Helyszín: Távolrév / Városfalon túl: Fehérhon / Elfek Ligete / Susogó ház
Időpont: corvusi időszámítás 628. év A Süvöltő hava 18. nap (2011.01.18. - 01.30 .)
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
*Az étket elfogyasztotta, korsója kiürült, száját megtörli, s beszéde a köszönéshez kerül:*
- Ez igazán fenséges volt, Tobias mester, mint mindig! Vallom, egészségünkre válik... *ad hálájának hangot, a kiszolgálást illetően, s persze, a történet is lebilincselő volt.*
- A goblintámadás regéjét pedig, megjegyzem, érdemes a megőrzésre, továbbgondolásra. Félek, egyre több esetben fognak szörnyek, otthonaik ajtaján, bekopogtatni, s nem baráti szándékból... *károg, mint vészjósló varjú, hideg telet prognosztizálván.*
- Yitia kisasszony, ha megfelel Önnek, akkor át is adnám, az említett gerléket. *kell fel az asztaltól, hogy kimenjen az istállóba, leakasztani a kicsiny, vesszőfonatos ketrecet, Vándor oldaláról. S ha a lovagkisasszony követi, át is adja neki:*
- Íme, a három szépség, használja bátran, állnak, búgnak s repülnek, az Ön szolgálatára! Ha a Fehér Tulipán mostani levelét követi majd más, a Fehér Gerle, így bizton s gyorsan megkapja, piciny társai által... *kódolja be a szereplőket, s élvezi a gondolati szimmetriát.*
Fegyver: Pormederi alabárd Páncél: Thrillioni vért
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
* Nagyot néz a ketrec hallatán, de nevethetnékje is támad. Mekkorát néznek majd, ha galambokkal és ketreccel majd beállít. Tetszik az ötlet, úgyhogy egy pillanatig sem habozik.*
-Hozza csak Herold, majd gondjukat viselem addig, míg nem lesznek szolgálatba állítva.
-Igazából nekünk sem ártana egy galambtenyészet . * jegyzi meg felvillanyozódva az ötlettől, majd vár a ketrecre.*
Fegyver: Mestergyilkos tőr Páncél: Kényelmes tigrisbőrpáncél Másik kézben: Troll könnycseppek
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
- Értem. Azért csak kapitány, a kapitány, vezessen őrséget, városhadat, vagy lukas fenekű hajót... *no, nem mintha a derék Pegazuson járna át a víz, nagy örömükre marad, a tengerek felszínén.*
*Csak ámul-bámul, mi mindent bevetett a két oldal a siker érdekében. Kétségtelenül impozáns a hadművészet ezen része, ha csak lecsupaszítva nézzük, szellemi kihívásként, mindenfajta jajsikolytól, sérüléstől mentesen. Mivel azonban csak a históriák lapjain szép tiszta minden, az életben érthető, ha kívánatos inkább a béke.*
- Még kőgólem is volt? A mindenségit, megkaptak mindent, mi kellemetlenség lehet, mint Fenyőállítás ünnepekor, a családfő törpe... *szörnyülködik egy sort, bár a pórul járt sámán dolga, felettébb mulattatja.*
- Meghiszem azt, a jó munka, többnyire nem illatos. *s ha még ecettel végzik, duplán sem az. Majd hallgatja az összefoglalást, s csak helyeselni tud.*
- Becsületükké váljon az elhangzott történet, s miről szól! Ha szabad kívülállóként megjegyeznem, Fehérhon léte és szépsége gyökerezik ezen képességben, békében élni másokkal s a környezettel. De mint szép rózsaszál is bír tövisekkel, békés közösségnek is joga, sőt kötelessége, magát megvédeni... S mint a példa bizonyítja, az itteniek képesek is rá, hogy amit nyertek áldásnak, azt meg is tartsák. *summázza maga részéről, mit hallgatott élvezettel, s nyert magának bölcsességnek. Majd Yitiahoz fordul, még mondani egyet s mást, a levelek dolgáról:*
- Értem. Nos, akkor lehetséges, hogy nem tudom megvárni a másik levelet, ha lesz is. Viszont hoztam magammal néhány postagalambot, úgyhogy a válasz azon keresztül is, hozzánk eljuthat. Átadhatom kegyednek a ketrecet? *kérdi mosolyogva. Nem véletlenül kérdezett rá, sikertörténet-e eddig a dolgok alakulása, mert ha nemleges választ kapott volna, nem csak kosarat vihetett volna magával, innen tova, de a három gerlicét is. A sietős válaszadás azonban, bizalomra adhat okot...*
Fegyver: Pormederi alabárd Páncél: Thrillioni vért -------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
-Igen rendbe jött már, hála a gyógyítóinknak, meg a herbalistáknak. A keserűfű főzete volt tudtommal, ami hatástalanította mérget. * A kapitányi rangra tett csodálkozó megjegyzését kis mosollyal veszi tudtul és kis magyarázatba fog.*
-Tudja Harold, anélkül, hogy kisebbíteném Timpo érdemeit, de ő csak nekünk kapitány, ugyanis ő a mi kis csapat őreinknek a főnöke. Mármint a tulipánosoknak. * magyarázza, majd hallgatva Tobias meséjét meg a forró ecetet elfintorodik, hiszen neki is volt alkalma szagolni, meg könnyezni tőle.*
-És milyen büdös az a forró ecet.
