *Hosszan és mélyet sóhajt, hátradől a székben, mire az fájdalmasan megnyikordul. A férfi öregkorára sem veszített termetes súlyából.*
- Odajöttem, ahol még segítség vár két dolgos kézre és egy emberöltő tapasztalatára. Hallottam hírét, hogy manapság mindkettőből elkél errefelé a segély.
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
[A titokzatos harmadik]
Morganus Yl Chays
#286617 |
09.17 22:06:43 |
290723 |
{Elfred}
- Igenis! *a várakozás meg nem töri, élete egyik részét ez tölti ki, a
másikat meg, a folyvást ügyködés. S ha valóban igaz, mit hallhatott,
hogy az úr gazdája apja, úgy egyfelől kijár neki is a feltétlen
tisztelet és engedelem, másrészt pedig, el kell neki is mindent néznie.
Leginkább azon családi vonásokat, mik kibírhatatlan természetben,
manifesztálódnak... A `rezidencia` ajtaján, mely szinte mindig nyitva
van, ha bent tartózkodik Morganus, kopogtat, majd belép rajta a
komornyik, de csak akkor tudja jelenteni a hozott `alapanyagot` a
`fekete leveshez`, amikor az már feltűnt a színen. S az ily pörkölt
jószág, alkalmas rá, hogy a torkot jól leforrázza, ha egyszerre akarják
fogyasztani:*
- Morwyn Yl Chays, méltóságos úr! *majd az intés után, távozik, magukra hagyva a családban egyesülőket...*
- Atyám... *feláll székéből, de egy lépést sem közeledik. Kék ruházata bár békés képet nyújt, belül magmaként bugyorgó érzelmeket rejt el. A köteles tiszteletet megadta mindig, de őszinte szeretetre, valahogy egyik fél sem volt úgy képes soha, ahogy azt más egyszerű népek, ki is tudják mutatni, szavakban megjeleníteni. A kettejük kapcsolata, finoman fogalmazva is, több mint bonyolult...*
- Elnézést, hogy eddig nem üdvözöltem, de csak most tudtam meg, hogy erre módom lenne! Kérem, foglaljon helyet, s ossza meg velem, jövetele okát... *mutat az egyik székére, ő biztos, hogy visszaül asztalához, mit már megfordított, hogy egyszerre tudjon panaszokat hallgatni, s közben valami értelmes dolgot is csinálni, mondjuk, dolgozni...*
- Morwyn Yl Chays, méltóságos úr! *majd az intés után, távozik, magukra hagyva a családban egyesülőket...*
- Atyám... *feláll székéből, de egy lépést sem közeledik. Kék ruházata bár békés képet nyújt, belül magmaként bugyorgó érzelmeket rejt el. A köteles tiszteletet megadta mindig, de őszinte szeretetre, valahogy egyik fél sem volt úgy képes soha, ahogy azt más egyszerű népek, ki is tudják mutatni, szavakban megjeleníteni. A kettejük kapcsolata, finoman fogalmazva is, több mint bonyolult...*
- Elnézést, hogy eddig nem üdvözöltem, de csak most tudtam meg, hogy erre módom lenne! Kérem, foglaljon helyet, s ossza meg velem, jövetele okát... *mutat az egyik székére, ő biztos, hogy visszaül asztalához, mit már megfordított, hogy egyszerre tudjon panaszokat hallgatni, s közben valami értelmes dolgot is csinálni, mondjuk, dolgozni...*
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Morwyn Yl Chays
#286617 |
09.17 21:34:42 |
290692 |
*Elmélázik még egy darabon a fegyverállványok előtt, időt
szakítva az egyetlen festményre is, amely a falnak ezen szakaszát
ékíti. Nem érti a képzőművészethez, és nem is érez rá indíttatást, hogy
öreg fejét arra adja, hogy elmerüljön a tudománynak - már ha lehet e
jelzővel illetni - e terén.
Hallgatása és maradása tehát csak Elfrednek szól. A lakájnak ugyanis a szabadkozás előjoga mellett megadatott a végtelen türelem erénye is, amellyel a vendégek iránt kell viseltetniük, kivált, ha amaz az Yl Chays nevet, a nagymester családjának nevét mondja magáénak.
