Időpont: corvusi időszámítás 627. év A Törpék hava 19. nap (2009.12.19.-27.) -------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
[Vándor a Hó Városából, Ötbányából]
- Egyetértek, magam sem szeretném a személyes ügyeimet ennyi fül közelségében kitárgyalni... - helyesel, mivel eszébe sem jutott egy kocsmában részletezni jövetele okát, nem is véletlenül fogalmazott általánosságokban. Viszont csodálja, hogy a hölgy ennyire bizalmasan viseltetik és felfed előtte láthatóan fájó pontokat személyével, a rend életével kapcsolatban. Az utalást mindenesetre nem érti, de nem is akarja feszegetni, inkább összeszedi az üressé vált tányért, amibe belesöpri az asztalra került kenyérmorzsákat.* - Sajnálattal hallom, nyugodjon békében, akinek letelt rendelt órája... Az invitálást pediglen köszönettel fogadom, szállást még úgysem találtam, s magamtól talán nem is találnék oda a rendházhoz. Akkor hát...- mondja, s mivel ezzel talán véget is ért ezen helyszínen beszédjük, a megfelelőnek tűnő pillanatban felkel székéről, s visszaviszi a tányért a pulthoz. Köszönettel nyújtja át az evőeszközöket, majd kifizeti, mivel tartozott a meleg ételért, közben hátrasandít, van-e még, mi maradásra bírja lovagok ifjú vezetőjét. Amennyiben nincs, és ő is rendezte a számlát, úgy felszedi a fal mellől cókmókját a kevéssé gusztusos, lelógó békalábakkal, s kész elhagyni a fogadót, mit egész bájosnak talált első látásra...*
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
[Vándor a Hó Városából, Ötbányából]
*A bókra ugyan semmi szükség nem lenne, de azért mosollyal fogadja, lelkében azzal a megnyugtató tudattal, hogy lám, még egy személyt sikerült kiakasztania azzal, hogy ő a Nagymester. Egyre érik benne az elhatározás, mely szerint le fog mondani, közvetlenül mielőtt elmenne a FULba. De ezt most nem egy elsőlátott úriembernek fogja elmondani. Morganusra csak mosolyog, végighallgatja, amit mond, s utána felel.* - Azt hiszem, bármi is legyen annak a hagyatéki ügynek a kifutása, üdvös lenne nem itt megbeszélni. Ha gondolja, elvezetem a Rendházba, megszállhat nálunk, s hátha a régi hely jobbat tesz annak, hogy az ősök emléke felidéződjön.. Ami pedig a Nagymesterséget illeti, sajnos az elmúlt évben veszteség érte a Rendet bizonyos halálesetek okán, s a lovagok furcsa fintorként női vezetőt kaptak. A Hattyú biztos büszke magára az égben, hogy elintézte odafentről, furcsa fintora szerint. *Cygnus de Arcless emlékét szereti idézni, bár főleg Loghannek, hiszen ő valamiért borsódzik ettől a névtől. De annyira a vérébe ivódott ez, hogy már mások előtt sem bír leszokni róla.*
[Vándor a Hó Városából, Ötbányából]