-Isilien? Átadtam a levelet, azt mondta ír, de azt nem mondta, hogy elem küldi el.
-Annyit tudok, hogy Morganus ötletét jónak találtuk. Sajnos többet nem közölt velem.
-Pedig mondottam neki, hogy nem sokig lesz itt, mert ha jól tudom, akkor megy Pormederbe.
-Én meg siettem, hogy itt érjem Önt. *vallja be*
Fegyver: Mestergyilkos tőr Páncél: Kényelmes tigrisbőrpáncél Másik kézben: Troll könnycseppek -------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
* A párbeszéd Yitia és Herold között nagyjából elsiklik a füle mellett, amint a történések sorrendjét igyekszik magában tisztázni. Nehéz, mert az események forgatagában összefolynak a napok és az éjszakák... tulajdonképpen azt sem tudná megmondani, hány napig tartott az ostrom.
Amikor a sziklaöbli hírvivő újra ránéz, a meélés folytatását várva, nehéz sóhajjal, és kissé akadozva kezd bele. *
- Szóval így volt... Közben... de erről nem tudtunk persze... Révből is jött egy csapat a segítségünkre. Először a kürtjelüket hallottuk, de látni még nem láttunk semmit. A goblinok meg folytatták az ostromot, mintha mi sem történt volna! - * pillant mindegy csodálkozva vagy csodálkozást várva Heroldra. * - Vagyis... Persze lehet, hogy hevesebben és nagyobb erővel folytatták volna, ha hátul nem kell a révi csapat ellen védekezniük, de ezt nem tudhatjuk.
* Felemeli a poharát, de túl könnyűnek találván belenéz, s csalódottan konstatálja, hogy már kiürült. Félreteszi, a mesét azonban folytatja. *
- Akkorra a goblinok már kétszer küldtek erős rontást a kapuba, s próbálkoztak a kapu mellett mindkét oldalon, ahogy mondtam már... Az egyik oldalon a falra igyekeztek feljutni, a másikon aknát ástak. No, akkor jól jöttek nekünk nekünk azok az ostromszerek, amiket régebben gyártottunk, de akkor nem kellett használni: cserépkorsók és üvegek szegekkel, vasdarabokkal megrakva, amivel dobálni lehetett őket, meg összekötözött hordók és fatörzsek, amivel a felmászókat lehetett lesöpörni. Meg persze... olajos vagy folyékony gyantás rongyokkal tekert és meggyújtott nyílvesszők, és a társaink mágikus tudása. Ami minden ereje ellenére eltörpült sajnos a sámánok ereje mellett. Közben pedig hátrébb is húzódtak a falak mellett, s azokra is kellett figyelnünk. Gondolja meg, mennyien lehettek, ha a falakat több helyen támadták, s közben a révi csapatot szinte felmorzsolták! Még innen, a várból rohantak ki néhányan a révieket menteni.