Amikor felmorran, az érte küldött felé is fordul, jobbjának ujjai beletúrnak őszülő szakállába, végigsimítva alatta az állon.*
- Vezess fiamhoz. - *A lakájjal több szót nem kíván váltani, csak ha amaz feltétlenül szóra akarja bírni, ám ebben az esetben is legfeljebb néhány, kurtára fogott szót kap válaszul. A küszöbön álló találkozó sokat jelent majd mindkét félnek. Apának és fiúnak egyaránt. Nem is inti el maga mellől Elfredet, amikor már Morganus rezidenciája előtt állnak, s kísérője bebocsátásért kopogtat.
A lakájt megelőzve lép a szobába, leengedett karokkal. Barna vászonnadrág, jókora, vasalt talpú bakancs, piszkosfehér ing, bivalybőr mellény. Mind finom anyagból készült, amit azonban a pénz nem változtathat meg, az ugyanúgy tekint most Morganusra: kékacél szemek, őszbe forduló üstök és körszakáll. A régmúlt mementója, egy lovag tanítója. Atya.*
Fegyver: Kőtörő kalapács Páncél: Impbőr vért
Hallgatása és maradása tehát csak Elfrednek szól. A lakájnak ugyanis a szabadkozás előjoga mellett megadatott a végtelen türelem erénye is, amellyel a vendégek iránt kell viseltetniük, kivált, ha amaz az Yl Chays nevet, a nagymester családjának nevét mondja magáénak.
Amikor felmorran, az érte küldött felé is fordul, jobbjának ujjai beletúrnak őszülő szakállába, végigsimítva alatta az állon.*
- Vezess fiamhoz. - *A lakájjal több szót nem kíván váltani, csak ha amaz feltétlenül szóra akarja bírni, ám ebben az esetben is legfeljebb néhány, kurtára fogott szót kap válaszul. A küszöbön álló találkozó sokat jelent majd mindkét félnek. Apának és fiúnak egyaránt. Nem is inti el maga mellől Elfredet, amikor már Morganus rezidenciája előtt állnak, s kísérője bebocsátásért kopogtat.
A lakájt megelőzve lép a szobába, leengedett karokkal. Barna vászonnadrág, jókora, vasalt talpú bakancs, piszkosfehér ing, bivalybőr mellény. Mind finom anyagból készült, amit azonban a pénz nem változtathat meg, az ugyanúgy tekint most Morganusra: kékacél szemek, őszbe forduló üstök és körszakáll. A régmúlt mementója, egy lovag tanítója. Atya.*
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Morganus Yl Chays
#286617 |
09.17 21:24:12 |
290683 |
[A titokzatos harmadik]
{Elfred}
*A csendes osonás mestere, bár nem fejvadász. Mégis, térfoglalását
azért, észre lehet venni. S mivel tétovázása is növeli annak idejét,
míg a tiszteletreméltó mögött ácsorog, hát magatartása valóban tűnhet
olyannak, mint aki szót akar emelni az engedélyezetlen háztűznézés
ellen, csak épp nem tudja, hogyan. A lakáj, mint mindig, most is
szabadkozhat:*
- Nem, uram, távol álljon tőlem minden hasonló! Csupán kéréssel élnék, hogy ha kegyeskedik időt szánni nagymesterünkre, úgy kövessen, s elébe vezetem! *hajol meg, vagy csak görbe hátát mutatja, de mindenesetre, ha meghallgatásra talál néma sikolya, akkor fel az emeltre irányítja a vendéget, Morganus szobájába, mely úgy is ismert, mint a lovag kínzókamrája, s fogadószobája mindenkinek, ki idegein könnyű ujjal játszik, tépve a húrokat...*
Fegyver: Hatásvadász Páncél: Tüskés nehéz teljesvért és pajzs
- Nem, uram, távol álljon tőlem minden hasonló! Csupán kéréssel élnék, hogy ha kegyeskedik időt szánni nagymesterünkre, úgy kövessen, s elébe vezetem! *hajol meg, vagy csak görbe hátát mutatja, de mindenesetre, ha meghallgatásra talál néma sikolya, akkor fel az emeltre irányítja a vendéget, Morganus szobájába, mely úgy is ismert, mint a lovag kínzókamrája, s fogadószobája mindenkinek, ki idegein könnyű ujjal játszik, tépve a húrokat...*