*Bizony elkerekedik a szeme, egészen pontosan kitágul a pupillája a vészreakció jeleként. Ugyanis az ő képzeletében valami nagydarab, szakálas, barátokhoz is buzogánnyal bekopogtató, marcona férfialak jelenik meg erre a szóra, hogy "Nagymester", de lehet, hogy csak a gyermekkori mesék traumatizálták annyira, hogy ilyen kóros sztereotípiák alakuljanak ki a lelke mélyén. És most mégis attól rettent meg, hogy egy széphölgy dönti meg ezt a teóriát... Mindenesetre kétségtelen az, hogy eléggé meglepi: vele szemben ül az, akihez valamiféle körülményes audiencia útján remélt csak eljutni...* - Hogy Ön lenne...? *de gyorsan igyekszik tisztázni, hogy miért is a leesett áll:* - Elnézést, ne értsen félre, csupán meglepett, hogy ilyen körülmények közt beszélhetek egy fontos tisztséget betöltő személlyel, aki nem mellesleg még fiatal és csinos is... *reméli a bókkal kiengesztelheti, ha úgy érezné ki szavaiból, hogy esetleg nem tartja alkalmasnak egy ilyen pozícióra, ami természetesen nem igaz, s egyébként sem áll módjában ennek megítélése, lévén nem ismeri a körülményeket és az ehhez kapcsolódó személyeket. De folytatja, hiszen elhangzott egy kérdés is...* - Előre is köszönöm, ha segít ügyemben. Ami pedig utam célját illeti, nos, igazából egyik sem a felkínáltakból, bár a későbbiekre nézve nem zárható ki egyik sem. Ötbányából jövök, ott kezdtem hozzá, némi túlzással szólva, "küldetésem" végzéséhez, ami ott elsősorban üzleti és hagyatéki ügyekben merült ki. Sziklaöböl városába azonban dédatyám végakaratának sokkal személyesebb része vezérelt, ami azt hiszem a Szellemlovagok érintettségét is hordozza. Ebben kérném majdan az Ön, illetve a tisztelt Rend közreműködését... *röviden ennyit tudott összeszedni kusza gondolatai örvénylő tömegéből, csak remélni tudja, nagyjából értelmét veszi ebből is beszélgetőtársa.*
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
[Vándor a Hó Városából, Ötbányából]
*Az ő medálja is visszarejtődik áldásos munkájának kapcsán ruhájának rejtekébe, a célját elérte, nem akarja még véletlenül sem itt felejteni. A férfi szavai hallatán kis nosztalgia keríti hatalmába, eszébe jutnak a régi tekercsek, amelyeket kénytelen volt elrejteni a rendház alatt a Mor-Bainek fúrásai miatt. De az az idő már elmúlt, a tekercsek nem vesztek el, így az ősök nem csak az emlékekben élnek tovább. Kicsit meg is sértődik a férfi szavain. Mi az, hogy ami maradt belőle? Hiszen nagyon is sok maradt, bár nem ugyanaz, mint volt, de itt az ideje, hogy azzá tegyék, mit érdekli hát az, hogy 120 év alatt ki rontotta el. Mosolya nem kopik el ajkairól, nem akarja a férfivel tudatni, hogy rosszul estek neki a hallottak. Valamiért nem feltételez rosszat egy olyan emberről, akinek felmenői ismerték az ő felmenőit.* - Nos, Joanne de Arcless, igen. Így hívták az egyik ősömet. Örömömre szolgál, hogy olyas valakivel sodort össze a sors, aki ismerik még ezeket a neveket. A Szellemlovagok ügyében pedig igen jó embernél kérdezősködik, a Nagymesterrel ül szemben ugyanis. *Várja a reakciót és a megdöbbenést ezen kijelentésére. De nincs ezen mit szépíteni, egyelőre ő a nagymester, s bár le kíván mondani, az még nem most lesz. Előbb essen túl a FUL-os kiképzésen.* - Itt élünk a Külső kerületekben, nem messze innen, ha gondolja, elvezethetem a Rendházba. Csatlakozni kívánna, vagy csak érdeklődne, mint a múlt egy darabja iránt?