* Lassan a végéhez közeledik meséje, de most jön talán a legnehezebb része. Bora már nem maradt, de Yitia elé előrelátóan egy egész palack gyümölcslevet hozott, most utánatölt a lánynak is, s a maga poharába is csurrant belőle. Egy kiadós korty után folytatja. *
- Na, és ekkor jött el igazán a sámánok ideje! Kiderült, hogy amit eddig tettek, csak gyenge előképe volt annak, amit tudtak. A kapu előtt, a réviek és a kirohanó mieink ellen egy Tűz- és egy Szélgólemet vetettek be, hátul pedig... nos, ott egy Kőgólem kezdte törni a falat. Ha pedig egy Kőgólem nekizúdul, uram...! Még most sem tudtuk megreparálni a lyukakat, amiket ütött. Akkor... - * elhallgat zavarában. Hogyan mesélje tovább, hogy ne hangozzék dicsekvésnek, amit mond? * - Akkor eszünkbe jutott, amivel az élőholtak ellen készültünk: a forró ecet oldja a csontot meg a követ is. Illetve már előbb eszünkbe jutott, hogy avval locsoljuk őkelméket (ugye olajunk már nem volt olyan nagyon sok, gonddal kellett bánni vele), de akkor jól jött a forró ecet. Locsoltuk, öntöttük rá hordószámra, az meg csak verte rendületlenül a falat! A feje, válla már szinte feloldódott, de hát ugye, agyatlan jószág... még ha a sámánnak, akiből lett, van is agya, Kőgólem formájában nem tudja hasznát venni, úgy látszik... szóval, hiába lett a feje táján szinte lyukacsos, mint a sajt, a karja ereje mit sem csökkent, a fal meg rengett, s attól kellett tartani, leszakad az egész miskulancia úgy, ahogy van... és akkor összeomlott. A Kőgólem. És visszaváltozott sámánná. Szánalmas kis rongycsomóként feküdt az árokban, borzalmasan felmart fejbőrrel, arccal. A többi goblin meg futott, amerre látott... S körülbelül ugyanakkor a kapu előtt is sikerült elintézni a gólemeket, vagy már nem volt elég erejük, az is meglehet... A lényeg, hogy a sámánok nélkül a goblinok sivalkodó kölykökként menekültek... Mi meg fellélegezhettünk végre.
* Ő is elmosolyodik a történet végére. *
- És az a legszebb az egészben, uram, hogy a honiak most is megmutatták, mit tudnak. Együtt, egy emberként küzdött az öt klánból mindenki, aki csak tudott. A kamasz gyerekek is. Aki meg nem harcos, az is segített, az is hasznossá tette magát. Küldöncként, gyógyítóként, vagy hordta a fegyvereket, olajat, vizet, ecetet, öntözte a nyavalyásokat... Mindenki küzdött.
Fegyver: Nomád íj Páncél: Közönséges bélelt mellvért
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
- Mérges csók? Mik vannak... *gondol bele rémülten, hogy bizony a fajok közti szerelemben, van néhány buktató. No, de ezeket a goblinokat a nagy barátság jegyében, csak kipenderítették, mert a jó történet végére, kell a boldog befejezés...*
- De gondolom, már jobban van ő is. *halványan motoszkál a gyanú benne, hogy látta, talán épp ebben a templomi forgatagban. A kapuőr esete kissé meglepi, mert bár ismeri az illetőt, ezen tulajdonságát még nem ismerte, hogy veszély esetén, gnómot ölbe kapva vinne.*
- Igen, arcról rémlik az úr, de hogy kapitány, ily magas rangú... *csodálatos dolgok vannak Fehérhonban, mindig mondja. A levél a szövegkörnyezetet tekintve, váratlanul kerül elő, szinte meglepetésére.*
- Köszönöm, a címzetthez rendben eljuttatom. *s elteszi a levelet, nem igen forgatja, felőle lehet bélelve bármivel, amíg nem méreg az, vagy valami megbotránkozást okozó, levágott testdarab.*
- Isilien úrnőtől várjak levelet, vagy induljak sietve? *s mintha mi sem történt volna, Tobias mesterre néz, hogy nyugodtan folytassa...*
Fegyver: Pormederi alabárd Páncél: Thrillioni vért -------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
-Úgy, úgy, ahogy Tobias mester meséli.*gondolván a goblinsámánok furfangjaira, amit ők a védők aztán nem nagyon tudtak díjazni.
-Hát voltak súlyosak is, de szerencsére a mérgezést a keserűfűvel orvosolni lehetett.
-Szegény Rav a kicsi gnóm olyan súlyosan mérgezett lett, hogy még az ispotályba is Timpo kapitánynak kellett ölbe elvinni, mert nem volt magánál.
-Képzelje, a kirohanáskor valami mágiát használt, aminek a nagyobb siker érdekében meg kellett csókoljon egy goblint....Fúj... *ütközik ki az undor az arcára közben* és a súlyos mérgezés lett a következménye.