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
[A titokzatos harmadik]
* Udvari kószálása után, hová friss levegőt ment szívni, Myrla visszatér a rendház épületébe. Halkan csukja be maga után a bejárati ajtót, majd határozott léptekkel megindul a folyosón. A Lovagterem közelében egy ismeretlen, őszes hajú férfit pillant meg. Az illető éppen elmélyülten tanulmányozza a kiállított fegyvereket, így a lány nem érez késztetést rá, hogy odamenjen és megszólítsa, megzavarván elmélkedésében. Másrészt nem tűnik úgy, mintha elveszett idegenről volna szó, inkább úgy néz ki, elég otthonosan mozog e falak között. ~Talán régi tag, csak még nem futottunk össze, esetleg most tért vissza távoli utazásából.~gondolja, amikor is a lépcsőfordulónál váratlanul Elfred siet el mellette. Köszönti a lakájt, majd mivel ő a maga részéről elérte célját, a Könyvtártermet, megáll. Pár pillanatig a kilincsen pihenteti kezét, ezalatt látja, hogy Elfred szóba elegyedik az ismeretlennel. Nem is foglalkoztatja tovább az eset, hisz ha mégis útbaigazításra szorulna az őszes úr, akkor már ott a segítség. Myrlát ezután elnyeli a könyvtár, ahol várják tennivalói.*
Fegyver: Hatásvadász Páncél: Tüskés nehéz teljesvért és pajzs
Myrla Yl Chays
#286128 |
09.17 16:55:11 |
290491 |
[A titokzatos harmadik]
* Udvari kószálása után, hová friss levegőt ment szívni, Myrla visszatér a rendház épületébe. Halkan csukja be maga után a bejárati ajtót, majd határozott léptekkel megindul a folyosón. A Lovagterem közelében egy ismeretlen, őszes hajú férfit pillant meg. Az illető éppen elmélyülten tanulmányozza a kiállított fegyvereket, így a lány nem érez késztetést rá, hogy odamenjen és megszólítsa, megzavarván elmélkedésében. Másrészt nem tűnik úgy, mintha elveszett idegenről volna szó, inkább úgy néz ki, elég otthonosan mozog e falak között. ~Talán régi tag, csak még nem futottunk össze, esetleg most tért vissza távoli utazásából.~gondolja, amikor is a lépcsőfordulónál váratlanul Elfred siet el mellette. Köszönti a lakájt, majd mivel ő a maga részéről elérte célját, a Könyvtártermet, megáll. Pár pillanatig a kilincsen pihenteti kezét, ezalatt látja, hogy Elfred szóba elegyedik az ismeretlennel. Nem is foglalkoztatja tovább az eset, hisz ha mégis útbaigazításra szorulna az őszes úr, akkor már ott a segítség. Myrlát ezután elnyeli a könyvtár, ahol várják tennivalói.*
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Morwyn Yl Chays
#286617 |
09.17 11:06:18 |
290334 |
*A Kápolnának búcsút intve, a Lovagterem felé indult, hogy útközben hódoljon egy másik szokásának: a folyósokon kiállított dísz- és gyakorlófegyverek mustrálásának, és nem ritkán a készítő mesterember keze munkáját méltató kritizálásnak. Most is karba font kézzel áll, néhány alabárd előtt.*
- Ezeknek úgy törne ketté a nyele, mint szikkadt kukoricaszár, ha keményen odacsapnak neki. - *Dörmög még valamit orra és bajsza alatt, így a jövőmenőkkel sem sokat foglalkozik. Azt a kort rég maga mögött hagyta már, amikor az ember könnyen alkalmazkodik az újhoz, a szokatlanhoz, a szokás pedig úgy is tartja, hogy a nehéz beilleszkedés az ismeretlenbe a vének előjoga. Vagy azoké, akiket egy hajszál választ el ettől a kortól. A Rendházban senki nem mondott még ellent neki, érkezése napján is úgy kezelték, mint rég látott, ám ősidők óta a Szellemlovagok közé tartozót. Gyanította már akkor is, hogy csak nevének köszönheti a bánásmódot, máskülönben úgy kihajítják, hogy Ötbányáig meg sem áll.