[Vándor a Hó Városából, Ötbányából]
*Fémre fém felel, mintha csak egy törpe család sörben dúskáló
összejövetelén lennének, pedig csak a Zsugori forgatagának egy parányi,
eldugott sarkának eseményei mindezek. Az ifjú dolgát végezve helyezi
vissza a családi emléktárat inge takarásába, hiszen nem szokása
feleslegesen mutogatni az értékeit, s nem is magát az ezüstöt félti,
hanem hogy velük együtt szép emlékeket veszthetne el. Mosolyogva
bólint, mert valóban úgy tűnik, nem csak a véletlen vezérelte közös
tető alá kettejüket, s tényleg van közös pontja -talán nem is egy-,
életüknek.*
- Én is úgy vélem... *majd elgondolkodva kezébe veszi a fenyődíszt, a mázas galambformát.*
- Meg kell mondanom, a családneve is ismerősen csengett. A nagyanyám
mesélt sokat régi dolgokról, miket atyjától hallott, ki sokat emlegette
többek között a deArcless nevet is. Ha jól emlékszem, Joanne deArcless,
ki kortársa volt abban a korban... *mondja, majd elé tolja az asztalon
a gerlefigurát, miről önkéntelenül is nagyszülei jutnak eszébe, kik
jóformán elfoglalt szülei helyett felnevelték. Már bátrabban kérdez rá
arra, mi eddig is mocorgott az elméje sarkában, de eddig nem merte
felhozni:*
- Ha jól sejtem, ezek szerint jó helyen járok, ha a Szellemlovagokat
keresném. Ha tud, kérem szolgáljon útmutatással, mert olyan ügyben
járok, amihez feltétlen fel kell keresnem ezen lovagrendet, vagy azt mi
maradt utánuk... *őszintén szólva keveset tud Corvus földjéről s az új
korok eseményeiről, így zsenge kora ellenére bizony tájékozottabb
régmúltak eseményeivel kapcsolatban, miközben elég bizonytalanul mozog
a jelenben.
*
Fegyver: Fejsze Páncél: Kopott bőrpáncél
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
- Örvendek a szerencsének, uram. *Szólal meg a vörös tincsek alól, lehajtott fejjel, mosolyogva, majd kihúzza a széket, melyen eddig támaszkodott, s leül rá. Érdeklődéssel hallgatja a monológot, mely nem hosszú ugyan, de mégis hordoz olyan tartalmakat, melyek érdekesek és izgalmasak számára. Ajkain a mosoly egyre kevésbé szigorú, s a jáde tekintet is megtelik a kedvesség lángjaival. Amint előkerül a két jelkép, kis híján az álla is leesik. Mindenesetre ha ez nem is történik meg, a szeme azért elkerekedik, s még mielőtt bármit mondana, haja alatt hátranyúl nyakához, kicsatolja a viselt lánc ezüstcsattját, s kiemeli a láncot medálostul viselt zöld pulóverének rejtekéből. Az asztalra helyezi, Morganus elé. Az ágaskodó pegazusos jelkép leleddz a medálon, belevése a felirattal: s nem lészen rajtunk halálnak hatalma.* - Azt hiszem, máris van bennünk valami közös.
[Vándor a Hó Városából, Ötbányából]
*Éppen egy hatalmas falat kenyeret nyel le, mit a leves után küldött tömítés gyanánt, mikor is ismételten előtte terem ez a szigorú nézésű vörös angyal. Ijedtében gégéje akkorát ugrik, hogy majdnem beléfúlik, de azért egy heves köhécselés után csak kijön belőle a szó:* - Csak tessék, parancsoljon! -s kihasználva fuldoklásos rohamát, gyorsan megtörli a szája szélét, jobb híján, a ruhaujjával. Mivel azonban közben megelőzte őt a csak nevében gyengébbik nem képviselője a bemutatkozás terén, így kénytelen az események után kullogni, s csak másodikként bemutatnia magát:* - Örvendek, engemet Morganus Yl Chays-nak hívnak, akik ismernek. De nem mondanám magamat az Égiek `ismerőjének`, csak amolyan érdeklődőnek...*ezzel nem mondott sokat, így ruhája mélyéről előhorgássza a nyakában lógó kettős bőrláncot, illetve azokat az emléktárgyakat, mik rajta vannak. Két ezüstveret az, egyik ágaskodó szárnyas lovat, a másik pedig egy égbe röppenő galambot ábrázol. A hozzáértő két klán jelképeit is felismerheti bennük. Közben tekintetével alaposan figyeli, milyen hatást vált ki ezek látása a hölgyben, hiszen ha már jelképekkel kezdték meg ismeretségüket és üzenetváltásukat, nem szeretné, ha félreértenék egymást, így megtoldja egy magyarázattal is a látottakat:* - Családi örökségem e kettő medalion, ezek vezetnek utamon áldásként és küldetéssel felruházva...