-Tudja Harold, Timpo kapitány az, aki a kapuban most őrt állt, amikor jöttünk. *közben előhalássza a vékony selyemszalaggal átkötött levelet, amit ha Harold a kezébe vesz, akkor érezheti, hogy valami más is van abban nemcsak egy vékony papirusz, amin az írás van. Pici pírral az arcán adja át a levelet.*
-Ez az én válaszom. *mondja, majd piruló arcát takarandó, gyorsan kortyol a gyümölcsléből.*
Fegyver: Thrillioni vadász Páncél: Thrillion égi páncélja
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
- Örülök. *bólint, s nem feszegeti tovább a témát Yitianál. Ha kész a levél, nyilván átadja majd, ő csak a futár, s teszi majd dolgát. Az ital mellett azonban a szó ismét a haditudósítóké, a történet pedig, ismételten folytatódik. De még az elején, azért kifejezi együttérzését:*
- Sajnálattal hallom, de remélem, sebesülésük azért nem volt életükre veszélyesen komoly... *mindenesetre, amit hall, az már rég elhaladta a dajkamesék ártatlanságát. Végighallgatja a teljes fejezetet, s csak utána szólal meg:*
- Sohasem gondoltam volna, hogy goblinok ily agyafúrtak! Nem lehetett könnyű időszak, védeni otthonukat...
Fegyver: Pormederi alabárd Páncél: Thrillioni vért -------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
- Úgy van - * bólint egyetértően Yitia szavai után. * - Többeket meglőttek, s egy éjszakai kirohanás alkalmával sokan nagyon súlyos állapotba kerültek. Páran komoly sebekkel estek ki a védők közül, másokat valami fene kórsággal fertőztek meg - de erről Yitiácska többet tud mondani, azt hiszem.
* Az emlékektől vagy a meséléstől, de kiszáradt a szája. Újabb kortyocskát küld le a előzőek után, de előbb megforgatja a szája üregében. A ztán folytatja: *
- És az eleje még könnyű is volt! Napról napra erősödtek, mondhatni. A sámánjaikról nem is beszélve! El tudja-e képzelni - * hajol közelebb hallgatóihoz, s a hihetetlenség nyomatékául tágra nyitja a szemét is * -, hogy ezek a sámánok képesek voltak derékszögben is telibe találni a kaput egy rontással? Úgy, ahogy mondom - * bólogat, és ujja hegyével rajzolgatni kezd az asztalra. * - Emlékszik, ugye, a kapura... A kapubástya előreáll a fal síkjából, a felvonóhíd és a kapu pedig a várfallal párhuzamosan nyílik, nem pedig szemben! Hogy jobban lehessen védeni, ugye... A sámánok, persze komoly védőcsapattal körülvéve, pajzsok oltalmában, szembeálltak a kapubástyával, s mégis képesek voltak oldalról átszakítani a felvonóhidat, s rajta keresztül a vasalt kaput is! Ezek aztán tudtak valamit, igazam van?
* A nemrégi megpróbáltatástól búsan, mégis győzedelmesen néz hallgatójára, hisz nem mindennapi dolgot mesélt neki. *
- Közben az egyik oldalt előbb létrákkal próbálkoztak, aztán, hoghy ez nem ment, mászóvasakkal. Ott pedig, ahol kiégették a szárazárokból a karókat, elkezdtek aknát ásni a fal alá. Szerencsére itt bárgyúbbak voltak: fölöl ugyan megáztatták a földet, de mélyebben csupa szikla, na meg a falat is mélyre alapozták a régiek! Nem olyan könnyű átásni alatta, mint gondolták! Azért nem lesz kis dolog rendbetenni az árkot, betömni az aknát, beépíteni a falak sérüléseit így sem - * sóhajt. * - Na, és ez nem volt minden! Voltak, akik hátrébb próbálkoztak...
* Most mégis elhallgat egy kicsit. Olyannyira egymásra torlódtak akkor az ostrom eseményei és benyomásai, hogy megpróbál előbb rendet rakni a fejében, mielőtt tovább mesélné. *
Fegyver: Nomád íj Páncél: Közönséges bélelt mellvért -------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
*Kicsit zavarba a jön Harold kérdésétől, hiszen látja is a diplomata szemében azt huncut fényt. Érzi, hogy az öreg sejt valamit s nem minden cél nélküli a kérdése. Azért mosolyogva válaszol.*
-Mondjuk. * Feleli amikor leül az asztal mellé, s rettentő örül Tobias kérdésének, mert így másra terelheti a szót. Lelkesedik is az felkínált itókát illetően.*
-Az pont jó lesz Tobias mester.