Immár az első hetet járja az itt töltött idő, és fiát még mindig nem látta. Nem is siettette a dolgot, előbb-utóbb eljön ennek is az ideje. Őszbe forduló hajjal együtt járt a türelem leckéje is, hiába siettetné a találkozást, az igyekezet úgysem hozná előbbre megadott idejénél.
A háta mögött féloldalt megálló, és őt szólító lakájt ellenben már korábban is látta.*
- Már a fegyvereket se szabad nézni? - *Horkantja a másik felé úgy, hogy kékacél tekintetét nem szakítja el a fegyverállványtól, és az azon nyugvó díszről.*
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
[A titokzatos harmadik]
- Nagyuram, valamiről feltétlen tudnia kell, még ha megkésve is...*kezdi Elfred a jelentést, kéztördeléssel, részint a kapuőrség érdekében szólva. Nem először, s nem utoljára, de kétségtelen tény, hogy most különösen nem akartak akadékoskodni a kapunál szolgálók, az illető kilétét megkérdőjelezni. Morganus meg, valahogy kimaradt az egészből, s így lehetséges az, hogy napok óta kószál köztük valaki, akiről még csak nincs is tudomása...*
- No, és mi lenne az, derék barátom? *ritka szójárása ez a lakájjal szemben, de hamar le is hervad arcáról a mosolyvirág, amint a továbbiakat, meghallja.*
- A helyzet az, hogy beengedtünk valakit, aki hasonló családnéven mutatkozott be, mint ami a méltóságos úré. S elég jól ismeri a járást, mert azóta felbukkant a konyhán ételt keresve, jár a kápolnába, meg még tán vadászni is... Elég otthonosan érzi magát nálunk, mi tagadás, ez az idősebb uraság. *és ez az a pillanat, amikor a nagymester kezéből kihullik az a bizonyos valami, amit éppen tart, legyen az újság, üres papírlap, vagy leveseskanál.*
- Az lehetetlen, Myrláról sem tudtam, családunk pedig, mint véknya kóró... De ki is az illető, hogy hívják? *s Elfred elmondja, miként hallották. Most már az agyvérzés kerülgeti a hüledező lovagot.*
- Atyám, itt? Mi cél hozta, s miért nem keresett meg engem, ha már betette lábát a városba? *s még megannyi kérdés ömlik elméjébe, amiket egyelőre nem hangosít meg, csak magában őrli azokat, mint malomkő a búzaszemeket. Hiszen nem feledheti, hogy eredetileg ő is csak azért tért vissza, hogy annak hamvai méltó helyre kerüljenek, ki utolsó volt családjukból a sorban, Szellemlovagként. Meg aztán, az Yl Chays család alapvetően a Szent Szív szétszóródásával terhesen kóborolt az elmúlt századévekben, kóbor lovagokként őrizve két merőben más hagyományi kört: a révi gyógyítóit és az öbli lovagit. És arról meg különösen nem szívesen beszélne Morganus, milyen is viszonya apjával, aki elég keményen fogta gyermekéveiben, miután az elvesztette asszonyát, ő pedig anyját, ugyanazon személyben...*
- Kerítsék elő tüstént! *villan hangja, mint penge, s Elfred takarodik is, a feladattal elfele...*
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
*Szerencse, hogy még az orkvonulás előtt történt, különben nem készült volna el időben. Mielőtt a szörnyszülöttek birtokba vették volna a Sziklaöbölt ölelő erdőségeket, volt rá lehetősége, hogy kedvelt időtöltéseinek egyikével, a mókusvadászattal foglalkozzon. Vénségére minden, valamirevaló harcosember megtanulja, hogy az idő ellen mind nehezebben küzdhet. Mozgásuk meglassúdik, az ízületeket csúz kínozza, a porcok elmeszesednek, és egyre gyakrabban kell vajákosasszonyhoz, vagy masszőrnőhöz fordulniuk. Emiatt az elhatározás: talál magának olyan elfoglaltságot, mely nem csak kedvére való, de testet és szellemet egyaránt formában tart.