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
*Mindig megdöbben Nemsyss szavain, hiába ismeri már hosszú évek óta a nőt. A legszörnyűbb, ha az elfek, Nemsyss és Christine egy helyen vannak ráadásul. Ha ebbe a képbe még nénje is belép, a három mindent-nyugodtan-tudok nőszemély társaságában két másodpercet sem bír ki, ha nem muszáj.* - Nem fogok késlekedni, de vannak még elintéznivalóim, meg kell értened. *Céloz most kivételesen a férfire, aki elé a gerlét tette. S mikor elbúcsúzik Nemsysstől, gondolkodás nélkül odalép Morganus asztalához. A rézvörös tincsek keretéből néz rá, megtámaszkodik egy szék támláján, vékony ujjaival dobolni kezd rajta.* - Szabad csatlakoznom? *Kérdi magabiztosságának teljes tudatában, most valahogy hiányzik belőle a kezdeményezőkészség egyfajta gátlása. Mivel most hagyja, hogy szíve vezesse, mint annak idején Újsziklán, nem gondolkodik azon, hogy mit is kellene mondania. Amíg a férfi nem ad engedélyt rá, nem húzza ki a széket, s nem ül le. Viszont, hogy Morganus ne nézze illetlennek, széktámlándoboltában be is mutatkozik.* - Laney de Arcless a nevem. Hát az öné, Eqlissa ismerője?
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Nemsyss #106397 | 12.20 01:01:12 |
117652 |
*A nő arca elkomorul.* -Valóban?* és szeme sarkából Morganus felé pillant. Az asszony sosem látta őt, de még ismerős vonást sem vél felfedezni rajta, majd a kérdésre ismét laneyra néz mosolyogva.* -Gyermekem, mindannyiunknak köze van a másikhoz, hiszen mindannyian élünk, és rá vagyunk utalva a másikra. Ha a szíved súg, akkor kövesd a szavát, de vigyázz, ha felfeded annak titkait, mások visszaélhetnek vele...* mondja óvón, hiszen tudja, hogy a lány őszinte teremtés, s fiatalsága vagy épp jellembeli hibája miatt érzelmeit nem kontrollálhatja, pedig tapasztalhatta, hogy ki túl hirtelen lobban lángra, az felégetheti maga körül a világot. A kérdésre elgondolkodik.* -Te is tanulni mégy oda, de miért ne mehetne? Ott is lovag válik az apródból, akárcsak itt. Ha a Kyssa- hitet sajátjának érzi, és méltón képviselhet minket, nincsen kifogásom ellene, hogy velünk jöjjön. De kérdezd meg, hogy szeretne-e.*mondja neki. Laney okos kislány, és Nemsyss örül annak, hogy nem kell harcot vívni vele, hogy az hallgat rá, és bölcs belátással van. Majd újra Morganus asztala felé pillant, de úgy dönt nem avatkozik bele. Ha a lány megérzései helytállóak, akkor a férfivel úgyis lesz alkalma még beszélgetni.* -Rendben gyermekem, nem szeretném sokáig húzni az indulást. A hónapból nincsen két hetünk.* fűzi még hozzá, majd a fára néz.* -Ó, Szép fenyő, ó Jó fenyő, milyen kár volt azért, hogy elszakítottak gyökeredtől és idegen vidékre hoztak, de talán pusztulásod nem hiába való, hiszen örömünk leljük benned, és reményt adsz, hogy a fény végül legyőzi a sötétséget.* mondja halkan.* -Kymel óvjon benneteket.* köszön el, és visszatér a rendházba.*
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