- Goblintámadás ....*miután ő maga is talpon volt szinte egész idő alatt,indulatosan szól a témához.*
-A rusnya fajzatjai megsebesítették Isilient és Rav-ot is, meg másokat is. Össze-vissza kellett rondítani miattuk az egész várfalat meg szárazárkot.
-Ehh.. *nem szereti a harcot ez nyilvánvaló*
Fegyver: Thrillioni vadász Páncél: Thrillion égi páncélja
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
- Meg a fehér virágszálakra! *viszonozza a mozdulatot, korsójával, az "erre inni kell" jegyében. S valóban, a következő pillanatban be is lép Yitia, teljessé téve a mókás rejtélyt, szépséges személyével. Tobias mester versenyfutása alatt, beszél ugyebár vele, s így szó nem érheti a háznak elejét, hogy ügy haladása, őt ne érdekelne. De az is igaz, a mesét követeli végig, a gyermeklelkűség hű jegyében...*
- No, s mi volt még? *kérdez rá, ha már fokozódott a helyzet, s közel sem volt igaz, hogy "nyugaton a helyzet változatlan"...*
Fegyver: Pormederi alabárd Páncél: Thrillioni vért -------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
* A mókás dalocska hallatára mosolygó szikrák villannak kék szemében. Éppen jól jön az a kis vidámság a keserves háború elmesélése közben. *
- Huncut kis dalocska bíz ez, Herold uram! Verdeső szívű madárka a két kezében, ám szárnyatlan madárka - akkor most az ilyen fehér madárkák tiszteletére! - * emeli meg kupáját, s kortyol egy jóízű emlékezőt legénykorára.
A történet folytatásával azonban még kicsit várni kell, mert Yitia toppan be, éppen asztaltársát keresve. *
- Hozom máris, Yítiácska, hozom!
* Mondani azért mégis könnyebb, mint megtenni - az öreg lábak kicsit megmacskásodtak a hosszasabb üléstől. Ám mindent megtesz, nehogy ez szembeötlő legyen, és a lehető legdaliásabban lépked mégis a szerencsére nem is messze levő pulthoz, majd vissza, egy palack és egy pohár kíséretében, amit nyomban fel is tölt rubinpiros lével. *
- Szeder, áfonya és málna levéből - jó lesz, Yitiácska?
* Ám másik vendégét láthatóan nagyon leköti az ostrom meséje, mert máris visszakanyarítja rá a szót. *
- Hát nem kívántuk a züéd ábrázatukat látni, ez bizony igaz! De őkelmék nem sokat adtak a mi kívánatunkra... jöttek, mint az árvíz. Csakhamar körbe is fogták a dombot, tábort vertek - persze azért a sámánjaik érthettek a harchoz, mert távolabb, mintsem célzott lövésekkel leszedhettük volna őket. Több helyen is kezdtek ostromolni, mindenhol másképpen. Nyugat felé a szárazárokra zúdították a tüzes vesszőket, kelet felől inkább a falon levőket lőtték, s a szárazárkot inkább be akarták tömni, elöl pedig a kapunak rontottak. Első napon sokat nem is tudtak tenni, bár lőttek, mint a fene... csak három sámánjuk összefogva rontotta a felhúzott felvonóhidat egy erős mágikus rontással... Ám aztán jött a haddelhadd...
Fegyver: Nomád íj Páncél: Közönséges bélelt mellvért
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
- Oh, köszönöm kisasszony! *néz fel a tányérjából, ha már egy kedves hang ráköszönt, jókívánsággal.*
- Én is örülök, hogy örül, leledzésemnek, egy tál gőzölgés felett! Kérem, foglaljon helyet! *invitálja meg, bár a rendelés alapján kételkednie sem kell, hogy elfogadásra találtatik, felajánlása. No, nem mintha ne lehetne elfogyasztani állásban, a gyimilcsfacsarintás felülúszóját...*
- Siker? *kérdez rá somolygással, némi indiszkréciót engedve meg magának, mely munkájának ugyan nem sajátja. De nagyjából van róla tudomása, mik szerepelnek az általa hozott levelekben...*
- Egyébként, Tobias úr volt szíves belekezdeni egy felettébb érdekes történetbe, talán Ön is bele tudja szőni dallamát. Bár gondolom, a goblinokat senki sem kívánta, hogy általa nyerjenek, rémmeséket... *vet fel aktuális témát, hiszen még csak most jön az elbeszélés java.*
Fegyver: Pormederi alabárd Páncél: Thrillioni vért -------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
/ Válaszlevél/
*Sietve érkezik a fogadóba remélve, hogy mindenkit itt talál majd. Haroldot épp úgy, mint a társait, hiszen abba egyeztek meg, hogy itt találkoznak. Végigmegy a folyosón, hogy és belép a fogadóba. Legnagyobb meglepetésére sem Rav sem Zaw nincsenek még itt. Hol hol kódorognak ennyi ideig arról fogalma sincs, de a templomszentelésnél még rettentően szomjasak voltak mindketten.