Az apró, bozontos farkú rágcsálók vadászata kellően nehéz kihívásnak bizonyult ahhoz, hogy egy, élete delén túljutott férfit próbára tegyen, és emellett maradjon ideje arra is, hogy elvégezze napi teendőit. Az íjászathoz csak annyira ért, mint halászladikot kormányzó egy fregatt irányításához, mégis előszeretettel megy az erdőbe, hogy mókusokra vadásszon. A kis mogyorófalók nem csak fürgék, hogy nehéz legyen eltalálni őket, mellé még jól is rejtőzködnek. Soha nem töltenek egy helyben néhány tucat szívdobbanásnál többet. A vadásznak ennyi ideje van rá, hogy megtalálja, célba vegye és lehetőség szerint el is találja a pamacsos fülű állatkát. Éles szem mellé ugyanilyen hallás is szükségeltetik, nem úgy az óvatos léptek. Az erdő lakójaként hozzászoktak már az avarban csörtető vaddisznókhoz, egy, a nehéz vállvasak viseléséhez szokott, jól megtermett emberférfi mozgása odalent pedig kísérteties hasonlóságot mutat az agyaras jószágok csapta lármájához.
Azóta, hogy elejtette az első mókust, és bundájából gallért szegetett köpenyéhez még inkább megkedvelte az erdőjárást, így most keserű kényszerűséggel kell tudomásul vennie, hogy amíg az orkok kezén vannak az erdők, nem lovagolhat ki csataménje hátán. Pedig már az öreg herélt is nyugtalan, gyötri a tétlenség, melynek percei sokkal kínzóbban peregnek le, mint életerős, fiatal fajtársai előtt.
Végül a Kápolnába nyit be, ahol, - régi szokásával ellentétben - szintén jó ideje nem fordult már meg. A legelső padsorok egyikében, egymaga foglal helyet, tekintetét a puritán egyszerűséggel díszített oltárra emeli. Mély, öblös hangja a Szellemlovagok közt leggyakrabban használt sorát kántálja imaként.*
- S nem lészen rajtunk halálnak hatalma!
Fegyver: Kőtörő kalapács Páncél: Impbőr vért
Morganus Yl Chays
#286617 |
09.17 00:46:13 |
290270 |
[A titokzatos harmadik]
- Nagyuram, valamiről feltétlen tudnia kell, még ha megkésve is...*kezdi Elfred a jelentést, kéztördeléssel, részint a kapuőrség érdekében szólva. Nem először, s nem utoljára, de kétségtelen tény, hogy most különösen nem akartak akadékoskodni a kapunál szolgálók, az illető kilétét megkérdőjelezni. Morganus meg, valahogy kimaradt az egészből, s így lehetséges az, hogy napok óta kószál köztük valaki, akiről még csak nincs is tudomása...*
- No, és mi lenne az, derék barátom? *ritka szójárása ez a lakájjal szemben, de hamar le is hervad arcáról a mosolyvirág, amint a továbbiakat, meghallja.*
- A helyzet az, hogy beengedtünk valakit, aki hasonló családnéven mutatkozott be, mint ami a méltóságos úré. S elég jól ismeri a járást, mert azóta felbukkant a konyhán ételt keresve, jár a kápolnába, meg még tán vadászni is... Elég otthonosan érzi magát nálunk, mi tagadás, ez az idősebb uraság. *és ez az a pillanat, amikor a nagymester kezéből kihullik az a bizonyos valami, amit éppen tart, legyen az újság, üres papírlap, vagy leveseskanál.*
- Az lehetetlen, Myrláról sem tudtam, családunk pedig, mint véknya kóró... De ki is az illető, hogy hívják? *s Elfred elmondja, miként hallották. Most már az agyvérzés kerülgeti a hüledező lovagot.*