*A nő arca elkomorul.* -Valóban?* és szeme sarkából Morganus felé pillant. Az asszony sosem látta őt, de még ismerős vonást sem vél felfedezni rajta, majd a kérdésre ismét laneyra néz mosolyogva.* -Gyermekem, mindannyiunknak köze van a másikhoz, hiszen mindannyian élünk, és rá vagyunk utalva a másikra. Ha a szíved súg, akkor kövesd a szavát, de vigyázz, ha felfeded annak titkait, mások visszaélhetnek vele...* mondja óvón, hiszen tudja, hogy a lány őszinte teremtés, s fiatalsága vagy épp jellembeli hibája miatt érzelmeit nem kontrollálhatja, pedig tapasztalhatta, hogy ki túl hirtelen lobban lángra, az felégetheti maga körül a világot. A kérdésre elgondolkodik.* -Te is tanulni mégy oda, de miért ne mehetne? Ott is lovag válik az apródból, akárcsak itt. Ha a Kyssa- hitet sajátjának érzi, és méltón képviselhet minket, nincsen kifogásom ellene, hogy velünk jöjjön. De kérdezd meg, hogy szeretne-e.*mondja neki. Laney okos kislány, és Nemsyss örül annak, hogy nem kell harcot vívni vele, hogy az hallgat rá, és bölcs belátással van. Majd újra Morganus asztala felé pillant, de úgy dönt nem avatkozik bele. Ha a lány megérzései helytállóak, akkor a férfivel úgyis lesz alkalma még beszélgetni.* -Rendben gyermekem, nem szeretném sokáig húzni az indulást. A hónapból nincsen két hetünk.* fűzi még hozzá, majd a fára néz.* -Ó, Szép fenyő, ó Jó fenyő, milyen kár volt azért, hogy elszakítottak gyökeredtől és idegen vidékre hoztak, de talán pusztulásod nem hiába való, hiszen örömünk leljük benned, és reményt adsz, hogy a fény végül legyőzi a sötétséget.* mondja halkan.* -Kymel óvjon benneteket.* köszön el, és visszatér a rendházba.*
Laney de Arcless #178459 | 12.19 22:55:47 |
117569 |
[Vándor a Hó Városából, Ötbányából]
*Csak egy mosolyt küld még a férfinek, egyelőre mást nem tehet, beszélnie kell Nemsyssel, de reméli, Morganus nem fogja túl hamar távozóra, s akkor még szót válthat vele is. Mindenesetre van egy olyan érzése, hogy lesz közös témájuk, s nem is kell érte majd olyan messzire mennie. Mintha az ősök szelleme mosolyogna rá, de erre már rég nem mer megesküdni. Hiszen bátyja elhagyta, ő volt az utolsó, ez fáj a legjobban neki. De elhagyta mestere is, tanítója, kit tisztelt, mindannak ellenére, hogy nem mindig hozta ezt a tudtára. Így kétkedik néha, hogy az ősök tényleg figyelik fentről. Hisz ha így lenne, csak nem engedték volna ezt? ~Ugye, Édesapám?~ Nem akar szomorúnak látszani, örök mosolya tehát ajkain, amikor Nemsysshez fordul. Nem akar a nőnek hazudni, ugyanúgy szereti, mint Christinet, mindkét nő anyja helyett az anyja volt, nem tudna különbséget és rangsort állítani közéjük. De egyiküknek se hazudna soha.* - Fogalmam sincs, de Eqlissát emlegette, s azt súgja a szívem, hogy beszélnem kell vele. Nem tudom, voltál te így már ezzel, de mintha érezném, hogy közünk van egymáshoz. Talán csak az említett név teszi. *Magyarázza. Nem suttog, így ha úgy adódik, a férfi is hallhatja szavait. Nemsyss szavai megrázzák kicsit, de nem fog nekiállni hisztériázni. Tudja, hogy így kell tennie, s bár el kell hagyja egy időre otthonát, erősebben fog visszatérni.* - Úgy lesz. De mi lesz az apródommal? Arament edzi Gabriel, de Jonathan? Velem jöhet?