Ő pedig már megjárta tulipános torony tetejét is és már itt van. igaz a legfontosabb személy Harold, őt még itt találja.*
-Jó étvágyat Harold úr! *köszönti a diplomatát.
-Örülök, hogy még itt találom.
-Erőt s erényt Tobias mester! *jár köszönés a fogadósnak is.*
-Valami finom gyümölcslevet nagyon elfogadnék. *kéri kedvesen mosolyogva*
Fegyver: Mestergyilkos tőr Páncél: Kényelmes tigrisbőrpáncél Másik kézben: Troll könnycseppek
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
~Szóval, itt léptek be a képbe, a goblinok...~ állapítja meg, a történet folyamán, azon ponton, mely feltárja, mi okozta a szokatlan természeti állapotot. A költői kérdések pedig, melyek irányulnak felé, önkéntelenül is elindítanak benne valamit, talán, épp vérének folyását, kobzos vénáját... De egyelőre falatozik csendben, ízleli a szaftos húst, s elképzel mindenféle madárijesztő, sámáni zöldbőrt. A két vitéz névre, nem sok jut eszébe, bár az egyik kapcsán, valami fogadóféle jutna eszébe, de tán csak azért, mert éppen ül egyben. Amint szünet áll be a történetben, csak nem állja meg, hogy az időközben megszületett dalrészletet, szokásos mókázását, elő ne adja, az öreg pihenésére:*
"Ismerek madarat, fehér az és Galamb,
Kezembe el nem fér, annál nagyobb darab!
Szárnya nincs, de verdes, kalapál a szíve,
Hordozom nászdalát, azért jöttem ide."
*Egy kamaszos mosoly zárja a talányt, ki tudja, miért s miért éppen most, mindenesetre kenyérből tör, mintha a történés maga, meg sem történt volna. A lényegre térnek, hát fogadóst bíztat:*
- S hogyan volt az ostrom, miként zavarták őket vissza?
Fegyver: Pormederi alabárd Páncél: Thrillioni vért -------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
* Elhallgat, hogy ennyi beszéd után visszanyerje energiái egy részét tápláló eledel formájában. A tányérjába mártja villáját, egy kocka húsocska, annyi pirosasra színeződött káposzta kíséretében, amennyi a jó szájízt megadja... Meggusztálja jóízűen, mielőtt mindez eltűnne az ízek harmóniájára már a látással előkészített szájában, majd tör egy falásnyit a cipóból és utánaküldi. Készített ugyan hajában főtt kolompért is a káposztáshúshoz, de megvallva az igazat, ő már inkább így szereti. Majd a kupát emeli a szájához, egy kortynyit megforgat benne, aztán egy jóleső nyeletet küld az étel után. Közben Herold úr egy hasonlatára fordul az esze: mint a lepelszellem a szélviharban. Meg kell adni, jókat mond ez a sziklaöbli... *
- A természet baljós előjele... talán - * ingatja meg a fejét. * - Inkább azt mondanám, a goblinok hordája üldözte ki szegényeket a lakóhelyükről. Mert nem voltak fenyegetőek azok a kis madarak, nem bizony! Inkább riadtak... De ismeri a madarakat: minél riadtabbak, annál könnyebben ürülnek ki, s akkor szükségük van valami töltelékre, hogy repülni tudjanak, s ne csak a szél sodorja őket. Fogott már a kezében kismadarat? Akkor érezhette, milyen gyorsan ver a szíve! Gyorsan élnek ezek a légi lények, gyorsan emésztenek és gyorsan meg is ijednek. Bár azért úgy vélem, inkább a goblinsámánok valami praktikája üldözhette el őket... mert sokan voltak a zöldbőrűek, de mégsem annyian, mint ebből a madárelőhadból gondolhattuk volna. Talán ijesztésül kergethették őket előre... mert beletelt még majd egy napba, hogy ideértek.