- Atyám, itt? Mi cél hozta, s miért nem keresett meg engem, ha már betette lábát a városba? *s még megannyi kérdés ömlik elméjébe, amiket egyelőre nem hangosít meg, csak magában őrli azokat, mint malomkő a búzaszemeket. Hiszen nem feledheti, hogy eredetileg ő is csak azért tért vissza, hogy annak hamvai méltó helyre kerüljenek, ki utolsó volt családjukból a sorban, Szellemlovagként. Meg aztán, az Yl Chays család alapvetően a Szent Szív szétszóródásával terhesen kóborolt az elmúlt századévekben, kóbor lovagokként őrizve két merőben más hagyományi kört: a révi gyógyítóit és az öbli lovagit. És arról meg különösen nem szívesen beszélne Morganus, milyen is viszonya apjával, aki elég keményen fogta gyermekéveiben, miután az elvesztette asszonyát, ő pedig anyját, ugyanazon személyben...*
- Kerítsék elő tüstént! *villan hangja, mint penge, s Elfred takarodik is, a feladattal elfele...*
Morwyn Yl Chays
#286617 |
09.16 00:46:03 |
289819 |
*Szerencse, hogy még az orkvonulás előtt történt, különben nem készült volna el időben. Mielőtt a szörnyszülöttek birtokba vették volna a Sziklaöbölt ölelő erdőségeket, volt rá lehetősége, hogy kedvelt időtöltéseinek egyikével, a mókusvadászattal foglalkozzon. Vénségére minden, valamirevaló harcosember megtanulja, hogy az idő ellen mind nehezebben küzdhet. Mozgásuk meglassúdik, az ízületeket csúz kínozza, a porcok elmeszesednek, és egyre gyakrabban kell vajákosasszonyhoz, vagy masszőrnőhöz fordulniuk. Emiatt az elhatározás: talál magának olyan elfoglaltságot, mely nem csak kedvére való, de testet és szellemet egyaránt formában tart.
Az apró, bozontos farkú rágcsálók vadászata kellően nehéz kihívásnak bizonyult ahhoz, hogy egy, élete delén túljutott férfit próbára tegyen, és emellett maradjon ideje arra is, hogy elvégezze napi teendőit. Az íjászathoz csak annyira ért, mint halászladikot kormányzó egy fregatt irányításához, mégis előszeretettel megy az erdőbe, hogy mókusokra vadásszon. A kis mogyorófalók nem csak fürgék, hogy nehéz legyen eltalálni őket, mellé még jól is rejtőzködnek. Soha nem töltenek egy helyben néhány tucat szívdobbanásnál többet. A vadásznak ennyi ideje van rá, hogy megtalálja, célba vegye és lehetőség szerint el is találja a pamacsos fülű állatkát. Éles szem mellé ugyanilyen hallás is szükségeltetik, nem úgy az óvatos léptek. Az erdő lakójaként hozzászoktak már az avarban csörtető vaddisznókhoz, egy, a nehéz vállvasak viseléséhez szokott, jól megtermett emberférfi mozgása odalent pedig kísérteties hasonlóságot mutat az agyaras jószágok csapta lármájához.
Azóta, hogy elejtette az első mókust, és bundájából gallért szegetett köpenyéhez még inkább megkedvelte az erdőjárást, így most keserű kényszerűséggel kell tudomásul vennie, hogy amíg az orkok kezén vannak az erdők, nem lovagolhat ki csataménje hátán. Pedig már az öreg herélt is nyugtalan, gyötri a tétlenség, melynek percei sokkal kínzóbban peregnek le, mint életerős, fiatal fajtársai előtt.
Végül a Kápolnába nyit be, ahol, - régi szokásával ellentétben - szintén jó ideje nem fordult már meg. A legelső padsorok egyikében, egymaga foglal helyet, tekintetét a puritán egyszerűséggel díszített oltárra emeli. Mély, öblös hangja a Szellemlovagok közt leggyakrabban használt sorát kántálja imaként.*
- S nem lészen rajtunk halálnak hatalma!