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
*Nemsyss várta volna a férfi köszönését, mert valahogy úgy érzi, hogy az is várt volna valamire. Laneyra pillant. Úgy érzi, megzavart valamit, valami fontosat.* -Leányom, ki volt ez a férfi?* kérdezi halkan és szürkészöld szemeit szigorúan fúrja Laney pillantásába. Nem fogja tudni megtéveszteni. Kiskora óta ismeri a lányt, ő is a gyermeke, akár mindannyian, kik a Rendházban élnek. De fel sem tételezi azt, hogy a lány nem lenne hozzá őszinte. De nem fogja szóvá tenni, ha amaz nem avatja be, az iménti közjátékba.* -Levelet kaptam Marcus Valeriustól. Szeretném, ha felkészülnél az útra, és hosszú Ötbányai tartózkodásodra.* emeli balját, hogy anyai gyengédséggel érintse meg Laney arcát.*
[Vándor a Hó Városából, Ötbányából]
*Ha tudná szegény feje, hogy mennyi probléma van egy egyszerű köszönés körül, valószínűleg visszabujdokolna az ötbányai tárnasörözőkbe, ahol az etikett kevésbé szofisztikált (elnézést ezúton is a törpöktől). A válasz mindenesetre váratlanul éri, nem gondolta volna, hogy a méltán híres gwuff-futamok mellett ezen kontinensen még fákat is neveznek be küzdelmekre. Az elé tett kerámiadarab viszont még rejtélyesebb, főleg hogy súgott szó is társul hozzá.* ~ No, ez meg mit jelentsen? Valakivel biztos összekevernek... De hogy épp a Galamb legyen...~ morfondírozik a lehetséges magyarázaton, s önkéntelenül is a ruhája mögött rejtező lánchoz nyúl, amire többek között egy galambot ábrázoló jelkép is fel van fűzve, bár az közel sem így néz ki... A leves közben elkészült, de legalábbis tányérba került, így azzal is foglalkoznia kell. Mivel a helyzet a pultnál szemlátomást fokozódik, jobbnak látja visszavonulni levesével az asztalához. A fadísz gerlét mindenesetre magával viszi, s kirakja az asztalra, nem is annyira ékesítés céljából, inkább ürügyként felkínálva, hogy ha vissza akarná venni tulajdonát a jáde szemű hölgy, legalább lesz így rá módja, hogy kiutalja a számára a fejtágítást a helyi vallási gyakorlatról...*
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Laney de Arcless #178459 | 12.19 20:44:14 |
117446 |
[Vándor a Hó Városából, Ötbányából]
*Rámosolyog a férfire, aki úgy tűnik nem reagált a köszönésre. Elgondolkodik rajta, hogy talán neki is Eqlissát kellett volna mondania, de ezek után már olyan mindegy. A fa említésére rátekint maga is a fenyőre, majd mosollyal visszafordul Morganus felé.* - Köszönöm a Zsugori nevében. Pályamunka, versenymű. *Magyarázza, miközben visszaviszi a széket a helyére, amin eladdig állt, s leporolja. Szívesen megkérdezné a férfit, hogy mit tud Eqlissáról, de nem jut rá ideje, hiszen Nemsyss megérkezik. Felnéz, kiseper arcából egy kósza lángvörös hajtincset, int a nőnek.* - Az ősök mosolya üdvözöl! *Köszön rá, nem akarván ismételni az istenek nevét, hiszen tudja, mi dívik errefelé. Közelebb lépdel a nőhöz, de még előtte leemel egy díszt a fáról - egy fehér galamb formájú kerámiadísz - s elmenve Morganus mellett, elé teszi a figurát.* - Eqlissa. *Súgja, majd Nemsyssé figyelme.* - Itt vagyok, figyelek. Miről kívánsz beszélni velem?