* Újabb falat, újabb korty bor kíséretében. *
- De volt két bátor ember a Dűlőn, akik utánajártak ám, mi lehet az oka a madárvándorlásnak! Mara Jaden és Arduin Malfast... Áldják meg őket érte az istenek! Mihelyt észlelték, hogy hatalmas goblinhorda közeledik, idesiettek figyelmeztetni bennünket, így volt időnk felkészülni az ostromra. Már legalábbis valamennyire. Ők maguk is itt maradtak és segítettek nekünk.
* Újra elhallgat, de most nem azért, hogy egyen. Inkább a szellemi erejét szedi össze az ostrom leírása előtt. *
- Mert valóban hatalmas horda volt, ekkorát még nem láttak errefelé, a régi időkben sem! Zöldellett tőlük a környék is, nemcsak a domboldal. Ráadásul felszerelésük is volt, meg persze sámánjaik - * legyint egy búsat a levegőbe. *
Fegyver: Nomád íj Páncél: Közönséges bélelt mellvért
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
- Sőt, ellenkezőleg, egyébként is lehangoló egyedül enni! *nem is szeretik, még nagymestere is inkább leülteti komornyikját, csak hogy ne tűnjön olyan formálisnak egy egyszerű étkezés. Sziklaöböl egyébként sem az úri giccs tárháza, polgárvárosban az ésszerűség az úr...*
- Ohó, remek, kend olyan gyors mindég, mint lepelszellem a szélviharban! *örül meg, hogy az asztal villámgyorsan benépesül, s kezdhetnek falatozni. Reméli, hogy tényleg bátorkodik Tobias bá hasonlóan cselekedni, különben megmérgesedik...*
- Jó étvágyat, bár az gondolom kérés nélkül is jön! *maga részéről, feltétlenül. Hozta is, meg nő pillanatról pillanatra, elég pillantást vetnie, az asztalra. Majd a kezdődő elbeszélést, kanálizzítás közben, hallgatja. S míg evésbe kezd, hát megelevenedik előtte valami lélekszorongató képsor, károgó rémségekről, mik emberhúsra vágynának. Madarak. Ki gondolná, mily félelmetes lehet jelenlétük, ha összegyűlnek csapatosan, százával százasok...*
- Szörnyen hangzik. De ha jól értem, mindez csak a kezdet volt. Talán baljós előjel, a természet üzenete, hogy más is következik még? Elnézést, nem akarok szavába vágna, kérem, folytassa csak... *hallgat el, mert érdekesnek ígérkezik a történet, így visszatér a pörkölthöz, s mint gyermek várja a folytatást.*
Fegyver: Pormederi alabárd Páncél: Thrillioni vért -------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
- Köszönöm, uram - * hajtja meg magát. Megtisztelve érzi magát a kézfogástól, no nem mintha Fehérhonban hiányát érezte volna a tiszteletnek, de az itteniek ritkán fognak vele kezet. Igaz, egymással is, valahogy máshogy alakultak a szokások. *
- Hozom akkor a pörköltet meg a seritalt, azonnal - * tüsténkedik, majd mikor meghallja, hogy híreket vár tőle vendégük az ostromról is, egy kis habozás után megkérdi: *
- Zavarná, uram, ha én is az asztalánál fogyasztanám el az ebédemet? Gondoltam, közben szépen eldiskurálhatunk az ostromról, meg amire kíváncsi...
* Herold válaszától függetlenül megindul a konyha felé az ételért. Ott találja Fridát, ha minden igaz. *
- Ne szidj meg, Frida lelkem, pihentem ám! - * kezdi azonnal a mentegetőzést. * - Csak befutott éppen egy újabb vendég, Herold úr Sziklaöbölből, ha emlékszel rá... Majd kiviszem neki az ételt-italt magam, te meg foglalkozz Karonékkal.
