2010. jan. 16.

Beszéd Zujm színe előtt

Magasságos Zujm!

Habár köszöntésednek nem ezt kívántad, képtelen vagyok rá, hogy a magam és lovagrendem nevében szólva, kimondjam a felszólítást, miszerint örvendezni kellene az Örvénynek, azaz, Neked. Még ha a többség ujjongna is jövetelednek, ténykedésednek, a Szellemlovagok rendje s tagjainak közössége nem tesz így. A szónoki beszéd, melyet most hozzád intézek, a mi ajándékunk feléd, bár felteszem, még a díszes csomagolás ellenére sem fog tetszeni a szavakkal veretes dobozka tartalma…

Mindenek elõtt, szeretnék pár dolgot kijelenteni, mik a továbbiakra nézve fontosak lehetnek. Ez a hely, A Kapuk Temploma, mely Corvus egyik legõsibb, megszentelt, emberkéz alkotta imahelye, bár most fedelet nyújt neked, úgy tartjuk, nem lehet otthonod, mert erõvel vetted el, vérrel szennyezted be a grádicsokat, s jussodnak követeled oly eszme lakhelyét, mely felett, saját bevallásod szerint sincs hatalmad. A Kapuk jelentik számunkra a kapcsot oly szent szférák felé, honnan lelkeink erednek, s hova szomjúhoznak is visszatérni. Így ne vedd azt zokon, de szemeink sírva látják, hogy ide raktál fészket, követõid és polgártársaink csontjaiból. Ennek ellenére, bár nehezünkre esik, igyekszünk akkor is illedelmesen viseltetni jelenlétedben, ha házfoglalóként nem tartunk jog szerinti vendéglátónak. Erre kötelez bennünket a vendégbarátság törvénye, s reméljük, ezt Te is tiszteletben tartod. S bár barátságot nem ajánlhatunk, ajándékként most oly dolgot nyújtunk át, mely bár keserû, mint az orvosságos pirula, de talán hasznodra válik meghallgatása mindannak, mi szíveink érzéseit és elméink gondolatait foglalja össze.

Jelmondatodként ezt harsogta szét a parti szél Sziklaöbölben: "Hinni szükséges, élni nem." Könnyû ezt mondanod, hiszen sem nem születtél, sem nem éled meg életnek gyötrelmeid, s nem is nézel halál elébe; legalábbis, állításaid szerint. Mi meg, halandók gondolom, annyit érünk szemedben, mint a hangyák, melynek bolyát élvezettel tapodja szét éretlen gyermek. El is bizonytalanodtam, hogy akkor miért is kellene mostan születésed napját ünnepelnünk, ha a kezdetektõl fogva vagy, s létezésed kezdõpontja a homályba vész. De ez nem lesz vita alapja köztünk, ha így kívántad, mi teljesítjük kérésed, s megemlékezünk örökléted születésnapjáról, még ha nem is látjuk értelmét, hogy a végtelen szalagon, találomra csomót keressünk.

A mottó kezdete azonban még más talányt is rejt: hitet kérsz számon rajtunk, s feltehetõleg, irányodban. Nehezet kérsz, bár vitathatatlanul értékeset, mert ezt nem tudnád kizsarolni kénköves pokollánggal sem belõlünk. Oly virág ajándéka ez, melyet nem lehet a bimbó megmarkolásával erõltetni, attól csak megtöretik a héjba rejtett szépség, de nyílása nem jövel el hamarább. Számodra nem tudom, mit jelent a hit, de számunkra oly remélt dolgok várását, melyekrõl bizonyosságot kaptunk lelki ajándékként, s nyertünk ezáltal, belátást nem látható, lelki világokba. Érted már, miért nem hihetünk benned? Nem vártunk, s megismerve Téged, nem is akarnánk istenünknek. S nincs is szükség a hit által megnyílt érzékelésre, hiszen itt állsz elõttünk, fölibénk magasodván, mint egy moszattól burkolt szikla; felfogni jelenléted nem nehezebb, mint szemlélni egy cethal kiprüszkölt vízoszlopát. S ugyan hol a bizonyosság mindarról, mit kijelentettél magadról és szándékaid mögöttesérõl? Semmi sem igazol, csak tenmagad szava, mit gáncsol el minden cselekedeted.