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Nemsyss #106397 | 12.19 21:06:44 |
117434 |
-Vándor a víz városából-
*A fogadó ajtaja mintha magától nyílna. A zár nem kattan, s ha nyikorog is, a kezek nyomán nem nyikordul. Puha léptei alatt nem reccsen a padló. Fekete-ezüstszürke csuha van rajta, melynek elejére a Kyssa-jelkép van hímezve, a szárnyaló pegazus. Kezében hófehér, elf rovátkákkal díszített holdfabotja, fegyver nincsen nála. Szürkészöld szemeit körbevezeti a jelenlevőkön, majd szeme megállapodik Laney-n, szája szegletébe halovány mosoly költözik.* -Eqlissa vezessen utadon gyermekem és Kymel óvjon!* köszönti a Leányt, aki szinte tényleg a lánya lehetne, ha a nőnek hosszú fülei lennének.* -A Rendházban mondták, hogy itt talállak.* a férfiről egyenlőre nem vesz tudomást, hiszen nem hallotta köszöntését.* -Beszédem volna Veled!* hajtja meg magát a lány felé, majd csak most pillant a férfire.*
Morganus Yl Chays
#286617 | 12.19 20:19:02 |
117416 |
[Vándor a Hó Városából, Ötbányából]
*Úgy tűnik, mégiscsak ki kellett másznia a pulthoz, hogy kifejthesse azon szándékát, miszerint jól esne üres bendőjének valamiféle meleg ételnemű. Morganus irigykedve gondol vissza a régi mondákra, melyekben a varázslatos helyként lefestett Piros Polip, meg a Boszorkánykonyha fapallóit sürgő-forgó imp felszolgálók koptatták. A jelenlegi helyzetet tekintve úgy tűnik, az "Egyenlő Munkakörülményeket az Impeknek!" (röviden: EMI) mozgalom anno jelentősen visszavetette a vendéglátóipar színvonalát Corvusban, bár az ifjú és jelenleg meglehetősen éhes vándor még mindig inkább afelé hajlik, hogy az Öregapja csak bolondította gyerekkorában ezekkel a történetekkel. Mindenesetre most ott áll a pultnál, felszolgáló hiányában kénytelen lesz személyesen átvenni türelme, remélhetőleg ízletes jutalmát, s elég idétlenül érzi magát. Egyrészt öltözete hagy némi kívánnivalót maga után, de ami még rosszabb, egy csinos szempár fókuszpontját érzi a vállába fúródni, ebből kifolyólag igyekszik intuíciójának engedve utánajárni a kérdésnek, s óvatosan megfordul megnézni, ki avagy kik nézik szegényes fellépését. Nem csalt az ösztöne, egy örökzöld mellett álló hölgy őt mustrálja, elég szigorú nézéssel, talán mert rossz nevet húzott az égi párosból.* ~Mintha Kymelt mondott volna, lehet, hogy őt kellett volna említenem?~ tanakodik esetleges ballépésén, de mivel továbbra is tartja magát az "Egyél, ne vallásháborúzz!" elvéhez, így inkább egy semleges témával akarja feloldani a kínos helyzetet:* -Szép fa! - mondja félszegen, reméli, ezzel nem sért meg senkit és semmit, s csak nem érti félre a hölgy sem, amire csak akkor lenne esély, ha errefelé fához hasonlítanák a szép hölgyeket...*
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Laney de Arcless #178459 | 12.19 19:42:21 |
117368 |
[Vándor a Hó városából]
*Mivel a Fenyőünnep kapcsán - meg egyébként is - elég gyakran megfordul itt a Lappányban, most sem ül máshol, hanem itt, a pultnál. Vagyis ült, amíg eszébe nem jutott, hogy a felállított fenyőre még ráaggasson ide vagy oda egy-két díszt. Most egy széken áll, s a fa egyik magasabb pontjára próbálja ráügyeskedni a girlandot, amikor meghallja, hogy nyílik a Zsugori ajtaja. Hátra sem nézve nyitja szólásra ajkait, hogy illedelmesen köszönjön, de hallva, mi szökken útjára a férfi ajkairól - mert a hang alapján igencsak könnyű beazonosítani, hogy nem nő az illető - megáll mozdulat közben, s csaknem az egyensúlyát vesztve borul le a székről, úgy igyekszik megfordulni, hogy lássa, ki az, aki így köszön.