* Közben máris tálcára rámolja fürge kézzel a tányért Herold úr számára, benne pirosan gőzölgő pörkölttel, amit megtetéz sárgás-fehéres galuskával is gazdagon. Felteszi a maga tányérját is, s útban az asztal felé a pultnál kitölti az italt is. *
- Már meg is érkeztem - * áll meg a vendégnél, s az asztalra pakolja a tálca rakományát. Eligazgat mindent, ennivaló, evőeszközök, savanyúság, ital, asztalkendő, majd letelepszik ő maga is - ha netán nem is eszik, de a leülést nem szokta megtagadni Herold úr az ő öreg tagjaitól. *
- Szóval, hogy hogyan is volt az ostrom? Nem is a zöld hordával kezdődött, hanem - * megrázkódik * - Bizonytalan csend volt egy darabig, amolyan ijesztő csend. Aztán jöttek a madarak! Fekete volt tőlük az ég is, meg a fák, ahová letelepedtek. Annyi madár volt, hogy egyszerre nem is tudott mind leülni, s ha egy felszállt, több akart a helyébe telepedni! Ricsaj volt, rettenetes, hát még, amikor mi is belekapcsolódtunk! Mert bármily kedves jószág is egy kismadár, de ennyi, uram... Az már veszélyes! Veszélyes a termésre nézve is... de szerencsére a nagyját már leszüreteltük, mire jöttek - * nevetgél elégedetten. *
Fegyver: Nomád íj Páncél: Közönséges bélelt mellvért
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
- Köszönettel venném mindet, jó uram. Még ha csak egy éjre is szállok meg, könnyen lehet belőle kettő... *maga sem tudja pontosan, a földgolyóbis számára, gyorsan fog-e forogni, vagy lassan. Az elsorolt étek s itallapon elgondolkodik, bár a mögöttes, érdekesebbnek találtatik.*
- Talán valami pörköltféle, s hozzá ser, jól esne. Előre is köszönöm! *majd megkockáztat egy kérdést, ha már a téma meg lett említve:*
- S mondja csak, miféle ostrom esett meg? Valami goblinoid ribilliónak híre kelt, de részletekről keveset tudunk... *azt is csak a hivatalos leiratokból. S mint mindig, most is próbál értesüléseket szerezni, első kézből, mely ha még ráadásul italt is mér, gőzölgő tányért tesz elébe, háromszorosan is megérdemel kézfogást részéről. Mit meg is előlegez, kezdetén a találkozásnak. Aztán pedig, valami ülést keres, hol majd elfogyaszthatja a betevőjét, s meghallgathatja, Fehérhon legfrissebb történelmét...*
Fegyver: Pormederi alabárd Páncél: Thrillioni vért -------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
- Jól van, jól van... - * dörmög meghatottan Frida lelkes köszönetére, aztán letottyan egy székre - mi tagadás, sokat kivett azért belőle az ostrom megfeszített irama. Leülve érzi igazán, mennyire jól esik öreg tagjainak a nyugalom. *
- Hát akkor hozzál nekem is a káposztáshúsból... meg egy kis pohárka vöröset, de tényleg csak egy kortynyit! - * enged a kényeztetésnek, és jólesőn hátradől a székben. Nem annál az asztalnál ül, ahová a lányok igyekeznek, mégis, csak szívesebben vannak nyilván maguk...
Elnézi a pultnál serénykedő Fridát. Kis boszorkány, egy segítenivágyásból összeállt hebehurgya szélroham. Hogy kivette a részét az ostromban is, s lám, máris teljes erőbedobással sürög-forog!
Ismerős hang zökkenti ki merengéséből. Az ám, régi kedves vendég! Feltápászkodik székéről, amit még nem is régen élvez (Frida, úgy látszik, közben a konyhában ténykedhet, mert a pultnál nem látja), s a vendég elé lépked. S lám, a régi fogadósösztön most is működik: recsegő inait is rendre szorítja, így viszonylag daliásan köszöntheti a vendéget: *
- A Hold és a csillagok áldásával, Herold uram! Örvend a szívem, hogy máris erre hozta újra a sorsa!... Szállással és étellel-itallal szolgálhatunk-e? Régi szobája tisztán várja, ebédre tudunk adni gesztenyéshúst, káposztáshúst és pörköltet... a minapi ostrom után sajnos, kicsit szűkös a kínálatunk...- * mentegetőzik. * - Az italokat tudja már, bor, serital, gyümölcslé... amit óhajt! És Vándort ellátták már az istállósfiúk? Remélem, megtörtént... de majd kinézek rájuk pár perc múlva.
* Végigsimítja fehér szakállát, mert a nagy szóözönben (talán ennek zsilipjét is az öregség vagy a fáradtság nyitotta meg), maga sem tudja már, hol tart. *
- Szóval... mivel szolgálhatunk?
Fegyver: Nomád íj Páncél: Közönséges bélelt mellvért 