Mire is gondolok e helyt, vádló szavakat ejtve ki, hogy, mit mondasz, ellentmond tetteiddel? Nos, kezdjük talán a múlt eseményeivel. Mesélted, az õsidõkben, Corvust úrként lakta sokféle zöldbõrû, ork és goblin fajzat, s Te, mint eme sárgolyó egyik legfõbb alakítója, lakoztál közöttük. Most meg, mit hallani mindenfelõl, tán még égi madarak torkából is? Háborúra uszítasz minket a khum-ok ellen. Persze lehetséges, hogy megismervén gyermekeiteket, megundorodtatok tõlük, de akkor nincs helye álszentségnek párbeszédünkben! Ráuntatok elsõ, rongyos-kócos játékbábuitokra, s eldobván azokat, most új darabok után néztetek? Vagy skatulyából készült arénában akartok harcot végignézni élvezettel, hol egymásnak esik fél tucat hangya pár rusnya bogárral? Állítod, szereted e várost s lakóit, bármilyenek legyenek is? S még elvárnád, higgyünk neked?

Lehet, sõt remélem, hogy ami rémálmaimban megjelent, elmúlik a feledéssel, s nem válik valóvá. Bár már az is rémtörténetekbõl lépett elõ éltünbe, hogy valaki, s ebben bizony magadra ismerhetsz, véráldozatot kíván tõlünk. Nem tudom, az égiek honában milyen étkek vannak szokásban, de ha arra gondolok, Távolrévbõl már jó pár emberöltõvel ezelõtt számûzettek a vérszívó lények, valahogy úgy érzem, nem hogy nem haladtunk a korral, de még vissza is vetõdtünk a sötét korokba. Nem tudom, mire neked ártatlanok élte s vére, de nem is érdekel, mert nincs oly indok, mely arra kényszeríthet minket, hogy saját biztonságos jólétünk érdekében, koncként vessük egy társunk a biztos halál elébe. Méricskélésed meg, hogy egy-egy élet mérlegre téve, mily tojással aránylik szépen, visszataszító s otromba, mely sokat elárul arról, ki kimondta.

Egyben bízom csupán, azaz, kettõben is. Egyrészrõl: hogyha beigazolódna balsejtelmem, miszerint minket is eldobsz majd, midõn reánk untál, s új játék után nézel, legalább utolsó erõnkkel kapaszkodhatunk éltünkbe, mint a hangya rágóival, védve otthonát s uralkodóját. Másrészt pedig, hogy legalább azon szavaid igazak, miszerint barátokat keresel, nem pedig szolgákat, s tiszteletben tartod, ki hogyan határoz veled kapcsolatban. Mert sem barátid nem vagyunk, sem szolgáid nem leszünk, de nem is akarunk ellened rugódzni, ha van mód a békés együttélésre is. Azt azonban senki és semmi nem kérdõjelezheti meg, hogy szabad lények vagyunk, szabad akarattal, becsülettel és elvekkel, melyeket nem hajlítunk, s nem ferdítünk el, nem mocskolunk be, bárki kérne vagy kötelezne is rá. Szellemlovagok vagyunk, s hogy hald a mi mottónkat is: "…és nem lészen rajtunk halálnak hatalma!" Ha a halálnak sincs felettünk hatalma, ugyan minek lehetne? Erõnek, kínnak semmiképpen sem, talán, csak ha a szeretetnek…

Már csak egy kérdés motoszkál fejemben. Sziklaöböl, szeretett városunk védõjének mondod magad. De vajh, ha igaztalan haragod fellobban, Tõled, ki véd meg minket?

Zujm, ki elviekben öröktõl vagy, nem létezõ születésed napjáról, ím megemlékeztünk, ajándékunkat átadtuk, kötelességünket letudtuk, figyelmedet és vendéglátásodat köszönjük!

írta: Morganus Yl Chays