* - Kymel áldása! *Köszön vissza, nem hangosan, de azért hallhatón, miközben előrehajolva megfogja a szék támláját, s azon támaszkodva lép le először bal lábbal, majd jobban a székről. Jáde tekintetét le nem veszi az érkező férfiról, azt próbálja kitalálni, vajon látta-e már valaha. Egyelőre nem mutatkozik be neki, várja csak a reakciót, de azért figyelő szemei maradnak, ahol eddig voltak, a férfi alakját táncolva körbe pillantásfényekkel.*
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
//Vándor a Hó Városából//
-Eqlissa békéje..!- hangzik köszöntése, midőn belép az ajtón, de a végét elharapja, így az már nem derül ki, mi is a jókívánság állítmánya. Talán azért is tesz így, mert nincs arról ismerete, él-e még tisztelete errefelé a régieknek, vagy már teljesen kiszorították új tanok őket az emberek szívéből, s mivel nem akarná valami hitvitával kezdeni ittlétét, jobbnak látja `zsugorin` bánni az áldásokkal. Már pedig korgó gyomra most elsőbbséget élvez minden teológiai tudománnyal szemben, ezért sietve beteszi maga mögött az ajtót, s keres magának egy üres asztalrészt, meg valami ülőalkalmatosságot, hol remélt eledelét elfogyaszthatja majd. Így is tesz, utazóládáját a falhoz állítja, -reméli, nem dobják ki vele együtt, ha megérzik a frissen fogott varangyok szagát- majd leül, s várja a `Mit parancsol?` varázsigéjét. De ha a pulthoz kell fáradnia, hogy leadhassa a rendelését, úgy megteszi azt is, mert bár sajog minden tagja, az életösztön még hajtja, így előbb utóbb csak elrebegi valami illetékesnek legfőbb óhaját: -Egy tál forró levest kérnék, egy nagy karéj kenyérrel... -majd ismét elmerül az ücsörgés elfoglaltságában, kiegészítve néhány lopva megejtett körbenézéssel, hiszen érdekli, mifélék is errefelé a népek, Sziklaöböl lakói és átutazói. Persze, amint elébe teszik a gőzölgő tálat, fakanál után nyúl, s figyelmét már inkább az ételnek szenteli...
Fegyver: Fejsze Páncél: Kopott bőrpáncél
Morganus Yl Chays
#286617 | 12.19 19:13:21 |
117337 |
//Vándor a Hó Városából//
-Eqlissa békéje..!- hangzik köszöntése, midőn belép az ajtón, de a végét elharapja, így az már nem derül ki, mi is a jókívánság állítmánya. Talán azért is tesz így, mert nincs arról ismerete, él-e még tisztelete errefelé a régieknek, vagy már teljesen kiszorították új tanok őket az emberek szívéből, s mivel nem akarná valami hitvitával kezdeni ittlétét, jobbnak látja `zsugorin` bánni az áldásokkal. Már pedig korgó gyomra most elsőbbséget élvez minden teológiai tudománnyal szemben, ezért sietve beteszi maga mögött az ajtót, s keres magának egy üres asztalrészt, meg valami ülőalkalmatosságot, hol remélt eledelét elfogyaszthatja majd. Így is tesz, utazóládáját a falhoz állítja, -reméli, nem dobják ki vele együtt, ha megérzik a frissen fogott varangyok szagát- majd leül, s várja a `Mit parancsol?` varázsigéjét. De ha a pulthoz kell fáradnia, hogy leadhassa a rendelését, úgy megteszi azt is, mert bár sajog minden tagja, az életösztön még hajtja, így előbb utóbb csak elrebegi valami illetékesnek legfőbb óhaját: -Egy tál forró levest kérnék, egy nagy karéj kenyérrel... -majd ismét elmerül az ücsörgés elfoglaltságában, kiegészítve néhány lopva megejtett körbenézéssel, hiszen érdekli, mifélék is errefelé a népek, Sziklaöböl lakói és átutazói. Persze, amint elébe teszik a gőzölgő tálat, fakanál után nyúl, s figyelmét már inkább az ételnek szenteli...
